„A gazdasági kultúra az élet kultúrája”

– Beszélgetés a KOMA XXII. pályázati körében díjazott munkákat kidolgozó pedagógusokkal –

Résztvevők: Machánné Tatár Rita tanár, Tabán Általános Iskola, Szeged; Merényi Zsuzsanna tanár, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest; Nagy Andrea tanár, Gábor Áron Szakközépiskola és Művészeti Középiskola, Miskolc; Orosz Lajos tanár, Hétszínvirág Iskola, Marcali; Rábavölgyi Attiláné tanár, Móra Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, Újudvar; Szabó Mária tanár, Gábor Áron Szakközépiskola és Művészeti Középiskola, Miskolc; az Új Pedagógiai Szemlét Schüttler Tamás képviselte.

– Vendégeink a gazdasági kultúra fejlesztése témakörében nyújtották be pályázataikat a KOMA felhívására, és a kuratórium az első tíz legjobb között értékelte munkájukat. Kérem, először is mutassák be intézményüket, majd pályázatuk témáját és azt a közeget, amelyben új elgondolásaikat megvalósítják.

Szabó Mária: Miskolcról, a Gábor Áron Szakközépiskolából jöttünk Nagy Andrea kolléganővel. Ketten készítettük el és nyújtottuk be a pályázatot. Iskolánk műszaki szakközépiskola, ötven évvel ezelőtt alapították. Az ország legnagyobb öntőipari iskolája volt, de a rendszerváltással – miután az ipari háttér megváltozott – profilt kellett váltania. Szerencsére ez jól sikerült: a közgazdaságtani mellett minőségbiztosítási, környezetvédelmi és iparművész tagozat is indult. Az elsők között indítottunk közgazdasági szakközépiskolai ágazatot, az első világbanki évfolyam tavaly érettségizett. A pályázat ötletét az adta, hogy úgy gondoltuk, ne csak a közgazdasági tagozaton tanulók ismerjék meg a gazdaság működését és szerezzenek jogi alapismereteket, hanem az iparművészek, akik nagy valószínűséggel a vállalkozói szférában fognak elhelyezkedni, és a környezetvédők is, akik számára nem mindegy, milyen gazdasági háttérrel rendelkezik az a terület, ahol dolgoznak majd. Legyenek tisztában a gazdasági-jogi útvesztőkkel, a lehetséges buktatókkal, mert a gazdasági kultúra fejlesztéséhez nemcsak a gazdasági ismeretek fontosak, hanem a jogi alaptudás is. Ezért úgy gondoltuk, gazdasági-jogi ismereteket fogunk oktatni azokon a szakokon, ahol eddig ilyen képzés még nem volt. Eltekintettünk az úgynevezett szakmai közgazdaságtantól, hiszen ezeken a szakokon nem erre van szükség. Heti két órában oktatható komplex tárgyat terveztünk.

Nagy Andrea: Hangsúlyozni szeretném a komplex jelleget én is. Mindketten tanítunk a közgazdasági szakmacsoportban, én történelmet is tanítok heti két órában. A kolléganőm oktatja az új, komplex tárgyunkat a környezetvédő és a minőségbiztosító szakon is. Ezen a tagozaton a minőségbiztosításhoz képezünk középfokú szakembereket. Iskolánk e téren talán korábban is lépett, mint ahogyan a kor szava indokolta volna, mert akkor, amikor a rendszerváltást követően öntőipari szakközépiskolából átalakult, még egészen új terület volt a környezetvédelem és a minőségbiztosítás is. Ezek a szakok igazából most kezdenek kifejlődni az iskolarendszerű középfokú képzésben, nálunk pedig már évek óta működnek.

Azért pályáztunk, mert ahhoz, hogy a többi szakterületen tanuló diákok számára is elérhetővé tegyük ezt az anyagot, szükség lenne egy olyan tankönyvcsomagra, amely komplex módon, egységes rendszerbe foglalja ezeket az ismereteket, és nem szakosítva, széttagolva pénzügyre, matematikára, számvitelre, ahogyan a közgazdasági ágazaton tanítjuk, hanem a sokféle ismeretet integrálva. Iskolánkban a környezetvédő és a művész tagozaton egy ilyen tankönyvcsomag használata megkönnyítené a tanulást. Sokféle tankönyv van sok tantárgyhoz, de mi egyet szeretnénk a gyerekek kezébe adni. Ez már most is részben megvan a fejünkben, jegyzetek formájában, a diákok jegyzetei formájában, de határozott szándékunk az, hogy néhány évnyi tanítás után ebből tankönyvet állítunk össze.

Merényi Zsuzsa: A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára vagyok. A pályázatot nem én nyújtottam be, de tanárként, támogatóként részt veszek a program megvalósításában. Intézményünkről annyit szeretnék elmondani, hogy talán országos hírű, több mint tíz éve működő közgazdasági gimnázium. Elsőként vállalta gimnáziumi keretek között a közgazdasági szakképzést, illetve a felkészítést az egyetemi vagy főiskolai továbbtanulásra. Pályázatunk, ahogy a neve is mondja – Gazdálkodj okosan! –, a szó nemes értelmében vett játékcsomag. Legfontosabb feladata, hogy életszerűen, de mégis csak szimulációban, játékokon keresztül mutasson be gazdasági problémákat, jelenségeket, és a játékok megélése után tegye lehetővé az elemzést.

