Montevideo igen csinos város, halmos, messze a tengerbe nyuló földcsucson két öböl közé épülve, – mellyek mindegyikéből zöldelő domb emelkedik, ragyogó várdával koronázva. – A kikötő olly csekély lévén, hogy a hajók csak néhány (angol) mérföldnyire közeledhetnek a városhoz, – egy hosszu, nyalka vasoszlopokon nyugvó híd, vezet a révből egyenes a város legélénkebb részébe.
Montevideo szabályos négyszögeket képez, házai rendesen emeletesek s laposak tetőzvék, mellyeken a város szépei az esték gyönyöreit élvezni szokták.
Vas rostélyos ablakai miatt setétes és börtönszerüeknek tetsző lakok belülről igen szépen butorozottak, – s több kényelmet nyujtanak, mintsem külsejökről itélve várni lehetne.
Udvaraik telvék, virágokkal, s felettük nem ritkán tarka ponyva van kifeszitve, mi által a lakók árnyékot s kellemes hivességet nyernek.
A szebb s nagyobb utczákkal merő ellentétben állanak az elhagyottabb, s a nép alsóbb rétegei által lakott városrészek. – Az utczák, udvarok, kövezetlenek, s nyilt csatornáikban a viz, s házakból jövő moslék a nagy melegben nem ritkán megrothadván, s állatok hullái, számos legyektől körül dongva az utczákon temetlenül hevervén, mind ezekből szörnyü bűz fejlődik ki, mi a levegőt igen elrontja, s sok betegségeket is okoz. –Itt lehet a tulajdonképeni néppel megismerkedni, – sürgölődő néger s üzérkedő europaiak szokott alakjai, közül kiváltva láthatni szálas fekete szakállu s bozontos haju, vérveres, de szennyes és rongyolt ruhákba burkolt termeteket, –kiknek kiáltó szinekben tarkázó öveikből, hatalmas gyilkok s czifrán kirakott pisztolyok villognak.
A főegyház igen szép épület, sárgás kék porczelánnak kirakott kupolával, melly a nap sugarától gyönyörü fényben ragyogott. – Karácson ünnepeltetvén, a fő oltár mellett egy jászol volt felállitva, mellyben a kis Jézus marok szalmán feküdt, mig a Boldogságos szűz s szent József szobrai pompásan himzett selyem ruhákban állottak jobbra balra. – Hogy a szerecsenek lássák, miszerint az üdvözitő érettük is született, egy más emelvényen egy kis, ebenfából faragott fekete s kondor haju négeralaku Jézuska feküdt.
Környéke a kilencz éves ostrom által felette szenvedett; a gyönyörü kéjlakok, nyári és kerti házak barnult falai, tetőzetlenül nyultak az ég felé, mig tetőik romjai a kitépett növények között hevertek. – A legszebb kertekben óriás tüskebokrok nőttek s a térdigérő gyomból vad repkény nyult fel a falakon, mintha üde zöldjével el akarná takarni a pusztulást, mikkel az ember keze az áldott tartományt majdnem kietlen vadonná változtatá; – a rombolás látványának szomoruságát enyhiték, a megujult béke munkásságának jelei. – A visszatért lakosok zöldelő pálma galyakból rakott sátrakban tanyáztak, az ásó s eke vasa kiirtja a bujálkodva növő gazt s a száz éves aloéből, melly itt vadon terem, s más illatozó növényekből, bokrokból rakott sövények, az egész táj fölé mondhatlan kellemességü illatot lehelnek.
Kirándulásaim egyikén hatalmas zivatar lepett meg, miket itt pampero-nak neveznek. – Az Andes hegylánczolat hósivatagain támadva s a végtelen pampasokon – pusztákon – át nyargalva, ép ezen környéken éreztetik leginkább hatalmas erejüket. – September és márcziusban leggyakoribbak, de nyáron át sem hiányzanak. – Megjelenésük előtt az ég tiszta s naptól ragyogó, de a keleti szél rögtön éjszakira, majd éjnyugatira változik, mire ismét néhány perczczel a vihar kitörése előtt, szélcsend támad. – Setét terhes viharfelhők, süvöltő széltől kergetve, nyargalnak végig az ég boltozatán; olly gyorsan mint keltek, ismét a láthatár alá letünvén, – de csakhamar mások, keletről jövők követék a távozókat; sárgás zöld üszkök gyanánt szeldelik a villámok az eget, melly pillanatra egészen lángba borul, dörgés dörgést csattogva követ, s a déli pálmák ingó lombteteje, földig hajlittatik a dühöngő szelektől, mellyek e sikságon keringve zudulnak.
