Harangi László

Beszámoló az UNESCO V. Felnőttoktatási Világkonferenciájáról

(Hamburg, 1997. július 14–18.)

Az ötnapos konferencián 160 ország másfél ezer küldötte találkozott – köztük államfők és miniszterek –, hogy válaszoljanak azokra a gazdasági, társadalmi, kulturális és környezetfenntartó kihívásokra, amelyekkel a felnőttoktatás, az egész életen át tartó tanulás és művelődés a huszonegyedik század küszöbén és az azt követő évtizedben szemben találja magát.

Plenáris ülések, tematikus csoportok, kerekasztal-beszélgetések...

A plenáris üléseken a politikusok, a nemzetközi szervezetek képviselői, a tagállamok küldöttei kifejtették véleményüket a felnőttoktatás elé tornyosuló feladatokról, beszámolók hangzottak el a CONFINTEA-t megelőző öt regionális konferenciáról, és a közgyűlés megvitatta az előkészítő bizottságok által megfogalmazott deklarációtervezetet, valamint a konkrét feladatokat tartalmazó „Napirend a jövő számára” című dokumentumot.

A tanácskozást Roman Herzog, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke köszöntötte, aki az egész életen át tartó tanulás és művelődés egyéni és társadalmi szükségességéről a következőket mondotta: „Napjainkban semmi sem válik olyan gyorsan elavulttá, mint az ismeretek. Ezért mi sem volna kényelmesebb, mint elvégezni a kötelező alapiskolát, beiratkozni egy középiskolába, kitanulni egy szakmát vagy egyetemi tanulmányaink befejezése után birtokába jutni egy diplomának. Az információs társadalom ennél sokkal többet kíván, aminek értelmében át kell alakítani oktatáspolitikánkat, de egész életünket is. Az oktatás és a felnőttoktatás új koncepciója az, hogy ismereteinket folyamatos tanulással egész életünk során állandóan meg kell újítanunk, összekapcsolva a társadalomban való aktív részvételünkkel.”

A konferencia másik ünnepi szónoka Federico Mayor, az UNESCO főigazgatója volt. Szenvedélyes hangú beszédében rámutatott arra, hogy milyen sokat tehet az egész életen át tartó tanulás, a műveltség és kultúra a népek, nemzetek, nemzetiségek közötti megbékélés érdekében határokon belül és kívül. „Ne fegyverkezésre költsünk, hanem a férfiak és nők tudásának, műveltségének emelésére, hogy jobban megértsék egymást, és minél inkább kivegyék részüket a fenntartható fejlődés felemelő céljainak megvalósításából, ezt senki sem fogja helyettünk elvégezni, csak mi” – mondotta. Előadásában megkülönböztetett figyelmet szentelt a nem kormányzati szervezetek szerepének a felnőttoktatásban, utalva a korábbiaknál nagyobb arányú képviseletükre a konferencián (ugyanis a küldöttek egyharmada NGO-küldött volt). „A nem kormányzati szervezeteknek, éppen úgy, mint a munkáltatóknak, szakszervezeteknek és a többi szociális partnernek a szerepe egyre inkább életbevágó lesz a felnőttek tanulásának valamennyi formájában” – hangzott el előadásában.

A plenáris ülések és az egész konferencia elnöki tisztét Rita Süssmuth asszony, a Német Szövetségi Köztársaság parlamentjének elnöke töltötte be nagy körültekintéssel és hozzáértéssel mint az andragógia nemzetközi hírű kutatója és szaktekintélye. Megszívlelendő volt a tudósasszonynak az a figyelmeztetése, hogy a felnőttoktatásnak nem szabad kizárólagosan a technikai készségek fejlesztésére korlátozódnia, „mert holisztikus személyiségfejlesztésre van szükség, amely magában foglalja az irodalmat, a művészetet és a tánckultúrát éppen úgy, mint a zenei nevelést”.

