Susa Ágnes

Környezeti és állampolgári nevelés az Egry József Általános Iskolában

Az Egry József Általános Iskola több éve folyó környezeti és állampolgári nevelési programja azért figyelemre méltó, mert az ismeretek közvetítése, a program által fontosnak ítélt képességek, attitűdök fejlesztése, alakítása a mindennapi tanítási folyamatba ágyazottan történik. A program keretében végzett pedagógiai fejlesztőmunka mind a természettudományi, mind a társadalomtudományi műveltségterületeken olyan helyi programok kialakulását eredményezte, amelyek szinte észrevétlenül váltak az iskola helyi tantervének magjává.

Az elmélet és a gyakorlat között mindig nagy a távolság. Ha nem verünk hidat köztük, akkor mindkettő félkarú óriás marad.

A közelmúltban igazán jónak tűnő, de a napi gyakorlattól meglehetősen távol álló elméletek születtek. Mire ezek az iskolákba és a pedagógus köznapi használatába kerülnek – a megszokott módon várakozva a számunkra majd valahol kitalálandó feladatokra –, bizony hosszú idő telhet el. Eközben nap mint nap jelennek meg a „Mit vizsgáljunk, mivel és hogyan...” tartalmú praktikumok. De hogy milyen folyamatban, miért és kivel... arról baráti beszélgetésekben esik csak szó.

A környezeti és állampolgári nevelésnek a pedagógiai programba és a helyi tantervbe illesztése ezt az időszakot rövidítheti le. Hiszen végül mindenki itt köt ki: azt csinálja, amihez ért, amit szeret, amiben fantáziát lát, amire csapatot tud szervezni – nemcsak a gyerekek, hanem a kollégák között is. A környezeti nevelés iskolát átfogó rendszerbe szervezése sem kell hogy ijesztő és eltántorító legyen! Hiszen évek óta foglalkozunk az egyes részeivel, ilyen előzmények szinte mindenhol vannak, csak nem így hívtuk: jártuk a környéket, szedtük a szemetet akcióban vagy anélkül, gyűjtöttünk papírt, elemet. Készültünk a Föld napjára, a Madarak és fák napjára. Bekapcsolódtunk... mértük az iskola közelében lévő folyó, patak vizének szennyezettségét és még mi mindent csináltunk!

Ötletnek szánva elbeszélném: nálunk hogyan megy ez.

Hol tartunk és hogyan jutottunk ide?

Hosszú évek óta alapvetően erős, jól teljesítő általános iskolának számítunk kerületünkben. Következik ez egyrészt a földrajzi helyzetünkből – hiszen Dél-Buda középpontjában, a Műegyetem tőszomszédságában élünk. Az értelmiségi szülők túlsúlya jellemző. Másrészt ez a színvonal köszönhető azon tanárkollégák kiegyensúlyozott, megalapozó munkájának, akik húsz-harminc éve itt kezdték a pályájukat és innen is vonultak nyugdíjba. A jó hangulatú, befogadó tantestület vezetése folytonosságot mutat, ami lehetővé teszi a hosszú távú fejlesztéseket, az értékrendszer összehangolódását, a szint fenntartását. Az élő tapasztalatszerzés lehetősége minden új, kezdő kolléga számára adott, legyen bármely szakos vagy bármilyen érdeklődésű.

A tantestületre jellemző, hogy a kollégák a nálunk zajló történések eredményeit élőszóval és írott anyagokkal széles körben terjesztik. Munkánk eredményeit jelzik a pályázati eredmények, kuratóriumi és lektori felkérések. A mindenre fogékony újító igényű nyüzsgés hírünket a környezeti nevelés témakörében is erősítette.

Hogyan került az iskola falára:
„Budapesti környezeti nevelési központ”?

Az alsós kollégák kezdeményeztek. Nem elégedtek meg az írott tananyaggal! Felhívásokra válaszoltak, bekapcsolódtak akciókba, kiléptek az iskola falai közül. Élővé varázsolták a környezetismeretet. És a gyerekek kinőttek az alsó tagozatból, jöttek felfelé! Hogyan tovább? Folytatni kellett. Első lépésként a felsősöknek szóló felhívások, kiírások adtak lehetőségeket. (Érdekes, vaskos gyűjteményt állítottunk össze az iskolába egy tanév alatt környezeti nevelés témában beérkezett szóróanyagokból. Tanulságos lehet minden kiíró számára!)

