Csala Istvánné

Vélemények a történelem és társadalmi ismeretek alapműveltségi vizsga általános követelményeiről

A történelem és társadalomismeret javasolt általános vizsgakövetelményeit a többi vizsgatárgy képviselőivel történt többszöri egyeztetés, átdolgozás, majd a legitimációs bizottság jóváhagyása után küldtük szakmai bírálatra az ország különböző tájain iskolákban, pedagógiai intézetekben és felsőoktatási intézményekben dolgozó pedagógusoknak.

4622 kiküldött kérdőívből 2036 (44%) érkezett vissza. A kitöltött kérdőívek száma más vizsgatárgy esetén is a vizsga iránti érdeklődés növekedéséről tanúskodik. A tárgyunk iránt az átlagosnál kissé nagyobb mértékben megnyilvánuló figyelemnek azonban történelmi okai is lehetnek.

Kérdőívünk kitöltőinek 65%-a szaktanár, 32%-a munkaközösség, 2%-a más véleményező. A munkaközösségek aránya válaszadóink között valamivel nagyobb, mint más tárgyakból. Az általános iskolák 40%-a, a gimnáziumok 74%-a, a szakképző intézmények 50%-a küldött vissza kitöltött kérdőívet.

A kérdőív szerkezete hűen tükrözte koncepciónkat: a vizsga tartalmára, módjára, időtartamára, az értékelendő ismeretekre és képességekre, valamint az értékelés módjára vonatkozó elképzeléseink mindegyikét kérdéssé formáltuk az „Egyetért-e Ön azzal, hogy...” félmondat beiktatásával.

Minden kérdésnél két lehetőséget biztosítottunk a válaszolóknak: az egyetértést jelentő „igen”, ennek hiányában a „nem” megjelölését. Utóbbi esetén minden alkalommal kértük a válaszoló javaslatát a korrekcióhoz. Szöveges választ tehát azoktól kaptunk, akik nem értettek egyet az általunk javasolt megoldással az adott kérdésben. 3521 szöveges válasz érkezett. Ezeket minden kérdésnél ismertetni fogjuk.

A táblázat az egyetértő válaszokat a kérdések szerinti sorrendben közli.

A vizsga tartalma

A vizsga tartalmára vonatkozó kérdés szorosan összefügg a társadalomtudományi képzés céljaival. A választott cél meghatározza a képzés és így a vizsga tartalmát is. A skála egyik végén áll a „social studies”, a jelenközpontú társadalomtudományi képzés, amely nem képzelhető el modern társadalomtudományok nélkül, de történelem nélkül esetleg igen, a másik végén a történelem önmagában való tanítása. A két szélsőség között különböző fokozatok lehetségesek: a történelem mellett egy kevés, esetleg kicsit több társadalomismeret, vagy fordítva: a modern társadalomtudományi tárgyak mellett valamennyi történelem.

A társadalomtudományi nevelésre a Nemzeti alaptantervben az Ember és társadalom műveltségi terület követelményei vonatkoznak. Három részterülete a történelem, a társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek és az emberismeret. A három részterület együtt is alkothatná a vizsgatárgyat. E lehetőség mellett és ellen is szólnak érvek. Ezt a kérdést Nagy József tárgyalja tanulmányában, ezért erre itt nem térünk ki.

Nem arról kellett most döntenünk, hogy melyik részterület anyagából szervezzünk vizsgát, hiszen előrebocsátottuk, hogy az alapműveltségi vizsga a Nemzeti alaptanterv valamennyi műveltségi részterületét lefedi majd. Azt kellett eldöntenünk csupán, hogy a műveltségi részterületek önálló vizsgatárgyak legyenek-e.

Minél nagyobb egy vizsgaanyag terjedelme, annál kisebb lehet a mélysége, adott vizsgáztatási időtartam mellett. Ezért talán helyesebb lenne külön vizsgatárgyakat szervezni a részterületekből.

Két érv szól amellett, hogy a két elsőként említett részterület anyagát mégis egyetlen vizsgába integráljuk. Az egyik, hogy így a jelenre orientált társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretekből is kötelezően vizsgáznak a tizenhat évesek, hiszen a történelem kötelező jellegét korábbi közvélemény-kutatásunk adatai alapján szinte biztosra vehettük.

