Pasig folyam jobb és bal partján fekszik Manilla, egy termékeny róna közepében. – Alig van hely, melly olly nagy különbséget mutatna, mint ép e két part. – A régi Manilla erősitvényekkel van körülvéve, tanúi azon időknek, midőn a spanyolok az uj világ urai valának és felfedezéseiknek hire fényt vetett az egész nemzetre; most, komoran és romladozva állanak e falak egy nagyszerü multnak maradványa gyanánt. – Itt sem élet, sem kereskedés nem találtatik, az egész felett némi urias viszszavonultság és hallgatag méltóság szine észrevehető; a zárdák s templomok egész utczákat képezvén, egy középkori város félhomályban képzeljük magunkat.
A folyam bal partján fekszik Binondo külvárosa, a manillai élet élénk gyúpontja, – mellyhez az ó városból két gyönyörü híd vezet; – egyik tömör kőhid óriási arányokban granitból épülve, a másik légiesen könnyü lánczhid, a londoni hidnak mintájára készülve. – Számos csatorna szeli Binondot, mi által élénksége szinte emelkedik.
Tarka lakosság a spanyolok-, idegenek- s benszülöttekből áll. – Az elsők az ó-várost lakják s minden tisztségeket viselik. – A spanyol népjellem e távol gyarmatban is fentartá sajátlagos bús-komolyságát s zárdai visszavonultságát. – A férfiak erőteljes izmos alakok, a nők rendesen szépek, csakhogy szépségük felette tünedékeny s korán vénülnek.
A világ minden népeiből letelepedett idegenek, egyedül üzérkedés végett lakván itt, életük legnagyobb részét boltjaik s raktáraikban töltik s ép e sokféleség miatt a társadalmi élet nagyon elszigetelt.
A benszülöttek a malayi származásu tagalok, vig s jókedvü nép. Fejük keskeny, homlokuk alacsony ugyan, de ezt olly büszkén hordják, hogy komoly méltóságos járásukkal és barna bőrszinezetükkel egyetemben, mozgó érczszobrokhoz hasonlitanak. – A férfiak öltözete finom himzett ing s bö csíkos vagy koczkás nadrág, nejeik alacsony, de igen szép termetüek, bő szoknya derekukhoz tarka ővvel szorul, mig testük felső részét egy kis dolmányka fedi, melly azonban járás közben fel alá mozogván, mint az alföldi csikósoknak, mezitlen ágyékaikat láttatja. Kényelem és nyugalom főélvezetüek s miután egy napi munkával egész hétre valót kereshet magának, nincs mi őt gondolkodásra s munkára szoritná. – de ha kell, munkálni tud, mint bárki más.
Ezeken kivül léteznek mestizek, igy nevezik a spanyol és tagalok keveréséből nemzetteket, kik mindkét nemzet szép tulajdonait elsajátiták, – az egész belkereskedés kezükben van, s a Philippin szigetek jövője nagy részben tőlük feltételeztetik. – Csinaiak is nagy számban léteznek, de ezekről ujat mondani nem lehet; ők bárhol is azok maradnak, a conservatismus megtestesedett képviselői, az örököltnek, a réginek esküdött rabjai. – Bárhova kerüljenek, szokásban, viseletben, vágyakban egy hajszálnyira sem különböznek elődeiktől, – pénz és érzéki élvezet munkásságuk czélja s nincs mit ezért el nem türnének.
A népesség s viseletek tarkasága teszi olly érdekessé az itteni utczákban való sétálgatást; – az ember figyelmét, majd ez, majd ama sajátszerü látvány vonván magára. – Itt egyházi menet vonul el előttünk a katholikus vallás minden fényüzésében, ott egész sereg fogoly, lánczokra verve közmunkákra vezettetik, – majd ismét dobszónál egy csapat katonaság huzódik az utczákon keresztül, fehér finom szövetü egyenruhákban, csillogó fegyverekkel. –Ugyanis barátok és papok viszik Manillában a főszerepet s a zárdák és laktanyák szebbnél szebb épületek.
Mulató helyekben nincs hiány, s a bika-viadalokon kivül, főleg kakas-viadalok mulattatják a népet. – Nincs olly szegény tagal, kinek kakasa nem volna minden sátorban, minden csolnakon, sőt a lovas mögött is láthatni e nélkülözhetlen bajvivót, mert tagal és kakas egymástól elválhatlan.
