Az európaiság megteremtése az oktatás
és a képzés segítségével
Amennyiben Európa meg kíván maradni a világ vezető térségei egyikeként, a gazdasági és politikai fejlődés mellett fel kell kínálnia egy vonzó, követésre érdemes Európa-képet fiatal polgárainak. Az oktatásnak és a képzésnek fontos feladata, hogy ez a kép minél érzékletesebben bontakozzon ki a felnövő nemzedékek számára.
Az európai jövőkép kialakítása azért is sürgető feladat, mert miközben az európai népesség száma nem nő, aközben a világ más térségeiben, az ismert demográfiai jellegzetességek következtében, a népesség megkétszereződése várható az ezredforduló utáni évtizedben. Ezáltal a fiatal európaiak aránya a világ népességén belül folyamatosan csökken. Az oktatás és képzés az egyik legfontosabb eszköz a felnövő és a már aktív népesség számára a kialakult európai gazdasági pozíció megőrzése szempontjából, nemcsak a fiatalok, hanem az alacsony képzettségű felnőttek, mindazok számára, akiknek a korábban megszerzett szaktudásuk élethossziglani fejlesztése szükséges. Az oktatással kapcsolatos feladatok azért is sürgetőek, mert ezek eredményes megoldása megkönnyítheti az alkalmazkodást az új munkafeltételekhez, továbbá segítheti a sokat emlegetett tanuló társadalom kialakulását.
Napjainkban történik a világ hatalmi rendszerében elfoglalt pozíciók újraelosztása. Ez együtt jár egy sajátos bizonytalanság érzéssel, elsősorban azoknál, akik úgy látják, hogy a világ korábban kialakult humanista értékszemlélete egyre inkább visszaszorulóban van. A kutatócsoport ennek ellenére arra az álláspontra helyezkedik, hogy ennek a tradicionális szemléletnek a megőrzése a mind élesebbé váló nemzetközi technológiai versenyben Európa számára olyan lehetőségeket kínál, amelyeket a jövő szempontjából előnyösen lehet kihasználni.
A kutatócsoport különböző szakmai háttérrel rendelkezői tagjai
egyetértenek abban, hogy az európai oktatási és képzési rendszereknek
a következő három
A szükséges változások céljai
A fiatalok számára vonzó Európa-kép kialakításában jelentős feladat hárul az oktatásra és a képzésre. A koncepció kidolgozása során mindvégig tisztában kell lennünk azzal, hogy miközben e koncepció tartalommal való megtöltése számos lehetséges úton történhet, aközben az alapcélokat illetően az európai közösségnek egyetértésre kell jutnia. A kutatócsoport úgy véli, hogy az oktatás és a képzés területén szükséges változások terén a 2000. évig négy célt illetően kell jelentős előrehaladást elérni. Ezek a célok a következők: (1) részvétel az európai polgárság létrehozásában, (2) az európai versenyképesség megerősítése és a munkahelyek megőrzése, (3) a társadalmi kohézió fenntartása, (4) az információs társadalomnak megfelelő oktatás és képzés megvalósítása. A kutatócsoport, annak érdekében, hogy az említett célok megvalósításához szükséges változtatásokat konkrétabban kifejthesse, figyelmét az oktatási és képzési rendszerek működésének problémáira, valamint a feladat elvégzésének szereplőire, különösen az iskolák tanáraira, tanítóira, illetve az oktatási szervezetek vezetőire irányította.
Az európai polgár fogalma valójában humanista koncepció, amelynek alapja egy olyan nagyobb Európa felépítése, amelyet a térség népeinek kulturális különbségei, az egyes országok eltérő gazdasági koncepciói és természeti adottságai ellenére a közös civilizációhoz tartozás érzése egyesít. Ez a nagyobb Európa a közös demokratikus kultúra alapján lesz képes felépíteni önmagát, amelyben az európaiak nem csupán a közös kultúrához tartozás alapján fogják magukat európai polgároknak érezni, hanem azért is, mert egymás között, önként létrehozott új kapcsolataik alapján ilyen polgárokként fogják önmaguk identitását meghatározni. Ez az első és talán az egyik legfontosabb eleme a fiatalok számára ajánlható Európa-koncepciónak.
