Máté Erzsébet

Montázs a művészetben

A NAT bevezetésével olyan ismereteket kell tanítaniuk a pedagógusoknak, amelyekre nincsenek igazán felkészülve, és olyan területeken kell barangolniuk, amelyeken tanítványaik valószínűleg náluk jártasabbak. Ezek közé tartozik a mozgóképkultúra és médiaismeret oktatása is. Azoknak a nevelőknek (magyar-, ének-, rajztanárok), akik vállalták a tantárgy oktatását, az a dolguk, hogy az ismerethalmaz-dömpingben rendet tegyenek, segítsenek az értékek felismerésében és megőrzésében. Oktatásunk sarkalatos pontja a komplexitás, amely a tudomány és művészet területeit egységben szemlélve, de rámutatva a különbségekre is, segít eligazodni a világ sokszínű valóságában.

A mozgóképkultúra és médiaismeret olyan tárgy, amely sok tudományos és művészeti területet egyesít, így alkalmas arra, hogy tartalmi-formai ismérveit végigvezetve a különböző művészeti ágazatokban, megértessük egy-egy fogalom értelmezésének változását az idő, a szemlélet változásának tükrében.

Ilyen fogalom a montázs, amely a film leglényegesebb kifejezési eszköze. Kialakulásának történetét, a különböző művészeti ágazatokban betöltött szerepét, tartalmi ismérveit fontos megismertetnünk a gyerekekkel. Az ismeretek leginkább cselekedeteken keresztül rögzülnek, ezért lényeges, hogy a művek elemzése mellett az adott lehetőségeket kiaknázva maguk is készítsenek ilyen alkotásokat.

Montázs az irodalomban

Mint a többi művészeti ágban, az irodalomban is avantgárd szerzők honosították meg, bár a legmagasabb szintű elméleti és gyakorlati kidolgozása filmművészek nevéhez fűződik. Munkásságuk nyomán egyesek külön esztétikai kategóriának tartották, értékéről viszont megoszlanak a vélemények.

Természetesen – mint minden formai megoldás – a montázs is értékelhetetlen önmagában. Csak a mű konkrét tartalmának összefüggésében vizsgálható.

Voltak, akik öncélú játékosságra használták (Schwitters, Cendrars), mások a mozgás és az egyidejűség (szimultanizmus) szemléletesebb, tömörebb kifejezésére (Dos Passos).

A líra és az epika mellett a dráma is alkalmazta és alkalmazza ma is. Színházi előadásokban az egymás utáni, átmenet nélküli gyors képfelvillanások segítik a mű cselekményének, helyszíneinek tömörebb, korszerűbb megjelenítését, amit a különleges fényhatások és más effektusok csak tovább fokoznak.

Az irodalomban is, mint a filmben, több fajtáját különböztetjük meg aszerint, hogy az egymástól különböző elemek között milyen kapcsolat van (egymásra vonatkoznak, párhuzamban állnak, ellentétesek stb.). A hasonlattal szemben a két elem (hasonlító és hasonlított) egy harmadik, új minőséget hoz létre. Ennek megértésére általános iskolai szinten több sok szálon futó regényt hozhatunk példának akár a kötelező olvasmányokból is, például Gárdonyi Egri csillagok című regényét, amelyben a következő eseménysorok történnek egymás mellett: a várostrom, Éva és Gergely sorsának alakulása, Török Bálint története és Jumurdzsák megismertetése, cselekedetei.

A montázs legkülönlegesebb megjelenési formája a montázsvers, amely ötletszerű újságkivágások egymás mellé illesztésével „szerkesztett” költemény. E művek a leglazább formai szabályoknak sem felelnek meg, születésükkor csupán játékos költői kísérletet elégítettek ki. A dadaisták teremtették meg, mint Tzara, Arp, Janco, Huidobro, Hennings, Hardekopf és mások. A zürichi Cabaret Voltaire-estjein a helyiség falait ilyen versekkel borították be. E műforma, amely 1916-ban keletkezett, 1921-ben a dadaizmussal együtt ki is halt.

Példaként hozhatjuk Weöres Sándor Keresztöltés című versét.

A szavak játékos összekapcsolása, a minden irányú olvasás lehetősége, a szavak alliterációja, a ritmus együtt adják a vers hangulatát.

Mi is adhatunk ilyen feladatot a gyerekeknek.

Egy adott témához gyűjtött szavakból maguk is készíthetnek montázsverset.

