Sebőkné Lóczi Márta
A tantárgy-pedagógia szemantikai változásai és a testnevelési
tantervek összefüggései
a tanítóképzésben
|
A szerző áttekinti a tantárgy-pedagógia értelmezésének változásait a fogalom megjelenésétől az 1960-as évektől napjainkig. A vizsgálat tárgya, hogy az elméleti fogalmi szélesedés megjelenik-e a testnevelés tantervi előírásaiban, illetve a tanítóképzés kimeneti követelményeinek a megvalósításában. Kívánatos lenne ugyanis, ha a pozitív változások a képzés tanítási-tanulási folyamatának hatékonyságát a gyakorlatban is növelnék. |
Bevezetés
A pedagógusképzésben a testnevelés különféle formákban és tartalmakban jelenik meg. E tekintetben az óvodapedagógus-képzők és a tanítóképzők köztes helyet foglalnak el a testnevelő szakos tanárképzés és a többi szakág között. A képzési kimenetnél a tanító szakos hallgatóknak meg kell tanulniuk a testnevelés oktatását is, ha úgy tetszik: tantárgy-pedagógiáját. A testnevelő tanárt is képző intézményekkel összehasonlítva, a tanítóképzésben a bemenetnél nincs különösebb szűrés és a szaktárgy óraszámai is sokkal szerényebbek.
Az általános iskola alsó tagozatán a pedagógus munkakörébe tartozik az érvényben levő tantervek alapján a különböző tantárgyak műveltségi területek oktatása, ezeken keresztül a 610 éves gyerekek személyiségének fejlesztése. Az anyanyelv, a matematika, a természetismeret, az ének, a technika és a testnevelés oktatására, valamint a vizuális nevelésre való felkészítést szolgálják a tanítóképző főiskolákon az úgynevezett tantárgy-pedagógiák.
Korábbi adataink szerint a felmért iskolák 73%-ában a tanító
oktatja az alsó tagozaton a testnevelést. Az első és a második osztályban
ez az arány még nagyobb.1EBŐKNÉ LÓCZI MÁRTA:
1. A tantárgy-pedagógia szemantikai változásainak feltárása a kérdéskörrel foglalkozó magyar pedagógiai kutatók elméletei alapján.
2. Milyen formában és tartalmakban jelenik meg a tantárgy-pedagógia az 1960-as évektől napjainkig a tanítóképzés testnevelési tanterveiben.
3. A testnevelés sajátos műveltségtartalmainak, speciális nevelési feladatainak megvalósítása és a tantervi keretek, lehetőségek diszharmóniája.
A tantárgy-pedagógiák fogalmi és tartalmi változásai
Nagy Sándor 1962-ben még szakmetodikának nevezi és távlati
kutatási feladatnak tartja, hogy a tantárgyak tanítási problémáinak
megoldásához empirikus kutatások járuljanak hozzá, mert nem elégséges
csupán a didaktika és a neveléselmélet egy-egy tételének átvétele.2AGY
SÁNDOR:
Az 1979-ben kiadott pedagógiai lexikon szerint: Tantárgypedagógia
szakmódszertan: egy adott tantárgy tanításával s a személyiségnek
e tárgy tanítása útján történő formálásával foglalkozó pedagógiai
tudományág. Régebben nevezték szakdidaktikának is, ez azonban meghatározta
alkalmazott jellegét, vagyis az általános didaktika megállapításainak
az adott tantárgyra való alkalmazását. ... az 1960-as évektől tantárgypedagógiának
mondják.3Pedagógiai Lexikon
A két megfogalmazás közötti különbség a fogalom szélesedését jelzi, ami a pedagógiai tudományok fejlődésével, az empirikus kutatások tapasztalatainak felhasználásával magyarázható. A kettő között azonban van még néhány állomás.
Faludi Szilárd definíciója 1975-ben így szólt: A tantárgypedagógia
mindazon kérdésekkel a szükséghez mérten komplexen foglalkozik, amelyek
valamely tantárgy tanításával kapcsolatban felmerülnek, legyenek bár
ezek a kérdések oktatásiak vagy nevelésiek, tartalmiak vagy módszerbeliek....
Nem egyszerűen ismeretelsajátítás a végcél, hanem az alapvető ismeretek
beható elsajátításán és alkalmazásán keresztül tudatosan és konzekvensen
érlelt értelmi és egyéb »erők« képességek (szóval a személyiség
egészének) fejlesztése, nevelése ... egy nevelési programba ágyazott
didaktikai program, amely a »nevelés lehetőségeit« nem utólag keresi...5ALUDI
SZILÁRD: Tantárgypedagógia.