Az UNESCO-nak és magának a CONFINTEA-nak a harmadik világ iránti elkötelezettségét és az analfabetizmus felszámolását vagy legalábbis visszaszorítását mint a konferencia egyik fő kérdését szimbolizálta Sheikh Hasina asszonynak, Bangladesh miniszterelnökének a beszéde, aki drámai hangon számolt be az Észak és Dél közötti egyre mélyülő műveltségbeli szakadékról, a felnőttek mintegy ötvenszázalékos írástudatlanságáról ezekben az országokban. A miniszterelnök asszony a nemzetközi plénum előtt ígéretet tett arra, hogy tíz éven belül országában felszámolják az írástudatlanságot, amihez nemzetközi segítséget kért.

Hogy a felnőttoktatás és az egész életen át tartó tanulás mennyire túlnőtt hagyományos határain, szinte kézzelfoghatóan demonstrálta mindazoknak a nemzetközi, sőt világszervezeteknek a jelenléte a konferencián, tagjaiknak a felszólalásai, előadásai a plenáris üléseken, amelyek anyagi és erkölcsi felelősséget éreznek az egész életen át tartó tanulás iránt, és a maguk területén, sajátos eszközeikkel részt vállalnak a közös feladatok megoldásából. Például az egészségnevelésben (WHO), a gazdaságfejlesztésben (OECD), a szakszervezeti munkában (ILO), a gyermekvédelemben (UNICEF). Az emberi tőkébe, a tudásba, így a felnőttek tanulásába történő jövedelmező befektetést bizonyítja a Világbank aktivitása a plenáris üléseken és a szekcióüléseken.

Ole Vig Jensen, Dánia oktatási minisztere előadásában kiemelte az oktatásnak, a felnőttoktatásnak a demokrácia fejlesztésében betöltött meghatározó szerepét. „A jól működő oktatási rendszer a demokráciát erőssé teszi. Az egészséges demokrácia és a lakosság műveltsége nem választható el egymástól, mert a demokrácia több, mint egy rendszer, ez egyben életmód is” – nyilatkozta. A demokráciára nevelés nemzetközi méretekben történő kiterjesztése érdekében a miniszter bejelentette, hogy országa létre kívánja hozni a „Demokráciára nevelés nemzetközi akadémiáját”, amely nyitva áll majd minden érdeklődő diák és szakember számára a világ minden tájáról.

Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok elnöke forró hangú levélben üdvözölte a delegátusokat a washingtoni Fehér Házból. Üzenetét e sorokkal zárta: „A felnőttoktatás sorsdöntő segítséget nyújt az embereknek ahhoz, hogy megtalálják alkotó és teljes értékű életüket. Mindannyiukat köszöntöm azért az elszántságért, hogy ledöntsék az akadályokat és új hidakat építsenek az egész életen át tartó tanulás bátorítására. Önök nap mint nap nagyon büszkék lehetnek arra a munkára, amellyel hozzásegítik embertársaikat ahhoz, hogy álmaik valóra váljanak.”

A több ezer fő befogadóképességű, a világ egyik legmodernebb és legkorszerűbben berendezett konferenciatermében megszületett gondolatokat, terveket és nagyívű ajánlásokat szekcióüléseken vitatták meg a küldöttek, ahol több lehetőség nyílott az aktív részvételre, a tapasztalatcserére. (A szótértést nagymértékben elősegítette az angol, francia, spanyol, német, orosz, arab, kínai és siketnéma szinkrontolmácsolás.) Tíz fő kérdésben (például A felnőttoktatás minőségének és feltételeinek fejlesztése; A felnőttoktatás gazdasági kérdései; A felnőttek tanulása, média, kultúra; A felnőttek tanulása és a munka változó világa) és 33 altémában másfél napig folyt az eszmecsere a kongresszusi központ termeiben és a hamburgi egyetem közeli épületeiben. A délelőtti, délutáni csoportmunkát minden egyes alkalommal öt-tíz előre felkért neves szakember néhány perces problémafelvető vitaindítója vezette be.