Ezek az akciók azonban tervezhetetlenek, kampányszerűek, erőszakoltak és időben sem voltak a tananyaghoz egyeztethetők. A színvonal pedig bizonytalan volt. Próbababákká válunk – éreztük –, és valahol valaki egy elvégzendő feladatot kipipál. Hogy milyen a hatás? Mi az eredmény? Ilyen iskolás dolgokkal általában nem foglalkoznak az akciók szervezői. Ezúton megkövetem azokat, akikre mindez nem érvényes, akik létező kivételként erősítik a szabályt. Nevük, tevékenységük kincsként, az ősi módon: szájhagyomány útján terjed.

A járható utat egy nálunk és általunk megvalósítható folyamat jelentette. Ennek jellemzői:

– egymásra épülő (1–8. évfolyamig az életkornak megfelelő mélységű és módszerű),

– mindenki számára áttekinthető (nemcsak a tanárok, hanem a diákok és a szülők is világos tájékoztatást kapjanak a folyamat egészéről),

– tananyaghoz illeszthető (nem erőszakolt belemagyarázásra van szükség, hanem felismerni, ami a konkrét témában kínálja magát).

Ez nem lehet egyszemélyes vállalkozás, ehhez csapat kell! Persze ennek létrejötte sem automatikus. Szükséges, hogy egy vezető gondolatra épüljön, emellett mindenkinek egyenrangú szerepe, beleszólása kell hogy legyen. Közös pedagógiai-szakmai elképzelést kell kialakítani. A megvalósítás tennivalóit szétosztva, roppant alaposan kidolgozva, felkészülten megvalósítani. Az eredményt felmérni, összegezni, a tapasztalatokat leszűrni, a hibákat, hiányosságokat is beleértve. S mindent dokumentálni. A dokumentáció néha utálatos feladat mások és önmagunk számára is, de szükséges, mert a színvonalas ismétlés vagy továbbfejlesztés lehetőségét rejti magában.

Megéri! Igazi, közösségi alkotás!

Hogy is volt?

A 7-8 évre visszamenő előzmények kristályosították a csapatépítést és a szándékot. Most nem térek ki ezekre a szép emlékeket idéző, de szétszórt, különálló tevékenységekre. Egy nagyszabású pályázat¹ lökésére három éve elindult, egész iskolát átfogó környezeti és állampolgári nevelési program elméletét, munkatervét és tapasztalatait szeretném összegezni.

A szintézis szükségességét ez a projekt „sajtolta ki” belőlünk. Ma is jónak tűnik a munka három évre szóló ütemezése.

A pályázatírás feltétele: előzményekre alapoz, nyitott, támogató vezetést, részt vevő testületet és önkormányzati támogatást igényel.

Első év

Az első félév feladata az ötfős fejlesztési csoport kialakítása. Miután a pályázat megírását vállaltuk, az igazgatóval folytatott megbeszélés alapján: tapasztalt, elfogadott, vezető pedagóguskollégákra esett a választás, akik a felvállalt, még bizonytalan feladatokat megbízhatóan, magas színvonalon és kreatívan fogják végigcsinálni. A számunkra esetleg ismeretlen szakmai témájú részekben is könnyen mozognak a pedagógiai gyakorlat, a sokéves együttműködés és a „suliért” való lélegzés alapján.

A felállás a következő lett:

1. Igazgatóhelyettes. (Angolt tanít, nagy szervezési tapasztalatokkal, rendszerezőkészséggel és újítási szándékkal megáldott, többéves iskolavezetési gyakorlattal rendelkezik.)

2. Alsós tanító, a reál-munkaközösség vezetője. (Fő mozgatója a környezeti nevelés újításainak, osztályával kapcsolódott a Körláncokhoz, a Zöldszív mozgalomhoz. Új tárgyként kipróbálta a TTK-t, a Természet- és társadalomkutató című tantárgy tanítását.)

3. Nyelvi munkaközösség-vezető. (Magas szintű munkájának eredménye, hogy angolversenyeken „aratunk”, és nyolcadikosaink élcsapata középfokú nyelvvizsgát szerez.)

