Nagymértékben jellemzi a jelenkor miveltségét s e tekintetben a hajdan fölötti elsőségét az, hogy korunkban csaknem egészen elveszité hitelét a jóslatokbani hiedelem és bizalom. A hajdankor népei – még a mivelt görögöket és rómaikat sem véve ki – vallásos kegyelettel hitték: mikép meg lehet jósolni a jövendőt a madarak repüléséből, énekléséből, az áldozatra vitt barmok belrészeiből stb. S nem olly régen, csak ezelőtt két századdal is erős hittel fügtek az emberek a csillagjósokon, kikről átalános vala a meggyőződés: hogy a csillagokból kitudják olvasni egyeseknek és népeknek jövendő sorsát.
Ezen hiedelmek kora lejárt. Lassan-lassan meggyőződtek az emberek arról: hogy az afféle jóslatok nem valának egyebek hiu képzelgéseknél, vagy kiszámitott ámitásoknál; ma már senki sincs közöttünk, ki el ne mosolyodnék, ha olvassa: hogy a vitéz romaiak a tyukokkal is jövendöltettek; a táborban a világhóditó legiokat mindenütt tyuk-ketrecz követte s midőn a vezér ütközni akart, nem csak a hadi tanácsot gyüjté össze véleményadás végett, hanem a tyukokat is megkérdezte, melly alkalommal, ha ezek kevesebb étvágygyal költék el az elejökbe vetett árpaszemeket, a világért sem mert volna megütközni; senki sincs közöttünk, ki valamelly vállalatra indulván megbotránkoznék azon, hogy jobbra kevesebb madarat látott a láthatáron megjelenni, mint balra; vagy hogy a baljóslatu bagolylyal találkozott elsőbben és nem a sassal, a szerencse madarával; s kinek jutna most eszébe, jövőjének titkát a csillagokkal hintett égbolton keresni?
Mindezek daczára meg kell vallanunk, mikép korunkban sem vagyunk mentek a jóslatok egy nemétől; értjük az időjóslatokat. Vannak, kik szeretnék másokkal elhitetni, mikép hetekkel, hónapokkal, sőt – mint a naptár-irók – egy egész évvel előre megtudják jósolni az időjárást; de hogy magok meggyőződve higyjék, kétkedünk, valamint szabadjon abban is kétkednünk: ha vajjon midőn két illyen naptáriró összetalálkozik, nem mosolyodik-e el, olly formán, mint az augurokról mondja Cicero, hogy valahányszor összetalálkoztak, egymás szemébe nevettek, melly nevetésben e szavak értelme rejthetett: „barátom mi szépen lefőztük a publikumot.” A szorgalmas gazda, a munkás szántóvető, kit a folytonos esőzés, vagy a tartós szárazság már minden türelméből kifosztott, mint vizbehaló a szalmaszálhoz, kapaszkodik ezen jóslatokhoz, s ha történetesen kedvezőleg találnak kiütni, örömében elfelejti, hogy százszor is csalódott, s hiszi, hogy be lehet tekinteni az időjárás titkába – pedig ez csaknem olly képtelenség, mint a hajdanban volt a madár és csillagjóslás.
De hogy minden félreértést kikerüljünk, legyünk tisztában az iránt, hogy mit értünk az időjóslás alatt. Nem mondjuk: hogy egy vagy két nappal előre nem lehet néha határozottan megmondani, milly idő lesz a nyomban bekövetkező napokban – azonban ezt nem nevezhetni időjóslásnak, épen ugy nem, mint nincs semmi jóslás abban, ha az éles hallásu gazda, már messziről meghallván haza közelgő nyájának kolompját, kikiált, hogy nyissák meg a kapukat s legyenek készen a nyáj elhelyezésére. Épen igy vannak bizonyos jelek, mellyek határozottan elárulják a nyomba bekövetkező időt, azonban az ezekből levont következtetések nem mondhatók jóslatoknak, azok első stadiumát képezik a beállandó időnek. Mi tehát nem ezen biztos jelekből folyó következmények előre megmondását tartjuk lehetlennek, hanem hogy jóval előre, például tél derekán meglehessen jósolni, milyen leend a tavasz, nyári vagy őszi időjárás, s hogy a jelen évben előre meg lehessen határozni, milly idő leend a jövő évek minden egyes hetében – mint a naptározók tesznek, ez merő lehetetlenség, erre semmi utasitást nem ad a tudomány, semmi alapot a tapasztalás. Kétértelmüleg jósolni pedig – mint ezt némely jósok s az ugynevezett, százesztendős kalendárium teszi – a gyengébbek ámitása, és legkisebbet sem különbözik a czigány fiuk jóslatától: atyjok az öreg czigány ugyan dicsekedve állitá: mikép neki olly derék fiai vannak, hogy a legnagyobb biztossággal előre megtudják mondani a bekövetkezendő időt, mesterségök pedig abból állott, hogy a midőn az egyik azt állitá, hogy eső lesz, a másik ezzel ellenkezőleg derült időt jövendölt – valamelyiknek el kellett találni.
