Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1999 július--augusztus > Európát megérteni, megélni és aktívan alakítani

Annási Ferenc – Görcsné Muzsai Viktória

Európát megérteni, megélni és aktívan alakítani

A Győr-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet több éve vesz részt négy szomszédos ország oktatásügyi együttműködésében. A cikk az egyik együttműködési területen, a bécsi székhelyű Európai Középiskola szervezésében végzett tevékenységről számol be. Ez a sajátos középiskola az idegen nyelvi képzés mellett nagyon fontos feladatának tekinti az európai dimenzió megismertetését, az európaiság alapját képező értékek átadását.1

Az Európai Unió és az idegen nyelvek

Európa politikai, társadalmi és gazdasági fejlődése több idegen nyelv ismeretét követeli meg polgáraitól annak érdekében, hogy egyre változó világunkban a más anyanyelvet beszélők képesek legyenek mind személyes, mind szakmai kapcsolatokat teremteni egymással (Európa Tanács 7706/84. sz. Dokumentuma).

Az ezredfordulóhoz és az Európai Unióhoz közeledve Magyarországon is egyre inkább felismerjük: a hasznosítható nyelvtudás felbecsülhetetlen érték minden szakterületen, amely megkönnyíti az emberek közötti hatékonyabb együttműködést. Idegennyelv-tudásunk, idegennyelv-tanításunk jó minősége így elsőrangú nemzeti érdekünk.

A 45 éve létrehozott Európa Tanács, melyhez az Unió országain kívül a legtöbb európai ország is tartozik, nyelvoktatási politikájában támogatja a közép-kelet-európai országokat abban, hogy kiterjesszék, fejlesszék és megújítsák nyelvoktatásukat. Terveikben szerepel az iskolák közötti hálózatok felújítása annak érdekében, hogy a szakértők rendszeres látogatásokkal is ösztönözzék a sikeres fejlesztési programok terjedését, a tanárok tapasztalatcseréjét.

Európai iskola – európai nevelés

A fentiekben megfogalmazottak gyakorlati megvalósítását példázza a Bécs Város Iskolatanácsa kezdeményezésére elindult CERNET (Central European Network for Education Transfer) Projekt, mely azon túl, hogy keretül szolgál a Bécs-Brno-Győr-Pozsony régióban intenzív, országhatárokon átívelő oktatási-képzési területen megvalósuló többszintű együttműködéshez, hosszú távon a négy szomszédos ország gazdasági és kulturális kapcsolatait is erősíti.

Az együttműködés célja: közös know-how kidolgozása, melynek megvalósítási színtere a többnyelvű tanítást-tanulást és az európai dimenziókban való gondolkodást középpontba állító bécsi székhelyű Európai Középiskola.

A nemzetközi együttműködés kiterjed ezen nemzetközi iskola szervezésével és megvalósításával, valamint az iskolamodell terjesztésével összefüggő valamennyi feladatra, így különösen: a közös tanterv- és tananyagfejlesztésre (Európai Stúdiumok), a pedagógus-továbbképzésre, az iskola által kiadott bizonyítványnak mind a négy országban való elismertetésére.

Az együttműködés szereplői:

  • oktatásügyi szakemberek és döntéshozók, akik az iskola dokumentumrendszerét (óraterv, tanterv, tananyag, tanmenet stb.) fejlesztik ki,

  • tanárok, akik a tanítási gyakorlat során kipróbálják ezen anyagokat és tanártovábbképzések keretében az érintett régiók pedagógusainak átadják a tapasztalatokat többféle (német, angol, francia, orosz stb.) munkanyelven,

  • tanulók, akik a projekt gyakorlati megvalósításához a referenciát szolgáltatják (évfolyamonként 2 x 24 fős osztály, 24 osztrák és 8-8 magyar, cseh, szlovák tanuló).

    Az Európai Középiskola koncepciója: a nemzetközi iskolában négy nemzet tanulói együtt dolgoznak, tanulnak és élvezik szabadidejüket, miközben közvetlen úton megtapasztalják a toleranciát, új információkra és készségekre tesznek szert. A tanulási és szabadidős programok alatt természetes módon kerülnek kapcsolatba egymással és válnak egymást jobban megértő, különböző nyelvű és kultúrájú közösséggé. A többnyelvű környezet túl azon, hogy a többnyelvű képzéshez nyújt nagyszerű lehetőséget, a nemzeti identitás megőrzésének is természetes közegéül szolgál. Mindezek megvalósulásához az iskola a tanulók számára egész napos formát kínál ebédelés, délutáni szabadidős (érdeklődés szerinti) foglalkozások, valamint kollégiumi elhelyezés (hetenkénti hazautazás) lehetőségével.

