Település–iskola–társadalom
– Tanulmányok Győr-Moson-Sopron megye és Burgenland iskolatörténetéből
1777–1996 –
1996 a magyarság történetének, az iskolatörténetnek jeles, soha meg
nem ismétlődő éve volt. Egyszerre ünnepeltük a honfoglalás 1100. és
a magyar iskolaügy 1000. évfordulóját.
Az évfordulók sok rendezvényt, műalkotást, kiadványt ihlettek.
A Magyar Pedagógiai Társaság Győr-Moson-Sopron Megyei Tagozata maradandó
módját választotta a megemlékezésnek. Egy nagy ívű és példa nélküli
vállalkozás kezdetének eredményeit összefoglaló munkát, vaskos és
egyben fajsúlyos kötetet jelentettek meg a megye és Burgenland (Várvidék)
iskoláinak történetéről. A nagy múltú civil szakmai szervezet területi
egységének mai tagjai – egyéb szakmai tevékenységek mellett – arra
vállalkoztak, hogy belátható időn belül feldolgozzák a megye valamennyi
települése iskolájának, feltárják iskoláztatási gyakorlatát az első
Ratio Educationis megjelenésétől napjainkig. Egy csak erre a feladatra
specializálódott – és központi költségvetési forrásból finanszírozott
– szakmai műhelynek is évtizedes programot jelent e vállalás. Az első
kötet tanúsága alapján bízhatunk abban, hogy a társasági aktivitás
szakmai igényességgel párosulva olyan eredményt fog produkálni, melyre
méltán lehetünk mindannyian büszkék.
A kötet bevezető tanulmánya a szerkesztőbizottság elnökének,
Kovátsné Németh Máriának a munkája. Egyetemi hallgatóként a
magyar nevelés története kollokvium előtt mit nem adtam volna egy
ilyen összefoglalásért! A szerző a lehetetlenre tesz kísérletet, amikor
tizenkét oldalban foglalja össze a magyar iskola ezeréves történetét.
Természetesen hiba lenne monografikus aprólékosságot várni a bevezető
tanulmánytól. E dolgozat funkciója a folyamat fő elemeinek felvázolása.
Mintha az anatómia-tankönyvben ő a csontváz fő szerkezeti elemeit
rajzolná meg, míg kollégái egy-egy anatómiai egység részleteit tárnák
fel. A tanulmány sikeresen kerüli el a napjainkban sajnos gyakran
megfigyelhető ideologizáló felhangokat. A történeti tények az iskolatörténet
vonatkozásában is mindennél fontosabbak – ez a dolgozat „rejtett tantervi
üzenete”.
A magyar iskola bölcsője Szent Benedek hegyén ringott. A magyar
neveléstörténet helyénvalóan sokat foglalkozott a bencés rend tevékenységével.
A kötet első települési iskolatörténeti tanulmánya, Mészáros Attila
munkája mégsem a kolostori iskolával foglalkozik, hanem a hegy
alján lévő falu, Győrszentmárton – mai nevén Pannonhalma – népiskoláival.
Nem lehet ebben véletlent vélni, a tudatos szerkesztői szándékot csak
dicsérni lehet. A magyar iskolatörténet ugyanis a népiskolák története
nélkül nem teljes. Sőt. Számosságuk, tevékenységük, hatásuk alapján
nyugodtan mondhatjuk, hogy a népiskolák, a népiskolai tanítómesterek
érdeme a nemzet általános kulturális színvonalának folyamatos és töretlen
emelése. Még akkor is, ha – ahogy azt Mészáros levéltári források
alapján bemutatja – a falu, Győrszentmárton lakói nem méltányolták
szegény tanítóik munkáját.
Nem volt sokkal jobb a helyzet Dör községben sem. Szalay
Béla vizitációs jegyzőkönyvet idéz. „A döri iskolaház újonnan épült,
még nincs teljesen befejezve. Minden felszerelés nélkül van.” Így
indult 1714-ben a döri népiskolai nevelés. Egy 1829. évi jegyzőkönyv
alapján a döri tanító kötelezettségeiről kaphatunk képet. „Első és
fő kötelessége az ifjúság oktatása. Egyúttal nótárius is. Harangozó
is. Van a (templom)toronyban óra is, melynek felhúzása és igazítása
az ő kötelessége. ... köteles minden írásbeli munkát a közösség részére
elvégezni.”