4. Felső tagozat reál-munkaközösségének vezetője. (Az alapító tagok egyike. Roppant következetes, alapos és pontos matematikus. Még a tárgyat is megszeretik a gyerekek miatta.)

5. Osztályfőnöki munkaközösség-vezető. (Biológia–népművelés szakosként notórius pályázó.)

A pályázat kiíróit meglepte a nem túl ifjú korosztályi összeállítás. Nálunk bevált – több az előny, mint a hátrány. A környezeti nevelés nem kor, hanem szándék függvénye. Ezzel a csapattal pedig sok buktatót lehetett elkerülni.

A második félév: kéthetes tanulmányút a fejlesztési csoport számára.

A két hét bizony nagy lökést adott. Az ötven éve működő, 12 telephellyel, országos központtal, szereppel, ranggal bíró „cég” továbbképzése fiatalos lendületet, a sokféle gyakorlaton reggeltől estig való részvételt igényelt. Mindez itthon elvégezve is nagyon eredményes lett volna, de Angliába utazni és a hiteles hátteret látni – kitűnő hangulatú összezártságban, remek elhelyezéssel és ellátással, esti és hétvégi programokkal – hosszú távú feltöltést adott.

Igen. A kifejezés így pontos: feltöltést kaptunk. A sokféle tartalmú és módszerű gyakorlat mind ezt szolgálta, hiszen egyetlen mondatnyi vagy sornyi ún. elvégzendő feladatot sem hoztunk haza. Furcsának tűnő – teljesen ránk bízott – tennivalónk lett: a leülepedett tapasztalatok alapján találjunk ki a környezeti és állampolgári nevelés témakörében öt témát. Ezeket „futtassuk” egy éven át a kollégákat, tanulókat bevonva.

Második év

Mi legyen az öt téma? Hogyan és miként valósítsuk meg? Megpróbáltunk a hagyományokra, tapasztalatokra alapozni és reális, köztünk megvalósítható, gazdára találó, új, eddig csak álmodott tevékenységeket beépíteni. Ezt dolgoztuk ki:

1. Az iskola mint mikrokörnyezet. Ide pottyanunk be minden szeptemberben. Ismerjük-e, látjuk-e környezetünket? Észrevesszük-e hibáit, erényeit? Élünk-e ezzel a tudással, vagy pillanatok alatt visszazökkenünk a megszokottba és tanítjuk könyvből a környezetet, mert ezt tanultunk...

2. Kert. Hosszú évek álma valósult meg: itt, a város kellős közepén az iskola tőszomszédságában levő gazos telket megkaptuk iskolakert céljaira. Hogy ez mennyire komoly feladat – csak később derül ki.

3. Mozgáskorlátozottak. Megdöbbentő kinti élményünk alapján született az ötlet – tudunk-e a korlátozott emberek problémáiról, várnak-e, elfogadnak-e tőlünk, az „épektől” segítséget. Tudunk-e igazán segítséget adni nekik? Egy napon keresztül kísértük, vittük magunkkal a tolókocsiba kényszerült fiatalasszonyt.

4. Duna. A mi közvetlen környezetünk. Az iskolától 200 méterre folyik. Kikövezett partja természetes eleme városképünknek. De a folyó él! Ismerjük? Honnan jön? Hová megy? Hogy bánunk vele? Útlevél nélkül végig sem utazhatunk a hátán. Összeköt és/vagy elválaszt.

5. Ökoórák: Energia. A globális környezeti problémák is kézzelfoghatók, megragadhatók. A mindennapi élet – a tananyag, a tudomány – a gyakorlatias hozzáértés összerendezheti és talpára állíthatja a szétszórt és hézagos ismereteket. A tévé, rádió, sajtó, a családi kassza sugallja az egyik kulcskérdést: az energiát. Honnan származik, hogy jut hozzánk, mire kell, mibe kerül?

Megvan tehát a tartalom. De kiket vegyünk célba és hogyan? És főleg: mikor? Hiszen az időzítés az egyik legfontosabb elem! Kitaláltuk – persze biztosan már más is – a hasznosítható hónapok rendjét.

