Dobos Krisztina – Dobsi Attila

Pályáztatás az oktatásban

– A megyei közoktatás-fejlesztési közalapítványok –

A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány ez év eleje óta több alkalommal szervezett a közoktatásban folyó pályáztatás kérdéseivel foglalkozó megbeszéléseket. Ezek sorába illeszkedett az 1999. október 14-én Pályáztatás az oktatásban címmel a megyei pedagógiai intézetekkel és a megyei közoktatási közalapítványokkal együttműködve rendezett konferencia a közoktatás fejlesztését szolgáló pályázati munka aktuális kérdéseiről. A konferencián Kapor Károly, a KOMA kuratóriumának tagja, Környei László közoktatási helyettes államtitkár, Dobos Krisztina, a KOMA kuratóriumának elnöke, Zsolnai József egyetemi tanár, Katz Sándor középiskolai tanár és Stark Antal, az OM gazdasági helyettes államtitkára tartottak előadást. Kapor Károly bevezetőjében elmondotta, hogy mind a KOMA, mind a megyei közoktatási közalapítványok fontos szerepet játszanak a minőségi munkavégzés feltételeinek javításában, a kreatív pedagógusok és nevelőtestületek újító tevékenységének támogatásában. A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány az országban folyó pályázati munka hatékonyságának fokozása érdekében szorosabbra kívánja vonni kapcsolatait a közoktatási intézményekkel, a szakmai szervezetekkel s nem utolsósorban a közoktatást támogató megyei közalapítványokkal. A regionális kapcsolatépítés erősítésével a KOMA szeretné elérni, hogy összehangoltabbá váljanak a közoktatást támogató pályázatok, valamint, hogy a pályázatok által is segített innovációs folyamatok eredményei az eddigieknél jobban hasznosuljanak. A KOMA ezen túlmenően fórumot, kapcsolatteremtési lehetőséget kíván teremteni a pályázati munkával foglalkozó szakemberek és az újító, fejlesztő munkát végző pedagógusok számára. Mindezzel a pályázati munka hatékonyságát, a közoktatás fejlesztésének feltételeit kívánja szolgálni. A konferencia előadásai közül az alábbiakban azt az elemzést adjuk közre, amelyet Dobos Krisztina és Dobsi Attila készített, s amelyet a kuratórium elnöke adott elő.

Az oktatáspolitika törekvéseiről

Az 1998-ban elkészített kormányprogram szerteágazó oktatási elképzelései szerinti változtatási törekvések a következőképpen foglalhatók össze:

– A nevelési-oktatási intézmények általános működését biztosító pénz összegét növelni kell.

– Az oktatási rendszerbe be kell építeni az esélyegyenlőtlenséget csökkentő finanszírozási, szociális, tartalmi szabályozási és új intézményi elemeket.

– Az iskolaszerkezetet és a tartalmi szabályozást közelíteni kell egymáshoz és a valósághoz.

– A szerkezeti és tartalmi szabályozási koncepcióra épüljön rá egy mérési-értékelési-ellenőrzési és egy négyszintű minőségbiztosítási rendszer.

– A központi költségvetésből finanszírozott, meghatározott fejlesztési-szolgáltatási célokra több pénzt kell fordítani, és bővíteni kell az erre a funkcióra létrehozott intézmények körét. Az oktatásnak részt kell vennie a regionális és az országos fejlesztési elképzelések összhangjának megteremtésében.

– Az oktatásirányítási rendszer legyen összhangban az önkormányzati felelősséggel, emellett meg kell erősíteni az irányítás helyi, megyei szintjét.

– Át kell tekinteni a háttérintézmények és a közalapítványok működését, és koncepcionális javaslatot kell kidolgozni az átszervezés és a fejlesztés tekintetében.

Ezek a változtatási szándékok közel másfél évtized oktatáspolitikájának folyamatába illeszkednek. Az elmúlt időszak oktatáspolitikájának kimondva-kimondatlanul az volt az egyik alapkérdése, mit kezdjen a központi szinten szétaprózott oktatásirányítás mellett az önkormányzatisággal, az önkormányzatokkal mint tulajdonosokkal, mint domináns iskolafenntartókkal, szolgáltatást ellátókkal. A kérdés központi és országos szinten úgy is megfogalmazható, milyen oktatásirányítási rendszer jöjjön létre.

A másik kérdés a finanszírozás, amely mindkét szinthez kapcsolódik. Hogyan történjen az oktatás finanszírozása: mit vállaljon az „állam”, mit a helyi közösség? Hogyan jut el a címzettekhez az, amit az állam vállal, és ha eljut, mi a garancia arra, hogy arra is fordítják, amire kapták? Miként lehet a központi szintű szervek oktatás-finanszírozását koordinálni stb.?

