A szándék

Nem könnyű választ találnunk arra a kérdésre, mi késztette Fazekas Mihályt arra, hogy Lúdas Matyi történetét (legnagyobb terjedelmű szépirodalmi alkotásaként) papírra vesse. A mű hatásának és számos elemzésének ismeretében feltételezhetjük azt a szándékot, hogy a katonáskodástól visszavonult író egyfajta „baloldali programbeszédet” fogalmaz meg, azaz fő mondanivalója egy mostoha helyzetű parasztfiú győzelmének reális lehetősége egy nemes úrral szemben. Ennek a szándéknak azonban ellentmondani látszik, hogy műve elkészültével meg sem próbálta kinyomtatni azt. Sőt, más jellegű munkái annyira lekötötték, hogy amikor 1815-ben, tehát bő tíz évvel a Ludas Matyi születése után egy bécsi egyetemi hallgató (később debreceni professzor), Kerekes Ferenc kiadta azt, Fazekas erről is csak később értesült. A kisemmizett parasztság pártolásának programja azzal a képpel is nehezen egyeztethető össze, melyet verseiből és más műveiből megtudunk róla. Ezek a munkák és életrajzának ismert tényei nem egy rebellis hajlamú idealistát, hanem egy kertjét mívelő, megfontolt és szemlélődő debreceni polgárt mutatnak, aki füvészkönyvének Elöljáró Beszédében ekképp fogalmaz: „maga az esméret-terjedése és szélesedése az ember okos lelkébenn a legtisztább és nemesebb gyönyörűség-érzésnek kútfeje.”

Kétségtelen ugyan, hogy Döbrögi háromszori megverése a mű leghatásosabb jelenetei közé tartozik, és a leírás szerint ezt valóban egy paraszti származású (vagy legalábbis paraszti környezetből érkezett) legény követi el, nem téveszthetjük szem elől, hogy Lúdas Matyi alakja és maszkjai nem parasztiak. Sőt, már a rajta esett sérelmet sem egyszerű parasztfiúként, hanem leendő kereskedőként, „kupecként” kell elviselnie. Sikertörténetének pedig csak motivációja az, hogy sértett öntudatának elégtételt szerezzen. Matyi valódi eredménye, hogy mihaszna léhűtőből „néhány nyelvben eléggé jártas”, „nagy városokat bebarangolt”, „mind az eszéhez, mind erszényéhez” bízó független polgárrá válik. A tanulatlan és sznob földesúr elsősorban ebben a tekintetben van hátrányban vele szemben, hiszen elég egy elejtett szó Rómáról vagy kis akcentus, és Matyi máris céljánál érezheti magát.

A függetlenséget, a tudásvágyat és a tevékeny életet mindennél többre értékelő Fazekas szándéka tehát elsősorban nem a paraszti társadalom harcos képviselete lehetett, hanem a XIX. század Debrecenjére mind jellemzőbb provincialitás, önös gondolkodás és – az Ady bírálta – „maradandóság” nevetségessé tétele volt. A város közügyeiért felelősséget nem érző és nem vállaló polgártársai passzivitását, meddő életvitelét gyakran kárhoztatta más műveiben is, például a „Megégett debreceni Nagytemplom falai között” című versében:

„Sem a tatárok, sem a törökök, sem

Rossz nyíri pajkos nép riha tábora

Nem tettek ennyi kárt közöttünk,

Mint ihol a ravasz elpuhulás.” (Kiemelés tőlem, M. T. G.)

Dargay Attila és a rajzfilm készíttetői alapvetően más szándékkal nyúltak a Lúdas Matyi-témához. A filmváltozatban a szereplők gesztusai, párbeszédei, tettei megtervezésénél a rendező személyes élményei, személyes üzenete Fazekas lehetőségeihez képest háttérbe szorultak. Nemcsak azért, mert a rajzfilm műfajában (ellentétben az irodalommal) már a tervezési fázisban is többen dolgoznak együtt, hanem elsősorban azért, mert Dargay feladata lényegileg különbözött Fazekas Mihályétól: neki egy olyan filmet kellett létrehoznia, amelynek számos – tőle független és eleve meghatározott – szempontnak kellett megfelelnie.

