Diákok az erkölcsi nevelésről és az etikaoktatásról

Az általános, illetve középiskolás diákok a beszélgetésekben elmondják, miért van szükségük arra, hogy tanáraikkal erkölcsi problémákról beszélgessenek. Az elhangzottak arra utalnak, hogy a diákok elsősorban az őket körülvevő világ, a mindennapok történéseinek erkölcsi dilemmáiról, a felnőtt társadalom erkölcsiségének ellentmondásairól szeretnének szót váltani, vitatkozni. Olyan útravalót várnak ezektől a vitáktól, amelyek segítenek az élet által felvetett erkölcsi kérdések tisztázásában, s amelyek közelebb visznek egy morálisan tisztább, képmutatástól mentesebb élet lehetőségéhez.

Budapesti Dózsa György Gimnázium 8. a osztály, osztályfőnök: Sántháné Szabó Piroska¹

Kiss László: Az erkölcs az egyes ember és a társadalom viszonyát szabályozó normarendszer. Úgy szabályoz, hogy előírásokat ad az egyéni cselekedetekre, amely előírásoknál a közösség érdekeit helyezi előtérbe az egyéni érdekekkel szemben. Néhány tulajdonság az erkölccsel kapcsolatban: igazságosság, becsületesség, tisztesség. Kérdéseim: Miért szükséges, hogy törekedjünk az említett tulajdonságok elérésére? Egyáltalán: miért kellenek erkölcsi előírások?

Schleer András: Kell az életben valamiféle rendszer. Mert ha nem lennének olyan szabályozók, mint becsület, tisztesség, akkor az emberek nem dolgoznának, elszaporodna a bűnözés stb.

Kalmár Péter: Káosz lenne.

Cselényi Eszter: Szerintem így is van egy kis káosz, de az erkölcsi előírások legalább nem hagyják ezt nagyon felerősödni. Mert aki vét ellenük, annak bűntudata lehet – és ez is valami.

Kiss László: Folytassuk azzal, hogy milyen szerepe lehet az erkölcsnek az iskolában. Mindenki előtt ismert az, hogy az iskolának az oktatás mellett a nevelés is feladata. Hogyan érvényesül ez a kettős feladat az erkölcs szempontjából?

Schleer András: Szerintem az ember már egészen kiskorában megtanul bizonyos alapvető dolgokat. Aztán az iskolában szerzi meg tudásának legnagyobb részét, és az ott kapott erkölcsi neveléstől függ elsősorban, hogy milyenné válik felnőttkorában.

Kiss László: Más oldalról közelítve teszem fel a kérdést. Azzal teljesen egyetérthetünk, hogy a tudás megszerzése, a tanulás döntően az iskolához kapcsolható. De vajon az erkölcsi nevelés is elsődlegesen iskolai feladat? Vagy szerepe van ebben a családnak és a vallásnak is? Ha igen, akkor milyen fontossági sorrend állítható fel köztük?

Kalmár Péter: Amikor a diák bekerül az iskolába, nem feltétlenül a tanár dolga az, hogy megtanítsa a különböző erkölcsi szabályokat. Hiszen az iskolában a diákot egy közösség veszi körül, amelyben folyamatosan tapasztalja azt, hogy mikor meddig lehet elmenni, melyek a viselkedés határai. Tehát elsősorban a diáktársai között tanulja meg a gyerek az erkölcsi szabályokat, s másodsorban otthon a szüleitől, és ha a szülei vallásosak, akkor az is hatást gyakorol erre a folyamatra.

Robotka Tamás: Szerintem a család a legfontosabb, mert ott sokkal korábban elkezdődik a nevelés, mint az iskolában. Az iskola gyakorlati terepül szolgál arra, hogyan kell viselkedni a többiek között.

Cselényi Eszter: Szerintem lehet olyan eset is, hogy a család és az iskola szerepe egyforma. Ha például egy rossz magaviseletű osztályba kerül be a diák, a családi nevelés ezt ellensúlyozhatja, vagy fordítva. Ilyenkor tehát idővel megváltoztathatja a véleményét a gyerek a dolgokról.

Kiss László: Az iskolában vajon a tanár hatása az erősebb vagy az osztályközösségé?

