Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2000 október > A tantárgy-pedagógia szemantikai változásai és a testnevelési tantervek összefüggései a tanítóképzésben

Sebőkné Lóczi Márta

A tantárgy-pedagógia szemantikai változásai és a testnevelési tantervek összefüggései
a tanítóképzésben

A szerző áttekinti a tantárgy-pedagógia értelmezésének változásait a fogalom megjelenésétől – az 1960-as évektől – napjainkig. A vizsgálat tárgya, hogy az elméleti fogalmi szélesedés megjelenik-e a testnevelés tantervi előírásaiban, illetve a tanítóképzés kimeneti követelményeinek a megvalósításában. Kívánatos lenne ugyanis, ha a pozitív változások a képzés tanítási-tanulási folyamatának hatékonyságát a gyakorlatban is növelnék.

Bevezetés

A pedagógusképzésben a testnevelés különféle formákban és tartalmakban jelenik meg. E tekintetben az óvodapedagógus-képzők és a tanítóképzők köztes helyet foglalnak el a testnevelő szakos tanárképzés és a többi szakág között. A képzési kimenetnél a tanító szakos hallgatóknak meg kell tanulniuk a testnevelés oktatását is, ha úgy tetszik: tantárgy-pedagógiáját. A testnevelő tanárt is képző intézményekkel összehasonlítva, a tanítóképzésben a bemenetnél nincs különösebb szűrés és a szaktárgy óraszámai is sokkal szerényebbek.

Az általános iskola alsó tagozatán a pedagógus munkakörébe tartozik az érvényben levő tantervek alapján a különböző tantárgyak – műveltségi területek – oktatása, ezeken keresztül a 6–10 éves gyerekek személyiségének fejlesztése. Az anyanyelv, a matematika, a természetismeret, az ének, a technika és a testnevelés oktatására, valamint a vizuális nevelésre való felkészítést szolgálják a tanítóképző főiskolákon az úgynevezett tantárgy-pedagógiák.

Korábbi adataink szerint a felmért iskolák 73%-ában a tanító oktatja az alsó tagozaton a testnevelést. Az első és a második osztályban ez az arány még nagyobb.1EBŐKNÉ LÓCZI MÁRTA: Tantárgypedagógia? – avagy a szomatikus nevelés lehetőségeinek a kiszélesítése. Tantárgy-pedagógiai kutatások. Baja, 1996, Eötvös József Tanítóképző Főiskola, 306–313. p.> Az általános tanítók nem részesülnek a testnevelés területén speciális képzésben. Felkészítésüket a testnevelés tanítására (feltételezhetően) nem tudjuk jól megoldani. A tanítóképzésben e témakörrel kapcsolatban felmerült problémák közül jelen tanulmányunkban a következőket vizsgáljuk.

1. A tantárgy-pedagógia szemantikai változásainak feltárása a kérdéskörrel foglalkozó magyar pedagógiai kutatók elméletei alapján.

2. Milyen formában és tartalmakban jelenik meg a tantárgy-pedagógia az 1960-as évektől napjainkig a tanítóképzés testnevelési tanterveiben.

3. A testnevelés sajátos műveltségtartalmainak, speciális nevelési feladatainak megvalósítása és a tantervi keretek, lehetőségek diszharmóniája.

A tantárgy-pedagógiák fogalmi és tartalmi változásai

Nagy Sándor 1962-ben még szakmetodikának nevezi és távlati kutatási feladatnak tartja, hogy a tantárgyak tanítási problémáinak megoldásához empirikus kutatások járuljanak hozzá, mert nem elégséges csupán a didaktika és a neveléselmélet egy-egy tételének átvétele.2AGY SÁNDOR: Didaktika és metodika. Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Budapest, 1962, Akadémiai Kiadó, 9–53. p.>

