Zsignárné Buják Gabriella

Az egyház és mi

– Osztályfőnöki vagy társadalomismereti órák a vallásról, az egyházakról –

Az írás szerzője Szabolcs megye egyik szakközépiskolájának érettségiző osztályában történelemtanár. Egy program részeként beszélgetéseket vezetett erről a rendkívül összetett, több ponton igen érzékeny, az intim szférát érintő témáról. Külön fel szeretnénk hívni az olvasók figyelmét a szerző tapintatos, megértő stílusára, amellyel diákjainak egymástól eltérő meggyőződését fogadja, a nézetkülönbségeket kezeli, anélkül, hogy bárkire is rá akarná kényszeríteni saját véleményét.

A téma indítása

Előzetes feladatként arra kértem az osztály tanulóit, gyűjtsék össze az eddigi tanulmányaik során megismert kiemelkedő egyházi személyiségek nevét, és gondolkodjanak el az ő valláshoz fűződő kapcsolatukon. Az órán felelevenítettük a vallásról tanult alapfogalmakat, majd a muzulmán, a buddhista és a keresztény hitelvekről szerzett ismereteiket. Sokan elcsodálkoztak azon a közlésemen, hogy a vallás ma a reneszánszát éli. E tény bizonyítására bemutattam a HVG-nek a vallások térbeli megoszlását ábrázoló mellékletét. Láthatóan meglepődtek a sokszínű képen, lassan megértették ennek mélyebb jelentését is.¹

Nem ért váratlanul, hogy a dalai láma, a pápa vagy Teréz anya arcképe többeknek nem mondott semmit, miközben akadt olyan társuk, aki hosszasan szólt e személyiségek tevékenységéről, sőt Teréz anya temetéséről is. Még a legaktívabbak is elbizonytalanodtak azonban, amikor a hazai egyházak főpapjainak fotóit kellett azonosítaniuk.

Több sikerrel jártunk, amikor tanult történelmi korok általuk is ismert, kiemelkedő papjainak tevékenységét idéztük föl. Luther és Kálvin nevét említették a legtöbben, s tudtak beszélni a munkásságukról is. Előre, hátra araszolgatva szedegettük össze a feltétlenül megemlítendő, már tanult nagy egyéniségek neveit: Augustinustól J. Wicliffen, Gellért püspökön, Jedlik Ányoson át Prohászka Ottokárig. Az órát Kamarás István vallásszociológussal készített interjúrészlet meghallgatásával fejeztük be, amelyben a szakember a felekezetek keletkezéséről mondta el a gondolatait.

A történelmi egyházakról

Legközelebb megneveztettem a diákokkal az általuk ismert történelmi egyházakat úgy, hogy próbáljanak szólni az európai múltban játszott szerepükről, s felidéztettem az egyházszakadásra vonatkozó ismereteiket.

Sz. L. a kultúra fejlődésében érzékelte nyomot hagyó, fontos jelenlétüket, s a parasztokat dolgozni megtanító, író, alkotó szerzetesek mellett az igen ügyes diplomata jezsuitákat hozta fel példaként. Szó esett a reformáció révén elterjedt anyanyelvi oktatásról, s a tanulók felsorolták a nagy könyvtárral rendelkező, híres iskolákat: Sárospatakot, Debrecent, Pápát, Nagyszombatot.

– Hol bicsaklott meg a hazaszeretetet is formálni akaró egyházi munka? Volt-e elítélendő az egyház szerepében?

– Sz. L.: Amikor visszaéltek a lehetőségeikkel, s a politikába akartak beleszólni.

– Hol, mikor fordult ez elő?

– Sz.L.: Az invesztitúraharcra, a keresztes hadjáratokra gondolok...

