Alföld - 48. évf. 7. sz. (1997. július)
A kék grafikonok ott, a távolban, azok a Dárdahegyek,
mondotta kísérőm. A kelkáposztaföldeken túl, ahol
a löszdombok szedelőzködnek és az ottfelejtett
kilúgozott kövek közt lapuló búvópatak hoz sárga hírt
az elbiggyedt szájú völgyekből. - Kergebirkák legelnek,
és kondenztejet fejnek a rozsdás tehenekből. - Valamikor
daliás erdők cseperedtek, de elkarsztosodtak a magasok,
(nem is harmatoznak többé) - gályabordát faragott a fejsze,
hiúzok, zergék, dámvadak Noé bárkájába menekültek.
Jött a tüzes vízözön. Bepálinkáztak a rézbőrűek,
meg a többi hegyi hős, székely, baszk, skót, arnót, szkipetár:
- gályarabok - Visegrádi kikötőben áll egy sétahajó,
közepében, négy sarkában Sanghai zászlaja (zöld mezőben ...stb.)
Ide jutott a Felföld. Villan a három evezősor; mindnyája a padon
csörren a lánc és gyorsul a dob üteme: Halál, vén kapitány
emlékszel-e a hegyi kápolnára? Dűrer hármasoltár,
keserű ostya a remonstranciában, - a rododendronbokrok mögött
(csipke vagy kökény már nem is jó?) lányok guggoltak,
bugyijuk fönnakadt a tövisen. Praetoriust énekeltek,
a szent kútról énekeltek; Szent Hugó lóbálta a piros lámpást;
az alvilág vonata - ördögmotolla - a hamis vágányra bejárt.
Szurdok faláról lepattant a visszhang:
én is te is ott is itt is A keskenyedő ösvény beteljesül:
végén vár az Öreg, aki az idegenfogalom, (jav: forgalom)
nevében üdvözöl: Neked egy, Mózesnek egy, Illésnek kettő
- tábori kunyhó - zöld moha zöld puhasága,
zuzmó fehérszürke érdessége
csukaszürke köd végső édessége: a ki-kibukkanó csúcs.
Gyalog is lehet, találgatja alig kendőzött óhajomat az útitárs.
Helikopterrel persze gyorsabb. De az nem ugyanaz, mondom.
Igen, az egészen más, mondja. És le is lövik többnyire
főleg, amikor nem figyelnek.