Szomor Tamás

Gazdasági, üzleti ismeretek oktatása,
a vállalkozói értékek megjelenítése
a közoktatásban

A közgazdász szerző, a Vállalkozásoktató Tanárok Egyesületének elnöke helyzetképet ad a vállalkozásoktatás helyzetéről a közoktatási intézményekben: azokról a programokról, amelyek adaptálásával történik a vállalkozásra vonatkozó ismeretek beépítése az általános képzésbe. A szerző széles nemzetközi kitekintésben számol be arról, hogy a különböző országokban milyen megoldásokat alkalmaznak az általános műveltség részét képező vállalkozói ismeretek iskolai közvetítésére. Részletesen foglalkozik a NAT vállalkozásra felkészítő műveltségterületeinek problémáival is.

A tömegkommunikációban a vállalkozó az egyik oldalon egyenlő a maffiózóval, a másik oldalon az év embere választáson a közönségszavazatok alapján a hét legjobb közé is bekerül. Egymillió (kis)vállalkozás hazája lettünk. Ma már mindenkinek van valamilyen elképzelése a vállalkozásról, a vállalkozóról. Lehet ezt tanítani is? Mi a vállalkozásoktatás? Hogyan született meg Magyarországon, honnan érkezett hozzánk? Milyen sajátosságai vannak, milyen lehetőségek rejlenek benne, milyen problémákkal küzd, milyen jövője várható? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni az alábbi írás, majd az egyes vállalkozásoktató programokat mutatja be.

Mit értünk vállalkozásoktatás alatt?

Ma egy vállalkozás jogi értelemben történő létrehozásához szükséges ismeretek viszonylag könnyen elsajátíthatók (a sajtó, szakirodalom, tanfolyamok révén), vagy mindenki könnyen találhat segítséget (ügyvédek, tanácsadók). A sikeres vállalkozáshoz azonban ennél jóval több kell. A vállalkozás élet- és magatartásforma, sajátos értékrend, speciális képességek és készségek használata, amelynek megfelelő színvonalú vállalkozói és szakismeretekre kell épülnie.

A vállalkozásoktatás alatt értem mindazokat a tevékenységeket, amelyek megteremtik a lehetőségét annak, hogy a fiatalokból sikeres vállalkozó és/vagy a munkaerőpiac új kihívásaihoz jobban alkalmazkodni képes ember váljon. Ebben a felfogásban szélesen értelmezem a vállalkozásoktatás fogalmát. Kapcsolódik az általános és a szakmai képzéshez, annak számos területéhez (közgazdaságtan, társadalomismeret, gazdálkodási ismeretek, konkrét szakmák stb.). Segítségével növelhető a tájékozottság a gazdasági folyamatokról, a hallgató, a diák betekintést nyerhet az üzleti életbe. A vállalkozásoktatás nemcsak ismeretek átadását jelenti, hanem sajátos módszertant is, amelynek segítségével fontos emberi tulajdonságokat, képességeket fejleszthetünk. A vállalkozásoktatás serkenti a vállalkozó kedvet, lehetőséget ad a vállalkozóvá váláshoz.

Akik vállalkozásoktatással foglalkoznak, fontosnak tartják, hogy mind az általános, mind a középiskolai korosztályok találkozzanak a vállalkozói kultúrával, magatartásformával, megismerjék a gazdaság, a vállalkozások világát. Úgy gondolják, hogy a vállalkozásoktatás mint eszköz segítségével olyan képességek, készségek fejleszthetők, amelyek a mindennapi életben is fontosak, különös figyelemmel arra, hogy valamennyien a piacgazdaság szereplői vagyunk. Ez a felfogás egyben azt is jelenti, hogy a vállalkozásoktatás nem kötődik egy tantárgyhoz. Az ismeretek is megjelennek több tantárgyban (például a matematikai példák kapcsolódnak az üzleti élethez), mindenekelőtt azonban egy, a korábbiaknál hatékonyabbnak tartott módszertant értünk vállalkozói képzés alatt. A tanórai szintű újszerű pedagógiai megoldások, hasznos fogások mellett a nemzetközi tapasztalatok megerősítik: a képzési rendszer egészének kell segítenie a piacgazdaságban elvárt készségek, képességek kialakulását.

Indulás, támogatás nélkül

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a munkaerő képzettsége iránti igények, a beiskolázási szokások megváltozását az iskolák nemcsak felismerték, hanem konkrét intézkedésekkel próbáltak meg reagálni a változásokra. A gyakran hangoztatott nehézségek ellenére számokban nehezen kifejezhető minőségi változás indult meg az iskolarendszerben. Elsősorban egy-egy iskolához kötődve tantárgyak, tantárgycsoportok (műveltségterületek) szintjén, esetenként a teljes képzést átfogva számos új program született.

A fejlesztés szükségességét érezték maguk a tanárok is, ezért az új pedagógiai szemlélet megjelenése a gyakorlatban nem kötődött közvetlenül a rendszerváltáshoz. A munkaerőpiacon történt változások – s így az iskolák megújulási törekvései – azonban már sok tekintetben összefüggtek a szocialista gazdasági és értékrendszer összeomlásával.

A rendszerváltás elsősorban azzal segítette az új utakat keresőket, hogy a központi oktatásirányítás teljesen szétesett, az iskolák képzési programuk kialakításakor erőteljesebben érvényesíthették saját szakmai szempontjaikat. Ennek eredményeként például a történelem tantárgy mellett megjelent a társadalomismeret, amely a közgazdaságtan, szociológia, filozófia szemléletéből, ismeretköréből is tartalmaz elemeket. Közgazdaságtanban a mikro- és makroökonómia elvont elméleti modellje mellett helyet kapott az alkalmazott közgazdaságtan. A tudományosság igénye mellett mind nagyobb szerepet nyertek a gyakorlatiasabb ismeretek, így mára önálló tárgyként jelenik meg számos iskolában a kommunikáció, a gazdasági, vállalkozási, üzleti jellegű képzés.

Az iskolák motívációi igen eltérőek voltak. Volt, ahol az egészséges üzleti szemlélet hívta életre a vállalkozásoktatást, volt, ahol a kényszer, hogy az így befolyt összegekből fedezzék az iskola egyéb nélkülözhetetlen kiadásait.

Az iskolák általában azért vezették be a vállalkozásoktatást, hogy mind az ismeretek bővítésével, mind a szükséges általános és speciális képességek, készségek fejlesztésével segítsék a vállalkozóvá válás lehetőségének megteremtését.

Az iskolákat az a cél is vezérelte, hogy meg tudják tartani meglévő tanulóikat, vagy új tanulókat nyerjenek az újfajta képzés által. (Ennek sokszor presztízsokai vannak, de legtöbbször anyagi szempontok húzódnak meg a háttérben.)