    Az Európai Középiskola képzési programjának fő irányai

    A képzési program kiterjed egyrészt az egyes nemzetek tantervi követelményeinek teljesítésére (nemzeti műveltség és identitás megalapozása heti 14-16 órában anyanyelvi tanárral), másrészt intenzív nyelvoktatásra (melyben az angolt 4 órában, a többi nyelvet – cseh, szlovák, magyar, német, francia, török – 2-2 órában tanulják, a németet a sport és a kreatív stúdiumok tanóráin munkanyelvként használják), harmadrészt az úgynevezett Európai Stúdiumok elnevezésű új műveltségterület tanítására (angol nyelven heti 6-7 órában az európai szintű kitekintés érdekében).

    Amíg a nemzeti műveltség követelményeit a magyar tanulók a Győr-Moson-Sopron megyei szaktanácsadók által készített, a Nemzeti alaptantervre épülő helyi tanterv szerint teljesítik, addig az Európai Stúdiumok műveltségterület tantervének és tananyagának kifejlesztése a projektben részt vevő négy régió oktatási szakembereinek (országonként 2-2 fő) együttműködésében valósul meg.

    Az iskola óraterve
    1. táblázat

     Műveltségterületek óraszáma 
    Évfolyam Nemzeti
    stúdiumok 
    Kreatív
    stúdiumok 
    Sport Idegen nyelvek Európai
    stúdiumok 
    1. 2. 3. 
    5. 14 
    6. 16 
    7. 16 
    8. 14 

    A különböző műveltségterületeken közvetített tartalmak jelentős része arra irányul, hogy a tanulók európai kitekintését erősítsék. Ebből a szempontból különösen az úgynevezett Európai stúdiumok elnevezésű műveltségterület érdemel figyelmet, ugyanis mint új tanítási tartalom az európai dimenziók különböző szempontú – történelmi, földrajzi, környezeti összefüggések, kultúra és művészet – közvetítésére ad módot (az európai dimenziók az egyes nemzeti követelményekben is hangsúlyozottan szerepelnek).

    A kísérleti iskola 1997 szeptemberében kezdte meg működését Bécs városában 48 (24 osztrák, 8 magyar, 8 cseh és 8 szlovák) 10-11 éves tanulóval. Jelen tanévtől újabb 5 osztály indult, így a 96 tanuló fele bécsi lakos, osztrák és más (szerb, török stb.) nemzetiségű, valamint 16 szlovák (pozsonyi), 16 cseh (brnói). Magyarországot 16 Győr-Moson-Sopron megyei kisdiák és 2 tanár képviseli.

    A projekt finanszírozására több forrás áll rendelkezésre: az iskolamodell szakmai kifejlesztése az EU Interreg II/A. forrásból, az iskola működtetése Bécs Város Iskolatanácsa hozzájárulásából történik, az egyes nemzetek tanulóinak és anyanyelvi tanárának kollégiumi és étkezési költségeit a Phare CBC támogatásból, a nemzeti tanár bérét és járulékait a partnerországok saját vállalásából fedezik. A források 2001-ig, azaz négy évre biztosítottak a tanulók számára. Remény van a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzés teljes kiépítésére, a részt vevő nemzetek oktatási kormányzata részéről megnyilvánuló érdeklődés alapján pedig az iskolamodell terjesztésére a partnerországokban, esetleg más többnyelvű, kultúrájú régiókban.

    A projekt célkitűzéseinek nyomon követését és megvalósulását nemzetközi szakértő bizottság felügyeli.

    Intézetünk mint pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet nagy kihívásként éli meg e nemzetközi együttműködésben való részvételt. Ezen újszerű, a közoktatásban megvalósuló pedagógiai innováció tanulási folyamat számunkra, melyben olyan problémákkal kell szembenézni, mint a nemzeti identitás, érdekek, szempontok és az európai polgárrá nevelés egyensúlyának kialakítása és megtartása egy nemzetközi iskola tantervének, tananyagainak keretében olyan partnerekkel, akik ma még oktatáspolitikai szemléletükben különböző felfogást képviselnek.

    A feladat nagy, a potenciális bukás és a siker is benne rejlik. Mindenképpen óriási lehetőség tapasztalatszerzésre, az európai integráció kis mintán való gyakorlati kipróbálására és egyúttal a hazai oktatás modernizációs folyamatainak alakítására.