Másik érvünk áttételesebb, de szintén a pedagógustársadalom véleményén alapul; azon, amely a vizsga tartalmi szabályozásban betöltött szerepét emelte ki. Bízva a vizsga orientáló erejében mintát akarunk adni a jelen felé forduló társadalomtudományi képzéshez, amelyben jelentős ugyan a történelem, de amely támaszkodik a modern társadalomtudományok eredményeire is. Ezt a megközelítést érezzük a Nemzeti alaptanterv szellemével, általános követelményeivel leginkább összeegyeztethetőnek.

Három kérdést tettünk fel a vizsga tartalmával kapcsolatban.

1. Az elsőben abban kértünk állásfoglalást: egyetértenek-e kollégáink azzal az elképzeléssel, hogy a Történelem és társadalomismeret vizsga tárgyát a történelem és a társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek részterületei együttesen képezzék.

A beérkezett válaszok 92%-a teljesen egyetértett velünk ebben. A részminták szerinti eltérés olyan kicsi, hogy még a gimnázium is, amely a legkevésbé ért egyet velünk, 85%-ban osztja véleményünket.

A kérdéssel kapcsolatos 122 szöveges válasz legnagyobb része két vélemény mögé volt besorolható. Az első szerint a vizsga anyagát csak a történelem képezze, a másik álláspont szerint a gazdasági ismereteket ki kell hagyni a vizsga anyagából.

2. Tartalmi vonatkozású kérdéseink közül a második a vizsgaanyag életkori szakaszra való konkretizálásában kérte a kollégák véleményét. Mivel a kronologikus történelemtanítás a 7. évfolyamon kezdődik a Nemzeti alaptanterv szerint, és a másik műveltségi részterület összetevőinek szisztematikus tanulása is itt veszi kezdetét, javaslatunk szerint a vizsga tartalmát a 7–10. évfolyam követelményei képezzék.

A válaszolók 85%-a értett egyet ezzel. Most is, akárcsak az előző kérdésnél legnagyobb arányban az általános iskola és szakmunkásképző szaktanárai biztosítottak minket egyetértésükről, legkevésbé pedig a gimnáziumi tanárok.

Ennél a kérdésnél 210 szöveges választ számoltunk össze. Többségük nyilván egyetért azzal, amit képzés és vizsga összefüggésével kapcsolatban fent kifejtettünk, mivel ők nem is a vizsga anyagával, hanem a képzés időtartamával kapcsolatban nyilvánítottak véleményt. Jelentős részük (134) azt szeretné, ha továbbra is 5. évfolyamon kezdődne a történelemtanítás, mások a 16 éves kor utáni képzéshez ragaszkodnak.

A válaszolók másik csoportja (62) azt javasolta, hogy több (kettő, esetleg három) részvizsgából álljon az alapműveltségi vizsga. Minden javaslat megegyezik abban, hogy a részvizsgák a jelenleg létező iskolaszerkezeti váltásoknál legyenek, így oldva meg a pedagógusok többsége számára gondot jelentő kérdést: hogyan vizsgáztasson az iskola olyasmiből, amit a gyerek másutt, mástól tanult.

3. A harmadik idevágó kérdésben jobban megoszlott a közvélemény. Ha egy vizsgán kérjük számon a két részterület anyagát, előre el kell döntenünk, hogy a vizsgaanyagokban milyen arányban reprezentáljuk az egyes részterületeket.

Ez az a kérdés, ahol a képzés céljaival kapcsolatos elképzelések különböző helyet jelölhetnek ki számunkra azon a bizonyos skálán a social studies és a történelem enciklopédikus tanítása között. Az általunk javasolt 60-40 százalékos arány a tananyag nagysága mellett a történelem stúdium általános műveltségbeli jelentőségét és a társadalmunkban való eligazodás fontosságát egyaránt mérlegelő gondolkodás eredményeként született.

Kollégáinknak csak 52%-a értett egyet velünk.

Minden kérdésnél megfigyelhető volt, hogy a munkaközösségek néhány százalékkal kevésbé hajlamosak az egyetértésre, mint a szaktanárok. Ebben az esetben már elutasító a véleményük (37%). Ugyanez a helyzet a legtöbb kérdésben javaslatunkat leginkább ellenző intézmény, a gimnázium (33%) esetében is.

