Régóta ismert, hogy milyen fontos szerepet játszanak a pedagóguspálya iránti elköteleződésben az egyetemi-főiskolai évek alatti, szakmai gyakorlatokon szerzett tapasztalatok. Tusa Cecília, a Veszprémi Egyetem hallgatója az osztályfőnöki munkára felkészítő iskolai terepgyakorlat keretében végzett megfigyeléseit, vizsgálódásának eredményeit összegzi.
Az 1999/2000. tanév tavaszi szemeszterében egy veszprémi általános iskolában pedagógiai terepgyakorlaton vettem részt.
Tevékenységemet „Az osztályfőnöki munka az iskolában” szeminárium keretein belül végeztem a Veszprémi Egyetem Pedagógia–Pszichológia Tanszékének és egy általam választott veszprémi általános iskolának a megegyezése alapján.
Az iskolában eltöltött egy hónap alatt megfigyelések, tesztek sorozatát végeztem el, melyek egy része célzott volt, más része spontán módon zajlott. A célzott megfigyelés tárgya a 20. század átlagiskolájának helyi tanterve, pedagógiai programja, nevelési eszközei (előnyei és károsító hátrányai), a diákok kibontakozásának, szellemi-lelki fejlődésének lehetőségei, az osztályfőnöki munka és maga az iskolai élet volt. Egyidejű, illetve emlékezetből történő jegyzeteléssel rögzítettem a benyomásaimat kétféle szempontrendszer szerint. Az egyik nagy vonalakban a „Mi zajlott le az órán? Mit könyvelek el kudarcnak és mit sikernek?” kérdéscsoport köré összpontosult, a másik az alternatív pedagógia módszerei alapján történt. A szempontok a következők:
Megfigyeléseimet három órán rögzítettem két osztályban, ötödikben történelem- és egészséges élet órán és elsőben egészséges élet órán.
Elsőként az ún. Wartegg-féle1 vizsgálatot végeztem el, melynek célja a kreativitás mérése volt. Majd egy szociometriai kérdőívet2 töltettem ki egy általam kiválasztott ötödikes osztályban (10-11 éveseknél), végül szorongástesztet3 vettem fel három különböző képességű és tanulmányi átlagú osztállyal az ötödik és a hatodik évfolyamon. A kiválasztott ötödik osztály diákjainak felajánlottam a „Legyetek jók, ha tudtok”4 című film megnézésének lehetőségét, melyet egy kis csoporttal (5 fő) történő beszélgetés és egy asszociációs játék követett. Részt vettem iskolai ünnepségen (megemlékezés március 15-re) és diákönkormányzati ülésen, megismerkedtem az iskola életével, szokásaival, légkörével.
Az iskola története 15 évre nyúlik vissza, mai formájában azóta működik. Az idei év azonban szomorú fordulatot hozott az intézmény életében. A városvezetés úgy gondolta, ennyi gyerekkel nem gazdaságos a működtetés, ezért szeptembertől összevonják a lakótelep másik felében található iskolával. Az eddig kényelmes épületbe beköltöznek az iskola diákjai és tanárai, jogilag azonban az adott intézmény szűnik meg. Mindez erősen rányomja bélyegét az iskola légkörére, a tantestület tanításhoz való hozzáállására, a diákok szemléletére. Már a konkrét változások előtt érezhető a feszültség mind a felnőttek, mind a gyerekek részéről. „Minek jönnek ide? Mi lesz itt, hogyan fogunk elférni? Ki akarta ezt? Mi nem!” – hangzottak a vélemények a diákoktól órán, szünetben, diákönkormányzati ülésen.
Az igazgatóhelyettes elmondása szerint az összevonás oka a takarékosság, gazdaságosság, hiszen két épület helyett csak egyet kell fenntartani. A változást azonban kivétel nélkül mindenki megsínyli. Senki nem örül az „összeköltözésnek”. Az egzisztenciális bizonytalanságtól tartó pedagógusok közül többen önként feladják, elmennek. Van, aki bizakodik, de a legtöbbjüket szorongással tölti el annak a veszélynek a tudata, hogy kb. negyvenévesen, húsz évvel ezelőtt szerzett tanári diplomával munkanélküliek lesznek.