Készen kapta a témát, amelynek kiválasztásában elsősorban piaci szempontok érvényesültek. Mivel a Pannónia Filmstúdiónak (és egyben a magyar rajzfilmgyártásnak) ez volt a második, magyar piacra szánt egész estét betöltő filmje, a téma kiválasztásakor a stúdió vezetőségének „biztosra kellett mennie”. Egy közismert történet rajzfilmváltozata, melynek bemutatása más eseményhez is köthető (Fazekas Mihály születésének 210. évfordulója), jelentős érdeklődésre tarthatott számot. Nem véletlen, hogy első rajzjátékfilmünk is egy népszerű irodalmi mű témáját, a János vitézt dolgozta fel (rendezte: Jankovics Marcell, 1973), és a Lúdas Matyi után nem sokkal elkészült a Toldi-trilógia egész estés rajzfilmváltozata is (Gémes József: Daliás idők. 1982).

A témaválasztásnak ez a viszonylag keveset kockáztató gyakorlata egyébként az élőszereplős játékfilmezés korai szakaszában is igen jellemző. 1940-ig például Dumas A három testőr című művének 14, A kaméliás hölgynek 15, Goethe Faustjának 14, Shakespeare Rómeó és Júliájának 14, Mérimée Carmenjének 18 jelentősebb játékfilmváltozata született. A hazai filmgyártás kezdetén a némafilm-forgatókönyvek több mint kétharmada híres vagy sikeres irodalmi alkotásból készült. Az első világháborút követő évekre is ez a tendencia jellemző. Korda Sándor, a kor legjelentősebb filmgyárának, a Corvinnak az igazgató-főrendezője nagyrészt ilyen filmeket készített munkásságának ebben a szakaszában (például A gólyakalifa, 1917, Szent Péter esernyője, 1917, Faun, 1918, Az aranyember, 1918). A népszerű irodalmi adaptációk sokasága jellemezte a kor másik jelentős filmvállalatának, a Starnak a működését is, ahol Deésy Alfréd főrendező többek között filmre vitte Gogol Éjjeli menedékhelyét (1917) Petőfi Bolond Istókját (1921) és a Lúdas Matyit (1922) is.

A fő elvárás Dargay Attila munkájával szemben tehát nem a téma személyes átélése, hanem egy populáris mesefilm korrekt megtervezése és gyártásának professzionális lebonyolítása volt. Ezek a tények természetesen sem a rendező és munkatársai munkájának heroikus voltát, sem az elkészült film művészi érdemeit nem kisebbíthetik. Sőt!

Dargay minden szépítés nélkül így összegezte a feladatával kapcsolatos fő elvárásokat: „Ez egy gyár. Egy olyan gyár, ahol igen-igen sok kolléga dolgozik együtt valami munkán. Nekünk itt ťle kell termelniŤ ezt a mozit. Úgy, hogy kiférjen a pénzből, beleférjen a határidőbe és minden egyes kollégának tudjon munkát adni. Nekem van egy költségvetésem, amiből meg kell csinálnom a filmet. Megpróbálom a határidőmet és a költségvetésemet állandóan szem előtt tartani, és hogyha ez sikerül, és valamit össze tudunk ragasztani, akkor aztán megszületik valami, és arról majd lehet beszélni.”

A közönség

Fazekas valószínűsíthető szándékánál láttuk, hogy alkotását nem a „nagyközönségnek” szánta. Sőt, a mű kiadását még akkor sem kezdeményezte, amikor annak népszerűsége nyilvánvalóvá vált és anyagi haszonnal is kecsegetett. A mű közkedveltségének egyértelmű jele az volt, hogy igen hamar „ponyvára került”, azaz kéziratos formában sokszorosított példányai a vásárok kelendő árucikkeivé váltak.

Nem tekinthetjük anakronizmusnak, ha Fazekas félig-meddig szándéka és tudta nélkül elégített ki valós közönségigényt, hiszen az irodalomra mint megélhetési forrásra (Csokonaihoz hasonlóan) csupán a főúri mecenatúra igényeinek kielégítéseként gondolhatott. Éppen ők és kortársaik lettek azok, akiknek diákos-népies hangvétele (az alkotói oldalról) hozzájárult az írók és a széles közönség közötti kölcsönös kapcsolat kialakulásához, illetve megerősödéséhez. A Ludas Matyi megírása idején azonban még azt láthatjuk, hogy a közönség előbb „ismerte fel” saját íróját, mint Fazekas a saját közönségét. Ez az előny csak pillanatnyi: az 1817-es, második (szintén bécsi) kiadáskor Fazekas már egy módosított, karakteresebben népies változatot küldött a nyomdába, hogy a mű „fogadott apjának”: paraszti származású közönségének még inkább elnyerje tetszését.

