HELTAI JÁNOS

Kis Imre és Pósaházi János hitvitája

a kálvinista vallás régiségéről. II.*

Két egymást kiegészítő töredék és tanulságaik

Miután ismertük a nyomtatott vita első szakaszának menetét és az egyes vitairatok megjelenésének hozzávetőleges idejét, érdemes szemügyre venni azt a két töredéket is, amelyek kétségtelenül ehhez a vitához tartozó művek szövegrészleteit tartalmazzák.

Az elsőt Fitz József, majd Bucsay Mihály írta le egymással megegyezően a berlini magyar intézet könyvtárából: Vegsö-keppen svccvmbala actorsagaban Posahazi 1667 esztendöben. A szöveg végén: Pater Kyss Imre, Irtam Munkács Várában, Szent Jakab havának szent Jakab napján 1667. Esztendöben. 8. rét Címlap és A–D = 32 levél.[70] Fitz rögzítette azt is, hogy a meglévő lapokat Czeglédi István: Az országok romlásárul írott könyv… Kassa, 1659 (RMK I 941) kötéstáblájából áztatták ki. Sem Fitz, sem Bucsay nem számol be arról, hogy valójában hány levelet tartalmaz a töredék. Sőt Bucsay leírásából úgy tűnik, mintha a teljes mű megvolna. A töredékről azonban található egy másolat az Országos Széchényi Könyvtárban. Ez sorrendben a következő leveleket tartalmazza: 1. A feljebb leírt, évszámos, ám nyomdahely nélküli, töredékes címlapot. 2–3. Az A₃ab és a vele a felvételen is jól láthatóan összefüggő [A₆ab] leveleket. 4–8. A B₂ab, B₄ab, D₁ab, [D₂ab] leveleket. Ez utóbbi, azaz a D₂ab levél egy mű utolsó levele, amit a rajta olvasható szöveg, a verzállal szedett zárómondat ADGYAD VRAM JESUS, és az alatta látható záródísz egyértelműen bizonyít. Nem lehet azonban a Succumbála utolsó levele, mert a töredékről készült felvételen a következő, vagyis a 9. helyen egy újabb utolsó levél található. Rektóján a feljebb idézett aláírás: „Pater Kyss … írtam 1667 esztendöben” stb… olvasható. Szövegéből egyértelműen megállapítható, hogy a vitának későbbi időszakában keletkezhetett, mint az „előbbi” [D₂b] utolsó levél. Valószínűleg tehát ez a Succumbála utolsó levele. Verzójáról nem készült felvétel, mivel az bizonyára üres. 10–16. A töredék még további hét levelet foglal magában, ezek azonban az előzőek másod és harmad példányai: B₂ab (második és harmadik példány), B₄ab (második és harmadik példány), B₅ab (második és harmadik példány), D₁ab (második példány). Ezek alapján még egyszer le kell szögezni, hogy ez a töredék a Succumbálán kívül legalább még egy mű részleteit tartalmazza, hiszen nem lehet egy nyomtatványnak két utolsó levele! Ezt Fitz és Bucsay sem vette észre.

A másik, hét levelet tartalmazó töredékről a Múzeum Antikvárium árverési katalógusa adott hírt.[71] Ezt az Országos Széchényi Könyvtár vásárolta meg. Mai jelzete: „RMK I 1035b”. Első, füzetjel nélküli levelén Kis Imre egy munkájának [1]–5 szövegpontja olvasható, az „[Én] pap lévén, s te laicus Pósaházi” kezdő szavakkal. Ha kissé elévágunk gondolatmenetünk további részeinek, teljes biztonsággal megállapítható, hogy ez egy kiadvány A₂ab levele. Ugyanis a rajta olvasható szövegnek pontos folytatását tartalmazza a berlini töredék füzetjellel is ellátott A₃ levele. Valószínű ezek után az is, hogy ehhez az „A” füzethez tartozik a berlini címlap, a Végsőképpen succumbála, s hogy ez a címlap volt az „A” füzet első levele. A budapesti töredék meglévő további levelei: A₄ab, B₁ab, B₃ab, D₁b [D₂ab], és van még egy füzetjel nélküli levél [?], amelyen egy szöveg 19. pontjának a vége, a 20–22. egésze és a 23. eleje olvasható.

A két töredékben egyaránt meglévő D₁ab és [D₂ab] levelek azonosak, s azonos volt velük az a [D₂ab] levél is, amelyet Révész Kálmán a Volt-e valaha (1) utolsó levelének tartott. De megállapítható az is, hogy egyik helyen sem a Révész által látott levél bukkant fel újra, mert az ő szövegközlésében előforduló hiányok, mindkét töredékből kiegészíthetők.[72]

A két töredék, amint már korábban is utaltunk rá, kölcsönösen kiegészíti egymást. Őrszavaik és tartalmi összefüggéseik alapján kirakható belőlük egy-egy „A”, „B” és „D” füzet. Az „A” füzet meglévő levelei [A₂ab] (Budapest), A₃ab (Berlin), A₄ab (Budapest), [A₆ab] (Berlin). Az A₂ levélen, mint írtuk, töredékessége miatt nem látszik a füzetjelzés. De jól látható, hogy egy mű elejét tartalmazza, ugyanis egy körzetekből álló díszítő sor után I. (római számmal) alatt kezdődik a szöveg a fentebb idézett szavakkal. A verso lapon a 2. 3. 4. (arab számmal) szövegpont és az 5. első sorának első szavai olvashatók, a sor vége és az őrszó a lap csonkasága miatt itt sem látható. A berlini A₃ füzetjelű lap azonban tartalmilag folytatja a megszakadt gondolatot, azaz, hogy az egyes tanításoknak a közvetlen Szentírásból való, az egyház tekintélyének közbeiktatás nélküli bizonyítása csak szószaporítás, és rektóján, az [5]–6, a verzón pedig a 7. és 8. szövegpont olvasható. Azaz valóban kétségtelen, hogy a budapesti töredék első csonka levele egy mű A₂ levelét képezte, és a berlini A₃ levéllel azonos nyomtatványból származik. A berlini A₃ és a budapesti A₄ levelek összetartozását a füzetjelek és őrszavak folyamatossága kétségtelenné teszi, rajtuk a 9–12 szövegpontok olvashatók. A berlini töredékről készült felvételeken jól látható, hogy az A₃ és [A₆] levelek összefüggenek,   egy levélpárt alkotnak. Összetartozásuk tehát ugyancsak kétségtelen. Az A₆ levélen a [15] 16–17–18. szövegpont olvasható. Gyakorlatilag biztosnak tekinthető az is, hogy ennek az „A” füzetnek volt első levele a berlini címlap.[73]

