Kelemen Elemér

Ezeréves a magyar iskola

– Beszámoló az iskolatörténeti évforduló rendezvényeiről,
eseményeiről –

A pedagógusszakma közel egy évtizedet készült a magyar iskola millenniumának a megünneplésére. A neveléstörténeti kutatás ez alatt az évtized alatt valóságos tömegmozgalommá vált. Az évforduló rendezvényeinek a gerincét a központilag szervezett és finanszírozott három kiállítás jelentette, amelyek mellett több helyi, regionális és országos kiállítás, rendezvény mutatta be a magyar iskolatörténet egy-egy részletét.

Az itáliai eredetű bencés szerzetesek Géza fejedelem hívására a 990-es években telepedtek le hazánk területén. Első kolostoruk alapjait – az egyház- és művelődéstörténeti források szerint – 996-ban rakták le a pannóniai Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. A „szent hegyre” épített kolostor falai között működött az első hazai szerzetesiskola, amely egyben – minden bizonnyal – az első magyarországi iskola is volt. Alapításának ezredik évfordulója 1996-ban a magyarországi iskoláztatás kezdeteinek – kétségtelenül jelképes – millenniumát is jelentette.¹

Az első magyarországi iskola korszakos eseménye volt a Kárpát-medencében mintegy száz évvel korábban letelepedett magyarság életének. A honfoglalással hazánk földjét vették birtokukba őseink, az iskola révén a korabeli egyetemes-európai és keresztény kultúrát. Az első iskola az európai hűbéri viszonyokba való beilleszkedés szimbolikus mozzanata. Előkészítője s tanult szerzetesei révén egyben segítője is volt az állam- és egyházszervezés, az első nagy hazai „rendszerváltozás” Géza által megkezdett, majd – alig néhány év múlva – István király irányításával kibontakozó korszakos munkálatoknak. A Szent Márton-hegyi iskola volt a csírája a következő évtizedek, évszázadok során kiteljesedő, gyarapodó és differenciálódó magyarországi iskolarendszernek, amely a kezdettől fogva – a hagyomány és a modernizáció kettős szorításában – dacolni tudott népünk hányatott történelmével, és segített lépést tartanunk a nagyvilággal.

Előzmények

A magyar iskola ezeréves évfordulójának megünneplésére csaknem tíz éve készült a szűkebb szakma. A szellemi előkészületek az 1980-as évek derekára nyúlnak vissza. Ennek eredményeképpen az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban (OPKM) – Balázs Mihály főigazgató kezdeményezésére – már 1988-ban megalakult a millenniumi előkészítő bizottság. Tagjai Benda Kálmán, Horváth Márton, Kardos József, Kelemen Elemér és Mészáros István, illetve a titkári feladatokat is ellátó Jáki László voltak. A szakértők elképzelései, javaslatai 1990-ben tanulmánykötetben láttak napvilágot.² A tervek középpontjában akkor még a magyar oktatás történetét bemutató állandó iskolatörténeti kiállítás megszervezése, a valóságos országos pedagógiai múzeum megteremtése állott. Ennek szellemében készítette el 1990-re Mészáros István a kezdetektől 1867-ig és Kardos József a kiegyezéstől napjainkig terjedően egy nagyszabású iskolatörténeti kiállítás szakmai forgatókönyvét.³

Alapítványi pályázat

1990 végén – az OPKM kezdeményezésére, az intézmény költségvetésen kívüli forrásaiból – a millenniumi előkészületek ösztönzésére és támogatására ötmillió forintos alaptőkével létrejött az „1000 éves a magyarországi iskola” elnevezésű alapítvány. Az alapítványi vagyont kezelő kuratórium elnöke Kelemen Elemér, tagjai Glatz Ferenc, Horváth Tibor, Kardos József, Mészáros István (később Korzenszky Richárd), Szövényi Zsolt és Villangó István.⁴

Az alapítvány a millenniumi előkészületek jegyében 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben nyilvános, 1995-ben és 1996-ban – szűkebb körre kiterjedő – meghívásos országos pályázatot hirdetett. A pályázat témakörei az alábbiak voltak:

1. A neveléstörténet nyomtatott és írott forrásainak feltárása, feldolgozása; országos és megyei iskolatörténeti adattárak szervezése, kiépítése.

2. A neveléstörténet tárgyi emlékeinek felkutatása, feldolgozása; országos jelentőségű iskolatörténeti gyűjtemények, kiállítások szakmai előkészítése, szervezése.

3. A magyar iskola nemzetközi kapcsolatainak, illetve nemzetközi hatásának történeti jellegű feltárása, feldolgozása.

A pályázatokon egyének, csoportok vagy intézmények vehettek részt.

