A pedagógia... és más tudományok

– Zsolnai József újabb könyveiről –

Zsolnai József eddigi, majd négy évtizedes kutatói tevékenysége nem egy alkalommal állt a viták kereszttüzében, nézeteit számos kiadványban publikálta, melyek munkásságának jól körülhatárolható részét alkotják. Bár a könyvek sorsául sokszor jut a kritika visszhangtalansága – Zsolnai művei esetében is volt ez így –, a szerző újabb könyvei (Bevezetés a pedagógiai gondolkodásba, A pedagógia új rendszere címszavakban) „alkalmasak” arra, hogy eltérő véleményeket váltsanak ki olvasóikból. A kötetek egy nagyobb vállalkozás megvalósításának első állomásai, Zsolnai József végső célja – bevallottan – nem kevesebb, mint „a pedagógiai praxis viszonylag teljességre törekvő leírása egy monográfia keretében”.

A „pedagógiai praxis” Zsolnai fontos, gyakran használt szintagmája, ezen nem csupán a mindennapi iskolai gyakorlatot érti, hanem idetartozónak gondolja a kutatást, a fejlesztést, az innovációt, az oktatáspolitikát, sőt a családok pedagógiát érintő gyakorlatát is. A szerző már jó ideje hangoztatja, hogy a pedagógiai praxis megújításához a pedagógusoknak legalább olyan széles körű és mélységű „tudástömegre” van szükségük, mint az orvosoknak, a kémikusoknak, a jogászoknak. Zsolnai József egész munkásságán végigvonul a praxis javításának fokozott igénye, de míg korábbi tevékenysége főként a pedagógia „gyakorlatközelibb” oldalát érintette, újabban számos erőfeszítést tett a pedagógiai praxis „elméletibb” területeinek fejlesztésére, feltárására is.

Noha kétségtelen, hogy általában a filozófiai megalapozás, a különböző tudományterületek eredményeinek felhasználása, az inter- és multidiszciplináris megközelítés mindig is nagy szerepet kapott Zsolnai írásaiban, a fent említett műveket ezek a törekvések még fokozottabban uralják. Már Az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógia (Bp., 1995, ÉKP Központ – Holnap Kkt. – Tárogató Kiadó) című kötet külön fejezetet szentelt a filozófiai jellegű diszciplínák szerepének az értékközvetítés és a képességfejlesztés megalapozásában. Ez a mű azonban főleg az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógia belső rendszerének leírásával foglalkozott. Zsolnai József munkássága ezután „elvontabb” irányba fordult.

Noha Az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógia után megjelent újabb, a szerző által „horizonttágító elméleti munkáknak” nevezett könyvek a pedagógusok széles rétege számára íródtak, részben tematikájuk miatt nem könnyen érthetőek. Különösen igaz ez a Bevezetés a pedagógiai gondolkodásba című kiadványra, amelynek valódi témáját az alcím (Vázlatok a pedagógia filozófiai és társadalomtani vonatkozásainak megragadásához) tárja fel. Ez a kilenc fejezetből álló „karcsú” kötet a pedagógia (mint „társadalmi alrendszer”) kapcsolódásait és belső világát elemzi. Ebben a műben átvezető részek is találhatóak (pl. a pedagógusszakmával rokonítható humán szakmák, tudásterületek áttekintése vonatkozásában) A pedagógia új rendszere címszavakban című könyvhöz.

E voltaképpen szintetizáló munka újdonsága abban rejlik, hogy a pedagógia számos kevéssé kutatott vagy eddig egyáltalán nem érintett relációjával foglalkozik. Az már vitatható, hogy mindegyik eleme egyformán lényeges-e. A szakirodalmi hivatkozások túlnyomó része ezáltal nem is a pedagógia, hanem más tudományok területéről származik. Zsolnai József a társadalomtudományok terén főként a 70-es, 80-as évek hazai irodalmára hivatkozik, a filozófiai irodalmat tekintve viszont a század első felének magyar filozófusaihoz nyúl vissza. A könyv rendszerezéseit nagyszámú ábra és táblázat hivatott szemléletesebbé tenni.

A pedagógia új rendszere címszavakban az előzőnél nagyobb terjedelmű, még szélesebb szellemi apparátust felvonultató, ugyanakkor problematikusabb, „sebezhetőbb” munka. Műfajilag egyszerre tanulmány, enciklopédia, lexikon, szótár, illetve szójegyzék. A szerző megfogalmazása szerint „a pedagógia egészéről szól: elágazásairól, végeláthatatlan tudományközi kapcsolatairól, strukturálásának nehézségeiről, presztízséről. Mindezt címszavakba, tárgyszavakba sűrítve mondja el, de oly módon, hogy a pedagógia váza, rendszere, szerkezete is ťelő-elővillanjonŤ.” A könyv előszavában a szerző a posztmodern címkével is felruházhatónak tartja művét, amely, ha a posztmodernre jellemző pluralizmusra gondolunk, nem teljesen jogosulatlan.

