Borosán Gyula
Egy alacsony iskolázottságú csoport jövőképe
|
A Zala Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban alacsony iskolázottságú fiatalok felzárkóztatását, szakmához juttatását igyekeznek segíteni. A szerző e fiatalokat kérdezte arról, hogy milyennek értékelik helyzetüket, mit várnak a jövőtől, és mit tennének önmaguk érdekében. |
Amióta ember van a Földön, szeretné tudni a jövőt, és cselekvéseit ennek tudatában alakítani, döntéseit és tetteit inkább jövőbeni szándékai, céljai és vágyai vezérlik, mint múltbeli tapasztalatai.1 Alapvető motivációs bázis, hajtóerő az a jövőkép, amelyet az ember önmagának meg tud fogalmazni, el tud képzelni.
A jövőorientáltság megnyilvánulásai sajátos biológiai, pszichológiai, társadalmi és kulturális körülmények között érvényesülnek. A kulturális tényezőket külön említem, bár az úgynevezett társadalmi szektor részben fedi a fogalom tartalmát, ha a kultúrát a társadalom részeit összekötő kapocsként értelmezzük. Természetesen a kultúra összeköt, ugyanakkor elválaszt embereket egymástól. Persze az egyes ember számára a legfontosabb kapaszkodó lehet ez a világ peremén, amely elviselhetővé és éltetővé teszi számára a földi létet. Azért is tartom fontosnak a kulturális faktor kiemelését, mert írásomban egy olyan csoport jövőképével ismerkedhetünk meg, amelynek tagjai között cigány származású fiatal lányok és fiúk is vannak, a többségi kultúrától eltérő szokásrendszerrel.
A kutatás előzményei
Hat éve foglalkozunk Zalaegerszegen, a Zala Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban az alacsony iskolázottságú fiatalok felzárkóztatásával, fejlesztésével, illetve a szakmaszerző tanulmányok elkezdését és sikeres folytatását biztosító ismeretek pótlásával, olyan minőségek kialakításával, amelyek a személyiség egészét konstruktív irányba fejlesztik. Évenként 20-25 fiatal vesz részt a programban, többségük egy évig. Minden alkalommal vannak néhányan, akik két évig tartózkodnak nálunk.
A csoport tagjainak megismerése, személyiségük, szociokulturális környezetük, tudások felmérése az első hetek feladata. Ezek ismeretében készítjük el a tanfolyam csoportra és egyénre szabott programját. A csoporttagok csak nagyon kis töredékét alkotják az alacsony iskolázottságú, hátrányos helyzetük miatt peremre került fiataloknak. Helyzetük sok szempontból reménytelen, annak ellenére, hogy ma hazánkban sok kiváló kezdeményezés próbálja felkarolni őket (pl.: Roma Esély Alapítványi Iskola Szolnokon), és annak ellenére is, hogy ők azok, akiknek a legjobban kell a segítség.
Ők még reménykednek, bizakodással tekintenek a jövőbe, hisz önként jöttek a programunkra, várták a segítséget, önmaguk is változtatni akartak. A csoport mindenképpen sajátos abból a szempontból, hogy kellően motiváltak. A kutatásban arra kerestem a választ, hogy milyennek látják a helyzetüket, milyen a jövőképük, mit remélnek a jövőtől és mit tennének önmagukért.
A vizsgált csoport jellemzői
A csoport összlétszáma 21 fő. Életkoruk 16 és 31 év között van. Többségük (a megkérdezettek 71%-a) 16 és 20 év közötti. A lányok száma összesen 6 fő, többségük 20 év alatti, egy lány már 24 éves, több évig dolgozott konyhai kisegítőként, most továbbtanulási szándékai miatt van a csoportban. A 20 év feletti fiúk valamennyien cigány származásúak, arányuk a csoporton belül 19%. Ketten közülük családapák, mindkettőjüknek három-három családja van. Iskolázatlanok, elhelyezkedési lehetőségeik nincsenek. Valamennyien szakmát szeretnének szerezni, elmondásuk szerint ezért vannak a csoportban. A csoportban a cigány származásúak aránya 70%. Pontos országos adatok nincsenek, de joggal feltételezhetjük, hogy az alacsony iskolázottságúak között hasonló vagy még nagyobb az arányuk.
Ha az előbb ismertetett adatokat tovább elemezzük, érdekes és
feltűnő tényeket találunk. A 20 év alattiak magas számából arra következtethetünk,
hogy a tankötelezettség végét követő egy-két évben a legnagyobb a
| Életkor (év) | Lányok | Fiúk | Összesen | |||
| Cigány | Nem cigány | Cigány | Nem cigány | Cigány | Nem cigány | |
| 16 | | | 1 | 1 | 1 | 1 |
| 17 | 1 | 1 | 1 | 2 | 2 | 3 |
| 18 | 1 | | 2 | | 3 | |
| 19 | | 1 | 3 | | 3 | 1 |
| 20 | | | 1 | | 1 | |
| 21 | 1 | | | | 1 | |
| 24 | 1 | | 1 | | 2 | |
| 26 | | | 1 | | 1 | |
| 29 | | | 1 | | 1 | |
| 31 | | | 1 | | 1 | |
| Összesen | 4 | 2 | 12 | 3 | 16 | 5 |
Feltűnő, hogy a 20 év feletti fiatalok valamennyien
Az adatok azt jelzik tehát, hogy ha a társadalom értelmes programot kínál és partnernek tekinti az alacsony iskolázottságú cigány fiatalokat, akkor képesek áldozatokra, legalább akkorára, mint a hasonló helyzetben lévő nem cigányok.
