Horváth Beáta

Kép–üzenet, videokép–kommunikáció, képkeret–önelemzés II.

„Pár napig együtt voltunk egy mesével”

Az Aszód Fiúnevelő Intézet szervezésében Szőke András filmrendező 1995-től évente filmes tábort szervezett. Az Új Pedagógiai Szemle áprilisi számában ezen táborok foglalkozásai alapján már közöltünk gyakorlatokat. Az alábbiakban az 1996-os bogácsi táborban készített Egymese című film felépítését elemezzük, illetve kínáljuk fel példának mint szöveg és kép együttélését, szöveg- és képértelmezés párbeszédét. A film megoldásait ajánljuk a kisgimnazista korosztálynak tartandó szövegértelmezési órákhoz mintegy bevezető gyakorlatként; az áprilisi számban közölt feladatok után csoportgyakorlatnak; a narrációt, illetve a film elbeszélő technikáját vizsgáló órához.

Az alcímben szereplő mondattal vezeti fel Szőke András a filmet. Az „Egymese” egyszerre egy többnapos tábor anyaga és egy megszerkesztett alkotás. Az alapot egy népmese, a Vitéz János és a Hollófernyiges című történet adja. Az „Egymese” nem követi végig a történetet, hanem egyes részleteit helyezi egymás mellé, s ebbe a meseszövedékbe kapcsolódnak a meséből ki-kiszóló betétek, epizódok: beszélgetés a télről, riport Hollófernyigessel, miért volt jó ez a tábor? stb. A film építkezése szöveg és kép többféle kapcsolatáról szól, ezen belül különböző film- és tévéműfajok (narratív film, klip, [ál]dokumentum, riportfilm, természetfilm stb.) elemeinek lenyűgöző elegye.

Az „Egymese” viszonyrendszere sokrétegű. A film elmond egy mesét, alkotói ugyanakkor a klasszikus hőshöz való ironikus viszonyukról is szólnak, és ezzel a „hősnek” és mindannyiunknak jelenkori világunkban való kiszolgáltatottságát is leírják. A történetmesélés linearitása, az abból való ki- és visszalépés játéka és merészsége adja a lehetőséget arra, hogy egy hagyományőrző népmese és az azt olvasók világa egymásra montírozódjék.

Nagyon szellemes és példaértékű, hogy a megelevenedő mese tárgyi világában szinte alig jelennek meg megszokott elemek. Egy strandoló nyári világ (1996!) éleszti újra a mesét úgy, hogy annak mesei hitelességét, varázslatát is megidézi. A közvetlen környezetünkbe belehelyezett és egyben abban felfedezett mese a megteremtett és valós világ aktív kapcsolatát hozza. A filmkészítés csapatmunkája, az együttesen feldolgozott szöveg egy közös olvasatot hoz létre: a közös gondolkodás, az ötletek összehangolása egyfajta alkotói tevékenységgel alakítja a befogadó-én-egyén viszonyát a szöveghez, a közösséghez.

A szerkesztési elvek alapján a film nyolc rétegét különíthetjük el:

1. A szöveg mesél, a kép a történetmesélés helyzetét közvetíti. A mesélőt látjuk a mesebeli kertben. Szöveg és kép kapcsolata egyszerű, elsődleges, a képen látható ember megszólalása a meseszöveg.

2. A szövegelemeket illusztráló kép. A mese szövegét halljuk, az elbeszélést a szöveg viszi előre. A képek a mese egyes elemeit tárják elénk. A szöveget lefedő képek leginkább statikus fotószerű felvételek.

3. A „szó szerinti” kép. A szöveg többjelentésű szavainak jelentésszintjeivel játszik a kép. Míg az elbeszélést maga az egyértelmű szöveg viszi tovább, a kép egy adott szó másik jelentését mutatja. Mindez a humor forrása. A képben megmutatott jelentés a folyamatos szöveget is megmozdítja.

