Az új nevelés kérdései
Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum nemrégiben jelentette meg hasonmás kiadásban Faragó László és Kiss Árpád könyvét, Az új nevelés kérdéseit. Ez a jelentős pedagógiai munka először 1949-ben, két történelmi korszak határán jelent meg, amikorra már az a helyzet állott elő, hogy a gyors történelmi változások következtében sajnálatos módon aktualitását is vesztette.
Ha áttekintjük a könyv megjelenését megelőző egy-két év oktatáspolitikai történéseit, megállapíthatjuk, hogy ugyanazok a történelmi mozgások tették lehetővé Az új nevelés kérdései létrejöttét, mint amelyek elítélték.
Kissé értékmentes vagy, ha tetszik, neutrális megfogalmazásban: 194748-ban a centralizációs folyamatok következtében a kommunista párt irányító szerepe kifejezettebbé vált az oktatásügy területén is. 1948 nyarán megtörtént az iskolák államosítása.
A felgyülemlett feladatok (gondoljunk csak a tankönyvírásra) egy, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) hátteréül és szakmai bázisául szolgáló intézmény létrehozását tették szükségessé. Az oktatásügy korábbi (koalíciós) szakmai szervezete, az Országos Köznevelési Tanács feleslegessé vált.
1948. október 15-én született meg az Országos Neveléstudományi Intézet (ONI) létesítését kimondó kormányhatározat. Az intézetnek kettős feladatot szántak: készítse el a közoktatás egységes tervezetét, továbbá szolgáljon a VKM véleményező és javaslattevő szerveként. Az ONI főigazgatója Mérei Ferenc lett. Az intézet osztályai 1948 novemberében alakultak meg. Kiss Árpád és Faragó László a didaktikai, valamint a neveléstani és neveléstörténeti osztály vezetői lettek. Ez utóbbi osztály feladata volt többek között a nevelőképzés számára neveléstani kézikönyvek készítése. (Faragó László az 1947-ben megnyitott Budapesti Pedagógiai Főiskola megbízott igazgatói tisztét is betöltötte 1950-ig.)
Knausz Imre tanulmányából (A magyar pedológia pere 19481950.
Faragó László és Kiss Árpád marxista kritikusai Az új nevelés kérdéseit a polgári pedagógia elleni támadásra használták fel. A mű szerintük röviden fogalmazva a polgári liberalizmus szellemét képviselte. Noha a két szerző szakmai felkészültségéhez, baloldaliságához kétség nem férhetett, a könyv és szerzői bukásra ítéltettek. A koalíciós neveléstudomány csődjéről a kor szokása szerint Faragó önkritikát is írt.
Az 1950 márciusában megjelent MDP KV oktatásügyi határozata erőteljesen elmarasztalta a VKM-et és megszüntette az ONI-t. A tanügy addigi irányító szerve, a minisztérium intézkedési önállósága a minimálisra csökkent. Faragó László évekre a neveléstudomány határvidékére került. Kiss Árpád életében még nehezebb évek következtek: az ONI megszüntetése után egy ideig a pedagógiai gimnáziummá átminősített budai tanítóképzőben dolgozott, majd 1951-ben koholt vádak alapján letartóztatták, Kistarcsára internálták, ahonnét 1953-ban szabadult, amnesztiával.
Visszatérve a mű keletkezésének történetéhez: Az általános iskola pedagógusellátottsága szükségessé tette tanítói szaktanfolyamok szervezését, amelyek vizsgával zárultak és szaktanári feladatok ellátására jogosítottak. Ezt a VKM 1948-ban kiadott rendelete szabályozta, s előírta a pedagógiai vizsgaanyagot is. 1947 októberében az Állami Pedagógiai Főiskola is megkezdte működését. Az új főiskola kezdetben az általános iskolák számára egységes pedagógusképzést valósított meg, majd a felső tagozatos tanárok képzését végezte.
Az új nevelés kérdései eredetileg voltaképpen ez a hasonmás kiadásból nem derül ki az Új Nevelés Könyvtára című nagyszabású, az Állami Pedagógiai Főiskola és az ONI által gondozott sorozat első darabja.
A könyv a szerzők előszava szerint elsősorban a szaktanítói tanfolyamok számára készült, ám nem egyszerű tanfolyami könyv kívánt lenni, hanem megkísérelte összefoglalni a modern pszichológiai és társadalomtudományi szemléletű pedagógia problémáit.
A kötet anyaga két részre s összesen tizenhét fő fejezetre oszlik. Az első rész a szerzők szóhasználatával a lélektani, a második rész pedig a szociológiai szemléletű pedagógiát mutatja be, az előbbi elsősorban a módszer, az utóbbi viszont az akkori új iskolarendszer irányában keresve a megoldásokat.
Az első anyagrész Faragó László munkája a
A következő fejezet, amelyet Kiss Árpád írt,
a pedagógiát mint a
A könyv harmadik fejezetében Faragó László a
Ezt követően Kiss Árpád áttekinti a spártai, illetve athéni
neveléstől Marx Károlyig terjedő
A két szempont együttes érvényesülését a következő
fejezetben ugyanő tárgyalja. Felvéve a Faragó László által elhagyott
fonalat, részletesen foglalkozik a
A
Az első rész utolsó fejezetében Faragó László a nevel
A második rész első fejezete a
Az újonnan kialakított
Az iskola belső életének megújulása című fejezet
az
A
A
A kötet végén található
A hasonmás kiadást
Az új nevelés kérdései 1949-es megjelenése korszakalkotó jelentőségűnek tekinthető: a könyv gyökeresen új ismereteket és szemléletet közvetített, az 1945 utáni első összefoglaló jellegű neveléstani munka volt.
Ismerve a szaktanítói tanfolyamok hallgatói, illetve a szélesebb olvasóközönség felkészültségét, Faragó László és Kiss Árpád didaktikailag mintaszerűen építette fel a mű szerkezetét. A szerzők az önálló gondolkodás irányába nyitottak utat azzal, hogy a fő fejezetek végére irodalomjegyzéket és a témát alaposan körüljáró kérdéssort illesztettek. A könyv ismeretközlő, -terjesztő jellegét hangsúlyozta a már említett kislexikon is.
Az új nevelés kérdései megírására Köte Sándor szavaival élve két, európai tájékozottsággal rendelkező, széles körű pedagógiai, pszichológiai, szociológiai felkészültségű tudós vállalkozott, akik mögött már számos jelentős publikáció állt. A két szerzőnek az anyag kezelését illető együttműködése amely különösen az első részben követhető nyomon példa értékű.
Örök kérdés: a mindenkori mából nézve mennyire lehet és szabad megítélni egy, a maga korában aktuális mű értékeit. Ma éppen azt a koalíciós levegőt értékeljük, amit a korabeli kritika bírált. A mából nézve azt a gyermekcentrikus szemléletet tartjuk a mű egyik fő értékének, amelyet Faragó a már említett önkritikájában felülbírált.
Noha a szerzők attól tartottak, hogy művük korántsem könnyű olvasmány, Az új nevelés kérdései ma már kifejezetten olvasmányosnak hat. Egyes részei ma is korszerűek, a reformpedagógia kialakulása, irányzatai különösen jól tanulmányozhatóak a kötetből.
Faragó LászlóKiss Árpád: Az új nevelés kérdései. Hasonmás kiadás. A Magyar Pedagógiai Gondolkodás Klasszikusai 8. Budapest, 1996. OPKM. 355 p.
Deák Ferenc