FEJÉR MEGYEI KÖNYVTÁROS
Fejér megye könyvtárosainak és olvasóinak tájékoztatója XXXVIII. évf. 1998/3.sz.

***

Hegyi Tamás
Legfontosabb tudni- és tennivalók az új kulturális törvény kapcsán

Mint az már bizonyára köztudott a könyvtáros kollégák előtt, az Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el a könyvtárak működését meghatározó 1997. évi CXL. törvényt a kulturális és muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről. (Magyar Közlöny 1997/112. szám.)

A jogszabály alapvető ismeretét feltételezve, az alábbiakban néhány - a törvényből következő - tennivalóra, szempontra hívjuk fel a figyelmet.

Legelőször azonban tekintsük át a legfontosabb paragrafusokat:

54. § (1) A nyilvános könyvtár alapkövetelményei:

a) mindenki által használható és megközelíthető,
b) könyvtári szakembert alkalmaz,
c) rendelkezik kizárólagosan könyvtári szolgáltatások céljaira alkalmas helyiséggel,
d) rendszeresen, a felhasználók többsége számára megfelelő időpontban tart nyitva,
e) helyben nyújtott szolgáltatásai ingyenesek,
f) statisztikai adatokat szolgáltat,
g) ellátja az 55.§ (1) bekezdésében felsorolt alapfeladatokat

Ezek a következők:

55.§ (1)

a) a fenntartó által kiadott alapító okiratban és szervezeti és működési szabályzatban meghatározott fő céljait nyilatkozatban közzé teszi,
b) gyűjteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megőrzi, gondozza és rendelkezésre bocsátja,
c) tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól,
d) biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését,
e) részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében

54.§ (2)

A nyilvános könyvtárakról a Művelődési és Közoktatási Minisztérium jegyzéket vezet. Az állami költségvetési támogatás csak a jegyzékben szereplő nyilvános könyvtárakat, illetőleg fenntartóikat illeti meg a 71.§ (1) bekezdésében felsoroltak figyelembevételével.

A fentiekből következik:

A könyvtáraknak rendelkezniük kell alapító okirattal valamint szervezeti és működési szabályzattal. Ezek a dokumentumok feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a könyvtár a jövőben bekerüljön (illetve) benne maradhasson a nyilvános könyvtárak jegyzékében. Azt talán említeni sem kell, hogy ez mind a könyvtár mind pedig a fenntartó önkormányzat elemi érdeke is, hiszen csak így részesülhet a könyvtár különféle támogatásokban.

A nyilvános könyvtárak jegyzékébe való bekerüléshez nemcsak a jogi, hanem a előzőekben felsorolt szakmai feltételeknek is meg kell felelni. Ez - ismerve a jelenlegi helyzetet - sok község esetében nem lesz könnyű feladat és bizonyára kell majd valamennyi átmeneti idő is ahhoz, hogy ezek a törvényben leírt követelmények megvalósuljanak.

A nyilvános könyvtárak jegyzékének vezetéséről szóló rendelet jelen pillanatban még nem jelent meg ( a közeljövőben várhatóan meg fog jelenni) A rendelkezésre álló tervezet alapján annyit tudni lehet, hogy a fenntartónak (azaz legtöbb esetben az önkormányzatnak) nyilatkoznia kell, hogy a könyvtára megfelel-e a törvényben meghatározott követelményeknek.

A legelső feladat azonban az alapító okirat és a szervezeti és működési szabályzat elkészítése. E dokumentumok elkészítéshez segítségként közreadunk két mintát, amelyet a Győr-Sopron-Moson megyei kollégák állítottak össze. A mintákat bárki felhasználhatja igénye szerint és természetesen a helyi sajátosságok figyelembevételével.

Végül néhány olyan alapvető dolgot még szeretnénk idézni a törvényből, amely iránt a községi könyvtáros kollégák (valamint az önkormányzatok tisztségviselői) a leggyakrabban érdeklődtek:

64.§ (1)

A települési (...) könyvtári ellátás biztosítása a helyi önkormányzat kötelező feladata.

64.§ (2)

Az (1) bekezdésben meghatározott feladatot a községi (...) önkormányzat nyilvános könyvtár fenntartásával, vagy önkormányzatok közötti társulásban nyilvános könyvtár fenntartásával, vagy nyilvános könyvtár szolgáltatásának megrendelésével teljesítheti.