Az alkotó és a közönség kapcsolata a rajzfilm készítésekor lényegesen egyértelműbb volt, mint a szépirodalmi alkotás keletkezésének esetében. A film gyártásának egyik legfontosabb szempontja a közönség, egészen pontosan a gyermekközönség igényeinek kielégítése volt, ami meghatározta magát a témaválasztást is (a bimbózó öntudaton esett sérelem megtorlásának meséje többszörösen is hálás gyerekfilmtémának ígérkezett), ezen túl pedig a film egyes részeinek, grafikai stílusának, dramaturgiájának kialakítását is döntően befolyásolta.

Fazekas eredendően más közönséget célzott, mint ahová végül talált. Dargayék munkája során ez elképzelhetetlen és megengedhetetlen lett volna. A későbbi elemzési szempontok során látni fogjuk, hogy a pontosan identifikált publikum és a helyesen felmért igények a film sikerének egyik feltételét jelentették, a film részfeladatainak elvégzésénél pedig a fő támpontot nyújtották. E nélkül a támpont nélkül egy olyan nagy költségvetésű produkció gyártása, mint amilyen egy animációs játékfilm, el sem kezdődhet.

A közönségigények felmérése – bármennyire is nem szívesen gondolunk erre egy kedves mesefilm esetében – alapvetően nem érzelmi, hanem racionális megközelítést kíván, nem az egyéni alkotó érzékenységével, hanem inkább a piackutatás száraz törvényszerűségeivel tart rokonságot.

A forma

„Írjunk kis Múzsám pompás tógát viselendő verseket is, ha tudunk” – biztatja magát Fazekas Az én poézisom című költeményében. „Tógát”, azaz a debreceni Kollégium diákjainak jellegzetes öltözetét viseli vizsgálódásunk tárgya, a Ludas Matyi is, ámbár éppen csak félvállra vetve: A XVIII. század utolsó harmadában a debreceni kollégiumban kezdték már magyarul is íratni az iskolai verseket, és bár az antik, időmértékes versforma továbbra is elsőrendű követelmény volt, olykor a hagyományos magyaros, nemzeti versformát is alkalmazhatták a diákok kötelező versgyakorlataik során. Ez a tantárgy akkoriban éppúgy része volt a tanrendnek, mint például a természettudomány vagy hittan. Fazekas, aki – Csokonaihoz hasonlóan – ebben az időben volt a kollégium diákja, ezeken a kötelező gyakorlatokon sajátította el a poétika alapjait.

A kötelező versírás sok kínlódással járhatott (mint arról számos korabeli diákrigmus és anekdota is vall), ám figyelemre méltó eredménye volt e gyakorlatnak, hogy a kollégiumban és a hozzá hasonló képzési rendszerű iskolákban felnövekvő nemzedékek számára nemcsak az irodalmi művek témájához, hanem eszközrendszeréhez is kulcsot adott. Így válik érhetővé, miért választhatta Fazekas a Ludas Matyi megírásakor azt a különös, egyéni hangú időmértékes verselési módot, amelyben a természetes magyar beszéd ritmusát nem tördeli szét a hexameter törvényeinek feltétlen betartása kedvéért. Ez a forma Fazekas eredeti – szűkebb körű – debreceni közönségének tartalmat, mégpedig humoros tartalmat közvetített, hiszen személyes élményként vagy hallomásból tudhatta, micsoda szentségtörésnek számított, ha a kollégiumban folyó versgyakorlatok során valaki vétett a formai vagy stiláris követelmények ellen. Márpedig Fazekas mindkét követelmény elébe helyezi a közérthetőséget, a magyar nyelvi logikát és a jóízű, népi ihletésű nyelvezetet. A mai olvasók zömének nemigen jelent humorforrást az, ha valaki szándékosan vét a Vergilius óta általános érvényű szabály ellen: a hexameterben az ötödik láb mindig tiszta daktilus. Fazekas gesztusában azonban egy csepp diákos merészséget is érezhetünk, amikor helyenként csak azért is spondeust használ: „Ugy nyöghette ki, hogy Ludas Matyi meggyilkolta.”

A rajzfilmváltozat formai elemzését többféle szempontból is elvégezhetjük. Vizsgálhatjuk a film zenéjének, nyelvezetének, dramaturgiájának vagy képi világának formai megoldásait. A rajzfilm eszköztárának ez utóbbi a leginkább jellemző eleme, ezért a tervezésénél figyelembe vett szempontokat tekintjük át.