1977-ben Nagy Sándor így magyarázta a fogalmat: A didaktika
ugyanis nem egyszerűen kiindulópont a szakmetodikák számára, hanem
bizonyos értelemben ez utóbbiak is kiindulópontként szerepelnek
a didaktika számára, ha az általuk feltárt összefüggéseket általánosítani,
s ez által a maga relatíve általános jellegét megalapozni kívánja.
Kifejezetten kölcsönhatásról van tehát szó a didaktika és a szakmetodika
esetén ... a különböző tantárgyak módszertana, a szakmetodika csak
akkor tölti be hivatását, ha nem csak a didaktikával, hanem a neveléstudomány
egészével kerül kapcsolatba. ... A szakmetodika »alkalmazott didaktikaként«
történő egyszerű értelmezése fölött eljárt az idő...6AGY
SÁNDOR: A didaktika korszerűsége. Megjegyzések Wincenty
Okori könyvéhez.
Kiss Árpád 1979-ben írt tanulmányának
a címe: Ajánlható-e a tantárgypedagógia szó használata? A tantárgy-pedagógia
szó használatát nem helyesli, erőltetettnek tartja. Elterjedése mégis
töprengésre készteti. Mint írja, már régtől fogva dolgoztak ki közös
metodikát tantárgycsoportok számára, mert a korszerű iskolai tanításban
a tantárgyak egymásra támaszkodó, összekapcsolt tanítása bizonyítottan
hatékony. Szerinte a tantárgy-pedagógiák egymástól elkülönült kidolgozása
zűrzavart kelthet, mert pedagógiai rendszerünkön belül a didaktika
és a módszertanok viszonya a módszertan művelőinek önállóságát nem
korlátozza.7ISS ÁRPÁD: Ajánlható-e a tantárgypedagógia
szó használata?
Zsolnai József 1979-ben a tantárgy-pedagógiák tudományelméleti
megalapozottságának a problémáját taglalja. A tanítóképzés gyakorlatában
a hajdani szakmódszertanokat vagy metodikákat tantárgypedagógiának
nevezi az érvényes tanítóképzős tanterv és a napi szóhasználat. ...
Hogy egy adott tantárgy-pedagógia ismeretrendszerébe mi kerül be,
az attól függ elsődlegesen, hogy milyen karakterű az a problémakör,
amelynek megoldására az adott tantárgypedagógia hivatott ... hídverő
szerepet tölt be a neveléstudományi kutatás és a pedagógiai gyakorlat
között. Mivel határtudományról van szó, több diszciplína eredményeit
érdemes integrálni egy adott tantárgypedagógiai problémakör megoldására.
Ügyelni kell az eredeti tudományterület terminológiarendszerére is.
Amennyiben jelentésmódosítás történik, fel kell tárni, hogy az milyen
kutatási eredmény vagy milyen megfontolás alapján történt.8SOLNAI
JÓZSEF: A tantárgypedagógiák tudományelméleti megalapozottságának
nyitott kérdései a tanítóképzésben.
Báthory Zoltán 1992-ben a tananyagszervezés kísérleteiről,
elméleteiről szól, amelynek egyik témaköre a kulturális eszköztudás.
Tantárgyi értelemben az eszköztudás tantárgyak feletti vagy tantárgyak
közötti tudás, mely lényegében minden tantárgy tanításánál jelen van.
Jelentősége a műveltség elsajátításának megalapozásában van. Ezért
az eszköztudás fejlesztése az iskolai nevelés kezdetétől annak végéig
minden pedagógus és pedagóguskollektíva feladata függetlenül attól,
hogy milyen iskolafokozatban, milyen tantárgyak tanítására kaptak
képesítést. Az eszköztudás fejlesztése az általános pedagógiai kultúra
része, s ebből következően az eszköztudás problematikája nem valamelyik
tantárgypedagógiához tartozik, hanem a tanítás-tanulás általános kérdéseihez.
Az eszköztudás körébe több tantárgyi, tantárgyközi és tantárgyfölötti
ismeret, képesség és szemléleti tényező sorolható.9ÁTHORY
ZOLTÁN:
Az idézett szerzők által megfogalmazott gondolatok alapján a tantárgy-pedagógia az adott kultúra területén megszerzett tudást integrálja.
A tudáson Báthory Zoltán szerint: ...információkat, készségeket, képességeket, mozgásokat, cselekvéseket, magatartást, attitűdöket, érdeklődéseket, szokásokat, világképet és a legmagasabb fokon világnézetet értünk.10
A tantárgy-pedagógiára vonatkozó tudományos elméletek alapján megállapítható, hogy fogalmának tartalma egyre szélesedik, míg eljutunk a kulturális eszköztudásig.
A testnevelés érvényes tantervei, illetve a képzési követelmények a tanítóképzésben
1945 után az 1980-as évek közepéig a főhatóság központi irányítása jellemezte a pedagógusképzés tanterveit. A tantárgy-pedagógia mint fogalom a 60-as évektől jelent meg a pedagógiában, ezért a tantervi utasításokat is ettől az időtől vizsgáljuk.