A „Felnőttoktatás és a munka változó világa” szekcióban rámutattak arra a problémára, hogy sok fejlődő országnak – de ez még elmondható a legtöbb fejlett országról is – semmilyen felnőtt- vagy folyamatos oktatási politikája nincs. Itt merült fel az az újszerű gondolat, hogy a férfiakat fel kellene szabadítani az élet felelősségeinek szűk és korlátozott felfogása alól, összefüggésben a demokratizálódással. A munkaközpontú perspektíva és a jövedelem gyarapítása mindenáron megfosztja őket az örömszerzés más, értékes forrásaitól, például attól, amely gyermekeik neveléséből, tanításából származik, illetve a művelődés olyan társas érintkezéseitől, amelyekben inkább a nők vesznek részt. Ezzel kapcsolatosan vita kerekedett a „munka” értelmezéséről, amelyet többek szerint nem igazságos leszűkíteni az ipari, termelő-, a fizetett munkára. Nagyon sok egyéb fajta tevékenység és munka van, amely életbevágóan fontos, de nem fizetett. Ilyen például a gyermeknevelés. Ezt szintén a munkával egyenrangú tevékenységnek kell elismerni – hangoztatták.

Az alapismereti oktatás és az alfabetizáció újszerű megközelítése mellett tört lándzsát az „Írni-olvasni tanítás, művelődés, társadalomfejlesztés” munkacsoport. Az egyéni fejlesztés hangsúlyozása helyett egy olyan paradigmát javasoltak, amely az alapismereti képzést a társadalomfejlesztés részének tekinti, amely így beleágyazódik a közösségek mindennapos társadalmi, kulturális gyakorlatába, kapcsolódva a gazdasági változásokhoz. Ezt nevezzük „közösségközpontú” (societal) írástudásnak, amelyben hierarchikus struktúrák, megmerevedett szerepek és kulturális kényszerek nem tartják vissza a fejlődést. Az ilyen műveltségfejlesztés felhasználja a helyi nyelvet, épít a lokális kultúrára és ismeretrendszerre, része a változásoknak és nem mechanikus közvetítés.

A „Tegyük hozzáférhetővé a tanulást minden fogyatékos számára” szekció a begyökeresedett társadalmi beidegződések felszámolását sürgette annak érdekében, hogy a rokkantak és fogyatékosok állapotuknak, igényeiknek megfelelően szabadon hozzáférhessenek a felnőttoktatási intézmények és szervezetek szolgáltatásaihoz az alapoktól a legmagasabb szintig. A fogyatékosság ne tegye az embereket másodrangú állampolgárokká – mondta ki a szeminárium –, hanem meg kell tenni mindent integrálódásuk érdekében. A rokkantakat és egészségeseket nem szabad elkülöníteni egymástól a képzésben, csak az integrált csoportok léte vethet véget a diszkriminációnak és felel meg a XXI. század követelményeinek.

Az egészség nagymértékben társadalmi képződmény, állapította meg az „Egészségnevelés és a felnőttek egészségvédelme” szekció. Ezért alapvetően fontos, hogy az egészségügyi felvilágosítás képessé tegye az embereket arra, hogy változtatni tudjanak azokon a szociokulturális és gazdasági tényezőkön, amelyek károsan hatnak egészségükre. Különösen hatékonyak az interaktív és részvétel elvű megközelítések az egészségnevelésben. A hozzászólók egyetértettek abban, hogy az egészségnevelés fontosságával mindenki egyetért, a deklarációk azonban mégsem válnak általánosan elterjedt gyakorlattá.

A „Diverzifikált kutatások a Tanulás mindenki számára, kulcs a XXI. századhoz című témában” kollektíva közreműködői felvázolták a téma lehetséges kutatásának a sokféleségét: úgymint kemény, kreatív, másodelemző, akció, teoretikus, praktikus célú, kvantitatív, kvalitatív, komparatív, projektcentrikus, országcentrikus kutatások. Valamennyi fajta kutatásnak van létjogosultsága. Az alapműveltség (literacy) fogalma az elmúlt évtizedekben gyökeresen átalakult. Egyes országokban még valóban az írás-olvasás képességét jelenti, míg a legfejlettebb régiókban ez a komputer és az internet használatát is magában foglalja. A vita egyértelműen állást foglalt amellett, hogy a kutatást nem szabad kiragadni a vizsgált jelenség szociális, politikai és történeti kontextusából, és hogy a politikusok több prioritást adjanak a minőségi kutatásoknak.

