Olvasáskultúra az Internet korában

– Részletek a kerekasztal-beszélgetésből –

A Magyar Televízió kettes csatornáján 1999. január 25-én a Tudósklub a könyv és az olvasás szerepét kutatta az Internet korában. A Gábor György filozófus által vezetett beszélgetés résztvevői Demeter Tamás filozófiatörténész, Gereben Ferenc művelődésszociológus, Halász László pszichológus, Kamarás István szociológus és Orbán György könyvkiadó voltak.

Gábor György: Budapest híres irodalmi kávéházában, a New Yorkban veseasztalnak hívták a kritikusok asztalát, amelynél a korabeli szellemi élet kiválóságai: írók, költők, publicisták, irodalmárok, esztéták nagy kedvvel vesézték ki a legújabb kiadványokat, könyveket, folyóiratokat, cikkeket, tanulmányokat. Műsorunkban mi is erre szeretnénk vállalkozni. Havonta más-más könyvet helyezünk el itt a veseasztalon, és szerzők, kritikusok, szakértők társaságában a könyvek apropóján egy-egy izgalmasnak ígérkező témát körbejárunk, kivesézünk. Mai műsorunk afféle bevezető adás, amelyben még nem egy konkrét könyvről beszélünk, hanem általában a könyvekről, az olvasásról, az olvasás kultúrájáról, az olvasási szokások változásáról. Nem tűnünk, nem tűnhetünk-e azonban itt, ennél az asztalnál megannyi Don Quijoténak, akik nem vesznek tudomást bizonyos dolgokról, változásokról. Számos körben már évek, évtizedek óta a Gutenberg-galaxis végéről illik csak beszélgetni, a komputerrel dolgozók pedig, ha néha felpillantanak a monitor mögül, akkor sokuk a könyvekről legföljebb mint afféle muzeális lomokról szeretnek csak diskurálni. Vajon nem vagyunk megmosolyogni való, anakronisztikus figurák, akik dacolva az idők szelével, a modernitással, a korszerűséggel még mindig a könyvekről beszélünk? Ráadásul nincs-e abban valami őrületes, mondhatnám posztmodern ellentmondás, hogy mindezt éppen itt a televízióban tesszük, amely tudvalevőleg az első igazán komoly kihívás volt a Gutenberg-galaxissal szemben?

Kamarás István: Mindkét kérdésre igennel válaszolok, kicsit azonban bizonytalanul. Egyrészt azért, mert Don Quijotét alulról röhögte ki Sancho Panza. Minket a mai Sancho Panzák, a mobillal rendelkező diplomatatáskás, agykontroll-tanfolyamot végzők, azt hiszem, fölülről és alulról is kiröhögnek. Másrészt miután egy filozófus vezetésével beszélgetünk erről a kérdésről, aki kívül is meg belül is van a tévén, talán mégis van egy picike remény.

Gábor György: Tehát donquijoteizmusnak tűnik az, ha mi könyvekről beszélünk akkor, amikor sokan a könyvek korszakának végét emlegetik?

Orbán György: A Gutenberg-galaxis vége évek óta foglalkoztat. Különösen azért, mert jól képzett, felelősségteljes emberek hangoztatják folyamatosan. Holott szerintem a könyvnek nincs vége, és nem hiszem azt, hogy nekünk itt Don Quijoteként kellene védenünk az értékeket. Azt gondolom, hogy e jelenségnek társadalmi, intellektuális okai vannak, és sok egyéb belső feszültség húzódik mögötte. Kár lenne ezt a sok terhet a könyvre ráaggatni. Én a könyvkiadás, -készítés oldaláról biztonsággal állíthatom, hogy az itt megfogalmazódott félelmek nem vagy nem így igazolódnak vissza a gyakorlatban.

Gábor György: Mégis valamilyen átrendeződés figyelhető meg a kulturális hierarchián belül a digitális forradalomnak köszönhetően vagy nem köszönhetően. Mintha az olvasáskultúrával is történt volna valami.

