„Olyan az agyam, mint egy sűrű őserdő”

– A tanulás és a gondolkodás kézikönyvei –

Az utóbbi évtizedekben világszerte megnőtt az érdeklődés a gondolkodás- és tanulásfejlesztő módszerek iránt. Robert Fischer Hogyan tanítsuk gyermekeinket tanulni? című könyve „nem a gyermekek tanulásmódszertani nevelése terén folyó kutatásokról kíván összképet adni, inkább azt célozza meg, hogy gyakorlati útmutatást adjon, amelynek segítségével eligazodhatunk bizonyos tanítási módszerek között, amelyekről már kiderült, hogy a tanulást hatékonyabbá teszik.”

Robert Fischer, a londoni tanulási és gondolkodási készségek fejlesztésére létesített intézet (Centre for Thinking Skills) igazgatója, a Brunel University tanára. Minden korosztályból kerültek ki tanítványai Angliában és külföldön egyaránt. Húsz könyve jelent meg, amelyek a gondolkodás és a tanulás elméletével és módszertanával foglalkoznak. A hazánkban működő gyerekfilozófiával foglalkozó kutatócsoport kezdeményezésére magyarra fordították négy könyvét. A Hogyan tanítsuk gyermekeinket tanulni? és a Hogyan tanítsuk gyermekeinket gondolkodni? című Fischer-alapmunkák megjelenése után¹ egy történetekből álló szöveggyűjtemény (Stories for Thinking) még idén és egy gondolkodtató játékokat tartalmazó könyv pedig a jövő év elején lát napvilágot. Az a mód, ahogyan Robert Fischer megalapozza a gyerekfilozófiát tanítók szemléletét, megfelel a pedagógiai gyakorlatban kívánatos új elképzeléseknek: elvárja a tanártól, hogy a tanítási gyakorlatban a társtudományok rendelkezésre álló eredményeit is ismerje és használja. A pszichológia legújabb eredményei közül nem a fejlődéslélektani ismeretekre való koncentrálást részesíti előnyben, hanem az oktatáshoz szorosan kapcsolódó kognitív, kommunikációs és szociálpszichológiával foglalkozó területeket.

A Hogyan tanítsuk gyermekeinket tanulni? című áttekinthető, jól szerkesztett könyv a tanulás bármely területén alkalmazható tíz tanítási stratégiát mutat be. A gondolkodási készségek fejlesztése a kérdezési technika magas szintű alkalmazásával, a vitatkozás tudományának elsajátításával és a munka tervezésének stratégiájával kezdődik. Ezután az úgynevezett kognitív térkép készítésének megtanulása következik, vagyis a fogalmak feltérképezése, ami abban segít, hogy a gyerekek (és felnőttek) formát tudjanak adni gondolataiknak, és tudásukat ezen eljárás segítségével képesek legyenek rendszerbe foglalni. Fischer szerint mindenfajta tanulásban helyet kell kapnia az önkifejezésnek és az egyéni megfogalmazásnak, mert az ember számára az a legérdekesebb, amit a magáénak érez. Az egyéni gondolkodás azt jelenti, hogy egyrészt számol a választási lehetőséggel, másrészt az egyén felelősségét, kreativitását erősíti a tanulási folyamatban, mert a gyerekeknek arra van szükségük, hogy képesek legyenek kihasználni saját gondolkodási és tanulási lehetőségeiket.

Az egyéni tanulás formái mellett továbbra is nyilvánvaló, hogy a lehetőségek köre nő azzal, ha kisebb csoportokban vagy párban tanulnak a gyerekek, mert így egymástól is tanulhatnak. „Egyformán a javukra válik, ha gyengébb képességű, tehetségesebb vagy hasonló képességű társaikkal együtt dolgoznak.” Fischer a kooperatív tanulással kapcsolatos fejezetben is felhívja a figyelmet, hogy ezeknek a csoportoknak a kialakítása nem megy egyik pillanatról a másikra. Elméleti tételeit gyakorlati tapasztalatai részletezésével spékeli meg és minden fejezetet feladatokkal illetve az ezt követő összegzéssel zárja.