Az iszonyu mennyiségben hulló zápor elől menekülni vágyván egy agg ombu- figefa felé sieték. – De odvát már néhány vigyorgó szerecsentől elfoglalva látván, egy közellevő falusi lak felé irányzám lépteimet, de a tetőtlen rombolt falak között nemcsak menhelyt nem találtam, sőt a viztől lesodort kő és falragasz darabok olly sürün hulltak le recsegve körülöttem, – hogy minden pillanatban agyonütéstől kelle tartanom.
Kidulván s fúván magát az iszonyu vihar, nagy ügygyel bajjal gázolhaték a tóvá vált lapályokon keresztül, egy dombon álló posadahoz v. i. tanyához, – mellynek lakói vendégszeretettel fogadának s mig háromszor kifacsarható ruháimat a kandalló szivélyes tüzénél száritgattam, illatos szivarral és meleg máté-vel megvendéglenék. – Máté meleg viz czukor s paraguai Ilex nevü növény száritott leveleiből készittetik és fatálból ezüst csőn szivatik fel. – Megköszönve a szives fogadást haza siettem, a pampero előtt olly nyomasztólag hő levegő annyira meghült, hogy hidegtől reszketve értem hajónkra; – mellyen másnap Buenos Ayres felé indultunk.
Buenos Ayres távolról igen tekintélyesnek mutatkozik, s délamerikai Páris nevére nem épen érdemetlen. – De e látványnál meglepőbb volt a kiszállás sajátságos módja; a tenger nagyon csekély lévén, – óriás kerekü szekerek jönnek a hajókhoz az utasok s málhákért; – s megrakodva ember s podgyász egész halmazával, minden baj nélkül érnek ki ismét a partra. – Egy illy szekér minket is felrakott s vele az a Alamedan sétányig jutottunk, hol a város gazdagabb lakossága sétálgat.
A város szebb részei, mint Montenvideoben annyira mennyire kövezettek, de a külvárosokban olly mély a sár, hogy csak lóháton lehet rajta keresztül vergődni. – Miért is mindenkinek, még a koldusnak is van lova, – s alig hihetni, mennyire szaporodtak el a még csak 1535-ben behozott lovak. – Vad ménesekben számtalanok nyargalnak szabadon a környező pusztákon, áruk körül-belül tiz tallér lévén.
Mint Montevideo ugy Buenos Ayres lakossága felette tarka, nagyrészt külföldiek, kik a benszülöttekkel csakhamar elegyülnek. – A belföldiek közül a férfiak szálas és erőteljes alakok, villogó szemekkel, – kikben tüzesség a legfesztelenebb társalgási modorral van egyesülve. A nők igen szépek s bájolók, miért is mondhatlan élvezet egy estélyt a város miveltebb társalgási körében tölteni. – Nyugati nyelvet, egy kevés franczián kivül nem beszélnek s olvasásról szó sem lehet, –de szeretetre méltó élénkségük bőven pótolja e hiányt. – Viseletök felette negédes és szép, sőt mondhatni fényes, – mi nem ritkán a házi jólét rovására is történik; kalapot nem viselnek, setét hajzatukat könnyü, lenge fátyol fedi, melly alól kandian ömlenek ki egyes illatos fürtök, – ében szinükkel emelve a hóhalmak hullámzó fehérét, a legyező soha nem hiányzik s felette nagy, a férfiakra veszélyes ügyességgel kezeltetik.
A valódi nép Gamkoszokból áll, kik az alföldi csikósokhoz sokban hasonlitanak. Viseletök tarka négyszögü posztó darab, mellynek közepén egy nyilás van a fej számára; az illy köpeny, melly elől s hátul festői redőkben hullámzik le, a karokat egészen szabadon hagyja. Tarka ős csillogó fegyverekkel s számos szegély- s csipkével czifrázott hófehér gyolcs gatya, egésziti ki festőileg szép öltözetöket; s ha néha kettesével egy paripán, repülő köpeny s lobogó gatyákban száguldnak a pampasok hullámzó fűtengerén végig, alig lehet sajátságosabb látványt képzelni.
