A szerző - maga is gyakorló tanár - a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolában folyó magyar történelem tantárgy oktatásának tapasztalatairól számol be. Ír az eredményekről, és felsorolja a gondokat is, melyek elsősorban a tananyagszervezés és a tankönyvek terén mutatkoznak.
1988-ban az egykori Szovjetunióban a peresztrojka és glasznoszty meghirdetése idején a párt- és állami vezetők „rábólintottak” arra a kérésre, amellyel a történelemtanárok már jó ideje „kopogtattak” náluk: engedjék meg a magyar tannyelvű iskolákban a nemzeti történelem oktatását.
A magyar történelem tanítása Kárpátalja tizenöt magyar tannyelvű iskolájában indult 1988. szeptember 1-jétől, kísérletképpen. Az 1989–1990-es tanévtől pedig minden magyar tannyelvű iskolában megkezdődött A magyar nép története néven e tantárgy oktatása.
Az általános iskolák 7–8–9. osztályában a tárgy óraszáma évi 34 (a három évfolyamon összesen 102 óra), ugyanennyi a középiskolák a 8–9–10. évfolyamán. Később az általános és a középiskolákban is egységesen a 7–8–9. osztályokban oktatták A magyar nép történetét. A módosításnak az volt oka, hogy az általános iskola elvégzése után sok tanuló szakképző intézményben folytatta tanulmányait, ahol – mivel az oktatás nyelve ukrán volt – nem oktatták ezt a tárgyat. Ezek a tanulók csak ilyen módon tanulhatták a magyar történelmet.
A magyar nép története tananyagelosztása:
Kezdetben a tantárgy tanítása nehézségekbe ütközött, mivel a Szovjetunióban a történelemtanárok középiskolai és egyetemi tanulmányaik során nem tanulták a magyar történelmet. A tanárok továbbképzésében a Budapesti ELTE tanárai nyújtottak segítséget. Az ő közreműködésükkel 1988 júliusában, majd a következő négy évben nyaranta kéthetes intenzív tanfolyamot szerveztek a magyar történelmet oktató tanárok számára, így mégsem teljesen „háttér nélkül” kezdték az új tárgy oktatását. 2000-ben kerültek ki a Beregszászban működő Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola falai közül az első olyan történelemtanárok, akik nemcsak autodidakta módon tanulmányozták a nemzeti történelmet, hanem szaktanároktól sajátíthatták el azt.
Az első években a másik nagy probléma a tankönyv hiánya volt. Ebben is a budapesti egyetem tanárai segítettek. Így született meg A magyar nép története című kiadványsorozat: kísérleti tankönyvként az első rész 1992-ben, a második 1993-ban, a harmadik 1995-ben, átdolgozott kiadásuk, immár az Ukrajnai Közoktatási Minisztérium jóváhagyásával, 1997-ben jelent meg.1
Az egy évtizede tanított tárgy eredményeiről statisztikai felmérést még senki sem végzett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a diákok szívesen tanulják népünk történelmét. Ennek egyik bizonyítéka az évente Csapon, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség szervezésében megrendezésre kerülő történelmi tantárgyi verseny, ahol változó tematikával, de mindig magyar történelemből mérik össze tudásukat megyénk magyar iskolásai. Kárpátalján népszerű ez a rendezvény. Nem kell szégyenkezniük a történelmet oktató kárpátaljai pedagógusoknak az anyaországban megrendezett magyar történelem vetélkedők helyezései miatt sem.
Mindezek után az a benyomása is lehetne az olvasónak, hogy nálunk e tárgy oktatásához ideális körülmények alakultak ki. Ez nincs így. Még az egyetemes és az ukrán történelem tanításának lehetőségei is kívánnivalót hagynak maguk után a nemzetiségi iskolákban, nemhogy a kisebbségi történelemé. Látva és megélve szaktanáraink nehézségeit, mindennapos küszködését, csodálkozni lehet azon, hogyan is képesek egyesek kiemelkedő minőségi munkára. Hisz problémából sok van, s a szürke hétköznapokon úgy érzi a történelemtanár, hogy a gyerekeken kívül csak gondok veszik körül.
Az egyik gond az, hogy kronológiailag a magyar történelem nem esik egybe az adott osztályokban tárgyalt egyetemes és ukrán történelemmel. Ennek az az oka, hogy Ukrajnában a történelemoktatás tantervében nem az integritás elve érvényesül, hanem külön tárgyként oktatják az egyetemes és a nemzeti (ukrán) történelmet. Az egyetemes történelmet 6. osztályban az ókor történelmével, a nemzeti történelmet pedig a 7. osztályban kezdik tanítani. A két tárgy 7. osztályra kronológiailag szinkrónba kerül, s így is marad a 11. osztály, vagyis a középiskola végéig. Mivel a tanterv lineáris, a tanulók középiskolai tanulmányaik végére jutnak el napjaink eseményeihez. A magyar nemzeti történelmet viszont három év leforgása alatt kell áttekinteni a kezdetektől napjainkig. Emiatt fordul elő az, hogy a tanuló olyan történelmi fogalmakkal találja szembe magát a magyar történelem tankönyvében, melyet az egyetemes történelem szintjén még nem tanult, de már ismert fogalomként utal rá a tankönyv. Ugyanez okozza azt a nehézséget is, hogy nem lehet összekapcsolni a magyar történelmi eseményeket és folyamatokat az általános európaiakkal, mert időrendben 100-200 évvel előrébb tartunk, mivel a tárgy bevezetésekor nem gondoltak a tantervek szinkrónba hozatalára.