Erre a kérdésre kaptuk a legtöbb szöveges választ (833), amelyek két csoportba voltak rendezhetők: 1. Nagyobb legyen a történelem aránya (815). Közülük volt, aki 10, aki 20 és olyan is, aki 30 százalékkal emelné a történelem súlyát. Huszonnégyen most is hangsúlyozzák, hogy csak történelemből kell állnia a vizsgának, néhányan pedig nem említenek arányszámot. 2. Ide tartozik az a tizenhárom válaszoló, aki a társadalomismeret arányát szeretné megnövelni, többségük 10 százalékkal.

Néhányan azt javasolták, ne döntsünk a kérdésben előre, hanem a tanár vagy az iskolatípus, esetleg a tananyag határozza meg esetenként, hogy milyen arányban szerepeljen a tanításban és a vizsgán a két műveltségi részterület anyaga.

A vizsga módja

1–2. Korábbi közvélemény-kutatásunk adataiból láthattuk, hogy tárgyunkban a pedagógusok többsége szóbeli vizsgát is fontosnak tartana. A tartalmi tudás méréséhez alkalmasnak találta ugyan a közvélemény az írásbeli vizsgát, de a kérdőív akkor nem adott lehetőséget annak tisztázására, hogy a válaszoló pontosan hogyan értelmezi az írásbelit: fogalmazást ért-e alatta vagy azt, amit mi elképzeltünk: feladatlapot. Ezért azután nem volt meglepő, hogy ilyen sokan (84%) helyeslik azt az elképzelésünket, hogy írásbeli és szóbeli része is legyen a vizsgának, viszont örömteli meglepetést okozott az írásbeli vizsga feladatlapos megoldásával egyetértő pedagógusok aránya (84%). A véleményezők között alig van különbség ezekben a kérdésekben. Az intézményeknél látszanak eltérések, de még az ebben az esetben legkevésbé egyetértő szakközépiskola is 72, illetve 76%-ban fogadta el javaslatainkat. Örömmel láttuk, hogy a történelemtanítás módszertanát tanító hozzászólók kivétel nélkül támogatják az első és átlagon felüli arányban a második kérdésben javasoltakat.

289 szöveges választ kaptunk arra a kérdésre, hogy a vizsgának legyen-e írásbeli és szóbeli része is. A véleményezők többsége (220) csak szóbeli, kisebb része csak írásbeli (35) vizsga mellett voksol. A többi válasz a két vizsgaforma közötti választás lehetőségét szeretné biztosítani a vizsgázók, esetleg a tanárok számára.

Csak 122-en fejtették ki véleményüket az írásbeli vizsga feladatlapos megoldásával kapcsolatban. Mindnyájan egyetértenek a feladatlappal, legfeljebb azzal nem, hogy központi feladatbankból állítsuk össze. Jelentős hányaduk (43) teljesen, negyedrészük valamilyen arányban helyi (szaktanár vagy munkaközösség által készített) feladatlapot javasol a vizsgához. Huszonhárman azt is elfogadták, hogy központi összeállítású feladatlap legyen, és csupán ennek készítéséhez adtak tanácsot. Felhívták a figyelmünket arra, hogy differenciálni kell a feladatlapot értelmi képesség szerint, és a különböző tankönyvek használatát figyelembe kell venni a feladatlap összeállításakor. A feladattípusokkal kapcsolatban is kaptunk néhány javaslatot, amelyek azonban ellentmondanak egymásnak (például legyen egy-két esszékérdés is, illetve csak zártvégű kérdések legyenek).

3. Harmadik kérdésünk ebben a témában koncepciónk lényegével függ össze. A műveltségi részterületek témáit gondolatjelekkel kiemelve osztottuk résztémákra. Történelemből is és társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretekből is három-három főtémát emeltünk ki. Míg azonban utóbbinál ez természetesen adódott, történelemből nem bántunk igazságosan a történelmi korokkal, amikor az őskort, ókort és középkort egyetlen témába soroltuk, az újkor és jelenkor önálló főtémák lettek. Ennek megfelelően az az elképzelés, hogy a három történelmi főtéma azonos arányban forduljon elő az írásbeli vizsgaanyagokban, azt a szándékunkat tükrözi, hogy amilyen arányban csökkentjük a korábbi tananyagok súlyát, olyan arányban tegyük jelenközpontúbbá a vizsga tartalmát és vele együtt talán majd tanításunkat is.