A polgárság normatív fogalma szorosan kapcsolódik a civil társadalom eszméjéhez, ebben az értelemben annak morális és ideológiai védelmével kapcsolatos folyamatok terméke. Szociológiai, szociálpszichológiai értelemben a valahová tartozás érzése olyan dinamikus folyamatok eredménye, amely a különbségek érzékelésének, a társakkal folytatott kommunikációnak, a konfliktusoknak, illetve az megoldásukat elősegítő kompromisszumoknak, valamint az együttesen kialakított elképzeléseknek a során teremtődik meg.
Az oktatási rendszernek fontos szerepe van az európai polgárság eszményének kialakításában, elfogadtatásában. Az ezt segítő nevelési-oktatási tevékenység az EU számos tagországában folyik különböző elnevezésekkel. Eltérő célokat tűznek ki, eltérő időt biztosítanak az ezen célokat megvalósító oktatási programokra, és eltérő életkorú csoportokat céloznak meg. Amennyiben a fiatalokban ki akarjuk alakítani az európai polgár sajátos identitástudatát, úgy az ezt segítő oktatás és nevelés terén jelentős előrelépésre van szükség.
Az állampolgári nevelést célzó oktatási program számára a kutatócsoport
a következő öt
A kutatócsoport az európai identitás megszilárdítása érdekében
a következő három területen ajánlja a
1. A kutatócsoport az alábbiakat tekinti az
európai civilizáció
Ă emberi jogok, emberi méltóság,
Ă alapvető szabadság,
Ă demokratikus legitimáció,
Ă béke, az erőszak mint végső eszköz elutasítása,
Ă mások tiszteletben tartása,
Ă a szolidaritás eszméje Európán belül és a világ egésze iránt,
Ă arányos fejlesztési stratégia,
Ă esélyegyenlőség,
Ă a racionális gondolkodás alapelvei, a bizonyítékok és a tények tisztelete,
Ă az ökoszisztéma megőrzése,
Ă a személyes felelősség.
2. A felsorolt értékek közvetítéséhez
A kutatócsoport nem tartja célszerűnek és indokoltnak azt, hogy a fenti értékek közvetítését a tanítási órák számának növelésével biztosítsák, mint ahogy azt sem tartaná helyes megoldásnak, ha a társadalomismereti oktatás órakeretei nőnének, azért, hogy önálló tárgyként tanítsák az európai dimenzió ismereteit. Nem lenne jó megoldás az állampolgári, civiltársadalmi ismeretek, továbbá az Európa-kép oktatásával foglalkozó speciális pedagógusok képzése sem, ugyanis ezeknek az európaiság szempontjából fontos ismereteknek a közvetítése valamennyi pedagógus feladata. Épp ezért a kutatócsoport azt ajánlja, hogy a nevelés és oktatás minden területén érvényesüljenek az alábbi témák, nevelési-oktatási tartalmak:
az állampolgárok közötti diszkrimináció részletes elemzése, különösen azok a jelenségek, amelyek a nemek, illetve az etnikai csoportok tagjainak megkülönböztetésével kapcsolatosak,
a művészetek és a tudomány különböző területein elért kiemelkedő európai eredmények bemutatása mint az európai polgárság közös öröksége,
a történelem, a társadalomtudományok, illetve az irodalom tanítása során azoknak a szociális, politikai, valamint etnikai konfliktusoknak az elemzése, amelyek erőszakhoz vezettek Európában és a szomszédos régiókban.