A csoport tagjai közül senkinek sincs meg az általános iskolai végzettsége. Többségük hat osztályt végzett, egy fő csak a negyedik, három fő csak az ötödik osztályt végezte el.
A vizsgálat
A szakirodalom és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Jövőkutatás Tanszéke által kipróbált kérdőívet használtuk egyéni kikérdezéssel. Valamennyi fiatallal személyesen találkoztunk, válaszukat rögzítettük a kérdőíven. A kvantifikálható eredmények számítógépes adatbázisban kerültek feldolgozásra.
A jövő iránti érdeklődést kutató válaszlehetőségek két fő csoportba kerültek: 1. maguk a megkérdezettek miért érdeklődnek a jövő iránt; 2. mit gondolnak a megkérdezettek arról, hogy mások miért érdeklődnek a jövő iránt. A válaszokat rangsorolni is kellett. A válaszok közül egyszer sem választották a félelem a jövőtől és a túlvilág választ. Ebben az esetben a nem választás fontos üzenetet hordoz. A program résztvevői nem félnek a jövőjüktől, és nem a túlvilágon akarnak boldogulni. A legtöbben a család és a gyermek jövője miatt érdeklődnek a jövő iránt. Nyilvánvaló, hogy itt a család jöhet csak számításba, hisz többségüknek még nincs gyermeke. Utána az anyagi-gazdasági helyzet, a foglalkozás és a munka következik. Fiúk és lányok között nem volt különbség. A felsorolt válaszok közül tizenegyet jelöltek, összesen 69 válaszban.
Miért érdeklődnek a jövő iránt?
Az első három válasz képezi az összes válasz 60%-át. Ebben a tekintetben szinte pontosan olyan helyzetet mutat, mint a magyar társadalom: A válaszadók elég nagy arányban a gazdasági helyzetet és a munkát emelték ki a jövő iránti érdeklődés okaként.2 Olyan értékekről van szó, amelyek a magyar társadalom minden rétegében a legfontosabbak. Az alacsony iskolázottságúak ebben a tekintetben is a család jövőjét tartják a legfontosabbnak. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a cigányság döntő részénél a családi kötődések kulturálisan még erősebbnek tekinthetők és az a védőernyő hatásosabb, amit a család ad, illetve adhat a hátrányos helyzetben lévő fiatalnak, a válaszok rangsora megegyezik várakozásainkkal.
Mások miért érdeklődnek a jövő iránt?
A két válaszsor közti különbség, hogy a foglalkozás, a munka megelőzte a kicsit filozofikus az emberi sors része választ. Feltűnő, hogy az első három válasz meghaladja a válaszok 50%-át, a család és az anyagi helyzet dominanciája itt is egyértelmű. Ha elfogadjuk azt a mondást, hogy rossz az, aki rosszra gondol, akkor a fordítottja is igaz kell hogy legyen. Ezek a válaszok azt igazolják, hogy saját, nagyon is emberi vélekedéseiket másokról is feltételezik, képmutatást nagyon alacsony számban tételeznek fel (csak úgy tesz, mintha érdekelné a kérdésre adott válasz). Nagyon alacsony arányban gondolják, hogy mások a félelem miatt érdeklődnek a jövő iránt. Ezek az eredmények a magyar társadalom jövőképéről végzett 1994-es vizsgálathoz képest lényegesen eltérő eredményt mutatnak.3
A rangsorból kevésbé érzékelhető, de az adatok elemzése azt is mutatja, hogy a bizonytalanság és a félelem feltételezése másokról erősebb, hisz az, aki feltételezi, az az első két hely egyikén jelölte ezt meg.
Miért gondolkodik saját jövőjéről?
Az alacsony iskolázottságúak teljesen természetes emberi igénye, hogy tudni szeretnék, mi lesz a jövőben.
A család egzisztenciális helyzete, a munka és foglalkozás az elsők között vannak. A többi adatot vizsgálva azt mondhatjuk, félelemmel, bizonytalansággal, kíváncsisággal és egy kis bizakodással vegyes, reménykedő állapotban vannak.