Gereben Ferenc: Természetesen, de nem mindegy, hogy milyen könyvről van szó. Ha egy picit hátrébb megyünk az időben néhány évtizedet, és megnézzük az olvasói magatartás alakulására vonatkozó trendeket, azt látjuk, hogy az olvasók száma nem lett kevesebb napjainkra, inkább az olvasás mennyisége csökkent. Tehát az olló szétnyílt, és vannak, akik többet olvasnak, mint régen, és elég sokan vannak, akik kevesebbet vagy egyáltalán nem olvasnak. Az olvasás gyakorisága csökkent, és főleg a kiolvasott könyvek száma lett kevesebb. Az olvasmányszerkezetet megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy amíg régen mindent a szépirodalom pótolt, addig mára a szépirodalom iránti érdeklődés mérséklődött. A nonfiction olvasmányok aránya évtizedek óta erőteljesen nő az olvasmányszerkezetben, a szépirodalmon belül pedig az úgynevezett szórakoztató, mondjuk inkább így, felszínesen szórakoztató irodalom a keresett. A tizenkilencedik században, a huszadik század első felében alkotó klasszikusok művei fokozatosan visszaszorultak. Népszerűségük a hatvanas években kulminált. Az ötvenes évek végén nem volt felmérés, de valószínűleg már '56 után fellendülés következett be ezen a téren. Nem véletlen, hogy egy társadalom mikor nyúl a klasszikusokhoz. Hogy most nem forgatják őket, az nem jelenti azt, hogy valamikor nem fogják majd olvasni ezeket a könyveket.

Gábor György: Mi lehet ennek az oka? Érdemes lenne megvizsgálni ebből a szempontból a hordozók, a média hatását az olvasásra.

Gereben Ferenc: Tudomásom szerint a könyv és a legújabb médiumok – itt elsősorban az Internetre gondolok – kapcsolata még nincs alaposan elemezve, legalábbis idehaza. De a televízió és az olvasás kapcsolatát a magyar olvasáskutatók több évtizede vizsgálják. A hatvanas-hetvenes évek vizsgálataiból leszűrhető tapasztalat szerint a televíziózás mellőzése és a túl sok televíziózás egyaránt olvasásellenes, természetesen nem ugyanazon okokból. A televízió mellőzése általában olyan szociokulturális közegben honos, ahol még tévét sem néznek, olvasni meg pláne nem olvasnak. A túl sok tévézés többnyire – ez empirikusan bizonyítható – az olvasás mennyiségének és minőségének alacsonyabb szintjével párosul általában. A válogató televíziózás, a funkcionális televíziózás az, amely lényegében az olvasáskultúra virágzásával jár együtt az egyén életében és társadalmi szinten is.

Gábor György: A funkcionális televíziózás azt jelenti, hogy szelektálok a műsorok között, és kiválasztom a nekem tetszőt?

Gereben Ferenc: Igen, azt jelenti, szelektálok, hogy nem életpótlékot látok a televízióban, amelyen egész nap csüggeszkedni kell. Nem is elsősorban egyedi művészeti alkotásoknak a befogadására használom, hanem főleg információfelvételre vagy vitaműsorok nézésére, ami szintén információfelvétel. A funkcionálisan tévézők olvasáskultúrájával nincs semmi baj, ez még napjainkra is érvényes. A nagy kérdés, hogy a video meg a számítógép belépésével hogyan változott a helyzet.

