Megköt, felold

A Vándor szövevény című antológiáról

A három évtizedes múltra visszatekintő Alföld Stúdió hetedik - Szirák Péter szerkesztésében megjelent - antológiája fiatal értekezők munkáit tartalmazza. A tizenegy tanulmány közül kettő teoretikus témával foglalkozik, két szöveg egy-egy vers elemzésére tesz kísérletet, az írások nagyobbik része pedig elbeszélőprózai alkotásokat vizsgál. A kötet szerzőinek érdeklődése meghatározóan a jelen s a közelmúlt magyar nyelvű szellemi kultúrájának alkotásaira irányul; két elemzés foglalkozik tizenkilencedik századi irodalmunk egy-egy művével, egy a klasszikus avantgárdból választ tárgyat, s ez utóbbival együtt három tanulmány vizsgál nem magyar nyelven született szövegeket. E tematikus lajstrom persze elfedi azt a jellegzetességet, hogy az írások szerzői számára általában természetes a különböző korok és nyelvek közötti mozgás: elemzési módszereik és (kisebb részben) kontextualizáló műveleteik idegen nyelvű szövegeket is látótérbe vonnak, s a vizsgált alkotások értelmezése során a hatástörténet kétirányú mozgása is érvényesül.
    Nehéz volna a tizenegy tanulmány kapcsán valamiféle egységes közelítésmódról, elemzői szempontrendszerről, irányzatosságról vagy stílusról beszélni. Néhány vázlatosan körvonalazott diszkurzív jellemzőt azonban talán anélkül is közös sajátosságként lehet megemlíteni, hogy ezzel mindjárt a különbözőségek érzékelését is megakadályoznánk. A kötet olvasása során a legalapvetőbb tapasztalatom az volt, hogy az elemzők túlnyomóan tartózkodnak a nagyobb történeti távlatok (korszakok) és az - akár poétikailag tekintve - rokon (szokásosan rokonított) szerzők, művek, műfajcsoportok átfogó vagy legalábbis előzetesen biztosított kezelésétől. Az egységesítő korszak- és stíluskategóriák legföljebb a vizsgált szöveg közelítőleges elhelyezését (vagy annak megmutatását, hogy egyértelmű elhelyezése lehetetlen) szolgálják, s az értekezők figyelme inkább a szövegek nyelvi megalkotottságának részletező és elmélyült vizsgálata felé fordul. Az - akár válaszként értett - jelentés elérése a szöveg nyelviségének, textuális működésének hosszan kitartott és kitartó kérdező vizsgálatában halasztódik el. A bőséges szövegpéldákon aprólékosan kifejtett "szövegközeli" műelemzés gyakorlatának erősödését látom ebben.
    A nyelvi mozgások figyelmes és leleményes, az olvasott szöveggel együtt-alkotó fogalmi átírása üdítő kiszámíthatatlanságot és érdekfeszítő hatást eredményez. A nyelv gépies működése, mechanikussága és kiszámíthatatlan teremtő önkénye, vagy másképpen "kényszerjelleg" és "teremtőerő", kötés és oldás nem zárják ki, hanem egymást rombolva is föltételezik egymást: hatásaik véletlenszerű összekapcsolódása és szétválása eredményezi a szövegek kiismerhetetlenségét. A kötetben olvasható írások esetében ez úgy mutatkozik meg, hogy az egyes értelmezői műveleteknek és e műveletek összekapcsolásának indokoltsága, eredetük és végrehajtásuk diszkurzív fölismerhetősége nem jelenti egyszersmind kimenetelük megjósolhatóságát is. A tanulmányok a nyelv említett kétarcúságával olyan módon kapcsolódnak össze, hogy értelmezett és értelmező szöveg között nem - akár ebben a tág nyelvelméleti értelemben sem - valamiféle tükrös szerkezetű viszonyt látunk, hanem inkább - hogy ezzel mindjárt magam is kapcsolódjam az antológia másik fontos diskurzusához - a saját beszéd feltételeként tudatosított meghallását a másik, az idegen beszédnek. Ezért lehet e kötet is bizonyság arra, hogy a szakszerűség, a módszertani tudatosság és következetesség, az elemzés szigorú gyakorlata vagy épp a hatástörténeti feltételezettség tudatosítása nemhogy nem ellenfele, de egyenesen elválaszthatatlan - vele csakis kölcsönösségként fölfogható viszonyban álló - partnere a kreativitásnak, adott esetben a kánon átformálására is képes invenciónak.