Az 1979-ben kiadott pedagógiai lexikon szerint: „Tantárgypedagógia – szakmódszertan: egy adott tantárgy tanításával s a személyiségnek e tárgy tanítása útján történő formálásával foglalkozó pedagógiai tudományág. Régebben nevezték szakdidaktikának is, ez azonban meghatározta alkalmazott jellegét, vagyis az általános didaktika megállapításainak az adott tantárgyra való alkalmazását. ... az 1960-as évektől tantárgypedagógiának mondják.”3Pedagógiai Lexikon (főszerk.: NAGY SÁNDOR) IV. kötet Budapest, 1979, Akadémiai Kiadó, 253. p.> Az 1997-es kiadásban így szerepel: „Szakmódszertan, szakdidaktika, tantárgypedagógia: valamely tantárgy tanításának-tanulásának és a kapcsolatos nevelési feladatok ellátásának módszereivel foglalkozó pedagógiai tudományág. A pedagógia, valamint a tantárgy alapját képező tudomány, művészet közti határterület. Értelmezhető tantárgycsoportra és műveltségi területre is. A tantárgypedagógia kifejezés azt kívánja hangsúlyozni, hogy minden oktatás – így a módszertani is – végső soron nevelési beágyazottságú és célú.”4Pedagógiai Lexikon (főszerk.: BÁTHORY ZOLTÁN, FALUS IVÁN) III. kötet, Budapest, 1997, Akadémiai Kiadó, 343–344. p.>

A két megfogalmazás közötti különbség a fogalom szélesedését jelzi, ami a pedagógiai tudományok fejlődésével, az empirikus kutatások tapasztalatainak felhasználásával magyarázható. A kettő között azonban van még néhány állomás.

Faludi Szilárd definíciója 1975-ben így szólt: „A tantárgypedagógia mindazon kérdésekkel a szükséghez mérten komplexen foglalkozik, amelyek valamely tantárgy tanításával kapcsolatban felmerülnek, legyenek bár ezek a kérdések oktatásiak vagy nevelésiek, tartalmiak vagy módszerbeliek.... Nem egyszerűen ismeretelsajátítás a végcél, hanem az alapvető ismeretek beható elsajátításán és alkalmazásán keresztül tudatosan és konzekvensen érlelt értelmi és egyéb »erők« – képességek – (szóval a személyiség egészének) fejlesztése, nevelése ... egy nevelési programba ágyazott didaktikai program, amely a »nevelés lehetőségeit« nem utólag keresi...”5ALUDI SZILÁRD: Tantárgypedagógia. Pedagógiai Szemle, 1975. 11. sz. 1034–1035. p.>

1977-ben Nagy Sándor így magyarázta a fogalmat: „A didaktika ugyanis nem egyszerűen kiindulópont a szakmetodikák számára, hanem – bizonyos értelemben – ez utóbbiak is kiindulópontként szerepelnek a didaktika számára, ha az általuk feltárt összefüggéseket általánosítani, s ez által a maga relatíve általános jellegét megalapozni kívánja. Kifejezetten kölcsönhatásról van tehát szó a didaktika és a szakmetodika esetén ... a különböző tantárgyak módszertana, a szakmetodika csak akkor tölti be hivatását, ha nem csak a didaktikával, hanem a neveléstudomány egészével kerül kapcsolatba. ... A szakmetodika »alkalmazott didaktikaként« történő egyszerű értelmezése fölött eljárt az idő...”6AGY SÁNDOR: A didaktika korszerűsége. Megjegyzések Wincenty Okori könyvéhez. Magyar Pedagógia, 1977. 1. sz. 82–83. p.>

Kiss Árpád 1979-ben írt tanulmányának a címe: Ajánlható-e a „tantárgypedagógia” szó használata? A tantárgy-pedagógia szó használatát nem helyesli, erőltetettnek tartja. Elterjedése mégis töprengésre készteti. Mint írja, már régtől fogva dolgoztak ki közös metodikát tantárgycsoportok számára, mert a korszerű iskolai tanításban a tantárgyak egymásra támaszkodó, összekapcsolt tanítása bizonyítottan hatékony. Szerinte a tantárgy-pedagógiák egymástól elkülönült kidolgozása zűrzavart kelthet, mert pedagógiai rendszerünkön belül a didaktika és a módszertanok viszonya a módszertan művelőinek önállóságát nem korlátozza.7ISS ÁRPÁD: Ajánlható-e a tantárgypedagógia szó használata? Magyar Pedagógia, 1979. 11. sz. 198–200. p.>

Zsolnai József 1979-ben a tantárgy-pedagógiák tudományelméleti megalapozottságának a problémáját taglalja. „A tanítóképzés gyakorlatában a hajdani szakmódszertanokat vagy metodikákat tantárgypedagógiának nevezi az érvényes tanítóképzős tanterv és a napi szóhasználat. ... Hogy egy adott tantárgy-pedagógia ismeretrendszerébe mi kerül be, az attól függ elsődlegesen, hogy milyen karakterű az a problémakör, amelynek megoldására az adott tantárgypedagógia hivatott ... hídverő szerepet tölt be a neveléstudományi kutatás és a pedagógiai gyakorlat között.” „Mivel határtudományról van szó, több diszciplína eredményeit érdemes integrálni egy adott tantárgypedagógiai problémakör megoldására. Ügyelni kell az eredeti tudományterület terminológiarendszerére is. Amennyiben jelentésmódosítás történik, fel kell tárni, hogy az milyen kutatási eredmény vagy milyen megfontolás alapján történt.”8SOLNAI JÓZSEF: A „tantárgypedagógiák” tudományelméleti megalapozottságának nyitott kérdései a tanítóképzésben. Magyar Pedagógia, 1979. 2. sz. 136., 137. p.>