A „B” füzet meglévő levelei: B₁ab (Budapest), B₂ab (Berlin), B₃ab (Budapest), B₄ab (Berlin), B₅ab (Berlin). A folyamatosan meglévő füzetjelek és őrszavak alapján a levelek összetartozásának külön bizonyítására nincs szükség. A „D” füzet két levélből áll. Mindkettő megvan a budapesti és a berlini töredékben is. A D₂b, mint már leírtuk, egy nyomtatvány utolsó lapját képezte. Mindezeken kívül van még Budapesten egy füzetjel nélküli levél [?], rajta egy szöveg [19] 20–23 pontjai, valamint Berlinben a feljebb leírt, 1667. július 25-re datált, füzetjel nélküli levél, amely valószínűleg a Succumbála utolsó lapja, rajta a datálás felett a szöveg 57. pontja olvasható. Ezt a levelet gondolhatta Fitz és Bucsay a D füzet nyolcadik levelének, és ezért adhatták meg a berlini töredék terjedelmét A⁸–D⁸ = 32 levél formában. Ez a terjedelem azonban minden bizonnyal téves következtetésen alapul. Magyarázatául az szolgálhat, hogy valóban van a berlini töredékben D₁ és [D₂] levél. S bár a D₂ levél a 35. szövegponttal lezárul, s tipográfiai kiállítása alapján is egyértelmű, hogy egy műnek utolsó lapja volt, mivel azonban a Fitz és Bucsay kezében lévő töredékben az 57. pont is utolsó levélre esett, s az egész töredék egyetlen kötéstáblából került elő, mégsem ismerte fel határozottan egyikük sem, hogy két mű töredékeit tartja a kezében. Egyébként pedig logikusnak látszódhatott, hogy ha a 35. pont a D₂-n olvasható, akkor az 57. pont a D₈-ra került. Ezt az elképzelést azonban valójában semmi sem támasztja alá. A datált utolsó lapon nincs füzetjel, így nem állapítható meg a helye a füzetbeosztásban.[74] Az pedig teljesen egyértelmű, hogy a két utolsó lap két kiadványból származik.

Az így összerakható összes füzetnek („A”, „B”, „D”) tartalmuk alapján kétségtelenül Kis Imre a szerzője, de a bennük olvasható szövegek nem azonosíthatók semelyik eddig ismertetett, és ezután szóba kerülő, példányból ismert művével sem. Az az sem a Tök, makk, zöld, veressel (5) (= RMK I 1051), sem A veres kolop semmirekellő, Kissnek pere el nem veszettel (8) (= RMK I 1057) Tartalma alapján a Succumbála címlapja, az „A” füzet és az 1667. Szent Jakab havának Szent Jakab napján, azaz július 25-én kelt utolsó lap valószínűleg egy műből származik. Mivel azonban ez a munka 1667 júliusában látott napvilágot, mi pedig még csupán 1666 májusánál járunk, egyelőre felejtkezzünk el róla.

Nem bizonyítható minden kétséget kizáróan, de tartalmuk elemzése alapján valószínű, hogy a „B” és a „D” füzet, valamint a budapesti töredék füzetjel nélküli lapja a feljebb, a vita harmadik darabjaként ismertetett Cáfolat fennmaradt töredéke.

A „B” füzet meglévő lapjain a [15]. pont vége, valamint a 16–37. pont és a 38. pont eleje olvasható. Szövegük mindig kurzív szedésű idézettel kezdődik, amelyek megegyeznek Pósaházi Vetélkedésében (2) a kálvinisták és valdensek ‘vérségi’ egyezését bizonyító táblázattal.[75] Ezért is bizonyos, hogy e töredékek nem származhatnak Kis első művéből a Volt-e valaha, valaholottból (1), ugyanis Pósaházi a Vetélkedésben (2) világosan megírja, hogy azért közli a táblázat szövegét, mivel az Kis compendiumában nem volt olvasható.[76] A pontok számozása is Pósaházi tábláját követi, azaz nem a szóbanforgó mű szövegpontjait jelöli. A pontok második felében olvashatók Kis Imre kritizáló megjegyzései, amelyek végén többnyire a „Szükséges hitágazat-é ez?” kérdés arra utal, hogy nincs 49 olyan üdvösséghez szükséges hitcikkely, amelyben a kálvinisták és valdensek egyetértenek. Például:

17. (szövegpont) Csak idő vesztegetés a Canonica óráknak elkintornálása. Mi Cálvinisták sem itélünk külömben.[77] Idővesztegetés néked szent Dáviddal hétszer napjában az Istent dicsérni. Miért nem idővesztegetés ehhez képest az franciai nótáknak kintornálása?[78] Azonban a canonica óramondás vagy nem mondás hit ágazat-é?[79]

Ez a „B” füzet tehát minden kétséget kizáróan a Pósaházi Vetélkedésében található táblázatra felel. A Cáfolatról feljebb idézett adatok szerint a Cáfolat csupán két cikkelyt talált Pósaházi Vetélkedése ellen, azaz két olyan hitágazatot, amelyben mást tanítanak a valdensek és a kálvinisták. Ez azonban nem zárja ki, hogy Kis a Cáfolatban részletesen is foglalkozott a táblázattal. Erre utal a budapesti töredék füzetjel nélküli levelének tartalma is. Ez a [19]. szövegpont végét a 20–22. pontot és 23. pont elejét tartalmazza. A 20. pontban a következők olvashatók:

Sokat olyat tábláztál le, a ki nem hitágazat, vagy egyáltaljában mindenekre nézve expressé et positive tartani nem szükséges ágazat, amint kérdésimmel insinuáltam (kiemelés tőlem). Azért afféléket mint egy tizenötig kivévén belőlök, s az többször előhozottakat is legalább tizenhatot, csak hét cikkelyben foglalván, az negyvenkilenc cikkelyek majd csak huszonhét felé szállanak, amelyekben mondád egyességteket az valdensekkel.

Az itt leírtak pontosan megfelelnek az előbb ismertetett „B” füzet tartalmának, különösen az „insinuáló” kérdések ismerhetők föl határozottan.[80] A 22–23. pontok viszont mintha a „D” füzet mondanivalójára utalnának, a

…tovább való szószaporítást el akarván kerülnöm …, … a mostani kálvinisták confessiójából, s közönségesen bevett tanításokból rakok egynehány derekas cikkelyeket a te letáblázásod után, illyen ostromlással.

23. Imé Pósaházi többet tanítanak a’ mostani calvinisták annál a dolognál, melyet te a 49. cikkelyben foglalván letábláztál. Melyből…

A szöveg itt szakad meg.

A D_1–2 leveleken a [30]. szövegpont vége és a 31–35. szövege olvasható. A D₂b levélen csupa verzállal szedett „Adjad Uram Jesus” fohász és alatta egy záródísszel zárul a kiadvány. A [30]. pont megmaradt szövege a következő:

… másikától azzal különböztetik, hogy egyiknek más idvességre nézendő szükséges cikkelyei vannak, s másikának másak.