Halász László: Én azt hiszem, hogy egyáltalán nem evidens, hogy ha vége lesz a könyvkultúrának – abban az értelemben legalábbis, ahogy eddig működött –, az olyan nagy baj lesz. Nem nekünk, akik ebből éltünk, hanem a többieknek. Tehát ez az egyik kérdés, melyet, úgy gondolom, nem lehet figyelmen kívül hagyni. A másik kérdés, hogy amennyiben ezek a változások olyan nagyok, mint ahogyan az sejthető, akkor ezeknek mindenekelőtt nem az olvasásban kell megjelenniük, hanem az írásban; és itt egy idézethez fordulnék: „Hallgass ide segglyuk, és vedd ki végre fejed a végbeledből, hogy körülnézz, és vedd észre, az igazi riporterek nem hízelegnek alanyaiknak, mintha különös kapcsolatuk lenne, vagy ami még rosszabb, nem esedeznek kegyükért, megmutatva nekik hatalmas seggnyaló profiljukat, hogy aztán nyomtatásban kérkedjenek vele.” Ezt a New Yorker egyik újságírója kapta válaszul, amikor interjúért folyamodott Bill Gateshez. Gondolkodjunk el ezen egy picit! Bill Gates rühellte az újságírót, elege volt abból, hogy interjúért folyamodnak hozzá, nem akart interjút adni. Ez teljesen rendben van. Természetesen e-mailen kapta a felkérést, magyarán mondva számítógépének a képernyőjén megjelent az újságíró hagyományosan udvarias felkérő szövege, melyre az előbb idézett választ írta, vagyis ez jelent meg az újságíró képernyőjén. A problémám az, hogy ha ez hagyományos levelezés útján, papíron íródott volna, tehát nem computeren, akkor Bill Gates, aki ugyanilyen sok felkérést kapott volna, és ugyanígy rühellte volna, hogy ismét interjút kell adnia, akkor hogyan írt volna. Bizonyos vagyok abban, hogy egy nagyon udvarias, elutasító levelet írt volna. Akik ismerik az elektronikus levelezést, meg tudnak erősíteni abban, hogy az a tény, hogy más eszközzel írunk, nem tollal és nem papíron elsősorban, gyökeresen megváltoztatja magának az írásnak a módját. Természetesen jól tudjuk, hogy írni annyi, mint olvasni, és olvasni annyi, mint írni, akkor is, ha fizikailag csak az egyik cselekvést hajtjuk végre, vagy a közlés egyik formáját végezzük el. Tehát úgy gondolom, hogy nekünk nem hitvallásokat kell tennünk arról, hogy milyen fontos számunkra a könyv és azon belül kivált az irodalom, a jó irodalom. Kár, hogy az emberek nem olvasnak annyit, mint korábban, bár ez ebben a formában még pontatlan is. Meg kell vizsgálnunk azt az állapotot, azt a helyzetet, melyet én most csak felvillantottam.

Demeter Tamás: Úgy gondolom, Bill Gates nem írt volna ilyen választ, ha nem lenne számítógép, de nem feltétlenül ott látom a problémát, ahol Halász László. Szerintem Bill Gates azért nem írna ilyen választ, ha nem volna számítógép, mert nem szerzett volna ilyen vagyont. Azt hiszem, hogy sokkal inkább szó van egyfajta kulturális nívóról, egyfajta hatalomról, mint arról, hogy hogyan írunk. Abban egyetértünk, hogy a számítógép alapvetően átalakítja azt, ahogyan írunk, és esetleg azt is, ahogyan gondolkodunk, de ezek sokkal inkább technikai jellegű változásoknak tűnnek számomra. Nem gondolom, hogy itt alapvető kognitív változások mennek végbe azért, mert áttérünk az írógépről vagy a kézírásról a szövegszerkesztőre.

Halász László: Akkor mondok egy másik példát a változások jellemzésére. Megállapították, hogy az e-mail rettentően csábítja az embereket arra, hogy könnyedén kapcsolatba lépjenek egymással, gyakran igen provokatívan, útszéli hangon, roppant gátlástalanul. Saját énazonosságukat eltakarják, férfiak nőnek adják ki magukat, nők férfinak, és különösen a szexuális élet területén olyan felajánlkozásokat tesznek nagyon direkt módon és félreérthetetlenül, amilyenek ezeknek az embereknek korábban eszükbe sem jutott volna, vagy ha eszükbe jutott, akkor sem tették volna meg. Tehát az elektronikus levelezés mint a kommunikáció eszköze átalakította, átalakítja a kapcsolatok szerkezetét és szerveződését.

Gábor György: Mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben az elektronikus levelezés felelőtlenné teszi az embereket?

Halász László: Anonimmá teszi és teheti őket.

Demeter Tamás: Ebben nincs is vita közöttünk. De szerintem inkább arról kellene a vitának folynia, hogy ezt a fajta levelezést, az ilyenfajta kommunikációt szignifikásnak tekintjük-e vagy sem, és hol húzódik a disztinkció szignifikáns és nem szignifikáns kommunikációk között. Ha szignifikánsnak tekintjük, akkor beszélhetünk arról, hogy itt valóban alapvető kognitív változások mennek végbe.