A harmadik – központi és országos szinthez kapcsolódó – kérdés a tervezés, azaz az oktatási-szakképzési-nevelési folyamatok tervezhetőségének problematikája. Ki jogosult arra, hogy jövőképet fogalmazzon meg? Miként alakuljon a központi szervek koordinációja, az ún. állami jövőképek megfogalmazása tekintetében, illetve a számos jövőkép közepette hogyan érvényesülhet – ha van – az állami jövőkép? Kell-e és van-e értelme összehangolni a központi és helyi jövőképeket, ha igen, akkor ez hogyan történjék? Mit kezdjünk az EU szabta tervezési kényszerrel és így tovább?

Ezeket a kérdéseket az elmúlt másfél évtized során – négyévenként – újra meg újra tárgyalták, és azokra különböző válaszok születtek. Így az irányítás, a finanszírozás, a tervezés-fejlesztés újragondolásakor mindig visszatértek a kiindulási helyzethez. (Milyen legyen a tartalmi szabályozás, kell-e közbülső irányítási szint, milyen iskolaszerkezet legyen; mit és hogyan finanszírozzon az állam, mit a helyi közösség; kell-e valamilyen szintű fejlesztést megalapozó tervezés, ha kell, az milyen szinteken történjék?) Úgy is fogalmazhatunk, hogy az oktatási rendszer „fejlődése” oktatáspolitikai szinten az egymást követő ciklusokkal írható le. A valóságban végbement folyamatok ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy ezek a változtatások nem keltettek nagy riadalmat, és igen differenciált érdeklődés kísérte az „állandóan újratárgyaljuk az alapkérdéseket” kinyilvánítását. Ennek az lehet az oka, hogy nyilvánvalóvá vált: az önkormányzati törvény nem fog lényegesen módosulni, a tartalmi szabályozás változásai is csak annyiban hatottak, hogy végül is mindenki azt csinál, amit tud és amire kiképezték. A szerkezeti viták pedig eldőltek.

A kérdés ezek után az, hogy a valóságban mi a fejlődés tartalma – ha van egyáltalán ilyen – és ez miként bizonyítható. Mi minősült fejlesztésnek, ennek céljait, prioritásait ki és hogyan határozta meg, hogyan történt gyakorlati megvalósulása, milyen intézmények voltak és vannak jelen ebben a folyamatban, hogyan aránylik az erre szánt összeg a normál működés biztosításához? Milyen a valóságban a 75:25% nemzetközileg elfogadott működés/fejlesztés aránya.

A közalapítványok célja, rendeltetése

A közoktatási törvény 1996-os módosítása szerint: megyében a megyei és a megyei jogú városi, a fővárosban a fővárosi önkormányzat közalapítványt hoz létre a közoktatás-fejlesztési tervben jóváhagyott „körzeti, térségi és országos feladatainak támogatásához”. A közalapítványok alapvető bevételeit az éves költségvetési törvény határozza meg, de lehetnek egyéb bevételeik is. „A közalapítvány működéséhez szükséges költségeket a közalapítvány bevételeiből kell fedezni.”

Ezt a rendelkezést az 1999-es közoktatási törvénymódosítás szó szerint átvette azzal a kiegészítéssel, hogy: „A közalapítvány részben vagy egészben kizárhatja a támogatottak köréből azt a közoktatási intézményt, amelynek fenntartója a fejlesztési tervben foglaltakat nem fogadja el.”

A közalapítvány státusának egyik eleme a tervezéshez kapcsolódik. Ez megyei szinten elrendelt kötelező feladat. Ezen belül a tervben megfogalmazott körzeti-térségi-országos feladatokhoz rendelődik a közalapítvány.

A következő elem a költségvetéshez kapcsolódik, fedezetet biztosít – egyéb bevételek mellett – a fejlesztési tervben megfogalmazott fontos feladatok támogatására. Az egyéb bevételek (amelyek nagysága elhanyagolható) azért is fontosak, mert – mint említettük – ebből kell fedezni az alapítványok működését.

A tervezés és a finanszírozás központi szabályozását erősíti a '99-es törvénymódosítás azzal, hogy a támogatásból való részesedés feltétele a fejlesztési terv elfogadása, ezzel a kormányprogram ebben a vonatkozásban teljesül.