Az a szándék is erre késztette az iskolákat, hogy a végzett tanulók ne munkanélküliek legyenek. (Ezt a célt gimnáziumok és szakképző intézmények egyaránt fontosnak tartották. Az előbbieknél az volt az ok, hogy a végzett tanuló, ha nem tud továbbtanulni, az egyszerű érettségivel képtelen elhelyezkedni. Hasonló helyzetbe kerültek az olyan szakmákat tanulók is, amelyek esetében egyértelművé vált, hogy megszűnt irántuk a piaci kereslet.)

Az iskolarendszerű képzésben az oktatóknak, intézményeknek többnyire kormányzati, minisztériumi támogatás hiányában maguknak, önállóan kellett és kell a szükséges információkat összegyűjteniük, felkutatni és beszerezni a szükséges eszközöket, megoldani a programok finanszírozását, a tanárok felkészítését. A 90-es évek közepéig a közoktatásban egyetlenegy fejlesztési program sem indult, amely a gazdasági, vállalkozói képzés megszületését, elterjedését segítette volna.

A Vállalkozásoktató Tanárok Országos Egyesülete (VOTOE) 1995 áprilisában információs kiadványt készített Vállalkozói, gazdasági jellegű tantervek, programok címmel. A füzetecske 17 program leírását tartalmazza. Az azóta eltelt három évben további négy működő programról van tudomásunk, és a sor valószínűleg korántsem teljes. Magyarországon napjainkban tehát legalább 21-féle gazdasági, vállalkozási témájú képzési program alapján tanítanak részben a közoktatásban, részben a szakképzésben.

Az elmúlt években a széles körű kínálatból jó esetben a tanár választotta ki a számára szükséges tananyagot és módszert. Sokszor azonban csak a véletlenen múlott, hogy ki-ki éppen melyik programmal találkozott, így a véletlenen múlott az is, hogy az adott program az iskola igényeihez igazodott-e. Az iskolák többheti kétórás, új önálló tantárgyi keretet biztosítottak a vállalkozásoktatás számára. Azonban nem mindenhol volt erre lehetőség. A tanárok egy része a képzésen megtanult új ismeretanyagot, módszertant csak a saját, meglévő órái közé építhette be (gyakran az osztályfőnöki óra biztosította ezt a lehetőséget). Mindenképpen az önkéntes tanári szerepvállalás volt jellemző. Az új tárgy iránti fogékonyság független attól, hogy a tanár korábban milyen tantárgyat tanított.

A gazdasági, vállalkozói képzés elterjedése, fejlődése – mind a közoktatásban, mind a szakképzésben – leginkább piaci alapon történt. A programok, tananyagok, taneszközök fejlesztése többnyire nélkülözte az állami forrásokat. A kezdeti hiányt fokozatosan felváltotta a napjainkra jellemző széles körű kínálat. A Vállalkozásoktató Tanárok Országos Egyesülete is azért jött létre 1992-ben, hogy – egyéb támogatás hiányában – segítse ellátni tagjait legalább a tanításhoz alapvetően szükséges információkkal.

1995 óta lehetünk tanúi egy új jelenségnek: az állam fokozottabban kíván szerepet vállalni az oktatásban, és a jogszabályi keretek meghatározásán túl a képzés tartalmára is mind erőteljesebb befolyást gyakorol. A legfontosabb mérföldköveknek a NAT elfogadása, az OKJ kiadása, az OKJ-ben található szakképesítések vizsgakövetelményeinek és a központi programoknak a (tantervek) kiadása, valamint az új érettségi vizsgaszabályzat, illetve az érettségi tantárgyak általános követelményeinek a kiadása tekinthetők. Jelenleg folyik azon tantárgyak részletes követelményeinek kidolgozása, amelyekből alapvizsga, illetve érettségi vizsga tehető.

A vállalkozói képzés „hőskorszakában”, a 90-es évek elején úgy tűnt, hogy minden a képzési piacon megjelenő új kínálat – legyen az komplett program vagy „csak” egy tankönyv – mindenképpen fejlődést jelent, mindenképpen használ a vállalkozói képzés ügyének. Az állam szerepének megváltozásával megváltozott ez a kép is. Az elmúlt két évben a fejlesztőmunka helyett elsősorban az kötötte le energiáinkat, hogyan lehet elhárítani vagy csökkenteni az állami beavatkozás nyomán a vállalkozói képzést érő káros hatásokat.

Napjaink kulcskérdése, hogy mennyire találkozik a központi elképzelés a gazdasági, vállalkozói képzésről a képzés jelenlegi helyzetével, a tartalmi követelmények kidolgozásánál figyelembe veszik-e a megszületett eredményeket, az összegyűlt tapasztalatokat, a közoktatás és a szakképzés új rendszere hogyan hat a képzés fejlődésére.

1997-ben az érettségi vizsgákon már több száz diáknak kellett bizonyítania, hogy megismerte a piacgazdaság működésének alapjait, képes lenne egy vállalkozó mindennapi munkáját segíteni, esetleg önálló vállalkozást is tudna alapítani. Az érettségi vizsga még igen sokféle volt: írásbeli, gyakorlati, szóbeli vizsga egyaránt előfordult.

A vállalkozói képzés jelenéről átfogó statisztikai adatok hiányában a tanulmányi versenyeken részt vevők számának és összetételének alakulásából lehet következtetéseket levonni. 1994-ben az első országos középiskolai vállalkozási versenyen 71 csapat indult (amely közel 200 diákot jelentett, mivel két-három fősek voltak a csapatok). Az elmúlt tanévben már legalább három országos versenyt rendeztek. A legtöbben – 180 csapat, azaz 540 fő – a Vállalkozásoktató Tanárok Országos Egyesülete által szervezett „Üzleti tanulmányok” elnevezésű vállalkozási versenyen indultak. A 16–19 éves diákok az ország 84 iskolájából küldték el nevezésüket. A versenyt támogatták profitorientált cégek is, mert fontosnak tartják, hogy leendő partnereik, munkatársaik minél hamarabb tisztában legyenek a piacgazdaság alapvető fogalmaival, a gazdaság működésével. A gazdasági felsőoktatási intézmények többsége a verseny legjobbjainak felvételt vagy felvételivizsga-mentességet biztosított. Ez azt jelzi, hogy a felsőoktatási intézmények elismerik a középiskolákban folyó vállalkozói nevelést. Az iskolák kétharmada szakközépiskola, a többi szakmunkásképző intézmény vagy gimnázium. A szakközépiskolák többsége nem közgazdasági szakmákat adó iskola, hanem például műszaki, idegenforgalmi, élelmiszeripari, mezőgazdasági szakközépiskola. Napjainkban a vállalkozói nevelés valamennyi iskolatípusban és a közgazdasági szakmák mellett számos más szakma képzésében, valamint a közoktatásban is tért hódított.