Magyar példaként Bakócz Tamás érseket említettem, akinek hiúságát, embertelen harácsolását szépen ellensúlyozza Pázmány Péter személyisége. Ezután arra kértem a tanulókat, kézfelnyújtással jelezzék, ki milyen felekezethez tartozónak tudja, illetve vallja magát. Gyakorló vallásosnak öt tanuló tartotta magát. Református felekezetűnek kb. tizenkettő, római katolikusnak három, görög katolikusnak kettő, s ugyancsak ketten a Biblia-magyarázók (Jehova tanúi) felekezetét követik.

I. P. ekkor jegyezte meg nagy sóhaj kíséretében: „Én pogány vagyok.” A lányok rögtön vigasztalni kezdték, több társa pedig azt tudakolta, nem felejtette-e el megkérdezni szüleitől felekezeti hovatartozását. Itt kérdeztem meg őket arról, vajon az ősmagyarok boldogtalanok voltak-e sámánhitük miatt.

Miközben láthatóan elgondolkodtak, T. P. a budapesti sámán- és boszorkánytalálkozásról szólt, kifejezve, milyen csodálatosan sokféle az emberi vallásosság. Igyekeztem tágítani a kört, egy híres magyar fényképész sámánt ábrázoló alkotása mellett a kopt pápáról készült felvételt mutattam meg². Ez utóbbi fotó Pannonhalmán, Várszegi Asztrik apát társaságában mutatja őt az 1996. évi ökumenikus találkozón. Kopt írásról hallottak már a gyerekek, de a vallásról még soha. Ezért elmondtam néhány gondolatot a hitelveikről, s forrást ajánlottam esetleges további kutakodásukhoz ebben a témában.

Elismert felekezetek, szabadegyházak, szekták és a vallásszabadság³

A felekezetek és a szabadegyházak felvetésére nem reagáltak, de a szekta fogalmát kizárólag elítélően használták, példálózva a sátánistákkal, a tömegeket elpusztító vagy elpusztítani akaró csoportokkal.

A vallásgyakorlás színtereinek legfontosabb jellemzőit magyarázattal, a szakirodalom felhasználásával igyekeztem tisztázni. A valóság alaposabb megismertetése érdekében kazettáról meghallgattuk egy baptista igehirdetés utolsó perceit. Hagytam, hogy elmondják első benyomásaikat. A gyakorló vallásos diákokat igencsak meglepte az ilyen hangszereléssel történő együtt éneklés, a költészet templomi szerepeltetése. Volt, aki a szertartást színpadiasnak tartotta. Egyikük sem tartozott ehhez a felekezethez, ezért részben érthető a rácsodálkozás, de engem mégis meglepett az, hogy a baptisták által hirdetett eszmeiséget egyáltalán nem ismerték. Münzer nevéhez kevesen tudtak történelmileg is hiteles tényeket kapcsolni. El kellett mondanom, hogy az anabaptista, baptista elnevezés a keresztelés jelentésből eredeztethető.

H. Á. három-négy tanuló nevében fogalmazott meg egy érdekes kérdést: „Miként különülhet el egy csoport, miért engedik őket a törvény ellenében működni?” Ez a kérdés is indokolta, hogy a vallásszabadság tartalmi jegyeit megmagyarázzam, s egyidejűleg szóljak az egyesülési, a gyülekezési, a lelkiismereti és a véleménynyilvánítási jogról mint alapvető emberi szabadságjogokról.

A baptisták munkaprogramjából az evangelizálást, a rászorulók megsegítését, a fiatal anyákkal való törődést említettük meg, s végül megjegyezték, milyen sokrétű tevékenységet végez ez az egyház. Néhányan kedvet is kaptak a tájékozódásra más kisegyházakról, és kiselőadási témákat vállaltak. (A források felkutatásában segítségükre voltam.)

– Miért van szükség arra, hogy magyarázzátok a Bibliát?

– K. Z.: Abban segítünk az embereknek, hogy jól értsék meg.

– Kezemben tartom a felekezetetek által kiadott könyvet, amely a vallásokról alkotott felfogásotokat tartalmazza.

– K. Z.: Az nem a mi felfogásunk, az a valóság.

