Törzsök Károlyné
Szakértői szemmel a pedagógiai programokról IV.
|
Az elmúlt hónapokban többféle település- és iskolatípus
pedagógiai programjának szakértői véleményezését mutattuk be. Jelen
dolgozatunkban a sok száz hazai kistelepülés programja közül választottunk
egyet, amely véleményünk szerint magában hordozza a hasonló települések
néhány jellegzetességét. Különösen aktuális napjainkban egy óvoda
programjának vizsgálata is, hiszen ezekben a hetekben kerül sor számos
intézmény többéves munkájának szakértői elemzésére. A bemutatott szakértői
jelentés Lukácsi Lászlóné óvodapedagógus közreműködésével készült.
|
Szakértői jelentés a szenteshalmi Szentesi István
Általános Iskola pedagógiai programjáról
A Szenteshalmi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
felkérésére áttanulmányoztam a fenntartásában működő Szentesi István
Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda pedagógiai programját,
melynek elemzése után alakítottam ki véleményemet. A megbízó rendelkezésemre
bocsátotta még az intézmény Alapító okiratát, a szervezeti és működési
szabályzatot, valamint a szülők számára kiküldött véleménykérő kérdőíveket.
A kapott iratokat az elemzés során felhasználtam.
A közös igazgatású és alapítású intézmény alapelveiben azonos,
de szerkezetében különálló programot alkotott. Ennek oka, hogy az
óvoda a közoktatási törvény által előírt későbbi bevezetés miatt nem
tudott kellően felkészülni az iskolával egy időben a helyi nevelési
terv megalkotására. A szakértői elemzésben is szétválik a két programrész
elemzése, azonban a véleményalkotás során figyelembe vettük, hogy
a részprogramok milyen mértékben épülnek egymásra.
Az általános iskola programrészének elemzése:
Mottó: ...egész embert akarunk nevelni. Adjuk meg a szellemnek,
ami a szellemé, a testnek, ami a testé. Tanításunk ne üres adatokból
álljon, hanem elégítse ki a gyermek természetes kíváncsiságát, tudni
és érteni akarását. A lényeget tanítsuk szépen, egyszerűen és világosan,
mert a lényeg szép, egyszerű és világos, és gyönyörűsége a szellemnek.
(Szent-Györgyi Albert)
A rajzos, hangulatos borító és a mottóként megjelenő idézet
első pillantásra felkelti érdeklődésünket. Az intézmény pedagógiai
programját színes bemutatkozás vezeti be. Ebből egy négyosztályos
kisiskolát ismerhetünk meg, amely a romantikus hegyi település egyetlen
iskolája, összesen negyvenkét tanulóval. Fő jellemzője a családias
légkör, a természet szeretete, az egészséges életszemlélet. Jellemzi
még a hegyi település elzártságából adódó nagyarányú munkanélküliség,
a szűkös családi jövedelem.
Szenteshalom Dunántúl egyik legmagasabban fekvő települése.
Gyönyörű természeti környezetben, erdők között bújik meg ez a tiszta
levegőjű kis falu. Magas fekvése, a környékbelitől eltérő éghajlata,
valamint a katonai lőtér közelsége meghatározza a település életét.
A közeli város Kövi és a falu között húzódó lőtér és a zord időjárási
viszonyok miatt bizonyos tekintetben és időszakban a település elzárt.
Ez meghatározza az itt élő emberek életét, a lakosság számának alakulását.
A faluban és környékén kevés a munkalehetőség, a fiatalok ritkán telepszenek
le itt, a lakosság száma csökken, elöregszik. Ebből következik, hogy
csökken a gyermeklétszám az óvodában és az iskolában is. Ehhez még
hozzájárul, hogy a szülők többsége »bejáró« dolgozó, és magukkal viszik
gyermekeiket is a városi iskolákba.
A természeti-társadalmi környezet iskolára gyakorolt hatása
alapmotívumként jelenik meg a pedagógiai program cél- és feladatrendszerében.
A preambulumban leírtak az 1993-ban kiadott Alapító okirat
szerint készültek. Pontosan határozzák meg az iskola feladatait, alaptevékenységét,
egyéb szolgáltatásait. Összhangban vannak a megyei oktatáspolitikai
és fejlesztési irányelvekkel, valamint az SZMSZ erre vonatkozó pontjaival
is.
A pedagógiai program részletes helyzetelemzést tartalmaz.
A tárgyi feltételek részeként foglalkozik az oktató-nevelő munka színteréül
szolgáló épületek állapotával, nagyságával. Az iskola 1983-ban épült
nyolc osztály működtetésére, de a tanulói létszám rohamos csökkenése
következtében a községben ma csak négyosztályos általános iskola működik.
