Alföld - 48. évf. 7. sz. (1997. július)
Az Úr most elment Flandriába,
telefonszámát nem tudod.
Élsz a magyar lepusztulásban,
s mint mindig - most is egyedül.
Az örök hiány hegedül,
s míg figyeled a hangzatot:
mást játszik lelked gordonkája,
s mást kint a kakofón nagyok.
Te vagy a néma partitúra,
s a kinti csim-bumm nem igaz.
Ellened volt a diktatúra,
s ellened van most a piac.
Isten meg Mélyföldön téblábol,
s jó, ha küld bálás ócskaruhát
a már üdvözült Flandriából.
Uramisten, mit tehetek így,
hogy uram lovag, bárhogy kóbor?
Ismeri minden rejtekemet,
s vérében van a lelemény...
Jó feminista hogy legyek így?
Hogy lázadjak föl olykor-olykor?
Ez a gaz szeret; s csak nevet rám,
mint most e kandi költemény.
A Nap utcán, a Nap utcai
villamosmegálló felé
viszem a fiam. Hét kiló,
s én ötven. Nehéz. És csak csúszna
az én eleven babazsákom,
csúszna le a csatkos avarba...
De én viszem ott, a Nap utcán,
csak cipelem ott, a Nap utcán,
viszem, viszem egy nem létező,
rég megszűnt megálló felé.