    A tanulmányok irodalomtudományos kondicionáltságukat tekintve általában három széles értelemben vett "irányzat" valamelyikével, vagy akár a három irányzat valamely alakegyüttesével hozhatók összefüggésbe. Elemzéseik sokat köszönhetnek az alaktani értelmezőrendszerekben kidolgozott műveleteknek, a strukturalista-szemiotikai narratológia és líraolvasási gyakorlat fogalmi-diszkurzív elemeinek. A poetológiai elemzés számára nélkülözhetetlen leíró kategóriák jelelméleti eredetű komponensei másfelől kiegészülnek vagy néhány esetben leváltódnak a dekonstrukció tropológiai olvasataiból átszármazott - tehát a klasszikus hatás- és eszköz- (szándék-) elvű retorikák diszkurzív rendjét átértelmezve továbbvivő - retorikai fogalmak által. Tágabb szemléleti összefüggéseket szemlélve a hermeneutika hatása is meghatározónak látszik: mind a tanulmányok történetiség-, mind dialogikus nyelv- és értelmezés-fölfogása tekintetében. A dekonstrukció az értelmezések diszkurzív alakulásában tematikai síkon is jelen van: a középpont felbomlása, az aporetikusság, az elkülönböződés metaforái nem egy esetben az elemzések irányjelzőiként is szolgálnak.
    Bednanics Gábor tanulmánya (Az alap helye) filozófia, irodalom és retorika kapcsolatának eleven kérdését Paul de Man Nietzsche-értelmezésének és retorika-fölfogásának vizsgálatával igyekszik egyelőre nem is annyira megválaszolni, mint inkább kellő körültekintéssel kidolgozni és megfelelő súllyal föltenni. Gondolatkísérletének legfőbb hozadéka talán az a fölvetés lehet, hogy a nyelv retoricitásának de Man-féle (túl)hangsúlyozása nem jelent-e egy újabb (ezúttal a logikával, az episztemológiával vagy a "filozófiával") szembeni hierarchikus fölérendelést, mely a retoricitásnak az alap helyére helyezésével (e helyettesítéssel) ismétcsak totalizációt eredményez: immáron a mindenható retorikáét. A tanulmány zárlatának a nyelv eredendő, de nem föltétlenül megalapozó retoricitását illető kérdései olyan - akár de Man alapján is kidolgozható - irányba mutatnak, mely e retoricitást nem az alá-fölé rendeltség, az előbb-utóbb vagy a lényegi-járulékos kategóriái alapján (s talán mégcsak nem is valamely dialektikus működés részeként) határozná meg, hanem egymással egyidejűleg és megszüntethetetlenül korrelatív és kollíziós vi-szonyban álló, egyenrangú nyelvi erők egyikeként.
    Kalmár György tetszetős és szellemes paradoxonokat s aporetikus szerkezeteket bőven adagoló tanulmánya (A másik allegóriái) a másik, az alteritás pozícióit vizsgálja a derridai dekonstrukcióban. A disszemináció egy fejezetének elemzése elsősorban a szöveg "mondottjának", "téziseinek" elrendezésével, pontosabban elrendezésük lehetetlenségét - s e lehetetlenségnek a szemantikumban föllelt "okaiként" a szöveg logikai vagy ismeretelméleti aporiáit - felmutatva azt igazolja, hogy a másik allegóriái magának a dekonstrukciónak mint önfelszámoló "rend-szernek" vagy inkább szövegműködésnek az allegóriájává válnak. A dekonstrukció maga is "valami végtelen billegés és eldönthetetlenség fennálló és másikja között", egyfajta "kimeríthetetlen és alap nélküli" mozgás, mely ennyiben megismétli a saját és idegen, én és másik, értett és nem értett között önmaga által létesített folytonos, kötetlen átjárást.