Ez a mondat pedig szó szerint megegyezik azzal a mondattal, amelyet Kis Imre: Tök, makk, zöld tromfjára Pósaházinak veres tromf (Kassa 1666) (5) című művében idéz második könyvecskéje (ami bizonyosan a Cáfolat volt) legelejéről: „Mert egyik vallás a másikátul azzal különböztetik etc…[81] Tehát e mondat szerepelt a Cáfolat elején, ami nem zárja ki, sőt igen valószínűvé teszi hogy a végén is, – miután nyilván ezt bizonyította az egész műben, – megismételte ezt Kis. Annál is inkább nem zárja ki, mivel úgy tűnik, hogy a D₁b–D₂a lapokon olvasható 34. szövegpont, a feljebb idézett füzetjel nélküli levél 22–23. pontjában foglalt gondolatokat folytatja:

Veszed-é eszedbe, micsoda involutioban vagy a te letáblázásoddal? Meg kell vallanod, hogy nem igazán tábláztad le a kálvinisták és valdensek vallását, mivelhogy világosan megbizonyosodék ellened, hogy azokban a 49. cikkelyekben foglaltatott dolgokon kívül, sokkal többet vallanak a calvinisták az, mint én oda feljebb 32. cikkelyben elődben adám (kiemelés tőlem). Melyből derekasan kitetszik, hogy a mostani kálvinisták vallása nem egyez a valdensek vallásával…

Az idézetben a 32. cikkely valószínűleg elírás 23. helyett, mert a D₁ab levélen olvasható 32 cikkely egész másról szól, a feljebb a füzetjel nélküli levélről idézett 23. cikkely tartalmát viszont pontosan fedik az itt leírtak, vagyis:

23. Imé Pósaházi többet tanítanak a mostani calvinisták, annál a dolognál, mellyet te a 49. tzikkelyben foglalván, (kiemelés tőlem) letábláztál.

Mindezek alapján, bár nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy a gyakori önismétlésekkel teli vitában, a válasz-viszontválasz sorozat ma példányból nem ismeretes darabjaiban ismét előkerültek ezek a kérdések és mondatok, mégis megállapítható, hogy a két töredékből összerakható „B” és „D” füzet, valamint a budapesti töredék füzetjel nélküli levele tartalmilag összeilleszthető, és nagyon valószínű, hogy Kis korábban példány alapján nem ismert, most tárgyalt Cáfolatából (3) származik. Nem mond ellene ennek a „B” és „D” füzet ellentmondásos szöveg-számozása sem, mivel a „B” füzet számozása nem Kis szövegpontjait jelzi, hanem a Pósaházi Vetélkedésében található táblázatból vannak idézve.[82]

Összegezve valószínű tehát, hogy Kis a Cáfolatban sorra vette a Pósaházi által a valdensek és kálvinisták között egyezőnek állított 49 hitcikkelyt. Kimutatta, hogy azok egy része nem az üdvösséghez szükséges hitágazat, más részük pedig önismétléseket tartalmaz. Megjelölt két, szerinte nem egyező hitágazatot és ezekkel részletesen foglalkozott. Bizonyítani próbálta, hogy a felsorolt 49. pontot az evangélikusok is vallják (vö. 32–33. pont), továbbá hogy a kálvinisták az egyezőnek felsorolt 49 cikkelyen kívül még sok minden mást is tanítanak, vagyis a valdensek és kálvinisták vallása nem egyezik meg minden, az üdvösséghez szükséges hitágazatban. Teljesen egyértelmű adatok nem állnak ugyan rendelkezésre, de gyakorlatilag bizonyos, hogy a „B” füzet a Cáfolat–Refutatio (3) részét képezte, s nagyon valószínű, hogy a kétleveles „D” füzet és a budapesti füzetjel nélküli levél [?] ugyanebből a műből való. Ezzel ellentétes körülmények és érvek felbukkanásáig ezeket a leveleket a Cáfolat (3) részének tekintjük.

Az 1666 április közepe táján megjelent Cáfolatra (3), Pósaházi már április végére válaszolt a Tromf ki tromffal (4). Ebből az írásból példány nem maradt fenn, egykori létezése azonban, mint fentebbi érvelésünk során már utaltunk rá, kétségtelen. A vitának négy későbbi darabja is említi azonos címmel: Tromf ki tromf, sőt Kis egyik írásából az is kitűnik, hogy terjedelme négy folio volt.[83] Tartalmáról kevés tudható. A fenti érvelésben szereplő idézetekből tudjuk, hogy Kis a Cáfolatban (3) két olyan hitágazattal foglalkozott részletesen, amelyekben szerinte a valdensek és kálvinisták eltérően tanítanak. Pósaházi valószínűleg figyelmeztette Kist a Tromf ki tromfban (4), hogy ez a két cikkely[84] csupán két apró részletét képezi a köztük folyó vitának, további számos és súlyosabb kérdés megválaszolatlan maradt, ezekre is vesse ki tromfját ellenfele, azaz feleljen.

Valószínű, hogy Pósaházinak ez a röpirata, a Vetélkedéshez (2) hasonlóan Patakon látott napvilágot, mivel Kis válaszában arról panaszkodik, mint feljebb idéztük, hogy Pósaházival ellentétben ő nem használhatja a kollégium birtokában lévő pataki nyomdát:

Ládd-é, hogy csak tök a tromfod! Volna csak kezemben a typus, mint a tiedben a fejedelmek typusa… meglátnád, ha a veres tromffal akkorra reá nem érkezném, mikorra te a tökkel.[85]

Ennek magyarázata Czeglédi Istvánnál olvasható:

… kainlod [irigyled]… úgy látom a pataki typográfiát! …[de] Élő bizonyság vagyok… mely szörnyű átok alatt hagyta légyen boldog emlékezetű nagy fejedelem asszony [Lorántffy Zsuzsanna] a híres pataki skólának legált typográfiáját,… s ez-országnak törvényét… rontani akarod-é.[86]

Szabó Károlynak nem volt tudomása Pósaházi Tromf ki tromfjáról (4). Viszont Sándor István nyomán beiktatta bibliográfiájába a következő tételt: Pósaházi János: Sámbárnak, Kisnek, s egyebeknek adott felelet. H. n. 1666. 8r.[87] Sándornak ez a tétele azonban bizonyosan Horányi Elek életrajzi lexikonán alapul. Horányi Pósaházi életrajzában az általa írt művek felsorolásában második tételként általában tesz említést Pósaházi apróbb vitairatairól. Responsiones a Sambario, Kisio, aliisque sibi obiectas difficultates MDCLXVI. 8°.[88] Sándor Horányinak ezt az általános értelmű megjegyzését fordította le konkrét magyar nyelvű címként, amit aztán Szabó már értékelhető bibliográfiai adatként közölt.[89] Szabó Károlynak ez a tétele tehát valóban légből kapott. Már Révész Kálmán is felfigyelt ezen adat téves voltára, és az általunk hivatkozott források alapján ő is megállapította, hogy létezett Pósaházinak egy Tromf ki című munkája. „Véleményem szerint tehát – írja Révész – a Tromf ki teendő a Sámbárnak, Kisnek, s egyebeknek adott felelet helyébe, mely utóbbi… elvetendő, mivel bajos feltételezni, hogy Pósaházi egy könyvben adta volna meg a feleletet Sámbárnak, Kisnek s egyebeknek.”[90] Révész megállapításai megerősíthetők, valóban a Tromf ki tromf illik a Kis–Pósaházi vitamenetébe Szabó Károly RMK I 1048 számú tétele helyett.[91]

A Tromf ki tromfra (4), amely 1666 április vége felé jelent meg, amint már tudjuk, Kis a Tök, makk, zöld tromfjára Pósaházinak veres tromffal (5) válaszolt, amely impresszuma szerint 1666. május 30-án hagyta el a sajtót. E munka terjedelme: A¹²–F¹² G⁶ = 156 lap 12 rét. Már a vita többi darabjához képest igen nagy terjedelemből is látszik, hogy Kis ebben a munkában szánta el magát először az alaposabb érvelésre. Ez a mű tehát részéről a polémia legfontosabb darabja, amenynyiben ez foglalja össze az előzményeket, s erre utalnak vissza a későbbiek.