Báthory Zoltán 1992-ben a tananyagszervezés kísérleteiről, elméleteiről szól, amelynek egyik témaköre a kulturális eszköztudás. „Tantárgyi értelemben az eszköztudás tantárgyak feletti vagy tantárgyak közötti tudás, mely lényegében minden tantárgy tanításánál jelen van. Jelentősége a műveltség elsajátításának megalapozásában van. Ezért az eszköztudás fejlesztése az iskolai nevelés kezdetétől annak végéig minden pedagógus és pedagóguskollektíva feladata függetlenül attól, hogy milyen iskolafokozatban, milyen tantárgyak tanítására kaptak képesítést. Az eszköztudás fejlesztése az általános pedagógiai kultúra része, s ebből következően az eszköztudás problematikája nem valamelyik tantárgypedagógiához tartozik, hanem a tanítás-tanulás általános kérdéseihez. Az eszköztudás körébe több tantárgyi, tantárgyközi és tantárgyfölötti ismeret, képesség és szemléleti tényező sorolható.”9ÁTHORY ZOLTÁN: Tanulók, iskolák – különbségek. Egy differenciális tanuláselmélet vázlata. Budapest, 1992, Tankönyvkiadó, 139. p.>

Az idézett szerzők által megfogalmazott gondolatok alapján a tantárgy-pedagógia az adott kultúra területén megszerzett tudást integrálja.

A tudáson Báthory Zoltán szerint: „...információkat, készségeket, képességeket, mozgásokat, cselekvéseket, magatartást, attitűdöket, érdeklődéseket, szokásokat, világképet és a legmagasabb fokon világnézetet értünk”.10

A tantárgy-pedagógiára vonatkozó tudományos elméletek alapján megállapítható, hogy fogalmának tartalma egyre szélesedik, míg eljutunk a kulturális eszköztudásig.

A testnevelés érvényes tantervei, illetve a képzési követelmények a tanítóképzésben

1945 után az 1980-as évek közepéig a főhatóság központi irányítása jellemezte a pedagógusképzés tanterveit. A tantárgy-pedagógia mint fogalom a 60-as évektől jelent meg a pedagógiában, ezért a tantervi utasításokat is ettől az időtől vizsgáljuk.

Az 1964-es művelődésügyi miniszteri utasítás11Tanterv és program a tanítóképző intézetek részére. Budapest, 1964, Művelődésügyi Minisztérium, 114 p.> szerint a tanítóképző intézetek tanítói szakának óra- és vizsgatervében szerepel:

  • A testnevelés félévenként heti 2 órában. A tantárgy feladata a hallgatók egészségének megszilárdítása, a testkultúra iránti igény felkeltése, a testgyakorlati ágakban a hallgatók képzettségének a fejlesztése, valamint a szocialista embert jellemző tulajdonságok kialakítása, az összóraszám 120.12

  • A testnevelés tanításának módszertana a 4. félévben szerepel heti 2 órában (összesen 30 óra). A módszertan tananyagát a testnevelés-elméleti ismeretek adják.13 Tehát a testnevelés ketté van szakítva egy általános részre és a módszertanra.

    Az 1970-es tantervi utasításban:14Tanterv tanítóképző intézetek számára (szerk.: FÜLE SÁNDOR.) Budapest, 1970, Művelődési Minisztérium, 69 p.>

  • A testnevelés egészségmegőrző, munkaképesség-fenntartó, képességfejlesztő, mozgás iránti igényt felkeltő feladatokkal jelenik meg az 1., 2., 3. és 4. félévekben, ami összesen 150 órát jelent.15 Az előző tantervhez képest az óraszámok emelkedtek.