Ez az iskola, bár a szó szoros értelmében nem alternatív, sok alternatív módszerrel dolgozik. A légkör kellemes, a pedagógusok mindent megtesznek a gyerekekért. Ez a vállalkozás ezen a környéken nem könnyű, hiszen Veszprém egyik legelhanyagoltabb területéről van szó. A tízemeletes blokkházakban élő gyerekek az élet sok szörnyűségével találkoztak már. Sokuknál a családi, illetve a szociális háttér sem biztosított, többségük alacsony fizetésű és képzettségű, gyéren foglalkoztatott szülők gyermeke. Akadnak közöttük olyanok is, akik menedékszállásról járnak iskolába.
Az intézmény mindent megtesz értük, amit lehet. Személyre szabottan foglalkoznak a diákokkal, némelyeknek pszichológus segít abban, hogy el tudják viselni mindennapi megpróbáltatásaikat. A pedagógusok változatos és színvonalas programokat szerveznek, lehetőség van az önfejlesztésre, a kreativitás kibontakoztatására. Rengeteg szakkör, délutáni foglalkozás segíti őket abban, hogy ne kelljen délután egyedül lenniük otthon. Van lehetőség délutáni napköziben maradásra, sportolásra.
Évente egyszer megrendezik az ún. diáknapokat. Ez másfél napos rendezvénysorozat, s fő attrakciója a „diákderby”. Itt szellemi, fizikai, illetve ügyességi pályákon mérhetik össze tudásukat a ballagó nyolcadikosok. Tizennégy évesekkel együttműködni, akik éppen a kamaszkorban vannak, nem könnyű dolog. De ennek az iskolának a pedagógusai mindent elkövettek, hogy ez sikerüljön, s diákjaik jól érezzék magukat az iskola falai között. A gyerekek egy része mégis inkább a csatangolást választja, bandákhoz csapódnak, s gyakran maguk is veszélyeztetettekké válnak.
Ötletes példákat láttam arra vonatkozóan, hogy milyen eszközökkel lehet a gyerekeknek megmutatni, mi a jó, a helyes és mi a rossz a világban, mit nem szabad tenniük. Az egészséges élet órán például éppen a dohányzás témakör volt terítéken, és ezt a gyerekek rajzokkal illusztrált kis történetek írásával dolgozták fel. Ennek az órának a légköre alapvetően eltért a megszokottól. Csoportos vagy páros munkát végeznek a diákok, így a kötetlen feladatmegoldás közben beszélgethetnek is. A táblára a tanárnő különféle plakátokat ragasztott fel a dohányzás káros hatásainak szemléltetésére. Ezt a gyerekek óra közben a táblához kimenve megtekinthetik, ha kérdésük van, mindig kapnak rá választ. Az óra a fantáziát megmozgató tevékenységet várt el a diákoktól.
Szomorú tapasztalat volt azonban, hogy 11-12 éves korukra sok gyermekből már „sikerült” kiölni a fantáziát, az önálló gondolkodást, a kreativitást. Az általam végzett Wartegg-féle vizsgálat eredményei is jelezték ezt. A tanárnő azonban rendkívül fantáziadúsan épített a diákokkal való együttműködésre, és elősegítette a gyerekek szüleikkel való kapcsolatának javítását is. Olyan házi feladatokat kapnak a gyerekek, melyben szüleiket is meg kell kérdezniük, ki kell kérniük véleményüket. A tanárnő közvetve is „üzent” haza a szülőknek, például levél formájában udvariasan felhívta a dohányzó szülők figyelmét arra, hogy ez nagymértékben károsítja gyermekeik egészségét. A diákokat partnerként kezelve lehetőséget biztosított arra, hogy a gyerekek ún. Nemdohányzási szerződést kössenek. Ezt egy barátjukkal, az osztályfőnökkel és a szüleikkel aláírathatták, gyakorolva ezzel a felnőtt lét bürokráciáját.