A Hogyan tanítsuk gyermekeinket gondolkodni? című könyv bevezetőjében Robert Fischer megfogalmazza, növekszik az igény a gondolkodás tanítására: „Azok a készségek, amelyek húsz évvel ezelőtt megfeleltek a kor igényeinek, többé nem készítik fel a gyermekeket az iskolán kívüli világra. A társadalmi változások annyira felgyorsultak, hogy nehéz felmérni, milyen tényszerű tudásra lesz szükség a jövőben, ezért elsősorban azt a képességüket kell fejleszteni, amellyel új tudást szerezhetnek.” A szerző számára nyilvánvaló, hogy az iskola sohasem támogatta a gondolkodást, a gyerekek információszerzésre vannak kondicionálva. Ez szerinte annak a téveszmének a következménye, mely szerint a gondolkodás csupán egy az alapkészségek közül, mint az írás vagy az olvasás. Holott a gondolkodás minden más készség fejlesztésének az alapja. A gondolkodás fogalmának definiálása után Robert Fischer sok más szerző kategorizálása nyomán a kreatív és a kritikai gondolkodás folyamatait vizsgálja könyvében. Saját célkitűzéseit követve igyekszik ezeket a kategóriákat a hozzájuk tapadt előfeltevésektől megfosztani. A kétféle gondolkodási mód szerinte elválaszthatatlanul, egyszerre van jelen, mert a kreativitás nemcsak annyit jelent, hogy problémákra megoldásokat keresünk, hanem azt is, hogy jobb megoldásokat keresünk, amihez viszont már kritikai gondolkodásra van szükség.

Fischer külön fejezetet szentel a gyermekfilozófia alapjainak bemutatására. Matthew Lipmant, a gondolkodásról való gondolkodás egyik huszadik századi pedagógusát idézi, aki szerint a gyerekeknek szüksége lenne olyan tanórákra, ahol kifejezetten gondolkodni tanulnak. A gyerekfilozófia vitákon alapuló és történeteket feldolgozó módszere a kommunikációt és az erkölcsi érzéket is fejleszti a gondolkodás mellett.

A Stories for Thinking magyarul a Gondolkodtató mesék címet kapta. Az előző két – elsősorban a gondolkodás és tanulás elméletével foglalkozó – kötet után ez gyakorlatias munka, ezért mint tanári segédkönyv is használható. Az elméleti kötetek nem foglalkoznak külön-külön a különböző korosztályok taníthatóságával. A Gondolkodtató mesék című gyűjtemény viszont kifejezetten az alsó tagozatban feldolgozható történeteket tartalmaz. A történetek pedagógiai célra való felhasználása az oktatásban nem újdonság. A Gondolkodtató mesék azonban speciálisan válogatott történeteket gyűjt össze és nemcsak a szövegértéshez kapcsolódó készségeket fejleszti. A történetek feldolgozásának elsődleges célja a gondolkodás-fejlesztés, és az, hogy a közös gondolkodás keretei között az egyéni gondolkodás magasabb szintjére jussanak a gyerekek. A történetek különböző kultúrákban játszódnak, és mindegyik témája összefoglalható egy-egy fogalomban, ahogyan például Pandóra szelencéjének görög mitológiából származó meséje a „remény”, egy ismert bibliai történet a „tisztesség”, Tell Vilmos sztorija a „szabadság” fogalmába sűríthető. Közel kéttucatnyi mese és a hozzájuk tartozó fogalmak azok a gondolkodást vezető szavak, melyek a szövegekről való beszélgetéseket navigálják. Talán nem szerencsés Az átváltozást, Franz Kafka történetét ebben a könyvben (bár szinte a felismerhetetlenségig rövidített változatról van szó) felhasználni, mert ez a rész – elbeszélésmódjából adódóan – horrorisztikusan reálisnak tűnhet a kisiskolások számára, holott a szöveg feldolgozása nem a félelem, hanem a változás hívószavával operál.

A történetek után található kérdések többnyire egyszerűek, de egységes logikai sorrendet követnek a szöveg feldolgozásának lépései nyomán. A kérdésekre adandó válaszokkal a gyerekek nemcsak a történeteket lesznek képesek elmesélni, hanem kialakulhat a szövegek kapcsán felmerülő problémák megfogalmazásának készsége, és ítéletalkotó képességük is javulhat.

Az oktatás területén az egyik legfontosabb kérdés a jövő évezred iskolamodellje. Az iskoláknak és az ott tanító pedagógusoknak szembe kell nézniük a hagyományos oktatás háttérbe szorulásával. A tanulás és a gondolkodás elsajátításának módszertana lassan fontosabbá válik a tények megtanulásánál. Robert Fischer könyvei komoly segítséget nyújthatnak a megfelelő módszerek kiválasztásához. Elsősorban abban, hogy miképpen tanulhatják meg a tanítók tanítani a tanulás megtanulását.

Péczely Dóra