Az 1964-es művelődésügyi miniszteri utasítás11Tanterv
és program a tanítóképző intézetek részére.
Az 1970-es tantervi utasításban:14Tanterv tanítóképző
intézetek számára
Itt jelenik meg a tantárgy-pedagógia kifejezés. Ez a tanterv speciálkollégiumok felvételére is lehetőséget ad.
Az 1973-ban kiadott tanterv a tanárképző
főiskolák, a tanító- és óvónőképző intézetek tantervi utasításait
egy kiadványban jelenteti meg, egységes tanterveket ad ki a közös
tantárgycsoportokra, közelítve a tanító- és tanárképzés szisztémáját.17Az
általános iskolai és az óvodai pedagógusképzés tantervei
A kötelezően választható kollégiumok közül minden hallgatónak választania kellett egyet, amelynek elvégzése az általános iskola 14. osztályában a választott tantárgy szaktárgyi oktatására jogosít.18
A testnevelés feldarabolása itt is jellemző.
1976-ban a tanítóképzést főiskolai szintre emelték.21Az
általános iskolai és az óvodai pedagógusképzés tantervei
A tanárképzés mintájára kötelező volt két szakkollégium választása.
Az 1980-ban kiadott minisztériumi utasítás már csak egy szakkollégium választását írja elő.
A tantárgyként és tantárgy-pedagógiaként is szereplő testnevelés
óraszámai azonosak a 76-os tantervével.24A tanítóképző főiskolák
tantervei
A tantárgy-pedagógia tartalmában is a gyakorlatra való felkészítés játszik nagy szerepet,25 úgy, mint az előző tantervben.
Az 1986-ban életbe lépett oktatási törvény záró rendelkezései
tantervi irányelveket, tantárgyi programokat határoznak meg. A központi
tanterv helyett ezekkel kívánják szabályozni a tanítóképzést az intézményi
autonómia tiszteletben tartásával. Erősödik a tanítói alapképzés,
az osztálytanítói feladatkörre való felkészítés.26ROSZNÉ
DEÁK JUDIT: A tanítóképző főiskolák tantervi
irányelveiről.
1990-ben a hatályos oktatási törvény módosítása megszüntette a felsőoktatásban a tantervi irányelveket, és a képzést a kimenet felől kívánta szabályozni. Ezért a képesítési követelményeket fogalmazta meg, és ennek betartását írta elő. A munkálatokat e célra létrehozott testületek végezték, amelyekben közoktatási, illetőleg tanárképzési szakemberek is részt vettek.
1992-ben jelent meg a Képesítési követelmények a
tanítói és az óvodapedagógusi szakokra című kiadvány27Képesítési
követelmények a tanítói és az óvodapedagógusi szakokra
1995-ben az intézmények által delegált szakbizottságok
elkészítették az általános tanítóképzés számára, valamint a testnevelés
műveltségi területet választók számára is a testnevelés és sport tantárgyi
blokk műveltségtartalmát, óra- és vizsgatervét és taneszközrendszerét.
Ezen összetevők aránya, illetve tartalma intézményenként változtatható,
tehát ez a dokumentum inkább ajánlás jellegű, megkönnyíti az
intézmények saját tantervének elkészítését, amelyet az intézmények
az akkreditációs beadványaikban el is készítettek. Az általános tanítóképzés
testnevelés tantárgy-pedagógiájára jellemző, hogy testnevelés és
tantárgy-pedagógia címszó alatt találjuk az 16. félévek mozgásanyagát
és külön blokkban a tantárgy-pedagógiát, mely elsősorban elméleti
ismereteket tartalmaz.28Testnevelés és sport,
Ha a gyakorlat felől vizsgáljuk a dokumentumokat,
azt tapasztaljuk, hogy a merev minisztériumi utasításokkal történő
szabályozás pontosan előírta az óraszámokat és a tantárgyi tartalmakat,
meghatározta a vizsgák számát és idejét is, ami által gúzsba kötötte
a tantárgy-pedagógiákat is. Ezek a szabályozók gyakran változtak,
hiszen a tantervek alig értek meg egy-egy ciklust, máris jött a következő.
Az egymást követő tanterveket menet közben is gyakran módosították.29ÁBIÁN
ZOLTÁN: Mire valók a modellkutatások? Új modellek a pedagógusképzésben
(szerk.: FÁBIÁN ZOLTÁN)
A tanítóképzés testnevelési tanterveiben megjelenő tantárgyak:
A szabályozás a 80-as évek közepére lazult, a minisztérium úgynevezett irányelvekkel szabályozott, míg eljutunk a kimeneti szabályozáshoz és a szakbizottságok ajánlásaihoz, ami az intézmények egyre nagyobb autonómiáját és felelősségét is jelenti. A szakbizottsági ajánlásban a testnevelés tanterveiben az addigi kettősség még mindig jellemző. Tehát a tantárgy-pedagógia elméleti koncepciói még nagyon kevéssé éreztetik hatásukat a pedagógia gyakorlatában.