Ahhoz, hogy a közalapítvány ellássa feladatait, megyei szinten oktatási jövőképeket kell megfogalmazni, pontosabban a megyén belüli jövőképeket koordinálni kell úgy is, hogy ebben legyenek körzeti-térségi szinten megfogalmazottak is. Ezek megvalósításához a központi költségvetés a megyei szintnek pénzelosztó-pályáztatási funkciót biztosít, mindenekelőtt azok számára, akik elfogadják a fejlesztési tervet.

A közalapítvány akkor tudja jól betölteni a hivatását, ha van egy „jó” terv, benne világosan megfogalmazott körzeti-térségi feladat, ha az alapítvány értékelhető költségvetési támogatást kap, és emellett van saját bevétele is. Ha ez mind együtt van, akkor ebben a vonatkozásban megyei szintű oktatáspolitikáról és oktatástervezésről, fejlesztésről beszélhetünk, ahol az alap a terv, erre épül a közalapítvány támogatási koncepciója, és ennek megvalósulását támogatja a központi költségvetés. Ebben a kapcsolatrendszerben azután a közalapítvány önállóságát senki és semmi nem korlátozhatja.

A megyei fejlesztési tervek és a közalapítványok

A megyei fejlesztési tervek azok a dokumentumok, amelyek a közalapítványok tartalmi tevékenységét legitimálják és egyúttal meg is határozzák. A fejlesztési tervek egyidősek a közalapítványokkal. Létrehozásukat egyszerre rendelték el 1996-ban. Többségükben – eleget téve az előírásoknak – igen differenciált, konkrét intézményekre lebontott helyzetelemzéseket tartalmaznak, mindegyikük magában foglal egy adott területre vonatkozó, meghatározott fejlesztési jövőképet, amelyeket sok esetben konkrét feladatokként is meghatároznak.

A tervek döntően a '96-ban törvényileg rögzített oktatáspolitikai elképzeléseket határozták meg kívánatos és elérendő jövőként, így a helyzetelemző és a jövőképet megfogalmazó részek között a tartalmi kapcsolat több esetben nehezen mutatható ki. Érvényes ez a megállapítás mind az általános, mind a szakképzés, mind a tartalmi és szerkezeti szabályozás tekintetében. Ez rendjén is való, mivel a törvényeket végre kell hajtani, viszont nehezen derül ki a tervekből a konkrét megyei sajátosság. Kérdés lehet persze az is, van-e, illetve kell-e lennie megyei sajátosságnak, pontosabban a sajátosságok tekintetében a megye-e az adekvát szint.

A tervek másik tartalmi sajátossága, hogy egy adott intézmény (pl. általános iskola) működésével kapcsolatos majd valamennyi fejlesztési elemet magukban foglalták. Úgy is fogalmazhatunk, hogy e tekintetben semmit nem bíztak a véletlenre.

Az induló közalapítványok egyszerre voltak könnyű és nehéz helyzetben. Könnyű volt a helyzetük azért, mert a megyei tervek annyi fejlesztési célt, feladatot fogalmaztak meg, hogy ezekből értizedekre lehetett, lehet támogatásra érdemeset találni.

Nehéz helyzetben pedig azért voltak, mivel a tervek nevesítetten, konkrétan, az elérendő jövőt illetően kevés úgynevezett körzeti-térségi-országos (!) feladatot fogalmaztak meg, ezért helyettük a közalapítványoknak kellett „(ki)találni” ilyen szintű feladatot, feltéve, hogy eleget kívántak tenni a rájuk vonatkozó törvényi szabályozásnak.

A fejlesztési terv és a közalapítványok kapcsolatának a jövőben változnia kell, mivel a fejlesztési terv szabályozási funkcióját, tartalmát '99-ben módosították. Ennek lényege, hogy – meghagyva a korábbi rendelkezéseket – mind intézményekre vonatkozóan, mind tartalmilag kiegészült a tervezési mechanizmus, illetve maga a megyei fejlesztési terv.

Az intézményi változtatás lényege az, hogy mindazok, akik kettőnél több intézményt tartanak fenn, ún. intézkedési tervet kötelesek készíteni. Ennek tartalma megegyezik a '96-os szabályozással, vagyis „feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervet” kell alkotniuk. A tartalmi változtatás lényege az a kiegészítés, hogy az intézkedési tervek alapján majdan elkészülő megyei tervnek ki kell mutatnia azt, hogy a feladatellátás – kötelező, önként vállalt, mással teljesített – minden feltételével együtt vállalható-e. Ebből következően a közalapítványoknak az ellátatlan, teljesíthetetlen vagy nehezen teljesíthető feladatokra kell majd fordítaniuk a figyelmüket, amennyiben ezek körzeti-térségi-országos feladatként értelmezhetők. (Nem lesz egyszerű egyeztetni a '96-os és '99-es rendelkezéseket már csak azért sem, mivel a fejlesztés alapját képező tartalmi szabályozás – kerettanterv – nincs kész, feltéve, ha egyáltalán fontos!)