Elképzelésünket a tantestület elé terjesztettük – és itt játszott igen nagy szerepet az igazgató támogató bevezetője, majd a témavezető kollégák tekintélye. Az osztályfőnökök kivétel nélkül éltek a felajánlott lehetőséggel: kapcsolódjanak be osztályukkal, feladatuk mindössze az osztályon belüli koordinálás, a határidők betartása. A témaszervezés, a segédanyag-szerkesztés, összesítés a témavezető feladata. Természetesen lehetőségük nyílt a hozzá- és beleszólásra – aki akart, élt vele!

A megvalósítás módjára a következőt gondoltuk ki: minden használható hónap: új téma! Az ötfős fejlesztési csoport egyik tagja – a téma vezetője – segédanyagot készít az osztályfőnökök számára. (Ez lehet a témára vonatkozó kérdőív vagy gondolatsor, esetleg ábrasor.) Az osztályfőnökök a hónap első osztályfőnöki óráján ezt az osztály elé viszik, saját gondolatmenet és elképzelés szerint feldolgozzák. A hónap utolsó hetében a munkáról posztert adnak le, amelyekből a téma zárásaként együtt kiállítás készül. A témavezető összefogja a segédanyag – munkamenet-kiállítás – véleménygyűjtés sort, összegzi, beszámol a tantestületnek és dokumentációt készít, ezentúl pedig a téma továbbélését „asszisztálja”.

A hónapnyi nyüzsgés nemcsak a gyerekeket, a tanárokat is elkapja: „Milyen a tiétek, hogyan csináljátok? Arra is gondoltatok?” Majd napokig tart a tolongás a 24 részből álló faliújság előtt. Minden osztály szeretne kitenni magáért!

A témáknak nincs tantárgyi határuk. Megérződik valamiféle szétdarabolhatatlanság, valami jóízű sokszínűség, ahogyan a dolgokat megközelítjük. Nem jelent problémát a megjelenítés: matematikaórán grafikonok, táblázatok igazolják a mondanivalót, amiről készül rajz, fotó, montázs, no és vers, mese is. A tények keresésére indulnak – megélénkül a könyvtár – magyaros kolléga igazít a fogalmazáson, földrajzoshoz térképekért szaladnak... És mind értjük ezt a „összevisszaságot” – hiszen egy téma mozgatja! Kapcsolatok csiszolódnak a szokatlan feladatban. Felszabadító hatású, hogy csak győztesek vannak. Mindenki hozzáteheti saját elképzelését, tudását a többiekéhez – és sokan vagyunk.

Itt egy nagy lélegzetvétel, hogy ne dicsekvés legyen a mondanivaló. Mi lett az eredmény? Remek, nyüzsgő, tartalmas élet; kutatómunka, egészséges rivalizálás, értékes gondolatok, izgalmas kivitelezések és ... a folytatás igénye.

Harmadik év

A projekt menete szerinti feladat: a tapasztalatok átadása más iskolák számára: előadások, munkafoglalkozások és írott segédanyagok útján. Most ismét rá kellett jönnünk, hogy a menedzselés külön tudomány, meg kell tanulnunk, végig kell vinnünk, hiszen nem csinálja meg helyettünk senki!

Megint felmerül a kérdés: Mit adjunk, mit adhatunk – kinek – hogyan – mikor?

A mit kérdésre válaszolva:

Az előző évben végigvitt, a környezeti és állampolgári nevelés rendszerbe szervezésének egy nálunk megvalósult módját. Az összegyűlt és rendszerezett tapasztalatokat, a továbbélés formáját és lehetőségeit. Alkalmanként egy-egy téma előkészítésének anyagát, felhasznált segédanyagait, kérdőíveit, irodalomjegyzékét. Ezekhez a témavezető és a továbbvivő által szóban elhangzottakhoz társul a fotó, a dokumentáció és poszter bemutatása. Mindez kiegészül egy „kínáló”-nak nevezett alkalmankénti összeállítással. Ez a következőket rejti: a környezeti nevelés témában éppen aktuális pályázati lehetőségek; idevágó szakcikkek vagy részleteik; saját összeállítású segédanyag (pl. hogyan pályázzunk vagy használható címjegyzék, irodalomjegyzék); egyéb, frissen beszerzett hasznos segédlet (pl. MÁV-tájékoztató és nyomtatvány a kedvezményes diákutazásról).