Nem a Capitalyra vagy a mai formában divatos Monopoly típusú játékra kell gondolni, itt sokkal többről és másról van szó. A hasonlóság csak a játékban, a játékosságban van. Készült hozzá tanári kézikönyv, amely bemutatja a játékok játszási módját, illetve elméleti alapjait és hátterét, az időkeretétől kezdve a cél megjelöléséig, az eszközhasználatig, valamint diákkönyv, amely az egyes játékokhoz szükséges adatlapokat, kellékeket tartalmazza, továbbá a háttérinformációt biztosító adat- és táblázatgyűjtemény, amely különféle konkrét elemzéseket tesz lehetővé. A legértékesebb része a tanári kézikönyv, amely tematikusan felépíti, hogy a közgazdaságtan mely problémáihoz ajánlja a különböző játékokat, és bemutatja ezek játékvariánsait is. Nagy előnye, hogy nemcsak közgazdász végzettségűek számára érthető módon írja le a különböző fogalmakat; jól strukturált, jól használható a középiskolákban, de az általános iskola utolsó két évében is. Felépíthető rá egy- vagy akár kétéves tanítási program is. Mi az iskolában egy tanévet, heti egyszer kétórás programot szánunk rá. Tanári felkészítő programok is készültek hozzá. Játékprogramunk részben saját fejlesztés, részben adaptáció. A Junior Achievement középiskolásoknak készült tankönyvének első adaptációjában és még a második javított és magyarított változatban is nagyon „amerikás” volt a kép, például az állam szerepéről, a világ aktuális gazdasági problémáiról vagy az amerikai szegénységről, amire mi magyarok legfeljebb vágyni tudunk. A mi programunk már nem ilyen. A játékok teljesen tisztán a piacgazdaság alapjait tükröző mechanizmusokat írnak le, nincs bennük semmi „amerikás”.

Rábavölgyi Attiláné: Az újudvari Móra Ferenc Általános Iskolát képviselem, amely régebben négyosztályos, csak alsó tagozatos iskola volt, de ma nyolc osztállyal működik az 1300 lelket számláló településen. 1994-ben kaptunk új iskolaépületet, amelyet az önkormányzat építtetett. 85 gyerekkel dolgozunk, minden évfolyamon egy-egy osztály van. Pályázatunk elindításakor az volt a célunk, tegyünk valamit azért, hogy a falusi gyermekek az iskolából kikerülve ne szenvedjenek nagy hátrányt a városi iskolában tanult gyerekekhez képest. Ezért több programot is szerettünk volna indítani. Teljesen laikus módon, szakértelem nélkül vágtunk bele. A nagykanizsai kereskedelmi és vendéglátóipari iskolában tanító egyik kolléganővel beszélgetve jutottam hozzá a Junior Achivement anyagaihoz. Ebből meg az általuk használt munkafüzetből építettük föl a pályázati anyagot, az előadások anyagának tervezetét, és eszközöket kértünk a programhoz a KOMA-tól. Február 1-jétől indítottuk el 7–8. osztályosoknak délutáni szakköri foglalkozás keretében, heti egy alkalommal, főleg a család, a családi költségvetés és a háztartás témakörben. Meghívunk banki szakembereket, akik majd előadást tartanak a különböző banki ügyletekről. Két biztosítótársaságot is megkerestünk, hogy a gyerekek nyelvén elmondják, milyen érdekei vannak a családnak a biztosítás terén. Azért kettőt, hogy összehasonlítást tudjanak tenni. Beépítettük a család témakörén belül a munkaerő-gazdálkodást, a jövedelemszerzést, a vagyon fogalmát, ehhez kapcsolódva az egészségmegóvást. Védőnőt is hívtunk, és a biológia szakos kolléganő is tart előadást. Tulajdonképpen ez nem steril gazdasági ismeret, jelenismeretet is tartalmaz, és a pályaválasztás is beépült ennek a korosztálynak az érdeklődési területére építve. Fontosnak tartjuk a személyiségformálást, az érdeklődési kör feltárását, hogy a gyerek saját magával, terveivel, szándékaival, lehetőségeivel is tisztában legyen, amikor elhagyja az iskolát. Úgy lehetne fogalmazni, hogy a körülöttük lévő valóságban való eligazodás programja volt, amit mi megpályáztunk. Jelenleg még kísérletezünk, ha beválik, szeretnénk alsóbb évfolyamokon is bevezetni. Talán jövőre, ha a kerettanterv lehetőséget ad rá, délelőtti órában is kipróbáljuk. Húsz gyerek vesz részt a foglalkozásokon, a teljes 7–8. évfolyam, önkéntes jelentkezés alapján. Lehet, hogy lesz lemorzsolódás, de most tetszik nekik, szeretik csinálni.