Mivel a válaszolók túlnyomó többsége (84%) ezt elfogadta, joggal következtethetünk arra, hogy a pedagógustársadalom többségének egyetértésével találkozik ez az arány. A módszertant oktatók, heten, ebben a kérdésben is átlagon felül támogatnak bennünket (100%). A gimnázium jóval kevésbé hajlik az elfogadásra (68%), mint az általános iskola vagy a szakmunkásképző intézetek (90, illetve 75%). Bár más kérdésekben is leginkább az érettségiztető iskolák utasították el javaslatainkat, most mégis úgy gondoljuk, ebben az esetben a társadalomtudományi képzés céljainak imént kifejtett összefüggéseit is példázza az ellenállásuk. Az általános műveltség gyarapítását legfontosabb célként tételező iskolák nem (annyira) kívánják preferálni a jelenkort a tananyagban. A jelenkor nagyobb aránya csak akkor indokolt, ha a képzés céljai között valamilyen mértékben a társadalomban való eligazodás segítése (is) szerepel. Az általunk javasolt kompromisszum végül is a gimnázium és szakközépiskola számára is elfogadhatónak bizonyult.

A 157 szöveges válasz közül 39 nagyobb, 24 kisebb arányban szeretné tanítani az újkori és jelenkori témákat, mint ahogy javasoltuk. A többség nem erre, hanem a következő kérdésre válaszolt, amikor több magyar (50), illetve több egyetemes történelmet (27) követelt.

4. Magyar és egyetemes történelem optimális arányáról többször vitatkoztak már tanárok, tantervkészítők, értelmiségiek. Nacionalizmus és kozmopolitizmus között egyensúlyozva kell megtalálni azt az arányt, amely az egészséges nemzettudat kialakításához elégséges és szükséges. Az alaptanterv megfogalmazói erre az elégséges és szükséges arányra törekedtek. Az alapműveltségi vizsga követelményei a Nemzeti alaptanterv követelményei, az általunk javasolt arányok a Nemzeti alaptanterv arányai. A válaszolók többsége egyetért ezekkel, bár a támogatás mértéke alacsonyabb, mint az előző kérdéseknél (75%).

A szöveggel válaszolók (347) között a több magyar (274), illetve több egyetemes történelmet (59) igénylők mellett volt, aki bizonyos korokban, főleg a középkorban (1. főtéma) javasolt változtatást.

5. Külön tételjegyzék készítésére a szóbeli vizsgákhoz azért gondoltunk, hogy könnyítsünk a tárgyunkból vizsgázók helyzetén. Kollégáink többsége (88%) megértette és helyeselte szándékunkat. A 132 szöveges válasz többsége (112) magát a témajegyzéket utasítja el, kisebb hányada azonban ennek központi összeállítása ellen tiltakozik csupán.

6. A módszertani oktatók számára az előzőnél sokkal elfogadhatóbb az a gondolat, hogy: a szóbeli vizsga központilag kidolgozott listából kihúzott téma kifejtése legyen. Minden más véleményező kevésbé hajlamos elfogadni, mint a tételjegyzék tényét. Ha azonban azt akarjuk, hogy a vizsga mindkét részét objektív osztályzattal értékelhessük, az iskoláknak el kell fogadniuk a központilag meghatározott vizsgakérdéseket. Adataink szerint többségük kész az elfogadásra (79%), bár a szakközépiskola és a gimnázium az átlagnál jóval kisebb mértékben.

Az erre a kérdésre vonatkozó 328 szöveges válaszból 177 utasítja el teljesen a központi jegyzék gondolatát. A válaszolók másik fele kompromisszumot javasol, például központi témakörökből helyi tételeket vagy központi ajánlásokból helyi választást, esetleg bizonyos százalékban helyi összeállítást.

A vizsga időtartama

A két részvizsga teljesítéséhez szükséges időtartamról is kikértük a kollégák véleményét. A feladatlap kitöltéséhez 60 percet terveztünk, túllépve ezzel a megszokott egy tanórás feladatlapok 45 percén. Kollégáink támogatják ezt a javaslatot (82%), bár a módszertani oktatók csak 57%-ban, és a gimnázium és szakközépiskola elfogadókészsége (61, illetve 66%) sem sokkal nagyobb.