Nem lenne korrekt a recenzenstől, ha az iskolatörténeti tanulmányok
forrásfeldolgozásaiból, gazdag dokumentációjából csak a mai problémáink
történeti illusztrációját mazsolázná ki. Annál is inkább, mert e tanulmányok
a magyar történelmet metszetekként mutatják be úgy, hogy e metszetekben
benne van teljes történelmünk. Szalay Béla munkája – vélem
– karcsúbb, mint lehetne, de a kis Csorna menti falu – Dör – iskolája
történetének megrajzolásához a szerzőnek talán kevesebb forrás állt
rendelkezésére. Ezt nem tudjuk pontosan megítélni, mert erre vonatkozó
utalás munkájában nincs, tanulmánya nélkülözi a történeti szakirodalomban
elvárható jegyzeteket, hivatkozásokat, tanulmányához nem csatolt forrásjegyzéket,
irodalomjegyzéket.
Varga László bevallottan hiánypótló munkára vállalkozott.
Munkájában az egyházmegyei tanügyigazgatás tükrében vizsgálja a Szent
Benedek- rend Győr megyei népiskoláit, általános iskoláit. Kár, hogy
vállalkozása csak a XX. század három évtizedének (1919–1948) viszonyaira
korlátozódik. Alapossága arra enged következtetni, hogy kutatómunkájának
eredményeként még sok érdekességgel, újdonsággal tud szolgálni. Nem
tudok ellenállni, hogy ne idézzem tanulmányából a pedagógia Kelemen
Krizosztom-féle értelmezését. A főapát 1943-ban az Országos Köznevelési
Tanács elnökeként a Tanács megnyitó ülésén bemutatkozó beszédében
a következőket mondta: „Az oktatás célja az, hogy a tanulók értelmi
meglátása előtt nyilvánvalóvá legyen az igazság. Ha elég pusztán az
igazság bebizonyítása, akkor az oktatás önmagában is célhoz vezetne.
Minthogy azonban az igazság ismerete még nem egyenlő annak követésével,
ezért szükséges a nevelés.” A recenzió kereteit szétfeszítené e gondolat
elemzése. Marad hát a figyelem felkeltése, a felhívás töprengésre.
Nem rontja Varga László tanulmányának
értékét, hogy összefoglalójának első bekezdésében (44. o.) sommásan,
s ennek következtében – véleményem szerint – pontatlanul fogalmaz.
„Hazánkban évszázadokon keresztül egyedül a katolikus egyház
foglalkozott a neveléssel és oktatással, közvetítette a kultúrát,
gondoskodott a tudományok fejlődéséről.” (Kiemelés tőlem. – F.
B.) Minden kétséget kizáróan a katolikus egyház a legjelentősebb
kultúraközvetítő intézmény volt évszázadokon keresztül, de éppen a
kötet tanulmányai bizonyítják, hogy nem volt az egyedüli letéteményese
is az iskolarendszerű nevelésnek-oktatásnak.
Somogyi Imre a kiegyezés polgári fellendülésétől,
a kapitalizálódás követelményeitől indítja a csermajori szakképző
iskola történetét. A tejipari szakiskola, később mezőgazdasági szakiskola,
majd ismét tejipari technikum története jól példázza, hogy az iskola
– esetünkben egy szakképző iskola – hogyan igyekszik megfelelni a
mindenkori társadalmi követelményeknek. A szakmai képzés intézményei
az általánosan képző iskoláknál érzékenyebben reagálnak változásokra.
A több mint százesztendős múltat felmutatni tudó iskola története
ma már Somogyi Imre jóvoltából feldolgozva ismerhető meg.
A kötetben két tanulmány is Burgenland (Várvidék) iskoláinak
történetével foglalkozik. Gerald Schlag munkája összefoglaló
elemzés a burgenlandi iskolák 1921–62 közötti történetéről, Hans
Paul pedig három burgenlandi település iskolatörténetét rajzolja
meg az átfogó kutatási szándék szerinti időben, 1777–1996 között.
Érthető a szerkesztők törekvése. Bár Nyugat-Magyarország több
kisebb földrajzi egység, kultúrtörténeti szempontból a Pannonhalmától
nyugatra, északnyugatra lévő részek, beleértve Burgenlandot is, egy
szervesen fejlődött egységnek tekinthetők. Ezt a tételt egyébként
Hans Paul tanulmánya igazolja. Gerald Schlagtól az elágazás
utáni időkről kapunk képet. Érdekes összevetésre ad alkalmat az ausztriai
iskolapolitika fő áramát bemutató munkája. Elemzése azonban befejezetlen.