    Asztalos Éva finom elemzőkészségről és találékonyságról tanúskodó írása (Az olvasó magánya) Katona József A magányhoz (Egy embergyűlölői órában) című költeményét elemzi. Kiváltképpen az foglalkoztatja, hogy miképpen (milyen hatáselemek révén) akadályozza meg a szöveg önnön hatáselemeinek pontos fölmérhetőségét. Az értelmező Katona versében mindenekelőtt a magány/közösség (természet/civilizáció) oppozíciójához kapcsolódó tropológiai láncolat csavarodásait vizsgálja. Katona szövegét egy viszonylag szűk elemzési szempontból is rendkívül bonyolult szövetként - a tanulmány olvasóját is a vers hosszas böngészésére sarkallva - képes megmutatni: a tropológiai áthelyeződések követése ellenőrizhetetlen jelentéstani szétválásokhoz vezet, melyek a láncolatok felbomlását és keresztező mozgások eredményeként bekövetkező összekuszálódását eredményezik. Az ötletes és következetes elemzés legtermékenyebb pontjai azok, ahol a tropológia nézőpontja a szubjektum önkonstitúciójának, a megnyilatkozás grammatikai és pragmatikai szerkezetének vizsgálatával, s az allúziós rétegek közbejöttére irányuló figyelemmel is összekapcsolódik.
    Lőrincz Csongor nagyívű tanulmánya (Médium, név és "a líra lehetősége") Kovács András Ferenc J. A. szonettje című versét elemzi. A tanulmány a magyar posztmodern líra értelmezésének szempontjait és kérdéseit azáltal képes gazdagítani, hogy a költemény elemzését következetesen tágabb líraelméleti kérdéskörökkel kapcsolja össze. Az észlelő olvasás során kialakuló ritmikai, tonális, rímszerkezeti, grammatikai, a hangzósságra s a figurációra vonatkozó észrevételeket a műfajiság kérdéseinek, a sokrétű funkcióba állított szövegközi kapcsolatoknak az elemzései kötik át, olyan olvasási tapasztalatot alkotva, melyben a versszöveg materialitása és kontextualitása keresztezik egymást. Az immanens olvasat részletező kidolgozása meggyőzővé teszi a korszakjelölésekkel is összekapcsolt történeti-szemléleti differenciálásokat, s azt a megállapítást is, hogy a szöveguniverzumba történő belépés maga sem nélkülözhet soha valamely előzetes perspektiváltságot, melynek a líra esetében különösen kitüntetettek a sajátos mediális-materiális összetevői. A J. A. szonettje oly mértékben irányítja saját többszörös és magában a szövegben is rétegzett közvetítettségére a figyelmet, hogy beláthatóvá válik: "ebben a poétikai térben a ťhangokŤ jelentéssel való ellátása, egyáltalán: a ťbetűkŤ hangokká való alakítása nem automatikus művelet." A nyelvi anyagszerűség, a mediális perspektiváció és a más szöveg(ek) nyoma "szöveg" és "dallam" transzgresszív mozgásának is alkotóelemei lesznek. A vers megszólaltatása pedig épp e határátlépő jelleg következtében soha nem nyerheti el valamely hangzás és értelem együttes jelenlétében a maga végleges alakját: "éppen mint médiumfüggő konkretizáció válik mindig megszakítottá a maga látszólagos koprezenciájában."
    Jókai Mór Erdély aranykora című történelmi regényét a szakirodalom többnyire ismeretelméleti megfontolások alapján, a megfeleléselvű történelemábrázolás historista igényéből kiindulva értékelte le. Török Lajos alapos tanulmánya (A történelem [félre]olvasása) ebbe a recepciós helyzetbe az 1990-es évek történelmi regényeinek tapasztalatával lép be, s hozza magával Jókai könyvének egy lehetséges újraértelmező és rekanonizáló olvasatát. Az élő jelen irodalmának, valamint a hetvenes-nyolcvanas évek történelemelméleti belátásainak hatástörténeti reflexiójával nyert perspektívában az egyes elbeszéléstípusok, így a történelmi regény is, nem reprezentációs, hanem tropológiai struktúrákként értelmezhetők, olvasásuk során tehát mindenekelőtt az elbeszélés közlésviszonyainak poetológiai vizsgálata adhat számot a regények esztétikai tapasztalatáról. Török tanulmánya meggyőzően érvel ama sajátosság mellett, hogy Jókai regényében a történetszerűség decentrálása, a folytonosság, a vonalszerű előrehaladás képzetének megszakítása, a kauzális szerkezetnek az elbeszélői hang elrendező műveleteihez kötése s a különböző diszkurzív rétegek egybejátszása "együtt jár a történetelbeszélés öntükröző jellegének a szövegszerveződés nyelvi-retorikai szintjén való leleplezésével." A tanulmány eredményei bizonyosan figyelmet érdemelnek a 19. századi történelmi regények teljes színképének irodalomtörténeti vizsgálata szempontjából is.