Machánné Tatár Rita: Szegedről jöttem a Tabán Általános Iskolából, amely 15 éve működik. Kilenc éve itt kezdtem a pályát. Az első osztályommal jelentkeztünk egy újságban kiírt pályázatra, amelynek az volt a lényege, hogy a gyerekek mondják meg, milyen diákvállalkozást indítanának be. Nem voltunk sikeresek, valószínűleg azért, mert nem volt szakmai támogatottságunk, hiszen nálunk senki sem képzett ezen a téren. Az előző tanévben a Junior Achivement tartott egy továbbképzést, amelyen részt vettek olyan kollégák, akik már bevezették a programjukat, meg olyanok is, akik csak most hallottak róla először. Megtetszett a program felépítése, tankönyv- és eszközellátottsága. Már tavaly is szerettük volna elindítani, de anyagi okok miatt nem valósult meg, nem volt pénz arra, hogy a továbbképzésen részt vehessek. Felkészületlenül pedig nem akartam belefogni. Ezért nagyon örültünk annak, hogy a KOMA kiírta ezt a pályázatot. A következő tanévtől fogjuk bevezetni, előtte augusztusban részt veszek a továbbképzésen. Minden évfolyamon szeretnénk elkezdeni. Összesen tíz órát számolunk az alsó tagozaton, azt tömbösítve fogjuk elkérni a környezetismeret- és a technikaórákból, a felső tagozaton pedig szakköri foglalkozás keretében szeretnénk folytatni önként jelentkezőkkel.

Orosz Lajos: A Hétszínvirág Iskola igazgatója vagyok. Ez elsősorban roma gyerekekkel foglalkozó intézmény Marcaliban. A mi iskolánk valószínűleg kicsit szélesebben értelmezte a pályázati kiírást, mint az a kiírók szándéka volt. Mi beleértettük a gazdálkodást, az értékteremtő tevékenységet is. Azt gondoljuk, hogy a gyermek folyamatosan – tananyag és struktúra nélkül is – gazdálkodási és vállalkozási tevékenységet folytat. Ezért nyolc éve elkezdtünk foglalkozni az értékteremtéssel, ezt foglaltuk össze először egy ún. szabályzatba. Nálunk a gyermekek gyakorlatilag mindenért – minden szellemi és fizikai alkotásért, illetve a szellemi alkotásból létrejövő tárgyakért – juttatást, ha úgy tetszik, pénzt kapnak. Fizetünk például egy tanulmányi versenyre való felkészülésért különböző típusú, nagy érdeklődésnek örvendő iskolai szolgáltatások formájában, mint kirándulás, úszásoktatás stb. Ehhez létre kellett hoznunk egy nagyon komoly könyvelői rendszert. Ez egy szoftver, amelyben személyre szólóan és az osztályok gazdálkodása szerint könyveljük a tételeket. Az egész iskolai költségvetést ilyenformán átadtuk a gyerekeknek, ami úgy történik, hogy lebontottuk az iskolai költségvetés fejezeteit, és nullbázisú finanszírozási rendszerhez hasonlóan feladatokat határoztunk meg: tankönyvfejkvótát, saját személyi higiénés fejkvótát és tanszer- és taneszköz-fejkvótákat képeztünk, amelyekkel az osztályok szabadon gazdálkodnak és azt könyvelik. A tankönyvek ügyében is így jártunk el. Hosszasan lehetne róla beszélni, hogy milyen jellegű gazdálkodásokra van lehetőség. Már az alsó évfolyamon szerződésekben rögzítjük a vállalásaikat. Délutánonként sokféle tevékenység közül szabadon választhatnak a gyerekek. Ezek között vannak tárgyalkotó tevékenységek, az ott készült termékeket igen jó eredménnyel árusítják. Programunk szeretné feleleveníteni a romák régen volt sajátos vállalkozási, gazdálkodási kultúráját. Az újkori vagyoni helyzetekben történt változások és a felállított korlátok tették a romákat vállalkozásképtelenné. Nekünk az a dolgunk, hogy a régi tudást előhívjuk, ezért a vállalkozást úgy tekintjük, mint ebben a társadalomban való boldogulást.

A mi programunk abszolút eredeti, nem volt semmilyen modell, amit átvehettünk volna, sőt most, hogy a romaprogram indul, azon dolgozunk, hogy a speciális szakiskolákban fölfelé lépjünk ezzel a programmal. A roma gyerekek döntő többsége ugyanis ezekben az intézményekben tanul tovább.

– A gazdasági kultúra fogalma a magyar közoktatásban a nyolcvanas évek közepe táján kezdett megfogalmazódni néhány közgazdasági iskola révén. Az is akkor vált világossá, hogy nem kizárólag és nem elsősorban közgazdasági ismereteket kell tanítani a közgazdasági szakképzésben, mert a gazdasági kultúra sokkal több, mint a pénzügynek, a könyvvitelnek meg a politikai gazdaságtannak valamilyen elegye. Fontos, hogy az ismeretekkel egyenrangúan készségek, képességek, attitűdök, beállítódások, affinitás alakuljon ki a gazdaság problémái iránt, gondolkodás arról, mi az előnyös, mi éri meg, hogyan éri meg. Végignézve az önök által képviselt programokon, megkérdezem, hogy mit értsünk a gazdasági kultúra fogalmán. Kinek mit jelent a gazdaság fogalma?

