Sebestény István

Oktatási szervezetek a magyar nonprofit szektorban

Magyarországon dinamikus a civil, a nonprofit szektor növekedése. Szervezeteinek jelentős csoportja, 10%-a – amely már túl van az intézményesülés kezdeti fokán – működik az oktatás területén. Anyagi hátterük meglehetősen bizonytalan. Erősen függenek az állami és magántámogatásoktól. Céljaik, feladataik megvalósításához az önkormányzatokkal való intenzívebb együttműködésre lenne szükségük.

A magyar nonprofit szektor 1989–90 óta tartó dinamikus növekedése különösen azokon a területeken – kultúra, oktatás, szociális és egészségügyi ellátás – látványos, amelyeket korábban az állam szinte kizárólagos szolgáltató szerepe jellemzett. Az állam fokozatos visszavonulása, az ilyen jellegű szolgáltatások mennyiségi és minőségi visszaesése ösztönző erővel hatott az újjászülető civil szektor kibontakozására. Az új nonprofit szervezetek nagy része is ezeken a területeken kezdett tevékenykedni. Az egyesületeken belül – melyek döntő többsége továbbra is a hagyományosnak tekinthető sport- és szabadidős tevékenységet, illetve szakmai és üzleti érdekvédelmet folytat – ez a tendencia ugyan kevésbé érvényesül, ám a gomba módra szaporodó alapítványoknál egyértelműen kimutatható.

Az oktatás területén napjainkban szintén számos probléma jelentkezik. Az állam részéről megoldhatatlan financiális, infrastrukturális gondok enyhítése, a speciális oktatási igények kielégítése nonprofit keretek között történik. Ennek következtében az oktatási szervezetek száma jelentősen megemelkedett. A nonprofit szektor 10 százaléka, mintegy 4 és fél ezer szervezet működik ezen a területen. Az egyesületek száma és aránya ugyan meglehetősen alacsony, azonban az alapítványok között – mely jogi forma jellegéből adódóan megfelelőbb az oktatási tevékenység és támogatás nyújtására – a legtöbb szervezet itt található, arányuk meghaladja a 25 százalékot.

Az oktatási szervezetek kétharmada gyermekoktatással, illetve ennek támogatásával foglalkozik. Ezen belül is az általános iskolák köré szerveződik a legtöbb szervezet. Minden második, harmadik általános iskolára jut egy alapítvány. Az intézmények számát is figyelembe véve azonban a közép- és felsőfokú iskolák „alapítványi ellátottsága” ennél jóval magasabb, az előbbieknél majd minden iskolára jut egy alapítvány, az egyetemek és főiskolák esetében pedig több is. A felnőttoktatás részesedése a nonprofit szférában ugyan nem túl magas, azonban itt találhatóak az általában teljes intézményi háttérrel rendelkező népfőiskolák is. Jelentősnek mondható még az oktatási szervezetek egyötödét kitevő ún. egyéb és többcélú alapítványok és egyesületek csoportja is, melyet a legkülönfélébb tevékenységet végző szervezetek alkotnak.

A szervezetek hatékony működését alapvetően meghatározza gazdasági hátterük. A KSH 1994-re vonatkozó adatai alapján azonban úgy tűnik, hogy az ezen a területen működő szervezetek általában kevesebb bevétellel rendelkeztek, mint a nonprofit szektor átlaga. Ez a jelenség kifejezetten az alapítványoknál figyelhető meg, hiszen a csoport negyedét alkotó oktatási alapítványok az összes bevételnek csak 14 százalékával rendelkeztek. Az egyesületeknél éppen fordított a helyzet, az alig több mint 1 százalékot kitevő oktatási egyesületek a források majd 3 százalékát tudhatták magukénak. Az egy alapítványra jutó 2,2 millió forinttal szemben az egyesületi átlag 7,6 millió forint volt, ami majdnem duplája a szektor egészére jellemző átlagnak. Ennek oka az lehet, hogy az alapítványok zömét az oktatási intézmények mellett működő, és jórészt a szülők által támogatott szervezetek alkotják, míg ez egyesületek között nagyobb az aránya az országos – ennélfogva tőkeerősebb – szervezeteknek.

Az oktatási szervezetekre jellemző alacsonyabb bevételi szint ugyanakkor arányait tekintve döntően támogatásokból származik. Mind az állami, mind a magántámogatások aránya jelentősen meghaladja az összes nonprofit szervezetre jellemző mutatókat. Ugyanakkor ez nem a kiemelten magas összegű támogatásnak, hanem sokkal inkább az alaptevékenységből származó jövedelem alacsonyabb mértékének a következménye. Hiszen ezek a szervezetek alapvetően nem ár- és díjbevételekből tartják el magukat, mivel általában nem ilyen típusú szolgáltatásokat nyújtanak, emellett a gazdálkodási tevékenységük sem jelentős. Legfontosabb feladatuk az intézmények, diákok támogatása, melynek anyagi fedezetét maguk is támogatások, pályázatok útján próbálják biztosítani.

A támogatások legfontosabb forrásai az oktatási nonprofit szervezetek számára az önkormányzatok lehetnek, hiszen az általuk támogatott intézmények döntő része az önkormányzatokhoz tartozik. Egy önkormányzatokra kiterjedő reprezentatív felvétel szerint azonban az ilyen irányú kapcsolat még meglehetősen gyenge. 1995-ben országosan kb. 10 000 nonprofit szervezet kapott anyagi támogatást helyi önkormányzatoktól, azonban ezek közül csupán mintegy 500 volt oktatási szervezet, vagyis a 4500 ilyen típusú szervezet közül csupán minden tizedik. Szerződéses viszonyt is csak mintegy 150 nonprofit szervezettel alakítottak ki ezen a területen.

Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy a civil oktatási szervezetek számukat tekintve a magyar nonprofit szektor egyik jelentős csoportját képviselik, túl vannak az intézményesültség kezdeti fokán. Az ország egész területén megtalálhatóak, létrejöttek az első csúcsszervezeteik, szövetségeik is, azonban anyagi hátterük meglehetősen bizonytalan. Erősen függnek az állami és magántámogatásoktól, ezzel szemben az állami, önkormányzati szervezetekkel való kapcsolatuk igen egyoldalú és törékeny. A feladataik megvalósításához, illetve céljaik eléréséhez mindenképpen az önkormányzatokkal való intenzívebb együttműködésre lenne szükség. Ez azonban nemcsak – illetve néha egyáltalán nem – e szervezeteken múlik.