3. A társadalomra vonatkozó ismeretek pedagógiájának a módszereit tovább kell fejleszteni. Az oktatás olyan aktív formáinak alkalmazása szükséges, amelyek teret engednek a kritikai szemlélet, a független gondolkodás fejlesztésének és a csoportmunka alkalmazásának. Az utóbbi időszak legjelentősebb előrelépése a határterületek pedagógiájának megjelenése. Olyan pedagógiai eljárások sorolhatók ebbe a kategóriába, amelyek a pedagógia által eddig nem integrált tudományterületeket kapcsolnak be a nevelés-oktatás folyamatába. Ilyen terület például a kultúrantropológia, amely a kulturális másságról való tanulás stratégiájának kidolgozása során nyújthat hasznos segítséget a pedagógia számára. A kulturális antropológia tapasztalatainak felhasználásával hatékonyabban alakíthatók ki más népekről a különböző képek, bemutató anyagok és szövegek, illetve feltárhatóak ezeknek a rejtett üzenetei. Ez a fajta megközelítés megkönnyítheti annak megtanulását, miként ismerje fel valaki a saját, illetve másoknak a korlátait. Az európaiak számára alapkészséggé kell váljon a másságból eredő különbségeknek pozitív cselekvési lehetőségként történő értékelése. Ezért kívánatos lenne: az idegen nyelvek, az európai kultúrák alaposabb megismerése; a történelmi és földrajzi tananyag modernizációja, különösen a háborúk és konfliktusok gyakran tapasztalható nacionalista megközelítéseinek kiszűrése; az oktatási intézmények demokratikus stílusú vezetésének támogatása; a tanítók/tanárok, illetve vezetők képzési színvonalának emelése, Európán belüli mobilitásuk elősegítése.
Ezen a tevékenységi területen az Európában ösztönzést és terjesztést érdemlő módszerek, kísérletek közül csak az interkulturális iskola időszerű példáját említjük. Az EU tagországokkal szoros együttműködésben Európában létre kell hozni az iskolák interkulturális jellegének kialakításához szükséges eszközöket, feltételeket. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az interkulturális iskola már több elismert nemzetközi intézmény keretei között létezik, továbbá ilyen szellemiségű iskolák jöttek létre azokon a területeken, ahol nagyszámú bevándorló él (Németország, Franciaország). A várhatóan erősödő migrációs folyamatok következtében a már működő interkulturális iskoláknak a kísérletezés olyan terepévé kell válniuk, amely lehetőséget teremt olyan módszerek kialakítására, amelyek az iskolák szélesebb körében alkalmazhatóak.
Úgy tűnik, hogy az európai versenyképességet ma fenyegető veszélyeket általában az európaiak alábecsülik. Az oktatási és a képzési rendszerek nem érzik igazán át és nem érvényesítik munkájukban kellő mértékben a versenyképesség kényszerét. Pedig ezeknek a rendszereknek a növekvő munkanélküliség körülményei következtében jelentősen megnő a felelősségük. Különösen az átadott ismeretek konvertálhatósága tekintetében jelentkezik ez a fajta növekvő felelősség. A mai fiatal európaiak ugyanis csak akkor tudnak sikeresen megfelelni a munkaerőpiac kihívásainak, ha a termelésben alkalmazott legmodernebb technológiákkal összhangban vannak a megtanított ismeretek, továbbá ha az oktatás kialakítja bennük azokat a munkavégzéssel kapcsolatos morális értékeket, beállítódásokat, amelyek a mai munkaszervezetekben nélkülözhetetlenek.
Az európai piac versenyképességét úgy lehet hosszú távon biztosítani,
ha szem előtt tartjuk a jövő vállalkozásoknak a jellemző sajátosságait
és az információs társadalom technikai-technológiai követelményeit.
Ahhoz, hogy az oktatási és képzési rendszerek valóban elősegíthessék
az európai versenyképességet, a munkahelyek megtartását, az alábbi
Annak érdekében, hogy az
Az oktatási rendszerek lényeges feladata az innovációs tevékenységhez
szükséges
Annak érdekében, hogy az európai oktatási és képzési rendszerek a minőség és az innoválás irányába mozduljanak el, a kutatócsoport azt javasolja, hogy Európa járuljon hozzá (1) az általános, illetve szakképzési rendszerek közötti kapcsolatok szorosabbá fűzéséhez, (2) a megszerzendő képességek, készségek definiálásához, illetve azok kompatibilitásának biztosításához, (3) új foglalkozási profilok meghatározásához és kialakításához.