Manilla egyik fő nevezetessége a szivargyártás, melly kizárólag az állam számára üzetik; – egy általunk látogatott gyárban 9000 mindenféle koru nő dolgozott a serdülő csacska leánykától kezdve, egész a világ s szivarunott ránczos anyóig.
A Philippinek gazdag növényzetét tanulmányozandó, egy hatalmas gyékénynyel fedett, öt hajós által evezett csolnakot béreltem, mellyel az ország belsejébe utaztam. – Négy órakor estve hagyám el Manillát, a nap nyugvó félben volt s az egész táj az est homályos fátyolába borult. – A partok mellett gyermekek fáklyákkal kezükben ide oda gázolva halásztak, s a mint a fáklyák fénye majd a könnyü bambus kunyhók mögött eltünt, majd a viz szinén rezgett, a legcsodálatosb látványt nyujtotta.
Koromfekete éjen érkezénk Pasig városába, nehéz cseppekben kezde hullani az eső, s hogy szállásra szert tehessünk a város legmagasb hatóságához kellett fordulnunk. – Sokáig kopogtattunk az igazság kapuján, mig végre a kapus megjelent, ki minket főnökökéhez vezetni igért. – Nyomdokait tüskön bokron, nyaktörő kövezeten és feneketlen sárral lepett utczákon át követve, végre a biró házához jutánk. – Itt is aludt az igazság s midőn hosszas zörgetés után felébreszteni sikerült, ő méltósága azt izené, hogy beteg s minden csendzavaró utasokat pokolországába küld. – Igy állván az ügyek, nem volt mit tennünk, mint arra, merre jöttünk ismét visszabotorkálni s az éjet dideregve s bőrig átázva csolnokunkon tölteni.
Másnap folytatók utazásunkat s csakhamar a lagunán valánk; a nap épen felkelőben volt s arany fénye a fehér viz-sikon messze ragyogott. – Hajósmódra önkészitett egyszerü reggelinket elköltve, Falajala felé tartánk, hol egy öreg franczia, nemzetének világ hires udvariasságával, kitünőleg szivesen fogadott. – Harmincz éve már hogy itt élt, patriarkalis uralkodást gyakorolva, a környék lakói felett. – Czukornád földek terültek el körülöttünk, mellyeken képzelhetlen mennyiségü czukor termett, – zöldelő erdők lepék a körülvonuló halmokat, mellyeken át kékes hegyek emelkedtek. – Szives gazdánk lágy ágyaiban édesen nyugodván, pompás reggeli lovaglás után ismét az addig előreevezett csolnokunkban helyt foglalék és Santa-Kruznak (Szentkereszt) tarték. – Az innen Pasangjanba vezető ut, majd sürü kókuserdők, majd pálmaberkek között kigyózik, mellyek setétes zöldje a fényes tollú madarak, ragyogó bogarak s gyönyörü virágok által élénkitteték. – Pasangjan, tartományi városka, szinte a szokott könnyü épitési modorban épülve. Don Escriváno Memeji, kihez ajánló levelünk szólt igen barátságosan fogadott s egy csomó tagal nyelven irt levelet adott át, mellyben az illető falusi biráknak meghagyatott, hogy mindenben segélyünkre legyenek. – Estve felé egy sétát tevénk a hegyek felé; csendes gyönyörü idő volt, az alkony félhomályában nyalka kókusfákat s a nyájas nyári lakokat szépen tükrözé vissza a sima folyam; a harangok estimára kondultak, s a városon keresztül egyházi menet vonult, ünnepi ruhában, szent zászlókkal, arany keresztekkel, énekelve s imákat mormolva. – Békét és áhitatot lehelt minden körülöttünk, a szép csendes természet s az imádó emberek. – Valóban a katholika vallás csodálatos öszhangzásban áll a déli tartományok jellegével, a protestans vallások komor egyszerüsége nem igen illenék azon élvezet vagyis magasztos ábrándossághoz, mi itten mindent eltölt, – s bármint itéljen is valaki a katholika egyház tanairól, lehetlen, hogy illy természet között, illy emberektől vallva, szertartásainak magasztos ünnepélyessége meg ne hassa, és lehetlen, hogy őket itt, helyén ne találná. – Már már besetétedett midőn Mahayhayba értünk s alig léptünk a gubernadorcillon lakába, hogy a falak ingadozni, az oszlopok repedni kezdének s a tető iszonyun ropogott. Erős, egy egész perczig tartó földingás volt, minden ember térdre borult halk imákat mormolva és az olvasó szemeit olvasgatva. – Másnap reggel Lilló városába érkezénk, hol egy délutánt tölténk; a hat ezer lábnyi Banajo hegyre engem egy hosszu és fáradalmas kirándulásra csalt. – A rege szerint e hegy tetején gazdag arany erek léteznek, de ha valaki ezen rejtett kincsekhez merészen közeledni mer, a legnagyobb zivatar s földrengés keletkezik, mi minden további túrzást lehetlenít. – Való azonban az, hogy a spanyolok a nehéz bányamunkától irtóznak, miért is e kincsek parlagon hevernek. – „Ha angolok laknak e vidéket, máskép állana minden” mondák gazdáim.