Az alapítványi támogatással létrejött alkotások, rendezvények stb. jogosulttá váltak az „1000 éves a magyarországi iskola” embléma megkülönböztető használatára. Az emblémát a közelmúltban elhunyt grafikusművész, Horváth Ferenc tervezte. Az alapítvány tevékenységéről és a pályázatok eredményéről az 1992-től évente rendszeresen megjelent „Millenniumi Tájékoztató” adott hírt.⁵

Az 1992-től 1996-ig benyújtott pályázatok száma meghaladta az ötszázat. Aligha túlzás tehát az a megállapítás, hogy a magyar nevelés történetében példátlan méretű, sikeres akció zajlott le, a neveléstörténeti kutatás ezekben az években valóságos tömegmozgalommá vált. Az alapítvány kuratóriuma ezen öt évben a neves könyvtári és múzeumi szakemberekből, illetve neveléstörténészekből álló szakbizottságok részletes értékelése és előzetes javaslatai alapján mintegy 120 pályázó több mint 200 pályamunkáját részesítette – 10 000-től 200 000 forintig terjedően – összesen körülbelül 8,5 millió forintos támogatásban. Ezekből az adatokból is kiolvasható, hogy többen folyamatosan dolgoztak, rendszeresen pályáztak. Az 1995–96-os kiírás elsősorban őket buzdította és a kuratórium döntései őket segítették 1992-ben megkezdett munkájuk folytatásában, lezárásában. Szakmai-szellemi teljesítményük jelentette az 1996-os rendezvények szilárd hátországát, a millenniumi program szakmai és erkölcsi biztosítékát.

1. A neveléstörténet írott és nyomtatott forrásainak feltárása, illetve kiadásra való előkészítése című témakör egyik legjelentősebb vállalkozása az iskolai értesítők könyvészeti feldolgozása. Gráber Jánosné folytatta azt a – korábban Léces Károllyal közösen megkezdett – munkát, amelynek eredményeképpen, számítógépes adatrögzítéssel, nagyrészt már készen áll az 1848 és 1948 között megjelent értesítők bibliográfiája, illetve megjelent a sorozat első kötete.⁶

Közvetlenül ehhez a feldolgozó munkához kapcsolódott Bakó Anna és Szilágyi Erzsébet közös pályázata; ők az iskolai értesítők részletes tartalmi feldolgozásának előmunkálataként az évkönyvekben található névsorok alapján az egyes iskolák tanári testületének adatait, változásait, szakmai-tudományos tevékenységét viszik számítógépre. A gyűjtőmunka – az OPKM állományának folyamatos feldolgozása mellett – több hazai és határainkon túli középiskola tanárainak részvételével folyik, de nyitott más vállalkozó intézmények bekapcsolására is.⁷ Mindez része az OPKM nagyszabású vállalkozásának, a Jáki László szervezte iskolatörténeti adattár munkálatainak, amelynek első jelentős eredménye – részben az alapítvány támogatásával – a magyar neveléstörténeti irodalom bibliográfiai adatainak számítógépes rögzítése.

Eltérő szempontok és más-más metodika alapján folyt három megye iskola-, illetve neveléstörténeti adattárának a kiépítése. Veszprém megye neveléstörténeti adatbankját Tóth Dezső, Bács-Kiskun megye iskolatörténeti adattárát Székelyné Kőrösi Ilona gyarapítja évek óta tervszerűen. A Zala Megyei Pedagógiai Intézetben pedig Kotnyek István irányításával folyik a Zala megyei iskolák történetének feldolgozását is magában foglaló központi gyűjtemény és adattár kialakítása. A megyei adattárak kialakításának szakmai-módszertani tapasztalatai minden bizonnyal más vállalkozó megyéket is segíthetnek a jövőben hasonló elképzelések megvalósításában, és szerves részét alkothatják egy tervezett országos iskolatörténeti adatbázisnak.

A levéltári források feltárását és közlését illetően számottevő eredményt hozott Fehér Erzsébet többéves munkája Sárospatak iskolatörténeti forrásainak feltárása, illetve Bajkó Mátyásnak az erdélyi fejedelemség iskolakultúrájára és Foki Ibolyának a múlt századi regáti magyar iskolákra vonatkozó kutató-feltáró munkája. Szemkeő Endre és Forrai Ibolya a Magyar Néprajzi Múzeumban található neveléstörténeti vonatkozású kéziratos források feldolgozásához kértek és kaptak támogatást.⁸

2. A neveléstörténet tárgyi emlékeinek feltárása, gyűjteménnyé szervezése című témakörben első helyen a neveléstörténeti tárgyú fotók, elsőként az iskolákat ábrázoló képes levelezőlapok számítógépes ikonográfiai feldolgozását említhetem, Munkácsy Gyula több közgyűjteményre – elsősorban természetesen az OPKM gyűjteményére – kiterjedő, átfogó munkáját, amelynek eredményeként 1996-ban a számítógép mellett CD-ROM-on is hozzáférhetővé váltak a régi iskolaképek.⁹ Tervszerűen folyt néhány nagy múltú középiskola szertárának, tanszergyűjteményének szakszerű történeti feldolgozása (az esztergomi Szent István Gimnázium és Szakközépiskola, a győri Bencés Gimnázium, a sárospataki Református Kollégium), jelentős iskolatörténeti gyűjtemények kialakítása, állandó iskolatörténeti kiállítások szervezése (például Kőtelek, Hódmezővásárhely, Hajdúböszörmény, Mezőkövesd, Szabadkígyós, Székelyudvarhely és több budapesti középiskola és felsőoktatási intézmény). Az iskolatörténeti évforduló nyitányaként 1992-től rangos nevelés- és tantárgytörténeti kiállítások mutatkoztak be (Tatabányán 1992-ben az olvasás- és írás-, 1994-ben az ének-zene, 1995-ben a földrajz- és a rajztanítás történetét bemutató kiállítássorozat; a várpalotai Magyar Vegyészeti Múzeumban az 1996-os kémiatörténeti kiállítás előkészületei; a békéscsabai megyei iskolatörténeti kiállítás 1993-ban; a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola ideiglenes, majd állandó kiállítása a tanyai iskolákról stb.).