Az általános, illetve a szakmai oktatási és képzési rendszerek közötti kapcsolatok javítása a következő alapgondolat mentén bontakozhat ki: Az általános képzés szakirányú készségek megszerzésére is készítsen elő, a szakmai képzés pedig járuljon hozzá olyan alapképességek kifejlesztéséhez, amelyeket az általános képzés nyújt.
Az egyéni mobilitást jelentősen megkönnyítheti a képzési rendszerek egységes európai értékelési szempontjainak kialakítása, valamint az önállóan irányított, élethosszig tartó tanulás feltételeinek megteremtése. Mindezekhez szükséges, hogy a képzés által kifejlesztendő készségek/képességek rendszerét világosan és összehasonlíthatóan határozzák meg az egyes tagországokban. Ezért, anélkül, hogy egyfajta uniformizálás érvényesülne, a kutatócsoport javasolja: induljon meg Európában együttműködés a szakmai képességek referenciatáblázatának meghatározására; az említett képességek akkreditációjára alkalmas rendszerek bevezetésére; az akkreditációs rendszerek széles körű és folyamatos hozzáférhetővé tételére; egy folyamatosan működő valós idejű (real time pl. az Interneten keresztül működő) ellenőrző rendszer fenntartására; olyan szakmai képesítések kifejlesztésére, amelyek a szociális partnerek részvételével végbemenő vizsgafolyamaton alapulnak; a hasonló tartalmú tanfolyamokon szerzett végzettségek elfogadására irányuló törekvések felgyorsítására.
A kutatócsoport úgy véli, hogy
Az előrehaladáshoz Európának szüksége van összes emberi erőforrásának mozgósítására, s ebben az oktatás döntő szerepet játszik. Nemcsak a fiataloknak, hanem a már aktív felnőtteknek is be kell kapcsolódniuk az oktatás valamely formájába. Európának gondot kell fordítania arra, hogy rövid távú célok érdekében ne áldozza fel a teljes népesség magas szintű oktatásban részesítését, a tehetségek gondozását, fejlesztését. A most formálódó új technológiai és piaci modellhez történő hosszú távú alkalmazkodás nem valósítható meg, ha a szociális igazságtalanságok, az ebből eredő társadalmi feszültségek fennmaradnak. Ezért Európának sürgősen és egyidejűleg meg kell szilárdítania a társadalmi igazságosságra törekvés terén eddig elért jelentős eredményeit és elő kell segítenie a társadalmi integráció magasabb szintjét jelentő összetett eszközrendszer kialakítását és bevezetését.
Az eddig elért eredmények közé tartozik többek között az európai
nemzeteknek az a szándéka, hogy biztosítsák a tömegek számára is könnyen
elérhető,
Az oktatás és képzés demokratizálása terén eddig elért eredmények elsősorban az oktatásban részt vevők arányának folyamatos emelkedésében jelentkeznek. Az elmúlt két évtizedben az Európai Unió mindegyik országában emelkedett az oktatásban részt vevők aránya. Ugyanakkor ez nem párosult az esélyegyenlőség kívánatos mértékű növekedésével, mivel a hátrányos helyzetű csoportok oktatási esélyeinek növelését több probléma is akadályozza. A szülők szociális helyzete, társadalmi státusa az elmúlt harminc év során változatlan erősséggel határozza meg általában a gyerekek iskolai pályafutását, valamint a felsőfokú képzésbe való bejutását. Ennél is súlyosabb probléma, hogy jelentős számú tehetséges tanuló nem futja be azt a lehetséges iskolázási utat, amelyet megfelelő támogatás mellett befuthatna, mivel a hátrányosabb szociális helyzetű diákok körében magas a bukási arány, s általában jelentős az iskolázással, tanulással szemben negatív attitűdöt mutatók aránya. Ezek a problémák alapvetően az iskolarendszer sajátosságaiból, az azon belül uralkodó értékrendszer természetéből adódnak.