  • A „tantárgypedagógia” tananyaga pedig testnevelés-elméleti alapismereteket, sportági elméletet és tantárgy-pedagógiai anyagot tartalmaz.16 Az óraszám a 4. félévben heti 3 óra (összesen 45 óra). Ennek a megosztása: egy órát a testnevelési alapismeretek, kettőt pedig a tantárgy-pedagógia anyagára kell fordítani, amely tartalmazza a didaktika és a testnevelés tantárgy-pedagógia kapcsolatának feltárását is.

    Itt jelenik meg a tantárgy-pedagógia kifejezés. Ez a tanterv speciálkollégiumok felvételére is lehetőséget ad.

    Az 1973-ban kiadott tanterv a tanárképző főiskolák, a tanító- és óvónőképző intézetek tantervi utasításait egy kiadványban jelenteti meg, egységes tanterveket ad ki a közös tantárgycsoportokra, közelítve a tanító- és tanárképzés szisztémáját.17Az általános iskolai és az óvodai pedagógusképzés tantervei (főszerk.: MIKLÓSVÁRI SÁNDOR). Budapest, 1973, MM, 328 p.>

    A kötelezően választható kollégiumok közül minden hallgatónak választania kellett egyet, amelynek elvégzése az általános iskola 1–4. osztályában a választott tantárgy szaktárgyi oktatására jogosít.18

    A testnevelés feldarabolása itt is jellemző.

  • Az általános testnevelésben az egészségmegőrzés, a szervezet edzése, a mozgásműveltség fejlesztése, a testnevelés megkedveltetése mellett feladatként jelentkezik a civilizációs ártalmak ellensúlyozása, valamint a honvédelmi neveléssel kapcsolatos testnevelési feladatok is. Erre az 1–5. félévekben heti 2 órát adnak, ez összesen 150 óra.19

  • A testnevelés tanítása címszó alatt található a tantárgy-pedagógiai anyag bekezdés, melynek egyik tartalma: az oktatás, a képzés és a nevelés egysége a testnevelésben. A testnevelés tanítása a 3. félévben heti 3 órát kapott, ami 45 órát jelent.20

    1976-ban a tanítóképzést főiskolai szintre emelték.21Az általános iskolai és az óvodai pedagógusképzés tantervei (szerk.: MIKLÓSVÁRI SÁNDOR). Budapest, 1976, Oktatási Minisztérium Pedagógusképző Osztály, 350 p.> Az általános iskolai és az óvodai pedagógusképzés tanterveiben a testnevelés ismét elkülönül mint tantárgy és mint tantárgy-pedagógia.

  • A testnevelés az 1–6. félévekben heti 2 órában összesen 180 órát kap. Feladatai azonosak az 1973-ban kiadott tantervével.22

  • A testnevelés tantárgy-pedagógia a 4. félévben heti két óra, összesen 30 óra. Tartalma bővült az előző kiadványhoz képest, mert az alsó tagozati eljárások és módszerek mellett feladata, hogy „Biztosítsa a gyakorlati jártasság olyan fokát, melynek birtokában a hallgatók megszerzett szakismereteiket különösképpen az általános iskola 1–4. osztályaiban folyó tanórai testnevelésben eredményesen alkalmazhatják.”23 Gyakorlat címszó alatt pedig tanmenet- és óravázlat-készítés, gyakorlatvezetés és órarészek vezetése szerepel.

    A tanárképzés mintájára kötelező volt két szakkollégium választása.

    Az 1980-ban kiadott minisztériumi utasítás már csak egy szakkollégium választását írja elő.

    A tantárgyként és tantárgy-pedagógiaként is szereplő testnevelés óraszámai azonosak a 76-os tantervével.24A tanítóképző főiskolák tantervei (szerk.: SZÖVÉNYI ZSOLT). Budapest, 1980, Oktatási Minisztérium, 38–39. p.>

    A tantárgy-pedagógia tartalmában is a gyakorlatra való felkészítés játszik nagy szerepet,25 úgy, mint az előző tantervben.

    Az 1986-ban életbe lépett oktatási törvény záró rendelkezései tantervi irányelveket, tantárgyi programokat határoznak meg. A központi tanterv helyett ezekkel kívánják szabályozni a tanítóképzést az intézményi autonómia tiszteletben tartásával. Erősödik a tanítói alapképzés, az osztálytanítói feladatkörre való felkészítés.26ROSZNÉ DEÁK JUDIT: A tanítóképző főiskolák tantervi irányelveiről. Pedagógusképzés, 1988. 1. sz., Budapest, MM Egyetemi és Főiskolai Főosztálya.>

    1990-ben a hatályos oktatási törvény módosítása megszüntette a felsőoktatásban a tantervi irányelveket, és a képzést a kimenet felől kívánta szabályozni. Ezért a képesítési követelményeket fogalmazta meg, és ennek betartását írta elő. A munkálatokat e célra létrehozott testületek végezték, amelyekben közoktatási, illetőleg tanárképzési szakemberek is részt vettek.