Kisnek ez a vitairata cím nélküli bevezetéssel kezdődik. Ebben fogalmazza meg – az Efezusbeliekhez írt levél negyedik fejezete alapján, ahol az olvasható, hogy az egyháznak mindig lesznek igaz tanítói, – hogy mit kellene Pósaházinak demonstrálnia a kálvinista vallás régiségének valódi bizonyításához: úgy mutassák meg a kálvinisták ecclesiájuk eredetét, hogy szüntelen való következés által vigyék fel valamelyik apostolra. Ezt Illirycus sem tette meg,[92] így természetesen azt sem bizonyíthatta, hogy a kálvinisták mostani vallása lett volna valahol Calvinus előtt. „Mely dolgon, mely haszontalanul izzad Pósaházi, következendő írásomból eszedbe veszed, kegyes olvasó”.[93] Ezután a Tudósító levél elmondja a vita általunk már ismertetett történetét Zombori és Pika összeszólalkozásától a Tromf ki tromfig (4) bezárólag. A főrész tíz paragrafusban (§) fejti ki mondanivalóját. Az első kettő azt a két hitcikkelyt tárgyalja ismét részletesen a törvény betöltéséről, illetve betölthetetlenségéről, továbbá, hogy a hit önmagában is elégséges az üdvösséghez (sola fides sufficit ad salutem), amellyel már a Cáfolat is részletesen foglalkozott, s amelyekben a kálvinisták és a valdensek Kis szerint eltérően tanítanak. A további paragrafusokban pedig előbb a valdensek és kálvinisták, majd a husziták és kálvinisták tanításainak egyezéseit és különbségeit veszi sorra. Közben bőven idéz a korábbi kéziratos actákból és nyomtatott vitairatokból, főként a Cáfolatból (3). Látszik, hogy a vita folyamán a szóban forgó kérdések már több ízben is terítékre kerültek.

A vita folytatása és lezárulása

Kis az 1666. május 30-án kiadott Tök, makk, zöld, veresre (5) fél éven belül két kálvinista választ kapott. Pósaházi feleletének pontos címe: Benn sült veres kolop, avagy Kis paternek vesztett peri (6). Valamikor 1666. május 30. és 1666. szeptember 20. között látott napvilágot. Kis újabb viszonválasza a Bensült veres kolop semmire kellő… Kissnek pöri el nem veszett (8) impresszuma szerint ugyanis 1667. január 8-án jelent meg. Ez beszámol arról, hogy mivel Kis a fejedelemaszszonnyal, Báthori Zsófiával időközben Munkácsra költözött át, csak szeptember 20-án kapta kézhez Pósaházi Veres kolopját (6). Szeptember 23-án már hozzá is fogott a válaszhoz, amellyel szeptember 30-án készült el. Úgy látszik azonban, hogy Munkácsról még nehezebb volt a kassai nyomtatást intézni, mint Patakról. Feltehető ugyanis, hogy Pósaházi Veres kolopja (6) már jóval szeptember 20. előtt, valószínűleg június végén, vagy július folyamán nyilvánosságra jutott, hiszen a pataki professzornak tartania kellett magát ahhoz a saját maga által felállított követelményhez, hogy másfél hónapnál rövidebb időn belül ad választ. Nyilván Kis is ezért rögzítette gondosan a megíráshoz szükséges időtartamot.

Pósaházi első, példányból is ismert vitairata a Vetélkedés (2) Patakon jött ki a sajtó alól. Második műve a csak feltételezett Tromf ki (4) nagy valószínűséggel ugyanitt látott napvilágot. Most tárgyalt újabb vitairata, a Benn sült veres kolop… Kis paternek vesztett peri (6) azonban már Kassán kapott nyomdafestéket. Erre az szolgálhat magyarázatul, hogy, amint azt Czegléditől már idéztük, Kis ‘kainlotta’, vagyis irigyelte a pataki tipográfiát, s nyilván igényt tartott annak használatára.[94] Feltételezhetően azért választotta a továbbiakban Pósaházi is a kassai nyomdát, hogy vitairatai ürügyül ne szolgálhassanak Kisnek a pataki műhely használatára.[95]

A Bensült veres kolop (6) élén Pósaházi elmondja, hogy könnyű volna a Tök, makk, zöld, vereset (5) „körömről körömre” megcáfolnia, de nem akar véghetetlen „fántomfántba” bonyolódni, azaz bántásért bántással fizetni, ezért csupán bizonyos jelekből mutatja meg, hogy Kis pater ebben a vitában valóban elvesztette pörét. Ezután traktátusa I–VI. pontjában, amelyek arab számokkal jelölt további alfejezetekre oszlanak, hat ilyen ‘jel’-et mutat meg: I. Kis vagy szarkazmusból, vagy valóságosan vallotta meg, hogy Pósaházi bebizonyította a kálvinista vallás régiségét. Ha szarkazmusból, az nem illendő dolog, ha valóságosan, akkor meg felesleges a további vita. II. Kis elismerte Pósaházi szillogizmusának a helyességét,[96] ha most mégis azt mondja, hogy csak formailag ismerte el, tartalmilag nem, miért nem mondta ezt korábban is. III. Kis elfogult tanúkat (értsd: teológusokat) hoz a valdensek ellen. IV. Kis – miután az érvekben elvesztette perét, – fenyegetőzik. V. Az allegatiokban azaz a csatolt bizonyítékokban Kis csalárdkodik, hamisan idézi Illirycust és másokat. VI. Kis össze-vissza, szövegkörnyezetükből kiszakítva idézi a vita korábbi kézírásos aktáit és nyomtatványait, pedig, amint Pósaházi javasolta, mindent együtt, jó elrendezésben kellett volna kiadni. Mindezen jelekben Pósaházi érvelése mindig annak bizonyítására irányul, hogy Kis módszerbeli hibákkal és tartalmilag hiányosan fejti ki véleményét a különféle teológiai kérdésekről, amelyek a kálvinista vallás Kálvin előtti meglétéről folyó vitában szóba kerültek. Erre utal könyvecskéjének címe is. A veres kolop a magyar kártya piros felsője. Vagyis Kis veres tromja, a piros felső „ben sült”, azaz nem játszották ki a játszmában a megfelelő helyen és időben az adut. Kis nem fejtette ki elégségesen érveit!

Figyelemre méltó továbbá a címben, hogy benne a kártyajátékból merített metaforához egy újabb, a jogi életből, a pereskedésből vett metafora társul. Csakúgy, mint a kártya-metaforát, Kis ezt is átveszi, s a további vitairatok címeiben már a peres ügyekből vett metaforák dominálnak.