A felsőbb osztályosok a közeli Kövi városban teljesítik tankötelezettségüket.
Így az épület nem kellően kihasznált, fenntartása az ellátandó feladathoz
képest túl költséges. Az eszközellátottság elmarad az épület jó adottságai
mögött, csupán a tanítás alapfeltételei biztosítottak. A program teljesítéséhez
szükséges eszközigényt a Helyi tantervek című fejezetben részletesen
tervezik. Az eszközbeszerzés az önkormányzat számára folyamatos és
jelentős anyagi terhet jelent. Indokolatlan igényt nem találtam.
Személyi feltételeik az adott körülmények között jónak
mondhatók. A hatfős tantestületben több speciálkollégiumot végzett
tanítónő is van (pszichológia, testnevelés, német). Inkább a várható
tanulói létszámcsökkenés okozhat gondot. A program eredményes végrehajtása
érdekében végig kell gondolni és tervezni a nevelői továbbképzés rendjét.
A pedagógiai program a Nemzeti alaptanterv figyelembevételével
határozza meg saját célrendszerét. Kiemelt nevelési-oktatási
céljai összhangban vannak az intézmény adottságaival és a település
jellegéből természetszerűen fakadó elvárásokkal és lehetőségekkel,
az óvodai nevelés célkitűzéseivel. Figyelembe veszik a szülők kívánságait
is. Kiemelten kezelik az egészséges életmódra, a családi életre nevelést,
a környezetvédelem és környezetkultúra fejlesztését, oktatási vonatkozásban
az írás, olvasás, számolás biztos alapozását.
Elsődleges feladatnak az alapkészségek kialakítását tekintjük,
hiszen tanulóink életkori sajátosságai az iskola szerkezete, a várható
életút ezt kívánják. Minden osztályban rendelkezésre áll a törvény
által előírt »nem kötelező« órakeret a felzárkóztatáshoz, képességfejlesztéshez,
tehetséggondozáshoz. Az alacsony osztálylétszámok is lehetővé teszik,
hogy a gyerekekkel egyénileg többet foglalkozzunk. Ha sikerül megteremtenünk
az egyensúlyt a törődés és az önállóságra nevelés között, akkor lehetővé
tesszük gyermekeink számára, hogy eséllyel induljanak új iskolájukba.
Fontos feladatunk az egészséges, fizikai munkától sem ódzkodó gyermekek
nevelése, valamint a viszonylag ép természeti környezetünk védelmének
életprogrammá tétele.
A magasabb évfolyamokra járó tanulók közoktatási megállapodás
alapján Kövi város több általános iskolájába járnak. A program ezekkel
az iskolákkal való együttműködésre, a célrendszer összehangolására
nem tér ki.
A jól körülírt és megfogalmazott célokhoz helyi tantervként
a (minősített) Apáczai-tantervcsalád adaptálását választották.
A helyi tantervekben azon érdemi változtatást nem eszközöltek. Az
adaptált tantervek alkalmasak arra, hogy a programban meghatározott
célokat teljesítsék .A tantervcsalád NAT-kompatíbilis, valamennyi
műveltségterületet és ismeretkört lefed, megfelel a törvényi előírásoknak.
Biztosított a tanterv belső koherenciája is. Tervezték az alkalmazandó
módszereket, a szükséges taneszközöket, segédleteket. Tervezésük reális.
A feladatoknak megfelelő osztályszerkezetet terveznek:
négy évfolyamon egy-egy tanulócsoport működésével számol a program,
a tanulólétszám további csökkenése csoportösszevonást eredményezhet.
Tantárgyi szakosítást nem terveznek. Egy tanulószobai csoportot működtetnek.
Az intézmény konyhája napi egyszeri étkezést biztosít a gyerekeknek,
nevelőknek és a szociálisan rászoruló lakosoknak.
Valószínűleg az egységes módszerválasztás miatt meghatározottnak
tekintik a tankönyvválasztás módját is, erre a program nem tér ki.
A hiány pótlását javaslom.
A tanórán kívüli foglalkozásokkal elsősorban a tehetséggondozást,
képességfejlesztést, a kiemelt célok elérését kívánják szolgálni.
Tervezett szakköreik a választott célokhoz igazodnak, pl.: egészségvédő
szakkör, természetvédő szakkör, színjátszó kör, sport- és játékdélutánok,
számítástechnikai szakkör stb.