A gimnáziumok és szakközépiskolák többségében közismereti tárgyként szerepel a gazdasági, vállalkozási ismeretek, vagyis ezeknek az iskoláknak a vezetői, tanárai úgy gondolják, hogy piacgazdaságban az általános műveltség része ez a témakör. A szakmai képzésben a munkaerőpiac igényeihez igazodó képzés elengedhetetlen elemévé vált az üzleti tervezés, a vállalkozásalapítás jogi ismeretei, a marketing, az adózási, társadalombiztosítási, pénzügyi ismereteket felölelő szakmai tantárgyak oktatása.

Húsznál is több nonprofit szervezet nyújt segítséget az iskoláknak, tanároknak a vállalkozói képzés beindításához. Többségük a tananyag átadásán túl képzéssel is segíti a tanárok munkáját. A középiskolai vállalkozásoktatást segítő szervezetek viszonylag nagy száma egyben azt is jelenti, hogy a képzés tartalma és módszertana is igen sokszínű: a szakismeret átadását szolgáló előadástól az önálló diákvállalkozások létrehozásáig nagyon sokféle megoldás elterjedt.

A holland, a flamand és az amerikai példa

A hazai vállalkozásoktató programok többségének már a neve is utal „származási helyére”: Japán, svájci, kanadai, Young Enterprise, Junior Achievement, 4H, ohiói program, flamand módszer. A vállalkozásoktató programok kifejlesztésében, magyarországi bevezetésében, elterjesztésében a külföldi intézményeknek, forrásoknak óriási jelentőségük van. Nem lehet tagadni – főleg pénzügyi szemszögből nézve az eredményeket –, hogy a külföldi támogatások, kölcsönök biztosítói mindenkor érvényesítették a saját érdekeiket. Eközben azonban sikerült a magyar oktatóknak számos olyan módszertani megoldást, ötletet ellesniük és hazahozniuk, amelyeket már hazai forrásból továbbfejlesztve, adaptálva a magyar sajátosságokhoz beépítettek a vállalkozói képzésbe. A vállalkozásoktatásban napjainkra jellemző gazdag módszertani paletta a forrásokat biztosító országoknak köszönhetően alakulhatott ki.

A képzés módszertani megújításának az igénye a világ számos országában napirenden van. Hollandiában például az elmúlt években elsősorban az elavult ismeretek megújítására törekedtek. Hazánkhoz hasonlóan ott is a közgazdaságtan az a tudomány, amelyet arra használtak, hogy a munkaerő képzése számára a szükséges gazdasági ismereteket megadják. A nyolcvanas évek végére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az elvont modellek (mikro- és makroökonómia) segítségével nem lehet a munkaerőpiac új igényeinek megfelelő képzést megszervezni. Ismereti oldalról megváltozott a tematika, a kisvállalkozások működtetéséhez szükséges ismeretek váltották fel az elvont közgazdaságtani ismereteket, továbbá a példákat is életszerűbbé kívánták tenni, felismerték a képességfejlesztés fontosságát is, és megjelentek a képzésben az interaktív módszerek, a szituációs játékok.

Az úgynevezett flamand modell egy hazai megvalósítása nyomán vált híressé. A példa láttán egy dunaújvárosi középiskola alkalmazta és fejlesztette tovább 1992-től. A modell lényege az, hogy a tanulók valós vállalkozás alapításán és működtetésén keresztül sajátíthatják el a legfontosabb ismereteket, miközben képességeik, készségeik is fejlődhetnek középiskolai keretek között. A példa iránt nagy volt az érdeklődés, a hazai feltételek között – elsősorban jogi korlátok miatt – mégsem terjedhetett el.

Az Egyesült Államokban a század eleje óta vannak jelen a képzésben az üzleti ismeretek, sajátos módszertannal kiegészítve. (Az USA az eredeti hazája a 4H és a Junior Achievement programnak.) Napjainkban ezért nem elsősorban a társadalomban, a munkaerőpiacon történt változás vezetett új képzési módszerek kidolgozásához, hanem a folyamatosan jelenlévő minőségi fejlesztés, előrelépés igénye. Talán az USA-ban vannak a legnagyobb hagyományai az esettanulmányok használatának. A menedzserek, vállalkozók képzésében elengedhetetlennek tartják. A valós esetek bemutatásán túl – sikeres és bukott vállalkozások tömege szolgál példaként – az volt a fő cél, hogy fejlesszék a hallgatók képességeit. Arra törekednek mindenekelőtt, hogy a jó üzletember nélkülözhetetlen tulajdonságai közül az elemzés és döntés készségét fejlesszék. Az esettanulmányok mellett a közgazdaságtani játékok iránt is óriási az érdeklődés itthon. Néhány játék már szinte klasszikussá vált (pl. búzapiaci játék): különböző forrásokból (ki külföldön látta, ki itthoni bemutatón találkozott vele, ki az írott változatot szerezte meg) számos játék beépült a hazai gazdasági jellegű képzés gyakorlatába. A játékok lényege az, hogy valamely gazdasági esemény és/vagy fogalom áll a szimuláció középpontjában. A játék szabályai a nagy valószínűséggel bekövetkező eseményeket idézik elő, amelyeken keresztül a képzésben részt vevők megismerik a fogalmakat, törvényszerűségeket. A módszertan alkalmazásával nem új célokat szeretnének elérni, hanem egyszerűen „csak” a száraz, idegen ismeretanyagot szeretnék a diákok számára élményszerűbbé, érdekesebbé tenni.

A vállalkozóvá nevelés angol példája

A hazai vállalkozásoktatásra legnagyobb hatással mindenképpen az angol példák voltak. A Young Enterprise, Vállalkozni jó, Vállalkozásra nevelés a szakképzésben elnevezésű programoknak itthon is egyre több követőjük van. A konkrét programok átvételénél azonban még nagyobb jelentőségű az, hogy Angliában a teljes iskolai nevelést, szakképzést áthatja a vállalkozói szemlélet. Az új szakképzési rendszer kialakítását, a vállalkozói jellegű nevelés térhódítását a nyolcvanas évek gazdasági, társadalmi változásai kényszerítették ki.