Mielőtt azonban megjelenhetett volna Kis válasza, a Veres kolop semmirekellő, Kisnek pere el nem veszett (8), még egy munka látott napvilágot korábbi írása, a Tök, makk, zöld, veres (5) ellen: Egy veres tromfosdit játszó sandal barátomnak játék elvesztéséért való megpiricskeltetése (7). A címlapon és a műben sehol sincs feltüntetve szerzőjének neve, de az egész munka stílusa és érvelési módja semmi kétséget sem hagy afelől, hogy szerzője Czeglédi István, kassai református prédikátor volt. Nagy István Czeglédi monográfusa a szerzőség minden különösebb indoklása nélkül ismertette e mű tartalmát.[97] De teljesen egyértelműen bizonyítja Czeglédi szerzőségét az előszó egyik passzusa is, amely Czeglédi jóval később, 1675-ben Kolozsvárott postumus megjelent teológiai szintézisére utal a következőképpen:

A minap tőletek koholt Ispitályra[98] azért nem felelt Czeglédi, mert két méltóságos személyek ebben a kezet s elmét megfogták, de ami késik, nem múlik. Kész már a Sion vára, csak a felrakás a híja.[99]

Czeglédi mint kassai lelkész azért érezhette szükségesnek, hogy a különben sárospataki résztvevőkkel zajló vitához hozzászóljon, mivel annak a katolikus fél által írt valamennyi darabja a kassai Türsch-nyomdában látott napvilágot. Kassán pedig komoly olvasóközönségre számíthattak ezek a művek, hiszen ott 1664-ben már a „csipások és borbélyok is” jól ismerték, olvasták és a piacon tárgyalták a Czeglédi és Sámbár között folyó nyomtatott hitvitákat.[100] Világos ezek után, amint ezt a nyomdai anyag vizsgálata is bizonyítja,[101] hogy az Egy veres tromfosdi is természetesen a kassai műhelyben készült.[102]

Czeglédi 1666 novemberében vagy decemberében, de mindenképpen már télidőben dolgozhatott az Egy veres tromfosdin. Így vélte ezt már Révész Kálmán is.[103]

Hogy te most télben fütözöl – írja Czeglédi Kisnek – (maga sok titkos meleged lehet), cselekszel akkor úgy-é, mindazáltal szenvedsz is, ha nem kényeskedel, mert pirítod száradat, vagy tíz körmödbe fújván dörzsölöd kezedet”[104]

Az 1666 november–decemberi keletkezésre utal két további körülmény is. Egyrészt Czeglédi Pósaházi nyári Veres kolopját már kész munkaként emlegeti: „fejedhez veré hiszen csak nemrégiben is a veres kolopot a tudós elméjű Pósaházi János”,[105] másrészt Kis januárban kiadott, de már szeptemberben megírt Pósaházinak adott válasza még nem ismeri Czeglédi Egy veres tromfosdiját.

Czeglédi műve előszavában elmondja, hogy a ‘loyolita sereg’ a hit dolgaiban már régóta ellene mond az igaz vallásnak, s azt ‘kérődzi’ minden nap, hogy a kálvinisták vallása csak

minapi, s ezerötszáztizenhét esztendő előtt még csak híre sem volt… Tetszék… nékem, hogy egy néminemű neveletlen jezsuitának veres tromfjáért s játék elvesztéséért jeles jó plágákat, s magabíró piricskeléseket készítenék… [s] a maguk tejét szívott, s saját kenyereken nőtt… nevelkedett pápista atyjukfiainak írásokból, s az evangelica igaz religionak igazsága felől… meggyőzetett authorok józan bizonyságtételekből a keresztyén magyarságnak… kiadnék.[106]

Czeglédi tehát nem elégszik meg a szentírási bizonyítékokkal, amelyeket Kis a vitának egy korábbi szakaszában amúgy is szószaporításnak minősített, ha azokat nem támogatja az egyház magyarázó tekintélye, hanem elsősorban katolikus teológusokra, másodsorban az egyházatyákra támaszkodva kíván felelni Kis érvelésére. Megjegyezhető, hogy az 1640-es évektől egyre erőteljesebb a protestáns vitázóknak az a törekvésük, hogy a „józanabb” katolikus teológusokra támaszkodva bizonyítsák saját tantételeiket, azaz igyekezzenek olyan érvelést használni, amely a nem protestáns hívők számára is elfogadható tekintélyen alapul.

Czeglédi műve fő részében rövid fejezetekben „Új vallás” és „Régi igaz hit” váltakozó címmel sorra idézi Kis Tök, makk, zöld, veres tromfjának (5) állításait és válaszol rájuk.[107] A második részben látszólag elfogadva, valójában megfordítva a katolikusok szokásos érvelését, a következő szillogizmust állítja föl:

Valamely vallás ezerötszáztizenhét esztendő után költ (melyben az igaz reformatio a sok szemétből kikölt), és amely religiót nem is tudtak a régi sz. paterek, nem hogy javallottak volna: az a vallás Calvinus János után csúszott-mászott bé, s új vallás… De a jezsuiták vallása a reformatio után huszonhárom esztendőkkel kezdetett… Azért a jezsuiták vallása új vallás.[108]

Ezt a szillogizmust egy két hasábba szedett táblázattal óhajtja Czeglédi bizonyítani, amelyben a „Régi paterek” és „Új jezsuiták” címek alatt tizenkét fontos teológiai közös helyről az egyházatyáknak a reformátusokéval szerinte egyező, a jezsuita teológusoknak pedig az egyházatyáktól szerinte eltérő tanításait óhajtja demonstrálni.[109] A tizenkét közös hely a következő:

A szentírásról, Az Istenről és az ő munkáiról, A bűnről, A szabad akaratról és kegyelemről, A Krisztusnak tiszteiről, A megigazulásról és a jó cselekedetekről, A poenitentiáról, A sakramentumokról közönségesen, A keresztségről, Az úrvacsorájáról, Az ecclesiáról, Az antichristusról.

Szabó Károly szerint a kiadvány valamennyi általa ismert példánya a 448. lapon megszakad, „miből bízvást merem következtetni, hogy ezen könyv nyomtatása nem volt befejezve”,[110] A rendelkezésre álló példányokban azonban semmi sem utal csonkaságra vagy befejezetlenségre. A szöveg az Ee füzet végén a 448. lapon (Ee₈b) őrszó nélkül végződik. A tárgyalt tizenkét teológiai közös hely pedig, amint ezt már puszta felsorolásuk is jól tükrözte, tartalmilag lezártan foglalja magában a legfontosabb teológiai kérdéseket. Czeglédinek ez a munkája ma ismert formájában tehát teljesnek tekinthető.[111]

A vita következő nyomtatásban megjelent darabja példány alapján ismeretes. Ez Kis Imrének már említett műve, a Pósaházinak egy ben-sült veres kolop titulusu feleleti megmutattatik semmire kellönek lenni, avagy hogy pater Kissnek pöri el nem veszett (8). Kassán nyomtatták, impresszuma szerint 1667. január 8-án. Munkája elején Kis beszámol arról, hogy 1666. szeptember 23. és 30. között dolgozott ezen a vitairatán, miután szeptember 20-án kapta kézhez Pósaházi Bensült veres kolop Kis vesztett pere (6) című írását. Igy, mint említettük, Czeglédi Egy veres tromfosdiját a megíráskor még nem ismerhette.