Hogy meggyőzzük olvasóinkat állitásunk igazságáról, szükségesnek látjuk előadni: minő kulcsot ad a természettudomány kezünkbe az időjárás némileges megértésére, miből világosan beláthatni, mikép nálunk a mérséklett földövben az időjárást hosszabb időre megjósolni lehetetlenség.
Mindenki, ki csak legkevesebb figyelmet is forditott az időjárásra, tudni fogja: hogy derült vagy esős idő bizonyos irányu szelek által föltételeztetik. Átalános szabálynak tekintendő, mikép az északi és északkeleti szél derült, a déli vagy délnyugati szél ellenben esős és borongó időt hoz magával.
Ennek oka nehány természettani adatból könnyen belátható. A levegőben minden időben vannak vizgőzök, és pedig a körülményekhez képest most több, majd kevesebb mennyiséggel. Mentől melegebb bizonyos mennyiségü levegő, annál több vizet képes gőzalakban magába fogadni, és mentől hidegebb, annál kevesebbet. Ha tehát bizonyos mérsékletü vizgőzökkel megtelt levegő meghül, ezen kihült állapotjában nem tartalmazhat annyi vizgőzt magában, mint melegebb állapotjában, minek következtében köd, felhő vagy eső alakban kell belőle kiülepednie a fölösleges vizgőznek.
Ezen adatokat a szelekre alkalmazva, könnyen megérthetni, miért kell az északi szélnek derült, a délinek esős időt hoznia magával. Északi szél alkalmával ugyanis, a levegő a mint délre halad, utjában egyre melegebb és melegebb vidékeken vonulván keresztül, maga is melegebb lesz, következőleg, ha szintén vizgőzökkel megterhelve indult is el, azokat nem hogy leülepitné magából, de még több vizet is képes fölvenni. A viz pedig gőzalakban tökéletesen átlátszó levén, nem látható meg a levegőben, nem képezhet felhőket, borulatokat. Ellenben déli szél alkalmával a levegő melegebb tájakról érkezvén hidegebbek fölé, maga is meghül, hidegebbé válik, minek következtében a benne meggyült vizgőzöket ezen hidegebb állapotjában nem képes többé magában fentartani, azokat leülepiti, s a leülepülő vagy láthatlan alakjokat odahagyó vizgőzök látható külsőt vesznek magokra: ködöt, felhőt és esőt eredményeznek.
Ezek szerint tehát a szél az, melly a szerint, a mint irányában változik, derüt vagy borut, hideget és meleget, esőt vagy havat hoz magával, minél fogva az időjárást megérteni czélozó törekvésünkben következő kérdésre kell szoritkoznunk: mi okozza a különböző irányu szeleket?
Ezen kérdésre is igen szép világot vet a természettudomány.
