Utassy József

Koponyám távlata

Szédelgek az utcán,

az est rámomolt.

Koponyám távlata tébolyít,

a hold.

Lenni vagy nem lenni,

hamletül vizslat,

röntgenez tetőtől

talpig egy csillag.

Mit válaszolsz neki, mondd?

Azt, hogy magyar vagy?!

Nem értik a múzsák

értelmét szavadnak.

Légy hát egyetemes,

titokzatos, konok,

mint a fény szemedben

s ajkadon mosolyod!

Éjfél

Hold ökle dörömböl,

repeszti ablakom.

Lecsatolt karórám

hever az asztalon.

Már nem vitatkozol,

nem dacolsz, nem érvelsz.

Szendereg, álmában

mosolyog egy kész vers.

Hamutartód a Hold.

Csupa füst, csupa por.

Vén lírák legénye,

te oda hamuzol.

Falióra virraszt

veled: tik-tak, tik-tak.

Már mosolygok rajta,

hogy minden perc itthagy,

itt hagy.

A varjak nem felejtenek

Varjak a városban,

megannyi fekete rongy,

hollók,

a dögvész madarai,

ránk szabadította őket a tél,

ránk uszította őket az éhség,

feketéll tőlük az utca,

bakacsinba vontak a terek,

megszállták a kukákat,

szórják,

cincálják a szemetet,

a szemetet,

keresik a húst,

a lódögöt,

de ma még nincs hulla,

ma még csak a közöny

csúfítja városom,

hát csalódottan húz

északnak a csapat,

csőrükön szürke csönd ül,

vissza-visszanéznek,

zargatja őket az emlék,

hogy hátha eldördül,

hátha eldördül...

Tükrös levél

Tükrös levél,

tükrös levél,

sejted-e a

sorsod, szegény

tükrös levél,

tükrös levél?

Kerekedik

ősszel kevély,

büszke zápor,

nagy szenvedély,

és csárdást rop

veled a szél.

Tükrös levél,

tükrös levél,

sárba ájulsz,

avarrá múlsz,

mint veled én,

mint veled én.