Halász László: Minek alapján döntöd el, hogy szignifikáns-e vagy sem?

Demeter Tamás: Ez súlyos kérdés. De mondanék esetleg egy kritériumot. A tudásmegőrzés, -átörökítés folyamatában játszott szerep alapján esetleg meg lehet vonni a határvonalat. Nem állítom, hogy ez elmozdíthatatlan határvonal, azt sem állítom, hogy stabil kritérium, de egy lehetőség. Azt hiszem, ebből a perspektívából ennek a kommunikációnak nincs különleges jelentősége.

Kamarás István: Gondolkodásbeli, mentalitásbeli, értékrendbeli változások tanúi vagyunk, ám vigyázni kell, hogy ok-okozati viszonyba hozzuk ezt az Internettel vagy a televíziós csatornákkal. Az Internet és a különféle csatornák merőben pragmatikus, haszonelvű, gyakran ideges használata nem más, mint az értelmi megismerés iránti vágy mohósága, ami valamiféle türelmetlen kapkodással, a másikra való oda nem figyeléssel párosul. Ezt a másikat megtestesítheti egy könyv, egy irodalmi mű. Ez nélkülözhetetlen, mert csak egy tőlem különböző másikban tudom magam megismerni. Én ott látom a legnagyobb gondot, hogy ez a másik vagy cserepekre esik szét, vagy meg sem jelenik. Ebben a tekintetben a könyvet nem pótolja s nem szorítja ki a média, hanem az ilyen típusú médiahasználó iktatja ki bizonyos mértékben a könyvet mint a megismerés forrását.

Gábor György: Nem lehet, hogy olvasási technikánk, szövegértelmezésünk vált valamilyen módon felületesebbé, felszínesebbé?

Gereben Ferenc: Az olvasáskultúrában is megmutatkozik stílusbeli, verbális és kommunikációs lazaság, lazulás, s ez a jövő olvasáskultúrájára nézve is veszélyeket rejthet magában, még akkor is, ha azt mondjuk, a könyvtől mint hordozóközegtől ebben a formában el kell búcsúznunk. A könyveket az emberek egy picit már úgy olvassák, mint az Internetet. Egyszóval szörföznek. A beleolvasás, a belelapozgató olvasás terjedő olvasási szokások.

Halász László: Azt mondtad, úgy olvasnak, mint az Interneten. Régebben azt mondtuk, nem kell, hogy a papír szégyenkezzen. Hát hol vagyunk mi már ettől? Ami az Interneten van, ahhoz képest az semmi, ami a papíron rajta volt. Az Interneten valóban minden hozzáférhető. Csodálatos múzeumokat nézhetünk meg, az egész világirodalomhoz hozzáférhetünk, magyarul ugyan még nem, tehát mi a bajunk? A következő. Amikor a videót feltalálták, akkor értelmiségi körökben azt mondták, hogy ez egy csoda. Az emberek élete át fog alakulni, maguk fognak művészkedni, remek filmeket fognak készíteni, plusz ott lesz a világ filmirodalma, s kitűnő műveket nézhetnek. Ezzel szemben mi történt? Arról nem beszélek, hogy az emberek általában mit csinálnak a videóval, de hogy azok az értelmiségiek, akik ezt mondták, azok mit csinálnak ma a videóval, azt érdemes lenne szóvá tenni. A pornográf filmek tömegétől kezdve, melyek az anyag jelentős részét alkotják és így tovább. Tehát amikor azt kérdezik tőlem, hogy ugyan mi bajunk van a számítógéppel, az Internettel, hisz az emberek még sokkal több dologhoz férhetnek hozzá, tehát élni fognak vele – a válaszom, hogy ez teljes tévedés. Egy eszköz nem az, amire használni lehet, hanem amire ténylegesen használják, amit gyakorlati eredmények igazolnak, hogy használják. Az én félelmem, amennyiben van, az ez. Az emberek nagy többségének az Internet remek lesz arra, hogy ha akarják, megtudhatják, hogyan kell kertészkedni, mondjuk, a liliommal mit kell csinálni, s akkor nem mennek le a boltba, hanem lehívják, megnézik, ott van együtt tökéletesen, és kész. Ha akarják tudni, hogy szexuálisan mit kell csinálni stb., lehívják, ott van és kész. Erről van szó.