3. A magyar iskola nemzetközi kapcsolatainak bemutatására irányuló pályázatok egyik jelentős iránya a külföldi egyetemjárás, a peregrináció kutatása volt (Szögi László; Kovács József–Grüll Tibor), a másik a határainkon túli magyar iskolák története. Ez utóbbi főleg az erdélyi, illetve a horvátországi és szlavóniai, a vajdasági, a regáti és a felvidéki magyar iskolák tekintetében mutatott fel, illetve ígér eredményeket.¹⁰

Iskolatörténeti Emlékbizottság

Az előkészület fontos eseményeként utalhatok a Millenniumi Emlékbizottság megalakulására 1992. január 12-én. Elnöki tisztét Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke töltötte be, tagjai a magyar közélet különböző területeinek ismert képviselői voltak. Az Emlékbizottság felhívást tett közzé, amelyben hangsúlyozta, hogy az iskolatörténeti évforduló az egész ország, sőt a határainkon kívül élő magyarság közös ügye. Arra kért mindenkit – itthon és külföldön –, hogy járuljon hozzá a millennium méltó megünnepléséhez. Az Emlékbizottság felhívása, a tekintélyes testület szakmai és erkölcsi befolyása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az évforduló – az ezekben az években tapasztalt hivatalos érdektelenség és közöny ellenére – mindinkább társadalmi üggyé válhatott, biztosította és segítette a több szálon folyó szakmai előkészületeket.¹¹

Az Iskolatörténeti Emlékbizottság munkáját ebben az időszakban közvetlenül is segítette – elnöke, Benda Kálmán haláláig – az MTA Művelődéstörténeti Bizottságának iskolatörténeti albizottsága az előkészületek szakmai értékelésével és tanácsadó munkájával, valamint az MTA Pedagógiai Bizottságának neveléstörténeti albizottsága (elnök: Kelemen Elemér). A Neveléstörténeti Albizottság által – országos és helyi szakmai-tudományos szervezetek és intézmények, mindenekelőtt az MTA regionális bizottságai, a Magyar Pedagógiai Társaság vezető testületei, neveléstörténeti szakosztálya és megyei tagozatai, a pedagógusképző intézmények és a megyei pedagógiai intézetek segítő közreműködésével – szervezett regionális neveléstörténeti felolvasóülések (Szeged, 1991; Veszprém, 1992; Debrecen, 1993; Tatabánya, 1994, 1996; Nagykanizsa, 1995), továbbá az évente megrendezett, többnyire neveléstörténeti évfordulókhoz kapcsolódó vagy tematikus jellegű központi konferenciák egyrészt a neveléstörténeti utánpótlás mozgósításában, másrészt a neveléstörténet korlátozott közlési lehetőségeinek gyarapításában játszottak igen fontos szerepet. A felolvasóülések, tanácskozások anyaga időközben – nagyrészt – megjelent, illetve megjelenés előtt áll.¹²

Részben a már említett alapítványi támogatásnak, részben más forrásoknak (MKM-céltámogatások, különböző pályázatok) köszönhetően az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum ezekben az években a neveléstörténeti forrás- és szakkönyvkiadás központi műhelyévé vált.¹³ Olyan jelentős kiadványsorozatok folytatására, illetve elindítására került sor, mint a Neveléstörténeti Füzetek¹⁴, a Magyar Pedagógusok¹⁵, „A magyar pedagógiai gondolkodás klasszikusai”¹⁶, továbbá jó néhány „sorozaton kívüli” forrásmunka, illetve kézikönyv¹⁷. Az intézmény kiadásában jelent meg 1991 és 1995 között, öt éven át a Neveléstörténeti Tájékoztató is.¹⁸

A millenniumi erőpróbára való tudatos felkészülés jegyében szervezte az intézmény – saját kiállítóterem híján – sikeres vándorkiállításait is, amelyek önbizalom-növelő szakmai és módszertani tapasztalatszerzést jelentettek az 1996-os „nagy” kiállításhoz és – remélhetőleg – a „valódi” pedagógiai múzeum megteremtéséhez.¹⁹

A neveléstörténeti kiadói tevékenységet és a múzeumi munkát szervesen egészítették ki az alapítványi pályázat kapcsán már említett további programok (iskolatörténeti adattár, az iskolai értesítők könyvészeti és tartalmi feldolgozása, számítógépes neveléstörténeti ikonográfia).

A millenniumi előkészületekben 1994 nyarán következett be döntő fordulat, amikor is a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára, Báthory Zoltán felkérte az Emlékbizottság titkárságát, hogy készítsen javaslatot az évforduló programjára, majd az MKM megbízta e sorok íróját a tervező és az előkészítő munka összefogásával. A minisztérium előterjesztése alapján a Kormány – 1092/1994. (X. 7.) számú határozatával, mely a honfoglalás 1100. évfordulójának megünnepléséről rendelkezett – a millenniumot a hivatalos állami ünnepségek rangjára emelte. A fentebb vázolt előkészítő munkálatoknak köszönhetően az 1995 januárjában megújuló Iskolatörténeti Emlékbizottság – elnöke: Kosáry Domokos, társelnökei: Báthory Zoltán és Várszegi Asztrik, ügyvezető igazgatója: Kelemen Elemér, titkára: Kardos József – tevékenysége zökkenőmentesen illeszkedhetett a megalakuló millecentenáriumi Emlékbizottság, illetve az Operatív Bizottság és a Titkárság munkájába, s a korábban kidolgozott programok – a szükséges módosításokkal – gerincét jelenthették a „hivatalossá” vált iskolatörténeti évforduló rendezvényeinek. Minőségi változást hozott, hogy a kormányrendelet nyomán 1995-ben és 1996-ban egyaránt 40-40, összesen 80 millió forint állt az Iskolatörténeti Emlékbizottság rendelkezésére az évforduló központi rendezvényeire, s e két évben további 30 millió forint biztosította pályázati úton – a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Iskolatörténeti Emlékbizottság, illetve a millecentenáriumi Titkárság közvetítésével – a különböző helyi, regionális és országos rendezvények megszervezését és lebonyolítását. Az Emlékbizottság ügyvezető igazgatójának munkáját 1995. február 1-jétől 15 főnyi szakértői testület és két félállású munkatársat (irodavezetőt és adminisztrátort) foglalkoztató iroda segítette.²⁰