Bár ez a kiadványban sehol sincs feltüntetve, a mű szövege és az egész vita menete kétségtelenül bizonyítja, hogy a szerző Kis Imre jezsuita. Ez a traktátus tizenegy paragrafusban[112] sorra veszi és újra tárgyalja a vitában már korábban is előforduló teológiai témákat, sokat idézve a korábbi kéziratos és nyomtatott munkákból. A művet Appendix zárja.[113]

Kis eddig ismertetett vitadarabjai nehézség nélkül azonosíthatóak voltak a jezsuita bibliográfiai hagyományban megőrződött címekkel. Ez az azonosítás most is könnyen elvégezhető. Kisnek e vitához tartozó munkái közül a jezsuita hagyományban az Apologia pro libello, quod calvinistae frustra laborant ostendere suam sectam totaliter extitisse ante Calvinum 1667 – ibidem in 12. áll a negyedik helyen. Sommervogel megjegyzése szerint ez, a felsorolás előbbi tagjának, vagyis a Tök, makk, zöld, veresnek (5) a védelme: „c’ est une apologie de l’ opuscule précédent”, vagyis a Contra professorem Calvinisticum miscentem Chartifolia rebus fidei-nek, amely kétségtelenül azonos a Tök, makk, zöld, veressel(5).[114] Megerősíti Sommervogelnek ezt az azonosítását a Tök, makk, zöld, veres (5) előszava, amely az Apologia címével megegyezően fogalmazza meg tárgyát:

Hogy a kálvinisták mostani vallása volt volna valahol Calvinus előtt, mely dolgon, mely haszontalanul izzad (kiemelés tőlem) Pósaházi, következendő írásomból eszedbe veszed, kegyes olvasó.[115]

Tehát az Apologia egy olyan könyvet védett, amelyben az bizonyosodott be, hogy „frustra laborant” = haszontalanul izzadnak a kálvinisták vallásuk régiségének bizonyításán. Vagyis ténynek vehetjük, hogy az Apologia, azaz az (Egy olyan könyvecske védelme, amely szerint a kálvinisták hiába fáradoznak (kiemelés tőlem) annak megmutatásán, hogy felekezetük teljes egészében létezett Calvinus előtt), azonos a Bensült veres kolop semmirekellő, Kis pater pere el nem veszett (8) című, példányból is ismeretes Kis Imre-művel. Azért fontos ezt leszögezni, mivel, amint már ismertettük, Zoványi Jenő ettől eltérő következtetésre jutott. Szerinte az Apologia Kisnek egy ma nem ismeretes magyar nyelvű műve volt, amely egyszerre válaszolt Czeglédi Egy veres tromfosdit játszójára (7), és Pósaházinak egy eddigi gondolatmenetünkben még nem említett, példány alapján ma ismeretlen Nagyobb látatja Kis vesztett perinek. Kassa 1667 (9) című írására. Sőt Zoványi elképzelhetőnek tartotta, hogy a Szalay által 1921-ben hézagosan ismertetett töredékek, amelyeket ő nem látott, csak Szalay beszámolója alapján ismert, éppen ebből az Apológiából valók, s akkor – Zoványi véleménye szerint – kétségtelenül a Nagyobb látatjára adott válasszal kell azonosnak tartani.[116] A fentiek tükrében azonban Zoványinak ezt a vélekedését el kell vetni. Mint látható volt, az Apologia bizonyosan azonosítható a Veres kolop semmirekellővel (8). A Szalay-féle töredékeket ma az Országos Széchényi Könyvtár őrzi, s ezek nagyobb része biztosan a Cáfolatból (3) való.[117] További érv Zoványi gondolatmenete ellen, hogy elfogadása esetén a Veres kolop semmire kellő, Kis pater pere el nem veszett (8) semmivel sem volna azonosítható a jezsuita hagyományban, már pedig valamennyi más, példányból ismert és csak kikövetkeztethető műnek van megfelelője a Sotvellus-féle felsorolásban.

A vita 1667. január 8-ig tartó alakulása az eddigiekben nagy biztonsággal követhető volt. Sokkal kevesebbet lehet tudni azonban a továbbiakról. Ezért a vita záró szakaszának rekonstruálásában az idevágó, biztosnak tekinthető ismeretekből kell kiindulni. Ezért vissza kell térnünk a már ismertetett két töredékből összerakható művekhez. Amint írtuk, a budapesti és berlini töredék együttesen legalább két, példányból korábban ismeretlen Kis-vitairat részleteit tartalmazza. Részletesen foglalkoztunk a valószínűleg összetartozó „B” és „D” füzettel, valamint a budapesti töredék füzetjel nélküli levelével. A „B” füzet esetében igen nagy biztonsággal, a „D” füzet és a jelzetlen levél esetében apróbb kérdőjelekkel megállapítottuk, hogy Kis Imre elveszettnek hitt Cáfolat (3) című művéből származnak.

A töredékek további részeit a következő levelek képezik: egy címlap a többször idézett Végsőképpen succumbála actorságában Pósaházi 1667 szöveggel és évszámmal, valamint egy füzetjel nélküli utolsó levél, amely a „Pater Kyss Imre. [Irtam] Munkács várában, szent Jakab havának szent Jakab napján [julius 25] 1667 esztendöben” szavakkal végződik. Van ezeken kívül egy „A” füzet, amelyből az A₂, A₃, A₄ és A₆ levél maradt fenn, amelyek összetartozása kétségtelen. Az első kérdés, hogy mindezek valóban egy nyomtatvány részeinek tekinthetők-e? Az A₂ levélről igen nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a datált utolsó lappal egy nyomtatványból származik. Ezen a levélen ugyanis két olyan töredékes szövegrészlet is olvasható, amely segít az összetartozás megállapításában. A rektón „[nyol]czadik napján Ju[nius vagy lius …] folyó esztendöben, […] két esztendők[től…] forgó Disputatiórúl […] könyvecskéd”;… A verzón egy más összefüggésben már idézett részlet: „2. Azt irod pag. 3. non si[…] hogy két esztendötül fogva pro[mulgal?]tatott Syllogismusodnak mino[…]”. Azaz, amikor ezeket a sorokat Kis papírra vetette már két éve tartott a vita közte és Pósaházi között, már két éve történt, hogy Pósaházi felállította a vita alaptételét képező, tanulmányunk első részében szó szerint idézett szillogizmust. Tehát, ha az A₂ levél és a datált utolsó lap valóban egy nyomtatványból származik, akkor a vita kéziratos szakaszának első Pósaházi által írt darabja a Rövid oktatás 1667. június vagy július 8-a előtt két évvel, 1665 júniusában vagy júliusában keletkezett, s ez a vita történetének ismeretében csaknem bizonyosnak tűnik. Igen nagy a valószínűsége annak is, hogy a címlap is összetartozik az „A” füzettel, hiszen ugyanabból a kötéstáblából áztatták ki, mint amelyikben az A₃ és A₅ levélből is volt egy-egy példány.[118] A cím „végsőképpen” szava pedig ugyanúgy a vita lezárására utal, mint az utolsó lap datálása. Mindezeken kívül még egy biztos információt nyújtanak a fenti idézetek. 1667. június vagy július 8-án Kis kézhez kapott egy újabb könyvecskét Pósaházitól. A vita eddigi alakulásából inkább júliusra gondolunk, mivel szembetűnő, hogy Kis, ha csak tehette, igyekezett nagyon gyorsan reagálni Pósaházi írásaira.

