A bátorító nevelés alapjai

Miként alcíme jelzi, a könyv mindazoknak szól, akik az individuálpszichlógia nevelési elveit és módszereit tanulmányozni szeretnék. Pedagógusok és neveléssel foglalkozó más szakemberek, valamint szülők egyaránt haszonnal forgathatják a kiadványt, amely az Alfred Adler nevével fémjelzett szemléletmód alaptételeit foglalja össze. Az anyag D. Dinkmeyer, R. Dreikurs, V. Scholz, T. Kürthy és O. Spiel tanulmányaira épül. A fordítások eredetileg a Kürthy Tamás aacheni pedagógiai professzor által a debreceni KLTE-n kezdeményezett mentálhigiénés képzésre készültek, s a kötet is mindenekelőtt neki kíván emléket állítani. Ugyanakkor a gyűjtemény jóval meghaladja az emlékállítás funkcióját, hiszen egy napjainkban is alkalmazható nevelési irányzat alapelvei és módszerei tárulnak fel előttünk Brezsnyánszky László szakszerű és kitűnően felépített interpretálásában.

Az anyag négy nagyobb fejezetben jeleníti meg a gondolatcsokrot. Az elsőben az individuálpszichológia emberképe, személyiségfelfogása tárul fel előttünk, a második a bátorító nevelés családi vonatkozásait foglalja össze, a harmadikban az iskola lehetőségeiről olvashatunk a bátorító nevelés kapcsán, a negyedik rész ezen irányzat alapelveit és módszeres eljárásait veszi számba. Mind a négy fejezetben szervesen ötvöződik az elméleti alapvetés és a gyakorlati aspektus, támpontokat adva nevelési gondjaink megoldásához. Érdemes mind a négy részt egyenként is bonckés alá venni, hiszen mindegyiknek van aktuális mondandója a neveléssel foglalkozó szakemberek és a szülők számára.

Az individuálpszichológia emberképe, személyiségfelfogása című fejezetben a személyiség egységéről, a közösségi érzésről és az életfeladatokról olvashatunk világos vonalvezetésű gondolatokat. Hangsúlyozza az írás azt, amit a nevelés során gyakran elfelejtünk, hogy a személyiség egységes és oszthatatlan, s ha nem így kezeljük, könnyen göröngyössé válhat a személyiségfejlesztés csodálatos útja. Az egységes személyiségre pompásan rímel a közösségi érzés jelentőségének megfogalmazása: „Az ember társadalmi lény. (...) Minden problémája a környezetéhez való viszonyán múlik. Az emberi természetnek ez a felfogása nagy jelentőségű az emberi tulajdonságok megértése, az egyed, valamint a közösség fejlődése és talán az emberiség sorsa szempontjából is.” Milyen érdekes: éppen az individuálpszichológia képviselői hangsúlyozzák, hogy az ember igazi értékei nem bontakozhatnak ki a csoport, a közösség közreműködése nélkül. Az alkalmazkodási, együttműködési készség alapfeltételei a személyiség kiteljesedésének: „A környezet körülményeihez való alkalmazkodás ösztöne az ember szociális természetének kifejezése. Mint társadalmi lény, minden ember keresi helyét az életben, a közösségben, amelyhez tartozik. Oda akar tartozni. Ez akkor is így van, ha az ember viselkedése aszociálisnak tűnik, hiszen alapjában ez is az odatartozás iránti vágy kifejezése.” Milyen fontos gondolatok ezek a mai – gyakran torzultan értelmezett – individualista világban. Természetesen a közösségben rejlő értékek akkor bontakozhatnak ki az egyén fejlődésében, ha a kölcsönösség elve érvényesül ebben a hatásrendszerben. Az iskolai tevékenységrendszerek készítőinek különösen figyelmükbe ajánlandó az előbbi gondolatmenet fő mondandója: az egyén értékei nem bontakozhatnak ki a csoport segítő hatása nélkül.

Az első fejezet nagyobb részét az Adler által megfogalmazott életfeladatok elemzésének szánja a kötet szerkesztője: ezek a hivatás, a szerelem és a szociális beilleszkedés. E három életprobléma bemutatása során ismét a harmonikus emberi kapcsolatok jelentősége kerül a középpontba. Cselekedeteink sikere, illetve balsikere elsősorban attól függ, hogy mire jutunk embertársainkkal. Ez pedig döntően az emberi egyenértékűség elismerésére épül, ami viszont kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatokat igényel. Meghatározó ebben a hatásrendszerben közösségi érzésünk szintje, amely erősen kapcsolódik önbecsülésünkhöz: „A kisebbségi érzés csökkenti közösségi érzésünket, s ezáltal megnehezíti az életfeladatok teljesítését.” A hivatásról, a szerelemről és a szociális beilleszkedésről mint életfeladatokról szóló rész nagyon sok gyakorlati szempontot villant fel ezen életproblémák megoldásmódjaihoz.