Millenniumi rendezvények

A millenniumi rendezvények az 1995-ben közreadott Tájékoztatóban összefoglalt előzetes terveknek megfelelően alakultak.²¹ Az adatgyűjtés, illetve az adatok rendezése, feldolgozása folyamatban van. Itt következő beszámolónkat a szakértői testület tagjainak személyes tapasztalatai, értékelései, a jelentősebb rendezvényekről készült jelentések, illetve a folyamatos helyszíni tájékozódás és konzultációk alapján állítottuk össze.

Központi kiállítások

A millennium központilag szervezett és finanszírozott rendezvényeinek gerincét – kényszerű körülmények folytán, azaz a működő országos pedagógiai múzeum vagy legalább egy állandó magyar iskolatörténeti kiállítás megrendezésére alkalmas épület (illetve kiállítóhelyiségek) hiányában – a magyar iskola történetének három nagy korszakát három különböző helyszínen bemutató kiállítások képezték. A kiállítások nagyrészt a korábban elkészült szakmai tervezetekre támaszkodtak, az 1995-ben kidolgozott forgatókönyvvázlatokat és látványterveket a szakértői testület – helyszíni látogatások során is – folyamatosan elemezte és véleményezte, arra törekedve, hogy a kiállítások összefüggő, egységes képet adjanak a magyar nevelés elmúlt évszázadairól.

A kiállítások sorát a magyarországi iskola történetének első nagy korszakát, a Szent Márton-hegyi iskolaalapítástól a mohácsi vészig terjedő időszakot felidéző „A magyar iskola első századai” című, Győrött, a Xántus János Múzeumban rendezett kiállítás nyitotta meg 1996. március 21-én. A rendezvény a pannonhalmi bencés millennium ünnepi eseményeihez kapcsolódott. A győri kiállítás, melynek rendezői G. Szende Katalin és Szabó Péter voltak, rendkívül látványos módon, a korszerű muzeológia eszközeivel mutatta be a közönségnek a hazai és a külföldi gyűjteményekből összeválogatott gazdag tárgyi és képi anyagot. A kiállítás átfogta a középkori magyar nevelés különböző területeit, bemutatta az oktatás középkori intézményeit (kolostori, káptalani, plébániai iskolák, hazai egyetemalakítási kísérletek és külföldi egyetemjárás). A kiállítás anyagát tudományos alapossággal bemutató katalógust a középkori neveléssel foglalkozó, számos új kutatási eredményt közvetítő tanulmányok teszik teljesebbé. A kötet az iskolatörténeti évforduló egyik legrangosabb, maradandó értéket jelentő szellemi teljesítménye.²²

A XVI–XIX. századi magyar iskola történetét az 1996. június 21-én Debrecenben  megnyílt kiállítások mutatták be. A kettős kiállítás egyik része a Református Kollégium felújított, kibővített, korszerűsített iskolatörténeti kiállítása – az „Ország Iskolája” – a kollégium történetébe sűríti a kor nehéz sorsú protestáns (református) iskolaügyének történetét. (Maga a kiállítás természetesen túlmutat a korszakhatáron, az első világháborúig vezeti el a nézőt.) Megjegyzendő, hogy ez a kiállítássorozat egyetlen állandó „darabja”, amelyet a következő években is látogathatnak az érdeklődők. (A kiállítás szervezője és rendezője G. Szabó Botond volt.) A felvilágosodás és a reformkor hazai iskolaügyét a cívisváros művelődéstörténeti tablója által tárta elénk a Déri Múzeum párhuzamosan szervezett kiállítása, amely ötletes módon – egy vásár forgatagában – kínálja számunkra az „oskolát” mint a „tudomány vásárát” (Losontzi István: Hármas kis tükör). A kiállítás „gazdája” Selmeczi László volt. A debreceni kiállítások sajnálatos fogyatékossága, hogy a szűkös körülmények miatt háttérbe szorult a XVII–XVIII. századi magyar iskola történetének jelentős vonulata, a katolikus iskolaügy megújulása. A protestáns iskolafejlődés másik nagy területét, az evangélikus iskolaügyet pedig egy Budapesten – az Evangélikus Hittudományi Főiskolán – rendezett kiállítás mutatta be.