    1992-ben jelent meg a Képesítési követelmények a tanítói és az óvodapedagógusi szakokra című kiadvány27Képesítési követelmények a tanítói és az óvodapedagógusi szakokra (szerk.: HUNYADI GYÖRGYNÉ). 1992, az MKM megbízásából a Budapesti Tanítóképző Főiskola kiadása, 85 p.>, amelyben megfogalmazzák a „kimenet” követelményeit, és ezt alapul véve az egyéb szakok – műveltségi területek – albizottságai is megfogalmazták a saját követelményrendszerüket. A tanítóképzés idejét négy évre emelték. Ebben a képzési modellben az általános szak mellett minden hallgató kötelezően választhat egy műveltségi területet, amelyben olyan felkészítést kap, hogy 5–6. osztályban is eredményesen tudja tanítani a tárgyát. Tehát az 1–4. osztály feladataira és az 5–6. osztály egy-egy műveltségi területére való felkészítés egyaránt az alapképzés része.

    1995-ben az intézmények által delegált szakbizottságok elkészítették az általános tanítóképzés számára, valamint a testnevelés műveltségi területet választók számára is a testnevelés és sport tantárgyi blokk műveltségtartalmát, óra- és vizsgatervét és taneszközrendszerét. Ezen összetevők aránya, illetve tartalma intézményenként változtatható, tehát ez a dokumentum inkább ajánlás jellegű, megkönnyíti az intézmények saját tantervének elkészítését, amelyet az intézmények az akkreditációs beadványaikban el is készítettek. Az általános tanítóképzés testnevelés „tantárgy-pedagógiájára” jellemző, hogy testnevelés és tantárgy-pedagógia címszó alatt találjuk az 1–6. félévek mozgásanyagát és külön blokkban a „tantárgy-pedagógiát”, mely elsősorban elméleti ismereteket tartalmaz.28Testnevelés és sport, 1995.>

    Ha a gyakorlat felől vizsgáljuk a dokumentumokat, azt tapasztaljuk, hogy a merev minisztériumi utasításokkal történő szabályozás pontosan előírta az óraszámokat és a tantárgyi tartalmakat, meghatározta a vizsgák számát és idejét is, ami által gúzsba kötötte a tantárgy-pedagógiákat is. Ezek a szabályozók gyakran változtak, hiszen a tantervek alig értek meg egy-egy ciklust, máris jött a következő. Az egymást követő tanterveket menet közben is gyakran módosították.29ÁBIÁN ZOLTÁN: Mire valók a modellkutatások? Új modellek a pedagógusképzésben (szerk.: FÁBIÁN ZOLTÁN) A pedagógia korszerű kérdései sorozat, Budapest, 1989, Tankönyvkiadó, 11–12. p.>

    A tanítóképzés testnevelési tanterveiben megjelenő tantárgyak:

  • Testnevelés – céljaiban és feladataiban az általánosság szintjén marad, és gyakorlati tartalmakat jelenít meg. Óraszámai alapján csak óhaj marad azok megvalósítása.

  • Tantárgy-pedagógia vagy szakmódszertan – főleg elméleti tartalmakkal és a tantárgy oktatására vonatkozó gyakorlati anyaggal jelenik meg, az óraszámok itt is csekélyek az elvárásokhoz viszonyítva.

    A szabályozás a 80-as évek közepére lazult, a minisztérium úgynevezett irányelvekkel szabályozott, míg eljutunk a kimeneti szabályozáshoz és a szakbizottságok ajánlásaihoz, ami az intézmények egyre nagyobb autonómiáját és felelősségét is jelenti. A szakbizottsági ajánlásban a testnevelés tanterveiben az addigi kettősség még mindig jellemző. Tehát a tantárgy-pedagógia elméleti koncepciói még nagyon kevéssé éreztetik hatásukat a pedagógia gyakorlatában.

    Milyen az esély a tantervekben megfogalmazott célok avagy a kimeneti követelmények megvalósulására?

    A testnevelés sajátos műveltségtartalmánál fogva speciális feladatok megoldását jelenti/jelentené. Nézzünk néhány fontos képzési célt és követelményt!