A „Felnőttek tanulása és a korosodó népesség” műhelymunka szakembereinek egyöntetű véleménye volt, hogy a munkától való visszavonulás nem jelent visszavonulást az élettől. A felnőttoktatás mégsem épít kellőképpen az idősekre mint tanulókra és oktatókra. Tapasztalatukat és kezdeményezőkészségüket jobban ki lehetne aknázni a felnőttoktatási intézményekben, több tanulókört lehetne indítani az idősek számára. A követendő cél az idősek felnőttoktatásában: nem értük, hanem velük együtt művelődni.

A konferencia hivatalos részét a plenáris ülések és a tematikus csoportok ülései alkották, amelyekhez kiegészítő rendezvények kapcsolódtak a személyes kommunikáció, a vizuális megjelenítés, a művészi ábrázolás, a legmodernebb híradás- és komputertechnika felhasználásának különböző műfajaiban. E „non formális”, de semmiképpen sem másodrangú kulturális és szakmai környezet tovább mélyítette azt, ami az üléstermekben elhangzott, és találkozási, ismerkedési lehetőséget teremtett az öt napig együtt élő konferenciaváros lakói között.

Három alkalommal volt nyilvános kerekasztal-beszélgetés az esti órákban a következő témákból: (1) A nők egyenlő esélyei a művelődésben; (2) A tanulás városai (a foglalkoztatás krízishelyzetei és ezek orvoslása); (3) A felnőttek alapképzése és az emberközpontú fejlődés. A panelbeszélgetések résztvevői a kongresszusi terem színpadán beszélgettek egymással és az űrállomások segítségével bekapcsolt szakértőcsoportokkal Detroitban, Új-Delhiben és Hannoverben mint az EXPO 2000 városával.

A kongresszusi központ felnőttoktatási EXPO-ján 95 országos és nemzetközi szervezet mutatkozott be kiadványaival, könyveivel, szoftverjeivel a világ minden tájáról. A kiállító szervezetek és intézmények tanácsadást és bemutató foglalkozást is tartottak, amely lehetőséget adott az információcserére, hálózatbővítésre.

Hamburg, a szabad Hanza-város jóvoltából lehetőség nyílott tanulmányi kirándulásokra a város nagyüzemeibe, munkahelyteremtő és oktatóprojektjeinek a színhelyeire, felnőttoktatási intézményeibe. Szállításról, tolmácsolásról a vendéglátók gondoskodtak. Tanulságos volt látni a társadalom peremére kiszorult munka nélküli fiatalok foglalkoztatását és képzését a támogatott munkahelyeken.

A konferencia főbb elvi állásfoglalásai

A részt vevő kormányzati és nem kormányzati szervezetek, valamint intézmények képviselői egyöntetűen síkraszálltak amellett, hogy csak az emberközpontú fejlődés és a részvétel elvű (participációs) társadalom – mely az emberi jogok legteljesebb tiszteletére épül – vezet a fenntartható és igazságos fejlődéshez. Az emberiség továbbéléséhez, a férfiak és a nők részéről az élet minden területére kiterjedő felkészültebb és hatékonyabb részvétel szükséges.

Az előkészületek során, a konferencia dokumentumaiban, valamint a plenáris üléseken és a csoportmunkában sokszor elhangzott a kifejezés: „A felnőttoktatás kulcs a huszonegyedik századhoz”. Ez „dekódolva” azt jelenti, hogy a felnőttoktatás egyrészt természetes terméke az aktív állampolgári létnek, másrészt feltétele a társadalomban való teljes részvételnek. A magasabb műveltség magában foglalja a hatékony eltökéltséget az ökológiailag fenntartható fejlődés iránt; a demokrácia, az igazságosság, a nemek közötti egyenlőség erősítését; a tevékeny részvételt a gazdasági, társadalmi és kulturális előrehaladásban, az erőszakmentes világ felépítésében, ahol a konfliktusokat felváltja a dialógus, az igazságra épülő békekultúra.

