Attila birodalmába visszatérve, a jövő évre teendő nagyszerű hadjáratokon gondolkozott, mellyek által világhóditási terveit valósithassa; azonban a végzet szerént ez esztendőt már nem érte meg.
Épen lakodalmát ülte egy Hiltgund vagy Hildegund nevezetü rajnamelléki burgund vagy frank királyleánynyal, kinek nevét egy egykorú görög történetiró Ildikónak, a régi magyar krónikák Mikoltnak irják, midőn halála véletlenül meglepte. Az éj a királyi palotában vigalmak közt folyt le, s a más nap az egész kun birodalomra nézve gyász nap lőn. Midőn ugyanis az udvari főemberek a lakodalmat követő nap reggelén Attilát nászterméből sokáig hiában várták, majd ajtaján zörgettek, de szavaikra mi feleletet sem kaptak, aggasztó nyugtalanságukban végre a zárt ajtót betörték s Attilát diszágyán vérbe förödve s a halott fölött gyönyörü fiatal nejét befátyolozva s zokogva találták. Leirhatatlan a dühös csaknem őrjöngő fájdalom kitörése, mellytől e pillanatban a palota viszhangzott. Némellyek hajokat tépdelték, mások arczaikat tőrrel hasogatták; mert mint egy történetiró mondja „nem női könyeket, de férfiúi vérkönyeket kellett sirni egy illy halálért.”
Miként történt Attilának halála, bizonyossággal meghatározni igen nehéz; ez iránt a csaknem egykorú történetirók sem egyeznek meg. Jornandes és utána hazai krónikáink azt állitják, hogy Attila a menyegzői lakoma alkalmával bortól nagyon fölhevülvén, orra vére hanyatt fekvében elindult s torkára tolulván megfojtotta. Sokkal hihetőbb ennél azon tudósitás, melly szerint ágyában egy tőrdöfés vetett végett az ellenségeitől rettegett és gyülölt király életének. Némellyek szerint maga Hildegund végezte ki őt a király egyik apródjától segittetve. Ezt tartja a német hagyomány is, melly szerént Attila, menyasszonya Hildegund boszujának áldozatja lett, kinek rokonait az előtt megölette.
Nagyszerü pompával ment végbe a hatalmas király temetése. Gyász énekek, vitézi viadalok nem hiányzottak a nagy nemzeti tornál. A testet három koporsóba zárták, mellyek közül az első arany, a második ezüst, a harmadik vas volt. A temetés éjjel történt, a koporsó mellé helyezék a király diszes fegyvereit, becses ékszereit, s hogy azok többé e kincsekre sovárgók kezeibe ne juthassanak, a kunok azon szolgákat, kik a sirásás és temetés körül foglalkoztak, legyilkolták. Hol fekszik Attila sirja, nem tudhatni; XIII. századi történetirónk Kézai azt mondja, hogy oda temették őt, hova Attila halála előtt mintegy 70 évvel a kunok a rómaiak ellen vívott tárnokvölgyi ütközetben elesett bajtársaik és vezérök Keve hamvait takaritották. A halmok, mellyek alatt e hamvak nyugszanak, s mellyekről e temető környékét százhalomnak nevezték, Fejér megyében Érd és Bata helységek határaiban maig is láthatók.
Attila halálával roppant birodalma, mellyet csak az ő lángesze s hatalma tarthatott össze, csakhamar fölbomlott. Fiai a gazdag örökségen nem egyezhetve, egymás ellen törtek, a hódolt nemzetek föllázadtak s egy vérengző csata, mellyben kun kun ellen, testvér testvér ellen vívott, mellyben a Duna habjai vértől piroslottak s Attila legidősb fia Ellák 30,000 kunnal halva maradt, a birodalom sorsát eldöntötte. Az egymást öldöklő nemzet a rátoluló idegen népek erejének ellent nem állhatott, s vérrel szerzett földjén eddigi alattvalói osztoztak. Attila kisebb fiai közül Csaba, hiveivel a régi hon felé a Fekete tenger mellékére s a Duna torkolatjához vonult, hol egy kisebb birodalmat alkotott, mellyet mint Jornandes ez után száz esztendővel irta, a kunok saját nyelvökön hunivárnak, azaz kún várnak neveztek. Egy más töredék, krónikáink szerint 3000 fegyveres, a mai székelyek ősei, Attila harmadik fiával Irnákkal, Erdély keleti bérczei közé vonultak s ott öt század alatt függetlenségöket híven megőrizték, mignem nemzetünk ősapái, a dicső Árpád vezérlete alatt Attila örökségét vérökkel visszaváltván, a magyar hazát megalapitották.