@Z_TBL_KEZ = COLUMNS(2), DIMENSION(IN), ABOVE(.069), BELOW(.069), HGUTTER(.056), VGUTTER(.056), KEEP(OFF)

SZÖVEGTÖRZS, SZÖVEGTÖRZS

Szöveg, Kép

„... megverik az ajtót...”, valaki husánggal elveri az ajtót

4. Merész, metaforikus képi megoldások. A narráció még mindig a szövegre támaszkodik. A megjelenítés azonban már tágabb eszközöket, lehetőségeket mutat. Az asszociáció egyre nagyobb szerepet kap. A metaforikus képek először illusztrációszerűek, vagyis az általuk jelölt meseelem kimondásakor láthatjuk őket. A megszerzett jelentést azonban egyre önállóbban hordozzák, és a képi humort sem mellőzik: ezzel a képek belső, önálló paradigmáját készítik elő.

5. Jelenetek. Az eddig említett, leginkább egybeállítású, fotószerű képsorban a jelenetek is egyre nagyobb szerepet kapnak. Ekkor a történet keretéből nem lép ki a film, de a mese lineáris vázára egyre lazábban telepednek rá a jelenetek. Megírt, pontosan követendő szövegkönyv nincs, a szereplők szabad párbeszéde emeli tovább az újabb mesemondásig a történetet. Az apa haldoklása, a képen látható két talp és gyertyák még követik a szöveget. A vándorló Vitéz János gondolatai arról, hogy miért van nyáron tél, az őrökkel (csak a fegyvereket = felmosórúd látjuk) folytatott vitája a nyelvi problémákról, a királylánnyal való megismerkedése, szemjátékuk, a boszorkánnyal való párbeszéde stb. azonban már a mese kikerekítései. A film elbeszélésmenete elszakadhat a mese elbeszélésrendjétől.

6. Beépített műfajok. A jelenetek sorába olyanok kerülnek, amelyek különböző képműfajok stiláris jegyeit hordozzák. Ilyen részek például a királylánynál töltött éjszakához kapcsolt klip az Álmodj királylány című dalra, a Hollófernyigessel, a Vasorrú bábával készült riport. Mindez a képi megfelelés, a képi asszociáció erősödését mutatja. A kép túlnő ez elbeszélő szövegen.

7. A mese valóságán túllépő képek. A történet mesei szövetét a film négy módon hagyja el.

– A mesélő és szerepe a film folyamán változik; a film során a mesét mondók már nem a mesélő embert hozzák elénk, hanem a nyilatkozó színtelenségével közlik a történet mondatait; így a mesélő megjelenése ironikus, az átértékelődéshez azonban már a film szerkesztettségére, további rétegeire van szükség;

– a képek, majd a jelenetek ironikussága a mesei hőst esendővé, huszadik századivá teszik;

– a királylány és Vitéz János nászéjszakáját megjelenítő „fotók”, a stilizált szeretkezés a már majdnem felnőtt korosztály kedves erőszaktétele a mese szemérmességén;

– a film nyári képei és a közös munkáról elmondott gondolatok lassan a tábor valóságát sejtetik.

8. A kép által megteremtett szöveg. A történetet lezáró lakodalmat (tömegjelenetet) a poháron és körülötte megjelenő bogarak sokasága hozza elénk. A felvett képek, a bogarak „találkozása és búcsúzása” (viselkedése) a násznép csókjait, ki-bejárását, mozgását, vígságát jelentik. A látványt a mesélő mondatai kísérik. Az eredeti szöveg kissé módosul, a „bogaras násznép” viselkedését leíró mondatok ékelődnek be a történet eredeti szövegébe.

Szöveg és kép együttlátása

1. Szövegértelmezés képpel. A kisgimnazista korosztálynak tartandó szövegértelmezési órákhoz mintegy bevezető vagy kísérő gyakorlatként.

