Bardócz András

Mi bajotok az iskolával? III.

– Lifelong learning –

Rövid írásában a szerző a ma igen gyakran használt fogalmat, a lifelong learninget világítja meg. A fogalom korántsem csak azt jelenti, hogy életünk során időről időre szervezett keretek között újabb képzettségeket szerzünk, hanem azt is, hogy az embernek egyre inkább természetes létformája, sőt egyetlen túlélési esélye a folyamatos tapasztalatszerzés.

Egyik előző írásomban azt fejtegettem, hogy az iskolai gyakorlat miért nem várhat valódi segítséget a tőle messze eltávolodott pedagógiai elmélettől. Most lássuk, mit csinál az iskola a számára használhatatlan elméleti háttér nélkül! Nem halad a korral. Manapság, amikor a lifelong learning idejét kezdjük élni, meg kell állapítanunk, hogy az oktatási intézmények jelentős része alkalmatlan a lifelong learning támogatására. Itt is a szlogenkompetenciával találjuk szembe magunkat, itt is a fogalom tisztázása segíthet.

Az alcímben szereplő szakkifejezést szándékosan nem fordítottam magyarra. Addig ugyanis, amíg nincs egyezményes magyar megfelelője, a már amúgy is nagy zavart fokoznám csak vele. Ahhoz azonban, hogy megszülethessen ez a magyar nyelvű kifejezés, a lehető legpontosabban kell ismernünk angol eredetijének jelentését. Az alábbiakban megkísérlem felvázolni azt a keretet, amelyen belül az értelmezésnek mozognia kellene.

– Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy ennek a magyar kifejezésnek egyrészt tartalommal kell bírnia a magyar oktatási rendszeren belül (vagy kívül), másrészt megfeleltethetőnek kell lennie annak az értelemnek, amelyet eddigi használati területén tulajdonítanak neki.

– Az értelmezésnek a „learning” kifejezést kell kibővítenie (vagy leszűkítenie) a „lifelong learningre”, vagyis mindenekelőtt értelmeznünk kell külön a „learning” kifejezést.

– Meg kell különböztetnünk a „lifelong learninget” a nem „lifelong learningtől”.

Egyelőre ezt a korlátozott célt tűzzük magunk elé. Senkit ne tévesszen meg az eddigiek meglehetősen „didaktikus” volta, az alapvető fogalmi tisztázás érdekében kénytelen-kelletlen elemi fogalmakkal és elemi módszerekkel kell dolgoznunk. Valószínűleg sokan várják most a tanítás, oktatás, nevelés, képzés kifejezések közti distinkciók megtételét, különös tekintettel arra, hogy a „lifelong learning” a felnőttoktatás fogalmához kötődik, ahol ez a terminológiai vita még nem zajlott le. Erre azonban ez alkalommal nem kerül sor. A „learning” kifejezés magyar megfelelőjének a tanulást tekinthetem anélkül, hogy olvasóim rosszallását kivívnám, hiszen a „teaching”, „education”, „upbringing”, „training” kifejezések remekül megosztoznak a többi fent említett magyar megfelelőn és viszont. Mondandóm szempontjából elég csupán két nagy fogalomcsaládot megkülönböztetnem. A tanítás, nevelés, oktatás, képzés fogalmak tartoznak az egyik csoportba, a másikban a tanulás árválkodik. Az előbbi fogalmakat csak abból a szempontból tekintem, hogy ezek mind valakinek vagy valakiknek arra irányuló tevékenységét jelzik, hogy valaki más többet tudjon, jól neveltebb legyen stb. Közülük a képzést választom reprezentánsnak, mivel a magyar oktatási intézmények elnevezésében egyedül ez jelenik meg (XY Tanárképző Főiskola). A másik fogalomcsalád – a tanulásé – korántsem ilyen népes, amint az így szemléltethető:

A „learning” kifejezés megfelelőjének a „tanulást” tekintve tehát: tanuláson a tanuló személynek saját magára „irányuló” tevékenységét értjük. Pontosabban talán azt mondhatnánk, hogy saját magára ható tevékenységét, hiszen előfordulhat, hogy tanulásnak tekintjük a nem szándékos tanulást is. A tanuló aktív közreműködésétől azonban nem tekinthetünk el.

