Sinkó István

Mozgó rajzok – mozirajzórák

– Hogyan használjuk az animációt
a rajzórákon –

Panta rhei. Minden folyik. A görög bölcselet e mondása, valamint Ovidius Metamorphosisa jelzi azt az örök igényt, hogy a változást, az átváltozást megragadni vágyjuk. „Olyan szép vagy pillanat, maradj velem” – írja Goethe a Faustban, s mintha a fényképezés ars poeticaját előlegezné meg.

A fotó, a film, a változás rögzítése ma már technikai problémává egyszerűsödött. A video, a televízió életünk része, vizuális kultúránk tartozéka. Mégpedig kikerülhetetlenül. Be kell épüljön az oktatás-nevelés tematikus sorába, használnunk és megismertetnünk kell. A fotóval, a filmmel, a rajzfilmmel, a videotechnikával ismerkedni, barátkozni kell.

A rajzfilm története bizonyos mértékig egykorú a tanítás történetével, a barlangi falrajzokat készítő és a gyermekeit oktató vadász első jeleivel, egyidejű a domborműveken az ősök dicsőségét – például a Traianus-oszlopon – nézegető római diákokkal. És persze évszázadokkal később rajzfilmet készített a kisdiák, amikor könyvének lapszéleire mozgássorokat rajzolt és végigpörgette azokat. Ma már az iskolában tanítják a rajzfilmkészítés technikáját, s a gyerekek szívesen készítenek kis animációs filmeket. De hogyan és milyen technikai feltételek mellett? Ez a kis tanulmány ezekre a kérdésekre kíván választ adni néhány praktikus ötlet segítségével.

Az általános iskola negyedik-ötödikes tanulói már szívesen készítenek képregényeket, melyeket folyamatábrákkal színesítenek. Innen már csak egy lépés egy-egy egyszerű animáció előkészítése. Mindezek előfeltétele egyrészt az a technikai apparátus, mely lehetővé teszi a felvételeket, másrészt az előkészítés rajzi szakmai háttere. Ez utóbbi lehet néhány mozgásvázlat készítése tárgyakról, emberekről. Vonalas ábrák, lehetőleg azonos méretben, irány meghatározásával, hogy világossá váljon a gyerekek számára, mettől merre haladjanak a mozgásban ábrázolt tárgyak, dolgok.

Az előkészítés másik része a kevert technikák, a fotó, a papírkollázs, a montázs kipróbálása. Ezek a technikák könnyen elkészíthetők, megvalósíthatók, s majd a későbbiekben hasznos alapul szolgálnak a különböző animációk elkészítésére. Érdemes egy-két pszeudoanimációt is kipróbálni vetítéssel. Ilyen lehet néhány árnyjátékgyakorlat, ami hátulról megvilágított lepedő mögött zajlik vagy az írásvetítővel elkészített tárgy-, szín- és egyéb animációk. Az írásvetítőre szórt betűtészta mozgatása, színes tusok keverése vagy színes fóliák egymásra mozgatása mind-mind előkészítője lehet az animációnak. Mindezt videora véve kész kis etűdöket kapunk. Ezeket elemezhetjük, megfigyelhetjük a mozgássebességet, az előforduló technikai gondokat és persze a képi, kompozíciós lehetőségeket.

Az írásvetítőre helyezett kapcsokkal mozgatott fóliából kivágott síkbáb már eredeti animáció. Mozdulatfázisról fázisra mozgassuk végig az írásvetítő lapján. Ez a bábu lehet egy fóliára másolt fotó is, így a megtévesztésig hitelessé tehető a látványillúzió. Erről a jelenetről is lehet felvételt készíteni. Itt már alkalmazhatjuk azt a felvételtechnikát, mely a későbbiekben az animációs filmek elkészítésekor elengedhetetlen. Állványra szerelt kamerával, leállásokkal lépésről lépésre vesszük fel a mozgást.