Nagy-Britanniában a 90-es évek elejétől kezdődően építik ki mind szélesebb körben az új szakképzési rendszert. A széles körű kínálat megteremtése, a diákok választási lehetőségének biztosítása, az, hogy minél többféle tárgy, képesítés legyen megszerezhető, többletforrásokat igényel. Ugyanakkor a munkaerőpiachoz történő rugalmasabb igazodás összességében forrásmegtakarításhoz vezet. Angliában sokan szeretnék, ha képzési rendszerükből minél több elemet átvenne az Európai Unió, illetve az általuk adott képesítések az Unió valamennyi tagországában elismertek lennének.

Az aktív tanulási módszer elnevezés is tükrözi a fő jellegzetességeket: a Young Enterprise programban a tanulási folyamat a gyakorlati tevékenység közben zajlik, és magán a folyamaton van a hangsúly. Általában feladatközpontú csoportok végzik a „tanulást” is, rövid összefoglalókkal, értékeléssel helyezik a középpontba. Ez a módszer lényegesen különbözik azoktól a módszerektől, ahol a tanulók csak passzív befogadói a szakértő előrecsomagolt tudásának. A vállalkozói készségek fogalma értelmezésükben olyan általános minőségi kategória, amely motivációkból, képességekből, attitűdből áll. Ennek részben az az alapja, hogy az angolban már maga a vállalkozás fogalma – „Enterprise” – jóval többet jelent az itthon általában megszokott fogalomnál. Az angol szerint Enterprise: kaland, törekvés, projekt, energia, készenlét, szellem, terv, elkötelezettség, aktivitás; Enterprising: aktív, kalandvágyó, energikus, erőforrásokban gazdag, szellemes, elkötelezett. Ez a fogalom tehát jellemző emberi magatartásra is utal.

A legfontosabb, fejlesztendőnek tartott vállalkozói készségek: öntudatosság, önbizalom, kreativitás, döntéshozatal, problémamegoldás, vezetés, szociális, társadalmi érzékenység, tárgyalástechnika, kommunikáció, kockázatfelismerés.

A szélesen értelmezett „vállalkozás” fogalom a gyakorlatban azt is jelenti, hogy Nagy-Britanniában az új módszertan alkalmazása nem szűkül le a vállalkozói ismeretek, gazdasági jellegű tárgyak területére, hanem szinte kivétel nélkül valamennyi tantárgyba beépült, így a nálunk közismeretinek nevezettekbe, például a matematikába, a földrajzba, a történelembe is. Idővel ez a képzést végző intézmény egészének működésére is hatással van. Napjainkban érvényessé vált az a felfogás, hogy a fent felsorolt képességek, készségek fejlesztése a teljes képzés feladata, nem csak a vállalkozásoktatásé.

Néhány, a gyakorlatban megvalósult példát szeretnék említeni, hogyan érvényesülnek ezek az elvek. A tevékenységen alapuló módszer már az óvodában megjelenik, és jelen lehet a felnőttképzésben is. 4-5 éves gyerekek kitalálták, hogy fotóstúdiót fognak az egyik teremben berendezni. A gyerekek beszélgettek az iskolai fényképésszel, terveket készítettek a berendezésről, majd terveiket meg is valósították. Nagyon egyszerű fényképezőgépekkel dolgoztak, és egyszerűek voltak a feladatok is. Például azt gyakorolták, hogyan kell helyesen tartani a gépet, hogy ne maradjon le a fotóalany feje. A program időtartama 3 hét volt. Azért ilyen rövid, és gyorsan eredményre törő, hogy a gyerekek életkorának megfelelően fenn lehessen tartani az érdeklődést.

10 éves diákok madáretetőket készítettek, ezért kapta egy másik program a „Madarak” nevet. A gyerekek először faanyagokat vizsgáltak meg, hogy megállapítsák, melyik lesz alkalmas a madáretető elkészítésére. Utána elmentek egy fafeldolgozó üzembe, és erdésszel is beszélgettek. Több tervet készítettek, több típust szerettek volna gyártani. Majd kikalkulálták az árakat. Az elkészült termékeket mindenütt szerették volna reklámozni. A tanárnak kellett velük beszélgetni, hogy a hirdetéseket korlátozzák a családjaikra. Szünetben, ebédidőben, iskola után is madáretetőket csináltak a gyerekek.

19 éves értelmi, fizikai fogyatékosok Spanyolországba szerveztek kirándulást. Tudatosan készültek fel az útra. Kinevezték maguk közül az egyiküket „konyhafőnöknek”, így ismerkedtek meg a spanyol ételekkel. Megtervezték az útvonalat, a költségeket. Földrajzzal, átváltással, devizával kapcsolatos ismereteket is tanultak így. Közben megismerték a saját csoportjukat. (Ennek azért volt nagy jelentősége, mert segítségre szorulhattak útközben.) Azoknak a diákoknak a kiadásait, akiknek a szülei nem tudták volna anyagilag vállalni az út költségeit, az iskola adományokból fedezte.

A diákvállalkozások alapítását segíti az az angolszász joggyakorlat, mely szerint csak bizonyos jövedelem felett válik az ember részesévé a vállalkozások működését szabályozó mechanizmusnak. Vagyis a kötelező könyvvezetés, az adó- és járulékfizetés szabályai és sok egyéb előírás Nagy-Britanniában a vállalkozó diákok többségére nem vonatkozik. A szabályokat maguk a képzést folytató intézmények vagy az érintett tréner és a diákok közösen határozzák meg. Már 11 éves kortól – amikor középiskolába kerülnek a tanulók – választható azoknak a tárgyaknak a többsége, amelyeket a diák az adott évben el szeretne végezni. Ehhez igazodik a képesítés rendszere is. Míg nálunk két-három év is szükséges általában egy-egy szakma gyakorlására jogosító papír megszerzéséhez, addig ott elemekre bontották a szakmákat, és minden elemről külön papír szerezhető.

Nálunk a „Fodrász” szakképesítés megszerzéséhez 2 évre és 2700 óra elvégzésére van szükség. Ha valaki egy és háromnegyed év után kiesik a képzésből, vagy két év után a teljes anyagból nem tud levizsgázni, akkor annak elvész a beleölt ideje és energiája, hiszen továbbra is képesítés nélkül marad.

Hasonló szakmának az elvégzésére – fodrászat és testkultúra az összefogó neve – Nagy-Britanniában szintén két évet ajánlanak, ám ha valaki az átlagnál jobb képességekkel rendelkezik, hamarabb is elvégezheti. A fodrászat és testkultúra címszó alatt azonban legalább 15-féle képesítés szerezhető. Ugyanis külön képesítésnek számít például, ha valaki jogosult hosszú haj vágására, és külön képesítés kell ahhoz, hogy valaki már vegyszert is használhasson. Nagy-Britanniában az adott képzéssel foglalkozó intézmény dönti el, hogy mely modulokat kínálja a fodrászat keretében, és a tanuló dönt, hogy ezek közül melyeket és – bizonyos kötöttségekkel – milyen sorrendben végez el. Ez azt jelenti, hogy ha a munkaerőpiacon hajvágáshoz értőkre van szükség, akkor néhány hét tanulás után munkába állhat a munkavállaló, és nem kellenek évek, míg a lényegében túlképzett munkavállalók végre kikerülnek az iskolából.

