Az európaiság megteremtése az oktatás
és a képzés segítségével

– Az Európai Bizottság által felkért nemzetközi
kutatócsoport jelentése¹ –

Amennyiben Európa meg kíván maradni a világ vezető térségei egyikeként, a gazdasági és politikai fejlődés mellett fel kell kínálnia egy vonzó, követésre érdemes Európa-képet fiatal polgárainak. Az oktatásnak és a képzésnek fontos feladata, hogy ez a kép minél érzékletesebben bontakozzon ki a felnövő nemzedékek számára.

Az európai jövőkép kialakítása azért is sürgető feladat, mert miközben az európai népesség száma nem nő, aközben a világ más térségeiben, az ismert demográfiai jellegzetességek következtében, a népesség megkétszereződése várható az ezredforduló utáni évtizedben. Ezáltal a fiatal európaiak aránya a világ népességén belül folyamatosan csökken. Az oktatás és képzés az egyik legfontosabb eszköz a felnövő és a már aktív népesség számára a kialakult európai gazdasági pozíció megőrzése szempontjából, nemcsak a fiatalok, hanem az alacsony képzettségű felnőttek, mindazok számára, akiknek a korábban megszerzett szaktudásuk élethossziglani fejlesztése szükséges. Az oktatással kapcsolatos feladatok azért is sürgetőek, mert ezek eredményes megoldása megkönnyítheti az alkalmazkodást az új munkafeltételekhez, továbbá segítheti a sokat emlegetett tanuló társadalom kialakulását.

Napjainkban történik a világ hatalmi rendszerében elfoglalt pozíciók újraelosztása. Ez együtt jár egy sajátos bizonytalanság érzéssel, elsősorban azoknál, akik úgy látják, hogy a világ korábban kialakult humanista értékszemlélete egyre inkább visszaszorulóban van. A kutatócsoport ennek ellenére arra az álláspontra helyezkedik, hogy ennek a tradicionális szemléletnek a megőrzése a mind élesebbé váló nemzetközi technológiai versenyben Európa számára olyan lehetőségeket kínál, amelyeket a jövő szempontjából előnyösen lehet kihasználni.

A kutatócsoport különböző szakmai háttérrel rendelkezői tagjai egyetértenek abban, hogy az európai oktatási és képzési rendszereknek a következő három szükségletet kell kielégíteniük: az európai versenyképesség erősítését a gazdasági, technológiai, kutató-fejlesztő területeken, az oktatás és a képzés terén tapasztalható mai helyzet nehézségeinek minél hatékonyabb felszámolását és az oktatás nemzeti alapértékeinek tiszteletben tartását. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése csak akkor lehetséges, ha az európai oktatás túllép egy tisztán haszonelvű, pragmatikus perspektíván, és szem előtt tartja az évszázadok során kialakult humanisztikus európai tradíciókat. Az évszázadok folyamán felhalmozott kulturális örökség azt mutatja, hogy az európai oktatásnak három alapvető célja kristályosodott ki. Ezek közül az első a személyes autonómia kialakítása, a második a szociális integráció elősegítése, végül a harmadik az értelmi képességek kifejlesztése, kibontakoztatása. Az oktatás számára ezek a célok változatlanul időszerűek, s továbbra is akkor valósíthatóak meg eredményesen, ha az iskola, a képzési rendszer épít a sokat emlegetett európai humanista tradíciókra, az európaiság lényegét jelentő kulturális örökségre.

A szükséges változások céljai

A fiatalok számára vonzó Európa-kép kialakításában jelentős feladat hárul az oktatásra és a képzésre. A koncepció kidolgozása során mindvégig tisztában kell lennünk azzal, hogy miközben e koncepció tartalommal való megtöltése számos lehetséges úton történhet, aközben az alapcélokat illetően az európai közösségnek egyetértésre kell jutnia. A kutatócsoport úgy véli, hogy az oktatás és a képzés területén szükséges változások terén a 2000. évig négy célt illetően kell jelentős előrehaladást elérni. Ezek a célok a következők: (1) részvétel az európai polgárság létrehozásában, (2) az európai versenyképesség megerősítése és a munkahelyek megőrzése, (3) a társadalmi kohézió fenntartása, (4) az információs társadalomnak megfelelő oktatás és képzés megvalósítása. A kutatócsoport, annak érdekében, hogy az említett célok megvalósításához szükséges változtatásokat konkrétabban kifejthesse, figyelmét az oktatási és képzési rendszerek működésének problémáira, valamint a feladat elvégzésének szereplőire, különösen az iskolák tanáraira, tanítóira, illetve az oktatási szervezetek vezetőire irányította.

Az oktatás és a képzés szerepe az európai polgárság létrehozásában

Az európai polgár fogalma valójában humanista koncepció, amelynek alapja egy olyan nagyobb Európa felépítése, amelyet a térség népeinek kulturális különbségei, az egyes országok eltérő gazdasági koncepciói és természeti adottságai ellenére a közös civilizációhoz tartozás érzése egyesít. Ez a nagyobb Európa a közös demokratikus kultúra alapján lesz képes felépíteni önmagát, amelyben az európaiak nem csupán a közös kultúrához tartozás alapján fogják magukat európai polgároknak érezni, hanem azért is, mert egymás között, önként létrehozott új kapcsolataik alapján ilyen polgárokként fogják önmaguk identitását meghatározni. Ez az első és talán az egyik legfontosabb eleme a fiatalok számára ajánlható Európa-koncepciónak.

A „polgárság” normatív fogalma szorosan kapcsolódik a civil társadalom eszméjéhez, ebben az értelemben annak morális és ideológiai védelmével kapcsolatos folyamatok terméke. Szociológiai, szociálpszichológiai értelemben „a valahová tartozás érzése” olyan dinamikus folyamatok eredménye, amely a különbségek érzékelésének, a társakkal folytatott kommunikációnak, a konfliktusoknak, illetve az megoldásukat elősegítő kompromisszumoknak, valamint az együttesen kialakított elképzeléseknek a során teremtődik meg.

Az oktatási rendszernek fontos szerepe van az európai polgárság eszményének kialakításában, elfogadtatásában. Az ezt segítő nevelési-oktatási tevékenység az EU számos tagországában folyik különböző elnevezésekkel. Eltérő célokat tűznek ki, eltérő időt biztosítanak az ezen célokat megvalósító oktatási programokra, és eltérő életkorú csoportokat céloznak meg. Amennyiben a fiatalokban ki akarjuk alakítani az európai polgár sajátos identitástudatát, úgy az ezt segítő oktatás és nevelés terén jelentős előrelépésre van szükség.