A közalapítványok működése

A körzeti-térségi-országos támogatás „intézményeiről”

A megyei közoktatás-fejlesztési közalapítványok normatív módon megállapított és ez alapján leosztott pénzzel gazdálkodtak, lényegében kötetlen – csak a fejlesztési terv kötötte – pályáztatási eljárás keretei között. Ez alól a '97-es év kivétel, amikor is a minisztérium három témát javasolt a pályáztatóknak.

A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány (KOMA) országos szintű pályázati tevékenységet folytat, lényegében kötetlen eljárás keretei között maga határozza meg támogatási koncepcióját.

A pedagógiai szakmai és a szakszolgálat finanszírozását és pályáztatási eljárását tekintve eltér egymástól. A pedagógiai szakszolgálat fedezetét normatív módon el-, illetve leosztva a megyei önkormányzatok kapták e szolgáltatási tevékenység fejlesztésére. A pedagógiai szakmai szolgáltatás fedezetének egyik részére a megyei önkormányzatok pályázhattak a minisztérium által megadott szempontrendszer szerint. Ezt követően a minisztérium döntötte el, melyik megye milyen támogatásban részesül. A feladat másik részére valamennyi önkormányzat pályázhat, ha szakértői vagy szakmai szolgáltatási tevékenységet igényel saját intézményei számára. Az elbírálást ebben a tekintetben is a minisztérium végezte, illetve végzi.

A munkaerő-piaci alap szakképzési része két elemből áll. Mindkettő (centralizált, decentralizált) tekintetében központilag javasolt témákat pályáztattak. Az Országos Szakképzési Tanács arányokat és összegeket is javasolt, amelyeket azután a munkaügyi központok kaptak meg, és a megyei szakképzési bizottságok pályáztattak. A centralizált alaprészből kaptak kötött témákra a megyei közoktatás-fejlesztési közalapítványok. Az alaprész kb. 50–50%-ban centralizált, illetve decentralizált.

A fogyatékosok országos szintű közalapítványa a KOMA-hoz hasonló státusban és működési keretek között fejti ki tevékenységét.

A felsorolt öt intézmény közös jellemzői:

– döntően megyei szintre telepített, „leosztott” pénzekből gazdálkodnak;

– döntően a hagyományos normatív finanszírozási csatornát kikerülve jutottak el a támogatási összegek a címzettekhez;

– legtöbbször normatív módon – általában a tanulólétszám szerint arányosan – osztották el a pénzt;

– általában kötött pályázati eljárás keretei között hirdették meg a rendelkezésre álló forrásokat;

– fele részben területi, fele részben központi elbírálással ítélték oda a támogatást;

– egyik forrás sem kapcsolódott, kapcsolódik egy formalizált, hierarchizált, mind az általános, mind a szakképzés, a területfejlesztés együttes szempontjait magában foglaló tervezési mechanizmushoz, illetve ennek részét alkotó valamilyen szintű konkrét tervhez.

Az elmúlt három év során 20 milliárd forintot meghaladó összeggel járultak hozzá az alapítványi támogatások az oktatási rendszer működéséhez.

A megyei közalapítványok támogatási adatairól

A megyei közalapítványok normatív módon kapták meg éves költségvetési támogatásukat. Ez 1997-ben 1,4; 1998-ban 1,9; 1999-ben 1,2 milliárd forint volt. A legkevesebb pénzt a megye nagyságából következően Nógrád megye kapta, három év alatt 192 millió forinttal támogathatta a körzeti-térségi feladatokat. A legtöbb támogatást: 733 millió forintot a főváros kapta. Az alapítványok a kapott összegek 90–95%-át fordították pályázati támogatásra.

A pályázati témákról, ezek főbb adatairól

A közalapítványok pályáztatási koncepciója, pályáztatási gyakorlata, illetve a pályázók magatartása több szempontból is elemezhető, ezekből négyet emelünk ki.

1. Miként írták ki a pályázatokat? A megyék többségében nagy, átfogó témaköröket határoztak meg, ezzel mintegy szabadjára engedve a pályázók fantáziáját. Az ilyen témakörök száma 3–30 között van. A megyék kisebbik része konkrétan megfogalmazott pályázati célokat írt ki. Az 1998-as nagyobb támogatási összegnek is köszönhető, hogy ebben az évben a meghirdetett témakörök száma meghaladta a 180-at. Ez a viszonylag magas szám mutatja, hogy a közoktatás-fejlesztési tervekből alkalmas témák meríthetők pályáztatás céljából.