Szabó Mária: Az én elképzelésem szerint egy gondolkodásmódnak a kialakítása. A pályázatot is erre építettük. Legyenek meg az alapismeretek, azokat meg lehet tanulni, de hogy adott helyzetben hogyan célszerű cselekedni, azt a bemagolható tudáson kívül a kifejlesztett készségek fogják eldönteni. Arra kell felkészíteni a gyerekeket, hogy egy problémát az adott piacgazdasági viszonyok között a lehető legjobban próbáljanak megoldani. Azonban arra is fel kell készíteni őket, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez sikerül, és akkor mi a tennivaló. Számomra valami ilyesmit jelent a gazdasági kultúra.

Merényi Zsuzsa: Én eligazodási és boldogulási képességet értek a fogalom alatt, tehát nem pusztán gondolkodásmódot, hanem ennek a gyakorlását, cselekvést, benne az erőforrásokkal való gazdálkodást, a magam erőforrásaival való gazdálkodást és piacgazdasági körülmények között ennek átváltását valamilyen haszonra. A boldoguláshoz sokféle út vezet, nem csak pénzzel ragadható meg a haszon fogalma sem. A gazdasági kultúra alatt azt értem, hogy képes legyen az egyén a saját életének a vitelére, szervezésére, önnön céljai megvalósítására.

Rábavölgyi Attiláné: Ezt gondolom én is. Nálunk azért még hozzátartozik a közgazdasági alapfogalmak megalkotása a gyerek fejében. Az őket körülvevő mindennapi dolgokat látják, megtapasztalják, de nem tudják saját maguknak megfogalmazni. Ilyen fogalom például a szükséglet, az igény, a háztartás, a költségvetés. Ezeket kell tudni és a gyakorlatban alkalmazni, hasznosítani. Sajnos legtöbbször hiába tanul meg egy szabályt, definíciót, ha adott körülmények között rákérdezünk, vagy ha szüksége lenne rá, ott áll tanácstalanul, és nem tudja a tanultakat összehozni az élettel.

Machánné Tatár Rita: Nehéz újabbat mondani. Legyen képes a gyerek saját életközösségében gazdálkodni, ez jelentheti saját kis zsebpénzének a beosztását vagy azt, hogy a család költségvetésében segítsen lépéseket tartani. És mindezt játékos formában tegye. Felső tagozaton el tudja sajátítani azokat a vállalkozási alapfogalmakat, amelyekre szüksége lesz, ha neki akar ugrani valamilyen feladatnak vagy vállalkozásnak.

– Tehát összegezhetjük azt, hogy valójában senki nem a klasszikus közgazdasági ismereteket érti a gazdasági kultúrán, hanem annál sokkal szélesebben a fogalomértéstől a mindennapi életben való eligazodáson át, önmaga erőforrásainak és a rendelkezésre álló erőforrásoknak a felhasználásáig. Ez a felfogás lassan kezd utat törni a közgazdasági képzésben is, amelyben elég jelentős fordulat játszódott le. A kérdés az, hogyan viszonyul az újabb felfogáshoz az a környezet, amelyben a pályázati témák megszületnek, hogyan viszonyul megvalósításukhoz az iskola, a gyerekek, a szülők? Hogyan fogadja az adott helyen a fenntartó, az önkormányzat, a gazdasági környezet, az iskolacsinálók és az iskolahasználók azt a próbálkozást, amely az egyes pályázatokban körvonalazódik?

Orosz Lajos: A fenntartóval kezdem, mert amikor megtudta, borzasztóan örvendett neki, de nem tudta megérteni. A pedagógusok sem tudták az elején, hogy mibe vágnak bele, most kezdik csak érteni, s elég nagy bajban is vannak, mert nagyon megnövekedett az adminisztrációs teher ezzel a munkával. Minthogy mi nagyon sok ilyen akciót indítottunk már, ez az iskola egészét átmetszi, és megváltoztatja a tanítás folyamatát is. Az osztályközösségek és a tanulók döntéseinek köre egyre bővül az életkori sajátosságokhoz alkalmazkodva. A szabadságok az ismeretek bővülésével folytonosan növekednek, újabb és újabb lehetőségek nyílnak az alternatívák között választásra. A gyerekek például úgy reagáltak a diákönkormányzat döntési szabadságára, hogy azonnal létrehoztak egy diákőrszem-szabályzatot, szabályos kis büntető törvénykönyvet kezdtek üzemeltetni. Addig nem tudtak mit kezdeni például a káromkodással, most pénzbírsággal büntetik. A testi erőszakot most ítélet követi, amely lehet közmunka és pénzbírság. A gazdasági kultúra az élet kultúrája, ha bárhol egy metszést végzünk az iskolán, akkor kiderül, hogy minden eleme a valóságban van. Azzal a fix ponttal, amelyet mi értékpontnak hívunk, s amelynek a jelenlegi árfolyama egy forint, minden levezérelhető. A gyerekek ezt azonnal átlátták. A szülőkkel nehezen tudunk kommunikálni. Nyolc éve végezzük ezt az iskolafejlesztő munkát, de azóta is borzasztóan nehéz a roma embereknek levetkőzniük az iskolával mint intézménnyel szembeni ellenállását. Ez nem a mi iskolánk problémája, azt gondolom, hogy a romáknak az intézményekkel szemben van egy nagyon jogos szembenállásuk. És sajnos ebbe a körbe az iskola is beletartozik. Próbálkoztunk sok mindennel, de nehéz ezt leküzdeni. Talán a mi növendékeink gyerekeinek sikerül majd.