    Molnár Gábor Tamás Agarak és emberek című értekezése Lovik Károly ritkán elemzett regényét, A kertelő agár című alkotást értelmezi. Molnár tanulmánya mindenekelőtt annak megmutatásával érdemel figyelmet, hogy a regényt a dzsentri-társadalom elnéző kezelésével vádoló olvasatok nem szenteltek kellő figyelmet a regény nézőpontszerkezetének, modalitásváltásainak, a mimetikus és a narratív funkciók összjátékának, s a meghatározó retorikai alakzatok viszonylagosító mozgásainak. A Balsaiak világa "ürességének" morális értelmezésű metaforáját Molnár Gábor Tamás meggyőzően helyezi át szemiotikai kódok folytonosan átszerveződő hálózatába, melyeknek középpontjában egy bármilyen jelviszonyba beléptethető, így bármilyen jelentéssel fölruházható ("üres") nyelvi elem, az "agár" áll. Az állítások igazságértékének megállapítása lehetetlenné válik a jelek örvénylő, metaforikus, metonimikus és paronomáziás kapcsolatok véletlenszerűségében föloldódó mozgásában. Ekképpen a regény "példázatossága" is más jelentést kap: "a regény példázat, méghozzá annak példázata, hogy miképpen fordul egy nyelv saját használói ellen. A történet (...) literális és figuratív jelentés közötti fordítás lehetetlenségének története."
    Kékesi Zoltán Alfred Döblin Berlin Alexanderplatz című regényét elemző írása a germanisztika avantgárd-kutatásához kapcsolódik, s egyben a kilencvenes évek második felében Magyarországon új impulzusokat kapott avantgárd-tanulmányokhoz kínálhat összehasonlító szempontokat. Döblin 1929-ben keletkezett regénye azért mutatkozhatott hatásosnak a század második felének német prózáját tekintve, mert az expresszionista és dadaista avantgárd szövegalkotó eljárásait átfunkcionalizálva keresett új válaszokat a nyelvválság kérdésére. A regény ugyanis a montázs, a szimultán elbeszélés, a deszemiotizáció, a szubjektum decentrálásának eljárásai mellett a nyelv anyagiságán alapuló teremtő (tehát nem csupán megfosztó) erejét a nyelv kommunikatív tapasztalatában, a különnemű szociolektusok összeszövődésében ismeri föl: "az ellenszegülő valóság itt épp a nyelv közösségi létformája, azaz lényegében pragmatikai dimenziója révén válik ťaz interszubjektivitásban végbemenő tapasztalat és világalkotás igazolási értékekéntŤ értelmezhető valósággá."
    Kálai Sándor tanulmánya olyképpen közelít Kertész Imre Sorstalanság című regényéhez, hogy a Genette és Benveniste nyomán nyert narratológiai és nyelvelméleti perspektívákat a főszereplő ön- és világmegértésének mikéntjére vonatkoztatja. Köves Gyurinak a lágerek világáról szerzett tapasztalata nyelvi és történő jellegűnek mutatkozik: a megértés totalizálhatatlansága a nyelvek közötti fordítás nehézségében, a másik ember teljes megértésének lehetetlenségében, a tárgyi világban való eligazodás szüntelen, önkorrekciós tanulás-jellegének lezárhatatlanságában mutatkozik meg. A regény elbeszélő moduszának az a sajátossága pedig, hogy helyenként a második személyű megnyilatkozás az olvasó megszólításaként is értelmezhető, azzal a következménnyel jár, hogy az olvasó is részévé válik a regény világának s így az önmegértés lezárhatatlan folyamatának is.