A kutatócsoport úgy véli, hogy az esélyegyenlőtlenségi problémák megoldásának egyik legfontosabb feltétele az oktatási és képzési rendszerek rugalmasságának és alkalmazkodási képességének növelése. Ehhez szükségesnek látszik annak a demokratikus alapelvnek a hatékonyabb érvényesítése, mely szerint valamennyi gyereknek egyenlő joga van a tudáshoz és az oktatáshoz, függetlenül vele született képességeitől, családi, illetve szociális körülményeitől. A rugalmasabb és alkalmazkodásra képesebb oktatás révén lehetővé válna az iskolarendszerbe történő belépéskor meglévő különbségek eredményesebb kompenzálása, a különbségek folyamatos növekedésének, továbbá az iskolázásból való tömeges lemorzsolódásnak a megelőzése, az esélyegyenlőséget elősegítő folyamatos kompenzálás megvalósítása. A kutatócsoport tagjai állást foglaltak abban, hogy alapvetően fontos a jó minőségű oktatás felkínálása a népesség lehető legszélesebb köre számára. Ideális lenne, ha az iskolák változatlanul egyfajta olvasztótégelyként működnének, annak érdekében, hogy a különböző szociális háttérből érkező gyerekek ugyanolyan jellegű oktatásban részesüljenek. Abban az esetben, ha a kedvezőtlen szociális helyzetű gyerekek tanulmányi eredménye nem kielégítő, nagyobb mértékű rugalmasságra lenne szükség mind a speciális tanítási, tanulási módszereket, speciális programokat, mind a tanévismétlést illetően. Ha a teljesítmény továbbra sem kielégítő, nem szabad késlekedni a speciális támogató eszközök alkalmazásával. Ez a felzárkóztatás, azonban nem jelenthet végleges kirekesztést, szegregálást. Amint a képességek, készségek fejlődése eléri a kívánatos szintet, ezeknek a hátrányosabb helyzetű tanulóknak a számára is biztosítani kell a minden tanuló számára kitűzött tanulmányi programhoz későbbi időpontban történő visszatérést.
A kutatócsoport megerősíti, hogy a demokratizálás megszilárdítása az oktatásban azon alapul, hogy garantálni kell valamennyi fiatal európai számára, hogy elismert alaptudással és képességekkel fejezhesse be a kötelező iskolázást.
Az oktatás demokratizálásának fejlesztése, valamint az esélyegyenlőség elősegítése új integrációs eszközök kifejlesztését is magában foglalja. A legszükségesebb tennivalók között említendő: (1) az iskoláskor előtti nevelés (pre school) legyen általánosan hozzáférhető; (2) az irányító és a tanácsadó szolgáltatások tegyék képessé a fiatalokat arra, hogy meghatározzák, megtervezzék szakmai életútjukat, s a kritikus pontokon, azaz a kötelező iskolázás végén és az egyetemi felvételi idején ehhez megfelelő tanácsot kaphassanak; (3) az oktatási rendszer kezelje különös gonddal a rossz szociális helyzetben lévő, továbbá a szakképzetlen fiatalokat.
Az oktatás demokratizálására vonatkozó jövőképpel kapcsolatban
az európai szintű együttműködés
1. Részvétel annak európai szintű garantálásában, hogy valamennyi
fiatal európai tanulhat és megszerezheti az alapképességeket. Ez szükségessé
teszi a nemzeti programbizottságok európai szintű találkozóit az alapképességek
tartalmának és sajátosságainak meghatározására; a készségek akkreditációjához
szükséges rendszerek széles körű hozzáférhetőségét; a legmegfelelőbb
pedagógiai praxis elterjesztését, különböző kézikönyvek és multimédia-eszközök
készítésének támogatását, amelyek
2. Az átmenet kritikus pontjain szükséges az irányítás és tanácsadás megkönnyítése, különösen az alapvető készségekkel és az új foglalkozási profilokkal kapcsolatban, valamint egyéb fontos információknak a továbbítása az oktatási szervezetekhez.