A zárófejezetet – az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum mindeddig többnyire raktárakban őrzött gazdag gyűjteményére alapozva – az intézmény „albérletben”, a Petőfi Irodalmi Múzeum épületében rendezett „vendégkiállítása” képezi „Száz esztendő a magyar iskola ezer évéből” címen. A kiállítás 1848-tól, Eötvös első miniszterségétől 1948-ig, az iskolák államosításáig mutatja be a modern polgári közoktatás magyarországi történetét. A mai muzeológia gazdag eszköztárát felvonultató rendezvény három téma köré csoportosítja anyagát: a diákokról, a pedagógusokról és magáról az iskoláról nyújt tudományos alapossággal megszerkesztett és élményt nyújtó történeti képeket. Az utolsó kiállítóterem a múltat idéző modern technika segítségével (számítógép, CD-ROM) már az iskola jövőjébe vezeti át a nézőt. A kiállítás előkészítése és megszervezése P. Bálind Márta és Villangó István munkája.

A térben és időben kényszerűen szétváló kiállítási sorozatot egy közös kiállítási kalauz, az „1000 éves a magyar iskola” című képes neveléstörténeti kronológia fogta össze virtuális egységgé. A kötet a kezdetektől 1990-ig kronologikus rendben sorolja fel a magyar nevelés történetének fontosabb eseményeit; a lapok két oldalán futó időrend pedig az adott korszak történeti dokumentumaiból válogatott szemelvényeket, fekete-fehér és színes képeket, tömör, lexikonszerű összefoglalásokat fog keretbe. A kötetet a három központi kiállítás részletes képi és szöveges bemutatása mellett további 17 iskolatörténeti gyűjtemény, kiállítás rövid ismertetése egészíti ki.²³ A könyv első kiadása, amelyből a hazai és a határokon túli közoktatási intézmények – alapítványi támogatás révén – ajándék példányt kaptak, rendkívül gyorsan elfogyott. Második – javított és 1996-ig bővített – kiadása még 1996-ban megjelent.

Hasonlóképpen a központi kiállítások hátterét jelenti a magyar neveléstörténet érdekes és értékes tárgyi emlékeit (taneszközöket, szemléltető és kísérleti eszközöket) a modern interaktív multimédia eszközeivel feldolgozó összeállítás, a „Taneszközmúzeum” című CD-ROM. A mintegy 800 taneszközt álló- és mozgóképen, múzeumi, iskolai környezetükben bemutató lemez tartalmazza az egyes eszközök elméletével és történetével kapcsolatos háttér-információkat, érdekességeket és több száz tudós és tanár fontosabb életrajzi adatait is.²⁴ A Taneszközmúzeumot a közeljövőben minden iskola és közgyűjtemény számára szeretnénk elérhetővé tenni. Így a CD-ROM és a képes neveléstörténeti kronológia révén azok is plasztikus képet kaphatnak a magyar iskola ezeréves történetéről, akik nem tekinthették meg az említett iskolatörténeti kiállításokat.

Helyi, regionális és országos kiállítások

A központi kiállítások mellett, természetesen, hosszan sorolhatnánk azokat a rendezvényeket, amelyek már 1991-től a millenniumra tekintve mutatták be a legkülönbözőbb megközelítésben és tartalommal a magyar iskolatörténet egy-egy részletét. (Ezek egy részéről már korábban, az alapítványi tevékenység bemutatásakor esett szó.)

Elsőként az 1995 novemberében Martonvásáron megnyílt óvodatörténeti kiállításra, az első állandó hazai óvodatörténeti múzeumra szeretném felhívni a figyelmet. A lelkes gyűjtő és múzeumszervező szakember, Harcsa Tiborné és a Brunszvik-kultuszt ápoló helyi lokálpatrióták összefogása maradandó értéket teremtett; eddigi munkájuk biztosíték a múzeum további bővítésére, méltó, végleges elhelyezésére. (A kiállítás jelenleg az MTA martonvásári kutatóintézetének egyik pavilonjában látható.)

Az évfordulóra megújult, gyarapodott az OPKM egyetlen állandó kiállítása, az ercsi Eötvös József Emlékmúzeum is, ahol a nagy művelődéspolitikus személyes relikviái mellett egy berendezett dualizmus kori népiskolai tanterem is látható. Ercsi és Martonvásár közelsége jól összekapcsolható szakmai programot kínál országjáró pedagógusoknak, diákoknak, hallgatóknak egyaránt.

Megújult, kibővült az évfordulóra a tapolcai Városi Múzeum iskolatörténeti állandó kiállítása is. Az eredeti, XVII. századi iskolaépületben újrarendezett népiskolai tanterem mellett berendezésre került az úgynevezett kántorház is.

A közismert ópusztaszeri iskolatörténeti múzeum mellett érdemes felfigyelni a kecskeméti Iskolatörténeti Múzeumra, a vásárosnaményi Bereg Múzeum iskolatörténeti kiállításának gazdag kézimunka- és kézimunkatanítás-történeti anyagára, a nyíregyháza-sóstói skanzenben most berendezett barabási népiskola és a szentendrei Szabadtéri Múzeumban két éve átadott nyugat-dunántúli – kondorfai – kisiskola érdekességeire, művelődéstörténeti értékére.

A pedagógusképző felsőoktatási intézményekben is sorra nyíltak meg az időszakos vagy állandó kiállítások. Az ELTE Egyetemi Könyvtárában még látható az OPKM kiállításával egyidejűleg megnyitott s annak mintegy a kiegészítését képező egyetemtörténeti kiállítás, amely az 1848 és 1948 közötti időszakban mutatja be a magyar felsőoktatás fényes történelmi korszakát, gyors ütemű polgári fejlődését.²⁵ (Ezt megelőzően az 1395-ös óbudai egyetemalapítási évfordulóhoz kapcsolódóan mutatta be a könyvtár az ELTE „előtörténetét”, így a nagyszombati, majd budai és pesti egyetem és a Budapesti Tudományegyetem történetét.) Az egyetemtörténeti kiállítás – a tervek szerint – 1997-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem állandó történeti kiállításának adja át a helyét.