Machánné Tatár Rita: Az önkormányzat és az iskola igazgatónője természetesen támogat, mert ez szélesíti az iskola programját, tehát vonzóerő lehet. A kollégák igazából semlegesek, hiszen őnekik nem lesz ezzel több munkájuk, az alsós tanítók támogatnak abban, hogy adnak órát, amire bemehetek. Én magam pályáztam és egyedül fogom a foglalkozásokat tartani. A szülők még nem tudják, majd csak akkor tudnak véleményt mondani, ha lesz tapasztalatunk.

Rábavölgyi Attiláné: Minket segítőkészség és megértő támogatás vesz körül. Várják, hogy lesz-e ennek haszna, a gyerekek gyakorlatban is megteszik-e azt, amit eddig tanultak. A szülőket tájékoztattuk, amikor kiderült, hogy a pályázat elindulhat. Sok vállalkozó és kereskedő van a faluban, ők például azt kérdezték, eljöhetnek-e meghallgatni a biztosításokról és a bankról szóló foglalkozásokat. Tehát a szülők maguk is érdeklődtek. A kollégákat bevonjuk a szakterületüknek vagy érdeklődési körüknek megfelelő témakörök foglalkozásaiba. A biológia szakos kolléganő az egészséges életmódról tartott előadást, egy másik kolléganőnk a családi gazdálkodásról meg arról beszélgetett a gyerekekkel, hogy mi lehet az oka a családi pazarlásnak. Iskolatitkárunk a családi és az iskolai költségvetésről tart foglalkozást. A gyerekek is készülnek. Előre megkapnak témákat, statisztikai kiadványokban kutatnak, kiselőadásokat tartanak.

Szabó Mária: A fenntartó támogatott bennünket, az iskola vezetése is, de természetesen maximális teljesítményt várnak el. A szülők részéről azt tapasztaltuk, hogy sokkal több lett a jelentkező az első évfolyamokra, rengetegen jöttek közgazdasági szakra, és megnőtt a többi szak vonzereje is. A gyerekekről kedves példám, hogy a környezetvédő osztályban, ahol ősszel vezettük be a környezet-gazdaságtan című tantárgyat, néhány óra után sikerült elérni, hogy azok a gyerekek is beszámoltak arról, hogy mit olvastak a HVG-ben, akik ilyen irányú dolgokkal addig nem foglalkoztak. A többi szakmacsoportban is ugyanez a tapasztalat. Ez a program vonzóbbá teszi az iskolát.

Merényi Zsuzsa: Nálunk természetes, hogy van fejlesztés, úgy élünk, hogy folyamatosan mindenki azon gondolkodik, hogyan lehet továbblépni. Amióta megszületett az AKG, így működik. Ezt természetesnek tartják a gyerekek, és fogalmuk sincs, hogy mennyire jó dolguk van, sok dolog közül választhatnak. Büszkék is erre, meg el is várják. Nem könnyű egy ilyen iskolát működtetni és fenntartani. A finanszírozási oldala sem olyan egyszerű.

– Az AKG sokat tanít, de nagyon sokat játszik, rengeteg olyan tevékenységelem van a programjában, amely nem kőkemény tanulás. Lehet, hogy ezeken keresztül sokkal többet tanulnak a gyerekek, itt tényleg személyiségfejlesztés folyik, ez olyan iskola, ahol élni tanulnak. Hogyan fogadják a szülők azt, hogy játék van, és úgy tanítunk gazdasági ismereteket nyolcadikos gyerekeknek a szülők pénzén, hogy játszunk. Nincsen ebből probléma? Az alternatív iskolák egyre inkább keményednek, az ismeretekre összpontosítanak, mert körülöttük a szülői közvélemény, tehát a megrendelők azt mondják, hogy ők nem játékra fizetnek be, hanem azért, hogy a gyereket keményen tanítsák meg, mert versenyképessé akarják tenni.

Merényi Zsuzsa: A gazdasági ismeretekkel és a vállalkozással kapcsolatban nincs ilyen probléma, ugyanis 16 éves koruktól a diákok azt a tárgyat tanulhatják, amelyik a felvételi vizsgára készít föl. Megbocsátják nekünk, ha előtte játszunk. Ha a társadalomismeretet merjük így tanítani, azon már vannak viták. Ma még a közvéleményben sem jelenik meg a gazdasági ismeretekkel kapcsolatban az a kemény fogalmi elvárás, ahogyan például már ott van a történelem esetében. Messze vezetne, ha arról szólnánk, hogy az európai kultúrában mit értenek tudás alatt, és mi magyarok mit gondolunk arról, mi a korszerű ismeret. Amit játékkal szerzünk, lehet, hogy értékes ismeret.

Diákjainknak még 16 éves korukban is van választási lehetőségük. Felkínálunk egy olyan utat, amely az egyetemhez vezethet, és egy másikat, amelyik inkább a vállalkozás irányába. De 16 éves koruk fölött saját érdekeiket jól fölismerve nem akarnak vállalkozni. Más vonatkozásban viszont azt tapasztalom, hogy nálunk a tanulók tanulók maradnak még akkor is, amikor a vállalkozásban vannak. Nem sodorja őket annyira magával az, hogy ők nagyon forintot akarnának termelni, hanem úgy gondolják, jó lesz kipróbálni; nagyon izgalmas, jó megnyerni egy pályázatot, vagy valamilyen termékkel előállni, de megmaradnak tanulónak, nem esnek ki a gyermeki szerepből.