3. az iskoláskor előtti (pre school) oktatás, valamint a társadalmi kirekesztés elleni harc támogatása, ennek népszerűsítését és terjesztését szolgáló kísérletek kidolgozása, különösen az iskoláskor előtti nevelés és oktatás és a tanórán kívüli közvetlen segítség biztosítása terén; a folyamatos (élethosszig tartó) tanulás informális rendszereinek működtetése (például a tudáscsere hálózatok és az Universités populaires nyitott egyetem); nélkülözhetetlenek a tanuló társadalom számára a második eséllyel, a tanulás újrakezdésével kapcsolatos olyan nemzeti, illetve a helyi körülményekhez igazított intézkedések, amelyek a szakképzetlen és társadalmilag kirekesztett fiatalok tanuláshoz történő visszavezetését célozzák.
Európának képesnek kell lennie arra, hogy használja jelentős
méretű
Oktatás és képzés az információs társadalomban
Az információs technológia (IT) exponenciális fejlődése kétségtelenül alapvető átalakulásokhoz fog vezetni az oktatás és képzés területén. Egyesek új paradigmáról is beszélnek, amely a jövőben átrendezheti az oktatás folyamatát és módszereit, az oktatást végzők szerepét és pozícióját, sőt magát az oktatás koncepcióját is. A potenciális változások között a következőkre tért ki a kutatócsoport: átmenet az objektív tudásból a kialakított tudásba; átmenet az ipari társadalomból a tanuló társadalomba; az oktatás feladatának változása a tanulási módszerek rendelkezésre bocsátásának irányításából a személyre szabott tanulás felé; a technológia növekvő és a jövőben talán uralkodó szerepe a kommunikációs folyamatban és a tudás megszerzésében; az eltolódás a formális oktatási intézmények (például iskolák, egyetemek) felől más, a tanulást szolgáló, még folyamatosan alakuló szervezeti struktúrák felé.
A kutatócsoport úgy véli, hogy ez a fejlődés lassabban fog bekövetkezni, mint azt bizonyos jelenlegi elméletek feltételezik. A technológiai innováció szükségszerűen olyan ütemben válik társadalmi innovációvá, amiként a szervezetek és egyének képesek annak asszimilálására. Ennek ellenére azonban az információs technológia jelentős kihívást jelent az oktatási és képzési rendszerek számára. Manapság számosan vallják, hogy az iskolákon alapuló oktatás kora befejeződik. Ez több lehetőséget jelent azoknak a szolgáltatóknak, akik nagyobb mértékben innovatívak, mint a hagyományos oktatási szervezetek.
Az oktatás és képzés világának ennek ellenére ki kell használnia az új információs technológiák által felkínált jelentős lehetőségeket nemcsak azok használata révén, hanem a fejlesztésükben való részvétellel is. A kutatócsoport úgy véli, hogy az információs technológia olyan eszközt jelent, amellyel emelhető az oktatás színvonala a tanítók/tanárok kevésbé fontos feladatok alól történő felszabadítása révén, ugyanis több energiájuk marad a tanári gyakorlat fontosabb és nagyobb kihívást jelentő elemeire; az új tanítási és tanulási módszerek tökéletesítésére, például az adatokhoz és a multimédia szimulációihoz történő jobb hozzáférés alapján; az egyéni és kiscsoportos munkára bátorítás révén; az oktatás világának nyitottságából következően a társadalmi közösségek jelentősebb támogatására.