Egyik oldalról tehát a munkaerőpiachoz lényegesen rugalmasabban alkalmazkodó a képzés rendszere, másrészt a tanulókat folyamatosan választásra, döntésre készteti: azaz olyan képességeik fejlődnek, amelyekre a későbbiekben is nagy szükségük lesz. (Nálunk ezzel szemben egyszer van szakmaválasztás, döntés, annak ellenére, hogy ez a döntés esetleg a fiatal egész életét meghatározza.)

A vállalkozói szemlélet kialakítását segíti, hogy a gyakorlati képzés „nyitott rendszerben” folyik. Azaz a gyakorlóirodának, fodrászműhelynek, étteremnek is van olyan része, amely „élesben” működik. Ezeket a szolgáltatásokat az intézmények lényegesen olcsóbban kínálják a piaci árnál. Így van vendég akkor is, ha tudják, hogy a tanulóknál a hiba valószínűsége nagyobb, másrészt ezzel az intézmények szociálpolitikai szerepet is betöltenek. (Az első hajvágás gyakorlására azért ismerős alanyt szoktak felkérni.) A tanár elsősorban egy adott képesség, készség használatát igazolja, a minőséget a vendég méri le. (Nálunk a hagyományos képzési rendszerben a tanárhoz, gyakorlatvezetőhöz kell igazodnia a tanulónak mindenben, az ismertetett megoldásban viszont a valódi fogyasztóhoz kell igazodni.)

A vállalkozóvá válásnak csak az egyik fontos hajtóereje a képzés. Ezen belül magának a módszertannak van meghatározó szerepe. A vállalkozóvá nevelés területén hagyományokkal rendelkező országokból számos módszertani elem épült be a hazai képzésbe.

A tanórai szintű újszerű módszertani megoldások, hasznos fogások mellett a nemzetközi tapasztalatok megerősítették: a képzési rendszer egészének kell segítenie a vállalkozói kultúra színvonalának emelését. Nagy-Britanniában például a teljes szakképzési rendszer támogatja a vállalkozói képességek fejlesztését, a munkaerő-piaci igényekhez történő rugalmas alkalmazkodást.

Új követelményeket támaszt az oktatás iránt az, hogy egyre nő azoknak a munkaköröknek a száma, amely tevékenységek ellátásához a csoportmunkára való képesség, a felelősségvállalás, a problémák megoldásában való, a speciális egyéni feladatokon túlmutató részvétel, az együttműködéshez szükséges személyes kapcsolatok fenntartásának és alakításának a készségei válnak elengedhetetlenné.¹ A munkaerőnek nemcsak széles körű, összetett és magas szintű képzettségre van szüksége, hanem számos képességre, készségre (pl. megbízhatóság, a tudás folyamatos megújítására képes, problémaazonosító, stratégiai közvetítő tudás, pontosság és az udvariasságból, segítőkészségből, jókedélyűségből álló „jó modor”).

A munkaerő iránti ezen elvárások alapján az EU olyan képzést támogat, amely egyrészt az általános műveltség fejlesztésére, másrészt a foglalkoztatással és a tevékenységgel kapcsolatos készségek fejlesztésére összpontosít.

Eltérő történelmi indulótőke

2004-ben lesznek először Magyarországon azok az érettségi vizsgák, amelyeket a közoktatási törvény által elfogadott – az Érettségi vizsga vizsgaszabályzatáról és a vizsgatárgyak általános követelményeiről kiadott – dokumentum alapján kell megszervezni. Ez a dátum megközelítőleg egybeesik az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkkal.

A dokumentum már azt határozza meg, milyen követelményeket kell teljesítenie annak a fiatalnak, aki szinte egész Európát potenciális munkahelynek tekintheti. Ezt a helyzetet úgy is meg lehet fogalmazni, hogy Európa összes munkavállalói és vállalkozói potenciális konkurensei lesznek a rendelkezésre álló munkalehetőségeket tekintve. A tét tehát igen nagy.

A kis- és középvállalkozásokat (KKV) fejlesztési politikánk sok vonatkozásban az Európai Unió gyakorlatára, tapasztalataira építi. A vállalkozók, illetve a leendő vállalkozók képzése ott is, nálunk is kiemelt feladat. A KKV-k továbbképzésének szinte teljes rendszerét átvettük, átvettünk szemléletet – pl. az egész életen át tartó tanulás szükségességének filozófiáját – nagyon sok tananyagot, módszert elsajátítottunk, illetve megvettünk sok-sok millió ECU-ért, és tény, hogy több ezren vehettek, vesznek részt a hazai tanfolyamokon. Van azonban egy lényeges különbség az Európai Unió és hazánk között. A KKV fejlesztésnek az Európai Unióban van egy szilárd alapja: egyrészt a meglévő vállalkozói kultúra, vagyis az, hogy a fiatal a közvetlen környezetében, családjában lát követendő, pozitív példát, másrészt az, hogy a vállalkozói nevelés már egészen fiatal korban megkezdődik. Ez konkrétan gazdasági, vállalkozási tartalmú tárgyakat is jelent, hiszen a legtöbb európai országban választható érettségi tárgy a közgazdasági és/vagy az üzleti ismeretek. Ezen túl azonban az iskolarendszer egészében sokkal nagyobb szerepet kap az önálló döntéshozatali, a felelősség- és kockázatvállalási, valamint a kommunikációs képesség. Az Európai Uniós KKV politika elismeri, hogy a fiatalok hátrányban vannak vállalkozásuk indulásakor, működtetésekor, ezért külön stratégiai célcsoportnak tekinti az ő támogatásukat.

Nálunk az alapok még korántsem kellően szilárdak. A vállalkozásra felkészítő politikánk nem fordít külön figyelmet a fiatalokra és csak igen áttételesen hat a közoktatásra. Tanulságos, hogy mennyire nincs stratégiai kapcsolat a két terület között.

Ki tanítsa a vállalkozási tárgyat?

Azok közül, akik tanítanak, nagyon sokan tisztában vannak azzal, hogy az évtizedek óta megszokott porosz tanítási módszerek korlátozzák a gyerekek számos képességének a fejlődését. Éppen azoknak a tulajdonságoknak a fejlődését, amelyekre napjainkban az intézményekből kikerülők boldogulásához nagyobb szükség lenne.