2. A kiírt témakörökre, konkrétan megfogalmazott célokra mennyire voltak „vevők” az intézmények, vagyis milyen a pályázási kedv? Ebben a tekintetben elmondható, hogy 1997-ben 5000-nél, 1998-ban 6000-nél több pályázat érkezett az alapítványokhoz. Ez összesen körülbelül 500 pályázati témakörre több mint 11 000 benyújtott pályázat. A keveset pályázó megyékhez sorolható Fejér, Heves, Tolna, Somogy, ezekben az 1997-es adatok szerint 200 alatt volt a pályázatok száma, 1998-ban azonban már több volt a témakör, több volt a pénz, több volt a pályázat is.

3. Mennyit fogadtak el az alapítványok a nagyszámú beérkezett pályamunkából? 1997-ben 3000-nél, 1998-ban pedig 4000-nél több volt az elfogadott pályázat. A díjazott pályázatok számát tekintve az elsők: Baranya, Bács–Kiskun, Győr–Moson–Sopron, Hajdú–Bihar, Komárom–Esztergom, Jász–Nagykun–Szolnok, Zala megye és a főváros. A megyénként, illetve a fővárosban díjazott pályázatok száma az elmúlt két évben meghaladta a 600-at. A legtöbb elutasított pályázat Bács–Kiskun, Győr–Moson–Sopron és Jász–Nagykun–Szolnok megyéből érkezett. Az elutasított pályázatok száma megyénként két év alatt 400-nál is több volt. A beérkezett és az elutasított pályázatok aránya Heves, Tolna, Baranya megyében volt a legkedvezőbb, megyénként két év alatt nem érte el a 100-at.

4. Mennyi pénzt igényeltek volna a közalapítványtól a pályázók? 1997-ben a négyszeresét, 1998-ban a háromszorosát igényelték – nyilván a magasabb összeg miatt – a ténylegesen rendelkezésre álló pénznek: összesen több mint 12 milliárd forintot. Az alapítványok által odaítélt és igényelt összegek aránya 1997-ben 2:6, 1998-ban 2:4. Például Jász–Nagykun–Szolnok megye 1997-ben 353 millió forintot igényelt, az odaítélt összeg pedig 59 millió forint volt. Hajdú–Bihar megyében 406 millió forint igénnyel szemben 78 millió forintot adtak át.

A pályázatok tartalmáról, csoportosításukról

A közalapítványok által kiírt, 500-nál is több témakörre benyújtott pályázatok tartalom szerint néhány téma köré csoportosíthatók. Ennek nemcsak az az oka, hogy ezek a témák tartalmilag fedik egymást, több megyében is előfordulnak, hanem az is, hogy számos pályázati témát hasonlóan írtak ki az egymást követő években. A témák szerinti egyik csoport az alábbiakat foglalja magában:

– a nyelvoktatás minden formája,

– a kollégiumi ellátás minden formája,

– a pedagógiai szakszolgáltatás minden formája,

– a szakmacsoportos szakképzés szerkezetátalakításának minden formája,

– minőségbiztosítás,

– diáktanácsadás, szolgáltatás,

– a számítástechnika-informatika minden formája, területe,

– az egészséges életmód minden területe,

– a sport minden területe,

– a művészeti nevelés minden területe,

– a NAT-ra történő átállás különböző területei,

– a könyvtárfejlesztés minden vonatkozása,

– a taneszközök jegyzékének való megfelelés minden területe,

– a pedagógiai programok intézmények közötti átjárhatóságát biztosító támogatás,

– a minden intézményt érintő ún. bázishálózat kialakítása,

– a pedagógusműhelyek szakmai és egyéb munkájának támogatása,

– a körzeti-térségi szinten történő szerveződés tanügyigazgatási-szakmai-oktatáspolitikai tervezési formáinak támogatása,

– a tehetséggondozás különböző formáinak támogatása,

– a tanulmányi versenyek szervezéséhez nyújtott támogatás.