Kamarás István: Amit Halász László most mondott, nagyon jól példázza Heller Ágnes egyik gondolatát, hogy a kognitív tőke, a tudásmennyiség jelentősen nő, de ezzel korántsem arányos a kultúra növekedése. Az Internetet most még csak egy szűkebb réteg használja, miközben a napilapokból, a népszerű napilapokból és hetilapokból kivonult teljesen az irodalom, nincsenek novellák, versek. A mindennapi életből kivonult bizonyosfajta olvasmányanyag. Holott nagyon jeles irodalmáraink Horváth Ivántól Veres Andrásig remek multimédiás anyagokat készítenek, megsokszorozva a könyv lehetőségeit. De hát hányan élnek ezzel?!

Gereben Ferenc: Igazából az Internetnek ott van veszélye, ha szabad ezt a szót használnom, ahol az emberekben nem alakult ki bizonyos strukturált műveltség, s beszabadulnak az Internetbe, mint az elefánt a porcelánboltba, mert nem tudnak válogatni. Ahogy a tévé is azokban a társadalmi közegekben rombolt, ahol nem volt egy belső értékrend, vagy legalábbis nem értelmiségi mérték szerint alakult ki az értékhierarchia. Egy strukturálatlan műveltség szembesült a csatornák nyújtotta korlátlan választékkal. Tehát nekem az a problémám, hogy a fiatalság, amely lényegében elmélyült olvasáskultúra nélkül szabadul be ebbe a porcelánboltba, mit fog majd ott kezdeni. Mert jelenleg azok használják az Internetet, akik az olvasáskultúrán és egyéb kulturális tevékenységekben kikristályosodott műveltségszerkezettel rendelkeznek.

Halász László: Mármint itt Magyarországon, még pontosabban Budapesten.

Orbán György: Pár száz évvel ezelőtt, annak a bizonyos galaxisnak az elején létezett a könyv, amelyet kézzel írtak, és egyedi volt, titkos volt, nagyon drága volt, és nemcsak azért, mert drágán állították elő, hanem mert azt akarták, hogy drága legyen. Rejtett volt, mint ahogy a tudomány nagy része és minden egyéb is az volt. A nyomtatással kiszabadult a szellem a palackból, s ezt én nem Gutenberg-galaxisnak mondanám, hanem Gutenberg-robbanásnak. Tudniillik a könyv alapvető karaktere változott meg: korábban egy akart lenni, a nyomtatástól kezdve sok akar lenni. A technológiája is olyan, hogy sok akar lenni. Hallgattam itt az érveket, hogy hogyan szabadul be a fölkészületlen emberiség a tudás gazdag porcelánboltjába, melyet össze-vissza fog törni. Én azt gondolom, hogy Gutenberg idejétől folyamatosan és állandóan ez történik.

Gábor György: Vajon ugyanolyan olvasásnak tekinthető-e az az olvasási gyakorlat, amikor a képernyőn böngészem a szöveget, mint az, amikor kezembe veszem a könyvet, és annak a szövegét olvasom? A kettő ugyanolyan, vagy esetleg valami lényeges különbségről lehet itt beszélni? Nem dramatizálni akarom a helyzetet, de terjed az a jelenség, melyet új analfabetizmusnak, funkcionális analfabetizmusnak neveznek. Mintha az Interneten valójában a szöveget nem is olvasnánk, hanem fogyasztanánk.

Kamarás István: Habzsoljuk a szöveget. Az új analfabetizmus elsősorban az egyetemi hallgatók körében terjed. Nagyobb amerikai egyetemeken olvasni tanító intézeteket alapítanak. Ezek kétségkívül nagyon kemény tények. Mégis úgy gondolom, hogy a jövő többesélyes. Egy laptopot már ágyba is lehet vinni, mert az ember az ágyban is szeret könyvet olvasni, és élvezettel szagolja a nyomdaszagot, s lehet nagyon hagyományos módon levelezni e-mailen is. A barátaimmal mi tüntetően nagyon hagyományos leveleket írunk egymásnak e-mailen, s a levelet alá is tudjuk írni grafikai programmal. Ugyanakkor bizonyos szövegekhez csak az Interneten férek hozzá, sok klasszikus nincs meg a könyvtárban, ellopták őket, az Internetről viszont le tudom kérni.