Másik idevágó kérdésünket két részre kellett volna bontanunk, hogy világos legyen: a 25 perces felkészülési vagy a 3-5 perces előadási idő az, amelyre a kérdés irányul. Kevésbé fogadják el a kollégák (73%), mint az írásbelihez szükséges időre vonatkozó elképzelésünket. Kifejezetten elutasító ebben a kérdésben a didaktikát oktatók csoportja és az érettségiztető iskolatípusok legtöbbje. Valószínűnek tartjuk, hogy nem a felkészülési idő ellen van kifogásuk, hanem – mivel nem fogalmaztuk meg egyértelműen – félreértették az előadásra javasolt 3-5 percet. Szándékunk szerint a vizsgázók ennyi ideig beszél(hetné)nek folyamatosan az adott témával kapcsolatban. Semmiképpen sem gondoltuk azt, hogy akkor is csak ennyi ideig tarthat a vizsgának ez a része, ha segítenünk kell a vizsgázónak abban, hogy előadja az ismereteit.

Ezek után természetes, hogy míg az írásbeli idejével kapcsolatban mindössze 191, a szóbeli kapcsán 420 szöveges válasz érkezett. A feladatlap kitöltéséhez a többség 60 percnél több időt javasol (153), 90, esetleg 120 percet. Mások a 45 perces írásbeli vizsga érdekében szóltak.

A szóbeli vizsgánál a válaszolók mindegyike kevesellte a szóbeli előadás idejét, és 10, 15, esetleg 20 percet javasolt a 3-5 perces tervezet helyett.

A vizsgán értékelt ismeretek és képességek

A Nemzeti alaptanterv minimum- és minimum feletti követelményeinek a vizsgaanyagokban való arányára vonatkozó kérdés – igaz, nem vizsgatárgyanként – korábbi kérdőívünkben is szerepelt. Akkor a pedagógusok jelentős része azt a véleményt támogatta, hogy nem elég csak a minimum számonkérése. Javaslatunk az akkori döntéshez képest most egyszerű technikai fontolgatást igényelt csupán. Ha nagyon kevés feladattal próbálunk mérni valamit, az értékelés nem lesz elég megbízható. Akár a minimum- akár az efölötti követelmények mérésére szánt feladatok számát csökkentjük, valamelyik érték kevésbé lesz pontos. A legjobb eredmény ilyen szempontból mindkét területen az ajánlott 50-50 százalékos arány mellett várható. A pedagógusok 80%-a ezt tárgyunkban is elfogadta.

A 285 szöveges válasz közül 228 kevesli a minimum arányát. Szinte alig van olyan válaszoló, aki szerint több minimum feletti anyag szerepeljen a vizsgán. Vannak viszont, akik azt kérdezik, hogy ki fogja meghatározni a minimumszintet, és attól tartanak, hogy ez esetleg nem lesz objektív.

Ezt követően először azt kérdeztük meg, hogy a válaszoló egyetért-e az általunk felsorolt ismeretek, készségek és képességek mérésével. Csak ezután azt, hogy helyesnek tartja-e, hogy ismereteket inkább az írásbeli, képességeket inkább a szóbeli vizsgán értékeljünk. Előbbi kérdésnél a részleges egyetértés lehetőségét is felkínáltuk, a pedagógusok elfogadási készsége azonban olyan nagy (89%) volt, hogy senki nem élt ezzel a lehetőséggel. Mindössze 15 szöveges választ kaptunk ezzel kapcsolatban. Többségük az ismeretek szerepét hangsúlyozza.

A második kérdésnél valamelyest csökkent az egyetértők száma minden véleményező csoportban, kivéve a módszertani oktatókat. A többség véleménye azonban így is a miénkkel megegyező (85%).

Erre a kérdésre 124-en válaszoltak szöveggel. Eltekintve 3 véleménytől, amely szerint csak az ismeretek mérése fontos, mindegyik válaszoló szerint az lenne helyes, ha mindkét részvizsgán értékelnénk a képességeket és ismereteket is.

Az értékelés módja

Mindkét erre vonatkozó javaslatunkat a pedagógus-közvélemény alapján fogalmaztuk meg. A pedagógusok és intézmények többsége (91%) most is elfogadja, hogy a javítást a szaktanár végezze és vizsgaelnök ellenőrizze. Természetesen javító- és osztályzattá alakító kulcsot a Vizsgaközpont biztosít ehhez. A 45 szöveges válasz csak abban egyezik meg egymással, hogy egyik sem ért egyet velünk. Vitatják a javaslat minden egyes szavát: ne legyen központi javítókulcs, osztályzattá alakító kulcs, vizsgaelnök, pontozás stb.