    Az 1–4. osztály számára a testnevelés műveltségtartalmának szakszerű közvetítése az első számú kívánalom, amelynek megvalósítása alapvető és vitathatatlan cél, ezért van a képzés. Vita tárgyát képezheti a szakszerű jelző, mivel a képzésre fordítható óraszám 150, ami önmagáért beszél.

    A tanórán kívüli szabadidős és sportfoglalkozások irányítására, vezetésére való képességek elsajátítása már túlmutat az utasításokban szabályozott vagy az ajánlott órakeretek határán. Itt utalnék a bemeneti szabályozás szerény voltára, a jelöltek minimális tapasztalataira ezen a területen. A gyakorlati képzés esetleg érintheti ezt a speciális területet. A képzési célok teljesülése itt már csak óhaj marad.

    Újabb képzési cél, speciális feladat, hogy legyen képes saját személyiségének pszichoszomatikus önfejlesztésére, az egészséges életmód mintájának közvetítésére. Ez még keményebb óhaj, hiszen a konstruktív életvezetés elemeinek elsajátítása csak hosszú és kitartó folyamat eredménye lehet, ha párosul bizonyos objektív és szubjektív feltételek meglétével is. Korábbi empirikus vizsgálataink adatai alapján a tanítójelöltek a szabadidejükben semmiféle mozgásos tevékenységet nem végeznek. (Az I. évfolyam 35%-a, a II. évfolyam 34%-a és a III. évfolyam 18%-a.)30EBŐKNÉ 309. p.> A neveltségi szint emelése és a képzési célokban megfogalmazott elvárások teljesülése között nagy a szakadék.

    Mit tehetünk, hogy a tanítók testneveléssel kapcsolatos ismeretei, attitűdjei, szemléletük – Báthory szerinti tudásuk – a testnevelés műveltségi területén emelkedjen és közelítsen a kívánatos szinthez? Néhány ajánlást szeretnénk megfogalmazni.

    A tanítóképzésben a motoros tanulás problémái jelentkeznek a testnevelésen kívül is, például az írás elsajátításánál, bizonyos technikai ismeretek és a vizuális nevelés területén is. Kívánatos lenne, hogy a pedagógia és a pszichológia foglalkozzon ezzel a témakörrel is.31ÍRÓNÉ NAGY EDIT: A testnevelő tanárok és edzők képzésének tapasztalatai a szocialista országokban. A Testnevelési Főiskola közleményei, Budapest, TF. 1987/1. sz. 70. p.> Az egészségtan tantárgy a mozgásos tevékenységek által kifejtett pozitív élettani változásokról, a fejlődéslélektan pedig a kisgyermekkor mozgásfejlődéséről több ismeretet adhatna.

    A testnevelés és sport tantárgyi tartalom szétbontása elméleti és gyakorlati részre helytelen, hiszen ez a műveltségi terület csak a gyakorlaton keresztül valósul meg. A rendelkezésre álló óraszámot egységben kell kezelni és a helyi (intézményi) tantervekben, tantárgyi programokban a kimeneti követelmények érdekében a lehetőségek figyelembevételével a tanterv tartalmát racionálisan strukturálni. „A tanítandó ismeretanyagok feleljenek meg a korszerű integrációs követelményeknek.”32

    A szomatikus nevelés lehetőségeit az intézményekben ki kellene szélesíteni. Itt nem a tantervekben szereplő óraszámok emelésére gondolunk. A tanórai foglalkozások mellett széles körű szabadidős – ha úgy tetszik rekreációs – lehetőségeket kellene kínálni. Ezek a lehetőségek a rendszerváltozást követően inkább szűkültek. A „hagyományos” sportágak mellett, amelyek már évtizedek óta változatlanok, meg kellene jelenniük az új, modern, divatos mozgásformáknak és taneszközöknek is, amelyek a foglalkozások szervezésének megújítását is elősegítenék. E kívánalom megvalósításának legfőbb akadálya sok képzőintézményben a feltételek alacsony szintje.

    Ezek az ajánlások szűk körűek, és a további lehetőségek keresésére ösztönöznek, hogy a tantárgyak közötti integrációs alkalmak felhasználásával a jelöltek szakmai tudását, attitűdjeit, pozitív életmódmintáinak kialakulását elősegítsük. Azt reméljük, hogy ezáltal a tantárgy tanítási-tanulási folyamata is pozitív irányba mozdul, függetlenül attól, hogy tantárgy-pedagógiának, szakmódszertannak vagy a testnevelés oktatásának nevezzük is.