Az általam kiválasztott ötödikes osztályban szociometriai felmérést végeztem, ennek a véghezvitelét és az eredményét szeretném a következőkben bemutatni. A diákok egy négy kérdésből álló kérdőívet kaptak, minden kérdésre öt nevet írhattak. A sorrend nem számított, egyetlen kikötésem az volt, hogy csak osztálytársaik nevei szerepelhetnek a lapon. A kérdések a következők:
A szociometria jellegére vonatkozó néhány kikötés a következő:
A szféra, melyben a felmérést végeztem, egy adott, zárt közösség, nem speciális, hanem átlagos osztály, talán a megszokottnál kicsit elevenebbek a tagjai. A szociometria a rokonszenvi kapcsolatok feltárására irányult, ezért csak pozitív választás volt lehetséges. A választások száma korlátozott (öt), a választás intenzitására az jellemző, hogy nincs rangsor, sorrendtől független. A választási kritériumok száma az egynél több kategóriába tartozik. Valós választási kritériumokat állítottam fel. Motivációs tényező, hogy a tanulóknak nem kellett indokolniuk választásukat, így könnyebb volt ezt a vizsgálatot elvégezni, hiszen 11-12 évesek még nemigen jártasak az indoklás terén.
A szociometriai vizsgálat célja a közösségi szálak, kapcsolatok, népszerűség feltárása volt. A szociometriai adatok feldolgozása pedig rokonszenvi kapcsolatok ábrázolásával, népszerűségi diagram felállításával történt.
Az ötödikes osztály 25 tanulójának népszerűségi mutatóit felállítva a következő megfigyeléseket tettem. Szembetűnő, hogy ebben a korosztályban fiúk és lányok még nagyon elkülönülnek egymástól. Az osztályban 9 fiú és 16 lány van. A fiúk egy kivételével mindenképpen „fiúra szavaztak” mind az öt kérdésben, a lányok pedig csak lányt választottak. Ebben a korosztályban figyelhető meg leginkább az elkülönülés, illetve a másság felismerése és annak nyilvános elutasítása. Bár mindkét részről tapasztalható érdeklődés a másik nem iránt, de ez inkább inverz módon viccek, csúfolódások formájában nyilvánul meg.
A lányoknál egy olyan kislány tűnt a legnépszerűbbnek, aki igen jó tanuló, kreativitása (mely a Wartegg-féle vizsgálat közben mutatkozott meg) és aktivitása (melyet irodalomórán végzett aktivitásteszt segítségével mértem fel) szintén kiemelkedő. Öltözködése nem feltűnő, a „nagyzás” jelei sem látszanak rajta, ebben a korosztályban a lányoknál talán még nem dominál a külcsín és a pénz.
A fiúk közül olyan kisfiú lett a legnépszerűbb, aki nem jó tanuló, nagyon nehezen lehet vele együttműködni, nem akar engedelmeskedni a tanároknak, és gyakran rendbontó. Tízéves lé tére rövidre nyírt frizurája és fülbevalója van. A külső alapján persze nem szabad ítélkeznünk, de viselkedése is eltér a szokásostól, a társadalmi rend által meghatározottól. Feltételezhető tehát, hogy a külső jegyek a viselkedéssel együtt már egyfajta látásmódot, világszemléletet tükröznek. Ennek a kisfiúnak mégis sikere van diáktársainál, mert vagánysága révén „menőnek” számít.
Talán a legérdekesebb tapasztalatokkal a szorongásteszt elvégzése szolgált. A Taylor-féle szorongásteszt 53 kérdésből áll. Ebből 11 ellenőrző kérdés, azaz arra vonatkozik, hogy milyen a gyerekek kongruenciája, válaszadásaiknak mennyire lehet hitelt adni, mennyire következetesek. Az ellenőrző kérdések a már egyszer előfordult kérdések inverzei, így azok nem kerülnek bele a statisztikai elemzésbe. A 42 kérdésre igennel, illetve nemmel lehetett válaszolni, megválaszolatlanul hagyott kérdés nem volt. A diákok nem írták fel nevüket a lapra, ezzel kívántam elérni azt, hogy őszintén válaszoljanak.