Felhasználható irodalom

Irodalmi lexikon; Tristan Tzara: A A úr Az antifilozófus. Dadaista kiadványok és válogatott versek 1914–36. Orpheosz Kiadó, 1992.; Dos Passos: Manhattani kalauz; Dickens: Twist Olivér; E. Kästner: A két Lotti; Gárdonyi Géza: Egri csillagok; Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne

Montázs a zenében

Ez a kifejezési eszköz a zenében a modern technikai eszközök megjelenésével terjedt el. Különböző hangforrások magnetofonszalagra felvett hangjának kombinációját jelenti rádióban, filmen, az elektronikus és a konkrét zenében stb. A komoly- és a könnyűzenében egyaránt megtalálható.

A komolyzenében Nicolaus Schöffer lemezét hozhatjuk példának, ahol a különböző gépi hangok, zajok, zörejek nyújtanak különleges élményt.

A könnyűzenében akár a Queen együttes több számát is meghallgathatjuk, amelyekben a természet hangjai, operaáriák épülnek be a zenébe.

A tanulók is készíthetnek ilyen montázst. Vehetnek fel magnóra különböző zajokat, zörejeket, zenei részleteket, majd ezeket összevágva alkothatnak is. Az elkészült „művekhez” történetet is kitalálhatnak.

Felhasznált irodalom:

Zenei lexikon; Lemezek: Nicolaus Schöffer: „Hommage … Bartók”. Hungaroton, 1979; Queen: A night at the opera. Hungaroton, 1975; Queen: Jazz. Hungaroton, 1978.

Montázs a képzőművészetben

A montázst a képzőművészetben a kollázzsal együtt szokták emlegetni, mert egy időben jöttek létre és hódítottak tért a XX. század elején. Mégis alapvető különbség van köztük. A kollázs csak technika a montázsnak a filmben, irodalomban, zenében betöltött szerepéhez hasonlóan. Formai, módszertani megoldásként csak a megértést szolgálja. A montázs a képzőművészetben viszont alkotási elv, „az intellektus műve”, ahol a gondolat a mű lényege.

Előre gyártott elemeket használ (fotók, fotótöredékek, rajzok), amelyek egymásba illesztésével sokjelentésű szimbólumokat tömörítő képek, plakátok, címlapok születnek anélkül, hogy a művésznek a technikával kellene törődnie. Alapelve: 1+1=3, azaz két vagy több képi elem együtt egy harmadik, magasabb szintű mondanivalót hoz létre. Ez a jelentéstöbblet adja a montázs tömörségét: a kompozícióban gondolatok tömegei vibrálnak, nincs idő a technikát tanulmányozni. A motívumok gyűjtéséhez hónapok kellenek, de ha sikerül, hatása robbanásszerű. Ezt két vagy többértelműségével éri el egy önkényesen megválasztott új környezetben.

Az első fotomontázsok képtelen helyzeteket ábrázoltak. Például estélyi ruhában hegyet mászó ember, hatalmas cápa szájában nyugodtan üldögélő alak. Az orosz dadaisták pedig politikai pamfletként használták (Rodcsenko) a kommunizmus eszméjének alátámasztására.

Sok különböző példát mutathatunk be ilyen alkotásokból: Családi fürdő – képeslap az 1910-es évekből; Raoul Hausmann: ABCD 1923; Vajda Júlia: A tenger 1958; Bálint Endre: Montázs Kurtág-zenére.

A fotómontázs készítése az egyik leghálásabb feladat, amivel felkelthető és ébren tartható a gyerekek érdeklődése. Pár szemléltető példa bemutatása után rögtön ráéreznek a lényegre, és meghökkentő produktumok születnek, amelyek humort, játékosságot, szárnyaló fantáziát, de azt a bizonyos harmadik többletjelentést is tükrözhetik.

Felhasználható irodalom

Képzőművészeti lexikon; Forgács Éva: Kollázs és montázs. Műhelytitkok. Budapest, 1976, Corvina Kiadó.; Majakovszkij: Oroszország, a művészet és mi. Budapest, 1979, Corvina Kiadó.

Montázs a filmben

Ez a kifejezés rövidebb, hosszabb beállítások, idő és térszeletek, filmkockák összevágását, építkezését jelenti. A legfontosabb technikai eszköz a filmgyártásban és a rendezői munkában, hiszen segítségével áll össze a film képsorainak rendje, egymáshoz való viszonya, az egész hangos mozgó képrendszer ritmusa.

Alkalmazását két nagy rendezői egyéniség terjesztette el: David Ward Griffith és Eizenstein. Sok fajtája közül a két legfontosabb a párhuzamos (szimultán) és az ellentétes montázs.

A szimultán montázs elméletét Vszevolod Pudovkin dolgozta ki, de tudatosan először Griffith alkalmazta. Lényege, hogy a cselekmény két vagy több eseményszála párhuzamos bonyolításában egymást váltogató képek, jelenetek segítségével történik. A legtöbb játékfilm ezt a montázsfajtát használja leggyakrabban és ezzel a történet elbeszélését szolgálja.