Nehéz változtatni a régóta tanított tantárgyak kapcsán a módszereken: ha adott minden jól bevált eszköz, biztosra mehet a tanár, nem lát rá okot, hogy változtasson, kockázatot vállaljon, pluszenergiát fektessen be. A vállalkozásoktatás bevezetése mint a képzés teljesen új területe mindenképpen változást, bizonytalanságot, kockázatot jelent, megismerése erőfeszítést kíván. Ezért a tartalmi újdonság mellett a tanárok is nyitottabbak voltak az új módszerekre, sőt sokan korábbi próbálkozásaik pozitív megerősítését kapták a vállalkozásoktatás által. Napjaink egyik legjelentősebb pedagógiai kísérletének tekinthetjük a vállalkozásoktatás megszületését. Mivel már több száz iskolában jelen van, ezért mondhatjuk, hogy már nem elszigetelt megújulási kísérletről van szó, amely hamarosan hasonló sorsra jut, mint a korábbi próbálkozások.

Azonban az is tény, hogy a vállalkozásoktatással együtt járó módszertani megújulásban sajnos a hazai pedagógiai műhelyek semmilyen szerepet nem játszanak. 1997-ig egy kivétellel az állami tanárképző intézmények egyáltalán nem foglalkoztak a tanárok gazdasági, vállalkozási témájú képzésével.

A teljes oktatási rendszert tekintve, beleértve a szabályozást, pedagógusképzést, szolgáltató intézményeket is, az innováció még mindig nem rendszerelem, hanem az iskolák előremenekülésének sajátos eszköze, miközben a feltételek még mindig inkább gátolják, semmint segítik ezt a törekvést.

Az általános és középiskolákban – sőt sokan állítják, hogy már az óvodában is – a jövőben a vállalkozásoktatásnak módszertana, gyakorlat-központúsága miatt mind nagyobb szerepe lehet.

A vállalkozói nevelés bevezetésében, a módszertan kiválasztásában és alkalmazásában (is) kulcsszerepe van a tanárnak. A vállalkozói alapú képzés esetében „jó tanárra van szükség”. Nem az a fontos, hogy azt bizonygassuk, a hagyományos tanárszerepben is jó tanárra van szükség, hanem hogy megfogalmazzuk, milyen tulajdonságokra van szükségük a vállalkozásoktatóknak. A vélemények alapvetően két ponton szoktak összeütközni: milyen végzettséggel tanítson valaki, és szükséges-e gyakorlati tapasztalat, vagyis vállalkozó tanítson-e vagy tanár.

Az alapvető kiindulási pont mindig az, hogy a célokhoz, a célcsoporthoz kell igazítani a szükséges eszközöket. Ha általában a képesség-, készségfejlesztés a cél, akkor a módszertan ismerete és megfelelő szintű alkalmazása lényegesen fontosabb, mint a szakismeret. Ezzel szemben a vállalkozói nevelést lehet úgy is tekinteni, mint speciális szakmai ismeretek közvetítését, ebben az esetben a közgazdasági ismereteknek, szemléletnek, a vállalkozói gyakorlatnak is fontos szerep jut. Ideális esetben tanár és vállalkozó, speciális szakismerettel rendelkező személy dolgozik együtt a képzésben. Pillanatnyi előnyei lehetnek annak is (de semmiképpen nem tartható követendő mintának), hogy kényszerhelyzete miatt mind több tanár kénytelen kiegészítő tevékenységként vállalkozni, így téve szert tapasztalatokra, szakismeretre. A történelmi körülmények miatt a tanárok jelentős része nem tanult az üzleti élettel összefüggő ismereteket. Az oktatók többsége egészen más szakmapárról tér át vállalkozásoktatásra. (A testnevelőtől a magyartanáron át a műszaki rajzolóig mindenféle szakterület fellelhető.) Előnyt jelent a közgazdasági jellegű végzettség, de a korábban tanultak többsége ez esetben is felfrissítésre szorul.

A vállalkozásoktatás újdonsága és sajátossága miatt a tanárok felkészítése, továbbképzése elengedhetetlen lenne az oktatás színvonalának emeléséhez. Noha vállalkozásoktatásra évek óta igény van, a tanárok intézményes felkészítése, továbbképzése továbbra sem megoldott. A legelterjedtebb vállalkozásoktató programok mind egyedi megoldásokat kínálnak a tanárok felkészítésére, a gyakorlati tapasztalatok cseréjére.

Jogosnak tűnhet előírni a tanároknak, hogy legalább 7(!) évenként egyszer továbbképzésen kell részt venniük. Számunkra, akik gazdasági, vállalkozói területen tanítunk, ez teljesen elképesztő. Az iskola környezete kikényszeríti, hogy folyamatosan próbáljon meg az ember lépést tartani. Ezen a területen nem lehet igazán kielégíteni a tanárok továbbképzés iránti igényét, aki teheti, évente többször vesz részt rajtuk. (Ezekhez persze nem jár költségvetési támogatás, mivel többségük egy-két napos tréning. A társadalmi szervezetek viszont nem tudnak komolyabb felkészítést biztosító tréninget szervezni, mivel ahhoz nincsenek meg az erőforrásaik. Sajátos csapdahelyzet.)

Napjaink sajátos dilemmája a bevezetőben jelzett értékzavar. Taníthatunk-e olyasmit, amivel magunk sem értünk egyet? A tanítás során elengedhetetlen követelmény a hitelesség. Amiben nem hiszünk, azt nehéz jól bemutatni. Egyrészről segíthet, ha tisztázzuk, milyen is valójában a vállalkozó. A Magyarországon napjainkban elterjedt negatív értékeket hordozó vállalkozó fogalmával a tanár valóban nem tud azonosulni, és nem is kell. Az idealizált tankönyvi vállalkozó azonban sokszor olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekkel mi magunk is bírunk vagy legalábbis szeretnénk. Másik megoldást a módszertan jelenti. Nem követelmény, hogy a diák felsorolja a negatív emberi tulajdonságokat. Az azonban követelmény, hogy megfogalmazza, mit gondol az általunk is negatívnak tartott példákról, eseményekről, vitatkozzon társaival erről. A tanár is állást foglalhat a vitában, üde színfoltja az oktatásnak, ha esetleg egyszer a tanár kisebbségben marad véleményével a diákokkal szemben.

Lépéskényszer – kényszerválaszok

Az oktatás irányítói jó öt év késéssel kezdték megtenni az első lépéseket az oktatás megújítása érdekében. A megkésettség orvoslásakor fel kellene ismerni, hogy nem a nulláról indulunk. A vállalkozásoktatás fejlesztésében közreműködő civil szervezetek – alapítványok, egyesületek – munkája nyomán az új ismeretek és módszertan terén egyre több tapasztalat áll rendelkezésre.

