Kovács Ilma: Új út az oktatásban?
A főcímet kérdőjel zárja. Az alcím: A távoktatás.
E kettő együtt pontosan kifejezi a könyv tartalmát és mondandóját.
Kovács Ilma első könyve a távoktatásról
1995-ben jelent meg Távoktatás Franciaországban 1993–1994 címmel.
Az Új Pedagógiai Szemle 1996. 2. számában ismertettem. Ez a
második a távoktatás átfogó monográfiája és tankönyve együtt, igen
találó műfaji ötvözetben. A témára vonatkozó korábbi és a legfrissebb
pedagógiai-andragógiai tudományosság eredményein, valamint a nemzetközi
és a hazai távoktatási gyakorlaton alapuló praktikus útmutató is arról,
hogy miért, mikor, kiknek, hogyan érdemes, lehet és kell távoktatást
„művelni”. Mindezen túl, de mindezzel együtt az oktatási rendszerek
és eljárások egyetemes korszakváltásának jelen idejében meghatározza
a távoktatás lehetséges helyét és jelentőségét. A recenzens számára
ez a vonulat a könyv legizgalmasabb mondandója, amelyről természetesen
sokszínű szakmai vitát lehet majd folytatni, egyes vonatkozásait,
hangsúlyait nyilván módosítani is lehet, de nem lehet elvitatni a
szerzőtől a probléma átfogó és árnyalt megfogalmazását, és egyet kell
érteni legfőbb következtetésével: a távoktatás helye és jelentősége
(a recenzens olvasatában) a minőségi tömegoktatás lehetősége,
viszonylag jól körülhatárolható tanulói rétegek számára, meglehetősen
széles skálájú képzési célok megvalósítása érdekében. Márpedig a korszakváltás
egyik kihívása éppen az oktatás társadalmi kiterjedése, egyrészt egyre
nagyobb tanulói létszámok tanítása, másrészt pedig – ennek ellenére
– az oktatási minőség (vagyis a tudás minőségének) biztosítása, a
minőség expanziója. Az Európai Bizottság nálunk 1996-ban megjelent
úgynevezett Fehér Könyve és az UNESCO 1997 júliusában Hamburgban
ülésezett V. Nemzetközi Felnőttoktatási Konferenciája elegendő adalékot
szolgáltat ennek belátásához. Ugyanakkor új helyzetet teremt a távközlési
instrumentumok rohamos fejlődése és elterjedése, közhasználatba vétele.
Itt pedig arról van szó, hogy a távoktatás kiváló természetességgel
illeszti bele a tanítást, tanulást az információközvetítés egyre közhasználatúbb
instrumentális világába. Mégpedig oly módon, hogy a várva várt minőség
érvényesíthetővé váljon. Hozzátehetjük azonban, hogy a technikai tényező
nem az első a távoktatási minőség kritériumai között, s mégcsak nem
is ez teszi távoktatássá a távoktatást. Kovács Ilma könyvének
gondolatrendszere ezt világossá teszi.
A főcím végi kérdőjel először arra a válaszra utal, amely a
távoktatást a minőségi tömegoktatás egyik eredményes megvalósítójaként
tételezi. Differenciáltan körülhatárolva azokat a tanulói rétegeket
és tanítási, tanulási célokat, akik számára s amelyek érdekében alkalmazható.
Másodszor azonban az utalás a távoktatás minőségének szól.
Egyszerűen fogalmazva, a távoktatás akkor új út az oktatásban, ha
speciális szakszerűsége megvalósul, s ily módon mint oktatás a tanítás
és a tanulás általa kifejthető minőségét maradéktalanul biztosítja.
A könyv a szakszerű, minőségi távoktatást írja le.
Tapasztalhatjuk, s a szerző reális és átfogó helyzetképe pontossá
és egyértelművé alakítja tapasztalatainkat a távoktatásról a
köztudatban élő fogalmi, értelmezési félreértésekről, valamint azokról
az alul- vagy túlértékelő elvárásokról, amelyek a távoktatás környezetében
kialakultak. És a működő, távoktatásként aposztrofált (távoktatásként
eladott!), de mégcsak „kvázi” távoktatásnak sem nevezhető programokról.