A tanulók értékelése a hagyományos, számjegyekkel
történő osztályozáson alapul. Kivétel az első osztály, ahol félévkor
és év végén is szöveges értékelést írnak elő. Vázlatos, nem elég részletesen
tervezett a beszámoltatás, számonkérés módja. Az adaptált tanterv
meghatározza ugyan az értékelés főbb szempontjait, módját azonban
nem, ezért ennek pótlása szükséges. (Közoktatási törvény 48.
§ 1. p.)
Nem foglalkozik a program a magasabb évfolyamon az iskolába
lépés feltételeivel, az átjárhatóság kérdésével, valamint a magasabb
osztályfokba lépés feltételeivel. E témakör újragondolása, a hiányok
pótlása elengedhetetlen.
Érintőlegesen szabályozott a gyermek- és ifjúságvédelem,
melyért minden csoport vezetője felelős, és amelyet az igazgató fog
össze.
A pedagógiai programból kitűnik, hogy a településen diákönkormányzat
és iskolaszék nem működik. Az intézmény kérdőívekkel vizsgálta a szülők
igényeit. Tanulságait a programba beépítette. A tervezetet a szülői
munkaközösséggel véleményeztették. A nevelőtestület 1997. szeptember
5-én szabályszerűen megvitatta, és egyhangú igen szavazattal elfogadta.
Hatályosságát 1998. szeptember 1-jétől 2002. augusztus 31-ig terjedő
időtartamban határozták meg. Rendelkeztek a módosítás feltételeiről
is. A közoktatási törvény előírja: a pedagógiai programot nyilvánosságra
kell hozni. A dokumentumban erre vonatkozó adatot nem találtam. Felhívom
a figyelmet a hiány pótlására!
Összefoglalva: A szakértői véleményezésre benyújtott
pedagógiai program a hibák kijavítása után alkalmas arra, hogy a Nemzeti
alaptanterv szerinti oktatás-nevelés szabályozó alapdokumentuma legyen.
A Szentesi István Általános Iskola programjából kitűnik, hogy az átlagosnál
nehezebb körülmények között dolgoznak, a hiányokat a gyermekek és
a település iránti ragaszkodás és felelősség pótolja. Erőssége a helyi
elvárások és sajátosságok maximális figyelembevétele, gyenge pontja
az ellenőrzés, számonkérés módjainak kidolgozatlansága.
A pedagógiai program elfogadását a hibák kijavítása után
a Szenteshalmi Községi Önkormányzat számára javaslom.
Az óvoda nevelési programjának elemzése
A Napközi Otthonos óvoda nevelési tervének elemzésekor figyelembe
vettem a közoktatási törvény vonatkozó rendelkezéseit, az Óvodai
nevelés országos alapprogramját, a megyei közoktatási fejlesztési
és irányítási koncepciót, az általános iskola pedagógiai programrészében
leírtakat, a fenntartó önkormányzat írásban rögzített külön kéréseit.
Az óvoda 1993-tól az általános iskolával közös intézményként
működik az iskolával egybeépült, de elkerített épületrészben. Bemutatkozásukból
kiderül, hogy egy összevont csoportban 24 gyermek nevelésével foglalkoznak.
Külön értékelik azt a hangulatos környezetet, amely életterüket meghatározza.
A nevelési program rendkívül részletesen foglalkozik a tárgyi
és személyi feltételek elemzésével. Ennek alapján megállapítható,
hogy épületbeli adottságaik jók, gondot okoz viszont a tágas udvar
szabadtéri játékokkal való felszereltsége. Az indokolt igények kielégítésére
legalább 500 ezer forint beruházásra lenne szükség az önkormányzat
részéről.
Kiemelt feladatként kezeljük az egészséges életmódra nevelést,
ennek ellenére udvarunk a legrosszabbul felszerelt területünk. A szabad
levegőn való tartózkodás, a játék nagyon fontos, de ehhez két darab
mászóka áll csupán rendelkezésünkre. Szükségünk van néhány rollerre,
egyensúlyozó gerendára, függőleges, vízszintes mászórudakra, ügyességfejlesztő
játékokra.
Személyes látogatás során is meggyőződtem róla, hogy az igény
indokolt. Eszközellátottságuk az alapvető szükségletet kielégíti.
A központilag gyártott eszközökön túl sok szemléltetőeszközt, játékot
készítettek az óvónők és a szülők is. Az óvoda szakmai könyvekkel,
szakfolyóiratokkal való ellátottsága minimális.
Az intézményegységnek három alkalmazottja van: kettő felsőfokú
végzettségű óvónő és egy szakképzett dajka. Az óvónői ellátottság
megfelelő, de a dajka nehezen képes feladatát ellátni, mivel a napi
nyitva tartási idő 10 óra. Indokolt a kért részfoglalkozású dajka
alkalmazása.