Az elbeszélés ősi igénye az embernek. Röviden és tömören szólunk viszonyulásainkról. Ugyanakkor az átélés, az általunk megélt és „idegen” viszonyok összeérintése is a megismerés és a felismerés forrása. Bár a szöveg és a mozgókép elbeszéléstechnikái különböznek, a befogadó számára az az elsődleges, hogy a folytonosan benne alakuló kódolási technikákat fejlessze, alakítsa. Gyerekek esetében a képi és szövegértési gyakorlatok játékos együttmozgatása a szöveg (és természetesen a kép) élménydúsabb feldolgozásához vezet. Egy szöveg elolvasásán és klasszikus elemzésén túl a fentiekben ismertetett és alkalmazható gyakorlatokkal sok információt szerezhetünk arról, hogy a tanuló miképpen viszonyul az egyes szereplőkhöz, mit lát bele egy-egy figurába, milyen a viszonya a szöveggel, a történettel, hogy olvasatát mennyire kíséri képekkel, vagyis hogy belső képalkotása mennyire intenzív. S természetesen mindez megfordítható, a szöveg (belső képeinkkel is meghatározható) terének játékos kitágítása a belső képalkotást is erősíti. A fenti képalkotási és olvasati lehetőségek másolhatók, külön-külön lejátszhatók. Következzék néhány példa arra, hogy a megoldások segítségével, továbbgondolásával hogyan lehet a szövegolvasatot erősíteni.

a) A kiválasztott mese mondataihoz, szavaihoz társítsunk képeket. Felhalmozott újságok, fotók is segíthetnek, vagy kamerával készíthetünk fotókat. Vizsgáljuk meg, hogy a megjelenített meseelem milyen nyelvi szinten fejeződik ki a szövegben, hogy a „talált” kép mennyire és miképp kapcsolható a szövegre, illeszthető-e a szöveg, illetve a történet más, korábbi vagy későbbi pontjához ugyanaz a kép. Ezzel a módszerrel elkészíthetjük a mese kollázsképregényét, vagy a gyerekek által készített videofelvételeket egymás mellé szerkeszthetjük. Statikus képsorokat kapunk, amelyek alapján a gyerekek képmutogató módjára újramesélhetik a történetet.

A tanár számára a játéksor fontos tényezők vizsgálatára ad lehetőséget. A következő kérdések látszólag a képekhez való viszonyra vonatkoznak, tényleges értékelésük azonban a szöveg- és témaértés fokát mutatja:

A gyerekeket zavarja-e ez a módszer? Belső képeikkel mennyire ütköznek az eléjük szórt mindennapi fotók? Vagyis könnyen nevesítenek-e egy-egy szereplőt egy-egy képpel? Mi a különbség az elképzelt és a látott „Vitéz János” között? Milyen Vitéz János akkor, ha a gyerek fotóit látjuk? Melyik az erősebb? Az ő eredeti elképzelése a szereplőről, vagy változott-e a véleménye „Vitéz Jánosról” a kép láttán?

Változott-e, torzult-e a történet a képmutogatáskor? Miért? Milyen irányban? A bennünk elképzelt világ és a megteremtett világ között milyen alapvető különbség van? Milyen hangnemet erősítenek a képek? Sikerült-e a mesei varázst felidézni? Ha nem, akkor miért távolodtunk el a mese világától?

b) Könnyen ellopható és alkalmazható módszer a történetből való kitekintés, kilépés. A mese egyik szereplőjével elkészített riport egy egész osztályt megmozgathat, hiszen mindenki kérdezheti a szereplőt. A „nyilatkozatból” és a kérdésekből kiderülhet, hogy a saját világunk magatartásformái, a televízió által megerősített szerepek mennyire ülnek rá a riportot adó mesehősre, vagy éppen ellenkezőleg, hősünk nem színtelenedik el, hanem normáival áttör a divatos megjelenési formákon.

c) Vetítsünk le egy bárhonnan kivágott rövid képsort (pl. lásd: 8. pont, bogarak-násznép), és a tanulók illesszék azt a kiválasztott történet egyik részletéhez. A találomra levetített, a mese szöveghű valóságába látszólag nem illeszthető kép és a történet egyes elemének összeérintése serkentheti a fantáziát.

A szöveg hermeneutikai vizsgálatával sokkal közelebb kerülhetünk a szöveghez, az ezt meg-megszakító játékokkal szöveg és befogadó viszonyát élénkíthetjük. Végeredményben megvizsgálhatjuk, hogy az adott szöveget olvasók olvasói magatartását mi minden határozza meg.