A vita története ezeknek a biztosnak tekinthető adatoknak a birtokában egyszerűen lezárhatónak tűnik. Zoványi Jenő ugyanis megalapozottan feltételezte még Fitz adatainak közzététele előtt, tehát az általunk már ismert töredékek felfedezése előtt, hogy Pósaházi hamarosan válaszolt Kis a Ben sült kolop semmirekellő Kis pöre el nem veszett (8) című írására: „Sámbár XVIII. számú műve (= A három üdvösséges kérdésre a Luther- és Calvinista tanítók mint felelnek… X, ut tök…” Kassa 1667, RMK I 1056) 550. lapján erre utal ilyképpen: „Pósaházi is vesztett perinek végső látatjában…” Címét Benkő József tartotta fenn.”[119] Benkő a Zoványi által hivatkozott helyen, Pósaházi magyar nyelvű vitairatainak a felsorolásában a következőket írja: Nagyobb látatja a pater Kis vesztett perinek, 1667. 8°.[120] Tehát az 1667. január 8-án megjelent a Veres kolop semmire kellő, Kis pöre el nem veszett-re (8) Pósaházi valamikor június vagy július 8. előtt a Nagyobb látatja Kis vesztett perivel (9) válaszolt, s ezután Kis a Végsőképpen succumbálával (10 recte 12) lezárta a vitát.

Csakhogy a helyzet nem ennyire egyszerű! Tanulmányunk elején leszögeztük, hogy Sotvellus adatsora feltétlenül hitelesnek tűnik. Ő Kisnek nyolc vitairatát, közte hat olyan művét sorolta fel, amely a tárgyalt vitához tartozott. Ebből az első hatot, az e vitához tartozók közül négyet teljes egyértelműséggel lehetett azonosítani példányból ismert, vagy biztosan kikövetkeztethető munkákkal. Az is biztos, hogy a Végsőképpen succumbála is azonosítható a Sotvellus-féle felsorolás valamelyik tagjával. Ez tehát eddig nyolcból hét találat. S itt ismét fel kell idézni Sotvellus  még azonosítatlan két címét. 1. Quod professor Calvinisticus in ostensione Calvinisticae vetustatis succumbat 1667. Ibidem in 8. 2. Quod ultimo deficiat professor Calvinisticus in ostendenda vetustate suae sectae 1668. Ibidem in 8. Két kérdés merül itt fel. Az első kérdés, hogy egy mű kettőződött-e meg Sotvellus felsorolásában, és Czwittingernek volt igaza, aki a két címet egybeszerkesztette és egy műnek tekintette, vagy a két cím két művet takar. A második kérdés az, hogy ha két műről van szó, akkor melyik a Végsőképpen succumbála.

A kezünkben lévő töredékben található egy adat az A₆a lapon, amely egyértelműen utal Pósaházinak előző, tehát a Végsőképpen succumbálát megelőző művére:

mire való utolbi könyvecskémben csaknem mindenik numerus után előhozott conclusióm: Ezt a Valdensek nem vallották?

Ha a Végsőképpen succumbálát valóban a Veres kolop semmirekellő Kisnek pöre el nem veszett (8) előzte volna meg Kis írásai között, akkor ebben meg kellene találnunk az említett konklúziókat, mintahogy a Cáfolatban (3) megtalálhatók voltak az insinuáló kérdések. Ezeknek a konklúzióknak azonban nyoma sincs az említett munkában, és Kis többi ismert munkájában sem! Ebből a tényből két következtetés adódik. 1. Bizonyos, hogy a Végsőképpen succumbála és a Veres kolop semmire kellő Kis pöre el nem veszett (8) között volt Kisnek még egy írása, amely magában foglalta ezeket a konklúziókat, s amelyet ma nem ismerünk. Ezzel az is igazolódott, hogy Sotvellus felsorolása ebben a tekintetben hibátlan. Kis hat munkát jelentetett meg ebben a vitában. 2. A második következtetés, hogy az 1667. július 25-én datált Végsőképpen succumbála a legutolsó volt, hiszen ebben olvasható az előző elveszettre vonatkozó utalás.

Ha ezek a következtetések helyesek, akkor újabb megválaszolandó kérdések merülnek fel. Ha Kisnek volt még egy ismeretlen vitairata, akkor Pósaházinak is kellett hogy legyen, hiszen ha nem lett volna, mire válaszolt volna Kis ismételten. Szóba jöhetne, hogy Czeglédi: Egy veres tromfosdit játszójára (7), hiszen említettük Zoványi Jenőnek azt a feltételezését, amely szerint az Apologia pro libello etc. latin cím mögött egy ma ismeretlen Kis írást kellene keresni, amely a Veres tromfosdira válaszolt. Ezt az eshetőséget azonban el kell vetni, mivel a Sotvellustól idézett utolsó két cím mindegyike egyértelműen utal arra, hogy Pósaházi ellen (professor Calvinisticus) írta őket szerzőjük. Bele kell nyugodni abba, hogy Czeglédi Veres tromfosdija (7) válasz nélkül maradt.[121]

Itt kell visszatérni azokra a híradásokra, amelyek Pósaházi Nagyobb látatja Kis vesztett perinek című munkájáról szólnak. Sámbár Pósaházi vesztett perinek „végső látatjá”-ról ír, Benkő pedig „nagyobb látatjá”-ról. Ha e két híradást nem  egy, hanem két Pósaházi munkára vonatkoztatjuk, ami nem lehetetlen, hiszen nem két azonos, hanem két eltérő híradásról van szó, akkor teljesen logikus sor állítható össze a pereskedésre utaló metaforikus címekből. A ‘per’ metaforát először Pósaházi alkalmazta az 1666. május 30. és szeptember 20. között írt Bensült veres kolop, avagy Kis pater vesztett peri (6) című művében, amire Kis a Veres kolop semmire kellő, Kisnek pöre el nem veszett-tel (8) válaszolt 1667. január 8-án.[122] Pósaházi viszonválasza Benkő tudósítása szerint a Nagyobb láttatja Kis vesztett perinek (9) címet viselte. Kis erre – Sotvellus felsorolásának 5. tételét magyarra fordítva – ilyenféle címmel felelhetett: Pósaházi perét elvesztette (succumbála) a kálvinista régiség megmutatásában (10). Pósaházi erre válaszolt a Sámbár híradása alapján feltételezhető Végső látatja a pater Kis vesztett perinek (11) címmel. Kis pedig a Végsőképpen succumbála aktorságában Pósaházi (12) című, ma töredékesen ismert munkájával zárta le a vitát 1667. július 25-én.

Ezzel a logikusnak tűnő adatsorral szemben két ellenvetés lehetséges. A Sotvellusnál olvasható hatodik cím Quod ultimo deficiat professor Calvinisticus in ostendenda vetustate suae sectae nem fedi pontosan a Végsőképpen succumbála aktorságában Pósaházi címet, s különben is Sotvellus szerint a Quod ultimo deficiat már 1668-ban jelent meg.