A kinek kérdésre válaszolva:

A kerületi iskolákon kívül érdeklődő ismerősök, illetve tanácsadóink által megjelölt iskolák, valamint a más projektekben együttműködők köre alkotná az alapot. Be kell vallanunk, hogy a 200 db elküldött meghívó nem érte el célját. Most új módokkal is próbálkozunk: igénybe vesszük a Körlánc, a Zöld szív, a körtelefon, az emlékeztető és a telefax csatornáit.

A mikor kérdésre válaszolva:

Az öt alkalomra tervezett munkamegbeszélés a hagyományos, módszertani napok alkalmával bemutatókkal egészül ki. Figyelemfelkeltés végett kerületi diákpályázatot írtunk ki, a pályamunkákat izgatottan várjuk.

... és ami a szívügyünkké vált már az előző évben, kiderült: a témák tovább élnek! A pályázati sikerek lehetővé tették, hogy vállalkozó kedvű kollégák saját terveik alapján megvalósítsák a folytatást. Munkájukat ösztöndíjjal honoráljuk. Mi lett a folytatás? Nézzük témánként!

Mikrokörnyezet „folytatása”:

– Iskolai környezettervezés, -szervezés. A felmérést, tervezést, a saját lehetőségek felkutatását, összegzés készítését, az egyeztetést az iskolavezetéssel és a megvalósítható lehetőségek nyomon követését a rajzos kolléga vállalta.

– Kerületismeret, városismeret. Lényege, hogy egész éves pontgyűjtő játéksorozatunk tartalmas, izgalmas lehetőséget adjon gyereknek, családnak az üres hétvégékre vagy délutánokra. Legyen cél, legyen feladat – ne lődörgés és semmittevő unalom a szabadidő lehetséges tartalma.

– Hulladék. Dán tankönyv-adaptációs projektben dolgozó munkacsoportunk a kísérleti tankönyvekkel és a projekt saját készítésű tanári segédkönyveivel korrekt alapokkal léphet a kollégák és gyerekek elé. Szervezésükben biztató évfolyam-foglalkozást láthattunk. A színvonalas témakönyv új lehetőségeket ad – tanulóink tetszését nagyon elnyerte.

Kert „folytatása”: A tevékenység folytatása egyértelmű, de az első év tapasztalatai alapján az „átszervezés” szükségszerű. Cél egy kertészcsoport szervezése és a folyamatosság megteremtése.

Mozgássérültek, mozgáskorlátozottak „folytatása”: A furcsamód elzárkózó szakintézetek helyett az önkormányzat oldaláról közelítettünk. Kiegészítő körzettérkép készül – hol lehet tolókocsival is közlekedni, vásárolni.

1. Magyarországon minden kilencedik-tizedik ember sérült, és minden ötödik valamiképp érintett az ügyben. A sérült emberek hátránya a társadalom és a család segítsége nélkül leküzdhetetlen; előbb-utóbb elszigetelődéshez vezet.

A mozgássérültek problémáival való foglalkozás kapcsolódik a NAT-hoz is, melyben szó van a gyermekek ítélőképességének, az erkölcsi és esztétikai érzékenységének növeléséről, az együttérzésre való fogékonyságról. Tehát az empátia kifejlesztését, a kulturált támogatás megtanítását már az általános iskolás korú gyermeknél el kell kezdeni. Erre a legtöbb lehetőséget az osztályfőnöki órák biztosítják, de a biológiaórák is sokat segítenek.

A folyamatot osztályfőnöki órák keretében – beszélgetéssel – indítottuk.

A 4., 5., 6., 7. és a 8. osztályosok kitöltöttek egy kérdőívet.

Ezután felhívással fordultunk a tanulókhoz. Készítsenek rajzokat arról, hogyan segítettek sérült embereken? A határidő 3 hét volt, majd a legjobb, legsikerültebb munkákat a földszinti farácson kiállítottuk. Közben fotókat, képeket gyűjtöttek ebben a témában. Készíthettek riportokat, akár családon belül is, ha adódott lehetőség erre. A munkákat szintén az iskolai nagy faliújságokon helyeztük el.

Több osztályunk megtekintette a Palme-ház kiállítását: Láthatatlan, formák, illatok, hangok és párbeszéd a sötétben.