„Hamburg” alapvető kredója volt az „egész életen át tartó tanulás”. Ezt a konferencia úgy értelmezte, hogy noha a felnőttek tanulásának és a rendes korúak oktatásának tartalma a gazdasági, társadalmi, környezeti és a kulturális viszonyoktól, az emberek igényétől függően különböző a szerint a társadalom szerint, amelyben élnek, mindkettő szükségszerű alkotóeleme a művelődés új értelmezésének, amely szerint a tanulás, művelődés egész életen át tartó folyamattá válik. Az egész életen át tartó tanulás és művelődés perspektívája megköveteli ezt az egymást kiegészítő összetettséget és folyamatosságot. Nagyon lényeges – foglalt állást a konferencia –, hogy az egész életen át tartó tanulás épüljön az egyének és közösségek kulturális hagyományaira, értékeire, a megszerzett tapasztalatokra.

Az állam szerepével kapcsolatosan a konferencia álláspontja az, hogy az állam továbbra is megmarad mint lényeges mechanizmus, amely biztosítja a művelődés jogát minden állampolgár számára, különös tekintettel a társadalom legrászorultabb csoportjaira, például a kisebbségekre, s felelőssége továbbra is a politikai és jogi feltételek megalkotása. A közhatalmi, üzleti és a közösségi szektorok közötti új együttműködésben azonban az állam szerepe mégis átalakulóban van. Ebben az értelemben az állam nemcsak a felnőttoktatási szolgáltatások ellátója, hanem egyben tanácsadó, céltámogató, folyamatkövető (l. monitorizálás) és értékelő szervezet. Az egész életen át tartó tanulás segítéséhez valamennyi minisztérium támogatása szükséges.

A rendes korúak és a felnőttoktatás új koncepciója egy új kihívást tesz szükségessé a fennálló gyakorlattal szemben. Egyrészt a konferencia kívánatosnak tartaná, hogy a képzés intézményes és nem intézményes rendszerei a hatékonyság érdekében hálózatszerűen működjenek, másrészt a felnőttoktatásban még több innovációra, kreativitásra  és flexibilitásra volna szükség. A tanulás fokozottabb segítése, a médiák és a helyi nyilvánosság felhasználása, a tájékoztatás és tanácsadás nyújtása az állami, önkormányzati szervezeteknek, a társadalmi partnereknek egyaránt fontos feladata.

A szélesebben értelmezett írni-olvasni tudás, amely egyben az alapismereteket is magában foglalja, tehát a funkcionális alapismeretek – a konferencia szerint – e gyorsan változó világban mindenki számára megkövetelt képesség és alapvető jog, a legalapvetőbb életkészségek egyike. Sajnálatosan, milliók és milliók nem rendelkeznek megfelelő alapismeretekkel és készségekkel ahhoz, hogy élni tudjanak jogaikkal. Ennek megváltoztatása érdekében a felnőttoktatásnak általában magában kell foglalnia a tanulás érdekében végzett önbizalomnövelő és -megerősítő tevékenységet. Az alapoktatás ez esetben is gerjesztője annak, hogy a társadalomnak e perifériára szorult csoportjai is részt vegyenek a társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági aktivitásokban, majd az egész életen át tartó tanulásban, művelődésben. Az alapműveltség általánossá tételében e tekintetben nagyon fontos az orális kultúra támogatása.

Ajánlások a jövő számára

Nagyobb elismerésben kell részesíteni a nem kormányzati szervezetek szerepét az állampolgári önbizalom kialakításában, megerősítésében, amely nagyon fontos a demokrácia mindennapi gyakorlásában, a konfliktusok békés rendezésében, a társadalomfejlesztésben. Különösen értékelni kell aktivitásukat a rászorultak felnőttoktatási megközelítésében.

Törvénykezéssel és más megfelelő eszközökkel elő kell segíteni a jobb együttműködést a felnőttoktatás szektorai és szervezetei között, célszerű létrehozni egy megfelelően működő szektorközi és tárcaközi kapcsolatrendszert.

