A melléklet a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány és az Új Pedagógiai Szemle Szerkesztősége között létrejött együttműködési megállapodás alapján jelenik meg. Célja a KOMA pályázatainak utógondozása, a sikeres pályázatok bemutatása, illetve a hazai közoktatási pályázati kultúra fejlesztése.
A mellékletben bemutatott pályázókat, pályázati szemelvényeket
a Szerkesztőség választotta ki.
A gazdasági kultúra fejlesztése az iskolában
A tanulók felkészítése a racionális piaci magatartásra
A pályázat célja a közoktatási intézményekben felhasználható, a gazdasági kultúrát fejlesztő, a piacgazdaságban való eligazodásra, a racionális gazdasági viselkedésre felkészítő programok kifejlesztésének, megvalósításának és elterjesztésének támogatása volt.
Pályázni lehetett olyan új, saját fejlesztésű programokkal vagy külföldiek adaptációjával, amelyek az általános képzésben és a szakképzésben egyaránt hasznosíthatók.
A pályázatokat a következő témakörökben várta a kuratórium:
1. a tanulók pénzügyi kultúrájának megalapozása;
2. az optimális jövedelemszerzéshez, a jövedelem racionális felhasználásához szükséges ismeretek bővítése;
3. a családi gazdálkodás ésszerű, hatékony formáinak megismertetése; ésszerű fogyasztói magatartásra nevelés;
4. a vállalkozások világának bemutatása, a modern piacgazdaságok etikai dilemmái, konfliktusok értékelése, kezelése.
A pályázaton csak általános és középiskolák, illetve a közoktatás körébe tartozó intézmények vehettek részt.
A pályamunkáknak tartalmazniuk kellett az intézmény rövid bemutatását (személyi és tárgyi feltételek, diákságának létszáma, összetétele stb.), a tervezett pedagógiai fejlesztő munka bemutatását (célok, szervezeti formák, tartalom, módszerek, eszközök stb.), programok tervezése esetén azok ütemtervét, valamint a tervezett költségekre vonatkozó részletes tervet (az önrész és a pályázott összeg nagyságának meghatározásával).
A pályamunkák leadási határideje 1999. szeptember 30. volt.
A támogatást nyert pályázóktól a kuratórium beszámoló elkészítését várja, amelynek tartalmaznia kell a megvalósult pedagógiai program bemutatását, az eredmények értékelését az előzetes célokkal összevetve (pl. vélemény az alkalmazott szervezeti formákról, tartalomról, módszerekről, az eszközök eredményességéről; javaslatok a szükséges korrekciókról a tapasztalatok alapján), mellékelve a programhoz önállóan kidolgozott tanulási, illetve tanítási segédanyagokat.
Összesen
Az
A kuratórium 30 millió Ft-ot szánt a pályázat céljaira, a pályázatok elbírálása után végül 16 854 100 Ft-ot osztott szét 62 pályázó között, ami azt jelenti, hogy a KOMA a pályázatok 42%-át részesítette támogatásban. Sajnos a többi pályázat nem érte el a kívánt szakmai színvonalat.
A nyertes pályázatok
Az
A beérkezett pályázatok összes pénzigénye 123 648 622 Ft volt. A legnagyobb összeget arányosan a legnagyobb számmal pályázó intézmények, az általános iskolák igényelték, összesen 37 350 542 Ft-ot (30%), településtípus szerint pedig az egyéb településeken volt a legnagyobb igény (47 145 020 Ft, 38%). Az elbírálást követően az arányoknak megfelelően (ahol természetesen a pályázati körből eleve kieső, nem közoktatási intézményeket nem vesszük figyelembe) az általános iskolák részesültek a legnagyobb támogatásban: a fenti összegből 8 315 000 Ft-ot kaptak meg (50%).
A
A pályázatok elbírálása a szakértők véleménye alapján történt.