Az állampolgári nevelést célzó oktatási program számára a kutatócsoport a következő öt alapelvet hangsúlyozza: az ember központi szerepének és méltóságának elismerése; a társadalmi jogok és kötelességek egyensúlyának megteremtése, harc a társadalmi kirekesztés ellen; a polgári egyenlőség létrehozása, a nemek, illetve a nemzetiségi-etnikai hovatartozás alapján történő megkülönböztetés és előítélet elutasítása, az egyenlőség értékének elismerése; az interkulturalitás értékének megvalósítása, a különbözőség és a nyitottság egy pluralizálódó világ iránt; a környezettudatos magatartás kialakítása.

A kutatócsoport az európai identitás megszilárdítása érdekében a következő három területen ajánlja a tagországok számára a közös tevékenységet: (1) a civilizáció alapjául szolgáló közös értékek megerősítése és átszármaztatása, (2) olyan különböző tanulási, illetve tanítási technikák tervezésének és elterjesztésének elősegítése, amelyek alkalmazásával a fiatalabb generációk képessé válnak európai polgárként létezni, társadalmi szerepeket vállalni, (3) az európai polgár eszményének megvalósítását segítő oktatás, nevelés és képzés legjobb módszereinek meghatározása, valamint olyan kísérleti programok kezdeményezése, amelyek lehetővé teszik azok széles körű gyakorlati bevezetését.

1. A kutatócsoport az alábbiakat tekinti az európai civilizáció közös értékeinek:

Ă emberi jogok, emberi méltóság,

Ă alapvető szabadság,

Ă demokratikus legitimáció,

Ă béke, az erőszak mint végső eszköz elutasítása,

Ă mások tiszteletben tartása,

Ă a szolidaritás eszméje Európán belül és a világ egésze iránt,

Ă arányos fejlesztési stratégia,

Ă esélyegyenlőség,

Ă a racionális gondolkodás alapelvei, a bizonyítékok és a tények tisztelete,

Ă az ökoszisztéma megőrzése,

Ă a személyes felelősség.

2. A felsorolt értékek közvetítéséhez a tanári együttműködés új formáinak kidolgozása szükséges.

A kutatócsoport nem tartja célszerűnek és indokoltnak azt, hogy a fenti értékek közvetítését a tanítási órák számának növelésével biztosítsák, mint ahogy azt sem tartaná helyes megoldásnak, ha a társadalomismereti oktatás órakeretei nőnének, azért, hogy önálló tárgyként tanítsák az európai dimenzió ismereteit. Nem lenne jó megoldás az állampolgári, civiltársadalmi ismeretek, továbbá az Európa-kép oktatásával foglalkozó speciális pedagógusok képzése sem, ugyanis ezeknek az európaiság szempontjából fontos ismereteknek a közvetítése valamennyi pedagógus feladata. Épp ezért a kutatócsoport azt ajánlja, hogy a nevelés és oktatás minden területén érvényesüljenek az alábbi témák, nevelési-oktatási tartalmak:

– az állampolgárok közötti diszkrimináció részletes elemzése, különösen azok a jelenségek, amelyek a nemek, illetve az etnikai csoportok tagjainak megkülönböztetésével kapcsolatosak,

– a művészetek és a tudomány különböző területein elért kiemelkedő európai eredmények bemutatása mint az európai polgárság közös öröksége,

– a történelem, a társadalomtudományok, illetve az irodalom tanítása során azoknak a szociális, politikai, valamint etnikai konfliktusoknak az elemzése, amelyek erőszakhoz vezettek Európában és a szomszédos régiókban.

3. A társadalomra vonatkozó ismeretek pedagógiájának a módszereit tovább kell fejleszteni. Az oktatás olyan aktív formáinak alkalmazása szükséges, amelyek teret engednek a kritikai szemlélet, a független gondolkodás fejlesztésének és a csoportmunka alkalmazásának. Az utóbbi időszak legjelentősebb előrelépése a „határterületek pedagógiájának” megjelenése. Olyan pedagógiai eljárások sorolhatók ebbe a kategóriába, amelyek a pedagógia által eddig nem integrált tudományterületeket kapcsolnak be a nevelés-oktatás folyamatába. Ilyen terület például a kultúrantropológia, amely a kulturális másságról való tanulás stratégiájának kidolgozása során nyújthat hasznos segítséget a pedagógia számára. A kulturális antropológia tapasztalatainak felhasználásával hatékonyabban alakíthatók ki más népekről a különböző képek, bemutató anyagok és szövegek, illetve feltárhatóak ezeknek a rejtett üzenetei. Ez a fajta megközelítés megkönnyítheti annak megtanulását, miként ismerje fel valaki a saját, illetve másoknak a korlátait. Az európaiak számára alapkészséggé kell váljon a másságból eredő különbségeknek pozitív cselekvési lehetőségként történő értékelése. Ezért kívánatos lenne: az idegen nyelvek, az európai kultúrák alaposabb megismerése; a történelmi és földrajzi tananyag modernizációja, különösen a háborúk és konfliktusok gyakran tapasztalható nacionalista megközelítéseinek kiszűrése; az oktatási intézmények demokratikus stílusú vezetésének támogatása; a tanítók/tanárok, illetve vezetők képzési színvonalának emelése, Európán belüli mobilitásuk elősegítése.

Ezen a tevékenységi területen az Európában ösztönzést és terjesztést érdemlő módszerek, kísérletek közül csak az interkulturális iskola időszerű példáját említjük. Az EU tagországokkal szoros együttműködésben Európában létre kell hozni az iskolák interkulturális jellegének kialakításához szükséges eszközöket, feltételeket. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az interkulturális iskola már több elismert nemzetközi intézmény keretei között létezik, továbbá ilyen szellemiségű iskolák jöttek létre azokon a területeken, ahol nagyszámú bevándorló él (Németország, Franciaország). A várhatóan erősödő migrációs folyamatok következtében a már működő interkulturális iskoláknak a kísérletezés olyan terepévé kell válniuk, amely lehetőséget teremt olyan módszerek kialakítására, amelyek az iskolák szélesebb körében alkalmazhatóak.