Ezeket a tartalmakat együttesen a modernizáció szándékával jellemezhetnénk. Ez pontosabban azt jelenti, hogy ezek azok a pályázati célok, amelyek az oktatási rendszer rugalmasságát, alkalmazkodóképességét, a rendszer piacképes tudást adó funkcióját erősítik. Jellemző rájuk, hogy a rendszer szelekciós mechanizmusát, integritását enyhítik, illetve erősítik: a rendszerben lévő valamennyi gyerekre, tanulóra egyaránt érvényesek és egyben kívánatosak, függetlenül a pályázó földrajzi, intézményi, személyes stb. adottságaitól, jellemzőitől. Az elnyert összeg a rendszeres működéshez képest a modernizációs törekvések megvalósítását teszi lehetővé.

A pályázati témák, tartalmak másik csoportja, dimenziója az alábbiakat foglalja magában:

– az etnikai-nemzetiségi nevelés-oktatás minden területe,

– a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, tanulók minden területen történő támogatása,

– a felzárkóztatás minden területe és formája,

– a különböző szintű és típusú fogyatékosság „kezelése”,

– az ösztöndíj-támogatás és a különböző szintekre való felkészítés támogatása,

– a különböző tanulási, beilleszkedési stb. zavarokkal küszködő gyerekek, tanulók segítése,

– a kiscsoportos foglalkozások feltételeinek segítése,

– az oktatási – általános és szakképzési – rendszerből kiesettek visszakerülési esélyeinek segítése,

– a különböző területeken megvalósuló felnőttképzés segítése.

Ezek azok a pályázati témák, tartalmak, amelyek alapján az oktatási rendszer „normális”, rendszerszerű működéséhez képest a valamilyen szempontból hátrányban lévőket a mindenkit megilletőn felül akarják támogatni az esélyegyenlőtlenség mérséklése érdekében.

E két kategória között az a legfontosabb különbség, hogy míg a modernizációs megközelítés az oktatási rendszer működésében érzékelt problémára adott válasz, amelyről tudjuk, hogy kívánatos lenne, ha a rendszerszerű működés részévé válna, addig az esélyegyenlőtlenség mérséklése egy érzékelt probléma pillanatnyi, tüneti kezelése.

E kategóriák szerint három év alapján értékelve a megyék pályáztatási koncepcióját, a pályázati témák aránya 199:69 a modernizáció javára. A legnagyobb különbség 1998-ban volt: 88:26 aránnyal. A pályázati támogatások odaítélésének aránya megegyezik a témaválasztáséval.

A támogatásokat döntően eszközfejlesztésre fordították. Ennek az igénye gyakran magában a pályázati kiírásban is megjelenik (pl. hangszervásárlás, sporteszközvásárlás, kollégiumi berendezés korszerűsítése stb.), vagy a beérkezett programfejlesztési kérelmek olyanok, hogy jelentős részük eszközigényes. A modernizációs kategórián belül alapjában véve eszközfejlesztés történt. Az esélyegyenlőtlenség mérséklése tekintetében is hasonló a helyzet. A nemzetiségi-etnikai, az ösztöndíj-támogatások, a kiscsoportos foglalkozások feltételeinek javítása is meghatározó módon eszközök és működési feltételek biztosítására irányult. A pályázatok e két kategóriáját csak úgy lehet megkülönböztetni ebben a tekintetben, hogy a lényegében közös eszköztámogatást milyen területekre fordították, mire helyezték a hangsúlyt.

Az úgynevezett körzeti-térségi feladatokról

A körzeti-térségi-országos feladatok kiválasztásának „segítésére” az alapítványok számára jogszabályok, rendeletek állnak rendelkezésre. Az 1996-os közoktatási törvénymódosítás szerint:

Körzeti feladat: ha az intézmény szolgáltatásait öt év átlagában legalább 51%-ban nem a székhelytelepülés lakói veszik igénybe.

Térségi feladat: ha az intézmény szolgáltatásait öt év átlagában legalább 51%-ban kettőnél több megyéből veszik igénybe.

Országos feladat: ha az intézmény szolgáltatásait öt év átlagában legalább 51%-ban, legkevesebb öt különböző megyében élők veszik igénybe. (Az 1999-es módosítás a megyék számát hétre emelte.)

A közalapítványok pályáztatási koncepcióját, gyakorlatát vizsgálva állíthatjuk, hogy ezek a rendelkezések nem jelentettek komoly problémát, az egyes pályázatok kiírása, díjazása esetén nem ez volt az alapvető szempont. Ugyanakkor a pályázatok egy része, például a pedagógiai szakszolgálat vagy a körzeti-térségi szinten megvalósuló szakmai, tanügyigazgatási és egyéb szempontú szerveződések támogatása, avagy a nemzetiségi-etnikai támogatások lényegében eleget tettek a jogszabályi előírásoknak.