A felsorolásból nem maradhat ki a budapesti Kertészeti Egyetem, Gödöllő, a keszthelyi Georgikonra emlékező jubileumi kiállítás, az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola (itt az egri felsőoktatás és a tanítóképzés történetét, valamint Somos Lajos emlékét őrzi immár állandó kiállítás). A már említett bajai, kaposvári és budapesti kiállítások mellett 1996-ban a sárospataki és a győri tanítóképző főiskola gazdagodott oktatási és közművelődési célokat egyaránt szolgáló állandó gyűjteménnyel (tárgyuk – értelemszerűen – a helyi tanítóképzés és a népoktatás).

A Budapesten bemutatott evangélikus iskolatörténeti kiállítás mellett felfrissült, kibővült a sárospataki Református Kollégium iskolatörténeti gyűjteménye is. A Testnevelési Múzeum a magyar ifjúság testnevelésének történetét, a Hadtörténeti Múzeum a hazai katonai nevelés ezeréves történetét idézte fel évfordulós kiállításán.

Hírünk van több jelentős – határainkon túl szervezett – magyar iskolatörténeti kiállításról, például Beregszászon, Kassán, Rozsnyón, Székelyudvarhelyen. Burgenlandban (Felsőpulyán, Oberpullendorfban) – a közös történet okán – a Győr-Moson-Sopron megyei vándorkiállítást láthatták az érdeklődők. A kolozsvári Bolyai Egyetem Baráti Köre – az iskolatörténeti konferenciával összekapcsolva – Budapesten az Országos Idegennyelvi Könyvtárban szervezte meg az erdélyi oktatásügy történetének kiállítását.

Végül megemlítem az Ezeréves magyar iskola kiállítás sikeres bemutatóját 1996 májusában a bázeli Worlddidact rendezvényein, ahol néhány patinás magyar taneszköz látványa (és a modern magyar taneszközök sikere) mellett nagy elismerést aratott a Tanszermúzeum című CD-ROM egyes részleteinek angol nyelvű bemutatása.

Konferenciák, tanácskozások

A millennium központi rendezvényei között jelentős szakmai teljesítményként könyvelhető el a „Neveléstörténet és neveléstörténet-írás” című tudományos konferencia, amelyet – több országos és helyi intézménnyel és szervezettel, a többi között a Magyar Pedagógiai Társasággal karöltve – Veszprémben rendezett az Iskolatörténeti Emlékbizottság 1995. szeptember 29–30-án. A konferencián elhangzott előadások a magyar neveléstörténet helyzetét és feladatait tekintették át; a konferencia anyaga a közelmúltban kiadásra is került.²⁶

A millenniumi eseménysorozat zárórendezvénye „Az iskola a magyar társadalom történetében” címmel a Magyar Tudományos Akadémián 1996. november 12-én szervezett művelődéstörténeti konferencia volt.²⁷ Az előadások – az OPKM gondozásában – rövidesen kötetben is megjelennek.

A két említett konferencia mellett az ország számos szellemi központjában jelentős regionális, illetve nemzetközi tanácskozásokra került sor. Győrött 1996 áprilisában a hazai és a határainkon túli pedagógusképző intézmények hallgatóinak és oktatóinak részvételével, Miskolcon 1996 májusában hasonló körben rendeztek tanácskozást. Debrecenben „A magyar iskolakultúra ezer éve” című tanácskozás hallgatói között – 1996 augusztusában – ott találhattuk az Ady Akadémia hallgatóságát, a határainkon túli magyar iskolák pedagógusait. Többek között az ő részvételük emelte nemzetközi rangra a Könyvtárostanárok Egyesületének 1996 júliusában rendezett, történeti kérdésekkel is foglalkozó ünnepi ülését, valamint a hazai pedagógusképzés történetéről 1996 júliusában megtartott sárospataki konferenciát.

Az őszi tanácskozások sorából – a többi között – a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helytörténeti konferenciasorozatot említhetem, amelynek egyik állomása – a megye városain kívül – Beregszász volt, továbbá az „Iskola és társadalom” címen szervezett zalaegerszegi tanácskozást. Egyetemtörténeti kérdéseket is felölelő tudományos konferenciával ünnepelte alapításának 75. évfordulóját s egyben a millenniumot a szegedi József Attila Tudományegyetem. Elődje, a kolozsvári Bolyai Egyetem Baráti Köre budapesti rendezvényén tekintette át az intézmény történetét és jelenlegi helyzetét, esélyeit.