Az oktatás és a képzés szerepe az európai versenyképesség megerősítésében és a munkahelyek megőrzésében

Úgy tűnik, hogy az európai versenyképességet ma fenyegető veszélyeket általában az európaiak alábecsülik. Az oktatási és a képzési rendszerek nem érzik igazán át és nem érvényesítik munkájukban kellő mértékben a versenyképesség kényszerét. Pedig ezeknek a rendszereknek a növekvő munkanélküliség körülményei következtében jelentősen megnő a felelősségük. Különösen az átadott ismeretek konvertálhatósága tekintetében jelentkezik ez a fajta növekvő felelősség. A mai fiatal európaiak ugyanis csak akkor tudnak sikeresen megfelelni a munkaerőpiac kihívásainak, ha a termelésben alkalmazott legmodernebb technológiákkal összhangban vannak a megtanított ismeretek, továbbá ha az oktatás kialakítja bennük azokat a munkavégzéssel kapcsolatos morális értékeket, beállítódásokat, amelyek a mai munkaszervezetekben nélkülözhetetlenek.

Az európai piac versenyképességét úgy lehet hosszú távon biztosítani, ha szem előtt tartjuk a jövő vállalkozásoknak a jellemző sajátosságait és az információs társadalom technikai-technológiai követelményeit. Ahhoz, hogy az oktatási és képzési rendszerek valóban elősegíthessék az európai versenyképességet, a munkahelyek megtartását, az alábbi két követelményt feltétlenül teljesíteniük kell. Európa akkor tud megfelelő helyet elfoglalni a jövő tanuló társadalmában, ha az oktatás egyrészt törekszik a problémamegoldó képességgel, új típusú kreativitással rendelkező személyiségek képzésére, másrészt, ha elsődlegesnek tekinti azoknak a képességeknek a fejlesztését, amelyek a személyes kezdeményezéshez, az innovációhoz, a kockázatvállaláshoz szükségesek. A tanulók versenyképességének fejlesztéséhez elengedhetetlen az, hogy az iskola az emberi minőséget helyezze a figyelem középpontjába. Ez azt is jelenti, hogy tekintettel kell lennie azokra, akik igénybe veszik szolgáltatásait. Ebből a szempontból egyértelmű az az irány, amely felé ezeknek a rendszereknek haladniuk kell: olyan foglalkozási ágak felé kell tanítványaikat orientálniuk, amelyekre a legnagyobb a társadalmi igény. Ez egyben azt is jelenti, hogy az iskolának képessé kell válnia a munkaerő-piaci igények érzékelésére, sőt mi több: előrejelzésére, továbbá képessé kell válnia arra is, hogy kövesse az egyes foglalkozások, szakmák ismereteinek megújulási ütemét. A versenyképesség, a munkaerő-piaci alkalmazkodás szempontjából rendkívül fontos, hogy az oktatás és a képzés során elsősorban olyan szakmai ismereteket közvetítsen az iskola, amelyek nem egy-egy foglalkozás, szakma gyakorlásához szükségesek, hanem széles szakmai területen konvertálhatóak, mivel ez megkönnyítheti a foglalkozásváltást, a technikai fejlődés újabb és újabb eredményeinek befogadását. A munkaerő-piaci alkalmazkodás fontos feltétele az interkulturális adaptációhoz szükséges képességek alapjainak fejlesztése is, mivel ezzel hatékonyan segíthető, hogy a felnövő európai polgár élhessen a nemzetközi munkavállalás jogával. A nemzetközi versenynek az egyén által támasztott követelményeit azonban az oktatás és képzés más céljaival kölcsönhatásban célszerű teljesíteni. Ez a követelmény több fontos kérdést is felvet, olyan kérdéseket, mint például: hogyan lehet az oktatás és nevelés elsődleges célját, a személyiségfejlődést elősegíteni a különböző vállalkozásoknak az emberi erőforrások iránt támasztott minőségi igényeinek teljesítésével összhangban, miként segíthető elő a tudás és a viselkedési minták egyidejű elsajátítása és végül: hogyan csökkenthető a munkaerőpiacon uralkodó bizonytalanság, illetve miként minimalizálhatják az emberek a munkaerőpiac kockázati tényezőit.

Annak érdekében, hogy az emberi minőséggel összefüggő problémák kezelhetővé váljanak, mind az oktatási-képzési, mind pedig a vállalkozási gyakorlatnak sürgősen és azonos időben kell megváltozniuk. Mindenekelőtt az iskoláknak kell változtatniuk kiválasztási gyakorlatukon, nem szabad elsődleges prioritásként kezelni, hogy csak a legjobb értelmi képességekkel rendelkező fiatalokat fogadják be falaik közé, azaz szakítaniuk kell a deduktív képességekre orientált szelekció gyakorlatával. Szükségesnek mutatkozik az iskolák pedagógiai szervezési gyakorlatának a változtatása is, olyan munkaformákat célszerű előnyben részesíteni, amelyek együttesen segítik a tudás és a szükséges viselkedési, magatartási minták, attitűdök, beállítódások elsajátítását, gyakorlását. Ebből a szempontból előnyösnek tűnik a „közösen meg tudjuk csinálni” szemlélet kialakítására irányuló csoport-, illetve projekt alapú pedagógiák kifejlesztése és szélesebb körű elterjesztése. Fontos továbbá, hogy minden diák váljék képessé saját tanulási útjának megválasztására, miként az is elengedhetetlen, hogy a vállalkozások fejlesszék munkaerő iránti igényeik tervezésének módszereit s az erről való információnyújtás gyakorlatát.

Az oktatási rendszerek lényeges feladata az innovációs tevékenységhez szükséges egyéni problémamegoldó képesség kialakítása, amely jelentősen különbözik attól, amelyre az algoritmusok, illetve más „előre gyártott” gondolkodási sémák alkalmazása jellemző. Ma a problémamegoldó képesség az a döntő vonás, amely lehetővé teszi, hogy az egyén alkalmazkodjék a jelenleg gyorsan változó és a vállalkozásokat preferáló világhoz. A problémamegoldás képessége fejleszti az egyéni tanulási folyamat szervezettségét, új képességekkel gazdagít, és lehetővé teszi a versenyképesség és a megújulás döntő tényezőjét jelentő, speciális tudás megalapozását.

Annak érdekében, hogy az európai oktatási és képzési rendszerek a minőség és az innoválás irányába mozduljanak el, a kutatócsoport azt javasolja, hogy Európa járuljon hozzá (1) az általános, illetve szakképzési rendszerek közötti kapcsolatok szorosabbá fűzéséhez, (2) a megszerzendő képességek, készségek definiálásához, illetve azok kompatibilitásának biztosításához, (3) új foglalkozási profilok meghatározásához és kialakításához.

