Lukács Barnabás
A kazincbarcikai Don Bosco Szakképző és Általános Iskola bemutatása
Tanulóink előző iskolái nem tolerálták magatartásukat és tanulmányi hátrányaikat, a többség érdekében igyekeztek megszabadulni tőlük. Ezzel tovább súlyosbították a helyzetüket, mert az egész napot csellengéssel, csavargással töltik, és csak idő kérdése, mikor keverednek bolti lopásokba és más bűncselekményekbe. A helyi társadalom szeretne ezen változtatni, segíteni, de az eddigi kezdeményezések dolgozók esti iskolája, kulturális intézmények igazából nem tudtak komoly választ adni erre a kihívásra. Személyiségproblémák: másságuk, zárkózottságuk, agresszivitásuk is komoly akadályai helyzetük javulásának, szeretethiánnyal küszködnek, kudarcélményekkel vannak tele, önbizalomvesztés, alacsony fokú kommunikációs készség és alacsony szintű ismeretek jellemzik őket.
Az oktató-nevelő munka megszervezése
Nevelési-oktatási rendszerünknek az előbbi kihívásokra kellett választ adnia. A mai szerkezet erre orientáltan jött létre. Feladatainkat az iskolai képzés, oktatás mellett, azzal egyidejűleg az alábbiak szerint foglalhatjuk össze.
A másság elfogadása, az előítéletek, beilleszkedési, szocializációs problémák leküzdése, szociális segítségadás, tanulmányi szintre hozás, hiánypótlás, a rendszeres munka és tanulás elfogadtatása, önbizalom-erősítés és sikerélményhez juttatás, szakmatanulásra való előkészítés, gyakorlatorientált szakképzés.
A nevelés és az oktatás egységében a hangsúly a nevelésen van.
Közel tízéves fejlesztés eredményeképpen a jelenlegi
általános iskolai felzárkóztatás,
általános iskolai nevelés, tanítás,
pályaorientáló előkészítés,
OSZJ szerinti szakképzés,
szakközépiskolai képzés,
a végzett tanulók számára inkubátorrendszer, kollégiumi
ellátás és nevelés, önálló életre felkészítés.
Az általános iskolát befejezett, illetve középiskolás korú fiatalok számára
a végzett szakmunkástanulók gyakorlóüzemben való foglalkoztatása
(ezzel növelve munkaerő-piaci esélyüket),
szocializáció, személyiségfejlesztő programok indítása,
hitéleti nevelés,
önálló életre felkészítő praktikus ismeretek gyakoroltatása,
elsajátíttatása,
mentálhigiénés segítés,
egészségnevelő program tantárgyszerűen,
@HÓPEHELY = a tanuló családjának segítése (különös
tekintettel a tanuló beilleszkedésére).
Az általános iskolai oktatásban
1525 éves, többségükben cigány tanulók alapkészség-fejlesztése,
hiánypótlás, korrepetálás,
kiscsoportokban történő oktatás-nevelés,
a 7. és 8. osztályban munkaorientáló fizikai munkafoglalkozások
szervezése, közismereti és szakmai előkészítő tárgyak oktatása, különös
tekintettel a pályaválasztásra.
Komoly mértékben figyelembe kell venni, hogy tanulóink az előző iskoláikban tanulmányi kudarcokkal küszködtek, és a család a funkciózavarai, illetve a meglévő műveltségi hátrány miatt nem tudott kellő segítséget adni a hátrányok leküzdéséhez. Nevelőinknek el kell fogadniuk ezt a másságot, és a tanulókban meglévő pozitív emberi megnyilvánulásokra, értékekre kell építkezniük. Egyedi óratervet és tantervet dolgoztunk ki, amelyet minisztériumi jóváhagyás után valósítunk meg. Az általános iskolai alapozó tantárgyak a napirend szerint kiegészülnek egyéni felzárkóztató programokkal, feladatmegoldásokkal, szabadidős programokkal és fizikai termelőmunkával, tehát az egész napot az iskolában töltik a fiatalok, több esetben még a hétvégeket és a tanulmányi szüneteket is.