54.§ (6)

A települési könyvtár megszüntetése esetén a fenntartó a döntés-előkészítése során beszerzi és a döntést hozó testülettel ismerteti a miniszter véleményét.

54.§ (7)

A települési könyvtár megszüntetése esetén a fenntartó köteles gondoskodni a gyűjtemény további hasznosításáról

Röviden összefoglalva:

Az önkormányzat köteles könyvtári ellátást biztosítani a lakosság számára, és megítélésünk szerint ennek a legésszerűbb módja az önálló könyvtár fenntartása.

A nyilvános könyvtárak jegyzékében szereplő könyvtár számára megfelelő működési körülményeket kell biztosítani. Ha ez nem teljesül, a miniszter felszólíthatja a fenntartót arra, hogy pótolja a hiányosságokat.

Megszüntetni könyvtárat csak miniszteri vélemény kikérése esetén lehet, ám az önkormányzat könyvtári szolgáltatás biztosítása iránti kötelezettsége továbbra is fennáll.

Mindezek alapján felhívjuk a települési önkormányzatok figyelmét arra, hogy az önkormányzati könyvtárak működési feltételeit szembesítsék a törvényben előírtakkal. Amennyiben ezek a működési feltételek nem felelnek meg az elvárásoknak, akkor kezdeményezzék olyan fejlesztési tervek, koncepciók készítését, amelyek rövid távon megvalósíthatóak. Ehhez, valamint az alapító okirat és a szervezeti és működési szabályzat előkészítéséhez a megyei könyvtár szívesen nyújt segítséget.

Hegyi Tamás


Pályázatok

Örömmel láttuk, hogy az NKA Könyvtári Szakmai Kollégiumának 1998. május 14-15-i döntése alapján a következő Fejér megyei könyvtárak nyertek központi támogatást:

- Etyek Nagyközség Önkormányzata: a könyvtár betörésjelző berendezésének felszereléséhez 75.000 Ft-ot.

- Nagy Károly Városi Könyvtár (Bicske): a gyermekkönyvtári állományrészek kiegészítésére, az elrongyolódott könyvek kicserélésére 75.000 Ft-ot; a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár TextLib adatbázisához való hozzáférés megoldásához 150.000 Ft-ot.

- Németh László Klubkönyvtár (Mezőszilas): a betörésjelző kiépítésére 100.000 Ft-ot

- Radó Antal Városi Könyvtár (Mór): a 3. és 4. osztályos gyerekek olvasási kultúrájának fejlesztéséhez 100.000 Ft-ot.

- Sárbogárd Polgármesteri Hivatala: a városi könyvtár gyermekkönyvtári állományának kiegészítésére 200.000 Ft-ot, a lokális számítógépes könyvtári hálózat kiépítésére 150.000 Ft-ot.

- Székesfehérvári Városi Könyvtár: a kortárs magyar gyermekirodalom népszerűsítéséhez 100.000 Ft-ot.

- Vas Gereben Városi Könyvtár (Enying): a gyermekkönyvtári állomány bővítésére 150.000 Ft-ot, a betörésjelző berendezés felszereléséhez 70.000 Ft-ot.

Friss hír

- A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár az MKM Kulturális Örökség Főosztálya által meghirdetett pályázaton 1 millió Ft-ot nyert az Országos Dokumentációs Rendszerben adódó feladatainak a fejlesztésére; a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványtól 50.000 Ft-ot a német nemzetiségi gyűjtemények fejlesztésére; az MKE Közkönyvtári Egyletétől 30.000 Ft-ot a kommunikációs és személyiségfejlesztő tanfolyam szervezésére.

 

Gratulálunk

A helyi önkormányzatok - miután a képviselő-testületek megvitatták és elbírálták a pályázatokat - ismét öt évre kinevezték igazgatónak, illetve könyvtárvezetőnek Chilla Szilviát (Martonvásár), Klausz Gábort (Gárdony) és Kleinné dr. Horváth Magdolnát (Mór).

 

Újabb pályázati eredmények

Az NKA Mozgókép Szakmai Kollégiuma pályázatán 70.000 Ft támogatást nyert az art-videotékák filmállományának bővítésére a Madarász József Városi Könyvtár, a Nagy Károly Városi Könyvtár, Polgármesteri Hivatal - Etyek, a Szakszervezetek Fejér Megyei Könyvtára, a Székesfehérvári Városi Könyvtár és a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár. Ez utóbbi 4 millió forintot nyert telematikai fejlesztésekre az MKM Nemzeti Kulturális Örökség Főosztálya által meghirdetett pályázaton. Az elmúlt évi állománygyarapítási összeg alapján pedig 1,5 millió Ft címzett támogatást kapott a Fejér Megyei Önkormányzat a megyei könyvtár gyarapítási keretének a növelésére.