Olvasóink előtt ismeretes azon adat, mikép ha télben kinyitjuk szobánk ajtaját, a hideg meleg levegő kicserélik egymást és pedig a szobai meleg levegő fen áramlik ki, a külső hideg levegő ellenben alant nyomul a szobába, mit szépen ki lehet mutatni egy égő gyertyával, ennek lángja fent kifelé, alant befelé fog lobogni. Egy angol természettudósnak eszébe jutott ezen régtől fogva ismert jelenséget nagyban a természetre is alkalmazni, illyeténképen okoskodván: az egyenlitő alatti vidékeket, sőt az egész forró földövet egy meleg és folytonosan fütött szobának tekinteni, a sarkok hideg vidékeit ellenben a külső téli időnek; a meleg szoba ajtaja mindig tárva levén a légkörnyben annak kell történni nagyban, mi a szoba ajtaja kinyitása alkalmával történik kicsiben: t. i. fent, magasan a levegőben egy meleg légfolyam áramlik az egyenlitőtől a sarkok felé, alant pedig ezt kipótlandó egy hideg légfolyam nyomul a sarkoktól az egyenlitőhez. Utána jártak, ha vajjon ezen elméletileg szépen kigondolt törvényszerüséget igazolja-e a tapasztalás. Hogy alant valóban létezik egy illyen az északi sarktól az egyenlitőhez nyomuló légfolyam, nem volt bajos kimutatni. Columbus ideje óta tudva van, mikép az Atlanti tengeren a szélesség 30ik fokán felül egy folytonos északi, vagy a mi mindegy északkeleti szél uralkodik. Ezen szél hajtá Columbus hajóit Amerika partjaihoz, felhasználják ezt még ma is az Európából Amerikába evező hajósok. A Csendes tengeren is uralkodik ezen folytonos, és soha meg nem szünő északkeleti szél. Hátra volt a felső légfolyam létezéséről is meggyőződni. Keresték azt az egyenlitő alatti legmagasabb hegyek tetején – de meg nem találták; már sokan kétségbe vonták azt, midőn egy szerencsés véletlen bebizonyitá annak lételét. Középamerikában egy Cosignina nevü tüzhányó hegy 1853-ban kirontván, daczára annak, hogy aljában az északi szél keményen fútt, a crateréből kilőtt hamutömeg nem délre hullott le a tüzhegytől, mint azt az alant uralkodó szél iránya után várni lehetett volna, hanem a hegytől északra, vagy pontosabban északnyugotra Jamaika közelében, mi másképen meg nem történhetett, hanem csak ugy, hogy a volkáni erő roppant magasságba lökte a hamutömeget, azon magasságba, hol a felső légfolyam uralkodik.
Ezen tény, melly emlékoszlopként emelkedik a Cosignina kirontásával összekötött földrengés által halomra döntött és elpusztitott városok és helységek fölött, kétségtelenné tevé a felső légfolyam létezését is, következőleg szilárdul áll azon tény: mikép az egyenlitő közelében felettébb megmelegedett levegő magasan fölemelkedvén, ezen magasságból a sarkok felé folyik, a sarkoknáli hideg nehéz levegő pedig alant az egyenlitő felé áramlik.
A levegőnek ezen körfogása tekintendő a leggyakoribb széljelenségek alapjának, ez világot vet a változó irányu szelekre, s a különböző földövekben uralkodó időjárásra, ha hozzá még a következő megjegyzéseket csatoljuk.
A levegőnek ezen körforgása kettős, a fölebb előadottakban mi csak az északi félgömböt vettük figyelembe, azonban épen igy áll a dolog a déli félgömbön is.
Azon esetben, ha földünk tökéletes nyugalomban volna, az alsó, vagy a sarkoktól az egyenlitőhez áramló légfolyam az északi félgömbön tökéletes északi, a déli félgömbön ezzel ellenkezőleg tökéletes déli irányt követne. Igen, de földünk minden 24 órában megfordul egyszer tengelye körül nyugotról keletre menő irányban, melly mozgásban a földünket környező légtenger is részesülvén, az emlitett irányok változást szenvednek. Földünknek, azon pontjai ugyanis, mellyek a sarkok közelében feküsznek, a minden 24 órában elvégzendő körforgásban lassabban mozognak, mint az egyenlitő közelében fekvő pontjai, minthogy ugyanazon idő alatt ez utóbbiaknak nagyobb utat kell hátra hagyniok amazoknál. Midőn tehát bizonyos levegő-mennyiség az alsó légfolyam által északra délre vitetik, lassan-lassan olly tájak fölé érkezik, mellyek egyre nagyobb forgási sebességgel birnak, mint a mekkora vele az északabbra fekvő vidékeken közöltethetett, ebből az északi szélnek, egy keletről nyugotra menő iránybani elhajlása következik. A tapasztalás ezt tökéletesen igazolni látszik; az alsó szél, melly az Atlanti és Csendes tengeren – mint fölebb is emlitők – örökösön fú, mentül inkább közeledik az egyenlitőhez, annál keletibb irányt nyer, mig nem az egyenlitő közelében tökéletes keleti széllé változik. Hasonló okoknál fogva a felső szél sem lehet tökéletesen déli irányu, hanem az alsó széllel ellenkezőleg az északi félgömbön, minálunk délnyugoti, a déli félgömbön pedig északnyugoti irányu.