Cselényi Eszter: A tanár általában jóra akar nevelni, de a diákok sokkal nagyobb hatással vannak egymásra. Mert egyidősek, és a tanárhoz képest jóval több mindenben értenek egyet egymással. Így esetenként még akkor sem fogadják el a tanár által mondottakat, ha tudják, hogy ez hasznukra válna.

Kiss László: És ha a tanárt emberként is kifejezetten szeretik és tisztelik a diákjai?

Cselényi Eszter: Akkor jobban odafigyelnek a véleményére.

Robotka Tamás: A vallásról szeretnék mondani még valamit. Azért helyeztem hátrább a családnál vagy az iskolánál az erkölcsi nevelés szempontjából, mert például a Tízparancsolat olyan általános dolgokat követel meg, hogy ne ölj vagy ne lopj, amelyeket az emberek egyébként is többnyire betartanak.

Kiss László: Mi van olyankor, ha a családi környezet olyan, hogy nem jó iránymutatást kap ott erkölcsileg a gyerek?

Ipacs Roland: Ez tényleg nagymértékben befolyásolhatja a gyereket, de nem feltétlenül. Mert ha el tud rugaszkodni az otthoni rossz példától, akkor a saját útját fogja járni.

Pák Mónika: Szerintem a család szerepe mindenképp fontosabb a nevelésben, mint az iskoláé. Ha tehát rossz az otthoni környezet, azon az iskola nem nagyon tud segíteni.

Bartos Viktória: Én is úgy gondolom, hogy nehéz ellensúlyozni a család hatását. Nagyon nagy akaraterő kell ahhoz, hogy ezzel szembe lehessen fordulni, hogy a gyerek más legyen, mint a szülei. Hiszen akármennyit is van a gyerek az iskolában, mégiscsak a családja neveli fel, ők vannak együtt vele jóban-rosszban.

Cselényi Eszter: Biztos, hogy a gyerek egész életére kihat a családi környezet, de az a saját egyéniségétől is függ, hogy meg tud-e változni, ha kell. Ez tényleg akaraterő dolga.

Kiss László: Az egyéniség és ezen belül az akaraterő viszont folyamatosan alakítható a gyerek fejlődése során.

Cselényi Eszter: Lehet formálni az egyéniséget, de csak bizonyos korlátok között.

Pák Mónika: Szerintem az élettapasztalatok is megváltoztathatják az egyéniséget. Vagyis a családon túl még nagyon sok irányból érik hatások az embert.

Kalmár Péter: Vannak az erkölcsi törvények – és vannak a mi cselekedeteink. Szinte biztos, hogy talán naponta megszegjük valamelyik előírást. Mert mindig mindegyiket betartani lehetetlenség, ehhez papnak vagy szentnek kéne születnünk.

Schleer András: Szerintem az erkölcsi szabályok között felállítható egy fontossági sorrend, és a fontosabbakat általában betartjuk, akik pedig mégis megszegik azokat, lehet hogy azért teszik, mert például éheznek.

Kiss László: Nagyon érdekesnek tartom Schleer Andrisnak azt a gondolatát, hogy vannak fontos és kevésbé fontos erkölcsi szabályok. Ehhez azt fűzném hozzá, hogy léteznek az erkölcsiek mellett jogi szabályok, törvények is, amelyek betartása viszont mindenki számára kötelező. Mit lehet elmondani az erkölcsi és a jogi törvények viszonyáról?

Schleer András: Az a bizonyos sorrend itt is megtalálható. Mert a törvényekben csak a fontosabb erkölcsi előírások szerepelnek. És egyfajta fontossági sorrend tapasztalható a büntetésnél is: a bírósági ítéletnél nagyobb büntetés jár az élet elleni, mint a vagyon elleni cselekedetért.

Kalmár Péter: De mindkétfajta, tehát az erkölcsi és a jogi törvények is ugyanazt a végső célt szolgálják: elő akarják segíteni, hogy az emberek élete jobb és biztonságosabb legyen.

Kiss László: Hallhatnánk-e Schleer Andristól valami hétköznapi példát az erkölcsi szabályok fontossági sorrendjére?

Schleer András: Például nem igazán súlyos vétek az, ha mondjuk az utcán eldobok egy papírzsebkendőt. Nem büntet meg érte a rendőr, legfeljebb néhányan megrovóan néznek rám.

