Alföld - 47. évf. 5. sz. (1996. május)
Bennünk most nagyon száll a hinta,
befelé sikongok - sikongsz.
Hogy is szédültem karjaidba?
Már olyan jó, hogy szinte rossz.
Szemérmetlenül boldog vagyok! -,
de tudom: mindez már csalás.
Félek és féltem szép alakod,
nincs irgalmas átfordulás.
Mint tartópillér: rúd a törvény,
lecsavarozott, zárt, merev,
és a zenit - a zuhanás.
Ha föld és menny közt szép az örvény,
ha már így megszerettelek -
épp nekem kell vigyázni rád.
Vidor, ámde tökéletlen kísérlet a líra lényegének megközelítésére
Kilép egy lány a bugyijából,
lesikkantja a bugyiját;
finomkodva két ujjal össze-
csippenti és a földre ejti;
letépnék róla - pedig védi,
s az ősi rítus előlege,
az elemi vágy hergelője
az előzetes oda-vissza...
E mindennapos esemény
tükrében a bugyi a líra.
Mondhatnók, hogy mellékkörülmény
a nagy akció szempontjából.
Ez így van. Node ez sem igaz,
nem teljesen. Hiszen a költő
az utcán és a vendéglőben,
a könyvtárban, s nőtársaságban
pláne nem hordhatja a fején
(kackiásan vagy bóbitásan,
például céhe cégéreként)
a líra csipkés bugyiját.