Maga az intézmény a továbbtanulásra készít elő, így elsősorban ez a szerep van előttük, még akkor is, ha a vállalkozást vagy a játékot véresen komolyan csinálják azon a napon, abban az órában. Nem válnak vállalkozóvá, az megmarad játéknak.

– Van-e valamilyen kapcsolatuk a valóságos gazdasági környezettel? Persze maga az iskola is valóságos gazdasági környezet ebben a megközelítésben, de mennyire épülnek be a rendszerbe a külső gazdasági kapcsolatok nem modellált szinten? Az eleven gazdaság mennyire van jelen az iskolában?

Orosz Lajos: Van egy vásárszervező program, ezzel járnak különböző helyekre vásározni a gyerekek; idegenforgalmi vásárokon, nagyobb népünnepélyeken eladják a maguk készítette tárgyakat, ezenkívül van egy büfé, amelyet ők szerveznek. A könyvtár pedig megvásárolja a gyermekek által egy-egy témához készített könyveket. Szkennelik, megszerkesztik, illusztrációkat válogatnak és fotóznak a laborban, például az őserdő élővilágáról. Rengeteg ilyen könyv van a könyvtárban, elérhető mindenki számára. Elsősorban azt nézi a könyvtár, mennyire önálló szellemi munka, mi benne a forrásmunka, mennyire szerkesztett, mennyi a rajz, a szöveg.

Nagy Andrea: Nálunk két Young Enterprise¹ vállalkozás működik, két részvénytársaság. Egyikük programszervezéssel foglalkozik; minden évben szerveznek számos rendezvényt, szakestélyt. Ez a szponzorkereséssel, a költségterv elkészítésével teljes tevékenységi körrel, elszámolással együtt jár. Most osztálykirándulást szerveznek. Ez is élesben megy. Utazási irodákon keresztül szállást foglaltak, tárgyaltak, telefonon és faxon intézkedtek. Mindent elvégeznek, ami ezzel jár. A másik részvénytársaság sokszorosítással és irodai munkával foglalkozik. Vállalják szakdolgozat gépelését, fénymásolást. Terveznek reklámplakátot, el is készítik, nyomnak névjegykártyát. És bizony vezetik a naplófőkönyvet, és van számlatömbjük, számlaadási kötelezettségük, adóznak a Young Enterprise-nak.

– Hogyan látják azok, akik már tartósan működtetnek programokat, alkalmas-e a közoktatás, az iskola arra, hogy a gazdasági kultúra terjesztője legyen? Nagyon sokan azt mondják, hogy az általános képzés, az általános iskola, a gimnázium nem arra való, hogy ilyen pragmatikus dolgokat oktasson, hogy – ahogy Orosz István mondta – az élet kultúráját oktassa. Önök hogyan látják? Végbe tud-e menni Magyarországon egy olyan fordulat, hogy Nyugat-Európához, még inkább Amerikához hasonlóan ez a mindennapi, legáltalánosabb műveltség, amelyet úgy hívunk, hogy gazdasági kultúra, az oktatás központi eleme legyen? Persze olyanoktól kérdezem, akik ezt csinálják, de nem véletlen a kérdés. Az teszi indokolttá, hogy többen vitatják a kerettantervnek azt az elemét, hogy az általános iskolában előírja a gazdasági ismereteknek bizonyos modulban való tanítását.

Orosz Lajos: Szerintem az iskola világában most is benne van a gazdasági kultúra, csak ez másfajta piaci környezethez kialakult gazdasági kultúra. Nyilvánvaló, hogy váltás következik be a pedagógiában is: a tudás és a tudásközvetítés átértékelődik. Az iskola és a világ valósága között szerintem nem kellene, hogy különbség legyen. Az iskolában, attól függetlenül, hogy akar-e foglalkozni a valósággal vagy nem, úgyis ott lesz és ott van a valóság. Valószínűleg minden olyan iskola, amelyik nem kezd el foglalkozni a gazdasági élettel, nem építi be a tantárgyaiba, a saját valóságába, piacképtelenné fog válni. A falusi iskolák talán még nem. De ahogy megteremtődnek az alvóvárosok – Újudvar például már ilyen, jómódú település Nagykanizsától néhány kilométerre –, ahová már értelmiségi emberek települtek, ott választékot és minőséget kell kínálnia az iskolának, különben az ott lakók meggondolják, hogy máshová járatják a gyerekeiket. Tehát abban a pillanatban, amikor a valódi minőség iránt lesz igény, ha ez a piac valódi mozgásban lesz, megváltozik az iskola. Ma ez még nem piac, nem igazi piaci döntések, hanem kényszerek működnek. A piac szabad döntések hálózata. Azok az intézmények, amelyek nem foglalkoznak tág értelemben a valósággal, meghalnak.