A konferencia ajánlja a tagállamoknak koherens és legitim mechanizmusok létrehozását a korábbi, különböző körülmények között folytatott tanulmányok hatósági elismerésére, biztosítva azt, hogy a kreditek az intézmények, szektorok és államok között transzferábilisak, azaz átvihetők legyenek. A rendes korúak iskolarendszerű oktatásának kapuit – az elemi iskoláktól az egyetemekig – meg kell nyitni a felnőttoktatás számára. Az iskolarendszerű felnőttoktatásnak alkalmazkodnia kell a felnőttek életkori sajátosságaihoz, élet- és munkakörülményeihez, igényeihez: szükséges a flexibilitás, nyitottság, kreativitás.

A művelődés és tanulási aktivitás növelése érdekében a helyi és az országos szervezetek hirdessenek meg „Mindennap egy óra tanulás” mozgalmat. A konferencia az angol „Országos Felnőtt- és Folyamatos Oktatási Intézet” javaslatára azt is elfogadta, hogy 1998-tól globálisan kerüljön bevezetésre a „Felnőtt Tanulók Világhete” kampány, amelyet már számos európai, amerikai, afrikai, ausztráliai állam megrendezett és rendez, kiváló eredménnyel, az 1992 óta megtartott brit „Felnőtt Tanulók Hete” tapasztalatai alapján.

Jobb kiválasztással, magasabb szintű alapképzéssel és rendszeres továbbképzéssel, megfelelőbb munkahelyi feltételek és bérezési viszonyok biztosításával elő kell segíteni, hogy szakmailag felkészültebb, nagyobb teljesítményekre képes elméleti és gyakorlati szakemberek álljanak a felnőttoktatás rendelkezésére. Az iskolarendszerű oktatás keretében biztosítani kell a felnőttoktatók szisztematikus továbbképzését.

Szorgalmazni kell a felnőtt-oktatáspolitikai és akcióorientált országos és nemzetközi felnőttoktatási kutatásokat, tudományos munkát a felnőttoktatás hatóköréről, résztvevőiről, tartalmáról, módszereiről, intézményeiről, gazdasági és társadalmi kontextusairól. Szisztematikusabbá kell tenni a felnőttoktatási szolgáltatások értékelését, különös tekintettel a társadalom valamennyi rétegének igényeire és szükségleteire.

Ki kell építeni a felnőttoktatás koherens, valamennyi szektorára kiterjedő monitorizálást, azaz folyamatos helyzetképfeltárást. Az információrendszer kialakításában és működtetésében az ágazati főaktorok együttműködése szükséges. A kvantitatív (statisztikai) információkon túlmenően kvalitatív információk egyaránt kellenek, annak érdekében, hogy a felnőttoktatás heterogenitása ellenére a folyamatkomplexum minden ágazatát magában foglaló értékelés lehetővé váljék.

A munka világához kapcsolódó felnőttképzés fejlesztése érdekében a konferencia javasolja, hogy a munkaadók és a munkavállalók szorosabban működjenek együtt, továbbá, hogy a munkavédelmi és munka-egészségügyi követelményeket következetesebben tartsák be. Ugyancsak eleget kell tenni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 1974-ben megkötött megállapodásának, amely a fizetett tanulmányi szabadságról intézkedik. A munkaadók fokozottabb mértékben támogassák a munkahelyi alapképzést, a felzárkóztató programokat.

Biztosítani kell, hogy a munkával kapcsolatos felnőttoktatás specifikus kompetenciákat és készségeket adjon a munkaerőpiacba történő bekapcsolódáshoz, mobilitáshoz, és fejlessze az egyén képességét, hogy részt vehessen a foglalkoztatás diverzifikált modelljében. Ennek során az informális keretek között, azaz az iskolán kívüli tanulmányok által szerzett ismereteket teljes mértékben el kell ismerni.

Gazdagítani kell a munkahelyi művelődési lehetőségeket, támogatni a munkahelyi egyéni és kollektív tevékenységeket.