A szakképzésben
Hét szakmát oktatunk: nőiruha-készítő, fodrász, kőműves, hegesztő, síknyomó gépmester, szobafestő-mázoló-tapétázó, cipész.
A gyakorlati oktatáshoz saját tanműhelyeket alakítottunk ki (kivéve a fodrász- és a cipészszakmát), amelyeket megpróbáltunk különféle erőforrásokból gépekkel, szerszámokkal felszerelni.
Ez további kiegészítésre szorul, mert így korszerűbb és színvonalasabb képzést tudunk biztosítani, illetve bővíteni tudjuk a gyakorlati helyek létszámát (a tanulók sajátosságait figyelembe véve csak kiscsoportokat tudunk kialakítani). A szakmunkástanulók részére a közismereti és műszaki tárgyakat jelenleg szükségtantermekben tanítjuk, például étteremben, klubban, folyosón. Minden munkát oktatóinkkal és tanulóinkkal saját kivitelezésben végzünk, csak a felhasználandó anyagra kérünk támogatást (fenntartótól pályázatok írásával).
57 fő nappali és 165 fő levelező szakközépiskolai tanulónk van.
A részben kötött szabadidőt jól kitöltik
Szintén a
A hitéleti és lelki nevelést jól szolgálják a tanrendbe épített
és
A fiatalok beilleszkedésének fontos részei ezek a
Gyermekeink nehéz sorsú, funkciózavarokkal küszködő, szegény családokból származnak. Több helyen nincs biztosítva a nyugodt éjszakai pihenésük és iskolába járásuk sem. Mivel a szülők többsége munkanélküli, gondot jelent az iskolába járáshoz szükséges bérlet megvásárlása, az étkezési térítési díj és a tankönyvek, iskolaszerek beszerzése is. Ruházatukat úgy tudjuk pótolni, hogy kapcsolatban állunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Caritasszal.
Nevelési céljaink megvalósításának egyik hatékony helyszíne az Ibrányi Ifjúsági Tábor, ahol életmódtáborokat szervezünk, valamint szakmai felkészítő programokat rendezünk. A tábor felújítását, karbantartását oktatóink a tanulóinkkal együtt végzik. Új tanulóink minden tanév első tíz napját itt, a táborban kezdik, ahol barátság alakulhat ki a tanulók és a nevelők között. A tábornak komoly szerepe van a szakmunkásvizsgára és az érettségire felkészítésben is. Hasonlóan működik az erdei iskolai rendszerhez. A táborban igazi nemzetközi találkozókat is tartunk, a külföldi testvériskolák is itt töltik a nyár egy részét.
A jelenlegi munkaerő-piaci helyzet és végzett tanulóink élethelyzete szükségessé és lehetővé teszi egy inkubátorszerű gyakorlóüzem létrehozását, ahol felnőtt keretek között és bérért gyakorolhatják szakmájukat, fejleszthetik képességeiket mindaddig, amíg nem nyílik kedvező alkalom a munkaerőpiacon való érvényesülésre. Pályakezdésüket elősegítjük egyszerű szerszámokkal és gépekkel is, például a varrók, a szobafestők, kőművesek, cipészek, fodrászok esetében. Oktatóink gyakoroltatják az álláskeresési eljárásokat, technikákat is. A Phare-programban kialakult testvérkapcsolataink hasonló külföldi intézményekkel (belga, dán, holland, német) lehetővé teszik a tanulók külföldi foglalkoztatását, illetve cseréjét és az oktatók, szakoktatók továbbképzését.
Összegzés
A szakmai program mellett igen komoly figyelmet fordítunk a finanszírozás (tárgyi, személyi feltételek) megteremtésére.
Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt fontos társadalmi és politikai kérdésként kell kezelnie a leszakadó néprétegek sorsát, élethelyzetét. A mi iskolánk nevelőmunkája is azt szolgálja, hogy e réteg fiataljainak élethelyzetén javítsunk, esélyt adjunk egy tartalmas emberi, családi életre.
Don Bosco