Az általános, illetve a szakmai oktatási és képzési rendszerek közötti kapcsolatok javítása a következő alapgondolat mentén bontakozhat ki: „Az általános képzés szakirányú készségek megszerzésére is készítsen elő, a szakmai képzés pedig járuljon hozzá olyan alapképességek kifejlesztéséhez, amelyeket az általános képzés nyújt.”

a) Ennek az elvnek az alkalmazása a követelmények és a pedagógiai eljárások következő változásához kell vezessen: a kötelező oktatás során az alapképességek megszerzése az általános képzés rendszerében történjen; a tanítási és tanulási módszerek csak azokon a területeken alkalmazzanak elvont dedukciót, ahol az alapvetően szükséges; Európa támogassa azokat a legjobb pedagógiai eljárásokat, amelyek elősegítik a problémamegoldást; történjenek erőfeszítések a csoportmunka megtanulására, fejlesztésére, valamint az ilyen típusú munkamódszerek akkreditációjának javítására; a középszintű oktatásban és az egyetemeken érvényesüljön az interdiszciplináris jelleg; lehetővé kell tenni az egyszerű technikai képességek megszerzését a középiskolai szinttől kezdve az általános képzés minden szintjén.

b) Szervezési szempontból a következő javaslatok megfontolandóak: a szakirányú képzésbe, amikor csak lehetséges, vonják be a gazdasági szférát, mivel ezzel jelentősen javítható a képzés eredményessége; a vállalati keretek között folyó tanulás és gyakorlás pedagógiai kultúráját jelentősen fejleszteni, támogatni szükséges; érdekeltté kell tenni az általánosan képző iskolákat abban, hogy elfogadják azt, hogy a gazdasági szféra valamilyen módon bekapcsolódjék a képzésbe; ugyancsak ösztönözni kell a gazdasági szféra és az oktatási szervezetek együttműködését az általános és szakmai képzés terén; világosan el kell határolni, hogy az ilyen kooperációban zajló képzés során mely területekre terjed ki az iskola és mely területekre a gazdasági szervezetek felelőssége, kompetenciája.

Az egyéni mobilitást jelentősen megkönnyítheti a képzési rendszerek egységes európai értékelési szempontjainak kialakítása, valamint az önállóan irányított, élethosszig tartó tanulás feltételeinek megteremtése. Mindezekhez szükséges, hogy a képzés által kifejlesztendő készségek/képességek rendszerét világosan és összehasonlíthatóan határozzák meg az egyes tagországokban. Ezért, anélkül, hogy egyfajta uniformizálás érvényesülne, a kutatócsoport javasolja: induljon meg Európában együttműködés a szakmai képességek referenciatáblázatának meghatározására; az említett képességek akkreditációjára alkalmas rendszerek bevezetésére; az akkreditációs rendszerek széles körű és folyamatos hozzáférhetővé tételére; egy folyamatosan működő valós idejű („real time” pl. az Interneten keresztül működő) ellenőrző rendszer fenntartására; olyan szakmai képesítések kifejlesztésére, amelyek a szociális partnerek részvételével végbemenő vizsgafolyamaton alapulnak; a hasonló tartalmú tanfolyamokon szerzett végzettségek elfogadására irányuló törekvések felgyorsítására.

A kutatócsoport úgy véli, hogy új foglalkozási profilok definiálása érdekében az európai közösség tagországai részt vehetnének a következőkben: az új vállalkozások azon fajtáinak meghatározásában, amelyek a következő évtizedben a fő foglalkozási szektorokban Európa-szerte jellemzőek lesznek; egy behatárolt számú alapfoglalkozás meghatározásában, amely nem szükségszerűen esnek egybe a standard ipari osztályozásokban szereplő foglalkozásokkal; ezeknek a definícióknak olyan kifejlesztésében, hogy ezek illeszkedjenek a jelenlegi foglalkozási osztályozási rendszerekkel; a jövőben igényelt, új foglalkozási profilok definíciójában; az új foglalkozási profilokhoz szükséges képességek meghatározásában.

A társadalmi kohézió fenntartása az oktatás és képzés által

Az előrehaladáshoz Európának szüksége van összes emberi erőforrásának mozgósítására, s ebben az oktatás döntő szerepet játszik. Nemcsak a fiataloknak, hanem a már aktív felnőtteknek is be kell kapcsolódniuk az oktatás valamely formájába. Európának gondot kell fordítania arra, hogy rövid távú célok érdekében ne áldozza fel a teljes népesség magas szintű oktatásban részesítését, a tehetségek gondozását, fejlesztését. A most formálódó új technológiai és piaci modellhez történő hosszú távú alkalmazkodás nem valósítható meg, ha a szociális igazságtalanságok, az ebből eredő társadalmi feszültségek fennmaradnak. Ezért Európának sürgősen és egyidejűleg meg kell szilárdítania a társadalmi igazságosságra törekvés terén eddig elért jelentős eredményeit és elő kell segítenie a társadalmi integráció magasabb szintjét jelentő összetett eszközrendszer kialakítását és bevezetését.

Az eddig elért eredmények közé tartozik többek között az európai nemzeteknek az a szándéka, hogy biztosítsák a tömegek számára is könnyen elérhető, demokratikus oktatást, a mindenki számára adott sokszínű tanulás lehetőségét. Ugyanakkor valamennyi európai ország megerősítette azokat az alapelveket, amelyek elfogadják a társadalom bizonyos szintű megosztottságát, az elitcsoportok kialakulását, valamint az ezekkel párhuzamosan létező, kevésbé kedvező helyzetű társadalmi csoportok társadalmi jelenlétét. Ez azonban nem jelentheti az európai társadalmak kettészakadását, mivel ez a kiegyensúlyozott európai társadalomfejlődés és a gazdasági növekedés jelentős akadályává válna.