Végül két jelentős népoktatás-történeti konferenciát említek meg: a Kecskeméten 1996 májusában rendezettet, amely a kisiskolák történetével és a Klebelsberg-program eredményeivel foglalkozott, valamint az 1996. augusztusi tatabányai tanácskozást, amely a hazai népoktatás történetét tekintette át, és értékes helytörténeti kutatási eredmények közlésére adott lehetőséget. Az előadásokat és korreferátumokat tartalmazó kötetek megjelenés előtt állnak. (Tatabányán egyébként 1994-ben a megye középiskoláinak történetét dolgozták fel hasonló rendezvényen, amelynek anyaga még az évben nyomtatásban is megjelent.)²⁸

Az évforduló jelentős neveléstörténeti kiadványainak könyvészeti számbavétele önmagában is nehéz feladatot jelentene. A neveléstörténeti képes kalauz, a győri katalógus és a már korábban említett tanulmánykötetek mellett első helyen Mészáros István neveléstörténeti kronológiájának napjainkig bővített kiadását kell megemlíteni.²⁹ „Millenniumi” támogatással készül, illetve készült három jelentős debreceni kötet: a megye iskolatörténeti bibliográfiája (Bényei Miklós irányításával), a debreceni Református Kollégium levéltári forrásainak gyűjteményes kötete (G. Szabó Botond munkája), valamint Rácz Istvánnak a Kollégium gazdálkodásáról szóló könyve.³⁰ Kismonográfia jelent meg az Abaúj megyei népiskolák történetéről (Kovács Ágnes), Körmend város iskolatörténetéről, a budapesti német nyelvű tanítóképzésről (Donáth Péter), tanulmánykötet Győr-Moson-Sopron megye és Burgenland 1777 és 1996 közötti iskolatörténetéből, valamint – Szülőföld és iskola címmel – jeles íróink, költőink gyermekkoráról, iskolás éveiről (Balázs Mihály).³¹

Megjelenés előtt áll Tóth Gábornak a polgári iskolai és a tanítóképző intézeti tanárképzés egyedülálló szellemi műhelyének, az Apponyi Kollégiumnak a történetét feldolgozó monográfiája és Köte Sándor „A magyar neveléstudomány tudományelméleti alapkérdései” című műve (mindkettő az OPKM műhelyében), továbbá a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium története (az FPI kiadásában), valamint Szabolcs Éva és Mann Miklós munkája (A XIX–XX. századi magyar közoktatási törvények a pedagógiai sajtó tükrében). Szeretnénk kötetbe gyűjtve olvasni annak a sikeres országos pályázatnak a pályamunkáiból is, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete nyugdíjas tagozata hirdetett meg – az Iskolatörténeti Emlékbizottsággal karöltve – nyugdíjas pedagógusok számára. A „Megélt életutak emlékei” című pályázatra csaknem száz munka érkezett, hiteles és megőrző emlékezések, híradások a magyar iskola viharos huszadik századi történetéből, hitvallások és tanúságtételek is egyben a pedagógushivatásról.

A vázlatos áttekintés befejezéseként – meg sem kísérelve számba venni a számbavehetetlent – csupán megemlíthetem, hogy mindaz, amiről korábban szóltam, csupán a jéghegy csúcsa. Alig volt iskola Magyarországon (és magyar iskola határainkon kívül), ahol a honfoglalás 1100. évfordulója és az iskolatörténeti évforduló összekapcsolásával ne esett volna szó az adott iskola történetéről – komoly és játékos vetélkedőkön, pedagógusok és tanulók által végzett közös gyűjtőmunka, időszakos vagy állandó iskolatörténeti kiállítások, beszélgetések és tanácskozások keretében. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében „a nagymamák iskolájáról” gyűjtöttek tárgyi emlékeket a gyerekek, Veszprém megyében mozgalom szerveződött, hogy egykori jeles tanítókról nevezzenek el utcát, iskolát az egyes településeken. Magam is résztvevője lehettem a békéscsabai megemlékezésnek, ahol több száz pedagógus és szülő, több ezer általános és középiskolás tanuló részvételével zajlottak különféle versenyek, bemutatók – közöttük igényes iskolatörténeti vetélkedők is – az 1000 éves magyar iskola jegyében. A millennium jegyében szervezte meg a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola a hazai tanító- és óvóképző főiskolák csapatainak vetélkedőjét az ezeréves magyar iskola történetéből, amelyen hét főiskola képviseltette magát. (Az első helyet a békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Pedagógiai Főiskola hallgatói szerezték meg.)

Azt tapasztalhattuk, az évforduló révén igen sok helyen a helyi társadalmi érdeklődés középpontjába került, „civil üggyé” vált az iskola; a közvélemény elismeréssel tekintett a helyi intézményeknek – az ezeréves magyar iskola történetének mégoly rövid szakaszát is felidéző – évszázados vagy akár csak néhány évtizedes történetére, társadalmi-szellemi teljesítményére, a település fejlődésében, arculatának változásaiban játszott fontos szerepére.

Jóleső érzéssel említhetem, hogy az ország számos területén a helyi vezetők, intézmények és szervezetek példamutató összefogásával – több helyen megyei iskolatörténeti emlékbizottságok irányításával – tervszerű előkészületek, jelentős anyagi erőforrásokat is mozgósító erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy az évforduló ünnepi eseményei, rendezvényei kiemelkedjenek a hétköznapok sorából. Ennek lehettünk tanúi például Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében, Békéscsabán, Csongrádon, Debrecenben, Győrben, Hajdúszoboszlón, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Kiskunhalason, Miskolcon, Sárospatakon és Szigetváron, Kőteleken, Jászdózsán, Mártélyban és Szabadkígyóson, hogy csupán néhány önkényesen kiragadott példát említsek a sok-sok emlékezetes esemény helyszínei közül. (A sort, természetesen, Beregszásszal, Kassával, Oberpullendorffal, Rozsnyóval, Székelyudvarhellyel és még számos határainkon túli településsel lehetne folytatni.)