Milyen az esély a tantervekben megfogalmazott célok avagy a kimeneti követelmények megvalósulására?
A testnevelés sajátos műveltségtartalmánál fogva speciális feladatok megoldását jelenti/jelentené. Nézzünk néhány fontos képzési célt és követelményt!
Az 14. osztály számára a testnevelés műveltségtartalmának szakszerű közvetítése az első számú kívánalom, amelynek megvalósítása alapvető és vitathatatlan cél, ezért van a képzés. Vita tárgyát képezheti a szakszerű jelző, mivel a képzésre fordítható óraszám 150, ami önmagáért beszél.
A tanórán kívüli szabadidős és sportfoglalkozások irányítására, vezetésére való képességek elsajátítása már túlmutat az utasításokban szabályozott vagy az ajánlott órakeretek határán. Itt utalnék a bemeneti szabályozás szerény voltára, a jelöltek minimális tapasztalataira ezen a területen. A gyakorlati képzés esetleg érintheti ezt a speciális területet. A képzési célok teljesülése itt már csak óhaj marad.
Újabb képzési cél, speciális feladat, hogy legyen képes saját személyiségének pszichoszomatikus önfejlesztésére, az egészséges életmód mintájának közvetítésére. Ez még keményebb óhaj, hiszen a konstruktív életvezetés elemeinek elsajátítása csak hosszú és kitartó folyamat eredménye lehet, ha párosul bizonyos objektív és szubjektív feltételek meglétével is. Korábbi empirikus vizsgálataink adatai alapján a tanítójelöltek a szabadidejükben semmiféle mozgásos tevékenységet nem végeznek. (Az I. évfolyam 35%-a, a II. évfolyam 34%-a és a III. évfolyam 18%-a.)30EBŐKNÉ 309. p.> A neveltségi szint emelése és a képzési célokban megfogalmazott elvárások teljesülése között nagy a szakadék.
Mit tehetünk, hogy a tanítók testneveléssel kapcsolatos ismeretei, attitűdjei, szemléletük Báthory szerinti tudásuk a testnevelés műveltségi területén emelkedjen és közelítsen a kívánatos szinthez? Néhány ajánlást szeretnénk megfogalmazni.
A tanítóképzésben a motoros tanulás problémái jelentkeznek a
testnevelésen kívül is, például az írás elsajátításánál, bizonyos
technikai ismeretek és a vizuális nevelés területén is. Kívánatos
lenne, hogy a pedagógia és a pszichológia foglalkozzon ezzel a témakörrel
is.31ÍRÓNÉ NAGY EDIT: A testnevelő
tanárok és edzők képzésének tapasztalatai a szocialista országokban.
A
A testnevelés és sport tantárgyi tartalom szétbontása elméleti és gyakorlati részre helytelen, hiszen ez a műveltségi terület csak a gyakorlaton keresztül valósul meg. A rendelkezésre álló óraszámot egységben kell kezelni és a helyi (intézményi) tantervekben, tantárgyi programokban a kimeneti követelmények érdekében a lehetőségek figyelembevételével a tanterv tartalmát racionálisan strukturálni. A tanítandó ismeretanyagok feleljenek meg a korszerű integrációs követelményeknek.32
A szomatikus nevelés lehetőségeit az intézményekben ki kellene szélesíteni. Itt nem a tantervekben szereplő óraszámok emelésére gondolunk. A tanórai foglalkozások mellett széles körű szabadidős ha úgy tetszik rekreációs lehetőségeket kellene kínálni. Ezek a lehetőségek a rendszerváltozást követően inkább szűkültek. A hagyományos sportágak mellett, amelyek már évtizedek óta változatlanok, meg kellene jelenniük az új, modern, divatos mozgásformáknak és taneszközöknek is, amelyek a foglalkozások szervezésének megújítását is elősegítenék. E kívánalom megvalósításának legfőbb akadálya sok képzőintézményben a feltételek alacsony szintje.
Ezek az ajánlások szűk körűek, és a további lehetőségek keresésére ösztönöznek, hogy a tantárgyak közötti integrációs alkalmak felhasználásával a jelöltek szakmai tudását, attitűdjeit, pozitív életmódmintáinak kialakulását elősegítsük. Azt reméljük, hogy ezáltal a tantárgy tanítási-tanulási folyamata is pozitív irányba mozdul, függetlenül attól, hogy tantárgy-pedagógiának, szakmódszertannak vagy a testnevelés oktatásának nevezzük is.