– Minden emberi gondolatban van szubjektív tartalom. A Koránt is valóságként kezeli az ebből merítkező ember. Nézzük Máté evangéliumának 7.7. részét! Ti ezt így magyarázzátok. (idéztem.4) Miért?

– K. Z.: Mi nem átírjuk, hanem érthetőbbé akarjuk tenni a Bibliát.

Meddő dolognak és értelmetlennek is tartottam a „győzködését”. Fiatal, tapasztalatlan, kevés ismerettel rendelkezik, nem szabad, hogy az eddig szépnek, ideálisnak tudott kötődését (ahogy ő megéli vallásához fűződő kapcsolatát), a „csakazértis” görcsös ragaszkodása váltsa fel. A továbbiakban liturgiájukról, vallási életük egyéb jellemzőiről kérdeztem őt, s itt társai is bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Mindez belenyúlt a szünetbe, de egyesek változatlanul nagy figyelemmel kísérték, olyannyira, hogy együtt maradva azon vitatkoztak, vajon igaza volt-e vagy sem a Biblia magyarázásában K. Z.-nak.

D. M. ezután arról beszélt, hogy ő Kárpátalján él, s ott minden hónap meghatározott napján megbeszélhetik igehirdetőikkel az őket foglalkoztató kérdéseket. Nyáron pedig heti turnusban az egyház táboroztatja őket, és papjaik szervezik a foglalkozásaikat.

Az egyház működési feltételei,
az állam és az egyház jelenlegi kapcsolata

E helyütt (részben ismétlésként) a történelmi egyházak hitelveire és szervezeti jellemzőire kérdeztem rá. A feladat első részére elfogadhatóan válaszoltak, de az egyházi hierarchiáról csak István egyházmegyéje jutott az eszükbe. Sok időbe került a történelemben tanultak felidézése, de ezt nem lehetett megkerülni, mert csak ennek fényében tudtunk érdemben beszélni a mai egyházak anyagi helyzetéről. Füzeteik olvasása közben megbizonyosodtam tájékozatlanságukról, ezért úgy döntöttem, hogy fólia segítségével megmagyarázom a mai magyar állam és az egyházak kapcsolatát s az ebből fakadó anyagi vonatkozásokat. Mindezt természetesen úgy, ahogyan én látom. A költségvetési támogatottságot adatokkal szemléltettem.

Egy diák sokallta a katolikus egyháznak nyújtott anyagi támogatást. Erre akkor reagáltam, amikor később arról beszéltünk, mi mindent vállalnak magukra a történelmi egyházak (a katolikus egyház is) az állami feladatokból (műemléképületek fenntartása, egészségügyi intézmények és iskolák működtetése stb.).

Arra a tanulói kérdésre, hogy egy korábban „destruktívnak” minősített felekezetet hogyan támogathat most az állam, s kik döntenek a támogatás mértékéről, nem tudtam válaszolni, ezért megígértem, hogy utánajárok, és tájékoztatni fogom őket.

A sokféle egyházi feladatról már több alkalommal beszéltünk, s hogy ez még láthatóbb legyen, példákat kértem a környékükön folyó egyházi oktatásról. Megemlítették Hajdúdorog, Debrecen, Sárospatak régi, elismert iskoláit, felidézték az ott diákoskodó, híressé vált személyiségeket. A Hajdúdorogi Görögkatolikus Gimnáziumban folyó tevékenységről szólva F. E. megjegyezte: ott tiltják a dohányzást, nagyon szép progjamjaik vannak hétvégeken is, és sokat imádkoznak. Ő minderről a barátnője elbeszéléséből értesült. V. V. olvasmányélménye⁵ alapján számolt be egy fővárosi református gimnázium mindennapjairól. Összehasonlítva más intézményekkel, szerinte a legfeltűnőbb különbség az érzések, a melegség megnyilvánulása. A kölcsönös tiszteletben látta meg ennek a magyarázatát, szerinte ez motiválja a szülők és gyerekek együttműködését, például az iskola közös tatarozásában, belső berendezésében. „Nagyon szegény ez a gimnázium, de az anyagiak könnyebben pótolhatók, mint az emberség.”