A kötet tartalma hat fejezetre tagolódik. Az első három fejezet tárgya a pedagógia mint ismeretrendszer jellemzése, a pedagógiai rendszerezés problémái, illetve a szerző modelljének részletező leírása. A másik három fejezet tartalmazza a különböző részpedagógiák ismertetését. Ez a gondolati egység egyszerre tölti be az enciklopédia, a szótár és szójegyzék szerepét. A Függelék táblázatokba rendezve tekinti át a pedagógiai tudás környezeti kapcsolatait, a különböző tudománycsoportok, tudományágak pedagógiát segítő, azt befolyásoló lehetőségeit. A könyv az egyes fejezetek, illetve szócikkek végén ajánló bibliográfiát közöl, továbbá tárgymutatót tartalmaz.

Zsolnai József G. Mialaret rendszertani szemléletmódjával ért egyet, illetve Nagy Józsefre hivatkozva vallja: a pedagógia integrált multidiszciplína. Zsolnai – még pontosabb megfogalmazásban – a pedagógiát „olyan önálló, elkülöníthető tárggyal rendelkező komplex, preszcientifikus szinten lévő integrált multidiszciplínának” tekinti, „amely az egyetemes tudásgyarapítás mellett a pedagógiai világ és valóság megértésében és orientálásában vállalt szerepet”.

Zsolnai tudomány-rendszertani „előképe” Bóna Ervin 1971-es könyve (A kémiai tudományok és kutatási ágak rendszerezési kérdései), amely a kémia tudományán belüli abundancia (diszciplínatúlburjánzás) kérdésével nézett szembe. Egy másik kiinduláspontja az UNESCO felosztása, amely szerint a tudományok többségére – ellentétben a pedagógiával – a tudományágak túlburjánzása jellemző. Valóban igaz, hogy a pedagógiát, a hazai pedagógiát is, ebből a szempontból „szűkösség” jellemzi, hogy „az intézményesült és egyben diszciplinarizálódott, a pedagógiai gyakorlatot orientálni képes pedagógiai tudás rendszerezésre, tökéletesítésre, csiszolásra vár”.

A szerző új rendszertanával nem egyszerűen arra tesz kísérletet, hogy a meglévő pedagógiákat rendszerezze, hanem hogy új diszciplínákat, tudásterületeket alkosson – a pedagógia tudományjellegét mintegy „megnövelendő”. (Zsolnai József, saját bevallása szerint, hatszáznál is több diszciplínával szembesítette a pedagógia világát.) Mindebben, mint láttuk, nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szempontok is vezérlik: „meggyőződésünkké vált, hogy a jó szándékú, a pedagógusszakmáért felelősséget érző 150 ezer főnyi pedagógusság azért nem tud minőségi értelemben jobban teljesíteni s a pedagógia világában professzionális módon eligazodni, mert szűkös az a pedagógiai tudás – mind szélességét, mind mélységét illetően –, amelyet a hivatásos pedagógiai kutatók felkínálnak” – írja a könyv Bevezetésében.

A vállalkozás (amelynek fontosságához, az elvégzendő és az elvégzett munka nagyságához nem fér kétség) értéke nem megkerülhető, s tiszteletet érdemel. A mindenáron teljességre való törekvés, a végletekig kiaknázott „hibridizáció” (Zsolnai korábban használt kifejezése) a kategóriaalkotásban túlzott szétaprózódáshoz vezet, néhol erőltetett megoldásokat szül. Problémák nemcsak az ún. interdiszciplináris pedagógiák körében jelentkeznek, hanem az ún. alapozó pedagógiák, illetve pedagógiai alaptanok esetében is. A szerző eredeti célját (a pedagógusszakma kívánt professzionalizálódása) nem igazán szolgálja a könyv által bemutatott, kissé „extenzívre” sikerült tudománykörkép. Ugyanakkor a mű feltétlen erényei közé tartozik és a hazai pedagógia szókincstárát gyarapítja az a nyelvi teremtőerő, amellyel Zsolnai József az általa alkotott tudományterületeket elnevezi.

Kiemelendő mindkét kötet problémaorientáltsága, tudományos megalapozottsága, A pedagógia új rendszere címszavakban esetében az utalások rendszerének pontossága. Mindez a Zsolnai József mellett álló alkotógárda munkáját is dicséri. (A Bevezetés a pedagógiai gondolkozásba szövegét Kiss Éva gondozta, ábráit, táblázatait Heffner Anna készítette. Utóbbi szerkesztette a másik kiadvány szövegét, amelynek létrehozásában többen is közreműködtek.)

Zsolnai József újabb könyvei feltehetően azzal a céllal (is) íródtak, hogy a pedagógusképzés számára tankönyveket adjon. Az idő fogja azt eldönteni, hogy ezek a művek mennyire válnak gyakran forgatott szakirodalommá, és mennyire épülnek be a hazai pedagógiai kultúrába.

Zsolnai József: Bevezetés a pedagógiai gondolkozásba. Bp., 1996, Nemzeti Tankönyvkiadó, 142 p.

A pedagógia új rendszere címszavakban. Bp., 1996, Nemzeti Tankönyvkiadó, 389 p.

Deák Ferenc