2. Kommunikációs csoportgyakorlatok. Az Új Pedagógiai Szemle áprilisi számában közölt feladatok után csoportgyakorlatnak. A mesefeldolgozás kommunikációt fejlesztő lehetősége szintén a mesevilág és a hétköznapiság párbeszédében rejlik. A 15–18 évesekkel lejátszott feladatok már a viszonyulás más módját, fázisát jelentik. A játékok évről évre megismételhetők, más-más mese, novella tükrében kapunk felvételt a történetmesélés alakulásáról, a hősökhöz és egymással kialakított viszony változásáról. A megnyilvánulás a jelenetekben, a megszólalás a riportokban a kommunikációs és elbeszélő tevékenységet egymással erősíti.

3. Elbeszélés a filmben. A narrációt, illetve a film elbeszélő technikáját vizsgáló órához. Egy történet elmesélésének szöveges és képi megkomponálása, a nyelvi és képi jelfolyam szétválása és olykor egymásrautaltsága (pl. játékfilm) a film- és képelmélet egyik alapvető kérdése. Nem túl szerencsés azonban, ha ez a (ugyan folyamatosan tisztuló) probléma kizárólag a maga elméleti súlyával épülne be a „tananyagba”. Fontos, hogy olyan gyakorlatsort dolgozzunk ki, amely a történetmesélés aktusát visszahozza az oktatásba, s ezzel a tanuló-befogadó történetmesélését és olvasatát erősítené. Fontos, hogy olyan gyakorlatsort dolgozzunk ki, amely a történetmesélés szöveges és képi aktusát egyaránt visszahozza az oktatásba. Az „Egymese” fentiekben ismertetett többféle szöveg-kép játéka erre példa.

Függelék

Ha nem rendelkezünk kamerával, akkor is nyílik lehetőség arra, hogy a szövegben megtaláljuk a képet.

a) Lázár Ervin Mese Julinak című elbeszélésében az alábbi kérdések segítségével fedezzük fel, keressük meg a képeket! S ha módunk van rá, a korábban vázolt megoldásokkal meséljünk mi is! Lázár Ervin meséje a kis- és nagygimnazisták számára egyaránt élmény.

1. Mikor játszódik a mese? Mi utal erre? Melyik mondat? Milyen ellentmondást tartalmaz ez a mondat? Ellentmondásnak tartjuk-e egyáltalán?

2. Mit lát Juli? Mit láthat Juli? Miből keletkezett a Cserkesz? Tulajdonságai mennyiben erednek a külvilágból, mennyiben fakadnak Juli képzeletéből?

3. Mennyiben hasonlít Juli a Cserkeszre vagy a Cserkesz Julira? Miből fakad ez a kapcsolat?

4. Melyek a mese legfontosabb szavai? Melyek az eddig nem ismert szavak? Tudnánk-e őket ismert szavakhoz kapcsolni? Van-e a szavak között kapcsolat? Mi ez?

5. Látjuk-e a Cserkeszt? Egészében, teljességében vagy részleteiben?

6. Miképp jelenik meg újra a fény? Miért a mese végén?

7. Mi a mese vége? A mese lezárása a történet lezárása? Hol lelhető fel a kapcsolat Juli világa és a külvilág között? Mi a szerepe ennek a kapcsolatnak a mese lezárásában?

8. Milyen természeti jelenségekre találhatunk utalást a mesében?

b) Semprun De szép vasárnap! című regényének részlete a nagygimnazisták számára feladat.

„Megpillantottad a lépcső alján, a kocsiúton várakozó fekete limuzint. Odaszóltál a sofőrnek, hogy sétálni van kedved, végeztetek. A sofőrnek azonban ez nem tetszett. Azt az utasítást kapta – mondta –, hogy vigyen vissza a pártszállóba. Megnyugtattad, hogy visszamész a pártszállóba, de gyalog, mert sétálni van kedved. Nem adtál időt neki a vitára, hanem elindultál gyalog, a szálló irányába. Lassan lépkedtél a berlini fülledt melegben. Kis idő múlva hátrafordultál. A fekete limuzin tíz méterről követett. Nézted a fekete limuzint, émelyegni kezdtél, szédülés fogott el. Felismerted a jeleket. A fekete limuzin a lépted nyomát követő halál árnya volt. Mintha a saját halottaskocsid előtt haladtál volna. Először fordult elő, hogy a halál árnya követett, hogy érdeklődést mutatott irántad. Az ólmos ég alatt, Berlin fülledt melegében, a fekete limuzin egyértelműen a halál árnya volt. A helyzetet még groteszkebbé tette, hogy a fekete limuzin a tieid hatalmát testesítette meg.”