Pásztor Lilla: Ez Magyarországon igaz lehet. De például Máltán súlyos pénzbüntetés jár azért, ha valaki szennyezi a tenger vizét vagy szemetel a tengerparton.

Kiss László: Ezek szerint az erkölcsi szabályokban kifejeződnek az egyes társadalmak életmódjából fakadó felfogásbeli különbségek is. Vagyis ahol egyik fő megélhetési forrás az idegenforgalom, ott tilos a szemetelés és a környezetszennyezés, amit már jogi úton büntetnek is.

Kalmár Péter: Értékrendbeli különbség például, hogy az európai szokásokhoz képest mennyire más a nők megítélése az arab országokban, mondjuk az öltözködés vagy a viselkedés terén.

Kiss László: Nézzük most azt a kérdést, hogy az emberi élet az idők során mikor mennyire fontos az egyes társadalmakban. Ma a nyugati civilizációs körben az az általános felfogás, hogy még a súlyos betegeknél is mindent el kell követniük az orvosoknak az életben tartásért. Ellenpéldaként ott volt az ókori görögöknél a Taigetosz-hegy. Miről volt az nevezetes?

Kalmár Péter: Azon a helyen búcsúzott el az élettől az a csecsemő, akit a társadalom nem tartott kellően életképesnek. Mert az ókori spártai államban elsősorban katonákra volt szükség. Ma már más a helyzet, más a szemléletmód: minden élet fontos.

Robotka Tamás: A mai korban az is gyakran megtörténik, hogy ha valakinek az életét már nem tudják megmenteni az orvosok, az felajánlja egyes szerveit más betegek részére segítségül.

Kiss László: Pásztor Lilla a máltai, Kalmár Peti pedig az arab példával illusztrálta, hogy ugyanazon korban milyen erkölcsi felfogásbeli különbségek vannak Földünkön. Ugyanakkor a globalizáció során a nyugati kultúra egyre jobban és egyre erőszakosabban terjeszkedik a világban más kultúrák rovására. Kérdésem a következő: a világban ma tapasztalható erkölcsi különbségek terén mi várható a jövőben, amikor egyre szorosabban érintkeznek majd egymással az egyes kultúrák?

Kalmár Péter: Változni fognak a szokások és felfogások, egymáshoz csiszolódnak majd. A különböző kultúráknak végső soron egyfajta kompromisszumot kell kötniük egymással.

Schleer András: Vagy nem.

Kiss László: Reméljük, inkább Kalmár Petit fogja igazolni a jövő. Befejezésül vessünk még egy pillantást az oktatás-nevelés kettős feladatára és ebben a pedagógus szerepének a kérdéskörére! Mit lehet ezekről elmondani mintegy összefoglalásul? Van-e köztetek valaki, aki már most pedagógusnak készül, és vállalkozna a válaszra?

Vígh Dániel: A feladat két részre oszlik: az oktatás egyértelműen a könnyebbik része a dolognak, a nevelés inkább okozhat problémákat.

Kiss László: És miért nehezebb a nevelés?

Vígh Dániel: Azért, mert a pedagógusnak esetenként meg kell győznie a diákot arról, hogy az adott kérdést ő látja jobban, az ő véleménye a helytállóbb.

Déri Miksa Szakmunkásképző és Szakközépiskola 13. e osztály, osztályfőnök: Gergelyné Baksa Zsuzsanna

Lökös Tibor: Én hívő vagyok, és igazából nincs szükségem ilyen beszélgetésre, mert nagyon meg vagyok elégedve saját erkölcsi irányelveimmel. Megtaláltam azt a területet, ahonnan tanácsokat kaphatok. Egyébként annak van szüksége arra, hogy tanítsák az erkölcsre, akinek nincs kialakult értékrendje.

Kárpáti Orsolya: Azon a ponton szeretnék vitatkozni ezzel a felfogással, hogy bárkinek az életében – így a hívőkében is – előfordulhatnak olyan események, amelyek kizökkentik az addig megfelelőnek tartott erkölcsi felfogásának biztos vonalvezetéséből. Hiszen az élet mindig szolgáltathat meglepetéseket. És akkor elképzelhető, hogy még egy hívő is tanácsra szorul.