Bemutattam diákjaimnak a hajdúdorogi szakközépiskola keresztény középiskolai találkozójára készített meghívót, hogy ha valaki részt szeretne venni ezen a rendezvényen, benevezhessen valamely meghirdetett vetélkedőre (biológiai, művészeti alkotás készítése). Itt említettem a Teréz nővér rendjében dolgozó nővérek által segített Márkus atya sepsiszentgyörgyi karizmatikus tevékenységét, aki magyar anyanyelvű cigány gyerekeket próbál megtanítani írni, olvasni, számolni azért, hogy valamely román iskolában képesek legyenek majd egy mesterség alapjait elsajátítani.⁶

– Vajon miért teszi ezt?

Tudva, hogy a tanulók nem ismerik az egyházak által működtetett felsőoktatási intézményeket, megemlítettem néhány ismertebb nevet, majd szóltam a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem fejlődéséről, aktuális gondjairól.⁷

A tanulók maguk állapították meg, hogy az egyházak azért lehetnek mindennapi életünknek is aktív résztvevői, mert képesek megújulni, hiszen olyan reformerek állnak az élükön, mint például II. János Pál pápa vagy Alekszij metropolita. Nap mint nap hallhatjuk, olvashatjuk, hogy az egyházak elítélik például a klónozást. Tapasztalhatjuk, hogy igyekeznek megszólítani a különböző társadalmi rétegeket, tudatosan részt venni a nevelőmunka mellett a szegénység leküzdésére irányuló segítési formák kialakításában.⁸ Példaként hozták a diákok a Szent Lázár Rendet és a Máltai Szeretetszolgálatot.

Mit jelent ma papnak lenni?

Mi, emberek, nem egyházakkal állunk szorosabb kapcsolatban vagy szemben, hanem csak egy-egy papjával. Lehet, hogy az ő tevékenysége alapján ítélünk meg egy felekezetet. Mit is jelent papnak lenni?

Hogy megkönnyítsem tanítványaim töprengését, a decemberben elhunyt teológus, pszichológus, református lelkészprofesszorral, Gyökössy Endrével készített interjú utolsó gondolatait szólaltattam meg kazettáról. Ebben Gyökössy a fárasztó hallgatásról, azaz a bajban lévő ember meghallgatásáról, családja kényszerű mellőzéséről, az ezek által is kiváltott szívinfarktusairól, személyes boldogsága „titkaként” pedig négydimenziós életéről beszélt.

– Miben áll a papi hivatás?

– Sz. L.: Prédikál, igét hirdet, meghallgatja a hozzá fordulókat, s amiben tud, segíti, műveli őket.

– Hogyan lehet erre képes egy ember?

– Sz. L.: Legyen kicsit pszichológus, kicsit orvos, tanár. Legyen művelt.

– Mi kell még ahhoz, hogy hívei elfogadják?

– Sz. L.: Tisztának is kell lennie.

– K. Z.: Sok pap mást hirdet, mint amit cselekszik, tehát nem hiteles.

– Egyik társatok a következő módon jellemezte a mai világot: „Ebben a világban, az üzlet világában nem sokat segítenek a hit tanításai. Az egyik ember nem nézi, hogy a másik hívő vagy nem, csak azt, milyen hasznot tud húzni belőle. Nekem megvan a saját hitem, ez az egyházitól eltérő. Van benne egy kis fantasztikum, a földöntúli életben való hit és persze a pénzben való hit.”

– Még mindig így vélekedsz?

– B. J.: Igen. Mit érdekel engem, hogy mit csinálnak a perselypénzzel. Ungváron is van egy papunk, aki már akkor nyugati kocsin járt, amikor a környéken senkinek sem volt olyan. Ritkán járok templomba, elegem van az egész egyházból.

