Alföld - 49. évf. 12. sz. (1998. december)
A cseresznyefa földre hajló ágai mellett van egy négyzetméternyi terület a pázsiton,
ez a léprigók kedven tartózkodási helye,
mindennap oda szállnak, és sokáig ott csettegnek.
Pázsitomat naponta feldúlják a vakondok,
először a lyukakba dugott üres palackokkal, majd petróleumos ronggyal akartam őket elriasztani,
aztán mérgező füstpatronokkal próbálkoztam,
de egyik sem használt és megadtam magam,
és most tétlenül nézem,
mint furkálják össze-vissza gilisztát, pajort, lótetűt keresve a földet,
melyhez pontosan annyi joguk van, mint nekem.
A kutyák itatójából reggel kiborítom a befagyott vizet:
az áttetsző, vastag jéghengerben egy lebegő, sárga nyírfalevél.
Még szépen süt a Nap,
de már nem lehet kiülni,
behozom a teraszról és leteszem jövőre a kerti asztalt és a székeket.
Évek óta azzal a fával tüzelek,
melyet apám szedett élete utolsó éveiben vágás után az erdőn.