 


Arató Antal
Felhívás és kérés, avagy mit kell tudni a kötelespéldányok szolgáltatásáról

A Magyar Közlöny 1998/26. számában látott napvilágot a Kormány 66/1998. (III. 27.) számú rendelete a sajtótermékek kötelespéldányainak szolgáltatásáról és hasznosításáról. A rendelet lényege, hogy - bizonyos kivételektől eltekintve - a korábbi 16 példánnyal szemben 6 kötelespéldányt kell a sajtótermékekből a nyomdáknak, illetve a kiadóknak térítésmentesen beküldeni az Országos Széchenyi Könyvtárba. A korábbi gyakorlathoz hasonlóan - az OSZK-nak küldött kötelespéldányokon felül - a szolgáltatók a helyi vonatkozású sajtótermékekből a székhelyük szerint illetékes megyei könyvtárnak is egy példányt kötelesek ingyenesen beküldeni.

Ezek a példányok elsősorban a megyei könyvtár helyismereti gyűjteményének a gyarapítását szolgálják, illetve szolgálnák, ha a nyomdák és a kiadók valóban teljesítenék ezt a kötelezettségüket. Sajnos a rendelet megjelenése óta nem változott a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban a megyében működő nyomdákból beküldött kötelespéldányok mennyisége. Ugyanakkor tudjuk, hogy a nyomdák, kiadók (sokszorosító szervek) száma inkább nő, mint csökken - igaz gyakori a tulajdonosok, telephelyek változása, egyes nyomdák megszűnése, azaz igencsak nehéz feladat egy naprakész címjegyzék összeállítása a megyei nyomdákról. Ám, hogy ellenőrizni tudjuk a kötelespéldányok szolgáltatását, ki kell egészítenünk a megyei könyvtárban lévő korábbi címjegyzéket. Elsőként tehát ehhez kérjük a városi, községi könyvtárak vezetőinek a segítségét. Kérjük, hogy közöljék velünk a településükön működő újabb nyomdák (kiadók) esetleg az általuk megjelentetett nyomdatermékek adatait. Természetesen érdekelnek bennünket minden helyben kiadott mű adatai is, függetlenül attól, hogy a nyomda stb. neve ismeretlen. (Ez utóbbira csak egyetlen példa: idén jelent meg a Bakonycsernyén élő Simek Valéria Kancsónyi reménységgel című - egyébként kitűnő verseskötete - a kiadó, a kiadás helye, a nyomda, az ISBN-szám feltüntetése nélkül.)

Az adatszolgáltatás, tájékoztatás mellett kérjük a kollégákat, hogy - lehetőségeik szerint - személyesen is hívják fel a nyomdák, kiadók vezetőinek a figyelmét a kötelespéldányok szolgáltatására. Ennek során érdemes tisztázni azt is, hogy mit értünk helyi vonatkozású sajtótermékek meghatározás alatt. A rendelet szerint a helyi vonatkozású sajtótermék: a helyi kiadvány, a helyi tartalmú és helyi szerzők (tartalmilag nem helyi jellegű) munkája, valamint a helyi nyomtatványok. Részletesebben:

helyi kiadvány: az adott településen, a megjelenési (keltezési) helyen kiadott dokumentum,
helyi tartalmú dokumentum: a helyre (földrajzi vagy közigazgatási), a helyi személyekre vonatkozó információt hordozó dokumentum,
helyi szerző: az adott településen élő, dokumentumot alkotó (létrehozó) személy,
helyi nyomtatvány: a nem helyi tartalmú és nem helyi kiadványnak minősülő helyi nyomdatermék.

Azaz általánosságban minden sajtótermékből megilleti 1-1 példány a megyei könyvtárat. Sőt, mivel a nyomdában előállított művek mellett a rendelet a sajtótermékek közé sorolja a nyilvános közlésre szánt műsoros filmszalagokat, videokazettákat, hanglemezeket stb. is, ezekből is jár egy példány a megyei könyvtárnak.