Hatodik osztályokban elkészülhet az első komoly és csoportos – általam osztályanimációnak nevezett – filmünk is. Címe lehet Átváltozások, mivel a film témája egy tárgy valamilyen alakváltása. Az osztály minden tagja hat A/4-es fekvő helyzetű lapra dolgozik. A lap közepére rajzolja a változó formát. Legelőször beszámozzuk a lapokat egytől. Az első rajzoló meghatározza, mivel indul a film. Mondjuk változzon az alma körtévé. Ez hat fázis. A körte a második rajzolónál ugyancsak hat fázison keresztül villanykörtévé válhat, majd így tovább a legképtelenebb átváltozásokat rajzolhatják végig a gyerekek. A munka elkezdése előtt meg kell állapodni bizonyos játékszabályokban. A rajzokat érdemes csak vonalasan elkészíteni, így nem fordulhat elő, hogy az egyik rajzon az árnyékolás az egyik irányban, a másikon másfelé jelenik meg. Nem kell színt használni, ez csak zavarna. Ugyanakkor lehetőleg egységes anyaggal – vastag ceruza, tus vagy fekete kerámiatoll – készítsük a rajzokat. Ha elkészültek, a számozás alapján egymásra helyezve a rögzített kamera alá rakjuk, és a videokamerán három másodpercnyi felvételekkel felvesszük. Vigyázni kell, hogy el ne mozduljanak a rajzok! Mivel a felvétel videokamerával készül, nem lesz olyan egyenletes és egységes mozgású, mintha Super 8-as filmfelvevővel készítenénk. Így az eredmény egy hol lassabb, hol gyorsabb mozgású, ám az átváltozást mégis szépen bemutató szórakoztató film lesz.

Ezután akár kis történeteket is filmre vehetünk ezen a módon. Például gyerekekről készítünk mozgáskrokikat (kétperces beállításban), s ezeket írjuk át kis rajzfilm szkeccsé. Itt is a vonalrajz dominál, az egyszerű mozgás.

Amennyiben ez a technika vonzó a gyerekcsoport számára, érdemes megpróbálni bonyolultabb megoldásokat is. Ilyen a kivágásos technika, melyben finomabb mozgatásokra is sor kerülhet. (Ezt próbáltuk az írásvetítőn áttetsző fóliafigurával.) Mivel a rajzórák óraszáma, a sokféle más jellegű feladat korlátozza az időnket, biztassuk a gyerekeket arra, hogy készítsenek otthon hasonló rajzsorozatokat, mozgatható bábokat, melyeket akár otthon, akár az iskolában filmre vehetnek.

Nyolcadik osztályban a kifejezőeszközök, a kreatív ötletek kiteljesedésével már komolyabb filmötletekkel és azok kivitelezésével számolhatunk. A tárgyanimációkkal, a gyurmafilmekkel a pixilációs technika előkészítése történhet meg. Ezek az eljárások annyiban különböznek az eddigiektől, hogy a kamera alatt vagy előtt tárgyak, anyagok mozgatásával jönnek létre az animációs filmek. Lehet ez egy tolltartó, egy kulcscsomó vagy egy pár kesztyű. Remek kis etűdöket hozhatnak létre a gyerekek. A kamerát rögzítve és az asztallapra kilencven fokos szögben kell felállítani. Javaslom az oldalbevilágítás alkalmazását, hogy a fények szépen rajzolják ki a tárgyakat. Ha gyurmával való animációt választunk, akkor a hőre kevésbé lágyuló fajtával foglalkozzunk, rövid időtartamú felvételnél esetleg agyaggal is dolgozhatunk. Ebben az esetben érdemes néhány kulcsmozdulatot előre elkészíteni és vizesen tartani, hogy ne veszítsünk sok időt a felvételnél.

Néhány ilyen gyakorlat után elkészülhet az első hosszabb képes filmforgatókönyv is, akár fiktív, önálló feladatként. Ennek fontos eleme a látvány, így a feladat valójában egy rajzkönyv, képregény. Itt azonban a kameraállásokat (is) meg kell komponálni, azaz a képi látásmód egy sajátos aspektusával is foglalkozni kell. Közeli, félközeli, svenk, kis- és nagytotál. Ezek a filmnyelvi fogalmak beépülnek a vizuális nyelvi közegbe.