Bái városában a lelkészhez szálltunk, egy ábrándos kinézésü tudományos mivelt ferenczrendi baráthoz, ki mindazon tulajdonokkal birt, mik egy jó házigazdában kivántatnak. Kis hangversenyt rendezett számunkra, s két fiatal mivelt lyánkát hivott meg, kik minket zene, beszélgetés és tánczczal mulatának – pompás vacsorából és lágy fekhelyekről gondoskodván, lehetlen volt a szent atyák finom élnitudalmokról (savoir vivre) meg nem győződni. – Egy kis kirándulást tevénk Szokál tavához. – Csendes, számtalan vizi növénytől setétzöld szinü álló vizét óriás fák árnyékolák, fenekén fiatal kigyók s krokodílfiak forgolódtak, mig felette számos vizi s ragadozó madarak egész seregei röpködtek, néha a gyér világot felhőként majd végkép eltakarván. – Az egésznek setét nyomasztó és borzadályos szinezete volt, – a régiek e helyet, az alvilág egyik nyilásának a pokol tornáczának vélték volna.
* * *
Gyönyörü idő volt, midőn april 9-én Afrika legdéliebb csucsán a tábla-öbölben kikötöttünk. – A Kap-város meglepő képe szépen rajzolá magát a setétkék égen, körülvéve három óriás magasságu hegygyel, mellyek közepében a világhires táblahegy szürke mezitlen oldalai setéten nyultak fel a felhőkig. – Ezen hegyek egy félkörös tért keritnek be, – a hozzájuk közel levő sziklahalmazok az ezüstös Protea erdőitől szürke – kék szint nyernek, mig lejebb hol fenyvek diszlenek, zöldes, és a város közelében a gyönyörü szöllő ültetvények által még kiesebb jellemet öltenek.
A város balfelén, majdnem határtalan, sós tavaktól lepett homoksikság terül el, mellynek határdombjaiként, a távolban alacsony hegyek kékelnek. – Jobbról a három főhegy mögött, szakadozott, mély völgyek által hasitott hegyláncz nyúlik le egész a tengerig, mellybe a szélső sziklák függélyesen szakadnak óriás sorompók gyanánt, az ind és atlanti oczeán között: e sziklák a Jó remény foka!
A csinos, gazdag várost nyájasan ölelik a sivár hegy-óriások, mellyek itt a teremtés napjai óta mozdulatlanul állva, vajmi sok embert láttak körülöttük mozogni az évek hosszu során keresztül, – majd fekete szabad benszülötteket majd úszó favárakban érkezett nyerészkedő idegeneket, kik végre a hegyek tövében nyughelyül alapiták e városkát, mellyben a tarka népek ez óta nyugtalanul sürögnek a világkereskedés, a felvilágosodás és nemesülésnek gazdag tőkéjét forgalomba hozandók. – Fájdalom, hogy ezen sziklás földdarabot, Keletindia kincses országának kulcsát, embervér olly sokszor pirositá. – Egy kirándulás után, mellyben a Constantia körül termesztett hires Constantia és kap borokkal ismeretséget kötöttem: april 20-án elhagyók a világhirü fokot, – s tiz napi utazás után szent-Ilona szigete bukott fel a zajgó habokból.
Óriás-várnak tetszik távolról e sziklasziget, – mintha a szüntelen csatázó hullámok fékezésére épittetett volna, varázs hatalommal a tenger közepén. – Még csak másnap reggel veténk horgonyt Jamestown (dsämstaun) kikötőjében. – Minden oldalról meredek, majd függélyes sziklafalak emelkednek, egyik sziklatömeg a másikat éri, csak néhol mély, keskeny völgyek által elválasztva. – Nagyszerü renditések- óriás világ-forradalmakról szóll itt minden s a sziget maiglan setét és sivár. – A hegyek komor szürkés barna szinezetét semmi növényzet zöldje nem váltja fel, csak a tenger hófehéren gyöngyöző habja nyujt némi változást a fáradott szemnek.