A gyerekek körében végzett felmérések azt mutatják, hogy egy-egy rajzfilm megítélésekor a képi megjelenítés sokszor fontosabb helyen áll, mint a film sztorija vagy dramaturgiája. A karakterek jellemének egyértelmű felismerhetősége és a festett helyszínek erős érzelmi töltése volt a fő szempont a rajzfilm grafikáinak tervezése és kivitelezése során. Ehhez mind a hátterek, mind a karakterek készítésekor a realitás szélső határáig igyekeztek elmenni az alkotók. Gondoljunk csak Döbrögi felvonóhíddal, kapubástyával ábrázolt várkastélyára, az óriás tölgyfára vagy a vadászjelenet zsákmányhalmára mint hátterekre és a figurák már-már karikatúraszerű megjelenítésére. Egyetlen kivétel Matyi alakja, aki épp realisztikusabb megjelenésével teremt kontrasztot saját ártatlan „gyermeki” énje és környezete vad, harsány „felnőtt” világa között. Hogy alakja mégse hasson idegenül a rajzfilm egészének képi megjelenítésében, az alkotógárda egy rendkívül szellemes – az állógrafika lehetőségein túlmutató, csak mozgóképben elképzelhető – megoldással élt: Matyi alakját megtartotta realisztikusnak, de lényét kiterjesztette hűséges libájára, „aki” viszont – kézszerű szárnyaival és kajánul vigyorgó csőrszájával – igazi karikatúra.

Ilyen módon a filmben Matyi nem egy szereplő, hanem kettő, aminek jelentős dramaturgiai előnye is volt: az álruhás Matyi az ácsjelenetben a mégoly torz álruhában is azonosítható, „felismerhető” libaénjének közelségében.

A szerkezet

Fazekas Mihály művének főhőse a szerző saját élményeit, sérelmeit és vágyait éli. Indulatai, kapcsolatai, tettei, szavai ettől lehetnek elevenek és hitelesek.

Nehéz lenne megállapítanunk, hogy Fazekas Mihály és Matyi között pontosan miben és mennyiben van hasonlóság. Ha azonban az író életrajzát figyelmesen vizsgáljuk, szembetűnő, hogy a Ludas Matyi szinte valamennyi során átsüt Fazekas személyes érintettsége az epizódok, a szereplők és a helyszínek megfogalmazásában. Matyi ébredő öntudatán esett sérelem, a kamaszosan komoly fogadkozás és az ezt követő férfiasan következetes erőgyűjtés stációi nagyban hasonlók Fazekas életútjának első állomásaihoz.

Hétévesen került a debreceni kollégiumba, ahol útravalóul megkapta a mindenekre nyitott, kritikus gondolkodás igényét, és ahol annyi oktalan nélkülözés, megaláztatás, olykor megvesszőzés is érte. Tizenhat éves volt, amikor elhatározta, hogy nem akar tovább debreceni diák lenni, hanem katonának áll, de a kollégiumi éveket, az élményeket és szenvedéseket többé nem tudta elfelejteni, azok meghatározták érzéseit, gondolkodását, egész további életét. Tizenöt évi szolgálat után, 1796 végén, mint világlátott ember, „nyugalomra lépett cs. k. Felhadnagy” hazatért Debrecenbe. Ritka növényeiről nevezetes kertjét művelte, és egyre többet vállalt a város közéletében. A kollégium olykor otrombán szigorú fegyelmétől menekülő diák előbb „elment földetlen földig; s elvitte magával a bosszúállás lelkének is ördögi mérgét”. Aztán az Isten adott neki erőt és életben megtartotta, hogy „megszolgálhassa” mindazt, ami jót-rosszat városától kapott. 1804-ben megírta a Ludas Matyit, 1807-ben Diószegi Sámuellel közösen megírta és megjelentette a Magyar Fűvész Könyvet, 1819 és 1823 között a kollégium perceptora, pénztárnoka, 1819-től haláláig a Debreceni Magyar Kalendárium szerkesztője volt.

Matyi – első visszatérésekor – nagy építkezést látott Döbrögi portáján: félig elkészült, még tetőzetlen épületet, az előzőnél „pompásabb palotát újabb ízléssel”. A mű megírása idején (1803–1804) Debrecen nagy része hasonló képet mutatott. Újabb, pompásabb, „modernebb” középületek és lakóházak készültek városszerte. Épült a Nagytemplom, és felállványozva, még tető nélkül állt a „palota” is (a debreceni diákok hagyományosan „palatia”-nak, palotának nevezték a kollégiumot). E nagy építőkedvnek, illetve kényszernek az oka az 1802-es tűzvész volt, amely – mint Csokonai írta Gróf Széchényi Ferencnének címzett levelében – a város „nagy részét kollégiummal, Nagytemplommal, a tornyokkal és más közönséges épűletekkel együtt 2-3 óra alatt üszöggé és hamuvá tette”.