Érdemes a kollégáknak a helyi nyomdákkal, kiadókkal (a nyomda mulasztása esetén a kötelespéldányokat a kiadónak kell szolgáltatni) felvenni a kapcsolatot azért is, mert így ők is könnyebben hozzájuthatnak a könyvtáruk gyűjtőkörébe tartozó kiadványokhoz. És természetesen érdekeltek abban is, hogy a megyei könyvtár gyűjteményében a kiadványok részükre, olvasóik részére hozzáférhetőek legyenek.

Arató Antal

 

Hegyi Tamás
Érdekeltségnövelő támogatások, 1998.

A helyi önkormányzatok könyvtári (...) érdekeltségnövelő támogatásáról szóló, az 1997. évi CXL. törvényhez kapcsolódó 15/1998. (III. 31.) számú MKM rendelet szerint a megyei könyvtár összegyűjtötte és továbbította a Fejér megyei települések által állománygyarapításra fordított összegek adatait. A közelmúltban érkezett tájékoztatás alapján a támogatások elosztása megtörtént és az önkormányzatok augusztus végéig meg fogják kapni a mellékelt táblázat szerinti összegeket, amelyet kizárólag könyvtári dokumentumok beszerzésésre lehet felhasználni.

A táblázatban a megyénk településeinek saját ráfordítása mellett (amely megegyezik a Fejér Megyei Könyvtáros 1998/2. számában közreadott táblázat adataival) a támogatásként megítélt összeg látható. Ez a saját forrásból finanszírozott gyarapítás értékének 23,5 %-a. A pályázat címszó alatt pedig azon települések neve mellett látható adat, ahol az önkormányzat a 15/1998. MKM rendelet 5. § 7. bekezdése alapján sikeres pályázatot nyújtott be. Csak emlékeztetésül: minden olyan település pályázhatott, ahol az egy lakosra jutó beszerzési összeg nem érte el az országos átlagot, azaz a községek esetében a lakosonkénti 61 Ft-ot, a városokban pedig 99 Ft-ot. A pályázat másik feltétele az volt, hogy az önkormányzat emelje meg a könyvtárnak az idei évre tervezett beszerzési keretét, s akkor ennek megfelelő támogatást kap még a központi keretből. Sajnos mindössze 5 Fejér megyei település élt csak ezzel a lehetőséggel: Polgárdi a városok, valamint Adony, Cece, Dég és Pákozd a községek közül. (A városok közül, mivel a gyarapítási összeg meghaladta az országos átlagot, több már nem pályázhatott, de községek közül még további 58 pályázhatott volna.) A könyvtárak 44 % -ának (46) gyarapítási keretete elérte vagy meghaladta az országos átlagot. Említésre méltó, hogy megyénk 104 önkormányzati könyvtárából 93 (89 %) részesült támogatásban. A további 11 (11 %) könyvtár közül 5 szünetelteti működését (Baracska, Kápolnásnyék, Kulcs, Nadap, Ráckeresztúr), 3 nem gyarapított (Csősz, Gánt, Moha), 3 pedig olyan kis összegben, hogy nem küldte be az általunk kért nyilatkozatot (Alsószentiván: 1000 Ft, Felcsút: 16000 Ft, Jenő: 1000 Ft).

A támogatások összege összesen 8 millió 520 ezer Ft, ami minden bizonnyal rendkívül kedvezően befolyásolja majd az új dokumentumok vásárlását. Településenként nézve mértékük, mint ahogy az eredeti gyarapítási összegek is, igen változó. 5000 Ft-nál csak Mezőkomárom kapott kevesebbet (3000 Ft-ot). Alcsútdoboz, Isztimér, Sukoró, Nagyveleg 6000 Ft kiegészítésben részesült, míg Ercsi, Etyek, Martonvásár, Mezőfalva, Mezőszilas több mint 150.000 Ft-tal többet költhet állománygyarapításra 1998-ban.

Hegyi Tamás


MEGHÍVÓ

In memoriam Könczöl Imre

1918. november 11-én született Könczöl Imre, a Székesfehérvári Városi Könyvtár, majd (a városi és a körzeti könyvtár összevonása után) a Fejér Megyei Könyvtár, utóbb (1963-tól) a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár egykori igazgatója. Sokszínű közéleti tevékenysége, életműve elválaszthatatlan Fejér és Veszprém megyétől.

Születésének nyolcvanadik évfordulóján az MKE Fejér és Veszprém megyei szervezetei, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár emlékülést szerveznek november 2-án és 3-án. A tanácskozásra szeretettel várunk minden érdeklődőt. A részletes programot most állítjuk össze, szívesen fogadunk ezzel összefüggő javaslatokat.