Az osztrák közoktatásban fordulópontot jelentő 1962-es oktatási törvényre
Schlag hivatkozik, említi, hogy ez a burgenlandi oktatásban
áttörést jelentett, de ennek elemeit nincs módunk interpretálásában
megismerni. Talán majd a következő kötetben.
Csak dicsérni lehet, hogy a két osztrák szerző tanulmánya németül
is, magyarul is olvasható. Ez nagymértékben fokozza a kötet szakirodalmi
használhatóságát. E szempont alapján érdemes megfontolni, hogy a további
kötetekben a tanulmányok idegennyelvi összefoglalói is kapjanak
helyet.
Csorna iskoláinak történetét Pájer Imre
dolgozta fel, a kapuvári iskolákról Varga József ír. Mindketten
eredeti kutatási eredményeket összegeznek, s mindkét tanulmányra igaz,
hogy mint cseppben a tengert láttatják településük iskoláinak történetében
a magyar történelmet. A két szerző jártassága a forrásfeldolgozásban
példamutató. Levéltári anyagok, plébániahivatali iratok, múzeumi dokumentumok,
iskolai irattári források, a későbbi korokból jubileumi évkönyvek,
statisztikai adatok és egyéb eredeti dokumentum alapján vázolják fel
a két település iskolatörténetét.
Hasonló szakmai igényesség jellemzi a soproni középiskolák,
illetve a soproni szakiskolák történetét feldolgozó tanulmányokat.
Az köztudomású, hogy a hűség városa iskolaváros (is), de hogy a történeti
időkben ez mit jelentett, az csak most, Mastalirné Zádor Márta
és Horváth Csaba munkáiból körvonalazódik. A gazdagon adatolt
tanulmányok méltán kerülhetnek a téma kutatóinak érdeklődési körébe.
A győri oktatás történetével négy tanulmány foglalkozik. Sáry
István a népiskolák irányítását, igazgatását és felügyeletét vizsgálja
az 1870-es években. Témaválasztása – mind a tartalmi, mind az időbeni
behatárolást tekintve – a kötet többi tanulmányához képest szűkebb,
de egyben alkalmasabb arra, hogy a kötet címének megfelelően a település–iskola–társadalom
kapcsolatrendszer elemeit bemutassa.
Mónus Imre a polgári iskolák 1900–1944
közötti történetét választotta témájául. A polgári iskolák történetét
kutató szakemberek számára kikerülhetetlen Mónus tanulmánya.
Az öt győri polgári iskola értesítőinek adatait – és egyéb adatokat
– sziszifuszi munkával több mint húsz táblázatban összesítette s eredeti
módon elemezte. A középosztály iskolatípusa, az értelmiségivé válás
„hátsó lépcsője” tanulmánya alapján plasztikusan jelenik meg előttünk.
Szolnoky Erzsébet az ipariskola 1884–1952 közötti történetét
dolgozta fel. A szervezett ipariskolai képzés Magyarországon – párhuzamosan
az ipari fejlődés késői kibontakozásával – viszonylag későn alakult
ki. Ennek megfelelően, míg a többi iskolatípus történetét sokan és
sokféle módon dolgozták fel, addig az iparoktatás történetének szerény
a szakirodalma. Úttörő és hiánypótló munkák közé tartozik tehát Szolnoky
Erzsébet tanulmánya. A szerkesztő e tanulmányra biztosan gondolt,
amikor az előszóban új kutatási eredmények bemutatására hívta fel
az olvasó figyelmét.
A kötet sorban utolsó anyaga – Kovátsné Németh Mária munkája
– Győr középszintű iskoláinak történetét foglalja össze 1627-től napjainkig.
A mű – mert ez több mint egy tanulmány – csak egy hosszabb kutatói
korszak munkája eredményeként jöhetett létre. Imponáló adatgazdagság
jellemzi a tudományos értekezést, mely – paradox kifejezéssel élve
– forrásértékű feldolgozás. Kovátsné Németh Mária összegzi
mindazt, aminek alapján a Magyar Pedagógiai Társaság Győr-Moson-Sopron
Megyei Tagozatán belül létrejött iskolatörténeti iskoláról beszélhetünk.
Forráskutatás és -feldolgozás, kutatásmódszertani sokszínűség, szakirodalmi
tájékozottság, a pedagógiai és történeti szempontok egyidejű érvényesítése
jellemzik ezt az iskolát.
Várjuk a következő kötetet!
Fábry Béla