    Bodor Ádám Sinistra körzet című regénye recepciójának egy részében meghatározó eljárás volt a regény világának történelmi tapasztalatok leképezésként értelmezése, ideológiai-politikai s etikai koordináták mentén. Kovács Béla Lóránt Baljós alakzatok című szövege poétikának és etikának a regény olvasása nyomán létesíthető összefüggéseit vizsgálja, mégpedig úgy, hogy e létesítést a poetológiai megfigyelések utólagos etikai kontextualizációja révén kísérli meg. Elemzése a műfajiság kérdéseinek vizsgálata mellett (illetve részben már itt is) döntően retorikai fogalomkészletet használ, számos apró részlet érdekes és ötletes elemzésével mutatja meg, hogy miképpen idézik elő a szöveg tropológiai mozgásai a regényszerű (egészelvű) olvasás megnehezítésének, a szubjektumhatárok elmosódásának s a jelenetésképződés véletlenszerűségeinek hatásait. Kovács olvasatában a regény az értékek "költői" megalapozottságának (szilárd alapot nélkülöző voltának) Nietzschére visszanyuló fölfogásához kapcsolódik.
    Bengi Lászlónak Garaczi László Pompásan buszozunk! című regényét tárgyazó munkája azáltal válik meglehetősen egyedi darabjává a Garaczi-recepciónak, hogy kulturált poetológiai vizsgálatával, szempontjainak korszerűségével és átgondoltságával, érveinek színvonalas kifejtésével a fogadtatástörténet nívós munkáihoz sorolható, ugyanakkor döntően az általuk megfogalmazott elismerő értékítéletek ellenében foglal állást. A narratív szintek bonyolult viszonylatait, az elbeszélés vágásainak technikáját, a nézőpontok folytonos váltakozását, az imaginatív szövegalakítást, az identitás szociokulturális kialakulásának tematikus kérdését s a diszkurzusok, beszédmódok, szociolektusok diffúz keveredését vizsgálja. Értelmezésének középpontjában az a megállapítás áll, hogy Garaczi önéletrajzi regényében a diegetikus szint többirányú megbontása nem lép reflektált kapcsolatba a diszkurzusok keveredésének és tropológiai mozgásainak hatásaival, az önéletrajzi vallomás szubjektuma így csupán "a diszkurzusok játékának, esetleges kapcsolatainak és folytonos eltérüléseinek egyoldalú megszakítottságában (illetve egysíkúvá váló diffuzitásában) marad megalkothatatlan."
    Krasznahorkai László interkanonikus helyzetű, ám sok vonatkozásban nagyon eltérően értékelt epikája az 1999-ben megjelent regénnyel, a Háború és háborúval újra összetett értelmezői feladat elé állította az életmű figyelmes olvasóit. Fodor Péter Amit ez a kiismerhetetlenség eltakar című, szempontokban gazdag tanulmánya az elbeszéléspoétikai elemzést összetett viszonylataiban kapcsolja össze létértelmezési sajátosságok együttesével. Értelmezésének középpontjában a regényben megképződő szövegvilágok transzgresszív interakciója áll. A regény szólamainak többszörös (modális, grammatikai, perspektivikus) közvetítettsége sokhangú szöveget hoz létre, melyben a megnyilatkozások eredete nem lelhető föl. A "regény a regényben" formának - valós és írott világ összeolvadásának posztmodern jelenségét illetően is - figyelemreméltó átértelmezését az elbeszélés diszkurzív összetettsége mellett az az eljárás biztosítja, hogy a regény elbeszélt világa és a regénybeli kézirat "folytonos egymásbatükrözése a történések utaltját megkettőzi", s hogy a regény grammatikai és retorikai megalkotottsága révén is közvetítő viszonyba lép a kézirattal, tehát a két "világ" valóban szövegesülésük folyamatában képes összekapcsolódni.
    A görögség hajdani világában a vendégbarátság, a vendégjog (xenia) alapvető jelentőségű jogi, kulturális és politikai intézmény volt, mely az idegen kiszolgáltatott helyzetét ellensúlyozta befogadásával, megvendégelésével, érdekeinek jól szabályozott érvényesíthetőségével és személye védelmével. Az Alföld Stúdió legújabb antológiája a vándor szövevény, a jövevény, idegen textus befogadásával, idegenségének és épp ezáltal jogainak tiszteletben tartásával és igénye cselekvő meghallgatásával vélhetőleg - hiszen egynapélő halandóként erről mindannyian csupán bizakodóan vélekedhetünk - eleget tesz a vendégbarátságot felügyelő leghatalmasabb isten, Zeusz xeniosz szigorú elvárásainak. (Csokonai)                             

Simon Attila