Probléma az is, hogy a magyar történelmet feldolgozó tankönyvek nem általános iskolások számára íródtak. A szerzők az 1990-es évek elején hiánypótló munkát végeztek, ennek köszönhetjük, hogy könyvet adhattunk a kárpátaljai magyar iskolások kezébe nemzetünk történelmének tanulásához. Ám az idő múltával és a tankönyvek használatával előtérbe kerültek hiányosságai is: nem az általános iskolások életkori sajátosságait tartják szem előtt, elég kevés bennük a segédanyagként felhasználható illusztráció, képanyag, térképrészlet. A témák törzsszövege száraz, tárgyilagos, túlzott mennyiségű ismeretanyagot hordoz, fölöslegesen terheli a tanulókat. Így a tanítás folyamán a tanulók szükségképpen passzív, „hallgatói” szerepre vannak kárhoztatva. A tankönyvekben kevés a kérdés, a munkáltató jellegű feladat, és nem tartalmaznak egyetlen összefoglalást sem.2
Segédanyagként a magyar történelemhez legjobb esetben a középiskolai történelmi atlaszok állnak a tanár rendelkezésére, ám falitérkép vagy munkafüzet, képek, tablók nem. Ezért a történelemtanárnak sokszor nem marad más lehetősége, mint az előadás vagy a magyarázat, ami módszertanilag – lássuk be – sovány vigasz.
Az objektív nehézségeken kívül az évek során kialakult egy sor más fékező tényező is. Közülük a leginkább megfoghatatlan az, hogy bár A magyar nép története benne van az órarendben, mégsem kap akkora szerepet, mint a másik két, Ukrajnában oktatott történelmi anyag, mert nem a kötelező állami órakereten belül, hanem előbb fakultatív tárgyként, majd az iskolai keret terhére kapott helyet a tanításban. Az ilyen tanórákat az állam finanszírozza, de az iskola vezetősége dönti el, mire használja fel – szakkörök, fakultációk vagy csoportos foglalkozások megtartására. Az iskolai keret óráit gyakran és jelentős mértékben megnyirbálták. Ez azért érintette hátrányosan A magyar nép történetét, mert a nemzetiségi iskolákban ebből az órakeretből biztosították a világirodalom óráit is, mivel azok anyagát az anyanyelvi irodalom óráinak keretein belül, integrált oktatásra irányozza elő a Minisztérium. Az állami órakeretből erre csak az ukrán tannyelvű iskolák számára van fenntartva a kötelező heti óraszám. Bár a magyar történelem szerepel az órarendben, osztályozni is kötelező, sőt az általános iskolai végzettségről szóló bizonyítványba is bekerül a tárgyból kapott érdemjegy, jelenleg mégis sok iskolában a nulladik vagy a hetedik órában biztosítanak a tanítására időt. Sokszor az adott iskola vezetőségétől, illetve magától a szaktanártól függ, hogy „teljes értékűként” kezeli vagy sem A magyar nép története tantárgyat.
Talán e „másodrangú” szerep miatt fordulhat elő az, hogy némelyik iskolában nem szaktanárok oktatják ezt a tantárgyat. A beregszászi járás 36 magyar nyelvű nemzetiségi általános iskolájából kilencben ez történik.
Miért nem lehet összeállítani és kiadni egy általános iskolák számára készített tankönyvet? Jelenleg Ukrajnában az általános és középiskolában a tanuló nem köteles megvásárolni a tankönyveket, mert azok az iskolai könyvtárakból kikölcsönözhetők. Egy évre a használati díj a tankönyv árának 20%-át teszi ki, de ezt csak az 1996 után kiadott könyvek után kell fizetni, a régebbiek használata ingyenes. A tankönyvek kis hányada kereskedelmi forgalomba is kerül, ám tankönyvpiacról mégsem beszélhetünk Ukrajnában, mivel a könyvek még mindig állami megrendelésre készülnek, s csak központi elosztás után jutnak el az iskolákba. Így a kiadók nem az iskolai, hanem az állami megrendelésekért versengenek.
Úgy gondolom, hogy előbb vagy utóbb igény lesz arra, hogy a kárpátaljai magyar iskolák számára elkészítsük a saját közösségünk – a kárpátaljai magyarság – történetét is bemutató nemzeti történelemtankönyvünket. Ha pedig változtatunk, akkor lehetne úgy, hogy érezzük összetartozásunkat a Kárpát-medencében bármelyik országban élő többi magyarral is. Ilyen helyzetben és gondolatok közepette a következő a javaslatom. Minden kisebbségi régióban adott egy meghatározott óraszám vagy órakeret évfolyamonként, melyben oktatható a magyar nemzeti történelem. Ez valószínűleg mindenütt más, ám meg lehet találni azt az átlagot, amelynek alapján ki lehet dolgozni egy egységes, azonos témákat kiemelő tananyagmennyiséget a nemzeti történelemből. Ebből az órakeretből egy részt (régiónként esetleg változó is lehetne, a rendelkezésre álló óraszámtól függően) fenn kell tartani a régió sajátos, csak rá jellemző eseményeinek, vagy a magyarokhoz hasonlóan kisebbségben, de együtt élő nemzetiségek történetének (Kárpátalján például a ruszinoknak) a tanítására.
A tantervet nemzetközi (magyar) tanárgárda állítaná össze, ebben az általános rész minden ország magyar iskoláiban azonos lenne, s csak a speciális fejezeteket dolgoznák ki a kompetens tanárok a saját vidékük számára. Az így elkészült munkát (minden régiónak a saját kiegészítőivel) tankönyv formájában kellene megjelentetni az adott országban szokásos engedélyezési formának megfelelően.
Ha elindulna ez a folyamat, az átfutási ideje talán több év is lenne. Érdemes mégis elgondolkozni a közös tartalmú tankönyvön, hisz az egységesedés és nem az elkülönülés felé haladunk.