Machánné Tatár Rita: Azért kellene, hogy beleférjen a gazdasági ismeret az általános iskolába, mint ahogy annak is bele kell már férnie, hogy illemre, viselkedésre tanítsuk a gyerekeket, mert annyi mindent nem tanulnak meg otthon. Súlyos hiányokkal, problémákkal kerülnek a gyerekek az iskolába, ezeket máshonnan nem fogják tudni pótolni. Sokszor a túlterheltségük miatt vagy attól való félelmükben tiltakoznak a pluszdolgok ellen.

Orosz Lajos: A beleférésről jutott eszembe még egy gondolat. Nem is az a kérdés, hogy mi fér bele. Akkor ez nem lesz kérdés, ha minden belefér. Ez pedig akkor lehetséges, ha egy intézményben minden a szükségletek alapján szerveződik. Most nem a szükségletek alapján szervezik az intézményeket. Abban a pillanatban, amikor a valóság „bele fog férni” az iskolába, akkor az a gyermek valósága lesz, akkor ennek természetes része lesz a gazdasági kultúra. Ilyeténképpen – ez kulcsszó volt számomra – nem hogy belefér, hanem természetes lesz az, hogy a valóság és minden, ami beletartozik, benn lesz az iskolában, és akkor nem kell helyet szorítani a valóságnak az iskolában, mert az maga lesz a valóság.

Merényi Zsuzsa: Motoszkál a fejemben egy mondat, valahol olvastam, és mélyen egyetértek azzal, hogy a gyerekeknek vétójoguk van azzal kapcsolatban, hogy mit csináltatunk velük. Tehát fegyelmezetlenségekkel, ellenállással kell megküzdenünk akkor, ha az iskola még mindig csak határozott órakeretek között határozott ismereteket akar közvetíteni. Nyilván nem az alsó tagozatos fog ennek ellenállni, ő legfeljebb szorongós lesz vagy diszlexiás, esetleg agresszív, de a felső tagozatos és a középiskolás gyerekek már ledobják magukról a rájuk kényszerített dolgokat. Nem tudom, tudjuk-e majd kezelni ezeket a robbanásokat. Idegileg tönkre fogunk menni, vergődünk, miközben azon fogunk vitatkozni, hogy hány órában fogjuk tanítani ezt vagy azt. Most sok jó kezdeményezés van, de hogy az iskola maga egy projekt, amelynek szervesen kellene összekapcsolódnia a gyerekek igényeivel, életkori szükségleteivel, és ezáltal valami egészen másfajta intézménynek kellene lennie, ezzel nagyon kevesen kezdünk valamit. Hiába vannak apró eredmények, valahol a rendszer egésze tökéletlen.

Szabó Mária: Változtatni kell, mert a jelenlegi piaci viszonyok között, akár tetszik nekünk, akár nem, szolgáltat az iskola, és a szolgáltatások piaca ugyanolyan, mint bármely más piac. Borsod megyében is éles verseny van az iskolák között. Alkalmazkodnunk kell, rugalmasnak kell lennünk. Óriási eredménynek számít, hogy bennünket a közgazdasági szakközépiskolák konkurenciaként kezelnek.

Orosz Lajos: Még egy megjegyzést kellene szánni az etikai kérdésekre is. Versenyhelyzet van az iskolák között, és versenyt teremtünk az iskolában is. Az a kérdés, hogy valódi, igazi, emberi és humánus verseny van-e, ahol megtanulható az együttműködés. Minket keményen támadnak azért, hogy egy általános iskolában forintárfolyam van, hogy ez antihumánus cselekedet. Mi mégis úgy gondoljuk, hogy etikai értelemben óriási segítséget nyújtunk a gyerekeknek abban a tekintetben, hogy megtanulják, hogyan kell együttműködni úgy, hogy mások érdekeit ne sértsék meg.

– Ma Magyarországon a piacgazdaságra való áttérésnek van egy olyan problémája, hogy a gazdaságban a Nyugat-Európában kialakult etikai normák még nem nagyon működnek. Visszatükröződik-e ez az iskolában, a játékokban vagy a gazdasági tevékenységekben? Van-e erről valamiféle tapasztalat? Érzékelhető-e az, hogy a gazdaságban jelentkező súlyos etikai problémák valamilyen módon betüremkednek vagy beszivárognak a játékba.

Orosz Lajos: A kérdés vonatkozik például a pedagógusetikára is. Mennyire a pedagógus felelőssége, ha egy osztály sikeres, több pénzt szerez, jobban gazdálkodik, az erőforrásokkal jól bánik, együttműködő, vagy ha szegény, mert nem jön össze az azonos mennyiségű és értékű erőforrásokból a jó eredmény? Hogyan dolgozzák fel ezt a pedagógusok? Ki milyen munkát végzett? Hogyan értékelik a maguk és egymás munkáját? Itt is leképeződik a társadalom ám egy kicsit. Akik ezt csinálják, mit tapasztalnak, milyen törvénykezéseknek vagy szankcióknak lehetnek tanúi egy adott intézményben? A játék konfliktusa nem simítható el egyszerű fegyelmezési, magatartási eljárásokkal, a megszokott pedagógiai eszközökkel. A gazdaság világa, mint tudjuk, nem az etika ma még. A játék etikája hogyan érvényesül a hétköznapokban?

