Méhes Károly

Miképpen a

Elkapom az arcomat, mintha

kikerülhető lenne az eső vagy a halál.

Rács-szemek mindenünnen, bő zubogás,

vériram, kagylócsönd.

A buszmegállóban... - ezt így nem lehet folytatni.

Annyian itt a földön, miképpen

a mennyben is.

A legfőbb talány

Rézkilincs az agyban

s a szembogárban repülő napernyő

él valaki tűnődik tűnik

folyton magára a köldökére gondol

emészti magát közben éhezik

minden járdarepedésben fura kékségben

jelet lát s úgy érzi máris

szöknének a csontjai

A legfőbb talány fűszálként

ajka között fityeg ki nem mondja

Pálca-fény

Pálca-fény sétál végig a folyosón

kopog sóhajtani is tud

A szemgolyók mik így téli délelőtt

arra gurulnak a szutykos keramiton

suttogva húzódnak a fal mellé

E szigorú fény-árnyék botocskák

a magasból képesek mindent

bebörtönözni és a lélek fenekét

jól elnáspángolni hogy csak úgy!

Az este mindegy este sötét van

Éjszaka is

Látta a fehér szürkeerezetű konyhakövezetet

piszkos volt tele morzsával és hajszálakkal

idegesen sepert egyet szempilláival

hát itt tartunk mindig csak ez

és már utazott valami ködlő barnaság közepébe

s két vékony fény-botocska tipegett utána

alig kapott levegőt lenyúlt a torkán

s előhúzott egy paplant egy párnát lepedőt

az ágyat is érezte ahogy karcolta belül

átszaladt a testén az agyán minden éjszakája

és nappala

a hideg konyhakövet nyalta a maradékait

saját szemetét

Éj

A nyaka fáj.

Sötét sáv a falon.

Köztes állapot,

kitépett, átlátszó

hártya-szárny, se

éjszaka, se más,

vánnyatag zene,

ugráló tűszúrás,

érverés a homlokon,

kiáltozni fogok?,

köhögni sálba?,

falnak fordítva

gyönge fényű lámpa,

árnyak, lélegzetek,

a táguló sötétben

a test kalitka-váza

zörög egy cseppet,

valaki babrál a zárral.