– Szóval szerinted nem létezik hiteles papi személyiség?

– B. J.: Van, de nem itt él, hanem Afrikában, ahol azért él, tevékenykedik, hogy használjon.

– Szóval olyan Albert Schweitzer-féle?

– B. J.: Ő pap volt?

– Vallásos orvos volt, aki kórházat alapított a leprásoknak. A misszionáriusok között szerte a világon sok magyar pap is tevékenykedik. Sejtem, hogy keserűséged mögött mi húzódik. Köszönöm, hogy elmondtad.

A napjainkban is folyamatosan alakuló újabb felekezetekről – mintegy összefoglalásképpen – a mai ember és a vallás kapcsolatáról, a vallás funkciójáról ismét Kamarás István gondolatait hallgattuk meg magnókazettáról.

Két otthoni feladatot adtam az osztálynak. Megkértem őket, írják le őszinte véleményüket mindarról, ami ebben a témában az órákon elhangzott. Mit kellett volna másképp csinálnunk? Megváltozott-e bennük valami a beszélgetések hatására? Hogyan vélekednek most az egyházakról, a vallásnak az ember és az ő életükben betöltött szerepéről? Javasoltam, hogy próbálják elemezni József Attila Csendes esti zsoltár című versét.

Zárszó helyett részletek a feladatmegoldásokból

„Annyira igaz ez a zsoltár (József Attila verse). Az emberek ugyanis csak akkor fordulnak Istenhez, ha valamire szükségük van, ... persze ez alól is vannak kivételek. Én voltam görög katolikus liturgián, sőt mostanában rendszeresen járok oda, s ott általában csak könyörgünk és kérünk, de ez nem teljesen így van, mert köszönetet is mondunk. ... Az volt a meggyőződésem, hogy a vers rólam szólt, mintha én írtam volna Istenhez. A problémáimat, gondolataimat vetítettem volna hozzá. A dolgaim sajnos nem mennek jól, úgy érzem, Isten nincs mellettem. Talán nem is vesz észre: én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek. ... Biztosan én is tehetek róla, de valamikor úgy tűnik, hogy ok nélkül kapom a pofonokat. Pedig hiszek Istenben, templomba is járok, szeretek segíteni másokon, ... Szeretek dolgozni, mégis csalódások érnek, nem tudom magamból kihozni a maximumot. ... Annyira pesszimista (vagyok), lettem. ... Sajnos a magánéletemben sem vagyok szerencsés, pedig szeretném, ha lenne egy társam. ... Isten szerintem támaszt, önbizalmat ad. Legalábbis remélem.”

„Véleményem szerint nem volt felesleges a vallásról szóló órákat megtartani. Máris mondhatom magamról, hogy bővültek ismereteim a vallással kapcsolatban. Bár így is maradtak olyan nyitott kérdések, amelyek megválaszolására talán sohasem kerül sor. Én azért így is örülök, hogy néhány kisegyház működésébe betekinthettem. Ezekről eddig semmit se tudtam.”

„Tetszett Gyökössy Endre beszéde, és sok olyan dologra jöttem rá, amit talán nem lenne rossz ötlet megfogadni. Pl.: hogy gyakoroljam a vallásom, ezáltal megismerjem, és ha tetszik, komolyabban foglalkozzam vele. ... És van egy fogadalmam is, ami szintén a vallással kapcsolatos (de ezt nem szeretném elmondani senkinek).”

„Én vallásos családban nevelkedtem fel. Mikor tehetem, eljárok a templomba. Hiszek Istenben. Azonban vannak olyan emberek, akiket nem érdekel az Istenbe vetett hit. Vannak viszont olyan nem vallásos emberek, akik mégis érdeklődnek egyes kérdések felől a vallással, az Istennel kapcsolatban. Ezeknek az embereknek jó lehetőség volt, hogy az órán foglalkoztunk a vallással, Istennel.”