Az oktatás és képzés demokratizálása terén eddig elért eredmények elsősorban az oktatásban részt vevők arányának folyamatos emelkedésében jelentkeznek. Az elmúlt két évtizedben az Európai Unió mindegyik országában emelkedett az oktatásban részt vevők aránya. Ugyanakkor ez nem párosult az esélyegyenlőség kívánatos mértékű növekedésével, mivel a hátrányos helyzetű csoportok oktatási esélyeinek növelését több probléma is akadályozza. A szülők szociális helyzete, társadalmi státusa az elmúlt harminc év során változatlan erősséggel határozza meg általában a gyerekek iskolai pályafutását, valamint a felsőfokú képzésbe való bejutását. Ennél is súlyosabb probléma, hogy jelentős számú tehetséges tanuló nem futja be azt a lehetséges iskolázási utat, amelyet megfelelő támogatás mellett befuthatna, mivel a hátrányosabb szociális helyzetű diákok körében magas a bukási arány, s általában jelentős az iskolázással, tanulással szemben negatív attitűdöt mutatók aránya. Ezek a problémák alapvetően az iskolarendszer sajátosságaiból, az azon belül uralkodó értékrendszer természetéből adódnak.

A kutatócsoport úgy véli, hogy az esélyegyenlőtlenségi problémák megoldásának egyik legfontosabb feltétele az oktatási és képzési rendszerek rugalmasságának és alkalmazkodási képességének növelése. Ehhez szükségesnek látszik annak a demokratikus alapelvnek a hatékonyabb érvényesítése, mely szerint valamennyi gyereknek egyenlő joga van a tudáshoz és az oktatáshoz, függetlenül vele született képességeitől, családi, illetve szociális körülményeitől. A rugalmasabb és alkalmazkodásra képesebb oktatás révén lehetővé válna az iskolarendszerbe történő belépéskor meglévő különbségek eredményesebb kompenzálása, a különbségek folyamatos növekedésének, továbbá az iskolázásból való tömeges lemorzsolódásnak a megelőzése, az esélyegyenlőséget elősegítő folyamatos kompenzálás megvalósítása. A kutatócsoport tagjai állást foglaltak abban, hogy alapvetően fontos a jó minőségű oktatás felkínálása a népesség lehető legszélesebb köre számára. Ideális lenne, ha az iskolák változatlanul egyfajta olvasztótégelyként működnének, annak érdekében, hogy a különböző szociális háttérből érkező gyerekek ugyanolyan jellegű oktatásban részesüljenek. Abban az esetben, ha a kedvezőtlen szociális helyzetű gyerekek tanulmányi eredménye nem kielégítő, nagyobb mértékű rugalmasságra lenne szükség mind a speciális tanítási, tanulási módszereket, speciális programokat, mind a tanévismétlést illetően. Ha a teljesítmény továbbra sem kielégítő, nem szabad késlekedni a speciális támogató eszközök alkalmazásával. Ez a felzárkóztatás, azonban nem jelenthet végleges kirekesztést, szegregálást. Amint a képességek, készségek fejlődése eléri a kívánatos szintet, ezeknek a hátrányosabb helyzetű tanulóknak a számára is biztosítani kell a minden tanuló számára kitűzött tanulmányi programhoz – későbbi időpontban – történő visszatérést.

A kutatócsoport megerősíti, hogy a demokratizálás megszilárdítása az oktatásban azon alapul, hogy garantálni kell valamennyi fiatal európai számára, hogy elismert alaptudással és képességekkel fejezhesse be a kötelező iskolázást.

Az oktatás demokratizálásának fejlesztése, valamint az esélyegyenlőség elősegítése új integrációs eszközök kifejlesztését is magában foglalja. A legszükségesebb tennivalók között említendő: (1) az iskoláskor előtti nevelés (pre school) legyen általánosan hozzáférhető; (2) az irányító és a tanácsadó szolgáltatások tegyék képessé a fiatalokat arra, hogy meghatározzák, megtervezzék szakmai életútjukat, s a kritikus pontokon, azaz a kötelező iskolázás végén és az egyetemi felvételi idején ehhez megfelelő tanácsot kaphassanak; (3) az oktatási rendszer kezelje különös gonddal a rossz szociális helyzetben lévő, továbbá a szakképzetlen fiatalokat.

Az oktatás demokratizálására vonatkozó jövőképpel kapcsolatban az európai szintű együttműködés három fontos területe határozható meg:

1. Részvétel annak európai szintű garantálásában, hogy valamennyi fiatal európai tanulhat és megszerezheti az alapképességeket. Ez szükségessé teszi a nemzeti programbizottságok európai szintű találkozóit az alapképességek tartalmának és sajátosságainak meghatározására; a készségek akkreditációjához szükséges rendszerek széles körű hozzáférhetőségét; a legmegfelelőbb pedagógiai praxis elterjesztését, különböző kézikönyvek és multimédia-eszközök készítésének támogatását, amelyek a fenti célok elérését tűzik ki célul.

2. Az átmenet kritikus pontjain szükséges az irányítás és tanácsadás megkönnyítése, különösen az alapvető készségekkel és az új foglalkozási profilokkal kapcsolatban, valamint egyéb fontos információknak a továbbítása az oktatási szervezetekhez.

3. az iskoláskor előtti (pre school) oktatás, valamint a társadalmi kirekesztés elleni harc támogatása, ennek népszerűsítését és terjesztését szolgáló kísérletek kidolgozása, különösen az iskoláskor előtti nevelés és oktatás és a tanórán kívüli közvetlen segítség biztosítása terén; a folyamatos (élethosszig tartó) tanulás informális rendszereinek működtetése (például a „tudáscsere” hálózatok és az „Universités populaires” – nyitott egyetem); nélkülözhetetlenek a tanuló társadalom számára a második eséllyel, a tanulás újrakezdésével kapcsolatos olyan nemzeti, illetve a helyi körülményekhez igazított intézkedések, amelyek a szakképzetlen és társadalmilag kirekesztett fiatalok tanuláshoz történő visszavezetését célozzák.

Európának képesnek kell lennie arra, hogy használja jelentős méretű akcióprogramjait (különösen a Leonardo és a Socrates programokat) speciális kísérletek kezdeményezése érdekében. Az EU a tagállamok döntésére bízza azoknak a kísérleteknek a szélesebb körű bevezetését, amelyek a megfelelő gyakorlat elterjesztésére irányulhatnak, különösen az iskoláskor előtti nevelés, az általános iskolai oktatás, valamint a kirekesztés elleni harc területén.