Az építkezéshez szükséges faanyagot a híres Nagyerdő adta, amelyről minden valamire való cívis meggyőződéssel állította, hogy „nincs a földön oly jeles erdő, mely az övénél jobb, s gyönyörűbb fát tudna nevelni”. Fazekas is gyakorta kijárhatott ide, hogy különböző erdei növényeket gyűjtsön és tanulmányozzon, hiszen ebben az időben már ideje nagy részét a füvészkönyv megírásához szükséges kutatásokkal töltötte. Nem véletlen, hogy Matyi is épp ebben a tudományban mélyült el, amikor „haszonvehető fűvekre, porokra” oktatja őt Skorbuncius úr. (Az egykori katona-felcser alakja szintén nem volt ismeretlen Fazekas előtt, hiszen katonáskodása alatt többször is megsebesült, legkomolyabban a foksáni csatában, 1789-ben. Valószínű, hogy a gyógyfüvek alaposabb ismeretét is ilyen élmények kapcsán, tábori seborvosoktól szerezte.)

Matyi szülőfaluját („a Nyíren é vagy az Erdőháton”) valahol Debrecentől 60-80 km-re északkeletre kell keresnünk. (Az Erdőhát lényegében a Szamosközzel azonos.) Ennek a vidéknek a vásáros központja ugyan Fehérgyarmat volt, ma is az, de a „szomszéd vármegye”, ahol „országos vásár” szokott lenni, már nem lehet más, mint Bihar vármegye és annak központja, Debrecen.

Mindezen egybeesések mellett az eposzban elrejtett sok-sok aktualitás és a kortársak értő fülére számító cinkos utalás azt sugallja, hogy Fazekas Mihály számára Debrecen és Ludas Matyi számára Döbrög lényegét tekintve egyet jelent. (A két helyszín hasonlósága talán még szembeötlőbb, ha a délalföldi parasztemberek „Döbröcöny” városnévére gondolunk.)

A film egyes részleteinek kidolgozásában – hasonlóan a témaválasztáshoz – elsősorban a közönség igényeit kellett szem előtt tartani. Ilyen módon nagyobb hangsúlyt kaptak az irodalmi alkotás népszerűvé vált jelenetei közül azok, amelyek a gyerekek tetszését inkább megnyerhették, mint azok, amelyek közömbösnek vagy népszerűtlennek ígérkeztek: például a mű elejének hangsúlyos motívumát, az anya és Matyi nem épp felhőtlen kapcsoltát a rajzfilm nem mutatja be. Szívesen elidőzik viszont azoknál a jeleneteknél, amelyeket Fazekas esetleg csak néhány szóval vagy utalással említ. Ilyen például Biri néni alakjának részletes bemutatása és próbálkozásainak emlékezetes megjelenítése vagy az építkezés sok humorral, játékos epizóddal színezett bemutatása. Fazekasnak szükséges volt megmutatnia, milyen is volt Matyi ahhoz képest, amilyenné – igyekezete és szorgalma révén – válni tudott. A rajzfilm Matyijának jelleme nem fejlődik: ő a mesék legkisebb királyfiának eleve feltételezett ártatlanságával érkezik a történetbe, és ez a szerepe lényegében semmit sem változik a film befejezéséig. Hasonlóképpen nem látunk fejlődést a többi figura jellemében sem, hiszen itt nem valóságos alakok, azonosítható személyek, hanem örök mesei típusok vonulnak fel előttünk, akik sokszor csak egyetlen jellegzetes gesztus vagy jellemvonás képviselői a filmben. Ezért nem javul meg Döbrögi a film végén, ezért nem sikerül soha befejeznie a kéményépítést a kis katonának, ezért marad meg a gyógykovács olyan következetesen a foghúzás kérdéskörénél.

A gyerekközönség hálásan fogadja ezt a statikus, olykor sematikus jellemábrázolást. Számára a könnyen azonosítható „archetípusokban” rejlő komikum valódi élményt jelent. E szerkesztési gyakorlat következében azonban olykor a konfliktusokat is tét nélkülinek, panelszerűnek érezzük; a változatlanságot sugalló karakterek találkozása inkább a humoros jelenetekben tud kellő hitellel megjelenni.

A film készítői talán ezért sem tudtak létrehozni igazán izgalmas jeleneteket a filmben, az egyetlen következetesen végigmesélt izgalmas rész, az ál-Matyi üldözése pedig éppen a főszereplőért való izgulást helyettesíti, s így nem tud igazán hatékony lenni. A filmnek ez a hiányossága sem a műfajból, sem a célközönség igényéből nem következik: a gyerekek nagyon szívesen izgultak volna a rajzfilmhősökért is.