Három kategóriát alakítottam ki, a 42-t három részre osztva. Így lett 0–14 között az egyén gyengén szorongónak minősülő, 15–28 között közepesen szorongó és 29–42 között pedig erősen szorongó. A teszteket egy ötödikes és két hatodikos osztállyal töltettem ki 2000 márciusában, három nap eltéréssel a különböző évfolyamok között. Néhány számszerű adat: az ötödikes osztály 26 fős, ebből gyengén szorongó 8 fő, mintegy 31%, közepesen szorongó 16 fő, kb. 61%, erősen szorongó pedig 2 fő, ez az osztály 8%-át teszi ki.
Ugyanezen teszt eredményei hatodikosoknál: az osztály létszáma az adott pillanatban 20 fő volt, ebből 14 diák minősült közepesen szorongónak, ez az osztály 70%-a, és 6 diákról állítom a teszt alapján, hogy csupán gyengén szorongó, ez a létszám 30%-a. A másik, a tanárok által jobb képességűnek tartott osztályban nyert eredmény lett a legpozitívabb. 12 diák gyengén szorongó, ez az osztály 57%-a, 9 közepesen szorongó, ez 43%. A tesztből végkövetkeztetésként az szűrhető le, hogy a 11-12 éves korú diákok kb. fele közepesen szorongó. Ez elég elszomorító, hiszen kiszámíthatatlan, olykor veszélyes következményekkel is járhat.
Itt kell megjegyeznem, hogy a tanárok, tanárnők viselkedésében nem találtam olyan mozzanatot, mely a gyermeket szorongásra késztetné, nem váltanak ki a fegyelmezések sem félelmet, sem agressziót a gyerekekből. A pedagógusok szakszerűen, türelemmel tudnak bánni a gyerekekkel, értenek a nyelvükön, különböző egyéni módszereik vannak arra, hogyan bírják diákjaikat együttműködésre anélkül, hogy bármilyen lelki sérülést okoznának nekik. Egy hónapon át tartó hospitálásom alatt csak egy esetben történt, hogy egy tanárnő a fegyelmezés során kissé felemelte a hangját.
Lehetőségem nyílt egy különleges irodalomóra megtekintésére, amelyen a tanárnő drámapedagógiai módszereket alkalmazott. Ezen az órán végeztem aktivitásvizsgálatot, azaz megszámoltam, ki hányszor jelentkezett 45 perc alatt. Ennek eredményét ismét számokban fejezem ki. Itt is a szélsőségeket említem, hiszen ezek a legszembetűnőbbek. Egy kislány egy óra, azaz 45 perc leforgása alatt 35 alkalommal jelentkezett. A felszólításra legtöbbször tudta a jó választ. Nagyon gyorsan reagált a kérdésekre, mindez jó logikáról tanúskodik. Mellesleg ő az a lány, aki a szociometriában a rangsor élén áll, tehát az osztályban ő a legnépszerűbb. Ám amikor láttam, hogy már akkor jelentkezik, amikor a tanárnő még fel sem tette a kérdést, elgondolkodtam. Talán a gyors jelentkezéssel biztosítani akarja magának, hogy mindenképpen őt szólítsák fel, és annyira biztos magában, hogy ha tényleg felszólítják, nem fog tévedni?! Vagy túlbuzog benne a szereplési vágy? Nem lehet tudni. De egy biztos: ilyen aktivitással és reagálóképességgel nem lesz nehéz dolga a későbbiekben sem. Az átlagjelentkezések száma 4–8 között mozog, ám volt, aki egyszer sem jelentkezett. Ennek az okát sajnos nem tudtam megállapítani.
Az első vizsgálat a Wartegg-féle felmérés volt, a fantázia, illetve a kreativitás mértékét méri. A gyerekek egy A/5-ös lapot kapnak, mindegyik lapon van egy pici jel, egy pont, vonal, hullámos vonal, négyzet, több pont vagy több, különböző méretű vonal. A feladat pedig az, hogy ezeket egészítsék ki úgy, hogy egész rajz kerekedjék ki belőle. Használhattak bármilyen rajzolóeszközt, csak az volt a kikötésem, hogy az általuk használt íróeszköz színe különbözzön a megadott ábra színétől.