Még csak egy megjegyzést. A felső légfolyam az egyenlitőnél roppant magasságban indul el, ugy hogy az egyenlitő alatti legmagasabb hegyeken, például a Chimborasson sem lehetett azt elérni, azonban a mint a sarkok felé közeledik, azon okból, mert egyre hidegebbé válik, szüntelen lejebb ereszkedik, ugy hogy a mérséklett földöv közelében fekvő magasabb hegyek tetején, mint például a Kanari szigetek magasabb csucsain folytonosan érezhető, fölebb északra annál is lejebb ereszkedik elannyira, hogy minálunk a mérséklett földövben a földet érinti, s a sarkoktól jövő alsó széllel összetalálkozik.
Az elmondottakból tisztán meg lehet érteni azon jelenséget, hogy az egyenlitőn innen a forró és mérséklett földöv között vannak vidékek, mellyekben folytonosan az alsó, vagy északkeleti szél uralkodik, s a szélnek ezen iránybóli kitérése épen olly bámulatra gerjeszté az ottani lakókat, mint mi elbámulnánk, ha valamelly reggelen a napot, hol leáldozott, nyugot felől látnók a láthatárra fölemelkedni. Ezen vidékek felett ugyanis a felső és alsó szél egymás fölött folyván, nem vetnek gátot egymás utjába, az alsó szél legkevésbé sem háborittatik.
Valamint megérthető az is, miért olly változó, olly határozatlan minálunk, a mérséklett földövben a szelek járása? A legközelebbi megjegyzés szerint a felső és alsó szél épen itt találkozván össze egymással, folytonos küzdelemben vannak, most ez győzi le amazt, majd amaz ezt, minek aztán változó és különböző irányu szelek az eredményei, ugy szintén borongó vagy derült idő, a szerint a mint a felső vagy alsó szél a győzedelmes.
A ki tehát az időjóslás kulcsát kezében akarja tartani, annak mindenek felett azt kell határozottan tudnia, mi okozza azt hogy most ez, majd amaz szél részére dől el a küzdelem, határozott szabályoknak kell birtokába lennie, mellyek szerint meg lehessen határozni, hogy az egyszer uralomra jutott szél, mikor veszti el hatalmát, mikor fog ellene által legyőzetni – illyen szabályok felállitása azonban – legalább a természettudományok mostani állása szerint – a lehetetlenségek sorába tartozik. Megmérköztek ezen feladattal a leglángelmübb természettudósok, följegyezték évről évre bámulandó szorgalommal és kitartással az időjárást, ezen jegyzeteket összevetették, kombinálták, de semmi kívánt eredményre nem vezettek, legkisebb szabályosságot sem lehetett a szelek ezen változandóságában fölfedezni.
Vagy tán ez időjósok birtokában vannak ilyetén szabályoknak? ugy mért nem sietnek azokat közölni a tudományos világgal? Illyetén szabályok felállitása a legnagyobb fölfedezések közé tartoznék, ez által egyszerre felküzdenék nevöket a Newtonok, Daltonok, Hadley-ek, Dovék stb. sorába.
Azonban ez hasztalan kisérletnek látszik. A természet minden más oldalról tekintve egy régi bölcshez hasonlit, müveiben cselekvényeiben törvényszerü rend és következetesség az uralkodó jellem, csak a mérséklett földövi szelek járásában hasonlit szeszélyes hölgyhez, nem tudni, miért fedi arczát mosoly, mért gyült homlokára boru; szeszélyből nevet, szeszélyből sir.
Mentovich Ferencz.