A forgatókönyv lehet egy pixilációs – élő szereplőkkel, rajzfilmes módszerrel felvett animációs – film elkészítésének első eleme. Itt a szereplők a legkülönbözőbb – és jellegzetesen csak rajzfilmekben látható – mozgással mozdulnak a filmen. Mindez rögzített helyzetű és behatárolt képterű kamera előtt zajlik kockázással. Amennyiben a videokamerán van olyan kapcsolási állapot, mely egy másodpercre (azaz egy kockára) bontja a képet, úgy azzal kell dolgozni. Ha erre nincs mód, úgy három-, négymásodperces felvételekkel kell megoldani a munkát.

A játékfilmszerű megoldások mellett nyolcadikos tanulóknál már egyéni etűdökkel is sikert arathatunk. Próbálkozzanak olyan kollázstechnikával, melyben kedvenc képregény-, filmszínész vagy zenész hősük több fotójával készítenek etűdöt – esetleg egy kis zenét is beépítve a moziba.

Ez a fajta feladatkiadás már átvezet a vizuális és filmnyelv összekapcsolódását biztosító kreatív mozgóképfeladatok világába, melyre kétségkívül a középiskolás korosztály a legalkalmasabb. Önmagukról készített diafelvételeket és diakollázsokat saját arcukra, testükre vetíthetnek, ezt zenével, mozgással kísérve videóra veszik, így olyan szürrealista, ugyanakkor önvallomásos portré készülhet, mely túlmutat a hagyományos képi megközelítéseken. Az ön-arcmás témára azután fotóátrajzolás – kamera alatt – moztázsanimációk, rajz-, fotó- és kevert technikával történő egyéb kisanimációk készíthetők.

A középiskola utolsó éveiben várható el az a kisjáték-, vagy dokumentum –, esetleg kísérleti filmforgatókönyv elkészítése, melyben eddigi filmes kísérleteiket összegezhetik a fiatalok. Ennek érdemes portfoliós formát adni, azaz végigkövetni az ötlet megszületésétől az előtanulmányok dokumentálásán keresztül a forgatás fázisainak rögzítéséig a végső film elkészültének folyamatait. Még érdekesebb, ha ez egy úgynevezett werkfilm formájában történik. Ez a munkafilm tanulságos és szórakoztató dokumentum lehet, és magában foglalhatja egy iskolaév sok keservét, örömét, a munka megvalósulásának különböző fázisait.

Kétségtelen, hogy a rajzórák ínséges óraszámainak terhére nehéz egy-egy ilyen programot megvalósítani. A nyolcadik év második félévében, illetve a középiskola első két évfolyamának valamelyik teljes évében azonban érdemes ezekre a feladatokra felfűzni az egész év tematikáját, ezzel egybekapcsolni más, egyéb feladatokat is. Így lehetőség nyílik arra, hogy bemutassuk azt a vizuális nyelvi közeget, melyben a filmkultúra, a képi kultúra és a hagyományos rajztanítási elemek találkozhatnak. Ez a találkozás már vizuális filozófiává válhat, huszadik századi gondolkodást sugallhat, és megmutatja azt a globális felfogást, mely nem választja szét e vizuális nyelv, a kommunikáció egyes fajtáit. Olyan műveket tanácsos mindehhez megismernünk – elsőül Vilem Flusser A fotográfia filozófiája című, magyar nyelven 1990-ben megjelent művét – melyek ezt a szellemi magatartást, gondolkodásmódot világítják meg.

Ennek a szemléletmódnak az átadása azért is lényeges, mert a ma fiatal nemzedéke kontroll és válogatás nélkül fogyaszt klippet, rajz-, animációs, meg játékfilmet egyaránt, miközben nincs ismerete a filmkészítésről, a megközelítések, elemzések távol állnak tőle, értékítéletei pedig a divatosság és a reklám szintjén nyilvánulnak meg. Ezt pozitív irányban megváltoztatni vagy legalább befolyásolni, a passzív fogyasztóból aktív alkotót faragni kedves kötelessége lehet minden pedagógusnak.