Zoli: A vallásnak az a hibája, hogy csak előír, és megvonja az egyes embertől a lehetőséget saját véleményének formálására. Sokszor arra törekszik, hogy lecsukja az ember szemét és elszigetelje a világtól. A hit egy bizonyos fokig elrugaszkodás a valóságtól: egy más világ.

Kárpáti Orsolya: Nagyon sok pozitívuma van a vallásnak, az egyetlen nagy hibája, hogy erősen bele akarja verni az emberekbe a saját igazságát.

Kiss László: De talán azért teszi mindezt a vallás, mert hosszú időre szóló, állandó kereteket kíván adni az egyén számára a közösségi élethez. A probléma akkor jelentkezik, ha időnként a fejlődés túlhaladja az egyes vallási előírásokat. – De most nézzük azt a kérdést, hogy mi is tulajdonképpen az erkölcs.

A: Belső értékrend.

Kiss László: Igen, de mire szolgál? ... Az egyéni cselekedetek szabályozására az egyén és a közösség viszonyában, a közösség érdekeinek a figyelembevételével.

Zoli: Az értékrend kialakítása elsősorban a család feladata, az iskola ezt nemigen tudja befolyásolni. Sőt nem is lenne jó, ha befolyásolná, mert mindenkinél azonos irányba akarná megtenni, így a diákértékrendek nem különböznének egymástól.

Kárpáti Orsolya: A gond akkor van, ha nincs család...

Zoli: Akkor ott vannak a barátok...

Kárpáti Orsolya: De őket sokszor külső jegyek alapján választod meg, és rossz is lehet a választásod. Tehát az iskolának is feladata az erkölcsi nevelés.

Zoli: Gondolkodásmódot lehet tanítani, de erkölcsöt nem.

Kiss László: Az értékrend kialakítása nem gondolkodásmód kérdése? A mostanihoz hasonló beszélgetésekkel is lehet formálni a gondolkodásmódot az iskolában. Kérdés, hogy a szülőktől átvett értékrend a változó világban mindig megfelelő támpontokat ad-e. Továbbá minden szülő eléggé felkészült-e az értékrend kialakítására?

Kárpáti Orsolya: A szülő nem mindig alkalmas erkölcsi nevelésre. Az iskolában pedig ezt nem úgy kellene tanítani, mint mondjuk a matekot, hanem irányadó modellt kell felmutatni.

Zoli: Ki az, aki alkalmas ennek a felmutatására?

Kárpáti Orsolya: Igen, ez jó kérdés. De azt vajon el tudod dönteni, hogy amit otthon kapsz, az mennyire felel meg neked?

Zoli: Ezt nagyon nehéz megítélni.

Kárpáti Orsolya: Ha viszont néhány alapvető dologgal tisztában vagyok, az segít az eligazodásban. Vagyis ha rászoktatnak arra, hogy azon gondolkodjam, mi a helyes és mi nem, akkor idővel bizonyára ezt magam is el tudom dönteni a felvetődő kérdéseknél. Hiszen a nézetek egyénenként és kultúránként is változhatnak arról, hogy mi a jó és mi a rossz.

Kiss László: Folytassuk azzal, hogy az erkölcsi nevelésben ki hová helyezné a hangsúlyt a család, az iskola és a vallás között.

Kárpáti Orsolya: Ez a téma igen bonyolult, sok tényezőt kell figyelembe venni: például a társadalom, a családok felépítését, a vallások szerepét, hogy mennyire van úgymond beleszólási joguk az erkölcsi nevelésbe. Egy konkrét irányvonal kidolgozása ezért nagy körültekintést igényel.

Zoli: Én a család szerepét azért tartom a legfontosabbnak, mert az iskolai erkölcsi nevelést nehezen tudom elképzelni egyetlen tantárgy keretein belül. Inkább megfelelőnek tartanám, ha ez a téma a legkülönbözőbb órákon jelen lenne, az óra témájához kapcsolódna.

Kiss László: A mai tanárok többsége vajon felvállalná ezt?

Zoli: Lehet, hogy a tanárok nagy része ma nem lenne alkalmas egy ilyen „oktatásra”. És talán a diákok sem fogadnák el tőlük könnyen a nevelési útmutatást. Ezért mondom, hogy a családé ebben a főszerep.

Kiss László: Igen, de volt már szó arról, hogy a család nem mindig tudja ezt a szerepet jól betölteni.