Épen előttünk egy mély völgy vagy inkább szikla torkolat nyilt meg, mellynek kertecskékkel diszitett lejtőjén nyúlik le, fehérre meszelt házacskáival, Jamestown városa; – a hegyek csucsán s a szikla oldalakon számos erődvény látható, tanúi azon időknek, midőn e sziget egy nagyszerü börtön volt, – mellynek birtoka bármi áron védendő volt. – Habár e kép által okozott benyomás nem igen kedves is, mint a természet változatos alakitásának s az emberi ész erejének jele, nem épen érdektelen.
A világhirü Longwoodhoz vándorolva, egészen váratlanul egy kis nyájas szerecsennel találkozám, ki vezetőmmé lőn. – Beszélgetés közben a hegy csucsát elértük. – Az alján levő hőség, fenn kedves hűvösségre változott. – Alig hihető, hogy ezen, a tenger felől olly zordnak tetsző sziget, olly kies helyeket tartalmazhat, mint itt Half-Way körül. – Előttem a hegyfokok viruló zöld palástba burkolva emelkedtek, – körülöttem zöld zsalus fehér zászlók itt ott elszórva feküdtek; a hegyek között viruló völgyek kigyóztak, áthasitva siető patakoktól, mellyek partjain nagy szomorufüzek, mélyen lefüggő, bomladozott hajzathoz hasonló, ágakkal álltak olly szomorún mintha most is Szent-Ilona rendeltetését keseregnék.
Longwood egy kis házcsoportból áll, meglehetősen magas faltól keritve. – Napoleon által lakott épület emeletes, öt ablakos, kis ház. – A nyájas verandán át, Napoleon billiárdszobájába s onnan azon szobába léptünk, mellyet Drawingroomnak keresztelt, az ebédlő termen át mellyben kimúlt, a kis könyvtárba jövénk. – Innen a szomszéd házba menénk, melly alvó, fürdő s felöltöző szobáját tartalmazza, s ezzel láttuk mind azt, mit e rendkivüli férfiu által éltének azon szakában, melly lassu halálnál egyéb nem volt, használtatott. – De mint néz ki mind ez? Alig egy egész üvegtábla, a vakolat lehullott, a tapéták leestek a téglák darabokká töredeztek, a tető behorpadott. – Azon szobában, mellyben Napoleon hullája feküdt, egy cséplő gép volt felállitva; hol lelkét kilehelte, egy nagy emelvényen gabnát száritottak; a könyvtár teli volt mindenféle lommal s alvó szobája istállóvá változott, mellyben négy sovány gebe mélázott. – Undoritó enyészet vigyorog minden szögletből, mintha a nagy halottnak emlékezetét gyalázni igyekeznék. – A britt kormány ezen helyiségeket tetemes áron bérbe adá, feljogositván a bérlőt, hogy a látogatóktól beléptidijul két shillinget szedjen. – Ezen épület mellett fekszik az uj-palota, mellyet Napoleon számára épitett az angol kormány, de mellyben soha sem lakott s mellyet csak egyszer látogatott meg.
A ház másik oldalán, egy kis cziprusokkal benőtt tér alján, kis félhold alaku néhány rőfnyi mélyedés van; melly Napoleon ittlétekor halastóul szolgált. – Ennek szélén ült gyakran gondolatokba merülve, majd kedvelt halainak kenyérmorzsákat vetve, mint hajdan kegyenczeinek koronákat. – Alig lesz hely, hol az emberi nagyság s hatalom hiuságáról jobban elmélkedni lehetne.
Miután mindezen helyekhez zarándokoltam volna, a völgynek tarték, mellyben a kertek feküsznek, mik több élvezetet nyujtottak, mint ama börtönromok, miket ép most hagyték el.
Néhány száz röfnyire alantabb egy csinos kertben áll egy feketére mázolt fabódé, mellyben az idegennek tégla darabokat, virágokat, cziprus és füzfagalyat ereklyéül árulnak, s hol nevemet egy nagy könyvbe jegyeztem; – innen értem azon helyhez, hová őt tevék. – Kis kerekded tér ez, szürkére mázolt fakeritéssel befoglalva. – A belső világosságban nyolcz cziprusfa áll, Napoleon sirját árnyékolja. – E sir üres… . hágcsón száll le az utas aljára. – A külső kerités szélén folydogál egy kis csevegő csermely, s a setét cziprusfa komor zöldjében gyönyörün elegyednek egy magányos hibiscus, mosolygó piros virágai.