Rosas, Buenos Ayres akkori uralkodójának nyári lakát meglátogatván, elhagyók e várost, mellyre nevére – jó lég – valóban érdemes; levegője olly tiszta s átlátszó, hogy 1823-ban az esti csillagos fényes nappal lehete látni az égen. Növényzete nem olly délszakias mint Janeiróé, de tele olly szelid, hogy fagy ismeretlen s csak ritkán s keveset havaz.
Magellán tengerszorosán keresztül hajózva, február 10-nek éjjelén értünk ki a Csendestengerre. – Gyönyörteljes élvezet áthajózni ezen Délamerika csucsán levő tengerszorost, melly Froward fokától egész a Csendes tengerig szoros csatornát képez, melly sziklás és meredek partok között kigyózik. A hegycsucsokról, mellyeket csillogó hó koronázott, sürű erdők viruló zöldje vonult le, közbe közbe ragyogó vizesések törtettek ki a setét rengetegekből, kékes hullámai sietve sietvén a Csendestenger habjaival egyesülni.
Pompázó növények, repülő madarak s fecskendő czethalakon kivül minden magányos volt, zordon és sivatag; sem egyik, sem másik parton nem láttunk embereket, miért is sem a Tűzföld törpe vad és kegyetlen lakói, sem a hajdan óriásoknak tartott szálas patagoniaiakról saját tapasztalásból mit sem mondhatók.
Valparaiso, Chile fővárosából a Chinea szigetek felé tartottunk, hol ama világhirű trágya a guano nyeretik. A munkások gyékényekből készült sátrakban laknak, mellyek csak ép akkorák, hogy lakója s kevés butora s eszköze elférhessen. A munkások, a kik tengeri madarak trágyájából keletkezett s nagy halmakat képző ganéjt ássák, részint rabok, részint chiniaiak, kik szinte majdnem raboskodó állapotban voltak; nemzeti hajékük, a tekintélyes czopf, hiányzott. Alig lehet szomorubb látványt képzelni ezen szegény munkásoknál, egész testük s arczuk ezen büdös guano porral lepve, rongyolt ruhákban s olly arczokkal, mellyekhez a békók igen illettek; s mégis, ezen nyomorultak kedvtöltést találnak a boldogtalan ide vergődött chinaiak csufolásában; a munkások naponként hat ezüst garast, bizonyos mennyiségű vizet és rosz tartást kapnak, miért 90 targoncza guanot kell fejteniök.
Rövid vándorlás után felértünk azon dombra, hol jelenleg a guano nyeretik. Széles csatorna volt vágva, mellyen a lefejtett guano darabok a dombalján levő szekerekbe hömpölygöttek, ezeken a hajókra szállittatván. A sziget maga porphir sziklákból áll, mellyeken a guano hatalmas rétegekben van elterülve, mellyek, ha évenként 50,000 tonna vagy is 1 millió mázsa nyeretnék is, 2000 év alatt sem volnának kimerithetők.
A guano nemcsak roppant mennyiségű tengeri madarak ganéját tartalmazza, de közbe közbe a madarak maradványai, szárnyak, czombok, fejek találtatnak; mi által ezen trágya olly nagy becset nyer, hogy egy tonna egy font sterlinggel, körülbelől 10 ezüst forinttal, fizettetik.
Peru ezen szigeteket tetemesen bérért bérelte ki egy angol társaságnak, s ha aranybányáiból a csillogó arany rég ki fog fogyni, elég aranyt fog ezen madártrágyából áshatni.
Ha az ember kifáradott a sétálásban ezen sikon, mellyen sem növény, sem virág, de egy kis mohnak sem látni nyomát, s egy tekintetet vet a sziget partjai felé, nem kevésbé élénk látvány veszi igénybe figyelmét. Szédelgő magasságból függőlegesen nyulnak le a sziklák a tengerbe, mellynek hullámai szüntelen ostromolják. A sziklafalban sok hasadék s mélyedés lévén, ezekben s az egyes a tengerbe hullott sziklatörzseken számos tarka tengeri madarak zsibonganak, majd a zajongó tenger felett repkedve majd fülrepesztő hangversenyt képezve. Számos tengeri növényzet között s ha fenn a halál s a halál maradványa setét nyomasztó egyformaságban méláznak, lenne a legváltozatosb s tarkább élet mozog.
(Folytattatik.)