Merényi Zsuzsa: Nehéz általánosat mondani, de néhány eset eszembe jut. Volt olyan játék, amely meghiúsult azért, mert valaki a játék kereteinek olyan szélsőségét próbálta ki, ami szétrobbantotta a játékot, és akkor persze nekiestek a többiek. Vannak szabályok, amelyeket az ember kihirdet, kimond, és azokat számon lehet kérni. De vannak olyanok is, amelyek benne rejlenek a működési térben, és előfordul, hogy valaki a szélső értékét próbálja ki, amivel lehetetlenné teszi a többieket. Ezért a gyerekek kikövetelték, hogy gyakorlatilag legyen szabály arról, hogy mit nem lehet csinálni. Tehát megküzdöttünk azért, hogy milyen keretek között tudjunk tovább játszani. Aztán a vállalkozások is hoznak nagyon érdekes helyzeteket, mert dönteni kell például a pénz felosztásáról, milyen elvek szerint részesedjünk a közösen megtermelt javakból, azaz egyáltalán, valóban mondható-e, hogy közösen termeltük meg, vagy tudjuk azt, hogy ki az a néhány ember, akinek köszönhető. Előfordul, hogy egy lógós gyerek szülei révén jól jövedelmező megrendeléshez jutunk. Hogyan lehet ezt elfogadtatni, beilleszteni? Ezek igazi problémák, nem gondolom, hogy egyértelmű megoldást lehet rájuk találni felnőtt fejjel sem. Értékes beszélgetéseket lehet folytatni, küzdünk egymással, és mérlegelünk, megpróbáljuk közelíteni a különböző felfogásokat, ez a legnagyobb hozadék. Elképesztő szélsőségeket, olyan élményanyagot hoznak 14 évesen – hogyan lehet lelépni, a többieket „megfejni” –, amilyeneket én soha nem tudnék kitalálni. Az igazi kérdés az, hogy az ember ezt végig tudja-e velük beszélni, tud-e valódi döntésekre jutni, meg tud-e maradni tanácsadói szerepben. Nem tanárként kell döntőbíráskodni, hanem el kell mondani a véleményem, a döntést azonban a gyerekeknek kell meghozniuk.

Nagy Andrea: Nálunk a két részvénytársaság között valódi háborúság zajlik, de csak a tanirodai órákon, amikor ezzel foglalkoznak. Szerencsére utána azonnal kilépnek a szerepükből. Hozzák azt a mintát, amelyet a valóságban látnak. Nagyon jól csinálják, olyan, mintha az ember színházban lenne. Megy az ügyfelekért a harc, átváltoznak vezérigazgatóvá, üzletasszonnyá, ragyogóan eljátsszák ezeket a szerepeket. Ugyanakkor érdekes módon csodálatosan együtt dolgoztak, amikor készültek a vásárra decemberben. Akkor csoportnormákat is felállítottak, összeültek, összedugták a fejüket, és az ötlettől a végrehajtásig délutánokat voltak hajlandók együtt tölteni az iskolában azért, hogy megcsinálják a vásárt. Kooperáció volt, nem volt harc. Igaz ugyan, hogy az nem igazi gazdaság, ott a termelői oldal működött együtt, nem a piac érvényesült, nem az értékesítés.

– A hagyományos értékek, mint a becsület, az igazságosság, a barátság, működnek valamennyire a háttérben? Vagy az érdek mindig előbbre való?

Machánné Tatár Rita: Érdekcsoportok nálunk is vannak, annak ellenére, hogy még nem vezettük be a gazdaság működtetését. Csak éppen a csoportok a szellemi értékeik meg a szellemi erőforrásaik alapján különülnek el, méghozzá azért, mert van tagozatos és normál tantervű, „selejt” osztály. Úgy érzik, hogy igazságtalanul nyernek többet a versenyeken az „ások”, mindig ők kapják a dicséretet, még a kaszinóban is ők nyertek több pénzt, ők kaptak az osztálykiránduláson jobb szállást. Van ilyen konfliktus, és ez nem jó, nem értek egyet a válogatással, mert a nem kiválasztottak úgy érzik, hogy ők értéktelenek, az „ások” meg úgy érzik, hogy valóban ők a jók, pedig ennek nem mindig van alapja.

Orosz Lajos: Leképeztünk egy erőforrás-birtokló mintát. Vannak a menő tanító nénik a városokban, akik tulajdonképpen nem menőbbek a többieknél, csak állandóan egy kiválogatott erőforrástöbblettel jutnak a „menőséghez”, nem csinálják semmivel sem jobban másoknál. Tehát nem várható el, hogy a gazdasági kultúra területén az igazságosság és az általad említett becsületesség érvényesüljön akkor, amikor a jelenlegi valóságban a magyar pedagógia olyan gazdasági kultúrát művel, amely nem együttműködésre késztet. Az élet megszokott kooperációs technikáit az iskola szabályrendszere tulajdonképpen keresztezi. Már azzal is, hogy az iskolákban úgy ülnek a gyerekek, hogy általában egymás hátát látják. Addig nem lehet erkölcsi és etikai hibákat felróni, amíg a belső viszonyok, a kontextusok nem változnak meg. Sőt, amíg az birtokolja az erőforrást és az dönt, aki a katedránál áll, nem pedig a valóságos érték, addig magáról a „valóságosságról” is érdemtelen szólni.

Szerkesztette: Győri Anna