S bár kiderül, hogy a távoktatás megvalósulási változatai meglehetősen
sokfélék lehetnek, a távoktatási szakszerűség egységes és általánosan
meghatározható szabályoknak engedelmeskedik.
Kovács Ilma a távoktatást sajátos tanulásirányítási
rendszerként írja le, amelynek jellegzetes tanítás- és tanulásszervezési,
eljárás- és módszerbeli ismérvei vannak. Az egyik használatos félreértéssel
szembeállítva hangsúlyozza is, hogy a távoktatás „nem egy módszer”.
A távoktatást mint a tanulásirányítás sajátos szervezési, eljárási-metodikai
komplexumot oktatási formának nevezi. Olyan oktatási formának,
amely egy sor tanulásirányítási megoldását tekintve különbözik a hagyományos
oktatástól, s ezenkívül (és ezzel együtt) még a tanítók és a tanulók
tér- és időbeli távolságának áthidalására is alkalmas. Bár az időbeliség
egyre inkább ketté osztható: szinkrón és aszinkrón távoktatási megoldásokra.
A távoktatás értelmezési problémáiból kiindulva mutatja be a
szakszerű távoktatást. Először a távoktatási rendszer és a szervezet,
mégpedig – egészen gyakorlatiasan – a költséggazdálkodás, a tantestületi
létszámok és oktatói óraszámok távoktatási jellegzetességeinek megismertetésével
együtt. Ezt a távoktatásban lejátszódó tanulási tevékenység jellemzése
követi, illetve a távoktatás leírása a tanuló nézőpontjából szemlélve,
majd ugyanennek a leírása az oktatók, a tanítók nézőpontjából.
Végül egybefoglalva a két nézőpontot, kikerekedik a távoktatási tanítási-tanulási
folyamat. Részletező bemutatást kapnak a távoktatási eszközökről és
módszerekről: a médiák, a nyomtatott tananyagok, a nem nyomtatottak
s kettőjük egymáshoz való viszonya, továbbá az úgynevezett oktatólevelek.
Önálló fejezetek szólnak a távoktatás jellegzetes tanári szerepéről,
a tutorszerepről és a tutori munka jellegéről, feladatairól,
módszereiről. Ide kapcsolódik a tanítás és a tanulás módszereinek
összefoglaló áttekintése. Az ily módon szerkesztett kifejtési mód
szinte magától megmutatja a távoktatás tanítás- és tanulásszervezési
megoldásainak legtipikusabb változatait, amelyből logikusan következik
a távoktatás intézményesülési-intézményi formáinak bemutatása.
Kibontakozik tehát a távoktatás részletes didaktikai-metodológiai
képe, létező és várható intézményesülési struktúrája, és minden más
oktatási formációtól, sőt minden más távirányítási oktatási szisztémától
(pl. a levelező oktatástól) elkülönülő jellege. Mindazonáltal nem
ideológiaként, hanem a távoktatás lényegének, valamint lényeges részleteinek
áttekintéséből következően az a felismerés is bebizonyosodik, hogy
a távoktatás beilleszthető a jelen és a jövő oktatási rendszereibe,
ahol nem a hagyományos oktatás felváltójaként, de megtermékenyítőjeként
jön számításba, és az oktatási rendszerek egyik korszerű ágazataként
működik.
Hozzá kell mindehhez tennem a szerző jól érthető,
világos stílusának dicséretét, és a könyv utánzásra méltó tipográfiájának,
tankönyv-didaktikai szerkezetének a megértést, a megtanulást könnyítő
formáit is ki kell emelnem.
Kovács Ilma: Új út az oktatásban? Budapest, 1997,
Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Felsőoktatási Koordinációs
Iroda. 264 p.
Csoma Gyula