Az óvoda céljait a társadalmi elvárások, a tanulói összetétel
alapján adódó szükségletek, a természeti környezet adottságai alapján
fogalmazta meg, összhangban az általános iskola célrendszerével. Figyelembe
vette az Óvodai nevelés országos alapprogramja által meghatározott
célokat is. Kiemelten szerepel a teljes személyiség fejlesztése, a
testi nevelés, az egészséges életmódra nevelés, a környezetvédelem,
az anyanyelvi nevelés és a kommunikáció fejlesztése.
Céljaik eléréséhez a Tevékenység-központú óvodai nevelési
alapprogram adaptálását választották. A minősített mintaprogramon
minimális mértékben változtattak. Pontosan megjelölik a módosítás
tárgyát és mértékét (mindennapos testnevelés, a nagycsoportnak önálló
matematikai foglalkozás, meghatározott időben történő étkeztetés,
az egészséges életmódra nevelés feladatainak 5 eleműre emelése).
Átfogóan tárgyalja az adaptált program a komplex foglalkozások
rendszerét, ezért csak a módosítást jelöljük meg:
A heti rendben nem szerepel kötelező jelleggel
a testnevelés-foglalkozás, ezért a mindennapos testnevelést ezzel
kiegészítjük.
Önálló matematikafoglalkozást szervezünk a tanköteles
korúaknak.
Az étkezés nem folyamatosan, hanem
egy meghatározott időben történik.
Megállapítom, hogy a választott adaptált program alkalmas a
kitűzött célok megvalósítására, a módosítások nem befolyásolják érdemben
a program rendszerét és felépítését, ellenben kifejezésre juttatják
az intézmény sajátosságait. Mivel a program minősített terv, részletes
elemzésétől eltekinthetünk.
Részletesen tervezett a hagyományápolás, a település szokásainak
és ünnepeinek rendje, módja. Gazdag az intézmény kapcsolatrendszere.
Ezen belül külön fejezet foglalkozik az iskolával, az iskolába lépés
feltételeivel, a szükséges fejlettségi szint elérésével, az előkészítés
módjával.
Nem megfelelő szinten kidolgozott az ellenőrzések, értékelések
módja, rendszere. A programban csupán felsorolásszerűen jelenik
meg, hogy az óvodavezető milyen ellenőrzéseket köteles végezni. Az
ellenőrzés, értékelés ennél sokkal összetettebb rendszert alkot, ezért
javaslom e témakör részletesebb kidolgozását.
Hiányzik továbbá az óvodai felvétel rendjének tervezése. A program
hibásan rendelkezik a fogyatékos gyermekek normál csoportba való felvételének
és nevelésének lehetőségéről: Az óvodába beszélni tudó, nem
fogyatékos, szobatiszta gyermeket lehet felvenni. Ez a meghatározás
ellentétes a közoktatási törvény 94. § 1. bekezdés a. pontjával, valamint
a 23 (1997. IV. 4.) MKM rendelet vonatkozó pontjaival. Felhívom
a figyelmet a törvényi előírásoknak megfelelő szabályozás
megtételére!
A gyermek- és ifjúságvédelem az általános iskolával közös
rendszerben működik.
A módszertani szabadság elve a kétfős közösségben biztosított.
A helyi nevelési terv a legitimációs követelményeknek
megfelel. Véleményezték és megerősítették a szülők, a Közalkalmazotti
Tanács, elfogadta a nevelői közösség. A nevelési terv felülvizsgálatára,
módosításának lehetőségére a program nem utal. Javaslom a hiány
pótlását.
Nem rendelkezik a program a hatályosságról és a nyilvánosságra
hozatal módjáról. A közoktatási törvény előírja, hogy a nevelési
tervet/pedagógiai programot nyilvánosságra kell hozni. (Közoktatási
törvény 44. § 2. bekezdés.) Felhívom a figyelmet a hiány pótlására!
Összefoglalva: A Szentesi István Általános Iskola és
Napközi Otthonos Óvoda nevelési terve a részletes elemzésben jelzett
hibák javítása, hiányok pótlása után alkalmas arra, hogy az intézményegység
életét és munkáját szabályozza. A választott célok az adott körülményekhez
igazodnak, az adaptált program alkalmas a kitűzött célok elérésére.
Az iskolai és óvodai program egymásra épülése, szemléleti azonossága
megfelelő, egységes intézményi gondolkodásmódot tükröz.
Az óvodai nevelés tervének elfogadását mint a Szentesi István
Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda pedagógiai programjának
szerves részét a Szenteshalmi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
számára javaslom.
Kont, 1999. január 5.
|
Y. Z.
közoktatási szakértő |