 

Írások Könczöl Imréről
(Összeállította: Laznik Gabriella)

Szabó Dezső: Egy nap Nagykőrösön.= A magyar jövő alapproblémái. Bp., Ludas Mátyás, 1939. p. 132-135. (A Nagykőrösi Tanítóképző Intézetben Könczöl Imre köszöntötte a városba látogató Szabó Dezsőt.)

Pártélet. = Győri Szabad Szó, 1945. júl. 22. p. 3. (Könczöl Imre a Nemzeti Parasztpárt Észak-Dunántúli Kerületének titkára.)

Pártélet. = Győri Szabad Szó, 1945. aug. 12. p. 2. (Könczöl Imre pártiskolát szervezett 1945. aug. 12-15. között Mosonmagyaróváron.)

S. J.: Délelőtti séta Várpalotán. = Napló, 1970. okt. 30. p. 5.

Raffai István: Nincsenek isten háta mögötti helyek! Beszélgetés Könczöl Imre könyvtárigazgatóval. = Napló, 1972. aug. 5. p. 5.

Kamarás István: Országos problémákról, egy megyei könyvtári évkönyvben. A Veszprém Megyei Könyvtár évkönyve 1971. = Könyvtáros, 1972. 3. sz. p. 179-181. (Könczöl Imrének Az olvasóvá válás útjai és útvesztői címu tanulmányáról.)

Nádasy Lajos: Legenda-e Petőfi ajkai tartózkodása? = Napló, 1973. júl. 7. p. 6.

Páldy Róbert: Írók és könyvtárosok. = Fejér Megyei Könyvtáros, 1977. 2. sz. p. 32-34. (Az 1954-ben Badacsonyban rendezett könyvtárosok és írók tanácskozásáról, amelyet Könczöl Imre nyitott meg.)

Fekets Gábor: "Péntek voltam Könczöl - Robinson mellett." = Fejér Megyei Könyvtáros, 1977. 2. sz. p. 24-27.

Halász Béla: Évtizedek a könyvtár szolgálatában. Nyugdíjba ment dr. Kőszeghy Miklósné és Könczöl Imre. = Horizont, 1980. 2. sz. p. 7.

Veszprém megye irodalmi hagyományai. Összeáll. Harmath István, Katsányi Sándor. 4. bőv. kiad. Veszprém, 1984, p. 308.

Páldy Róbert: A szabadművelődés megindulása és kifejlődése.= Veszprém megye a népi demokratikus forradalom idején 1944-1948. Veszprém, 1985. p. 253. (Könczöl Imréről, mint a szabadművelődési felügyelőség munkatársáról.)

Péntek Imre: Aki Nagy Imrének "súgott". A 8-ad rendű vádlott: Könczöl Imre. = Fejér Megyei Hírlap, 1989. okt. 20. p. 4. (Könczöl Imre visszaemlékezései az 1956-os székesfehérvári eseményekre, perbefogására.)

Matzkó [ Turainé Matzkó Emma] : Politikus könyvtárigazgató. = Veszprémi Módszertani Füzetek, 1989. 2. sz. p. 10-11.

Turainé Matzkó Emma: Élettörténetem. Portrévázlat Könczöl Imréről. = Könyvtáros, 1989. 6. sz. p. 351-353

Halász Béla: A nagy út véget ért... Könczöl Imre 1918-1990. = Könyvtáros, 1990. 10. sz. p. 611-612.

[ Tóth György István] : In memoriam Könczöl Imre. = Fejér Megyei Könyvtáros, 1990. 1. sz. p. 57-59.

Bella István: Egy "kultúrmenedzser" halálára. = Népszabadság, 1990. jún. 5. p. 9.

Elhunyt Könczöl Imre. = Fejér Megyei Hírlap, 1990. máj. 26. p. 16.

p.i. [ PÉNTEK Imre] : A magyar művelődés munkása volt. Könczöl Imre halálára. = Fejér Megyei Hírlap. 1990. jún. 2. p. 13.

Kégli Ferenc: 100 éves könyvtár Székesfehérváron. A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár elődje, a városi könyvtár 1893-1952. Székesfehérvár, 1993. p. 181-185., 192-193., 234.

P. E.: Bizonyos helyzetekben vállalni kell a megszólalás kockázatát. Volt egyszer egy rádió. = Fejér Megyei Hírlap, 1994. okt. 22. p. 9. (1956. okt. 29-tol Könczöl Imre volt a Vörösmarty Rádió főszerkesztője