A jövő oktatáspolitikájában lényeges szerepet kell hogy kapjon a fiatalok megismertetése a már rendelkezésre álló IT-vel. A közoktatási rendszereken belül ma még észlelhető ellenállás ezeknek a technológiáknak a használatával szemben valószínűleg társadalmi tényezőkből, valamint költségvetési restrikcióból ered, és nem a modern technológia korlátaival függ össze. A hagyományos közoktatási rendszer természetes ellenállását a célok, a források, a fogyasztói orientáció, valamint a privát szektor versenyének kombinációja bemutatásának a segítségével kell legyőzni. Arra is szükség lehet, hogy európai, illetve nemzeti szinten létrejöjjön a közoktatási szektor mellett egy virtuális versenytárs a közoktatási szolgáltatások kiegészítésére: azaz a virtuális iskola, főiskola vagy egyetem, legalábbis olyan területeken vagy szinteken, ahol az egyéni verseny vagy nem megfelelő, vagy csak a jómódúak számára hozzáférhető.
Mikor az IT-t az oktatásban, illetve az otthonokban már egyre általánosabban használják, sort kell keríteni a vele kapcsolatos hagyományos szemlélet megváltoztatására és a szükséges felszerelésnek az iskolák és más oktatási intézmények részére történő beszerzésére. Szintén támogatni és népszerűsíteni kell a modern technológiákat a szülők, a családok és a fiatalok körében, akik közül néhányan a csökkent tanári részvétellel történő tanulást kisebb értékűnek minősíthetik. Ugyanakkor éber figyelemmel kell kísérni az elért eredmények minőségét. Ebből a szempontból az európai szintű készségakkreditációs rendszer fontos eszköz lesz az IT útján valójában megszerzett készségek követésére. További sürgős vizsgálatot érdemel az a probléma, hogy vajon van-e szükség vagy kapacitás egy olyan, a 321 évesek számára készülő, de minden korosztály számára hozzáférhető oktatási szoftver európai szintű kifejlesztésére, amely az európai kultúrára és filozófiára épül, és a közösségi javaként szabadon hozzáférhető.
Végül egy olyan kérdés, amely Európa számára is nagy fontosságú. Kétséges, vajon kontinensünk az őt megillető helyet fogja-e elfoglalni az új világpiacon, ha oktatási és képzési rendszerei nem reagálnak gyorsan a társadalmi kihívásokra. Az említett IT kifejlesztése az intenzív nemzetközi verseny összefüggésében azt követeli, hogy az teljes mértékben fejtse ki hatását. Ha az oktatás és képzés nem használja időben az IT-t, Európa túl későn válik annak nagyméretű piacává.
Az információs technológiák kifejlesztése és használata az oktatásban
és képzésben több fronton igényel
Az oktatási és képzési rendszer teendői
A kutatócsoport úgy véli, hogy amennyiben az oktatási és képzési rendszerek be kívánják vezetni az előzőekben részletezett javaslatokat, meg kell valósítaniuk az oktatási és képzési rendszerek dinamizálását és az oktatók hatékonyabb támogatását. Ezzel kapcsolatos tennivalóik a következők: (1) az oktatási és képzési rendszert nagyobb mértékben kell a felhasználókra orientálni; (2) növelni kell a rendszer hatékonyságát és eredményességét; (3) újra kell értékelni a tanítók/tanárok és a vezetők szerepét, feladatait; (4) értékelési folyamatokat kell kezdeményezni annak érdekében, hogy egyrészt az ismeretek újjászerveződését egyre magasabb szintre lehessen emelni, másrészt hogy a felhasználók a szükséges információk birtokában váljanak képessé a választási döntéseik meghozatalára; (5) az intézményeknek nagyobb nyitottságot kell tanúsítaniuk a képzésben érdekelt partnerekkel való együttműködés különböző formáiban. E röviden vázolt tennivalók során kívánatos lenne az utóbbi évtizedek nagyszámú, az iskolák eredményességére, fejlődésére, az oktatás módszereire, a hátrányos helyzetűek érdekében kezdeményezett akciókra stb. irányuló értékes kutatásaira támaszkodni s azok eredményeit a döntéshozók tudomására hozni. A kutatási eredmények terjesztése a gyakorlati tapasztalatokkal kombinálva lehetővé teszi a szükséges változtatások bevezetésére alkalmas legjobb stratégiák megtalálását, illetve kiválasztását.