Segíteni kell a civilszerveződéseket, hogy nagyobb aktivitással vegyenek részt a környezetvédelemben, a fejlesztési problémák megoldásában. A felnőttoktatási programokkal hozzá kell járulni ahhoz, hogy az azokban részt vevők megszerezzék a tiltakozáshoz, a természetvédelmi aktivitásokhoz szükséges szakmai ismereteket.

Az egészségnevelésben az aktív, participációs egészségmegőrző és betegségmegelőző tevékenységre kell törekedni, az egészségnevelésnek hozzá kell járulnia az egészségesebb életmód kialakításához, a tisztaság és a higiénia magasabb szintre emeléséhez, a mentális egészség megvédéséhez, az AIDS elleni küzdelemhez.

A felnőttoktatás és a médiák jobb együttműködésével meg kell erősíteni a médiák felnőttoktatási, közművelődési funkcióját, amelynek három típusát lehet megkülönböztetni: (1) direkt művelődési programok; (2) az önművelés ethoszának kialakítását segítő programok; (3) a tanulás aktív lehetőségei iránti érdeklődést felkeltő programok.

A tanulók szélesebb köre számára hozzáférhetővé kell tenni és fenntartani a nyílt és távoktatási rendszereket, az új információs és kommunikációs technológiákat. Felhasználásukkal fel kell tárni a tanulás új, alternatív útjait. A felnőttoktatók és a közművelődési dolgozók képzésével elő kell segíteni a felnőttoktatás új eszközeinek és forrásainak fejlesztését és hatékonyabb felhasználását.

Folyamatos és célirányos finanszírozással és munkájuk elismerésével meg kell erősíteni a múzeumokat, könyvtárakat, színházakat mint kulturális intézményeket, amelyek fontos forrásai a művelődésnek. Segíteni kell a kulturális örökségek megőrzését és felhasználását mint az egész életen át tartó tanulás, művelődés forrásait.

A speciális népességcsoportokkal kapcsolatosan a konferencia felhívja a figyelmet a cigányokkal kapcsolatos teendőkre. Biztosítani kell, hogy a cigányok, figyelembe véve sajátos életstílusukat, kielégíthessék művelődési és kulturális igényeiket, megőrizhessék hagyományaikat, használhassák a fennálló felnőttoktatási és közművelődési intézményeket.

Az elítéltek tanuláshoz való jogát tiszteletben kell tartani, tájékoztatni kell őket a tanulás különböző lehetőségeiről és szintjeiről. A büntetés-végrehajtó intézményekben oktatási programokat kell megvalósítani az elítéltek közreműködésével. Meg kell könnyíteni, hogy a felnőttoktatók és a felnőttoktatási szervezetek programokat szervezhessenek a börtönökben.

A plenáris körben elhangzott megnyilatkozások, de főképpen a tematikus csoportok kitértek a felnőttoktatás finanszírozásának kérdéseire is, amelyek megfogalmazódtak az ajánlásokban is. A konferencia javasolja, hogy a bilaterális és multilaterális pénzintézetek vegyenek részt a felnőttoktatás finanszírozásában a különböző minisztériumoknak, a társadalmi szervezeteknek, a privát szektornak, az önkormányzatoknak és maguknak a tanulóknak az együttműködésével.

Keresni kell annak lehetőségét – amint ezt A XXI. Század Nemzetközi Oktatási Tanácsa javasolja –, hogy az UNESCO tagállamai nemzeti jövedelmük (GDP) legalább hat százalékát az oktatásra fordítsák, amelyből egy jogos összeget különítsenek el a felnőttoktatásra. Ezen túlmenően mindegyik fejlesztési szektor (úgymint ipar, mezőgazdaság, egészségügy, környezetvédelem stb.) biztosítson egy megfelelő összeget a felnőttoktatás támogatására, hogy minden ágazat (mezőgazdaság, ipar, egészségügy, környezetvédelem stb.) fejlesztési programja tartalmazzon felnőttoktatási elemeket. A felnőttoktatás és -képzés költségeit minden, az ágazathoz tartozó vállalat vegye számításba mint termelési beruházásokat.

