1
Az OECD számára készített „Átmenet az iskolából a munkába” című magyar országtanulmány alapján (1998. június, kézirat).
2
Lásd az OKI Értékelési és Érettségi Vizsgaközpont által végzett IEA- és Monitor-vizsgálatokat. Ennek kedvezőtlen megállapításait nem módosítja, hogy ugyanakkor a magyar fiatalok a nemzetközi tanulmányi versenyeken igen jó eredményeket érnek el.
3
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1997-ben úgy határozott, hogy az iskolai kibocsátás és a munkaerő-kereslet közötti összefüggések megismerése, a fiatalok és az oktatási vezetők jobb tájékoztatása céljából kiépíti az iskolából kilépő fiatalok követéses életpálya-vizsgálatának rendszerét. Ennek első lépéseként az elmúlt év végén egy módszertani kísérleti felvétel keretében a felsőoktatás nappali tagozatain 1996-ban végzett fiatalok 1997. szeptemberi munkaerő-piaci helyzetét vizsgálták meg négy szakirányban és tizenkilenc intézményben. A próbafelvétel sikeres volt, és ennek alapján folyamatban van a rendszer kiterjesztése először az egész felsőoktatás nappali tagozataira, majd a későbbiekben a közoktatásra is. A próbafelvétel jellegéből következően most csak a felvétel szűk körére vonatkozó, korlátozott érvényű információk közölhetők.