Szilvia: Éppen ezért kellene valamilyen módon foglalkozni ezzel az iskolában, mert az alapokat ott is el lehet sajátítani.

Kárpáti Orsolya: Az általános iskola kezdetétől arra kellene törekedni, hogy a diák ne csak magoljon, hanem gondolkodni tanuljon, ami igencsak hiányzik a mostani rendszerből. Mert ha a diák megtanul gondolkodni, akkor a felvetődő kérdéseknél el tudja majd dönteni, hogy mi helyes és mi nem. Elgondolkodik mindazon, ami őt körülveszi, nem pedig csak él és azt csinálja, amit mondanak neki. Mert ma még az utóbbi a jellemző inkább a mindennapokban. Fontos, hogy megtanuljon véleményt formálni, és azt ki is merje mondani, mert ez ma sok embernél és sok diáknál problémát jelent.

Zoli: Az iskolában ma általában nem igazán fontos az, hogy az ifjúság megtanuljon véleményt formálni.

Kárpáti Orsolya: És többek között ezért tart ott a társadalom, ahol tart. De ez egyeseknek kifejezetten hasznos, mert a nem gondolkodó embert könnyebb befolyásolni, tehát ha egyeseket sok mindenre rá lehet venni, akkor abból mások esetleg jól meggazdagodhatnak.

Kiss László: Ez utóbbi nagyon izgalmas irányba vinné a beszélgetésünket, de mi most az erkölcsi nevelésről és az etikaoktatásról gondolkodunk. Az etika az erkölcsről való elmélkedések, filozófiai gondolatok összessége. Hogyan valósuljon meg a tanórán a gyakorlatban az erkölcsi nevelés és az etikaoktatás? Tananyag legyen-e, például etikatörténet, vagy beszélgetések sora erkölcsi kérdésekről? Esetleg a kettő valamilyen kombinációja?

Király István: Szerintem ugyanúgy, mint most, mindenképpen szerepeljen a diákok véleménye is. Mert az nem jó, ha ilyen kérdéseknél csak a tanár gondolkodásmódja érvényesül.

Kiss László: Tehát beszélgetésekre, esetleg vitatkozó jellegűekre is feltétlenül szükség van?

Király István: Igen, hiszen az erkölcsi témakör igen nehéz feladat, és saját véleményünk másokra erőltetésével nem megyünk semmire.

Szilvia: Mindenesetre úgy nem érdemes beszélgetni ilyenekről az órán, hogy arra jegyet adnak. De fontos lenne valami ilyen óra, hiszen az erkölcsi-etikai alapokat mégiscsak el kellene sajátítani.

B: De nem a mi életkorunkban, hanem jóval előbb. Ilyenkor ezt már nem lehet tanítani.

Szilvia: Szerintem lehet most is.

Kárpáti Orsolya: Ahogy már említettem, a legszerencsésebb egész korán, tehát az általános iskola első osztályában elkezdeni. Mert a legfontosabb, hogy minél fiatalabb kortól rászoktassuk a gyerekeket arra, hogy elmondják a véleményüket, sőt hogy türelmesen meghallgassák másokét is. A kicsiknél ez lehet például a Süsü sárkány cselekedetei, később egyre komolyabb témák következhetnek, amelyek velük történtek. Így szinte észrevétlenül formálódna a gyerekek gondolkodásmódja, értékítélete, beszédkészsége, sőt önbizalma is, anélkül, hogy a tanár osztályozna. Vagyis a lényeg a beszélgetés, amelyben a tanár egyenrangú partnere a diákoknak.

Kiss László: Ez csodálatos elképzelés, de újra idekívánkozik az a probléma, hogy belátható időn belül az általános és a középiskolák pedagógusainak vajon milyen hányada tudná és akarná felvállalni az ilyen beszélgetéseket.

B: Nem az a fontos, hogy pedagógus legyen, aki ezt csinálja, hanem hogy értsen a gyerekekhez.

Kiss László: De az iskolában általában a pedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel.

B: Szerintem a mai pedagógusok többsége nem alkalmas arra a feladatra, amiről itt beszélünk.

Anikó: A tanárnál az alapvető dolog, hogy nyitott legyen más véleményekre is. Ma a legtöbb tanárnak viszont nem lehet ellentmondani.

