Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2001 március > www.oki.hu

www.oki.hu

Történelmi léptékkel mérve az internet nem nevezhető régi dolognak, azt pedig végképp nem lehet mondani, hogy kezdetei a múlt ködébe vesznének. Mégis olykor olyan érzése van az embernek, hogy volt egy aranykor, amikor még nem az elektronikus kereskedelem éves eredményeivel és az eladott reklámfelületek nagyságával mérték a világhálót. Abban az időben a jövendölések még a gigantikus bevásárlóközpont helyett a szabad nyilvánosság, véleménycsere és közös gondolkodás minden korábbinál hatékonyabb médiumát látták elérkezettnek. Mire Magyarországon is – még mindig nem eléggé – tömegessé vált az internethasználat, az már egybeesett annak intézményesülésével és kommercializációjával. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar neten ne lenne számtalan nagyszerű lehetősége az interaktív nyilvánosságnak, hanem azt, hogy nem ez lett a főcsapás.

Szerény eszközeinkkel mi szeretnénk az OKI honlapját az aranykori internet ideáljához igazítani. Ezért újabb interaktív szolgáltatást vezettünk be. Sokan éltek és élnek a hiányjelzés lehetőségével, ami gyakran fényt derít hibáinkra, figyelmetlenségeinkre. Ugyanakkor ezek az észrevételek leginkább technikai természetűek, ráadásul nem jó mindig csak kiigazítást, dorgálást kapni – még ha jogos is. Hogy jobban előtérbe kerüljön a nálunk közölt írások tartalma, mostantól minden cikk végén ott van a vélemény jelzésének lehetősége. Egy hete működik, és eddig nem okozott csalódást. Jórészt tartalmas, lényeges észrevételek érkeznek, amelyekre öröm válaszolni. Mind a szerkesztőség, mind a szerzők számára fontosak ezek a visszajelzések, csak biztatni tudom olvasóinkat, hogy minél többet küldjenek. El lehet kezdeni akár a Szemle márciusi számának cikkeivel!

Több mint egy hónapja működnek vitafórumaink a http://www.oki.hu/forum/ címen. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sok kérdés, vélemény, panasz olvasható, és kevés a válasz. Reméljük, hogy a szakemberek és a döntéshozók is felfedezik a lehetőséget, így a beszélgetés sokoldalúbbá, árnyaltabbá válik. Hogy könnyítsük az információszerzést, a kezdőlapon témakörönként összegyűjtöttük az OKI Honlap kapcsolódó cikkeit és a legfontosabb webcímeket. Jelenlegi témáink (A roma oktatás dilemmái – integrált vagy szegregált oktatás; Alternatív iskolák, alternatív pedagógiák; A kerettanterv bevezetésének kérdései) még egy-másfél hónapig élnek, hacsak nem mutatkozik igény a folytatásukra. Gondolnunk kell a jövőre is, ezért olvasóinktól minél több témajavaslatot várunk. Ezt legegyszerűbb a fórum kezdőlapjáról a „Témajavaslat” linkre kattintva elküldeni. A májusban induló topicokat a beérkezett kívánságok listájáról moderátoraink választják ki.

Addig is olvassák minél többet fórumainkat, és bátran írják meg véleményüket. Mert az aranykori internet a szerzők, szerkesztők és olvasók közös alkotása.

Mészáros János