Tapasztalatok, tanulságok

Az iskolatörténeti évforduló rendezvényei, kiadványai számos jelentős kutatási eredménnyel: írott és nyomtatott források, tárgyi emlékek feltárásával, újabb tényekkel, adatokkal, új összefüggések felismerésével gazdagították a magyar neveléstörténetet. Mindezek gondos számbavétele, feldolgozása, szakmai hasznosítása a következő évek felelősségteljes feladata. Meggyőződésem, hogy e nem lebecsülhető eredmények tovább erősíthetik egy „hátrányos helyzetű” szakterület, a hazai neveléstörténeti kutatás önbecsülését, önbizalmát.

De szólni illik azokról a tapasztalatokról, tanulságokról is, amelyeket a magyar iskola ezer éve kínál – egy új évezred küszöbén – mindazoknak, akik felelősséggel tartoznak az iskola jelenéért és jövőjéért.

Választ kell keresnünk például arra a kérdésre, hogy mi volt, mi lehetett a magyarázata annak, hogy „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után”, népünk hányatott történetével is dacolva, az elmúlt évszázadok során megmaradt, fejlődött, gazdagodott a magyar iskola. Bizonyára azért, fontolgatom a tétova választ, mert maga is megtartó erő volt. Ősi hagyományok és új ismeretek, értékek kohója, egy-egy szűkebb vagy tágabb közösség – felekezet vagy település, régió vagy az egész ország – együvé tartozásának, azonosságtudatának arculatformáló műhelye. Bizonyítéka – s egyben záloga is – a mindenkori magyar társadalom gyermekeiért, azaz saját jövőjéért érzett felelősségének, a tudatos áldozatvállalás – olykor a túlélés – készségének és képességének.

Történeti példáinkkal is igazolhatjuk azt, hogy az iskola, a művelődés mindenkor megtérülő beruházás volt, az ország gazdasági, társadalmi, technikai fejlődésének meghatározó tényezője. Történelmünk fényes korszakait, amikor is az egyetemes fejlődés fő sodrába tartoztunk vagy sikerrel kíséreltük meg a felzárkózást elmaradottabb, periferiális helyzetünkből, mindig az iskola, az oktatásügy nagy expanziói előzték meg. A reformkor, majd 1848/49 polgári forradalmát és szabadságharcát például a Ratio Educationisok korszaka; az előző századforduló, a „boldog békeidők” dinamikus fejlődését a modern – nemzeti és polgári – közoktatási rendszer Eötvös népoktatási törvényével megalapozott kiépülése.

Az iskola a kezdetektől fogva folyamatos párbeszédet jelentett az egyetemes emberi kultúrával: elvek és módszerek, mesterek és tanítványok állandó cseréjét. E kölcsönhatás révén nemcsak mi gyarapodtunk: maradandó értékekkel is gazdagítottuk az emberiséget. Különösen fontos szerepet töltött be az iskola – ha politikai szűklátókörűség nem gátolta ebben – Közép-Európa, különösen a Kárpát-medence egymásra utalt népeinek együttélésében, életük, műveltségük, kommunikációs képességeik gyarapításában.

Említhetném pedagógus elődeink példáját is, akik – középkori szerzetesek, protestáns vándorprédikátorok, névtelen néptanítók és világszerte elismert tudós tanárok – vállukon hordozták az iskola terheit.

További elképzelések, tervek

Az 1996-os évvel nem tekintjük befejezettnek az iskolatörténeti évforduló programját, rendezvényeit. Az Iskolatörténeti Emlékbizottság támogatja azt az elképzelést és javaslatot, hogy néhány megkezdett munka tovább folytatása – az államalapítás 2000-ben esedékes 1000. évfordulójához kapcsolódóan – része legyen az 1997–2000 közötti nagyszabású nemzeti művelődési programnak.³²

Ilyen feladatunknak tekintjük legelőször is az állandó magyar iskolatörténeti kiállítás, a „valóságos” Országos Pedagógiai Múzeum megteremtését, természetesen az OPKM jelenlegi intézményi keretei között, az intézmény egészének megfelelő elhelyezését is szorgalmazva. A fokozatosan bővíthető kiállítást az OPKM millenniumi kiállítására, gyűjteményeire, valamint a lebontásra kerülő központi és egyéb időszakos kiállítások feleslegessé váló anyagára lehetne építeni.

Terveink között szerepel a magyar neveléstörténet képes atlaszának előkészítése és kiadása 2000-re. Az új kutatási eredményeket is felhasználó tudományos mű hagyományos (nyomtatott) és CD-ROM változatban kerülhetne kiadásra.

Ennek háttereként is szeretnénk folytatni, illetve kibővíteni az OPKM-ben kialakított számítógépes iskolatörténeti adattár munkálatait, összekapcsolva ezt más helyi adattárakkal, valamint a neveléstörténeti tárgyú képanyag számítógépes ikonográfiai feldolgozásának egyre több intézményre, gyűjteményre kiterjeszthető folytatásával.

Erősíteni kívánjuk az elmúlt évek eredményes neveléstörténeti kiadói tevékenységének intézményi, szervezeti és anyagi feltételeit, elsősorban az OPKM bázisán, de más intézmények és szervezetek aktívabb közreműködésével. Ez a lépés kiindulópont lehet a hazai neveléstörténeti forráskutatás és -kiadás hiányzó intézményi feltételeinek megteremtését illetően. Az iskolatörténeti évforduló itt vázolt eredményei ugyanis a megkezdett munka tervszerűbb, szervezettebb folytatására köteleznek bennünket.