„Én református vagyok, és az egyházzal kapcsolatosan tartott órákon majdnem mindent tudtam. Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy vallásos ember vagyok, a vallásomat rendszeresen gyakorlom. Nagyon furcsának tartom a jehovistákat, habár mindenki abban hisz és úgy hisz, ahogy akar.”

Melléklet

Óravázlat az első foglalkozáshoz

1. Magyarország lakosságának kb. 10–15%-a vallásos. A fiatalok között 2% ez az arány. A magas iskolai végzettséggel rendelkezők száma igen magas a református, az evangélikus és a zsidó felekezetekhez tartozók között.

2. A történelmi egyházak pozitív szerepe a kultúra fejlesztése. Negatívuma: századonként felerősödik beleszólni akarása a politikába, például a 11–15. sz. között, a 20. században, a II. világháború idején.

3. Ma Magyarországon több történelmi egyház van: katolikus, protestáns, zsidó, ortodox keleti, de más világvallások felekezetei is megtalálhatóak: buddhista, muzulmán stb.

4. A bevett felekezetek vagy ún. szabadegyházak: görög katolikus, baptista, metodista, krisztushívő, Üdvhadsereg stb. istentiszteletei nyitottak; erkölcsileg igényesek; eleinte függetlenek voltak az államtól, most is nagyobb függetlenséggel rendelkeznek. (Az elnevezés 1944-ből származik, s felöleli az általam említett felekezeteket, de a sorban feltüntetett első két vallási csoportosulásra a magyar törvények a bevett jelzőt már 1895-től alkalmazták.)

5. Szekták: általában pejoratív értelemben használják a szót, holott jelentése bölcseleti iskola, átszelni, metszeni, követni stb. Fő jellegzetessége: azonos nézetű személyiségek zárt csoportosulása, elkülönülése. Létrejöhet egy történelmi egyházon belül is, úgy, hogy rituáléja, hitelve, szervezete eltér a történelmi egyházétól, például Egyesítő Egyház, Hit Gyülekezete. Vannak olyan szekták, amelyekben a keleti jelleg dominál, például a Krisna Tudatú Hívők Gyülekezete.

– Miért alakulnak ki, miért terjednek?
Kamarás István vallásszociológus szerint ezért felelőssé tehetők a történelmi egyházak, a szülők, a politikai légkör, az erkölcsi normák megváltozása. Vonzóak, mert látszólag felszabadítják az egyént, holott sokszor igen keményen büntetik a „tévelygőket”, az őket elhagyni akarókat; nincsen merev dogmarendszerük; hivatásos papi rendjük stb. Másságuk miatt is ki tudnak elégíteni egyes lázadó fiatalokat.

Az 5. órán használt vázlat

Az állam feladata az 1991. XXXII. tc. alapján: működési tér biztosítása, a törvény betartatása, az anyagi támogatás: a költségvetésből, jogi lehetőség adása.

Az 1990. IV. tc. biztosítja az egyház megélhetését, így jövedelme adományokból, szolgáltatások díjából, a fenntartott temetőkből, műhelyekből, a kiadott művekből, a bérbe adott ingatlanokból is tevődik össze.

Az 1991. XXXII: tc. szól az egyházi javak visszaszolgáltatásáról, s ezt egészíti ki az 1997. VI. 21-i vatikáni szerződés, amely tartalmazza a katolikus egyház finanszírozását, ingatlanjainak 2010-ig történő teljes visszaadását, az iskoláinak az önkormányzatiakéval megegyező támogatását.

A bemutatott foglalkozásokat az 1997–98-as tanévben tartottam, s tapasztalataimat, a tanulókkal közös élményeinket 1998 nyarán rögzítettem. Azóta az állam és az egyházak kapcsolatában történtek változások, és a folyamat nem zárult le. Ennek megfelelően az 5. órán használt vázlatot ma már bővíteni kell. Remélem, a témával foglalkozó kollégák ma is találnak munkámban módszertani kapaszkodókat, hasznosítható gondolatokat.