Az eredmények tudományos igényű felmérésére az Életpálya Alapítvány és a Vállalkozásoktató Tanárok Országos Egyesülete közösen megtette az első lépéseket. Ez volt hazánkban a legelső kutatás ebben a témában, reméljük, követik majd más vizsgálatok.

A NAT esetében az eredeti elképzelés beépítette a javaslatba a gazdasági ismereteket mint általánosan elsajátítandó ismeretet, majd a végső változat elfogadásakor figyelembe vették mindazok véleményét, akik már évek óta tanítják a tárgyat. Azonban a véleményünk készítésekor is beleütköztünk egy sajátos dilemmába. Írjon-e elő a NAT követelményeket gazdasági, vállalkozási ismeretekből, segítve ezáltal a képzés további terjedését, illetve elismertetve ezzel az eddigi munkát? (Ha elég nagy az ismeretanyag, akkor „tantárgyiasulhat” az iskolákban a témakör. Mivel a NAT kötelező követelményeket tartalmaz, így ott is tanítják majd a jövőben a gazdasági ismereteket, ahol eddig nem.) Maradjon-e meg a vállalkozásoktatás módszertani színessége, amely viszont azt feltételezi, hogy nagyon kevés ismeretet lehet előírni. Ugyanis a módszertani sokféleségnek köszönhetően az ismeretek köréből is nagyon különböző dolgokat tanulnak meg a diákok. Mindemellett a 14–16 éves korosztály vállalkozói nevelésében a képesség- és készségfejlesztés lényegesen hangsúlyosabb szerepet kap az ismeretátadásnál. A NAT és a vizsgáztatás ezért nem illik össze számos vállalkozásoktató program filozófiájával.

A NAT véleményezésekor a következőket fogalmazta meg a Vállalkozásoktató Tanárok Országos Egyesülete:

1. A vállalkozói szemléletmódnak az iskolai nevelés egészére ki kell hatnia. Ennek a követelménynek a jelentős része nem jeleníthető meg a NAT-ban (például hogyan viszonyulnak a pedagógusok, az iskola vezetői a diákok önálló kezdeményezéseihez), de ismeret- és követelményszinten számos eleme beépíthető szinte valamennyi műveltségterületbe.

2. A gazdasági, vállalkozói alapismeretek az általános műveltség része. Üdvözöljük, hogy a tervezetbe ez így belekerült. Figyelembe véve, hogy a NAT a követelmények teljesítését átlagos feltételek mellett és általában határozza meg a kötelező óraszám felét felhasználva, ezért túlzásoktól mentesen, valóban csak az alapok megkövetelését tartjuk fontosnak (nem kell mindenkiből vállalkozót faragni, a vállalkozásoktatás csak új lehetőségeket ad a fiataloknak, de nem csodaszer).

3. Fontos, hogy az egységes követelmények mellett is megmaradjon az alkalmazott taneszközök és a módszertan sokszínűsége. A tanárok továbbképzése is erre épüljön, párhuzamosan lehetőséget kell adni a meglévő tapasztalatok cseréjére.

Végül megszületett a jelenleg is érvényes megoldás, amely lényegében gazdasági ismeretek címszó alatt a gazdasággal kapcsolatos ismeretek laza halmazát tartalmazza öt fő téma alá besorolva. Az ismeretek között alig van logikai kapcsolat. Ezért meglepőek azok a tantervi javaslatok, amelyek lényegében a NAT által tartalmazott címszavakat sorakoztatják fel hozzájuk rendelve óraszámokat. Vagy a módszertan hiányzik ezekből, vagy az a logika, amelyet egy pusztán ismeretként (tehát tudományként) megjelenő tantárgy tantervének tartalmaznia kell.

Ismeret szintjén még számos más területen is található gazdasággal, vállalkozások világával kapcsolatos téma. Elviekben például nem lehetetlen, hogy a magyar nyelv és irodalom tanára elsajátítja, hogyan kell amerikai vagy nyugati típusú önéletrajzot írni. De nagyon távol állunk még attól, hogy ugyanő megérteti a diákkal, miért nem mindegy, hogyan „adja el magát”, a megfelelően megírt önéletrajzban és a szóbeli beszélgetésen milyen értékeket szükséges megjeleníteni, kidomborítani (pl. elkötelezettség, karriervágy, kreativitás, ötletgazdagság).

Az élet sajnos azokat kezdi igazolni, akik azt mondták, hogy növelni kellene a kötelezően megtanítandó ismeretanyagot, akkor biztosan lesz ilyen tantárgy az iskolákban. Úgy tűnik, más műveltségterületeken, illetve az Ember és társadalom műveltségterület további részterületein nem érvényesült az önkorlátozás. A NAT-ra hivatkozva – mindenkinek kell az óraszám – egyre több helyen fennáll a veszélye annak, hogy a meglévő vállalkozásoktatás kiszorul az iskolából.

A NAT-ot 1995-ben véleményezhettük, az érettségi vizsgaszabályzatot és az érettségi vizsgatárgyak követelményeit tartalmazó rendeletet 1997-ben. A NAT készülése kapcsán felmerülő dilemmáinkra még magunk adhattunk egyfajta választ, az érettségi esetében inkább utólag késztettek minket arra, hogy hitetlenkedve tegyük fel a kérdést: ez is lehetséges?

Már a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által közreadott – a Nemzeti Szakképzési Intézet közreműködésével készült – eredeti javaslat is komoly szakmai problémákat vetett fel. Ekkor még arra gondolhattunk, hogy a felelős hivatalok nem rendelkeznek elegendő információval a középiskolai vállalkozói képzésről. A Vállalkozásoktató Tanárok Országos Egyesülete (VOTOE) megkísérelte pótolni az előkészítők által elkövetett hiányosságokat. Az Egyesület pályázatot írt ki tagsága körében, hogy a szükséges szakmai felkészültséggel, tapasztalattal rendelkező tanárokból, szakértőkből munkacsoportot állítson össze, akiknek a feladata az akkor még tervezetként kiadott anyag véleményezése, illetve új javaslatok kidolgozása volt.

Az elkészült javaslat fő elve a következő volt:

1. Legyen a Gazdasági és vállalkozási ismeretek – mint közismereti tantárgy – valamennyi középiskolában választható vizsgatárgy. (Ez a javaslat úttörő jellegű az előterjesztéshez képest, lényegében a biológia, fizika, kémia stb. szintjére emelné a vállalkozási tárgyat.) A társadalmi igényekhez – munkáltatók, szülők, tanulók elvárásaihoz – igazodva napjainkban az alapszintű gazdasági, üzleti képzés iskolatípustól függetlenül tért hódított (becsléseink szerint legalább a középiskolák felében van ilyen jellegű képzés). Tehát a javaslat lényegében a mai állapotokat veszi figyelembe, ugyanakkor nyilvánossá és egységessé téve az érettségit ebből a témából.