Néhány megjegyzés az egyéb pályáztató intézmény működéséről

A szakképzési alaprész decentralizált keretében 1997–98-ban közel 5 milliárd forintot osztottak fel.

A szakképzési bizottságok tanulólétszám alapján, normatív módon leosztva kapták meg a pénzt. A két év során 42 témában hirdettek meg pályázatot. Ezekre közel háromezer pályamunka érkezett. A nyertes pályázatok száma elérte a 80%-ot. A pályázatokat az OSZT által összeállított és más, helyben meghatározott célok alapján írták ki.

A két év során a legnagyobb támogatást kapták: a csúcstechnológiát képviselő szakképzés hiányzó feltételeihez szükséges eszköz és berendezés támogatását kérő pályázatok; a szakképzési struktúraváltást vállaló oktatási intézmények feltételrendszerének kialakítása, illetve javítása céljaira benyújtottak; valamint az OKJ-szakképesítések oktatásához rendelkezésre álló központi programok eszközjegyzékeiben meghatározott felszerelések beszerzésének támogatását igénylők.

Az alaprész pályáztatási koncepciójára fordított összeg körülbelül megegyezik a közalapítványokéval, mint ahogy abban is, hogy ott is döntően eszközfejlesztésre fordították a rendelkezésre álló keretet. A szakképzés sajátosságából következően jól behatárolható, célirányos eszközfejlesztés történt. Ugyanakkor elgondolkodtató az, hogy az OSZT által összeállított 12 prioritás közül négy témában volt pályázói aktivitás.

Szintén ennek a területnek a sajátosságából következően sokkal több információ van arról, mi legyen a fejlesztés tartalma. Ennek ellenére ezekre a pályázatokra is érvényes, hogy nincs hosszú távú tervezési megalapozottságuk, mert a megyei-regionális tervezés most indul el.

A KOMA mint országos pályáztatási hatáskörrel rendelkező közalapítvány az elmúlt három évben közel 1 milliárd forinttal gazdálkodott. Az alapítvány által kiírt pályázati témák száma húsznál is több volt a három év alatt. Ezeket az elmúlt két évben alapjában a kuratórium határozta meg. A pályázatok témái többek között a következők voltak:

– az iskolai mentálhigiéné fejlesztése,

– multimédia, taneszköz, CD-ROM stb. készítése,

– az idegen nyelvek oktatásának korszerűsítése,

– alternatív pedagógiai programok készítése,

– kistérségi iskolák, pedagógiai együttműködésének (társulásának) támogatása,

– pedagógiai kutatások támogatása,

– komplex környezeti értékek felkutatása,

– közoktatási intézmények szakkönyvtámogatása,

– a kollégiumok szakmai tevékenységének támogatása,

– a hátrányos helyzetű csoportok egészségmegtartásának javítása,

– az Európai Unióra vonatkozó ismeretek bővítése,

– a gazdasági kultúra fejlesztése az iskolában.

A beérkezett pályázatok száma több mint hatezer volt. Ezeknek közel 50%-át díjazta a kuratórium. A KOMA pályáztatásra fordítható kerete egyötöde volt a közalapítványokénak, ugyanakkor az összes pályázatnak több mint a fele ide érkezett. Ebből következően a pályázatok felét díjazták.

A pályázati témák döntően a közalapítványoknál említett modernizációs célú csoportba sorolhatók azzal az igen fontos eltéréssel, hogy a támogatási koncepció alapjában programfejlesztésre vonatkozik. Igaz ez az alapítványok által kiírt témák vonatkozásában is (például kollégium, idegennyelv-oktatás, kistérségi iskolák együttműködése stb.). Az országos szintű oktatáspolitikai megrendelés hiányával együtt jól látható, hogy a közalapítvány igen fontos, ha úgy tetszik, egyedi szerepet tölt be pályáztatási tevékenységével, ezt témái – EU, környezeti értékek, pedagógiai kutatások, multimédia – is bizonyítják.

A pedagógiai szakmai és szakszolgálat támogatása 1997-ben 860 millió, 1998-ban 1 milliárd, 1999-ben 1,2 milliárd forint volt. A jogcímeket tekintve különváló két terület összességében közel 3 milliárd forint központi támogatásban részesült. A pedagógiai szakszolgálat fedezetét a megyék – mint jeleztük – tanulólétszám-arányosan kapták meg erre a feladatra.