Oktatás és képzés az információs társadalomban

Az információs technológia (IT) exponenciális fejlődése kétségtelenül alapvető átalakulásokhoz fog vezetni az oktatás és képzés területén. Egyesek új paradigmáról is beszélnek, amely a jövőben átrendezheti az oktatás folyamatát és módszereit, az oktatást végzők szerepét és pozícióját, sőt magát az oktatás koncepcióját is. A potenciális változások között a következőkre tért ki a kutatócsoport: átmenet az objektív tudásból a kialakított tudásba; átmenet az ipari társadalomból a tanuló társadalomba; az oktatás feladatának változása a tanulási módszerek rendelkezésre bocsátásának irányításából a személyre szabott tanulás felé; a technológia növekvő – és a jövőben talán uralkodó – szerepe a kommunikációs folyamatban és a tudás megszerzésében; az eltolódás a formális oktatási intézmények (például iskolák, egyetemek) felől más, a tanulást szolgáló, még folyamatosan alakuló szervezeti struktúrák felé.

A kutatócsoport úgy véli, hogy ez a fejlődés lassabban fog bekövetkezni, mint azt bizonyos jelenlegi elméletek feltételezik. A technológiai innováció szükségszerűen olyan ütemben válik társadalmi innovációvá, amiként a szervezetek és egyének képesek annak asszimilálására. Ennek ellenére azonban az információs technológia jelentős kihívást jelent az oktatási és képzési rendszerek számára. Manapság számosan vallják, hogy az iskolákon alapuló oktatás kora befejeződik. Ez több lehetőséget jelent azoknak a szolgáltatóknak, akik nagyobb mértékben innovatívak, mint a hagyományos oktatási szervezetek.

Az oktatás és képzés világának ennek ellenére ki kell használnia az új információs technológiák által felkínált jelentős lehetőségeket nemcsak azok használata révén, hanem a fejlesztésükben való részvétellel is. A kutatócsoport úgy véli, hogy az információs technológia olyan eszközt jelent, amellyel emelhető az oktatás színvonala a tanítók/tanárok kevésbé fontos feladatok alól történő felszabadítása révén, ugyanis több energiájuk marad a tanári gyakorlat fontosabb és nagyobb kihívást jelentő elemeire; az új tanítási és tanulási módszerek tökéletesítésére, például az adatokhoz és a multimédia szimulációihoz történő jobb hozzáférés alapján; az egyéni és kiscsoportos munkára bátorítás révén; az oktatás világának nyitottságából következően a társadalmi közösségek jelentősebb támogatására.

A jövő oktatáspolitikájában lényeges szerepet kell hogy kapjon a fiatalok megismertetése a már rendelkezésre álló IT-vel. A közoktatási rendszereken belül ma még észlelhető ellenállás ezeknek a technológiáknak a használatával szemben valószínűleg társadalmi tényezőkből, valamint költségvetési restrikcióból ered, és nem a modern technológia korlátaival függ össze. A hagyományos közoktatási rendszer természetes ellenállását a célok, a források, a fogyasztói orientáció, valamint a privát szektor versenyének kombinációja bemutatásának a segítségével kell legyőzni. Arra is szükség lehet, hogy európai, illetve nemzeti szinten létrejöjjön a közoktatási szektor mellett egy virtuális versenytárs a közoktatási szolgáltatások kiegészítésére: azaz a „virtuális iskola, főiskola vagy egyetem”, legalábbis olyan területeken vagy szinteken, ahol az egyéni verseny vagy nem megfelelő, vagy csak a jómódúak számára hozzáférhető.

Mikor az IT-t az oktatásban, illetve az otthonokban már egyre általánosabban használják, sort kell keríteni a vele kapcsolatos hagyományos szemlélet megváltoztatására és a szükséges felszerelésnek az iskolák és más oktatási intézmények részére történő beszerzésére. Szintén támogatni és népszerűsíteni kell a modern technológiákat a szülők, a családok és a fiatalok körében, akik közül néhányan a csökkent tanári részvétellel történő tanulást kisebb értékűnek minősíthetik. Ugyanakkor éber figyelemmel kell kísérni az elért eredmények minőségét. Ebből a szempontból az európai szintű készségakkreditációs rendszer fontos eszköz lesz az IT útján valójában megszerzett készségek követésére. További sürgős vizsgálatot érdemel az a probléma, hogy vajon van-e szükség vagy kapacitás egy olyan, a 3–21 évesek számára készülő, de minden korosztály számára hozzáférhető oktatási „szoftver” európai szintű kifejlesztésére, amely az európai kultúrára és filozófiára épül, és a közösségi javaként szabadon hozzáférhető.

Végül egy olyan kérdés, amely Európa számára is nagy fontosságú. Kétséges, vajon kontinensünk az őt megillető helyet fogja-e elfoglalni az új világpiacon, ha oktatási és képzési rendszerei nem reagálnak gyorsan a társadalmi kihívásokra. Az említett IT kifejlesztése az intenzív nemzetközi verseny összefüggésében azt követeli, hogy az teljes mértékben fejtse ki hatását. Ha az oktatás és képzés nem használja időben az IT-t, Európa túl későn válik annak nagyméretű piacává.

Az információs technológiák kifejlesztése és használata az oktatásban és képzésben több fronton igényel cselekvést, ami azt is jelenti, hogy a különböző kezdeményezéseket egymással összhangba kell hozni. A kutatócsoport jelentése a válaszok mintegy 15 dimenzióját taglalja, amelyek három fő problémával kapcsolatosak: a megfelelő hardver- és szoftverkínálat kialakítása és elosztása valamennyi oktatási szinten, a tanárok és oktatók IT-használatának elősegítése és támogatása, amely együtt jár az IT fokozatos megismerésével és a multimédia-eszközök használatának megtanításával; valamint a tanulási folyamattal kapcsolatos és az akkreditációs célú (beleértve a nem formális módokon megszerzett képességeket) innováció támogatása.

Az oktatási és képzési rendszer teendői

A kutatócsoport úgy véli, hogy amennyiben az oktatási és képzési rendszerek be kívánják vezetni az előzőekben részletezett javaslatokat, meg kell valósítaniuk az oktatási és képzési rendszerek dinamizálását és az oktatók hatékonyabb támogatását. Ezzel kapcsolatos tennivalóik a következők: (1) az oktatási és képzési rendszert nagyobb mértékben kell a felhasználókra orientálni; (2) növelni kell a rendszer hatékonyságát és eredményességét; (3) újra kell értékelni a tanítók/tanárok és a vezetők szerepét, feladatait; (4) értékelési folyamatokat kell kezdeményezni annak érdekében, hogy egyrészt az ismeretek újjászerveződését egyre magasabb szintre lehessen emelni, másrészt hogy a felhasználók a szükséges információk birtokában váljanak képessé a választási döntéseik meghozatalára; (5) az intézményeknek nagyobb nyitottságot kell tanúsítaniuk a képzésben érdekelt partnerekkel való együttműködés különböző formáiban. E röviden vázolt tennivalók során kívánatos lenne az utóbbi évtizedek nagyszámú, az iskolák eredményességére, fejlődésére, az oktatás módszereire, a hátrányos helyzetűek érdekében kezdeményezett akciókra stb. irányuló értékes kutatásaira támaszkodni s azok eredményeit a döntéshozók tudomására hozni. A kutatási eredmények terjesztése a gyakorlati tapasztalatokkal kombinálva lehetővé teszi a szükséges változtatások bevezetésére alkalmas legjobb stratégiák megtalálását, illetve kiválasztását.