2. A szakközépiskolákban választható, „Üzleti gazdaságtan” címmel szereplő szakmai előkészítő tantárgy követelményei feleljenek meg annak az alapvető elvnek, hogy az általánosan elvárható ismereteket írja elő.

Úgy gondoltuk, ezzel megadtuk a szükséges információkat. A végső változat elkészítésekor a fenti elvekből azonban egyet sem vettek figyelembe. Az első ránézésre szakmai probléma így olyan problémává vált, amely jóval túlmutat a vállalkozói képzés kérdésén. Ugyanis a Magyarországon működő több mint 20 féle vállalkozásoktató program tulajdonosa egy kivételével joggal teheti fel a kérdést: miért éppen abból az egyből lehet érettségizni? Olyan követelményeket előírni, amely kizárólag az egyik program tanulása esetén teljesíthető, az már nem szakmai, hanem etikai kérdés.

Mi lehet a háttérben? Nehéz erre a kérdésre válaszolni, inkább csak találgatni lehet.

Az állam teret engedett a közoktatásban a piaci szemléletnek. A vállalkozásoktató programok egy része eredetileg is azért született, hogy a tanulókért folyó versenyben az iskolák minél korszerűbb tartalmú képzést tudjanak kínálni. A programok egymással is versenyeznek, nem mindegy, hogy melyiket hány iskolába vezették már be. Ha a jogi szabályozás eszközével beavatkoznak ebbe a versenybe, akkor nem az számít, hogy melyik program a jobb, melyik programgazda kínál a tanároknak pluszszolgáltatásokat (pl. továbbképzést, tanári segédleteket), hanem az, hogy melyikből lehet majd érettségizni. Egyetlen lépéssel sikerült elérni, hogy a széles választék helyett egy kiváltságos programnak a tanterveit, tananyagait kelljen megvásárolnia mindenkinek, aki 17-18 évesen vállalkozási ismereteket szeretne tanulni. A szakmai intézményeknek szerepet kellene végre változtatniuk, az iskolákban folyó szakmai fejlesztő munkát kellene kiszolgálniuk. Ha például sokféle program közül lehet választani, akkor valamennyiről korrekt információt kellene nyújtani a szülőknek, diákoknak, munkáltatóknak, és nem a sokféleség megszüntetésére kellene törekedni.

A vállalkozásoktatás jövője

Fel kell tenni a kérdést: folytatódik-e, folytatódhat-e a vállalkozói nevelés látványos fejlődése, vagy éppen a fejlődés megtorpanására lehet számítani? A mostani kedvezőtlen fejlemények ellenére látok némi esélyt egy sajátos fejlődés lehetőségére. Ugyanis nincs jele annak, hogy az állam hajlandó lenne a társadalom számára is elfogadható szinten finanszírozni a közoktatást. Az oktatás, képzés szereplői továbbra is kénytelenek lesznek piaci, félpiaci módon viselkedni. Ezért az iskolák – még ha saját maguknak is kell ehhez erőforrásokat gyűjteniük – folytatni fogják megkezdett pedagógiai, szakmai fejlesztéseiket. A napjainkban felállított korlátokat áttörik: vagy egyedi mentességeket kérnek a követelmények teljesítése alól – erre már ma is van példa –, vagy a követelményeket alakíttatják hozzá saját képzésükhöz. Ez azonban az iskoláknak csak egy kisebb hányadára lesz jellemző, nőni fog a leszakadók száma, amelyek nemhogy fejlesztésre, de a napi megfelelő színvonalú működésre sem gondolhatnak.

Könnyen belátható, hogy 2004-ben nagy valószínűséggel alapvető igény lesz a munkáltatók, szülők, tanulók részéről – iskolatípustól függetlenül – az alapszintű gazdasági, üzleti ismeretek és képességek elsajátítása. Lehet, hogy éppen az az iskola kerül versenyelőnybe, amelyik a jelenlegi központi szándék ellenére beépíti saját pedagógiai programjába, helyi tanterveibe a vállalkozói nevelést.

A mindent egy kalap alá vevő, minőségi követelményeket igencsak sajátosan kezelő központi szabályozást az Európai Unióhoz történő csatlakozás is oldani fogja. Az EU szintű programok nyilvánvalóan prioritást fognak élvezni a nemzeti programokkal szemben, így könnyen meglesz a lehetőség a hazai követelmények félretételére. Várhatóan érvényesülnie kell az EU lényegesen kiforrottabb kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos politikájának, amely például a mainál sokkal színesebb, rugalmasabb képzési kínálatot és intézményeket igényel. Ha a közoktatásban nem marad helye, akkor a sokszínű, a téma megkedveltetését is szem előtt tartó, számos módszertani újítást alkalmazó vállalkozásoktatás megtalálhatja helyét ebben az új intézményhálózatban.

A közoktatásra mindig is nagy hatást gyakorolt a felsőoktatási rendszer. Ha a közeljövőben a keresleti piacot felváltja a kínálati piac, akkor a felsőoktatási intézményeknek is lényegesen rugalmasabbakká kell válniuk. Ha a közgazdaságtan (mikro-, makroökonómia) mint felvételi tárgy megszűnik, akkor egyenlő esélyekkel megméretődik az új vállalkozói képzéssel. Nincsenek kétségeim az eredményt illetően. Mind gyakoribb lesz a középiskola és a felsőoktatási intézmény együttműködésére épülő képzés. Már ma 19 felsőoktatási intézmény kínál gazdasági, közgazdasági, üzleti jellegű képzést. Kik lesznek ezeknek az intézményeknek a partnerei? Nyilván azok a középiskolák, amelyek a szükséges alapokat nyújtják gazdasági ismeretekből, megadva így a kellő orientációt ahhoz, hogy a diákok e témában folytassák tovább tanulmányaikat.

Erősödhet a vállalkozók szerepe, akik szívesen áldoznak a vállalkozásoktatás fejlesztésére. Az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy a programokat kifejlesztő szervezetek kitanulták az erőforrásokhoz jutás módját (pályázatírás, kapcsolatépítés stb.).

Mind több információ jelenik meg erről a területről, ezért egyre többen felismerik majd, mekkora nyereségre lehet szert tenni a vállalkozásoktatásban rejlő óriási lehetőségek kiaknázásával.