A pedagógiai szakmai szolgáltatás tematikáját tekintve különvált. Először lényegében infrastrukturális eszközbeszerzésre kapták a pénzt. Ezt követően szakértői és szakmai szolgáltatás igénybevételére nyílt pályázati lehetőségük. A közalapítványokhoz viszonyítva kevesebb fedezetre nagyszámú pályázat érkezett, a pedagógiai szakszolgálat tekintetében szinte valamennyi megyei közalapítvány kiírt pályázatot mindhárom évben, illetve nem látszik igazán indokoltnak az, hogy a szakértői, szakmai szolgáltatás megrendelésének elbírálása miért történt minisztériumi szinten.

Beszámolónkban lényegében arra vállalkoztunk, hogy a közalapítványok működésének bemutatásán keresztül képet adjunk arról, melyek azok a legfontosabb intézmények, amelyek évente különböző összegekkel, pályázati úton jelentős költségvetési pénzeket pályáztatnak, osztanak szét döntően megyei szinten. Itt most nem volt célunk a teljes terület részletes bemutatása, egyebek mellett elmaradt a címzett és céltámogatások más egyéb – pl. külföldi – források igénybevételének számbavétele.

Azt szerettük volna bemutatni, hogy a fejlesztési források alapvetően a normatív csatornát kikerülve kerülnek el a fenntartókhoz, az intézményekhez, s ebben a tranzakcióban különböző – országos, területi, vegyes – státusú intézmények vesznek részt.

Mint látható, e pályáztatási koncepciók több esetben párhuzamosan folynak. Ennyiben tehát pazarlók. Ezek a tevékenységek alapvetően eszköz-, program- és szolgáltatásfejlesztésre irányulnak, ugyanakkor ez a fejlesztői attitűd egy ma még nem létező tervezési mechanizmus mellett működik. Ennyiben tehát esetleges, viszont rávilágít a rendszer eszközigényességi gondjaira. Éppen ezért elkerülhetetlen egy tartalmában, szintjeiben, koordinációjában ma még hiányzó tervezési mechanizmus létrehozása. Ehhez korántsem elegendő az, hogy a különböző szintű EU-konform tervezés központi ágazati feladatelosztása megtörtént. A problémák megoldása összkormányzati szinten képzelhető csak el. Az egyes minisztériumok együttműködésének hiánya miatt történhet meg például az, hogy az igen fontos kistérségi tervezési tanácskozásra az OM nem kap releváns szintű képviseleti meghívást, vagy hogy a megyei szintű területfejlesztés az OM érdekszempontjainak figyelembevétele nélkül zajlik, továbbá, hogy a megyei-regionális szakképzés-fejlesztési koncepciók kidolgozásában nem együttesen vesz részt a már egy struktúrában működő általános és szakképzés stb. A kormányprogram idevonatkozó ígéreteit tehát igen gyorsan valósággá kell változtatni.

Azt is szerettük volna felvetni, mi indokolja, hogy a fejlesztési támogatások nem a hagyományos normatív csatornán keresztül jutnak el a felhasználókhoz. A problémát az is okozhatja, hogy normatív támogatás esetén nincs garancia arra, hogy a forrásokat arra is fordítják, amire kapták. Amire fordítják, az viszont fontos. Ezt a területet át kell tekinteni, és az igényelt változtatásokat végre kell hajtani. A ma szükséges legfontosabb változások az alábbiak lehetnek.

– Kormányzati szinten felül kell vizsgálni a tervezési mechanizmust, az ezzel kapcsolatos hatás- és feladatköröket, és biztosítani kell a szükséges koordinációt.

– A különböző szintű tervezés – kistérségi-megyei-regionális-országos – tartalmi és módszertani megalapozottságát is biztosítani kell.

– Áttekintve a nem normatív csatornán keresztüli fejlesztést szolgáló finanszírozást, egyértelműen el kell választani az országos-területi-helyi szintű célmeghatározást, pénzelosztást, mivel csak így valósulhat meg a programfinanszírozás.

– Ennek keretében központi szinten azokat a célokat kell kijelölni, amelyek a rendszerek egésze szintjén relevánsak. Az erre épülő egyéb célok tekintetében maradhat a regionális szintű pályáztatás és a nem normatív alapú pénzelosztás. Ez utóbbi kétségtelenül kényelmesebb, de hatékonysága – nem csupán a párhuzamosságok és a mindenre kiterjedő volta miatt – megkérdőjelezhető.

A változtatások megvalósulása esetén a normális működést egyre magasabb szinten biztosító hagyományos normatív finanszírozás, egymásra épülő tervezési mechanizmus és tervekhez, programokhoz kötött, ezekhez kapcsolható, döntően differenciált programfejlesztés jön létre, amelyben minden szint megtalálhatja a neki megfelelő szerepet.