Egy figyermek utra menendő, elbucsuzott atyjától, miután attól utköltség fejében sokat kért volna. Mostoha anyja azonban rendkivül fösvény volt, s kérte férjét, hogy mentül kevesebbet adjon fiának, Az atya gyermekét is szerette, nejét is, minek következtében mindkettő kérelmét szerette volna teljesiteni. Azért igy szólott távozandó fiához:
Kedves fiam! miután idegen földre távozol, s bizonytalan, látlak-e ismét valaha, keveset, és sokat akarok költő-pénzül ajándékozni, vedd azt jó szivvel miként adom, s használd utasitásom szerint?
„Higyj keveset, hallj sokat; beszélj keveset, láss sokat; tanits keveset, tanulj sokat; irj keveset, olvass sokat; keveset bizzál, próbálj sokat; czivakodjál keveset, tűrj sokat; félj keveset, kerülj sokat; ingereld magad keveset, tapasztalj sokat; remélj keveset, tégy sokat; gyülölj keveset, szeress sokat; következtess keveset, gondolkodjál sokat; mosolyogj meg keveset, hallgass el sokat; keveset engedd magad megszomorittatni, vigasztalj sokat; parancsolj keveset, dolgozzál sokat; vétkezzél keveset, tekints kebeledbe, s fel az Istenhez sokat.”
Atyja tanitását a fiu hiven követte, s ha talán kevés jónapot szerezhetett is magának a távolban, de sok haszonnal tért haza, ugy hogy az övéi kevés boszuságot, és sok örömet élvezhetének általa.