1	Legutóbb pl. a Régió című folyóirat 2000. 2. száma gyűjtötte csokorba a szomszédos országok – Ausztriától Ukrajnán át Szlovéniáig – történelemkönyveiben megfogalmazódó magyarságképet. A különböző országokat bemutató tanulmányokban – árnyalatnyi különbségekkel persze – lényegében ugyanazok a sztereotípiák és beidegződések jelentek meg.
2	Az (állam)nemzeti hagyományba bezárkózó történelemszemlélet ragyogó paródiáját nyújtja Csepeli György, aki Etnián hitvallás címmel sűrítette össze a különböző közép-kelet-európai népek „nemzeti programideológiáját”. Hely hiányában itt csak néhány részletet idézünk: Az „etnián” név ősi eredetű, jelentése a „mi nemzetünk”, amelyet az etniánok önmaguk jelölésére kezdettől fogva alkalmaztak, hogy megkülönböztessék magukat mindazoktól, akik nem etniánok. Etniánnak lenni sohasem volt könnyű, nem puszta hovatartozás, hanem szolgálat és kötelesség ez mindazokkal szemben, akik az etnián nemzethez valaha is tartoztak, tartoznak és tartozni fognak. ... Aki nem etnián, nem tudhatja, mit jelent etniánnak lenni, nem érezheti az örömöt és büszkeséget, amely minden etniánt eltölt, ha a maga nemzetére gondol. De az idegenek azt a bánatot és fájdalmat sem érezhetik, mely minden etnián szívét átjárja, ha az etnián sors forgandósága, a megannyi csapás, dúlás, ártalom jár az eszében. Akiből ezek az érzések hiányoznak, nem méltó az etnián névre, hiába igyekszik nyelvében, viselkedésében az etniánokhoz hasonulni. Ez az áletniánság veszélyesebb a nyílt sisakkal támadó ellenségnél is, akivel szemben az etnián tudja, hogy hányadán áll, miként kell vele elbánnia. Etniánnak lenni örök harc, melynek frontjait csak az igazi etnián láthatja. ... Az etnián élet minden ízében nyugati, s ha vannak is lemaradások, megtorpanások, azok onnan valók, hogy az etniánságnak áldozatokat kellett hoznia a nyugati értékek védelmében. Nincs min szégyenkeznie az etnián nemzetnek, ha önmagát szomszédaival hasonlítja össze. Csepeli György: Nemzet által homályosan. Budapest, 1992, Századvég Kiadó, 101–105.
3	Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. Helyünk Európában. (Szerk.: Ring Éva) Budapest, 1986, 152–156.
4	Miroslav Krleža: Bankett Blitvában. Budapest, 1966, 5–6.
5	A felmérés összesítése megjelent: Bordás Sándor – Hun˙ik Péter: Barát- és ellenségkép-változatok Szlovákiában. Kisebbségpolitikai döntés-előkészítő tanulmányok. Sorozat (DET) 17. számú füzet. Budapest, 1999.
6	Uo. 10–11.
7	Bartók Béla: Faji tisztaság a zenében. In Esszépanoráma. Szerk.: Kenyeres Zsolt. Budapest, 1978, 938–940.
8	Jól szemlélteti ezt a már idézett felmérés bevezetőjének néhány részlete: Az 1989-es változások [Csehszlovákia szétesése, az önálló szlovák állam megszületése – J. Gy.] után Szlovákiában is egy új identitáskeresési hullám indult el. Ennek lényege nem a szlovák nemzet saját értékeinek a kutatásában, hanem a környező nemzetek (főleg a magyarok és a csehek) értékeinek az elutasításában jutott kifejezésre. A két dolog összekapcsolása – vagyis a magyar- és a csehellenesség – a felszínen akár logikusnak is tűnhetett: a sokszor hangoztatott elv szerint a magyarok voltak azok, akik ezer éven keresztül uralkodtak a szlovák nemzeten, az I. világháború vége után pedig megjelentek a csehek, akik a hangzatos ígéretek leple alatt ugyanazt az elnyomási rendszert vezették be, amelyet a magyarok alkalmaztak. A régmúlt és a közelmúlt ilyen összekapcsolására azért volt szükség, mert a szlovák önállósulási törekvésekre valóban veszélyt jelentő csehekkel szemben nehéz lett volna valódi, igaz vádak sokaságát felsorakoztatni. A közelmúlt történelmének még sok élő tanúja van, illetve ezeket az eseményeket már elég pontosan feldolgozták. Ergó a magyar példán, a sokkal régebben lejátszódott eseményeken, legendákon (sok esetben a IX–X., illetve a XVIII–XIX. századból merítették példáikat) könnyebb volt „bizonyítani”, hogy milyen igazságtalanságok érték a szlovák nemzetet. Uo. 3.
9	Szarka László – Sallay Gergely: Önkép és kontextus. Magyarország és a magyarság történelme a szlovák történetírásban a 20. század végén. Régió, 2000. 2. 72–73.
10	A szlovákok például nyelvileg egyértelműbben különítik el a 20. század előtti magyar államot – Uhorsko – a 20. század utáni magyar államtól – Mad’arsko – , amivel jelezni kívánják, hogy korábban nem csak a magyar nép történetéről volt szó.
11	A már említett felmérés egyik összegzése például így hangzik: A szlovákiai magyarok csak a magyarság történelmi, kulturális és intellektuális hátterével azonosulnak. A mai Magyarországon élő magyarokkal nem. Nem fogadják el őket modellnek. Uo. 8.
12	Kovács László – Simon Attila: A magyar nép története I–III. kötet. (Lilium Aurum Kiadó. Dunaszerdahely-Dunajská Streda, 2000, Katedra Könyvek, 15–16–17.
13	Az etnikai szeizmográf jelez. Interjú Peter Hun˙ikkal, szlovákiai magyar orvossal és történésszel. Népszabadság, 2000. július 16. 24.