1. A kutatócsoport úgy látja, hogy az oktatás koncepciójának kimunkálása igen fontos, de a valóra váltásához szükség egy viszonylag rugalmas iskolai szervezet létrehozására is. A koncepció lényege, hogy az oktatás tegye lehetővé mindenki számára az egyéni fejlődést, a magas szintű eredményességet, amely az új, versenyre épülő gazdasági környezetben szükséges, továbbá, hogy segítse az egyént a sokoldalú személyes fejlődésben, illetve a társadalmi integrálódásban. Ez szükségessé teszi, hogy az oktatás kezdőszakaszában, de a további szakaszokban is, több figyelmet szenteljenek a tanulmányi eredményesség szerint képződő hierarchia legfelső és legalsó szintjén elhelyezkedő tanulókra. Azaz összpontosítani kell a valamely területen az átlagosnál jobb képességekkel rendelkezőkre, akik a világ más régióiból származó társaikkal fognak majd a nemzetközi színtéren versenyezni. Továbbá ugyancsak nagy figyelmet kell szentelni azokra a tanulókra is, akik kívül rekednek a „tanuló társadalmon”, mivel nincsenek a társadalmi és gazdasági integrációhoz szükséges erőforrások birtokában. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a hierarchia két végpontja között elhelyezkedők nem érdemelnek megfelelő figyelmet, hanem annyit, hogy a két szélső helyzetű csoport tagjai speciális tennivalókat igényelnek.

Tekintet nélkül az Európai Unió országaiban megvalósuló különböző nevelési-oktatási rendszerekben alkalmazott döntési folyamatok különbségeire, a kitűzött célokat európai szinten közöseknek kell tekinteni, hogy fiataljaink számára egyértelmű legyen, mit próbálunk az ő érdekükben megvalósítani. Az Európai Unió egyes országaiban az elmúlt húsz év során a termelési költségek, a termékek relatív ára, a fizetőeszközök és a jövedelmek figyelemre méltó közeledését tapasztalhattuk. Ezzel szemben a tanítási-tanulási módszerek, a tananyagok és mérési módszerek szinte egyáltalán nem közeledtek. Pedig ezen a területen is közeledésre van szükség, amennyiben életet kívánunk lehelni az európaiság fogalmába. Különösen fontos, hogy a kritikus életkorokban (a kötelező iskolázás, a felső középiskola, minden egyetemi ciklus vége) Európa egyértelműen határozza meg céljait, s ismertesse azokat minden európai fiatallal, közölje velük, hol tartanak ők maguk, illetve iskolájuk, főiskolájuk a közös célok, követelmények teljesítése tekintetében. Ez biztosíthatná, hogy az oktatási intézmények nagyobb figyelmet szenteljenek felhasználóikra, azok európai polgárként történő oktatására.

2. Nem könnyű az oktatási-képzési intézmények eredményességének és hatékonyságának megállapítása. A mérésnek ugyanis egyik módszere sem tökéletes, amikor a szervezetekre alkalmazzuk azokat. Ennek ellenére a kutatócsoportnak az a véleménye, hogy az elmúlt néhány év során az intézmények eredményességi kritériumainak meghatározására irányuló törekvéseket folytatni kell. Különösen fontos az oktatás értékelési eljárásaival kapcsolatos európai kutatás, valamint a teljesítmény kritériumainak meghatározását elősegítő kutatások támogatása. Európának hozzá kell járulnia ezeknek a kritériumoknak az alkalmazásához, azáltal, hogy összekapcsolja őket az oktatás minőségét kifejező világosan meghatározott prioritások megfogalmazásával. A teljesítmény, a minőség kritériumainak meghatározásában az alapvető, ha nem a legfontosabb mérce az, amit a diákok valójában megtanultak, továbbá az, hogy ez a tudás miként befolyásolja a társadalomban való létezésüket, életüket, munkájukat. Ennek a szemléletmódnak az érvényesülése is erősíti az oktatási, képzési rendszerek felhasználóorientált jellegének kialakulását.

3. A tanítóknak, a tanároknak alapvető fontosságú a szerepük, mivel a társadalomban ők azok, akik képesek az oktatási rendszerben szükséges többdimenziós szolgáltatás nyújtására. Szerepük a modern képzési rendszerekben még sokoldalúbbá válik, mivel tevékenységükbe beépülnek társadalmi, viselkedési, polgári, gazdasági, valamint technológiai dimenziók. A tanítás olyan tevékenység, amelyet egyre kevésbé szemlélhetünk egy-egy tantárgy belső logikája szerint. Számos tanító/tanár azonban nem rendelkezik megfelelő képzettséggel, illetve gyakorlati tapasztalattal ahhoz, hogy betöltse nagymértékben megnövekedett szerepét. Egyértelmű, hogy ehhez a jelenleginél lényegesen jobb minőségű alapképzésre van szükségük.

4. A fentiekből következik, hogy az oktatási rendszerek nem fognak fejlődni meghatározó résztvevőik aktív közreműködése nélkül. A saját intézményükben végzett mindennapi munkájuk fogja megváltoztatni a rendszerek működési módját. Ezért megfelelő eszközöket kell a tanárok rendelkezésére bocsátani ahhoz, hogy autonóm módon tevékenykedhessenek, és megtalálják az optimális egyensúlyt a tanulók ösztönzése (esetenként nyomásgyakorlás) és segítése között. A felhasználók részére pedig kezdetben az értékelés azért nélkülözhetetlen, mert így jutnak olyan információkhoz, amelyek megteremtik az alapot helyzetük folyamatos értékeléséhez. Emellett van egy másik, nem kevésbé fontos szerepe is az értékelésnek. A mindenki számára hozzáférhető, összehasonlítható és szilárdan megalapozott értékelés egyértelmű képet ad a közoktatás használóinak a rendelkezésükre álló oktatási és képzési utakról. Ez a nagyfokú átláthatóság szükséges ahhoz, hogy a felhasználók tudatában legyenek annak, hogyan döntsenek, amikor kiválasztanak a maguk számára egy bizonyos iskolatípust, tanulmányi területet, illetve tanfolyamot. Ily módon a megbízható értékelés nagymértékben javítani fogja az oktatási-képzési rendszerek általános eredményességét is, mivel a tudatosan, szabadon választó tanuló olyan irányban indul el, amelyben várhatóan be is válik.