A: A mai tanításról nekem sem igazán jó a véleményem. Szerintem nem az a legfontosabb, hogy a tanár mennyire ismeri a tantárgya tudományát, hanem hogy mennyire ért a gyerekekhez, lelkileg mennyire alkalmas a tanításra.

Dózsa György Gimnázium 10. c osztály és 11. évfolyamos vendégek, osztályfőnök: Mák Szilvia

Kiss László: Próbáljuk először meghatározni az erkölcs lényegét.

Viktória: Olyan írott és íratlan szabályok összessége, amelyek betartását elvárja tőlünk a társadalom.

A: Mi az, hogy írott?

Kiss László: Például a Tízparancsolat.

Gábor: Ezeket a szabályokat először fel kell ismerni, aztán elfogadni, és csak ezt követően lehet szó arról, hogy be is tartsam őket.

Tóth Mihály (tavaly érettségizett, a múlt évi filozófiabeszélgetés² főszereplője): Az erkölcs az emberi kapcsolatok normarendszere, amely kultúránként változik.

Kiss László: Mi az erkölcs feladata?

Anikó: Kordában tartani a társadalmat.

Kiss László: Milyen két főszereplője van annak az élettérnek, ahol hatnia kell az erkölcsnek?

Gábor: Saját magam – és az emberek, akik körülvesznek.

Kiss László: Tehát az egyén és a társadalom viszonyát szabályozza az erkölcs.

Viktória: A cselekedeteimet szabályozza.

B: De nemcsak az emberekkel, hanem a természettel való viszonyomat is meghatározza, hiszen nem rongálhatom a természetet.

Kiss László: Ez is jó felvetés. A következő kérdésem: ma a magyar társadalomban vajon egy vagy többfajta erkölcs létezik?

Sós Gábor: Ahány lakosa van az országnak, annyi erkölcse.

Gábor: Szerintem inkább csak sokfajta erkölcs létezik, amelyeknek vannak közös pontjaik.

Kiss László: Ha erkölcs alatt egy teljes cselekvési normarendszert értünk, ahogy már meghatároztuk ezt, akkor azért talán kevesebb ilyen rendszer létezik az országban, mint ahány lakosa van. Én például a különböző vallások erkölcsi rendszereire gondoltam, de létezik nem vallásos erkölcsiség is.

C: A vallás szerintem egyfajta világmagyarázat. És ezért szükségképpen hozzátartozik az erkölcsi magyarázat is, hiszen csak ezzel együtt teljes és hihető. Másfelől a vallás szó szerint azt jelenti, hogy igazat mondani, tehát mindegyik vallás mondja a maga igazát, igazságait a világról és az emberekről.

Kiss László: Konkretizáljuk ezt tovább: mi a szerepe a vallásnak?

Tóth Mihály: Véleményem szerint a vallás végső soron egy hit abban, hogy valamilyen felsőbb intelligencia irányítja a világot. Az erkölcs pedig a vallás pálcája, amellyel oda lehet csapni, hogy ezt meg ezt nem szabad csinálni, mert odafent ez nem fog tetszeni. Ezért egy viselkedésmintát is ad a vallás.

Kiss László: Az erkölcs tehát pálca és viselkedésminta. De amikor nem vallásos erkölcsről van szó, akkor ki csap oda és mivel?

D: Ekkor a lelkiismereté a főszerep. Mert az emberek általában hisznek valami olyasmiben, hogy egy felsőbbrendű lény bíráskodik felettünk, és ezt lehet Istennek is nevezni.

C: Kell valami ilyen felsőbb orientálódás, különben teljesen értelmetlen a világ annak számára, aki képes elgondolkodni rajta. Tehát például azért forog a Föld a Nap körül, mert az Isten így akarja. És mivel anélkül káosz lenne a fejemben a világról – a vallás egy bizonyos őrültség elfogadott válfaja.

Orsolya: Az erkölcsöt neveltetésünk során sajátítjuk el, nem lehet külön megtanulni.

Kiss László: Akkor mi a család, a vallás és az iskola szerepe az erkölcsi nevelésben?

Gábor: Szerintem a család a legdöntőbb: ott nevelkedem, az ottani hatások a legerősebbek.

Viktória: De ha az óvónőmet vagy később a tanárnőmet szeretem, akkor az ő viselkedése is lehet minta számomra. Tehát a családon túl is bárki nevelhet, akivel érintkezem.