A 7. és 8. osztályosok Zemlényi Zoltán (ZZ) könyveiről beszélgettek, illetve a róla írt színdarabról. (16 évesen autó ütötte el, s óriási erőfeszítéssel tanult meg járni és beszélni. Ma már családos ember.)

Kialakítottunk egy csoportot, mely „sajtófigyelő szolgálatot” végez, gyűjti a témába tartozó cikkeket, képeket.

A 7. osztályosok a kerületünk főbb útvonalait járták végig a „rámpásítás”-t figyelve, s térképet készítettek erről.

A 8. osztályosok az iskolán belüli – időszakosan – sérült gyermeket írják össze. Sajnos ez a munka folyamatos. Kikérdezik a kéz-, illetve lábtörött tanulókat étkezési szokásaikról, s igyekeznek őket „jó” tanácsokkal ellátni a jövőre vonatkozóan.

Az egészséges testi fejlődéssel kapcsolatosan a gyermekek körében az ELTE Embertani Tanszékének munkatársai a Budapesti Tanítóképző Főiskola és a Bessenyei György Tanárképző Főiskola munkatársaival felmérést végeztek, nem orvosi jellegűt, hanem inkább a testi méreteket vizsgálták.

Biológiaórákon, illetve osztályfőnöki órákon – meghívott eladóval – beszélgetést szerveztünk A helyes táplálkozás szerepe az egészség megőrzésében címmel. (8. osztályok) Technikaórán szintén foglalkoztak a témával a lányok, sütés-főzés közben.

Feltétlenül beletartozik a témába a drogmegelőző program, melyhez sok jó cikket találtunk a Köznevelés egészségvédelmi mellékletében (1992. május).

Ökoórák–Energianap–Vizesnap „folytatása”: A bevált módszerű „Energianap” következő lépéseként most a víz körül forgunk – a természettudományos tárgyakon túl az irodalom és művészet „vizein evezve”.

Duna „folytatása”. Álljon itt egy részletesebb ismertetés róla. Parkoló. A cím nemzeti parkjaink felfedezését jelenti. A 6. évfolyamon tanított biológiatananyag szükségszerű kiterjesztése a természetismeret és természetvédelem mellett az állampolgárság tartalmát is kitűzte célul: érteni dolgainkat. A téma elméleti és gyakorlati feldolgozása kiadásra vár hagyományos és multimédiás formában. A cím nemzeti parkjaink mélyebb, alaposabb megismerésének lehetőségét rejti magában. Hosszú évek óta foglalkozunk a környezeti nevelés témakörébe tartozó környezetvédelmi-természetismereti lehetőségek keresésével.

Mit, mikor és hogyan lehet eljuttatni a gyerekekhez?

Szülői szemmel figyelve még több igény és lehetőség bontakozik ki. Hiszen így rögtön rájövünk, hogy az iskola itt nem vagy nem csak mérhető, számon kérhető tananyagot adhat. Egy életszemléletre, életmódra nevelés lehetősége csillan fel. Ráadásul a „megtérülés” nem is csak hosszú távon jelenik meg. Hiszen egy kutatómunka, egy évfolyam-vetélkedő, egy egyszerűen „csak” kirándulásnak nevezett sorozat, ha megfelelő szintű előkészítést, levezetést és utóéletet kap, a szülői házak sorát motiválja. Hiszen az általában csak eszközbeszerzővé, pénzbefizetővé és aláíróvá „deklarált” szülő itt idejéhez, lehetőségéhez képest lelkes és valódi háttér. Megérezheti a tevékenység lényegét, és ha átláthatóvá, folyamattá szervezzük, akkor nagymértékben megnő az esély arra, hogy a család életének is elemévé válik.

Nézni-, megfigyelnivalók... térképek, útvonalak, címek válnak igényelt közkinccsé. „Tálcán”, a gyerekek kezéből – tudásából – tudjuk átnyújtani.

A természet, a környezet kiált érte, a tudomány nyújtja – csak a kapcsot kell biztosítani. Úgy érezzük, találtunk egy ilyet. Szívesen csináljuk!

A megvalósítás módja: Az általános iskolában használatban lévő Biológia 6. (Asztalos Gyuláné) tankönyv 5. leckéje (Védett területeink) adta a kiindulási alapot.

Ezt a leckét megtöltjük tartalommal! Így:

– Órai előkészítés, csoportmunkás feladat után ellátogatunk néhány (itt még 5!) nemzeti parkba.