Arra a kérdésre, hogy többet vagy kevesebbet gondol a jövőre, valamennyien a többet választ adták várakozásainknak megfelelően. Ennek rangsora a következő:
1. Új célok keresése
2. Család
3. Gazdasági helyzet
4. A változó körülmények
5. Tudni szeretné jövőbeni sorsát
6. Kíváncsiság
78. Bizakodás.
A megkérdezettek közül senki sem választotta a félelmet és a bizonytalanságot. Az előbbiekben bemutatott rangsor nagymértékben különbözik az országos vizsgálattól. A válaszok élén az új célok keresése és a család áll, amelyek az összes választás 46%-át teszik ki. Feltűnő, hogy az új célok keresését a cigány származású fiúk tették a rangsor elejére. Ez fontos jelzés, hisz a népcsoportról alkotott előítéleteket cáfolja, illetve arra mutat rá, hogy a megváltozott körülményeket figyelembe véve gondolkodnak. Megnyugtató, hogy nincs bennük félelem és bizonytalanság.
A jövőről való gondolkodás vonatkozásában a kapott válaszok hipotézisünket igazolják. Az ország és a világ dolgai gondolkozásukból kimaradnak, mint minden hétköznapi embernek, nekik is a család az elsődleges cél, emellett lakóhely is, megközelítően annyira, mint a család.
Az 15 éves időtartamban való gondolkodás (66%) fiatalságukkal magyarázható, a program befejezése, a szakmaszerzés, esetleg családalapítás ebbe az időtartamba fér bele. Az idősebbek gondolkodása távlatosabb, ők 20 éves távlatban is átgondolják életüket.
Milyen időtávlatban gondolkodik a jövőről?
A jövő érdekében végzett tevékenységek elemzéséből egyértelműen kiderül, hogy nemcsak gondolkodnak, hanem tesznek is saját jövőjük érdekében a megkérdezettek.
A jövő érdekében végzett tevékenységek aránya
A felsorolásból is kitűnik, hogy a válaszadók döntő többsége (66%-a) a munkát, a gyermeknevelést és a tanulást tartja a legfontosabb tevékenységnek, amellyel a jövőjét építheti. Személyes kapcsolatainkból tudjuk azt is, hogy a tavaszi és az őszi mezőgazdasági munkák idején a programunkon részt vevő fiatalok alkalmi munkákat is vállalnak. Ismételten csak cáfolni lehet a cigánysággal kapcsolatos előítéleteket. Hisz a szerény jövedelmi lehetőségeik ellenére 10%-uk még takarékoskodni is tud.
Hogyan alapozható meg családja jövője?
A válaszadók többsége úgy vélekedik, hogy szerettei jövője akkor alapozható meg, ha az anyagiakat megteremtették, és majdan a gyermekeiket taníttatni tudják. Rendkívül figyelemre méltó a gyermekek taníttatásának az igénye, amely valószínűsíthetően abból is táplálkozik, hogy saját bőrükön érzik iskolázatlanságuk hátrányait. Ez olyan szempontból is fontos jelzés, hogy a mindenkori iskolának tudatosan kell támaszkodni erre a törekvésre.
Az ingatlan és egyéb javakról való gondoskodás nem jelenik meg, ami azzal magyarázható, hogy a válaszadók szociokulturális helyzete túlzottan merész kívánságként jeleníthetné meg az ingatlan és egyéb javak szerzését.
A
A
Valamivel bizonytalanabbak a jövő megítélésében, a
Az alacsony iskolázottságú csoport jövőképének jellemzői
A csoport a magyar társadalom nagyon sajátos rétegét képviseli. Minden tagjára jellemző az alacsony iskolázottság, a rossz szociokulturális helyzet, ugyanakkor az is, hogy a programban alapvetően önként vesznek részt, tehát a kiindulási pont az, hogy önmaguk is tenni akarnak helyzetük megváltoztatásáért. A különböző felmérések szerint a fiatal, illetve a fiatal felnőttkorosztály több mint 1/5 része tartozik ebbe a csoportba. Nagyon magas ez a szám, és társadalmi szinten is tenni kell értük. A felmérésből egyértelműen kiderül, hogy jövőorientáltak és többségüknek pozitív jövőképe van. A társadalom nagyobbik felének nemcsak kötelessége, hanem érdeke is tenni értük.
A felmérés egyik nagyon fontos megállapítása, hogy a 20. életév
fontos határ. Ennek betöltésétől kezdődően a
A jövő iránti érdeklődés indoklásában hasonlóan az 1994-ben
végzett országos vizsgálathoz ők is a
Az is jellemző a csoportra, hogy nemcsak érdeklődik,
gondolkodik saját jövőjéről, hanem tenni is kész érte, a
Az alacsony iskolázottságúak elsősorban
A hátrányos szociális helyzetben lévő, gazdasági problémákkal
küszködő válaszadók, amennyiben lehetőségeik vannak rá,
A válaszadók többsége fiatal kora ellenére az élet sok-sok tapasztalatával
rendelkezik, tudja azt is, hogy elsősorban önmagára számíthat. A felmérésben
részt vevők saját életükről
A csoporton belül az adott válaszok alapján lényeges különbséget nem találtunk cigány és nem cigány között, csakúgy, mint fiú és leány között sem.