Támogatni kell a felnőttoktatást különböző alkotó jellegű mozgalmakkal, amelyek a társadalom anyagi és szellemi erőit mozgósítják. A felnőttoktatáshoz csatlakozó vállalatokat ösztönözni kell arra, hogy költségvetésük egy hányadát fordítsák felnőttoktatási célokra.

Fel kell tárni az adó-visszaforgatás lehetőségét, amelyet az exportárukra vetnek ki, és azt a felnőttoktatás céljaira fordítják abban az országban, ahonnan az áru érkezik. Alkalmazásra javasolt az Egyesült Nemzetek Szervezetének az a javaslata, hogy a megnövekedett GDP egy bizonyos hányadát különítsék el az oktatás, a felnőttoktatás céljára.

Minden államnak fokozottabban tudatában kell lennie annak, hogy a felnőttoktatásba történő befektetés mindig kevesebb, mint amennyit ennek elmaradása esetén a munkanélküliség, a bűnözés, a megromlott egészségi állapot, a környezetszennyeződés költségeinek fedezésére kellene fordítani.

Magyarország részvétele a konferencián

Ha az Olimpiához hasonlítjuk részvételünket a konferencián, akkor helyezéseket nem értünk el, de ha azt vesszük számításba, hogy a CONFINTEA-n a fejlődő országok és gondjaik álltak az előtérben, és mi csak a 160 ország egyike voltunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a várakozásnak és a lehetőségeknek megfeleltünk.

A konferencia előkészítése során részt vettünk az UNESCO hamburgi Oktatási Intézetének a „Felnőttoktatás törvénykezési környezete” című globális kutatásában, és a Magyarországról készült esettanulmány (szerzője: Harangi László, Sz. Tóth János) megjelent az UNESCO nemzetközi folyóiratában, amelynek törvénykezési különnyomatát a konferencián árusították. Elkészítettük jelentésünket a konferencia számára a magyar felnőttoktatás – az UNESCO párizsi, 1985-ben tartott konferenciája óta történt – változásairól és jövőjének trendjeiről (készítette: Benedek András, Csoma Gyula, Harangi László, Lada László, Maróti Andor).

Magyarországot a konferencián egy nyolctagú kormánydelegáció (tagjai: Inkei Péter, Benedek András, Striker Sándor, Harangi László, Koltai Dénes, Lada László, Maróti Andor, Szilágyi Antal) és egy négytagú nem kormányzati szervezetek delegációja képviselte (tagjai: Piróth Eszter, TIT; Rubovszky Kálmán, KLTE; Sz. Tóth János, MNT; Zoltay Márta, TIT;). Továbbá részt vett a konferencián Bázel Péter, a DVV Budapesti Projektirodájának főmunkatársa.

Inkei Péter, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára bevezetőt tartott a „Nemzetközi kooperáció és szolidaritás” tematikus csoportban, ugyanígy József Katus, a Leideni Egyetem tanára a „Felnőtt-oktatáspolitika a globálisan változó világban” című tematikus csoportban a magyarországi és hollandiai bejegyzésű ESVA (Öntevékeny Szervezetek Európai Fóruma) képviseletében.

A magyar delegáció önállóan vagy más tagországgal együttesen összesen hét módosító javaslatot nyújtott be a konferencia titkárságához a Napirend a Jövő Számára című dokumentum módosítására a fenntartható fejlődés, az igazságos béke kultúrája, a participációs társadalom, a mindenki számára hozzáférhető művelődés, valamint egy európai roma nyelvű távoktatási rendszer témakörében.

A kiállítási pavilonban a magyar felnőttoktatásra vonatkozó dokumentumok, elsősorban a Magyar Népfőiskolai Társaság kiadványai, információs anyagai az Európai Felnőttoktatási Szövetség standján kaptak helyet. Ugyancsak itt került elhelyezésre az UNESCO számára készült országjelentés. Az információs dömping ellenére anyagaink megfelelő érdeklődést váltottak ki.