1. Emeljük ki a részletből a leghangsúlyosabb képet! Mit ábrázol, és miért tarthatjuk ezt a legfontosabbnak?

2. Mit ábrázol ténylegesen, s mivel azonosítja az író? Milyen elemek kapcsolata alapján jött létre az azonosítás?

3. Emeljük ki a leghangsúlyosabb mondatot! Mit jelent, hogy valami jellé válik? Minek és hogyan változik e képsor jelentése?

4. Foglaljuk össze röviden, milyen képek váltják egymást! Hogyan éli meg ezt a látványt az író? Mely képeket látja, s mely képeknek részese, illetve része?

„Felismerted a jeleket!” – írja Semprun. A jelek felismerése a nézett kép elemeinek, majd magának a képnek tartalommal való felruházása, a nézés látássá fejlődése. Nem pusztán bámulunk, hanem figyelünk: először befogadjuk és értelmezzük a képet, de ezen túllépve és ennek segítségével felfejtjük az élet jelenségeit. Az értelmezés során a kép elemekre bomlik, s ezeknek az elemeknek konkrét tartalmukon túl mögöttes, másodlagos jelentésük is van, vagyis jelek lesznek anélkül, hogy a kép egysége szétesne.

A részlet az egyes szám második személyű szereplő személyes visszaemlékezése. Ez a szám s személy közvetíti azonban azt, hogy az ember olykor képes önmagát kívülről nézni. Ez az önszemlélés és önértékelés kétszeresen is jelen van az idézett részletben:

1. Emlékezés és kívülállás. Az emlékezés során újraéljük és újragondoljuk a már megélteket. Az újragondolás során már nem belülről szemléljük az adott helyzetet, hanem képesek vagyunk azt úgy elemezni, hogy önmagunkat is látjuk abban a szituációban. A belső kép formálódik, a helyzet részese kívülálló, de nem objektív, nem válik a kép független szemlélőjévé: a kép személyes marad.

2. Értékelés és kívülállás. Az író azonban nemcsak az emlékezés révén látja magát kívülről, hanem a felidézett jelenet során, egy adott pillanatban kívülről kezdi nézni önmagát. Ezt a megjelenített képsor mozgása is mutatja. Először a halált jelentő autót látjuk, a tárgyat, amely fogalommá válik, majd a kép filmmé egészül, halottaskocsi és halott groteszk helyzetévé. A világ megpillantott helyzete túlnő önmagán, túl saját keretén. A halál pillanatnyi közelségének megérzése már a halott kiszolgáltatott, félelmetesen is nevetséges szerepének eljátszását – megélését – vonja maga után. Pedig az elképzelt film valós, létező (létezett) helyzet, azáltal válik elképzeltté, belsővé, hogy az látja , aki részese. Valós és valóságukban is elképzelt képek elevenítik meg a halált, s közvetítik a halál, illetve az utolsó megjegyzéssel a hatalom könyörtelenségét.

Teljes kiszolgáltatottságról azonban nem beszélhetünk, mert a helyzet átélése, a meglátás gesztusa a felülemelkedés, a kívülállás menedékét adja.

Ajánlott irodalom a kép és szó, film és elbeszélés témakörében:

Bíró Yvette: A film és a beszélt nyelv. Eger, 1995, Mozgóképkultúra, 23. p.

D. Bordwell: Elbeszélés a játékfilmben. Budapest, 1996, Magyar Filmintézet.

Kibédi Varga Áron: A szó és kép viszonyának ismérvei. Kép – fenomén – valóság. 1997, Kijárat Kiadó.

Gelencsér Gábor: Irodalom és film. In: Hartai László–Muhi Klára: Mozgóképkultúra és médiaismeret. 1998, Korona Kiadó, 91. p.

Kovács András Bálint: Film és elbeszélés. 1998, Korona Kiadó.