1. A kutatócsoport úgy látja, hogy az oktatás koncepciójának
kimunkálása igen fontos, de a valóra váltásához szükség egy viszonylag
Tekintet nélkül az Európai Unió országaiban megvalósuló különböző nevelési-oktatási rendszerekben alkalmazott döntési folyamatok különbségeire, a kitűzött célokat európai szinten közöseknek kell tekinteni, hogy fiataljaink számára egyértelmű legyen, mit próbálunk az ő érdekükben megvalósítani. Az Európai Unió egyes országaiban az elmúlt húsz év során a termelési költségek, a termékek relatív ára, a fizetőeszközök és a jövedelmek figyelemre méltó közeledését tapasztalhattuk. Ezzel szemben a tanítási-tanulási módszerek, a tananyagok és mérési módszerek szinte egyáltalán nem közeledtek. Pedig ezen a területen is közeledésre van szükség, amennyiben életet kívánunk lehelni az európaiság fogalmába. Különösen fontos, hogy a kritikus életkorokban (a kötelező iskolázás, a felső középiskola, minden egyetemi ciklus vége) Európa egyértelműen határozza meg céljait, s ismertesse azokat minden európai fiatallal, közölje velük, hol tartanak ők maguk, illetve iskolájuk, főiskolájuk a közös célok, követelmények teljesítése tekintetében. Ez biztosíthatná, hogy az oktatási intézmények nagyobb figyelmet szenteljenek felhasználóikra, azok európai polgárként történő oktatására.
2. Nem könnyű az oktatási-képzési intézmények
3. A
4. A fentiekből következik, hogy az oktatási
rendszerek nem fognak fejlődni meghatározó résztvevőik aktív közreműködése
nélkül. A saját intézményükben végzett mindennapi munkájuk fogja megváltoztatni
a rendszerek működési módját. Ezért megfelelő eszközöket kell a tanárok
rendelkezésére bocsátani ahhoz, hogy autonóm módon tevékenykedhessenek,
és megtalálják az optimális egyensúlyt a
Ennek alapján a kutatócsoport azt javasolja, hogy kapjon nagy
figyelmet a képzés során a hozzáadott érték alapján való tájékozódás
mint az
5. Az oktatási és képzési rendszereknek a
Az Európai Unió teendői
Az Egyezmény 126-os cikkelye korlátozza az Európai Unió cselekvési lehetőségeit az oktatási és képzési rendszerek szervezését és működtetését illetően. Azok egyértelműen a tagnemzetek kompetenciái körébe tartoznak. A kutatócsoport arra az álláspontra helyezkedik, hogy ez előnyös, hiszen kívánatos, hogy számos úton legyen elérhető ugyanaz a cél. Ezzel szemben a szubszidiaritás elvének egyetlen interpretációja sem lehet olyan mértékben korlátozó, hogy meggátolja Európát abban, hogy a tagországokkal történő megbeszéléseket követően és velük együttműködve meg ne határozza, hogy melyek az oktatási és képzési rendszerek főbb, közös, kívánatos céljai. Európának emellett innovációk és projektek segítségével szintén részt kell vennie a legkedvezőbb pedagógiai gyakorlat felé történő előrehaladás és annak széles körű elterjesztése érdekében. A kutatócsoport arra az álláspontra helyezkedik, hogy az említett erőfeszítések az eddigieknél szorosabb együttműködést kívánnak a tagországoktól. Amennyiben konkrét tartalommal kívánjuk megtölteni az európaiság fiataljainknak ajánlott koncepcióját, valamint ki akarjuk alakítani bennük az élethosszig tartó tanulás szemléletét, az oktatásnak és a képzésnek a mainál központibb szerepet kell kapnia az európai közös ügyek sorában.
Mindezeket szem előtt tartva az Unió számára az oktatási és képzési rendszerekkel kapcsolatos cselekvési irányelvek a következők:
Az
Célként kell kijelölni minden európai fiatal számára a nélkülözhetetlen
Olyan
Szükséges egy olyan
Az említett célok eléréséhez a megfelelő