Marno János

Wienerwende

feljegyzés a Szobalány, naplóval című íráshoz*

Átutazol. A szobalánnyal még
nem végeztél, kimerültél, mint egy hulla,
és úgy is szédültél bele az ágyba,
nyugtatók nélkül. Fel voltál kavarva.
Hajnali négy óra, a minap, mint ma, s a-
meddig ellátsz visszamenőleg magadba,
ujjaddal hozzátapadva héjában égő
szemgolyóidhoz. Mindenre gondolsz, csupán egy
kötőszó nem jut az eszedbe, mely rendet
vághatna gondolataid között. Rémlik,
hogy elemzők szerint a halál bír szóra**,
így hát az előjogot is az gyakorolja
megértésedben. Ezt szem előtt tartva hagytad
félbe akkor éjjel az írást a szobalány iránt
táplált érzelmedről, és indultál ki a tea-
konyhába rágyújtani. S belenézni az osztrák
festő pályakatalógusába. Este nála
falatoztál, hallgatva közben egy másik festő
eszmefuttatását a világ végső sebesség-
fokáról, amely a nőt s a férfit egyaránt
sajátkezű feszültségoldásra készteti. Nincs
szó magányról, ellenkezőleg, épp a társaslét
alapját képezi ez az önálló szerelmi
forma, felhív mondjuk mobilon a másik, és
közli veled, hogy készen van, most az imént
esett túl rajta. Nem fogja torkodat el-
vágni a villanyborotva. Nincsen szükséged
konyakra, repülő sóra, melyekből a múlt
század derekán még londoni szatíra
kerekedett***. Nem tagadod, élvezted. Ásvány-
vizet ittál a gomolyás kenyérre, láb-
fejedet csóváltad a festő szavára, eláb-
rándozva az égi jövőn. Elszakadófélben
e földtől, a jelek szerint. Úgy nézted, az osztrák
festőnek helyén a csillagképe; albumát
a művekkel összevetve, eloszlott kétséged,
hogy termékenyítőleg hatnak-e rá a hullák.
Vonásai a vásznon, mint a nyüvek. És
mintha valami szüntelenül kikezdené,
magába falná a végső formát, és mintha itt
torpannál meg a feljegyzésekben majd te is,
melyekre az éjjel bukkansz rá az odaveszett
szobalány naplójában. Idézel belőlük, úgy
emlékszel, a tűzhöz közel, aminek elemésztő
erejével is számolsz tehát közben. Az
anyag persze minduntalan kivetne
magából, szellemekre pedig nem szívesen
hagyatkozol - maradhat-e egyéb mód, mint saját-
kezű semmibevételed? Mintha kézen-
állva folytatnád az írást****, fél négy, ideje kötő-
szót váltanod: mintha több dolgok volnának földön,
mint egen, amire magad fölé ürítkezel,
könnyebbülve, hogy szereplőid mind idegen;
észrevétlen vagy előttük. Egy lényegtelen
szempont. Avagy egylényegű pont az éggel,
mely szemlátomást elborult. Parázs kihullott
a szádból, hagytad, aludja ki magát, hulla
még soha nem volt kimerültebb nálad... Így zuhansz
négyre ott az ágyba, mérföldekre csonka
írásodtól, önnön tested küszöbére; álom
csak a szemedre jön. A tested kívül reked
rajta. Aggódnod kell érte. Átutazol több
városon, Bécsben betévedsz egy telefüstölt
vén lakásba, a cselédlány meg sem rezdül, mész
beljebb, mint egy alvó, bánt, hogy a Mester***** sem néz
fel rád a papírjaiból. Bánatodban megbízol,
s közlöd vele, hogy romokban vagy, a tested kint
virraszt egy sarkon, amelyről hallgatásra int
helyismereted mély hiánya. A Mester bólint,
s jobbjával a heverőre mutat, nyújtózzál ki,
kezdhetitek is******. Hasra fekszel, így szoktad meg,
fejtámlát a szádba veszed, orrod eldugul,
megfulladsz, ha ebbe belealszol. Árnyékod
kiderül, mint a viasz, és behatol elmédbe,
ahol mást sem hallasz, mint hogy mégiscsak a legjobb
kezekben vagy végre. S te csak utánamondod*******.

* WienerWende=Bécsi forduló
** szószerint(iség): "Érti a halál."
*** Thomas Stearns Eliot: Sweenney fölmered (ford. Vas István)
**** más szóval: Ég a talaj a talpad alatt.
***** Sigmund Freud
****** a pszichoanalízist
******* vö. utánzás, mimézis, mimikri, ismétlési kényszer