Ennek alapján a kutatócsoport azt javasolja, hogy kapjon nagy figyelmet a képzés során a „hozzáadott érték” alapján való tájékozódás mint az értékelés fő irányelve. A hozzáadott érték, amelynek fogalma a közgazdaságtanból került át a pedagógiába, annak a többlettudásnak, képességfejlődésnek, magatartás-változásnak a kifejezése, amelyet a tanulók a tanítási-nevelési folyamat eredményeként szereznek meg. A hozzáadott érték mint értékelési alapelv akkor alkalmazható, ha pontos képpel rendelkezünk a tanulóknak a képzési folyamat kezdetén és végén mérhető tudásszintjéről, képességeik fejlettségi szintjéről. A hozzáadott érték a két ponton mért adatok különbsége. Néhány Úniós tagország máris a fenti elvnek megfelelő értékelési gyakorlatot vezetett be. Ennek a szemléletnek további elterjesztése lehetővé tenné azt, hogy az EU minden tagországában az oktatási rendszerek eredményessége összehasonlíthatóvá váljék. A viszonyításnak ez a koncepciója azért fontos, mert lehetővé teszi, hogy a tanítók/tanárok egységes értékelési kritériumok alapján mérhessék le saját tevékenységük eredményességét, s ennek ismeretében változtassanak módszereiken. A hozzáadott érték alapján történő értékelés azt is elősegítheti, hogy a tanügyigazgatás megbízhatóbban mérhesse az oktatásra fordított közpénzek felhasználásának hatékonyságát.

5. Az oktatási és képzési rendszereknek a partnerkapcsolatok széles hálózatát kell kialakítaniuk a társadalom többi szereplőivel. A szakmai képzés csak akkor tud kielégítően fejlődni, ha az oktatási intézmények szilárd partneri viszonyt alakítanak ki a vállalatokkal. Hasonló a helyzet a társadalmi kohézió kialakítása esetében is, amelyben döntő jelentőségűek a helyi hatóságokkal és civil szervezetekkel létesített partnerkapcsolatok.

Az Európai Unió teendői

Az Egyezmény 126-os cikkelye korlátozza az Európai Unió cselekvési lehetőségeit az oktatási és képzési rendszerek szervezését és működtetését illetően. Azok egyértelműen a tagnemzetek kompetenciái körébe tartoznak. A kutatócsoport arra az álláspontra helyezkedik, hogy ez előnyös, hiszen kívánatos, hogy számos úton legyen elérhető ugyanaz a cél. Ezzel szemben a szubszidiaritás elvének egyetlen interpretációja sem lehet olyan mértékben korlátozó, hogy meggátolja Európát abban, hogy – a tagországokkal történő megbeszéléseket követően és velük együttműködve – meg ne határozza, hogy melyek az oktatási és képzési rendszerek főbb, közös, kívánatos céljai. Európának emellett innovációk és projektek segítségével szintén részt kell vennie a legkedvezőbb pedagógiai gyakorlat felé történő előrehaladás és annak széles körű elterjesztése érdekében. A kutatócsoport arra az álláspontra helyezkedik, hogy az említett erőfeszítések az eddigieknél szorosabb együttműködést kívánnak a tagországoktól. Amennyiben konkrét tartalommal kívánjuk megtölteni az európaiság fiataljainknak ajánlott koncepcióját, valamint ki akarjuk alakítani bennük az élethosszig tartó tanulás szemléletét, az oktatásnak és a képzésnek a mainál központibb szerepet kell kapnia az európai közös ügyek sorában.

Mindezeket szem előtt tartva az Unió számára az oktatási és képzési rendszerekkel kapcsolatos cselekvési irányelvek a következők:

– Az interkulturális iskola igényének megerősítése annak érdekében, hogy közvetítsük azokat az értékeket, amelyekre az európai civilizáció épül, és segítsük olyan különböző módszerek kialakítását és elterjesztését, amelyek segítségével Európa fiataljai európai polgárként teljesebb szerephez jutnak.

– Célként kell kijelölni minden európai fiatal számára a nélkülözhetetlen alaptudás megszerzését a kötelező oktatás végéig. Ennek tartalma nyitott kérdés, és azt a különböző tagországok részvételével zajló közös megbeszélések során kell megvitatni. Ez azt is jelenti, hogy az oktatás és képzés olyan folyamatos tevékenységek, amelyek segítségével valósággá válhat az élethosszig tartó tanulás.

– Olyan új foglalkozási profilok meghatározása és kialakítása szükséges, amelynek során az új információs technológiák jelentős szerepet játszanak. Az oktatási és képzési rendszereknek nem kell pontosan ezeket a foglalkozási profilokat célba venniük, mivel a foglalkozások tartalma gyorsan változik. Hasznosabb azt vizsgálni, hogy bizonyos foglalkozási csoportok milyen közös elemeket tartalmaznak, s hogy melyek a kulcsfontosságú áthidaló („transzverzális”) képességek, valamint azok értékelésének módját.

– Szükséges egy olyan általános európai cél lefektetése, amely irányt mutat a különböző oktatási-képzési rendszerek számára. A deklarált célnak világossá kell tennie, hogy Európa (1) versenyképes kíván maradni, de (2) nem nyugszik bele abba, hogy társadalmilag kirekesztett emberek tömegével rendelkezzen, valamint, hogy (3) szándékában áll a személyes fejlődés és az aktív polgárok oktatásának támogatása, népszerűsítése.

– Az említett célok eléréséhez a megfelelő gazdasági eszközök biztosítása. Amennyiben Európát a világ legjobb oktatási standardjaival rendelkező területei között kívánjuk látni, a GDP-erőforrások egy teljes százalékpontos emelése szükséges ahhoz képest, amit jelenleg ezekre a célokra költünk. Legyen szó alap- vagy továbbképzésről, egyértelmű, hogy ez minden országban jelentős költségeket jelent.