A második nagy fejezet, A bátorító nevelés a családban szerves folytatása az első fejezetben kiemelt gondolatoknak. Ott a család szerepének hangsúlyozásával zárul a gondolatmenet, itt a családkonstelláció elemzésével kezdődik. Már az elején kiemelt figyelmet kap az a tétel, hogy a személyiség fejlődésének meghatározója a család. A családon belüli viszonyok – anya-gyerek kapcsolat, verseny, emancipáció, kényeztetés, jutalmazás-büntetés, konfliktusok stb. – kivétel nélkül nagy jelentőségűek a gyermeki személyiség kibontakozásában. A problémák hátterében rejlő okok elemzését is tartalmazza, valamint a lehetséges megoldásmódok is felvillannak. A központi gondolat itt is az: a bátorítás eszközei segíthetnek igazán a harmonikus személyiség kialakításában. Erre azonban a szülőket fel kell készíteni, az iskolának vállalnia kell a szülők nevelési módszereinek formálását is. Milyen aktuális ez a gondolat is!

A harmadik fejezet az iskola lehetőségeit, kereteit veszi szemügyre a bátorító nevelésben. Itt a bázist azok a gondolatok adják, amelyeket Spiel és munkatársai fogalmaztak meg. Központi tételként többször hangsúlyozzák: kevés a „velünkszületettség”-ből fakadó eszköztár a pedagóguspályán, ki kell fejleszteni azokat a képességeket, amelyekkel fel tudjuk ismerni a gyerekek magatartásának motivációit. Csakis ez nyújthat biztos alapot a személyiség hatékony fejlesztéséhez. Visszatérő gondolat, hogy a fejlesztés csoportkeretekben történhet, így a pedagógusnak mindenekelőtt az osztály egységbe kovácsolásához kell értenie. Nehezítik ezt a folyamatot a pedagógus konfliktusai: a gyerekkel, a szülőkkel, az iskola vezetésével, az önkormányzattal, nemkülönben önmagával. A konfliktusok hatékony megoldásmódjaihoz ma is jól hasznosítható eszközöket vesz bonckés alá az írás. A pedagógus önismeretének kialakításához különösen gazdag szempontrendszert kapunk. Végezetül e fejezet módszertani vizsgálódással zárul: a fenyegetés, büntetés, dicséret, empátia stb. gyakorlati hatékonyságát elemzi a szerző, különböző esetek bemutatásával. Itt fogalmazódik meg legmarkánsabban az individuálpszichológiai befolyásolás és nevelés végső célja: „a közösségnek elkötelezett vagy annak visszaadott neveltből olyan segítőt nyerni, aki a saját tévedésének és lelki görcseinek élményéből a másik ember tévedését megérti, és az ő érdekében segít ezt a tévedést felismerni és a görcsösséget megszüntetni”.

A negyedik, záró fejezet a bátorító nevelés alapelveit és módszeres eljárásait foglalja össze. Ezek egy része már korábban is felvillant, most viszont csokorba szedve, rendszerezetten van alkalmunk meditálni róluk, mai gyakorlati alkalmazhatóságukat szemügyre venni. Központi gondolat, hogy pszichológiai felkészültség és eszközök nélkül már a gyermek valóságos megismerésére sem vagyunk képesek, nemhogy hatékonyan tudnánk formálni személyiségét. A bátorítás elvei többféle rendszerezésben jelennek itt meg, most a legfontosabb kilencet emelem ki: megbecsülni a gyereket úgy, ahogy van; bizalmat mutatni iránta; hinni a gyerek képességeiben; elismerni a jó teljesítményt vagy igyekezetet; felhasználni a csoportot az egyén fejlesztéséhez; a csoportot úgy tagolni, hogy minden gyerek megtalálja a helyét benne; fokozatosan haladni a fejlesztésben, terhelésben; felismerni a gyerek erős oldalait és arra építeni; a gyerek érdeklődését figyelembe venni. Ha nem tudnánk, hogy több évtizede született pedagógiai irányzat alappillérei ezek a gondolatok, azt hihetnénk, napjaink korszerű nevelési elveit foglalta valaki össze. Úgy gondolom, ennél jobb ajánlólevél nem kell a Brezsnyánszky László által szerkesztett kötethez. Valóban, nincsen az írásnak egyetlen olyan gondolata sem, amely valamely módon ne lenne felhasználható napjaink nevelési problémáinak megoldásához. Az pedig külön érték, hogy mindezekkel világos fogalmazásban, jól szerkesztett, olvasmányos gondolatvezetésben találkozhatunk.

Balogh László