Demeter Tamás: Szerintem nem igaz az, hogy mindent megtalálhatunk az Interneten, ez beleütközik a szerzők és a kiadók elemi érdekébe, ellenkező esetben ugyanis sem a szerzők, sem a kiadók nem élnének meg.

Halász László: Elvileg minden megtalálható, de legalábbis sokkal több, mint bármelyik korábbi médiumban, és sokkal gyorsabban és rövidebb idő alatt elérhető.

Demeter Tamás: Vannak ilyen tulajdonságai az Internetnek, ezt nem is vitatom. Viszont úgy gondolom, hogy az Internet mint egyfajta tudáshordozó közeg még mindig erőteljesen támaszkodik a papírra. Például az Oxford University Press homepage-én közgazdászok és filozófusok boldogan böngészhetnek, ugyanis ezen a két területen komplett könyvek vannak fönt. Ezeket a könyveket le lehet tölteni, viszont nem lehet kinyomtatni. Tehát ha az ember megpróbálja elolvasni őket a monitoron, egyrészt nagyon rövid idő alatt belefájdul a feje, másrészt beleőrül a winchester zümmögésébe, amikor összpontosítani próbál egy bonyolult, különösen filozófiai szövegre. Ezért gondolom azt, hogy ha az Internetet valódi tudáshordozó közegnek tartjuk, s úgy képzeljük, hogy a jövőben ez lesz a tudományos kommunikáció egyetlen, kizárólagos vagy legalábbis domináns szférája, akkor nagyon tévedünk.

Halász László: Meg kell mondanom, hogy nekem sejtelmem sincs arról, hogy akár húsz év múlva mi lesz a kommunikáció egyetemes formája, hogy a könyv pontosan hogyan alakul. Ezzel szemben arra adataink vannak, hogy egyáltalán nem áll helyt az a feltételezés, hogy az intelligenciát, a kognitív képességeket a számítógép, az Internet használata, tehát a kommunikációs forradalomban bekövetkezett változások erőteljesen pozitív irányba megdobnák. Itt is kétélű a dolog. Ha a percepciót nézzük, tehát szigorúan az észlelést, akkor kétségtelen tény az, hogy a videoklipen felnőtt generáció sokkal gyorsabban rak össze dolgokat, mint az, aki nem videoklipen nőtt föl. Ez semmi mást nem jelent, mint az észlelés gyorsaságát. De amikor ugyanezeknek a személyeknek megvizsgálják a logikai kvalitásait, az ítélőképességét, a következtetőképességét, akkor semmi többletet, specifikus előnyt nem lehet kimutatni náluk, beleértve a számítógép-programozókat, szoftverkészítőket is. Tehát ez egy nagyon fontos adalék a tekintetben, hogy mit várhatunk, ha az Interneten olvasás egyedülálló vagy uralkodó feldolgozási forma lesz a hagyományos olvasással szemben.

Gereben Ferenc: Az olvasás mint hagyományos kultúrafelvételi módszer úgy teremtett egy virtuális világot, hogy igazából mi teremtettük azt a könyvbe beleprogramozott jelek alapján. S ebben mint befogadók nagyon aktívak voltunk. Ez a fajta tevékenység nagyon szilárd alap, háttér mindenfajta médiummal való találkozás esetén. Ezt a hipotézist a televízió és az olvasás kapcsolatára alapozom, ahol világosan látszik – ahogy erről már szóltam –, hogy a televíziózás ott nem rontotta el az olvasáskultúrát, ahol válogató volt.

Gábor György: Bízzunk abban, hogy ez valóban így van, s így is lesz. Befejezésként Stefan Zweignek, a század első felében élt osztrák írónak néhány sorát olvasnám fel: „Egyetlen energiaforrás sem bocsát ki annyi fényt, amennyit néha egy kis kötet sugározni tud magából, és az elektromos áramnak soha nem lesz annyi energiája, amennyi elektromosság az írott szóba belefér.” Merem remélni, hogy Stefan Zweigből a próféta szólt.

Szerkesztette: Budai Ágnes