Mondhatatlan élvezet lett volna itt egyedül állani, s azon számtalan benyomásnak s gondolatoknak magát átengedni, mellyek a lélek legbensőbb mélyéből ellenállhatlan erővel emelkedtek. – De vezetőm egy csacska négernő, nem hagyott elmélkedéseimbe elmerülni s beszélgetésével untatott.
Még csak az indokot, mi a nagy férfiut e hely választására birta, akarom, mint kevésbé közismertet, megemliteni. – Érkezése után a völgy felső szélén épült házacskát lakta, a csevegő üde forrás s a búsfüzek árnyékában nem egy magányos órát tölte, szivének s gondolatainak pihenést engedve. – Igy ült egykor itt, könyve kiesett kezéből, elszenderedett s az álmok istene első nejének Josefinének átszellemült képét varázsolta lelki szeme elé, – ép e helyből ég felé emelkedni s őt édes nyájassággal magához inteni látszott. E pillanat óta választá sirjának e helyet……
Május harmadikán hagyók el Sz. Ilona szigetét s junius 9-kén Plimouthba érkezénk. – Az alkony és hajnal folytonos hosszabulása, a nyomasztó hőség csökkenése, melyet az éjszak nyers nyári melege váltott fel, s a számos hajók, mellyekkel találkozánk, mindez enyhitené a napok unalmát, mellet a honvágy olly véghetlen hosszuvá tőn. – S midőn Angolhon fehér krétaszikláit viszontláttuk, mellyek minket régi ismerősökként üdvözölni látszottak, mindnyájunkat egy érzelem fogott el, mi költészies leirásra nem szorul, hogy megértessék.
Plimouthban nagy tömegekben tolongott a nép, bár a zápor csak ugy szakadt, – s mi volt ennek oka, egy nagy terménykiállitás, a földmivelésnek ünneplése, mellyhez a leggazdagabb földesurtól a legszegényebb sorsu bérlőig mindenki összegyült, hogy a földmivelésben tett uj felfedezésekkel megismerkedjék, a tudomány legujabb találmányainak a gazdászatai alkalmazását megtanulhassa.
Néhány napot mulatánk itt, s a szomszéd Cherbourgban. Egy vig lakoma után éjfélkor visszatértünk hajónkra, s a vitorlák felhuzattak, hogy áthajózzuk még az ut azon csekély részét is, melly minket a szeretett hazától elválasztott.
Néhány napot a jütlandi partok mellett kelle szélhiányában töltenünk, szent János előestéjén hüves szél támadt, melly minket hazánk felé ringatott, – s sz. János napjának reggelén a ragyogó nap Svédhon partjait világitá….
Gothenburgban kötöttünk ki, az édes honnak vissza valék adva s hosszu utazásom be volt fejezve. – Honfitársaim régi barátként üdvözöltek, s eddig ismeretlen családok mint visszatért családtagok fogadának szivből szivhez szóló kedélyességgel, – s én hazám nagyszerü természeti szépségei mellett elhaladék, mig keblem könnyült, midőn a nyári nap világossága minden fűszálon, minden mezei virágon ragyogott, s a juniusi nap fénye a nyirek lenge, szélingatta galyain reszketett.
„Hol tetszett neked legjobban? hol szerettél volna leginkább maradni? Hol volt legszebb?” Illy és számos hasonló kérdés intéztetett visszatértem után hozzám. – Ezekre nem felelhetek, mert ész és kedély gyakran ellenkezőleg és soha összhangban nem itél. Hol legszebb a természet? Bátran mondom Tahitin a déltenger e gyöngyszigetén. – Hol talált szivem legtöbb megnyugvást? Kaliforniában, midőn honfitársakkal találkozám. – Hol élnék legjobban? Ujhollandban, hol olly kitünőleg szivesen fogadtatám. – Hol tanultam legtöbbet? A Csinbirodalomban, mellynek népét olly igen vélik ismerni, s mellyet olly kevessé értenek. – Hol volt utazásom legérdekesb? Manillai kirándulásomban.
De ha kérditek, hol szerettem volna örökre letelepedni? nem kell sokat gondolkoznom, nem kell bizonyitásokat keresnem, sem dobogó szivemre utalnom, elég, ha a költő szavait idézem:
Az édes hon a legfőbb jó,
Mit Isten ad az ég alatt!