Sós Gábor: Én azt mondom, hogy az erkölcs kevésbé tanulható, inkább megfigyelhető és követhető. Ha tehát például az édesanyám magyarázza nekem, hogyan kell ezt vagy azt csinálnom, az nem igazán hatásos. Viszont ha a viselkedése tetszik nekem, akkor azt követni fogom. Én mivel a cselekedeteimről véleményt formál a környezetem, ennek hatására is alakulhat az erkölcsiségem, változhat a felfogásom. Hiszen a környezetemmel összhangba kell kerülnöm, kompromisszumokat kell kötnöm.

Orsolya: De vannak esetek, amikor a családi nevelés nem megfelelő, és ilyenkor nem igazán a vallás, inkább az iskola szerepe a fontos.

E: Én ezt másképpen látom. Aki otthon nem kapja meg a szükséges nevelést, azon az iskola nem sokat alakíthat.

Anikó: Szerintem is olyanná válik a gyerek, amilyen mintát lát otthon, amibe beleszületik, akár jó az, akár rossz.

Orsolya: Én úgy gondolom, hogy a gyerek igyekszik alkalmazkodni iskolai környezetéhez is, és ha az osztályban kilóg a sorból erkölcsi szempontból, észre kell ezt vennie, és változnia kell.

Gábor: De lehet, hogy inkább elbújik, nem akar változni.

Sós Gábor: Saját tapasztalatom alapján egyetértek Orsolyával. Új osztályba kerülve igen sokat változtam, és ezt annak köszönhetem, hogy ott jó, követhető minták voltak.

Orsolya: Ezt az egészet a tanuláshoz hasonlítom. A régi iskolámban nem igazán vették komolyan a tanulást, ez engem is visszahúzott, pedig elég jó tanuló vagyok. Itt viszont mindenki törekvő, ezért most én is jobban tanulok. Szerintem ez így van az erkölccsel is, hat az osztály a diákra.

Kiss László: Folytassuk a beszélgetést az etikával. Az etika az erkölccsel kapcsolatos elmélkedések, tudományos-filozófiai gondolatok összessége. Ha feltételezzük, hogy tantárgy lesz majd az etika, akkor beszélgessünk arról, milyen lehetőség nyílna az erkölcsi nevelésre az etikaórán.

Orsolya: Én jónak tartanék egy ilyen tantárgyat, de nem kötelezően, hanem fakultatívan.

Viktória: Szerintem ezt nem tanítani kell, hanem beszélgetni róla, méghozzá szituációkon keresztül.

Sós Gábor: Ismét abból indulnék ki, hogy az erkölcs sokkal inkább megfigyelhető, mint tanítható. De ha tanórán kell szerepeltetni, akkor ezt kulturális példák segítségével kellene tenni. Hiszen egy regénynek vagy egy filmnek nemcsak tartalma van, hanem tanulsága is lehet, amiről érdemes beszélgetni.

Kiss László: Én azt gondolom, két fő vonalvezetése lehetne az etikaórának. Ahogy a filozófiai gondolatoknak, úgy az etikaiaknak is van története, tehát a filozófiatörténet mellett etikatörténet is létezik. Az egyik vonal ezért az etikatörténet tanítása, a másik pedig az erkölcsi témájú beszélgetéseké. Az etikaórán etikatörténet tanítása legyen vagy beszélgetések, esetleg mindkettő? Ezekhez azt fűzném hozzá, hogy etikatörténetet tanítani megfelelő szakkönyvekből bizonyára könnyebb, mint sokak számára izgalmas beszélgetéseket vezetni sorozatban.

Viktória: Legyen etikatörténet is, de többségében inkább beszélgessünk az erkölcsről az órán. Hiszen a dologban a saját vélemény és annak alakítása a fontos.

Sós Gábor: Ez azért nem teljesen jó, mert a párbeszéd az osztályban akkor hiteles igazán és akkor érvényes kint az életben is, ha a témáról alaposabb tudással rendelkezünk. Tehát az etikatörténet tanulása meg kell hogy előzze a beszélgetéseket.

Orsolya: Az alap tudnivalókat tényleg meg kellene tanulni, de én is a beszélgetéseket tartom fontosabbnak ugyanúgy, mint Viki.

A beszélgetést vezette és szerkesztette: Kiss László