– Visszaérkezés után feldolgozásként különböző szintű vetélkedőket szervezünk.

A tanév során így öt egynapos évfolyamszintű „kirándulásra” kerül sor, melynek pontos pedagógiai és szakmai célkitűzéseit és módszertani lehetőségeit összefoglaltuk.

Miben érezhető a hatás?

– a gyerekek természethez való pozitív attitűdjének erősítésében, tartalommal való megtöltésében;

– az érdeklődés, ismeretszerzés, kutatás tudássá válásának felfedezésében;

– a tankönyv céltalannak tűnő közlései mögötti tartalmak felfedezésében (a térkép megelevenedik, a növények és állatok láthatóvá válnak);

– a szakmával, szakemberrel való találkozás hitelessé teszi a „tananyagot”;

– a csoport- és évfolyamszint a közös felelősséget villantja fel;

– a kollegiális együttműködés fontossá válik, hiszen a „magyaros”, „matekos” is érdekeltté lesz, tesz az ügyért;

– a faliújságon megjelenő poszterek az egész iskolának adnak útmutatást, és mindenki számára irigyeltté lesz, aki ebben részt vehet.

Hogyan lehet ezt kidolgozni, betervezni? Kikkel és mi módon lehet megvalósítani? Mit lehet és mit kell adni előre a gyerekeknek? Mit csinálunk a helyszínen? ... és mit utána?

Írásos kínálatunk mellett médiabemutató programot készítünk, hiszen a számítástechnika-órák tartalmi része is felhasználható.

/Vajon milyen hatású volt nálunk mindez?

A diákok oldaláról: A pozitív attitűdű, új módszerű és tantárgyfeletti tartalmú programok az életkor sajátosságainak (játszani, szerepelni) remekül megfelelnek. Kiváló lehetőség nyílik az együttműködésre, együttgondolkodásra, de a „magányos kutató” is közösségi elismerést kap.

A szülők oldaláról: Fokozatosan kapcsolódnak be, szurkolnak és megtekintik a végterméket – a kiállítást. Nem szégyellik, hogy ők is tanulnak. Módjuk van betekinteni az életünkbe, a programba, és közük is van hozzá! Nemcsak aláírók, pénzbeküldők, szülői értekezletre járók. Lelkes támogatók, hiszen a híres szülői érzék felfedezi: fontosat kap a gyerek!

A tanárok oldaláról: A többrétű együttműködésnek ez a kellemes formája lehetőség a beszélgetésekre, a közös alkotásra. Összekovácsoló, előrevivő ereje van.

És mit javasolhatunk? Lenne egy receptünk:

– összeáll egy csapat,

– kitalálja a kedvenc témáit,

– időzíti a tanév rendjébe,

– kitalálja és pontosítja (vagyis lejegyzi és hozzáférhetővé teszi) a tartalmat és a lebonyolítás módját,

– gondosan levezeti – dokumentálja – bemutatja, értékeli,

– minden fellelhető módon és helyről támogatást szerez.

Fontos az elkészítés módja, hiszen minden készétel egyízű, unalmas, ha nem fűszerezzük saját ízlés és lehetőség szerint.

Összegzésféle

Az eddig elvégzett és a folyamatban levő munkák sok érdeklődőt vonzanak. Kaptunk megtisztelő felkérést tantestületektől ilyen témájú nevelési értekezlet megtartására, kaptunk biztatást helyi tanterv kidolgozására, környezetvédelmi füzetsorozat kiadására.

Érdekes, új kapcsolataink alakultak. Sokan biztatnak minket, és ez jól is esik, hiszen egyre jobban érződik: felelősségünk is megnőtt. Hogy mindez nem kérészéletű felvillanás, azt az eltelt jó néhány év alapján felépült munkarend és bővülő csapatunk új igénye támasztja alá: készüljön el elsőtől a nyolcadik évfolyamig a környezeti és állampolgári nevelést átölelő órai és szabadidős témák többszintű hálózata!

Mi, mikor, milyen mélységig és milyen formában, milyen módszerrel kerüljön a gyerek elé?

És újra a kérdéseknél tartunk. De ez már a jövő. Reméljük, máshol is vannak kérdezők, akik válaszolni akarnak!