Ha a learning kifejezésen tanulást értünk (elsősorban a képzéstől megkülönböztetve), akkor meg kell mondanunk, mit értünk lifelong tanuláson. A tanulásnak a képzéstől történő megkülönböztetésére irányuló eddigi kínos igyekezetünk azt sugallja, hogy itt elsősorban nem az egész életen át tartó iskolába járásra gondolunk, még kevésbé a felnőttoktatásnak arra a közoktatási pótló szerepére, hogy 10-12 évfolyamnyi tanulást évekkel megnyújtva jutnak el egyesek ugyanoda, ahova mások, jobb körülmények, elegendő tehetség, lehetőség birtokában normális időben már eljutottak. Semmi köze a lifelong learninghez annak a tanulónak, akinek az általános iskolát rengeteg bukása miatt a dolgozók iskolájában kellett befejeznie 18-19 éves fejjel. Az sem a lifelong learning tipikus esete, ha valaki mondjuk szakmunkásként dolgozik 5-10 évet, majd esti vagy levelező tagozaton érettségire készül, bár ennek az esetnek a kizárása a lifelong learning köréből már kétséges lehet. Ezen a ponton azonban már nem tudunk túllépni a tanulás megfelelő fogalmi értelmezése nélkül, különös tekintettel arra, hogy az eddigiekben a tanulás fogalmát nem kötöttük intézményi keretekhez, sőt ha lehet, inkább elválasztani igyekeztünk azoktól. Az eddigiek után talán nem meglepő, ha a tanulást nem azonosítjuk az iskolába járással. A század eleji progresszív pedagógiai mozgalmak a tapasztalatot tekintették a tanulás alapelemének, és az iskolát azért bírálták, mert az elkülönül a társadalom életétől. Manapság az iskolai és az életben szükséges ismeretek különbözősége képezi a kritika tárgyát. A tanulás tudáshoz vezet. A tudást mint tudattartalmat értelmezzük. A tudattartalom azonban nem mindig „tudatosul”. Ember voltunk következménye, hogy nem szűnhetünk meg gondolkodni, értelmezni észlelt környezetünket. A tanulás eredménye ilyen értelemben az értelmezésünkben bekövetkező változás. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindig rendelkezünk valamilyen előértelmezéssel, vagyis nincs olyan semleges nézőpont, ahonnan a világot megérthetjük. Emellett beszélt (anya)nyelvünk is megszabja értelmezésünket. Másokkal való érintkezésünk alakít bennünket olyanná, amilyenek vagyunk. Manapság sűrűn találkozunk különböző interpretációkkal, így gyakran kívül kerülünk konzisztens világnézeteken. Ily módon alakítjuk ki a magunk egyéni világlátását. Ezt társadalmi és földrajzi helyzetünk egyaránt meghatározza. Pillanatnyi térbeli, időbeli és társadalmi helyzetünk meghatározza tapasztalatainkat, értelmezésünket és tanulásunkat. A tanulás a világról való értelmezésünkben vagy fejlettebb készségek alapján a cselekedeteinkben bekövetkező változás.

A lifelong learning értelmezését mindezek alapján tehát a következőképpen kísérelhetjük meg megadni: az egy életen át való tanulás (más szóval a holtig tartó tanulás) azt jelenti, hogy a jövőben az emberiségnek a tanulás oly mértékben válik az élete részévé, hogy döntően meghatározza azt, élete jellemzője lesz. Ennek személyes oka lehet egyrészt a térbeli mobilitás megnövekedése, másrészt a folyamatos társadalmi fejlődés. Szakítás a korábbi életformával, amelyben a rutin uralkodott, azaz bizonyos feladatra vagy feladatcsoportra fel lehetett készülni, majd ezt a feladatot hosszú időn keresztül lehetett végezni. Ily módon stabil társadalmi rendbe illeszkedve élhette életét az egyén. Ma azonban nem lehet korlátozott idő alatt eredményesen felkészülni egyetlen életpályára sem. A lifelong learning tehát nem második esély, nem szakképzés, nem továbbtanulás, hanem az egyre agresszívebb környezetben a túlélést biztosító létforma.