A legnagyobb támogatással díjazott iskolák| Kód | Pályázat címe | Pályázó intézmény | Cím |
| XXII/015 | A tanulók pénzügyi kultúrájának megalapozása és a vállalkozások világának megismertetése | Damjanich János Általános Iskola | Csongrád megye, Szentes, Damjanich u. 41. |
| XXII/043 | Értékteremtés a Hétszínvirág Iskolában | Hétszínvirág Általános Iskola | Somogy megye, Marcali, Petőfi u. 36. |
| XXII/044 | Én és a világ általános iskolai tananyag (14. osztály), Gazdasági-üzleti gyakorlatok (78. osztály) | Tabán Általános Iskola | Csongrád megye, Szeged, Tabán u. 16. |
| XXII/054 | A gazdasági kultúra fejlesztése az iskolában, a tanulók felkészítése a racionális piaci magatartásra. Ariadné fonala a gazda(g)sághoz. | Móra Ferenc Általános Iskola | Zala megye, Újudvar, Fő u. 59. |
| XXII/055 | Gazdasági játékok játékos gazdaság | Alternatív Közgazdasági Gimnázium | Budapest, Raktár u. 1. |
| XXII/079 | A gazdasági kultúra fejlesztése az iskolában, a tanulók felkészítése a racionális piaci magatartásra | Gépipari Közlekedési Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola Jendrassik György Tagintézmény | Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szolnok, Baross út 37. |
| XXII/081 | Viselkedés a piacgazdaságban (A piacgazdaság jogi és gazdasági útvesztői, az azokban való eligazodás) | Gábor Áron Szakközépiskola | B-A-Z megye, Miskolc, Bolyai Farkas u. 10. |
| XXII/095 | Szimulációs játékok felhasználása a közgazdasági tantárgyak tanításához | Podmaniczky Frigyes Közgazdasági Szakközépiskola | Budapest, Petőfi tér 1. |
| XXII/106 | Ésszel, kézzel, szívvel | Vasvári Pál Általános Iskola | Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tiszavasvári, Iskola út 2. |
A pályázók száma igényelt elnyert összeg
| Igényelt összeg | 123 648 622 Ft |
| Elnyert összeg | 16 854 100 Ft |
| Díjazott | 62 |
| Nem díjazott | 86 |
| Összesen | 148 |
| Megye | Igény (Ft) | Pályázók száma | Támogatás (Ft) | Díjazott pályázók |
| Bács-Kiskun | 13 598 820 | 18 | 739 000 | 4 |
| Baranya | 7 326 000 | 6 | 760 000 | 4 |
| BAZ | 7 157 500 | 12 | 1 098 100 | 5 |
| Békés | 3 297 100 | 3 | 300 000 | 1 |
| Budapest | 24 776 752 | 24 | 2 078 000 | 7 |
| Csongrád | 6 255 700 | 12 | 2 074 000 | 6 |
| Fejér | 4 640 000 | 5 | | 0 |
| Győr-Moson-Sopron | 109 500 | 1 | | 0 |
| Hajdú-Bihar | 4 824 000 | 7 | 380 000 | 1 |
| Heves | 5 329 700 | 3 | 304 000 | 1 |
| Jász-Nagykun-Szolnok | 7 605 430 | 12 | 1 997 000 | 7 |
| Komárom-Esztergom | 1 545 300 | 3 | 1 003 000 | 2 |
| Nógrád | 848 520 | 4 | 659 000 | 4 |
| Pest | 19 661 800 | 10 | 1 152 000 | 3 |
| Somogy | 3 953 000 | 4 | 1 000 000 | 2 |
| Szabolcs-Szatmár-Bereg | 4 712 000 | 5 | 836 000 | 4 |
| Tolna | 5 143 000 | 4 | 370 000 | 2 |
| Vas | 1 599 500 | 4 | 666 000 | 4 |
| Veszprém | 4 872 000 | 7 | 340 000 | 2 |
| Zala | 4 393 000 | 5 | 1 098 000 | 3 |
| Összesen | 131 648 622 | 149 | 16 854 100 | 62 |