Az 1668 azonban egyszerű sajtóhibának tekintendő. Ezt a vita általános menete kielégítően bizonyítja. A kéziratos szakaszban 1665. június és 1666. január között legalább háromszori, de esetleg négy-ötszöri iratváltás zajlott le. A nyomtatott vita első szakaszában 1666. január vége és május vége között három-hat hetenkénti időkülönbséggel nyomtattak ki összesen öt traktátust. Ezután Kis Munkácsra való távozása miatt az események kissé lelassultak, és 1666. május 30. és 1667. január 8. között mindössze három újabb vitairat látott napvilágot. A fenti gondolatmenet szerint 1667. július 25-ig újabb négy munka jött ki a sajtó alól. Tudjuk, hogy az utolsó 1667. július 25-én. Az utolsó előtti 1667. július vagy június 8-a előtt közvetlenül, a másik kettő 1667. január 8. után és 1667. június vagy július 8-a között. Pontosabb datálásukra nincs támpontunk. Ha ezen vitairatok megjelenése, azaz 1667. július 25. után még tovább folytatódott volna a vita, akkor azt kellene feltételezni, hogy a Végsőképpen succumbála nem a befejező irat volt, hanem Kis még újabb művel vagy művekkel állt volna elő, s nem hat, hanem hét vagy még több vitairatot adott ki ebben a polémiában. Ebben az esetben természetesen újabb Pósaházi művet vagy műveket is kellene feltételezni, ugyanis biztos, hogy 1667. július 25-ig Kisnek hat írása jelent meg. Minderre, vagyis a vita 1667. július 25. utáni folytatódására azonban ezen az egy évszámon kívül semmi sem utal. Különben is teljesen valószínűtlen, hogy egy olyan vitában, amelynek lényege a minél gyorsabb reagálás, Kis egy fél évvel vagy évvel az események lezajlása után újra megszólaljon. Sotvellus 1668-as évszáma tehát minden további nélkül elírásnak tekinthető.

 

 

Hogy a Sotvellustól hagyományozott utolsó két latin cím egyike sincs pontos összhangban a biztosan ismert egy darab magyar címmel, az ezek után tulajdonképpen nem is igényel különösebb magyarázatot, hiszen Sotvellus többi címe is csak tartalmilag fedi a magyar műveket. Ebben az esetben sem lehet pontos megfelelést számon kérni. Mégis érdekes, hogy a Végsőképpen succumbála cím egyik eleme a ‘succumbála’ Sotvellus utolsó előtti címével cseng egybe: ‘professor Calvinisticus… succumbat’. Másik eleme, a ‘végsőképpen’ a hatodikkal: ‘ultimo deficiat’. Mindenesetre a vita utolsó szakaszában a „per” metaforát magukban foglaló címek sorrendje alapján az tűnik logikusnak, hogy Pósaházi Végső látatjára (11) felelt Kis a Végsőképpen succumbálával (12). Valószínűnek tartjuk, hogy már Kis ötödik (a vitában 10.) művének magyar címében is szerepelt a ‘succumbála’ szó, vagy annak megfelelőjeként a „pert vesztett” kifejezés, és Sotvellus a hatodik címben az ‘ultimo deficiat’ szavakkal (végsőképpen kifogyott az érvekből) a szóismétlést akarta elkerülni. De ismételjük: mindez már nem is kíván magyarázatot.

Összegzés

A nyomtatott vita menetét bemutató táblázat:

Kis Imre és Pósaházi János vitája A kálvinista vallás régiségéről 1666 januárja és 1667 júliusa között

Jelmagyarázat

» «                      =    Példányból nem, de közvetlen adatok alapján ismert mű.

[ ]                       =    Címlap nélküli töredék alapján ismert mű.

< >                     =    Kikövetkeztethető mű

„1666 január”     =    Kikövetkeztethető megjelenési időpont

A táblázatban az első rovatban áll a mű megjelenési időpontja. A másodikban a vita sorrendjében elfoglalt helyét jelölő sorszám, rövid címleírás és terjedelmi adatok. A harmadikban az első hiteles szakirodalmi leírásra való utalás. A katolikus vitairatok esetében ezután következik a jezsuita hagyományban fennmaradt latin cím Sotvellus alapján, végül a hozzáférhető példányok lelőhelyére utalás.

 

 

1. ábra. 1–16. számú képek

Kis Imre: Cáfolata egy calvinista professornak… Kassa 1666. című művének töredékei

1. B1a, Budapest 26.34 KB	2. B1b, Budapest 24.28 KB
3. B2a, Berlin 35.29 KB	3. B2a, Berlin 34.42 KB
5. B3a, Budapest 28.88 KB	6. B3b, Budapest 27.25 KB
7. B4a, Berlin1_07.jpg 34.98 KB	8. B4b, Berlin 34.37 KB
9. B5a, Berlin 37.43 KB	10. B5b, Berlin 37.42 KB
11. Füzetjel nélküli rektó, Budapest 36.20 KB	12. Füzetjel nélküli verzó, Budapest 36.59 KB
13. D1a, Budapest (és Berlin) 32.96 KB	14. D1b, Budapest (és Berlin) 33.14 KB
15. D2a, Berlin (és Budapest) 36.07 KB	16. D2b, Berlin (és Budapest) 29.96 KB

 

2. ábra. 17–26. számú képek

Kis Imre: Végsőképpen succumbála actorságában Pósaházi. [Kassa] 1667. című művének töredékei

17. [A1a]?, Berlin 14.24 KB	18. [A2a], Budapest 23.99 KB
19. [A2b], Budapest 29.06 KB	20. A3a, Berlin 35.75 KB
21. A3b, Berlin 33.66 KB	22. A4a, Budapest 32.70 KB
23. A4b, Budapest 34.30 KB	24. [A6a], Berlin 32.41 KB
25. [A6b], Berlin 40.98 KB	26. [B8a]?, Berlin 36.99 KB

 

 

JÁNOS HELTAI

Imre Kis and János Pósaházi’s Polemics on the Antiquity of the Calvinist Religion. I–II.

At the end of the 1660s polemics quickened again in Upper Hungary after 20–25 calmer years. Namely, the weakening of the Protestant Transylvania gave a chance to the restrengthening Catholic church to raise the number of its believers in this Protestant-dominated part of the country. The concrete reason of the reviving polemics was the Jesuit Order settling in Košice. The order opened a new academy here as well. The printed polemics starting at this time took place in publications with small number of copies that is, in documents perishing quickly.

The bibliographical literature has known for long about the polemics going on from 1665 till the summer of 1667 between Imre Kis, a Jesuit from Košice, who was the confessor of the former Transylvanian prince’s catholicized widow, Zsófia Báthory, and János Pósaházi, a Calvinist professor from Sárospatak, who studied at English universities. However, not all of the polemical essays of the debate have survived, therefore the exact process of the polemics and the relations of the subsisted writings could not be described precisely.

This study faithfully reconstructs the process and time sequence of the debate of six replies-answers – that is, 12 publications – based on the following: the analysis of a print fragment kept in Berlin and that of another one completing this in Budapest; the Jesuit bibliographical tradition of the 17^th century, especially Nathanael Sotvellus’ work and the data exposed in the Hungarian literature; and the cross-references of the subsisted works. Thus, the study gives way to further analysations in the history of church, religion, and literature. The study was prepared during the works of the national retrospective bibliography Old Hungarian Printings (Régi Magyarországi Nyomtatványok), and it is a pre-study for the fourth volume of this bibliography (1656–1670).