Az ellentétes montázs a képek, részletek ütköztetése. A rendező olyan képsorokat illeszt váltogatva egymás után, amelyek tartalmilag és komponálási módjukban is egymás hatását fokozzák vagy csökkentik. E vágási mód mestere Eizenstein volt, aki attrakciós montázsnak nevezte, azt hangsúlyozva, hogy a katarzis eléréséhez rendkívüli, erőszakos hatáspillanatok egymásutánjára van szükség sokkoló szándékú képsorok összevágásával. Legfőbb elve az összeütközés, a kollízió. Szerinte „a montázs képek ellentétes hatásából áll, és ezekből a képekből kell kialakulnia az eszmei mondanivalónak”. Gondolatokat csak a feszültség megjelenítésével lehet kifejezni. A konfliktusok keresése, a kontrasztos szerkesztés a képek állandó váltására kényszeríti a rendezőt. Ez az állandó vibráló dinamika a film nagy hatásának titka.

Eizenstein leghíresebb filmjének, az 1925-ben forgatott „Patyomkin páncélos”-nak a legmegrázóbb jelenetei erre a montázsfajtára épültek. A film hőse a tömeg, amelyből a rendező csak egyes típusokat emelt ki. Kompozíciós szerkezete az antik tragédiák felépítését követi, aminek a filmben egy-egy felvonás felel meg.

Előkészítés – „Nyűvek és emberek”; Bonyodalom – „Tragédia a hajón”; Tetőpont – „Egy halott felhívása”; Katasztrófa – „Az odesszai lépcsősor”

Minden felvonás közepén van egy határvonal, ahol a hangulat az ellentétébe csap át. A rendező az attraktív montázst a film legmegrázóbb jelenetében, a híres odesszai lépcsősoron játszódó képsorok vágásakor alkalmazta leghatásosabban. Az ellentétek ütköztetését a lefelé és felfelé tartó mozgás szembeállítása adja: a lépcsőn lefelé vonuló katonákkal szemben halott gyermekét a karjában tartó anya halad egyedül. A premierplánok és totálplánok váltogatásával a feszültség tovább fokozódik.

Mivel a montázs a filmművészet alapja, minden rendező arra törekszik, hogy művészi hitvallásának megfelelően egyéni látásmódja kifejezésére használja. Elbeszélésre, a líraiság ábrázolására, a gondolatok-konfliktusok közvetítésére vagy a jelen-múlt-jövő egy pillanatba való sűrítésére. A párhuzamos és ellentétes montázs általában együtt szerepel bonyolult szerkezetben, hiszen így képes a mozgás visszaadására.

A francia új hullám megjelenésével a montázs átmenetileg veszített jelentőségéből, mert létrejött az úgynevezett belső vágás. Ennek hívei szerint a montázs hazugság, becsapja a nézőt. A valóságot kell fényképezni a maga nyers mivoltában. Ennek a technikának és rendezői elvnek a híve például André Bazin, Godard és Jancsó Miklós. Ő a „Szegénylegények” című filmjében lényegében vágás nélkül, csak a kamera és a szereplők együttes mozgatásával dolgozott.

A szimultán montázs szemléltetésére a legtöbb film alkalmas.

A gyerekekkel ilyet a legegyszerűbben úgy készíttethetünk, ha videóra vetetünk különböző filmrészleteket és azokat lejátsszuk. Ebből csak azt fogják megérteni, mit jelent a vágás mechanikus alkalmazása. Ha ezeket a részleteket valamilyen történeti, logikai sorrendbe rakjuk, a komponálást gyakorolhatjuk.

Az ellentétes montázs bemutatására filmművészeti alkotások szükségesek.

Eizenstein: Patyomkin páncélos; Chaplin: Aranyláz; Kalatozov: Szállnak a darvak.

A filmek mellett videoklipeket is megfigyelhetnek és elemezhetnek a gyerekek, amelyekre általában az jellemző, hogy a zene és a kép között tartalmi kapcsolat nincs.

Végül felvetethetünk különböző, tartalmilag össze nem illő képsorokat, és ezek tetszőleges sorrendbe állításával, majd a sorrend megváltoztatásával vizsgálhatjuk, milyen asszociációk születnek, milyen gondolattársítások jönnek létre.

Felhasználható irodalom

Filmlexikon; Nagy Képes Enciklopédia – A művészetek. Budapest, 1973, Minerva.; A film krónikája. 1995, Officina Nova.; Hauser Arnold: A modern művészet és irodalom eredete. Budapest, 1980, Gondolat.

Filmek

Várkonyi Zoltán: Egri csillagok; Várkonyi Zoltán: A kőszívű ember fiai; Eizenstein: Patyomkin páncélos (részlet); Chaplin: Aranyláz (részlet); Kalatozov: Szállnak a darvak (részlet)