A 25 gyerekből 15 rajzolt ceruzával, tollal vagy filccel kizárólag egyszínű rajzokat, tízen pedig színest is használtak. A „fekete-fehér” rajzot a legtöbb esetben nem azért készítették, mert nem volt színes ceruzájuk. A színes rajzolás hiányának oka az lehet, hogy kényelmesebb egyszínűvel rajzolni, hiszen nem szükséges mérlegelni a színválasztást, a ceruzarajzok magyarázata pedig az, hogy ebben a korban még sok órán a füzetbe is ceruzával írnak. Az órán ceruzával rajzolnak, s nagyon kevesen bátorkodtak tollat vagy filcet használni, hiszen az már később nem javítható. Félnek attól, hogy elrontják a „művet”, s utólag már nem lehet korrigálni a hibát.
A gyerekek közül 11-en rajzoltak olyan ábrát, mely az egész vagy majdnem az egész lapot betölti. Közülük szeretnék kiemelni két rajzot, egy kisfiú és egy kislány alkotását. Mindketten színes ceruzával rajzoltak, összefüggő, egységes rajzot. Fantáziájukat megmozgatva nemcsak az adott motívumot egészítették ki, hanem a képhez tartozó egyéb részleteket is kidolgozták. A fiú a hullámvonalat egészítette ki egy vitorlás hajó vitorlájává, és egy egész hajót is rajzolt hozzá, mely egy tavon úszik. Felhők és a villámlás ábrázolása is látható a képen. A lány két vonalból házikót „épített”, rajzolt hozzávezető utat, kertet, fákat és egy kacsaúsztatót is kacsákkal. Mellesleg ő az a lány, akit a legtöbben kedvelnek, aki a legaktívabb volt az irodalomórán, és rajza is az egyik legszebbre sikerült. Kíváncsi voltam arra, hogy mennyire szorongó. Azt hittem, akit ennyien szeretnek, ilyen szépen rajzol és ilyen jó a teljesítménye, az nyugodt, kiegyensúlyozott. A szorongásteszt eredménye azonban nem ezt mutatta. Ő az egyik leginkább szorongó tanulója az osztálynak, 31 igen válasszal az erősen szorongó kategóriába került. A teljesítménycentrikusság ára tehát az erős szorongás kialakulása. A másik diák, a fiú rajza valószínűleg lelki nyugodtságának tükre is, ő gyengén szorongó, mindössze 6 igen válasszal.
1. ábra
A rajzok között akadt olyan is, melynek készítője azzal akarta kitölteni a lapot, hogy füstgomolyagokat vagy levegőt rajzolt rá, illetve ugyanazt a mintát rajzolta le nagyon sokszor. Ez inkább munkaigényes, mintsem fantáziadús. Feltehető, hogy nem riad vissza attól, hogy egyvalamit többször megcsináljon, monoton munkát végezzen.
A gyerekeknek lehetőségük volt arra, hogy egyféle motívumot többféleképpen is kiegészíthetnek. Volt, aki ezt ötletesen ki is használta, más úgy értelmezte ezt, hogy ugyanazt többször rárajzolta a lapjára. Egy kislány nagyon ötletesen élt ezzel a lehetőséggel, mozgásábrázolásra használta a félkörívben megadott ponthalmazt, egy bohóc labdadobálásának, illetve a folyadék folyásának érzékeltetésére.
Három olyan rajzot találtam, melyekben nem értettem az összefüggést, illetve úgy láttam, hogy a rajznak nem sok köze van a megadott ábrához. Az egyik rajzon a lap jobb felső sarkában egy ház látható. Miután kértem a rajz készítőjét, hogy egészítse ki még valamivel, vagy rajzoljon mást is, az egész lapot telerajzolta füsttel, majd egy koponyát rajzolt a képre, melynek semmi köze nem volt sem a megadott ábrához, sem az előző rajzához. Ez a fiú ráírt egy „jelszót” is a képre, azt, hogy „petye”. Ezt a feliratot majdnem mindenhova odaírta: táblára, padra, sőt még az iskolaudvar aszfaltjára is ez volt írva krétával, óriási betűkkel. Nem tudni, mit jelent. Ők maguk között ismerik, de nem voltak hajlandóak megmondani a jelentését. Azt elárulták, hogy nem rövidítés, nem névből ered, és hogy számukra nem jelent csúnya szót. Kíváncsi vagyok azóta is, mi lehet ez, de ez az ő titkuk, talán ettől is kicsit felnőttebbeknek érzik magukat, hiszen a világban lépten-nyomon azt tapasztalják, hogy a felnőttek, így szüleik élete is tele van rejtélyesebbnél rejtélyesebb titkokkal. Legyen ez hát az övék, tovább nem is faggatóztam.
