Az iskolai minőségbiztosítás és az ő hazai irodalma

A minőségbiztosítás mára iskoláinkban ellenérzést, csodálkozást és reménykedést kiváltó szlogenné vált, és mint ilyen, kialakult a hozzá kapcsolódó szlogenkompetencia. Nagyon kellett már olyan kézikönyv, amelyik egyrészt rendet tesz a fejekben, másrészt alkalmas útmutatást ad a minőségbiztosítást elhatározó intézményeknek. Korábban hosszabb-rövidebb cikkekből, előadásokon, belső terjesztésű anyagokból lehetett tájékozódni. Ma már hozzáférhetőek külföldi könyvek fordításai is. Magyar nyelven azonban csak nemrégiben jelent meg olyan munka, amely a fent említett feltételeknek megfelel, az igényeket kielégíti. Ez: Setényi János A minőség kora című kötete¹, amelyet hamarosan követett Horváth Attila Minőségbiztosítási technikák óvodában és iskolában című könyve.²

Ami a minőségbiztosítást illeti, meg kell még említenem Bálint Julianna Minőség – tanuljuk és tanítsuk című könyvét³, mely ugyan nem az iskolai minőségbiztosításról íródott, de legalább annyira szól arról is, mint a már említett két könyv. Bálint Júlia (és szerzőtársainak egyike is) nemcsak hivatásos minőségügyi szakember, hanem főállású oktató is. Mindenképpen az ő könyvét ajánlom bevezető olvasmányként.

Setényi János könyve – bár intézményvezetőknek, pedagógusoknak, helyi és országos oktatásirányítóknak, pedagógiai szakembereknek, kutatóknak, minőségügyi szakembereknek szánta – sokkal inkább az oktatási minőségügynek kutatói szemmel történő vázlatos áttekintése. Annak viszont kiváló. Első négy fejezete – a szerző szerint is – a minőség részletesebb és történeti szemléletű magyarázata, tágabb oktatási környezetbe helyezése. Az ötödik fejezetben az alapfogalmakat tárgyalja, a hatodikban különböző technikák, illetve stratégiák történeti fejlődését mutatja be. A 7. fejezetben ismerteti a minőségirányítás szintjeit, úgymint: programszintű, intézményi szintű (kifejtése a 8., 10. fejezetekben), települési szintű (kifejtése a 9. fejezetben), térségi szintű.

A nagyon szigorú bíráló a szerző szemére vethetné, hogy a kötet alcíme ellenére (Bevezetés az iskolai minőségbiztosítás gyakorlatába) mindössze a kilenc oldal terjedelmű 8. fejezet foglalkozik ezzel a témával, de ezt menti a műfaj újdonsága, valamint az a nyilvánvaló szándék, hogy gyorsan piacra kerüljön. Minőségbiztosítási szakmai szempontok alapján meg is kérdőjelezhető néhány állítása. Ilyen például az, hogy a termék meghatározásával kapcsolatban a „papírért tanulásról” szólva bírálja a szovjet típusú felsőoktatást, melyben úgymond nincs mód „házassági lehetőséget kínáló szabad bölcsészeti tanulmányokra”⁴; hogy „ISO-technikáról” beszél; hogy állítása szerint a régi 9001-es szabványnak megfelelő minőségbiztosítás kiépítésébe és tanúsíttatásába már nem érdemes belefogni; és még néhány apróbb hiba. Összességében azonban Bálint Julianna könyvével együtt reális képet ad a magyarországi oktatási minőségügy helyzetéről, és esélyt ad a minőségügyi próbálkozások sikeres megkezdéséhez. Ráadásul mindkét könyv élvezetes olvasmány is.

Az ISO-rendszer című fejezet eleje egyébként szakmai szempontból a könyv legzavarosabb része, de ugyanebben a fejezetben a szabvány oktatási értelmezése az általam magyar nyelven eddig elért legjobb szakmai anyag.

A két könyv elolvasása után két gondolat motoszkált a fejemben. Feltűnő, hogy az iskolai minőségbiztosítással foglalkozó szerzők nem hivatkoznak egymás írásaira. Ennek talán üzleti okai is lehetnek, hiszen más-más cégekben érdekeltek. Ugyanez lehet a magyarázata annak, hogy Setényi János könyve annak ellenére, hogy sok érdekes információt tartalmaz remek stílusban, nem alkalmas intézményi minőségügyi rendszer bevezetéséhez. Célszerűbb lett volna alcímét elhagyni, hogy ne keltsen kielégítetlen várakozást az olvasóban.

SETÉNYI JÁNOS: A minőség kora. Bevezetés az iskolai minőségbiztosítás gyakorlatába. Budapest, 1999, Raabe-Klett Kiadó, 228 p.

HORVÁTH ATTILA: Minőségbiztosítási technikák óvodában és iskolában. Budapest, 1999, Műszaki Könyvkiadó, 141 p.

Bardócz-Tódor András