A második idevágó kérdésben kisebb az egyetértők aránya, bár még így is magas (86%). 100 százalékos viszont a nem iskolában dolgozó (egyéb) kollégák egyetértése. Elképzelhető, hogy az iskoláknak szervezési szempontból is lehetnek fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy a szóbeli vizsgán két pedagógus pontozzon és a vizsgaelnök ezt ellenőrizze. Lehetséges azonban az is, hogy a pontozás módja, amit úgy fogalmaztunk, hogy „megadott szempontok szerint” kell történnie, ijesztette meg a pedagógusok egy részét.

A 176 szöveges válasz eléggé megoszlik aszerint, hogy a véleményező mit kifogásol az általunk megfogalmazott javaslatban. 35 az elnök szerepével foglalkozik. Egy részük szerint nincs szükség elnökre, mások szerint nem az a baj, hogy van, hanem, hogy döntési, illetve ellenőrzési jogot kap. 70 válaszoló szerint elég egy tanár is az elnök mellett, ha szaktanár. 25 válaszadó azt javasolja, hogy szaktanár mindenképpen vegyen részt a szóbeli vizsga értékelésében. Néhányan úgy vélik, helyesebb lenne, ha az iskolától független vizsgabizottságok értékelnének.

A saját vizsgatárgyra vonatkozó egyéb javaslatok

Három csoportba oszthatók az erre a célra fenntartott sorba írt megjegyzések. Egy részük ismétlése a valamelyik kérdés kapcsán kifejtett véleménynek, írója nyilván nyomatékosítani akarta azt. Másik harmada csakugyan javaslat. Közülük több valamilyen részterület – például művelődéstörténet, helytörténet – fontosságára hívja fel a figyelmet. Mások valamilyen készség, képesség értékelésének szerepét hangsúlyozzák: például topográfia, helyes beszéd. Néhányan hangsúlyozzák, milyen fontos, hogy az értékelés reális, a vizsga gyerekközpontú legyen.

A vizsgaszervezéssel kapcsolatos javaslat, hogy mindkét részvizsgán használhassanak segédeszközöket a vizsgázók, választhassanak témát a szóbeli vizsgán és ismerhessék előre az elvárásokat. Értékelésre vonatkozó javaslat, hogy ne csak a vizsgán nyújtott teljesítményt, hanem a rendszeres tanórai munkát is vegyük figyelembe. Egy másik véleményező szerint jó lenne az önálló kutatómunkát is számításba venni.

A harmadik csoportba azok a válaszok tartoznak az egyéb javaslatok közül, amelyek inkább kéréseket, igényeket fogalmaznak meg. Szeretnének előkészítő tételsorokat, tesztkönyveket, jó tankönyveket és segédanyagokat a tanításhoz, és igényt tartanak arra, hogy rendszeres visszajelzést kapjanak majd a vizsgákról.

Összegzés

Mindezek alapján úgy látjuk, hogy az általános vizsgatárgyi követelményekre vonatkozó javaslatainkat a szakmai közvélemény elfogadta. Az alapműveltségi vizsgával kapcsolatban rendezett szakmai konferencia ezt a meggyőződésünket megerősítette.

A közvélemény-kutatás alapján egyetlen kérdésnél, a két részterület arányának (60-40%) kérdésénél látszott úgy, hogy fontolóra kell vennünk a javaslat 70-30 százalékos arányra történő megváltoztatását.

A konferencia résztvevői is ezt a kérdést látták egyedül vitathatónak a történelem és társadalomismeret vizsgával kapcsolatban. A meglévő iskolaszerkezetnek a kialakuló vizsgarendszerrel való összehangolására elhangzott javaslatok, az ebben a kérdésben kialakult vita tárgyunkat csak közvetve érinti. Számunkra tehát nem jelöltek meg feladatot.

Feladatunknak érezzük azonban, hogy a szóbeli vizsga időtartamára vonatkozó, félreérthető szövegrészt egyértelműbben fogalmazzuk meg, és hogy kollégáink javaslatait megköszönjük és felhasználjuk további munkánk során.