Egy másik rajzon egy kislány szintén nem a feladatot végezte el. Bár a megadott ábrát némileg kiegészítette, de az csak másodlagos szerepet töltött be a fő rajz mellett. A megadott két vonalból csupán egy nyíl lett, mely a fő műre mutat, ami a rajzórákról jól ismert, vonalzóval könnyen elkészíthető pókhálóábra.
Az említett fiút nehéz volt rábírni arra, hogy rajzoljon még valamit a házon kívül. Volt azonban egy még nála is nehezebb eset, történetesen az a kisdiák, aki a fiúk között a legnépszerűbbnek bizonyult. Ő volt az egyedüli, aki előzetes kérésem dacára megpróbálta elcserélni kapott papírját egy másikra. Az ő rajza csupán másolás, átvette az egyik lánytársa ötletét. Pedig arra is kértem őket, hogy egyedül oldják meg a feladatot. Az utolsó pillanatban gyorsan lenézte egy másik rajzról a motívumot, amit azután ráfirkált a papírra.
A Veszprémi Egyetem Pedagógia–Pszichológia Tanszékének pedagógiai terepgyakorlatra vonatkozó ötleténél jobbat el sem tudok képzelni. A Tanárképző Karon eddig elterjedt kötelező szakmai gyakorlat csupán arra volt jó, hogy a diák gyorsan „lezavarja”, próbáljon a nebulóknak tanítani valamit, s végül, de nem utolsósorban megkapja érte a 30 kreditpontját. Pedig a tanításnak ennél sokkal többről kellene szólnia, s ezt az ilyen jellegű, még újdonságnak számító terepgyakorlattal lehetne megtanítani.
Nekünk, a program úttörőinek könnyű helyzetünk volt, hiszen készen kaptunk egy lehetőséget, bele kellett helyezkednünk, sok-sok segítséget kaptunk, de lényegében mégis azt csinálhattuk, amit akartunk. Ez a kurzus nagyon sok munkát igényel. Elvileg csak harminc órából áll, de ez kevés. Nem harminc óra, hanem annak a kétszerese ment el a terepgyakorlatra. Jelen tapasztalataim birtokában mégis szívesen végigcsinálnám még egyszer, akkor is, ha kreditpontot sem kapnék érte. Elragadtatással tudok nyilatkozni fogadtatásunkról a kiválasztott iskolában. Az igazgatóhelyettes asszony rendkívül sok segítséget nyújtott. Rögtön az induláskor kínálati tervet adott a kezünkbe, melyből megtudhattuk, mit ajánl, miben ki tud segíteni, miből választhatunk. Üdvözlőlapot kaptunk, amelyen a csengetési rend mellett néhány kedves szó állt. A munka kezdetekor megállapodtunk, hogy mindenki mindenkit tegez, ugyanis itt így szokás. Nehéz volt ugyan megszoknom, hogy édesanyám korabeli tanárnőket csak úgy letegezzek, de ők természetesnek vették, sőt ragaszkodtak is hozzá. Figyeltek ránk, szívesen láttak minket az óráikon, sőt, egyenesen örültek neki, hogy megyünk, és rendkívüli módon igazodtak a mi lehetőségeinkhez. Még arra is képesek voltak, hogy elcseréljék miattunk az óráikat, csakhogy hospitálni tudjunk. Ideális iskolai légkörbe csöppentünk, leszámítva azt, hogy bárkivel beszélgettünk, mindenki csak az iskola összevonásáról panaszkodott.
A terepgyakorlat azért hasznos egy leendő pedagógus számára, mert ennek során betekintést nyer egy iskola életébe, szokásaiba, a pedagógusok mindennapjaiba. Láthatja, hogy napról napra milyen megpróbáltatásokon kell átesniük, milyen akadályokat kell legyőzniük.